Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-28 / 176. szám

1957 JtTLIUS 28. TOLNA MEGYEI NEPCJSAG 9 Javul a munka, nő a felelősségérzet, de még vannak súlyos hibák is Egyre több az olyan földműves­szövetkezetek száma, ahol a dolgozók jó munkájának és a választott ellen­őrző szervek rendszeres ellenőrzésé­nek eredményei vannak a közös va­gyon megvédéséhez és a takarékos gazdálkodáshoz. A hogy eszi, teveli, kakasdi, dombóvári, udvari, tolnai, györ- könyi és simontornyai földmű­vesszövetkezetek dolgozóinak jó munkája és a helyi ellenőrzés hatékonysága következtében ezeknél a szövetkezeteknél nincs károsodás a földművesszövetke­zeti tulajdonban. Érvényesül a takarékos gazdálkodás és ezzel negyedévről-negyedévre nő a földművesszövetkezeti tagság kö­zös vagyona. Biztosított a tagok anyagi érdekeltsége az éwégi vissza­térítésen keresztül. * hajtó útján vásárolt 14 hl bort. A szövetkezet volt ig. elnöke, Tóth Lajos tudtával Losonczinak a követ­kező „költségtérítéseket“ fizette ki: a 14 hl bor felvásárlásáért: 100 liter bor értékét káló címén 1300 Ft telefonköltségekért 160 „ hordóhasználatért 600 „ borvizsgálati díj címén 56 „ fáradságért 300 „ pénzhasználatért 150 „ Ezekkel az indokolatlanul kifize­tett „költségekkel“ természetesen csökkent a földművesszövetkezet va­gyona. Ezenkívül a felvásárolt borból 440 liter eltűnt, de, hogy hova lett azok sem tudják, akik a bort vásárolták. Pedig ezek között volt Tóth Lajos volt igazgató- sági elnök is. A földművesszövetkezetek nagy részénél javult a közös vagyon vé­delme, fokozódott a dolgozók felelős­ségérzete. Törekvésük arra irányul, hogy a földművesszövetkezeti vagyon növelésével anyagilag is érdekeltebbé tegyék a tagságot és egyidejűleg nép. gazdaságunk megerősödését is előse­gítsék. A kiemelt példák azt is mutatják, hogy igen sok tennivaló van még és a fokozottabb ellenőrzés teszi csak lehetővé a földművesszövetkezeti va­gyon védelmének biztosítását, a fele­lőtlen költségfizetések csökkentését. A földművesszövetkezeti vezető­ségi tagok az eddiginél jobban vegyenek részt az ellenőrző mun­kában és vonják be a tagságot is, mert csak így tudják meg­akadályozni a csalást, lopást ár­drágítást és így tudják elősegíteni, hogy a tagság magasabb összegű visszatérí­tést kapjon az év végén. Ahol a vezetőség elintézi a tagság kérését A Bátaszéki Körzeti Földművesszövetkezet várdombi helyi szervezete tag­ságának régi kérése egy teke (kugli) pálya építése és az italbolt kibővítése, mert nincs megfelelő szórakozási lehetőség a községben. A tagság kérését a szövetkezet vezetősége a legutóbbi, július 25-i együt­tes vezetőségi ülésén megvitatta és elhatározta, hogy az italboltot megnagyob­bítják és a tekepályát is megépítik. Ennek megvalósításához több, mint 6000 forintra lenne szükség, azonban központi beruházásból ezt az összeget nem tud­ják biztosítani. A vezetőség ennek ellenére, Tolnai Mihály javaslatára elhatá­rozta, hogy célrészjegy jegyzésből és társadalmi munkával pótolják a 6000 forintot. Az elhatározást tett követte, és a vezetőség minden tagja még ott a gyűlésen jegyzett célrészjegyet. Tolnai Mihály 300 forintot, Ambrózi Imre községi tanácselnök 300, Újvári Márton 200, Fábián János és felesége 400 forin­tot jegyeztek. A vezetőségi tagok közel 1800 forintot jegyeztek és felajánlották, hogy társadalmi munkával is segítenek. A községi tanács a helyileg feltárható faanyag biztosításával segíti a tekepálya megépítését. Ilyen példamutatás mellett eredményesen tudja a vezetőség mozgósítani a tagságot, hogy az augusztus 15-ére meghirdetett taggyűlésen valamennyien je­gyezzenek célrészjegyet és társadalmi munkával is segítsék elő a fenti célkitűzé­sek megvalósítását. A szövetkezet új igazgatósági elnöke, Horváth István is, segíti a várdombi helyi szervezet vezetőségét problémáik megoldásában. A helyi szervezet vezetősége sokkal nagyobb kedvvel végzi most a mun­káját, mint a múlt évben, mert látja, hogy a körzeti vezetőség törődik a helyi szervezetek problémáival. A hogy eszi körzeti földművesszövetkezet dolgozóinak felhívása A megfelelő gazdálkodás érvénye­sül hosszú idő után a megye egyik legnagyobb forgalmú földművesszö­vetkezeténél, a bonyhádinál is A forgalmi költségek csökkentése mu­tatja elsősorban ezt a jó munkát, vi­szont lényeges javítanivaló van még egyes boltkezelők tevékenységében. Igen sok még ugyanis a hiánnyal elszámoló boltkezelők száma. Az egyes szövetkezeteknél állandó­sult jó munka azonban nem mind­egyikről mondható el. Sok helyen fe­lelőtlenül. hanyagul kezelik a szö­vetkezeti tagok közös vagyonát. Ez tapasztalható elsősorban a pazarló költségkifizetéseknél és egyes dolgozók kisebb-nagyobb károkozásában. Ennek eredménye, hogy csökken a tagság közös vagyona az egészséges emelkedés helyett, újabb és újabb hiteleket vesznek igénybe, amit a népgazdaság másutt is hasznosítani tudna. Nincs meg a tagok érdekelt­sége, mert egyes földművesszövetke­zeti dolgozók, kihasználva a helyi ellenőrzés hiányát, széthurcolják a tagok közös vagyonát. Ezek a dolgo­zók rövid idő alatt meggazdagodnak, a szövetkezet pedig veszteséggel küzd. A regölyi földművesszövetkezet­nél 1957 első felében hanyag munkával mintegy 70 ezer forin­tot „gazdálkodtak el“ a tagok va­gyonából. A közös vagyonnak az első félévben legalább 60 ezer forinttal kellett volna emelkednie, ezzel szemben 15 ezer forint veszteséget „gazdálkod­tak össze.“ Egy pár ló 3 havi fenn­tartására 16 ezer forintot fizettek ki, ami napi 200 forintos költséget je­lent. Meg volt-e itt a takarmányfel­használás kötelező ellenőrzése? Minden bizonnyal nem, mert egyébként 10 ezer forint értékű takarmányt nem „etettek“ volna fel 90 nap alatt 2 lóval. Ennél a szövetkezetnél a megkí­vánt 20 ezer forintos kiskereskedel­mi eredmény helyett 13 ezer forint a veszteség. Felvásárlási tevékenysé­güket is 6 ezer forintos veszteséggel záfták. Indokolatlan munkabér-kifi­zetések a felvásárlásnál, felelőtlen költséggazdálkodás —<• ez jellemzi ezt a szövetkezetei. Különösen súlyos mulasztások vannak a gazdálkodásban az ozorai, döbröközi, tamási, nagy- kónyi földművesszövetkezeteknél. Az ozorai földművesszövetkezet Kecskeméten, Losonczi István fel­Hőgyész és Vidéke Körzeti Föld­művesszövetkezet boltvezetői, fel­vásárlói és összes beosztott dolgozói az 1957. július hó 12-én megtartott munkaértekezleten tárgyalták azt a sajnálatos esetet, amely lassan már országszerte észlelhető a vagyonvé­delem szempontjából és minden egyes dolgozó átérezte ennek a tart­hatatlanságát. Elhatározták, hogy versenyre hívják az ország terüle­tén működő földművesszövetkezetek dolgozóit a vagyonvédelem fokozá­sára az alábbi pontok alapján: 1. A reánkbízott társadalmi tulaj­dont képező összes árukat, anyago­kat és eszközöket minőségileg és mennyiségileg a szövetkezet részére megvédjük és jó gazda gondosságá­val megőrizzük. 2. Mind az évvégi, mind a meg­lepő leltárakat a leggondosabban el­számoljuk és elszámolásunkat hiány nélkül fogjuk megejteni. 3. A törvényesen megengedett ká­lót a legminimálisabbra lecsök­kenjük anélkül, hogy a vásárló- közönséget megkárosítanánk. Szálkán is megkezdték a gabonafelvásárlást A dimbes-dombos, elégé rossz szálkái úton halad autónk a földművesszövetke­zeti felvásárlóhely felé. Az úton egy-két gabonával megrakott kocsival találko­zunk. A kocsik a szálkai Fejlődés Tsz gabo­náját hozzák a terményraktárba. Az egyik elvtárs, aki a mérlegelést ellen­őrizte, elmondja, hogy a múlt évben kb. 80 hold gabonát vetettek, amelynek termésével meg vannak elégedve. Most az adógabonát és a cséplőgéprészt hoz­ták a raktárba, de kötöttek már a föld­művesszövetkezettel felesleges terményre is megállapodást. A búzát egyenesen a cséplőgéptől hozták, mert kötelezettsé­güknek időben eleget akarnak tenni. Ed­dig mintegy 80—90 mázsa búzát hoztak a raktárba. Egy másik elvtárstól meg­tudom, hogy a jó termés következtében a tsz-tagoknak lesz majd felesleges ga­bonájuk, amelyet a földművesszövetke­zetnek kínálnak fel megvételre. Az egyéni parasztok még javában vég­zik a betakarodást, de néhány napon be­lül ők is megkezdik a cséplést. 4. Szaktapasztalatainkat a ha­vonta megtartandó munka és ter­melési értekezleten kicseréljük a gyengébb boltvezetőket, az eladókat és felvásárlókat szakmai útbaigazí­tással és tanácsokkal neveljük. 5. Az áruromlást megakadályoz­zuk és az 1956. évben előfordult le írásokat 1957. évben a legminimá­lisabbra lecsökkcntjük. 6. A földművesszövetkezet igaz­gatósági tagjai vállalják, hogy vál­lalásuk sikeres végrehajtása érde­kében vásár, piac és egyéb forgal­masabb napok alkalmával meglá­togatják boltjainkat és a felvásárló helyeket, hogy a boltokból senki fizetés nélkül árut el ne vigyen, felvásárlóhelyeinken viszont minden eladónak a kifizetés az előírások­nak megfelelően történjen. 7. Versenyvállalásunk 1 éves tar­tamú .amelynek első értékelése 1957 december 31-én történik meg. Nyil­vánosságra hozatala 1958. január 20-án történik. A versenyvállalás 1958 június 30-ával zárul és július 20-án hozzuk nyilvánosságra. Kérjük felsőbb szerveinket, hogy versenyvállalásunkat az egész or­szág földművesszövetkezeti dolgo­zói előtt ismertessék, mert verseny­vállalásunkat abban a szellemben tettük meg, hogy mennél többen csat lakozzanak az ország területén az általunk vállalt versenypontok­hoz ,hogy ezen keresztül a vagyon­védelemben az eddigi hiányosságo­kat teljesen megszüntethessük. Stocker Antal Sz. B. elnök sk. Hortobágyi Ferencné főkönyvelő sk. Krizsán József ig. elnök sk. Murányi Ádám üzemágvezető sk. A MÉSZÖV igazgatósága a területi bizottságokkal együtt örömmel üd­vözli a hőgyészi földművesszövet­kezet dolgozóinak kezdeményezését és javasolja minden földmfivesszö- vetkezet vezetőségének, valamint a szakszervezeti bizottságoknak, hogy a dolgozókkal együtt vitassák meg a hőgyésziek versenyfelhívását és a vagyonvédelem megszilárdítása érdekében csatlakozzanak hozzá. Láttuk, hallottuk ... ... hogy Konyhádon a szálastelcpen az új begyűjtésből származó széna­kazlak lefedése nem történt meg és nincsen megfelelően összerakva. Ez­úton kérdezzük, hogyan akarják Bonyhádon megvédeni a széna minő­ségét ilyen esős időben? * ... hogy a paksi földmii vesszővé t ke­zet mintegy 8—9 vagon barackot vá­sárolt fel és ebből 3—4 esetben sem volt képes egy export vagont meg­tölteni áruval, mert rossz volt a mi­nősége. * ... hogy a mőcsényi földmüvesszö- vetkezet vegyesboltjában rend és tisztaság van, a kirakat rendezett, viszont az árukészlet bővítésre szo­rul, mert igen sok az üres polc. A vegyesbolt melletti italbolt tiszta, a kiszolgálás gyors és jóleső érzéssel megy be a szomjas vendég. Viszont meglepő az, hogy 8 pohár sörért 14.40 forint helyett miért számolt először 10.60 forintot, majd végül 14.80 forintot az italboltvezető. Más­kor is így számol? * ... hogy a sárslzentlőrinci földmű­vesszövetkezet előzetes beleegyezés nélkül újburgonyát vásárolt fel. Az Értékesítési Központnak viszont csak akkor jelentette, amikor árváltozás volt. Az Értékesítő Központ diszpo­zíciót adott 22-i feladásra, viszont a sárszentlőrinci földművesszövetke­zet 22-e helyett 23-án akarta szállí­tani a burgonyát. A fogadó fél már nem vette át, mert a diszpozíció nem arra a napra szólt. így csak sok nehézséggel és veszteségesen le­hetett máshová elhelyezni a burgo­nyát. A szövetkezetnek ebből kifo­lyólag 1800 forint kára keletkezett. * ... hogy a faddi tsz pénteken, 19-én jelentette az Értékesítési Központ­nak; fiatal gyümölcsfáik terméséből egy vagon barackot tudnak leszállí­tani. Az Értékesítési központ azon­nal intézkedett és megszerezte a szükséges vagont. így a faddi Kos­suth Termelőszövetkezet rakta ez évben a minta-export vagont kajszi- barackból. „ ... hogy a nagydorogi földművesszö­vetkezet szálastelepén a szénakazla­kat lefedték és rendben vannak. A telep tűzrendészeti felszerelése meg­felel a követelményeknek. Jó mun­kájáért dicséretet érdemel a felvá­sárló. Tag szervezés a földművesszövetkezeteknél A részjegy- és tagszervezezési munka megjavítása érdekében eddig számos föld­művesszövetkezet csatlakozott a simon­tornyai földművesszövetkezet által kez­deményezett versenymozgalomhoz. Csat­lakoztak azért, mert felismerték, hogy ver­senyszerűen jobban tudják végezni mun­kájukat és serkenti őket az elsőbbségért folytatott harc. Igen jó munkát végzett az őcsényi földművesszövetkezet azzal, hogy már a második negyedév végén egész évre tel­jesítette részjegybefizetési és tagszerve­zési előirányzatát. Ezt a szép eredményt úgy tudták elérni, hogy a földművesszö­vetkezet dolgozói is csatlakoztak a ver­senymozgalomhoz és munka közben jó felvilágosító munkával népszerűsítik a földművesszövetkezeti mozgalom ered­ményeit a parasztság között. Különösen dicséretet érdemel Bártfai Zoltán boltkezelő, aki néhány hét alatt vásárlói közül nyolc dolgozó parasztot szervezett be, akik a részjegyet is ki­fizették. A mőcsényi földművesszövetkezet a szálkai tekepálya építésére célrészjegyet jegyeztetett, közel 1000 forint értékben. A földművesszövetkezet a tekepályát előreláthatólag két héten belül felépíti. Ezzel Szálka község a dolgozók megelé­gedésére egy új sportlétesítménnyel gaz­dagodik. Ugyancsak a mőcsényi földmű­vesszövetkezet Grábócon a község dol­gozóinak közreműködésével, társadalmi munkával, új tekepályát létesít. A föld­művesszövetkezet minden dolgozója szö­vetkezeti tag és egymással versenyezve megkezdték a részjegybefizetési és tag- szervezési munka megjavítását. Meggyő­ződésünk, hogy a földművesszövetkezet ezt a munkáját is jól végzi el és méltó versenytársa lesz a többi földművesszö­vetkezetnek. i Bátran elmondhatjuk, hogy megyénk­ben a versenymozgalom a földművesszö­vetkezeteknél kibontakozóban van és jó úton halad. Javasoljuk, hogy azok a földművesszövetkezetek amelyek még nem foglalkoztak a simontomyaiak fel­hívásával, sürgősen vitassák meg a dol­gozókkal vezetőségi tagokkal és csatla­kozzanak a versenymozgalomhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom