Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-06 / 183. szám
1957 AUGUSZTUS 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A munkásőrség zászlóavató és névadó ünnepsége Szekszárdon Régen látott szép ünnepség színhelye volt augusztus 4-én Szekszárd. Kettős találkozó volt ezen a napon a városban. Találkoztak az 1919-es Tanácsköztársaság veteránjai. Eljöttek Bátáról és Sztálinvárosból is, hogy régi harcostársak, fegyvertársak köszöntsék egymást. Nem volt ilyen találkozó 1919 óta. Egyik-másik — eljárt már az idő — nem is ismeri meg társát, csak amikor bemutatkoztak, akkor ... egymás nyakába borultak. Vannak, akik megjárták Siófok haláltáborait, s vannak, akik végignézték a szekszárdi, a simontor- nvai kivégzést, s vannak akik látták a proletárforradalom oldalára átállt hajó elsüllyesztését Paksnál. Közülük sokan csak szerencsével tudtak megszabadulni a vérre szomju- hozó fehér-terrorista, darutollas legények elől. És megemlékeznek azokról a mártírokról, harcostársaikról, akik nem érhették meg a felszabadulást, akik életüket adták a munkásosztály hatalmának védelmében: a Bertók-csa- ládról, a két Csébv-ről, Kovácsról, Öskóról és a többikeről. S amíg a 19-esek régi élményeiket mondják el egymásnak, örülnek a viszontlátásnak, kint az úttesten felsorakozott már hat munkásőr század. Vannak közöttük 19-esek is. Valamennyien erősen szorítják a géppisztoly tusát. Fél tízkor kezdetét veszi a szekszárdi járás munkásőr századának zászlóavató és névadó ün népségé, amelyre a megye valameny- nyi járásából egy századnyi munkásőr is eljött. Fél tízkor kezdődik az ünnepség jelentéstétellel, majd Prantner József elvtárs, a megyei pártbizottság tagja mond ünnepi beszédet. — Ezen a téren — mondotta a többi között — a Mártírok terén, 38 évvel ezelőtt az ellenforradalom kivégző osztagai elvtársaink életét oltották ki, 10 évvel ezelőtt emléktáblát lepleztünk le emlékezetükre. Mi hűséges hordozói vagyunk — akár csak mártírjaink voltak — mindannak, ami népünk történetében szép, hősies, előremutató. így akart tetszelegni az ellenforradalom is; magukat a haladó hagyományok tisztelőinek, örököseinek, sőt forradalmároknak tartották. De minő forradalom az, ahol az 1919-es ellen- forradalom kivénhedt csatalovai, csendőrök, földbirtokosok — mint például Klein Antal — kerülnek előtérbe? Milyen forradalom az, amikor a földet a paraszttól, gyárat a néptől el akarják venni? Ez nem forradalom — ez ellenforradalom. — Az ellenforradalmárck arról beszéltek, hogy ne folyjon vér. Ezt ők úgy értették, hogy ne folyjon az ellenforradalmárok vére, csak a magyar proletárok, a szovjet katonák vére öntözze az utca kövét. Arról beszéltek, hogy ne folyjon vér, hogy így megtévesztve emberek ezreit fegyvert tudjanak szerezni. De nem lesz többé, hogy a proletariátus fegyver nélkül áll szemben ezekkel az erőkkel. Ezért adta a párt, a munkáshatalom a kezetekbe ezeket a fegyvereket. Az ünnepi beszéd után, amelyet sokszor szakított félbe lelkes taps, a Himnusz hangjai mellett a KISZ Járási Bizottsága a felnövekvő új nemzedék nevében koszorút helyezett el a márványtáblára, amelyen a 19-ben kivégzett elvtársak nevei olvashatók. S amíg a Himnusz hangjai töltik be a teret, lassan felkúszik az árbocra az ellenforradalom által meg gyalázott, de a proletariátus által ismét felemelt drága vörös zászló. A Tolnai Selyemfonó dolgozói gyönyörű vörös selyemzászlót ajándékoztak a szekszárdi járás munkásőr századának. Az üzem dolgozói nevében Bolvári Józsefné adta át a zászlót, amelyre a KISZ, a Nőtanács, a párt kötött szalagot. A munkásőr század háromszoros hurrával köszöntötte zászlaját. Újabb jelentéstétel következik: A megyei munkásőrség parancsnokának jelenti a századparancsnok, hogy a felsorakozott Szekszárdi Járási Munkásőr Század kéri engedélyezzék, Cséby József elvtársnak, a 19-es szék szárdi mártír nevének felvételét. A munkásőrség megyei parancsnoka az országos parancsnokság nevében engedélyezi a név felvételét. A század ismét háromszoros hurrával válaszol. Az 1919-es veteránok nevében Weisz Andor elvtárs szól a munkásőrökhöz, arra kéri őket, legyenek méltóak névadójukhoz. Ezután a munkásőr századok az alsóvárosi temetőbe vonultak — velük tartanak sokan a város lakói közül is —, hogy elhelyezzék a kegyelet koszorúit a 19-es mártírok sírjára, amelyet az ellenforradalmárok épp úgy nem kíméltek, mint ahogy nem kímélték a szovjet katonák sírjait sem. „Nem hal meg az, aki a népért áldozta életét.“ Ez a rövid mondat van a sírkő alján. S ezek a sorok valóra válnak. A darutollas hóhérok kivégezték Cséby József elvtársat, a város katonai parancsnokát, de ma száz Cséby lépett a helyébe, akik ma fegy verrel a kézben védik meg a második magyar proletárdiktatúrát. Égnek a fáklyák az emlékműnél, az emlékezés lángjai ezek, s amint felcsendülnek az Internacionálé hangjai, s amint a napfény megcsillan a nemzetiszínű és vörös zászlók selymén, arra gondol mindenki: nem adták életüket hiába az 1919-es és az 1956-os ellenforradalomban elvtársaink, vannak igaz ügyüknek folytatói, vannak, akik ha kell, fegyverrel védik az igaz ügyet. * Délután munkásőr-találkozó volt a Városi Kultúrotthon kertjében. A tengelici, a decsi és a várdombi kul- túrcsoport járult hozzá a találkozó sikeréhez. K. Balog János Székely gyűlések a megyében BONYHADON A bonyhádi kultúrházba igyekvő emberek szemében öröm csillogott, hisz nem kisebb dologról volt *zó, mint arról, hogy a párt és a tanács képviselőivel megtárgyalják az Elnöki Tanács 1957. évi 47. számú törvényerejű rendeletét, amelynek 1. §-a a többi között kimondja: „Mentesülnek az összes juttatott ingatlanok és ingóságok megváltáséi árának megfizetése alól a Romániából Bukovinából áttelepített székelyek.“ Régi, fájó kérdésnek a végére tett pontot ez az intézkedés akár az anyagi, akár az erkölcsi oldalát nézzük. A nagyteremben egymásután telnek meg a széksorok, az asszonyok, akik kezdetben a hátsó sorokban húzódnak, a szíves szóra előrejönnek, s fokozatosan enged fel a tartózkodás, elkezdődik a megbeszélés. Bercsényi Vince elvtárs, a bonyhádi járás tanácselnöke, a párt és a tanács képviseletében szól néhány szót, amelyben ismerteti a párt, a tanács helyi, járási és megyei szerveinek erőfeszítéseit. — Sok körülményt kellett mérlegelni — mondotta Bercsényi elvtárs — amíg ez a törvényerejű rendelet megszületett. Igen fontos tényezőként szerepel például az, hogy a bukovinai székelyek általában sokgyermekes családok és nem a saját jószántukból mozdultak ki Bukovinából, majd Bácskából. Vagyonkájuk a vándorlás alatt teljesen odaveszett. Igen sérelmes volt eddig, hogy noha ők is áttelepítettek voltak, nem estek azonos elbírálás alá a Csehszlovákiából áttelepített felvidéki telepesekkel. A párt javaslatára az állam rendezte a kérdést, s teljesen elengedte a bukovinai székelységnek a megváltási ár címén eddig nyilvántartott adósságát. A házat, a földet minden feltétel nélkül tulajdonába adta. Hozzászólásra nem kell biztatni az embereket, az első szó, a köszönet és a hála megnyilvánulása volt a párt és a kormány felé. „Nem beszélünk sokat — mondotta Győrfi Péter telepes gazda —, hanem szorgalmunkkal fogjuk bebizonyítani azt, hogy méltók vagyunk a bizalomra.“’ A köszönő szavak mellett sok szó esik a többtermelésről, a termelési kedv növekedéséről, a biztonságérzetről, erről beszél Tamás Ábrahám. A földek megjavítására tesz javaslatot Tamás Ambrus, aki elmondja, hogy véleménye szerint meg kellene szüntetni az egyéves kishaszonbérleteket és legalább öt évre kellene kiadni a tartalékföldeket. így kötelezni lehetne a bérlőt, hogy ezalatt az idő alatt legalább egyszer trágyázzon és egyszer pillangóst vessen a földbe, hogy ne legyen a föld kizsarolva. Ez igen elgondolkoztató javaslat és érdemes vele foglalkozni. így folyik a szó, a vita. A gyűlés befejezése után pedig azzal a jóleső érzéssel távoznak a résztvevők, hogy a oárt ismét segített, melynek nyomán erősödött a munkás-paraszt szövetség. Tóth Bálint Bonyhád. BÁTASZÉKEN A Bátaszéki Kultúrotthon nagytermében nagy érdeklődés mellett tartották meg közel 200 résztvevővel a Bukovinából áttelepült székelyek gyűlését. Beszámolót Tóth Tibor elvtárs, községi párttitkár tartott. Nagy szeretettel beszélt a bátaszéki székelyek életéről, majd ismertette az Elnöki Tanács rendeletét, mely mentesíti a Bukovinából áttelepülteket a juttatott ingatlanok és ingóságok értékének megfizetése alól. Példákat hozott fel, hogy egyes gazdáknál milyen összeget jelent a megváltási ár elengedése. A gyűlésen résztvett és általános érdeklődés közepette felszólalt Bogos Domokos országgyűlési képviselő. Foglalkozott a székelység múltjával. Az életből vett példákkal bizonyította, hogy a múltban nem volt különbség magyar és román uralkodó osztály között. Hol egyik, hol másik üldözte a székelyeket. — Horthyék is becsapták őket. Délvidékre telepítették a székelyeket, hogy felhasználják a jugoszláv nép ellen. Az ígéret szerint Bácskában csere-ingatlant kaptak volna, de kiderült, hogy megváltást kell érte fizetni. A székelység — mondotta — a munkásosztálytól kapott hazát, békés otthont és mindeki mástól csak elnyomásban volt része. A székely ember csak a pártnál, a munkáshatalomnál találkozott megértéssel. A kormány a mostani rendeletével is a Horthy-korszak bűnét hozta helyre Ezért mi székelyek, job ban tudjuk mindenkinél, hogy sehol a világon nincs számunkra más hely, nincs más támaszunk, csak 'a párt és a munkáshatalom. — Majd foglalkozott azzal, hogy minden székely maga választja meg meggyőződése szerint, hogy tsz-ben, vagy egyénileg kíván-e gazdálkodni. Végül pedig kifejezte meggvőződését. hogy a székelység jó munkával fogja viszonozni a kormány újabb segítségét. A gyűlés után sok kérdést intéztek Bogos elvtárshoz, s még hosszú ideig együtt beszélgetett a gyűlés résztvevőivel. S. B. HÍREK — Szerdai számunkban rövidített szöveggel közöljük az MSZMP agrárpolitikájának téziseit. A tézisekből a következő részeket közöljük: „A párt politikája a parasztság egyes rétegeivel kapcsolatban”, „A mező- gazdasági termelés fejlesztésének főbb irányelvei”, „ A mezőgazdaság szocialista átépítésének irányelvei”, „A falusi pártmunkáról”. * — Sióagárdon vasárnap mutatta be a Magyar Játékszín Kálmán Imre Marica grófnő című háromfelvonásos nagyoperettjét. * — A községi apaállatgondozók részére kéthetes tanfolyamot tartottak július hónapban a Lengyeli Mezőgazdasági Szakiskolában. * — A pincehelyi színjátszócsoport július 28-án Nakon előadta Csiky Gergely „Nagymama” című színművét dr. Kintli György orvos rendezésében. Az előadás nagy sikert aratott és ez annak az eredménye, hogy a szereplők — a rendező irányításával — nagy körültekintéssel készültek fel a darab bemutatására. • — Tánc. Az első félévben Bony- hádon 21 táncmulatságot rendeztek, amelyen több, mint 5300 fiatal táncolt. A farsangi német bálnak 800 résztvevője volt. A tervek szerint az év hátralévő részében is sokat fog mulatni, táncolni Bonyhád ifjúsága * — A tolnai tánciskola vizsgája jól sikerült augusztus 5-én. Több, mint 100 növendék vizsgázott. A vizsgán népi táncbemutató is volt. * — A szekszárdi járásbíróság háromnapos nyilvános tárgyaláson döntött a met. inai bűnszövetkezet ügyében. A tárgyalás során mérlegelte a bíróság a 25 vádlott bűnösségét és valamennyit börtönbüntetésre ítélte. Az ü életek részletezésére még visszatérünk lapunk hasábjain. He — Hétfőn este nagy sikerrel mutatta be Szekszárdon a Magyar Játékszín Eisemann Mihály „Vadvirág” című 3 felvonásos operettjét. Ezt az operettet a játékszín keretében a Néphadsereg Színházának művészei játszották. A kísérőzenekar vezetője maga az operett szerzője, Eisemann Mihály. * — A bérletek kiadását a következő színházi évadra előreláthatólag e hónap közepén kezdi meg a Szekszárdi Kultúrház. * — Augusztus 20-i előkészületek. A megye kereskedelmi apparátusa fel- . készült augusztus 20-ra. Élelmiszerekből és egyéb árucikkekből elegendő mennyiség áll rendelkezésre. A megye kereskedelmi osztályától nyert értesülésünk szerint, a megye területén hét helyen terveznek ünnepi vásárokat: Szekszárdon, Tolnán Dunaföldváron, Simontornyán, Tamásiban, Bonyhádon és Dombóváron. Választóik érdekében tevékenykednek as újonnan megválasztott oesényi tanácstagok A legutóbbi tanácsülésen erősítették meg tisztségükben az újonnan választott tanácstagokat öcsényben. öt új tanácstagot választottak: Késik Ferencet, Mar- csa Jánost, Lakics Gyulát, Tulner Lajost, Páli Józsefet, akik azóta már tevékenyen bekapcsolódtak a tanács munkájába. Fő tevékenységük, a lakosság, választóik érdekeit képviselni. Ha mindig Így dolgoznak, ahogyan most munkához láttak, akkor választóik nem fognak csalódni bennük. Kósik Ferenc, az újdonsült tanácstagok egyike, még a külteleknek számító Újtelepen lakik, ott van a választókörzete is. Az itt lakók régi gondja az, hogy a postaküldeményeket nagyon rendszerte- tenül kapják, nem egyszer többnapos késéssel. Kósik Ferenc, hogy ezt az áldatlan állapotot megszüntesse, kérte, hogy az újtelepiek részére érkező postaküldeményeket küldjék hozzá, s ő majd továbbítja a környékbelieknek. Egy másik új tanácstag, Marcsa János, azt kérte, hogy a tanácstagoknak adják ki választóik névsorát, hogy tudhassák, kikkel kell foglalkozniok. A községi tanács ennek megfelelően, minden tanácstag részére összeállította a tanácstagi körzetekben lakó választók névsorát. Az öt új tanácstag — három párton- kívüli, kettő párttag — tevékenysége még tovább segíti az amúgyis fellendült tanácstagi munkát, örvendetes tényként lehet megállapítani öcsényhen, hogy az év eleje óta sokkal látogatottabbak a tanácsülések, rendszeresen megjelennek a tanácstagok és nagyszámban az érdeklődők is. Ennek egyszerű az oka. A tanácsülések napirendjének megállapításában nagyobb a tanács önállósága, így minden esetben olyan dolgokról tárgyalhatnak, amelyek legjobban érintik a község lakosságát, amelyek mindenkit egyformán érdekelnek. Ha töprengő, vagy mérgelődő embereket, de különösen bosszankodó nőket akar látni valaki, menjen el a szekszárdi korzóra és sétáljon végig az üzletek előtt. Ha egy-két kellemetlen pillanatot akar szerezni a feleségének anélkül, hogy az gyanút fogjon, ugyancsak ezt a kis sétál ajánlhatjuk. A múlt hét vége óta még nem tévesztette el hatását ez a kis kúra. A nők gyanútlanul közelítik meg a kirakatokat, lelkesülten szemlélik a szebbnél-szebb holmikat, majd elkomorul az arcuk, egy-két ingerült szót váltanak, azt mondják, hogy „nahát?!” és sietve távoznak azzal a belső érzéssel, amit bosszúságnak nevezünk és öregít. Kit szidnak? Mindenkit, akinek csak a leghalványabb köze is van ahhoz a fehér kardigánhoz, táskához, vagy piperekészlethez, ott az üveg mögött. — Hát nem disznóság? Kiteszik az árut a kirakatba és az ember nem juthat hozzá. Mert azt hiszed, meg tudnám venni? — mondják egymás között. — A?! Ha már egyszer nem teszik ki az árát, akkor már le is mondtam róla. Tudom, olyan méregdrága, hogy nem lehet megfizetni. Hiába kérem, ilyenek a nők. Rögtön levonják az összes külön fáradságot nem igénylő következtetéseket, ebben az esetben persze joggal, mert igazuk van. Az ember szeretné azt is megtudni, mibe kerül, hogy szemet vetett valamire. Most azonban hadd védjük meg az anyák boltját, az illatszertárat, a bőrdíszmű és a divatáru üzletet. Nem azért nem rakták ki az árcédulákat, mivel drágák lennének az áruk, hanem mert... — nem tudni miért. Talán ezek is titkosan kezelt adatoknak számítanak, amik nem valók a nyilvánosság elé. Reméljük, nem sokáig. Könyvismertetés Üzleti titok?
