Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-03 / 154. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1957 JÜLIUS 3. Ma este fél 7 órakor kezdődik a nemzetközi kosárlabdamérkőzés Kedden a délutáni órákban meg* érkezeti Szekszárdra a Krakói CWKS női kosárlabda csapata. A lengyel lányokat a Megyei Tanács előtt a szekszárdi kosárlabdázók és sok érdeklődő várta. Pintár Antal, a Szekszárdi S. C. elnöke üdvözölt^ a vendégeket pár keresetlen szóval, majd megtekintették a mérkőzés színhelyét. Ezután szállásukra kísérték a vendégeket s a nap további műsorán együttes mozilátogatás szerepelt. Ma reggel megtekintik a vendégek a várost, meglátogatják a borpincét és a sajtérlelőt és ebéd után a mérkőzésig pihenéssel töltik majd el az időt. Kialakult az esti műsor is. A Megyei Tanács udvarán a nagy érdeklődéssel várt nemzetközi találkozóra fél 7 órai kezdettel kerül majd sor. A lengyel csapat a következő összeállításban lép pályára: Pacula, Kot— Lipowska—Kosiba, Sosztak. Csere: Bakalarz, Raspadek. A hazai együttest a találkozóra a Pécsi YSK NB I-es csapatának két játékosával (Aratőné és Müller) erősítették meg. Hogy a pálya a nemzetközi találkozóra jó állapotban lehessen, ezért a tervezett férfi mérkőzést a nemzetközi találkozó után rendezik meg. A Szekszárdi S. C. ezúton is kéri a város sportrajongóit, hogy a nemzetközi találkozót mennél számosabban tekintsék meg. Belépődíj: 4 Ft (ülőhely), 3 Ft (állóhely), 2 Ft (diákjegy). Pintér Márta, a 3x800 m-es női váltó és a férfi magas csapat szerepelt legjobban az országos középiskolai atlétikai bajnokságokon Az elmúlt péntek-szombat-vasárnap Budapesten ,a lágymányosi BEAC- pályán rendezte meg a művelődés^ ügyi minisztérium az idei középiskolás férfi és női, egyéni és csapat atlétikai bajnokságokat. A háromnapos bajnoki viadalon a szekszárdi Garay gimnázium teljes csapattal ,a megye többi gimnáziumai pedig 1—2 meghívott csapattal vagy versenyzővel képviseltették magukat. A szekszárdi gimnázium együttese különösebb kiemelkedő eredmény nélkül, jó átlageredményekkel a várakozásnak megfelelően szerepelt és végeredményben az ország összes középiskolái között a 7. helyen végzett. Kiemelkedően csak Pintér Márta, a 3x800 méteres női váltó, valamint a férfi magasugrócsapat szerepelt. — Pintér Márta a váltófutással a lábában Í6 fölényesen győzött a 400 méteres női síkfutásban, a 3x800 méteres női váltó azonban hajszállal, de a második helyre szorult. Ha Pintér előbb kezdett volna hajrázni, befoghatta volna az első helyezettet. — A magasugró csapat gyengébben ugrott a vártnál, azonban így is a harmadik helyet szerezték meg, most már egymásután harmadízben. A szekszárdi gimnázium eredményeit az alábbiakban ismertetjük: Egyéni versenyszámok: 400 m-es női síkfutás: Bajnok Pintér Márta 62.4. — Férfi gerelyhajítás: 9. Galambos 46.59. Mindketten elmaradtak eddigi legjobb eredményüktől, bár Pintér Mártától szekszárdi eredményei alapján nem vártunk még ennyit sem. Csapateredmények: 3x800 m női váltó: 2. Szekszárdi gimn. (Mürell, Frazon Pintér) 7:54.8. Uj megyei csúcseredmény. Férfi magasugró csapatbajnokság: 3. Szekszárdi gimn. 164 cm-es átlag. 4x100 m váltó: 10. Szekszárdi gimn. (Kosztolányi, Lázár, Breutigan, Seres) 46.7. 4x400 m: 7. Szekszárdi gimn. (Katus, Galambos, Breutigan, Seres) 3:45.3. 4x1000 m váltó: 9. Szekszárdi gimnázium 11:58.6. Távolugrás: 15. Szekszárdi gimn. 559 cm. Súlylökés: 17. Szekszárdi gimn. 9.30 Diszkoszvetés: 17. Szekszárdi gimnázium 24.67. Gerelyhajítás: 7. Szekszárdi gimnázium 36.70. összetett pontversenyben: 7. Szekszárdi gimnázium. A bajnoki versenyen a szekszárdi gimnázium a Sipos Márton vándorserlegért folyó küzdelemben 393 pontot szerzett és ezzel nemcsak behozta, de túl is szárnyalta 210 pontos hátrányát és ez évben is a szekszárdi gimnázium nyerte meg a serlegért folyó pontversenyt. Csúnya vereség után is bajnokságot nyert a II. osztályban a Szekszárdi SC Az elmúlt vasárnap Véménden irányította. De rajta kívül volt ebben vendégszerepeit a szekszárdi csapat, a sorban még egy védőjátékos is. amely a következő összeállításban Véménd viszont nagy becsvággyal utazott el a bajnokság utolsó mérkő- vetette magát a küzdelembe, amelyzésére: Bánhalmi—Szloszár, Diófási, nek az lett az eredménye, hogy a Bosnyák—Hellebrandt, Ribling— szekszárdi csapat ellen, amelynek Klézli, Benács, Frei, Schlarb, Kiss. csatársora nem tudta tartani a lab- A szekszárdi csapat nem éppen dát, védelme pedig rendkívül lyu- spertszerű elgondolással, de azzal kas volt, egymás után rúgta a gólo- lépett pályára, hogy megrúgja a kát. Végeredményben a véméndi csa 100-ik gólt és azután nem számít a pat 7:0 arányban nyerte meg a mér- mérkőzés eredménye. Mint az ősz- kőzést. A csúnya vereség ellenére is szenilitásból is látható, eléggé „ve- a Szekszárdi S. C. együttese nyerte gyes“ csapat állt ki a mérkőzésre, meg a II. osztályú bajnokságot az amelynek csatársorát a kapus, Frei alábbi eredménnyel: 1 Szekszárdi S. C. 18 14 — 4 99:30 28 Székesfehérvári Vasas—Szekszárdi SC 82:43 Székesfehérvár, vezette: Tarródi és Cserenyi. Az eddig veretlen székes- fehérvári együttes ellen, amely a bajnokság legjogosabb várományosa, eléggé elfogódottan kezdett a szekszárdi csapat. A vendéglátók nagy magassági fölénye kezdés után azonnal kidomborodott és a zónázás nem bizonyult hatásos ellenszernek a közel 190 cm-es fehérvári lányok ellen, így alakult ki az első félidőben a nagyarányú vezetés. (37:10) Szünet után taktikát változtatott Szekszárd. Áttértek emberfogásra és amint a mérkőzés további alakulása is bebizonyította, lényegesen jobban ment így a játék és így a csapat csak 45:33 arányú vereséget szenvedett a második félidőben. A csapat veresége ellenére is dicséretet érdemel lelkes II. félidei játékáért. Legjobb dobók: Noficer 20, Tóth 17, Márkus 22, illetve Zádoriné 18. HÍREK — Tűzrendészed felhívás! Az elmúlt két hét alatt öt tűzeset keletkezési okaként szerepelt a gyermekek gyújtogatása. Legutóbb Pálfán melléképületek, gazdasági felszerelés és egy hintó égett el. A vizsgálati adatok azt bizonyítják, hogy a gyermekek zöme a gondos felügyelet elmulasztása miatt akadálytalanul juthat hozzá gyújtóeszközhöz. A tűz- tendészeti hatóság ezért ismételt felhívással fordul a szülőkhöz, hogy kü Ionosén most, a nyári időszakban gondoskodjanak gyermekeik felügye letérői. A gondatlan szülőkkel szemben a jövőben az illetékes szervek bűnvádi eljárást fognak indítani. * — A közelmúltban egész megyénkén végigvonuló nagy vihar Tolnán is komoly károkat okozott. A kereskedelem rendkívüli szállítással körülbelül 21 000 cserepet biztosított Tolna községnek, hogy a több helyen megsérült háztetőket kijavitsák. * — Háztömbkörüli motorverseny- lesz vasárnap Szekszárdon. A Szabadságharcos Szövetség Zalka Máté motoros klubja délután 2 órai kezdettel rendezi a motorversenyt, amelyre számos vidéki városból számít a motorosok megjelenésére, többek között Pécsről és Kaposvárról. A versenyen 125-ös, 250-es, 350-es és 500 köbcentis motorok vesznek részt. A versenypályát — az eddigi értesüléseink szerint — a Garay-tér és a Péla-tér útszakaszán jelölték meg. * — Kétszerannyi bort ittak meg ezév első negyedévében Tolna megye lakói. mint az 1956-os év hasonló időszakában. A Vendéglátóipari Vállalat közlése szerint tavaly az első három hónapban 636 hektoliter bort mértek ki, ebben az évben pedig a borfogyasztás meghaladta az 1200 hektolitert. * — Dunaszentgyörgyön felkészülteit a gabona felvásárlására és raktározására. A községben a 40 vagon befogadóképességű raktárépületet még az aratás előtt fertőtlenítette és tatarozta a Terményforgalmi Vállalat. * — Egy kabátot találtak. Jogos tulajdonosa a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság személyi igazolvány és igazgatásrendészeti osztályán átveheti. Apróhirdetések TEMPLOM-UT 25. szám alatt több ezer apatini tetőcserép van eladó Dunaföldváron. A SZEKSZÁRDI Tangazdaság azon nali belépéssel felvesz egy szakácsnőt. Felvételre jelentkezni a gazdaság irodájában lehet. Mozik m ű s o r o: Újvárosi Gazdakor Július 3—4-ig Szerda—csütörtök Két színésznő, egy szerep Szovjet filmoperett. Előadások kezdete: Hétköznap: 9 óra. Vasárnap; 9 óra. I ____________G aray Filmszínház műsora: Június 27-től július 3-ig: DANKÓ PISTA Régi magyar film. Előadások kezdete hétköznap 6, fél 9 órakor; vasárnap: 4, 6, fél 9 órakor. Pénztirnyltás: Vasárnap délután 3 órakor. Hétköznap délután 6 órakor. A délelőtti péns- tárnyltós változatlan. T ermelőszö vetkezetek, Egyénileg Dolgozó Parasztok és Állattartók! 1957 július 1-vel ismét köthető hízlalási szerződés sertésre és marhára Szerződések kötését változatlanul az Állatforgalmi Vállalat körzeti felvásárlói végzik. A szerződésileg lekötött és időben átadott állatokért a következő árakat fizeti a vállalat: Sertéshizlalási szerződés árai: 90—125 kg hús és húsjellegű sertés után kg-ként 15.— Ft 126—145 kg súlyú hízottsertésért kg-ként 16.— Ft 146—165 kg súlyú hízottsertésért kg-ként 17.— Ft 165 kg-on felüli hízottsertésért kg-ként 18.— Ft 170 kg-on felüli tenyésztésbe fogott koca, kan, kanlott sertésért kg-ként 17.— Ft §0—105 kg súlyú bacon sertésért kg-ként 16.— Ft Szerződéses felár: Termelőszövetkezeteknek: 5—25 db sertés leadása után kg-ként 0.50 Ft 26—50 db sertés leadása után kg-ként 1.50 Ft 50 db-on felüli sertés leadása után kg-ként 2.— Ft I., II. típusú TSZCS-nek és sertéshizlalási szakcsoportoknak az előbbi darabszámok esetén 50 fillér, 1.— Ft és 1.50 Ft. Egyéni termelőknek 5 db-on felüli sertés leadása esetén 50 fillér kg-kénti szerződéses felár kerül kifizetésre. Hízott bika és hízott tinó átvételi árai: Extrém I. oszt 11. oszt bika tinó bika tinó bika tinó 400—450 kg súlyúért 13.— 14.— 11.50 12.50 10.— Il451—500 kg súlyúért 14— 15 — 12.50 13.50 ii.— 12.— 501—550 kg súlyúért 15.— 16.— 13.50 14.50 12.— 13.550 kg-on felüli súlyúért 16.— 17 — 14.50 15.50 13.— 14.— Üszőhízlalási akció átvételi árai: Extrém I. oszt. II. oszt. 350—400 kg súlyúért 12.— 10.50 9.— 401—450 kg súlyúért 13.— 11.50 10.— 451 kg-on felöli súlyúért 14.00 12.50 11 — Mezőgazdasági termelőszövetkezetek szarvasmarha átadása esetén a következő mennyiségi felárat kapják: 10—20 db extrém, vagy I. osztályú minőségű vágómarha után 1.— Ft 20 db-on felüli extrém, vagy 1. osztályú minőségű vágómarha után 1.50 Ft Előlegek és kedvezmények: A leszerződött sertések után a termelőszövetkezetek 600, az I., II. típusú termelőszövetkezeti csoportok és szakcsoportok, valamint egyéni termelők 400 forint kamatmentes előleget kapnak. A hízott bika, hízott tinó, valamint az üszőhízlalási akcióban leszerződött állatok után darabonként 300 forint kamatmentes előleget kapnak, továbbá a leszerződött állat után 400, illetve 600 forint adókedvezmény jár az állat 1 éves kora után. TOLNA MEGYEI ALLATFORGALMI VÁLLALAT Szekszárd, Béla tér 1. ► ► ► ► ► ► ► ► ► t ► t ► ► ► JÓ étkezést, szórakozást nyújtanak a Vendéglátó V. kisvendéglői „Kis Pipa66 vendéglő egész nap kiváló házias étkezés Kiskulacs“ kisvendéglő házias étkezés, jó minőségű italok Szabadság66 kisvendéglő új vezetés, kitűnő ételek 99 99 3 í : i < < < 2 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szerdán estig: Változó felhőzet, többfelé zivatar. A meleg idő tovább tart. i Várható legmagasabb nappal) hő- ■mérséklet szerdán estig: 32—35 fok között. TOLNA MEGYEI NCPOJSAG Magyar Saaclallita Munkáspárt és a tanácsok lapja ■erkesstl a Szerkesztőbizottság sekszárd. Mártírok tsre 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP lntézóblzattsága Szekszárdi Nyemda Telefon: 21-21