Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-21 / 170. szám

TOLNA 1HF.CVF.1 VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. VASÁRNAP, 1957 JŰLIUS 21. A MAI SZÁMBA K: Kibővített pártbizottsági ülés Bonyhádon (3. oldal) 66 kombájn, több mint 50 cséplőgép mintegy tízezer tonna gabonát csépelt eddig a Tolna megyei állami gazdaságokban Mintegy 12 000 hold kalászos várta az idén az aratást—cséplést a Tolna megyei állami gazdaságokban. A ka­lászosok szerte a megyében jó ter­mést ígértek, az állami gazdaságok idei gabonatermése azonban méltó­an igazolja a szocialista nagyüzemi gazdálkodás eredményességét, a kor­szerű gépi és agrotechnika együttes alkalmazásának sikerét és (maguk­nak a gazdaságoknak a fölényét a szétaprózott kisparcellás gazdaságok­kal szemben. Az állami gazdaságokban a csép- lésnek még csak a felénél tartanak, de az eredmények máris felhívják magukra a figyelmet. Múlt évben például a megye 9—10 mázsás át­lagával szemben az állami gazdasá­gok 11.1 mázsás holdankénti átlagot termeltek búzából, az idén azonban ennél is jóval nagyobbak az eredmé- hyek. A cséplési eredmények alap­ján a Nagytormási Állami Gazdaság­ban az eddig elcsépelt 175 holdon 14.91 mázsa búza termett átla­gosan, ami hozzáfűzött szavak nélkül is jó­val felette lesz a legszorgalmasabb egyéni paraszti termelési eredmény­nek is. Tizennégy mázsás az átlag a Biritó pusztai Állami Gazdaságban eddig elcsépelt 350 hold búzából. A Sárközben 12.90 a búza termésátlag az előcséplések alapján. A megye 12 állami gazdaságában a gépállomásokról küldött 17 kombájn­nal együtt 66 kombájn aratja, csé­peli a nagy kiterjedésű búzatáblá­kat, s rajtuk kívül a kévekötőző aratógépek által vágott gabonát és a kombájnolt búza tisztítását összesen 59 cséplőgép csépeli, tisztítja. E lát­szólag hatalmas géppark ellenére is még mintegy ötezer hold búza és rozs áll a lábán, noha jelentősek az eddigi eredmények is. Szűcs elvtárs­nak, az állami gazdaságok igazgató­sága statisztikusának szombati je­lentése alapján mintegy 5000 tonna búzát kom- bájnoltak és csépeltek eddig a gazdaságokban, s megközelíti ezt a mennyiséget a mér magtárakba került árpa is. Ezenkívül 1100 tonna borsó cséplését is elvégezték már az állami gazdasá­gok. A gazdaságok együttes cséplési eredménye már elérte a 10 000 tonnát. A kombájnosok és aratógépkeze­lők eredményeit tekintve azonban nem nagy teljesítményekről lehet számot adni. A 49 állami gazdasági kombájnos közül mindössze kettő érte, illetve teljesítette túl a kettő­ezer mázsát. Falb József Juhász pusztai kom- bájnos körülbelül a 130 holdnál és a 2200 mázsás teljesítmény­nél tart, s nem sokkal kevesebb az Alsóle- perdi Varjú János kombájnos ered­ménye sem. Az aratógép kezelők közül egye­dül Schill Imre érte el szom­batig a 200 holdas teljesítményt. A cséplőgépeknél már jobbak az eredményeik A kajmádi gazdaságban Erlich Gyula cséplő csapata az 1070- es géppel mintegy 1400 mázsa gabo­nát csépelt eddig. (Nagy) Fiatalokról fiataloknak (3. oldal) Utazás közben ••• (4. oldal) S’ Földművesszövetkezeti Elet (5. oldal) „Teljes gőzzel" dolgozik a Paksi Konzervgyár (7. oldal) A cséplés első napjaiban öteserötssás mássá gabonát vásároltak fel as állam ssámára Tolna megyében Tolnában alig pár napja kezdő­dött még csak el a cséplés, máris jelentős mennyiségű gabona gyűlt az állam magtáraiba, amelyet a ter­melőszövetkezetek és egyéni gaz­dák adtak el feleslegeikből. A Ter­ményforgalmi Vállalat felvásárlói huszonkét termelőszövetkezettel és hatvankét egyéni gazdával kötöttek előzetes megállapodást gabonafe­leslegének eladására a cséplés első négy napján. A huszonkét tsz több. mint háromezerötszáz, a hatvankét egyéni gazda is mintegy kétszáz- kilencven mázsa búza eladását aján lotta fel. Az előzetes megállapodások nyo­mában azonnal megindult a felvá­sárlás is. Csütörtökig mintegy ezer métermázsa búzát és több, mint négyezerötszáz mázsa árpát vettek át az állami magtárakban. Nem halad azonban ilyen ütem­ben a gabona felvásárlás megszer­vezése a földművesszövetkezetek kezelésében levő magtárak körzeté­ben. Eddig még sem termelőszövet­kezettel, sem egyéni gazdával nem kötöttek előzetes megállapodást a földművesszövetkezetek a felesleges gabona felvásárlására, noha Tol­nában több ,mint húsz gabonamag­tár került a földművesszövetkeze­tek kezelésébe. Törpe vizmű épül Dunaföldváron Új búsát őrölnek a FADD Alapos és jól kijavított gépekkel várja a faddi malom az új búzát. Elsőnek a Gerjeni Állami Gazdaság jelentkezett az új gabonával. Ezideig két vagon búzát szállítottak a faddi malomba az állami gazdaságból, melynek őrlését pénteken meg is kezdték. Az új gabonával már sorba jelent­keznek a termelőszövetkezetek tag­jai és az egyénileg dolgozó parasztok is, akik közül már mintegy 20-an vittek új kenyérnek valót. A napi három vagon kapacitású faddi malom, ’.bben a hónapban két vagon új lisztet őröl a kereskedelem számára, amely a környező község üzleteibe, illetve Sütőipari üzemeibe kerül majd. megye malmai BÁTASZÉK Július 17-én érkezett az első idei termésű búza a bátaszéki malomba. A Leperd pusztai Állami Gazdaság 10 vagon búza beszállítását kezdte meg a héten. Már ebből a búzából készítenek lisztet a kereskedelem ré- részére. Nemcsak a kereskedelmi őrlésre, hanem vámőrlésre is szállítanak a malomba Július 19-ig Bátaszékre mintegy 70 termelő hozott idei búzát őrletni, ezenkívül a malom hat cseretelepén is többszáz termelőnek búzáját cserélték be lisztre. Az alsó­nyéki cseretelepről azt jelentették, hogy a raktár már megtelt idei ter­mésű búzával, amiért lisztet adtak cserébe. A Furkópusztai Kendergyár az első a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat üzemei közötti versenyben, a leg­utóbbi értékelés szerint. A vállalati átlag szerint a szálhozam százalék rostkenderből 6.05 százalék volt, a furkópusztai üzemben 7.17 százalékos szálhozamot értek el. Javult az első osztályú áruk ará­nya is. Ebben különösen kiemelkedő eredményt értek el, hisz a vállalat átlagánál mintegy 50 százalékkal több első osztályú kendert gyártot­tak. Július 17-ig a gyár termelésével két napos előnyt értek el, ugyanis a tervszerinti 3450 kilogrammos terme­lés helyett 5400 kg rostot állítottak elő. Kettős házasság A tamási járásbíróság ítéletet ho­zott Botmanegy József 24 éves szoba festő, pincehelyi lakos ügyében. Bot­manegy József 1955 augusztus 19-én Tatabányán házasságot kötött Vida Máriával. Feleségével azonban csak pár napig élt együtt. Ebben az idő­ben még katona volt és leszerelése után nem tért vissza feleségéhez, mert megismerkedett Hegyi Erzsébet pincehelyi leánnyal, aki előtt eltit­kolta, hogy már nős, és vele Pince­helyen 1957 január 11-én ismét há­zasságot kötött. A bíróság kettős házasság bűntet­tében mondotta ki bűnösnek Bot­manegy Józsefet és ezért őt hat hó­napi felfüggesztett börtönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélte. Dunaföldvárnak sokéves problé­mája a község ivóvízellátása. A köz­ségi kutak nagyrésze nem ad kifo­gástalan minőségű ivóvizet. Éppen ezért már húsz évvel ezelőtt is felve­tődött a községben vízmű létesí­tésének gondolata. Az azonban eddig nem valósult meg. A községi tanács a tavasszal napi­rendre tűzte ezt a kérdést és hatá­rozatot hozott a tervek kidolgozá­sára, majd az építkezés megkezdé­sére. Ezek szerint törpe vízmüvet építenek a községben, amelyhez a vízellátást a tavaly fúrt, 170 métei mély, bővizű mélyfuratú kút és az ezután fúrandó kutak biztosítják. Az egész munka több, mint két­millió forintba kerül, ezért meg­valósítása több évet vesz igénybe. Az idén több, mint négyszázezer fo­rinttal kezdik meg a munkát és ez­zel biztosítják a község legvízsze- gényebb részeinek vízellátását. A négyszázharmincezer forintot teljesen helyi erőforrásokra tá­maszkodva teremtette elő a köz­ségi tanács. 280.000 községfejlesztési hozzájáru­lásból, a lakosságtól biztosítanak, a Sertéstenyésztő Vállalat és a Föld­művesszövetkezet 50—50 ezer forint­tal, a Cipész KTSZ 30 ezer forint­tal járul hozzá a vízmű létesítésé­hez. E vállalatoknak is kifizetődő ez a hozzájárulás, például a Cipész KTSZ jelenleg havonta kétezeröt­száz—háromezer forintot fizet“" ki vízhordásért. A törpevízmű építésére a tervek már készen vannak, a munkákat hol­nap, hétfőn kezdi meg a Pest megyei Tanács Kút- és Mélyépítő Vállalata. Megvalósulóban a szekszárdi tejüzem terve Néhány héttel ezelőtt lapunk ha­sábjain felvetettük egy szekszárdi tejüzem létesítésének fontosságát, várható előnyeit. Most a tervvel kap­csolatban újabb fejleményekről szá­molhatunk be lapunk olvasóinak, el­sősorban a leginkább érdekelt szek­szárdiaknak. A tejüzem létesítése ügyében tárgyalások folytak a szekszárdi Árdrágító üzérek a bírásán előtt volt csendőriskolának az üzem céljaira való átadására. Ez az épület nagyon megfelelő lenne a tejüzem részére. A kérdés jelenleg úgy áll, hogy a termelőszövetkezet szívesen átadja, ha megfelelő helyi­séget kap. A termelőszövetkezet a volt Fekete-malom épületét kapja meg, az ottlévő terményforgalmi zsák raktárral kapcsolatban pedig az a ■terv, hogj? Bonyhádra helyezik át, ez előreláthatólag szeptemberre valósul­hat meg. A Tolna megyei Tejipari Vállalat és felettes szerve az Élelmiszer - ipari Minisztérium tejipari igaz­gatósága már lépéseket tett a szükséges hitel biztosítására. Bár beruházásra, jelenleg az ország ne héz gazdasági helyzete miatt, nincs pénz, de a szekszárdi tejüzem léte­sítéséhez szükséges hitelt valószínű­leg meg lehet kapni, mivel az üzem azt a várható megtakarításból és jövedelemből három év alatt vissza tudja fizetni. A Bányásznap tiszteletére hatvan lakás készül el határidő előtt Mázán Két koppanyszantoi lakost ltelt el a bíróság árdrágító üzérkedés miatt: az egyik Csonka Lőrinc 46 éves, a másik pedig Récsei Vilmos 31 éves, mindketten földművesek. Csonka Lőrinc az idén februárban 3 borjút vásárolt ,egyet Vörös József helybeli lakostól 400 forintért, Tobak Simontól egyet 775 forintért. Gelen­csér Györgytől pedig 550 forintért. Récsei Vilmos pedig Jani Ferenctől a kölcsönadott 500 méter léc ellenérté­ké fejében kapott két borjút. Ezután Rittenberger Ádám levágta mind az öt borjút, amelyeket Csonka é= Récsei Budapestre akarták szállítani, hogy haszonnal értékesítsék. — A rendőrség ebben megakadályozta őket, a borjúkat még Rittenberger Ádámnál lefoglalta. A bíróság bűnösnek mondotta Ki mindkét vádlottat és ezért Csonka Lőrineet 800 forint, Récsei Vilmost pedig 500 forint pénzbüntetésre ítélte Az ítélet jogerős. Máza községben a tavasszal kezd­ték meg 70 bányászlakás építését. A Bányászlakás Építő Vállalat mázai kirendeltségének dolgozói röviddel az építkezések megkezdése után úgy határoztak, hogy jóval a december 31-i határidő előtt átadják a lakáso­kat a bányászoknak. Az építkezés olyan jó ütemben halad, hogy szep­tember 2-án a bányásznapon 60 la­kást átadnak tulajdonosaiknak. A Komlói Szénbányászati Tröszt lakásonként 450 forint prémiumot tűzött ki az építőknek, ha vállalásu­kat teljesítik. A bonyhádi pedagógus üdüld Bonyhádon, az egykori Perczel- kastélyban megnyílt a Pedagógus­üdülő ,ahol az ország különböző ré­szein lakó nevelők hetenként változó 50-es csoportokban töltik el szabad­ságuk egy részét. Az első üdülő-cso­port most érkezett Bonyhádra. Az 50 alföldi pedagógus részére az egyhe­tes üdülés minden napjára gazdag programot dolgoztak ki, és ennek ke­retében megismerkednek Bonyhád környékével, s ellátogatnak a Me­csekbe. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom