Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-10 / 160. szám

4

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1957 JÚLIUS 10.

Társadalmi ellenőrzéssel a társadalmi tulajdon fosztogatói ellen

GYERMEKEKNEK _

A kerlési csata

Örömmel olvastam Joó László elvtársnak, a MÉSZÖV főkönyvelőjének cikkét a Tolna megyei Népújság 1957 június 30-i számában a szövetkezeti vagyon védelméről. Örömmel kell üdvözölni a cikknek azt az új hangját, mely a szövetkezeti tagság ezreit hívja harcba a szövetkezeti vagyon védelmében a dolgozók jobb, olcsóbb ellátása érdekében. Igen, olcsóbb ellátása érdekében, mert ha csak a cikkben felsorolt kirívó leltárhiányokat adjuk össze, akkor is 368 000 forint kár keletkezett. De ha hozzáadjuk a dunaföldvári paprikaüzérek több mint 300 000 forintos kár okozását, máris láthatjuk, hogy 668 ezer forint kárösszeggel kevesebb visszatérítést adhat a szövetkezet tagjainak, illetve fordíthatott hasznos beruházásokra, vagy a szövetkezeti kereskedelem fejlesztésére.

A FÖLDSZÖV szövetkezeti kereskedelme átszervezte az ellenőrzési rendszerét, megszüntette az ellenőrök túlterheltségét, sablonosán beütemezett ellenőrzéseiket és áttért a kiskörzeti rendszerre. Egyhónapos oktatásba vonta be ellenőreit és úgy indította őket útba az új feladatok sikeres megoldására, örömmel láttam azt is, hogy az ellenőr elvtársaknál harcosságban, helytállásban, szakmai képzettségben nincs hiány, érzik nagy felelősségüket a szövetkezeti tagság, a dolgozók jobb ellátása a szövetkezeti vagyon védelme tekintetében. Az új ellenőrzési rendszer azonban megkívánja azt, hogy az ellenőrök együtt éljenek a szövetkezeti tagsággal, igényeljék segítségüket, szervezzenek széleskörű társadalmi ellenőrző bizottságokat és tanítsák, neveljék éberségre, szakmai tudásra ezeket.

Az elmúlt évek egyik igen helytelen irányzata volt az, amikor a társadalmi, szövetkezeti tulajdont csupán rendőri intézkedésekkel kívántuk megvédeni. Bebizonyosodott tény az, hogy ez nem elég és nincs megfelelő védelem a dolgozók ezreinek, tízezreinek támogatása, segítsége nélkül.

Az ellenforradalom után a dolgozók százai hívták fel szóban és írásban figyelmünket a fegyverrejtege- tőkre, ellenforadalmárokra, szökött rabokra, betörőkre, zsiványokra és ez a segítség nagyban hozzájárult a rend, nyugalom gyors helyreállításához. Most közös feladatunk az, hogy a dolgozók figyelmét ráirányítsuk arra a tényre, hogy népünk, rendszerünk ellenségei most gazdasági vonalon akarnak kárt okozni, ártani népünknek.

Hogyan történhet ez a segítség7 Vegyünk csak egy területet, amelyen a legnagyobb károkozások történnek — a leltárhiányok területét.

Először is tisztáznunk kell azt,

hogy mi okozhatja a leltárhiányt7 A leltárhiány okait először is kis és nagy csoportra kell osztani, bűnös tevékenységgel, vagy anélkül létrejött leltárhiányra. Nem célom, hogy szakmai értekezést írjak erről a rendőri szakirodalmat is gyakran foglalkoztató kérdésről, csupán azokat a jelenségeket kívánom ismertetni, amelyek veszélyeztetik a szövetkezeti vagyont és a dolgozók érdekeit.

A bűnös úton előidézett leltárhiány mindig azt jelenti, hogy a boltvezető hozzányúl a társadalmi, vagy szövetkezeti tulajdonhoz és azt a maga céljára fordítja. Természetesen az így előidézett hiányt pótolni akarja és ekkor következik a vásárlók minden módon való becsapása. Milyen módon történhet ez7 Mérési csalások, minőségi csalások, árdrágítások, hiánycikkek felárral való árusítása (például motorkerékpárt, mezőgazda- sági gépet csak külön összeg ellenében biztosított a vevőnek, mint tette azt a dunaföldvári FÖLDSZÖV egyik boltvezetője), árurontás (értékesebb árut olcsóbbal kever és értékesebb áruként bocsátja a forgalomba), stb.

Éppen ezért a társadalmi ellenőröket ki kell oktatni, ha ilyet észlelnek, azonnal közöljék a szövetkezet ellenőrével.

Gyakori jelenség az is, hogy a boltvezető leltári hiányát fizetés nélküli rendszeres étel-italfogyasztás vagy egyes használati cikkek térítés nélküli igénybevétele okozza.

Záróra után vagy napközbeni italozások, vagy a bolti alkalmazottak rendszeres élelmiszer, édességáru fogyasztása nagy hiányt okozhat. Sok esetben előfordult, hogy a boltvezető saját maga, vagy családja részére ruhaneműt vesz igénybe térítés nélkül és az ellenértéket később sem fizeti be.

Éppen ezért a társadalmi ellenőrök legyenek figyelemmel arra is, hogy áru — a boltvezető, vagy családtagjai, ismerősei révén — ne kerülhessen ki a boltból térítés nélkül.

Gyakran lehet találkozni olyan esettel, amikor a boltvezető, vagy bolti alkalmazott úgy játszik össze külső személlyel, hogy az például 100 forintot fizet a pénztárnál és kiadnak neki ezer forint értékű árut a blokkra.

A szövetkezeti tagság különösen a szállításokat kísérje nagy figyelemmel. Ez a vonal az, amelyen legköny- nyebb visszaélést elkövetni. A gyönki járásban például a boltvezető a hiányárukat a lakásán rakta le éjjel, amikor a bolt részére hordta az anyagot és onnan árusította nagy haszonnal. Azt hiszem, nem véletlenül lett a többezer forintos leltári hiánya.

Számtalan módja van a visszaélésnek, de le kell szögezni azt, hogy állandó, éber és következetes ellenőrzés meg tudja akadályozni a „leg- szakképzettebb” gazember károkozását is.

Még egy területre szeretném felhívni a figyelmet éspedig a leltározásokra. Sok helyen találkoztam már azzal a módszerrel, hogy a boltvezető egy-egy üveg bort vagy töményszeszt állít a leltározó bizottság tagjai elé és így folyik vidáman a leltározás, így azután nem csoda, hogy a leltározás eredménye olyan lesz, amilyennek a boltvezető éppen akarja és semmi biztosíték nincs arra, hogy védve van a szövetkezet tulajdona.

A leltározó bizottságok tagjai odaadó munkát végezzenek és úgy őrködjenek, mintha a sajátjukról lenne szó.

Befejezésül csak annyit, hogy a MÉSZÖV vezetőinek ki kell bontakoztatni egy nagy társadalmi megmozdulást, a szövetkezeti demokrácia, a szövetkezeti tagság együttes erejére támaszkodva, a szövetkezeti vagyon védelmére. Mozgósítani kell minden egyes szövetkezeti tagot és az ellenőrök tanítása, nevelése és a tagsággal való együttműködése meg fogja hozni az eredményt és időben el tudjuk venni a kedvét mindazoknak, akik hozzá mernek nyúlni fosztogató szándékkal a szövetkezeti vagyonhoz.

Amióta Anyuka hazajött a nyaralásból állandóan pénzt keres. S ami a legbosszantóbb benne, meg is találja és egyszerűen elteszi. Ha a bu- gyellárisban hordom a pénzt, ha nem hordom bugyellárisban, akkor is megtalálja. Hlzártam már a fiókomba, betettem „ könyvszekrénybe, éld,untam a kályhacsőbe, a faliórába, a szőnyeg alá_ a képek mögé, la cipőmbe, a kalapom bélésébe, virágvázába, dunsztos üvegbe, ■ mindenhova, de nem segít. Anyuka mindenütt megtalálja és egyszerűen elteszi. Én már kezdek hinni a hatodik érzékben, mert az a csalhatatlan szimat, amely- lyel Anyuka a dugpénz rejtekhelyeire rátalál, meghalad minden eddig észlelj ügyességet és éleseszüséget. Ezt az asszonyt olyan csodálatos ösztönök vezérlik a dugpénz felkutatásában, hogy még a lélekbúvárokat iS megdöbbentené. Különösen akkor, ha a lélekbúvároknak is eltűnne reggelenként 5—10 forintjuk mint nekem.

Most pedig, hogy az egész esetet megértsük' először (jöjjünk tisztába a dugpénz fogalmával.

A dugpénz olyan „guba”, amely Anyuka előtt letagadtatik. Ez többféleképpen is történik.

2.

Fergeteges vágtában futtattak át az Alföld rónaságán, átúsztattak a Tiszán, és még éjjel sem hajtották álomra a fejüket. A nyeregben bóbiskoltak egy keveset, pirkadatkor aztán kezdődött újból a hajrá! Reggelre aztán megpillantották a Kerlés hegyet, ahová a kunok László közeledtének hírére felszaladtak.

Reggeltől alkonyaiig dúlt a csata, a magyarok derekasan verekedtek, László mindenütt az élen járt. Ha kellett, együtt futott a sereggel és együtt pördült meg velük egyetlen rikkantásra, s aprította a tarfejű kunokat, hogy Osul serege színe-virága elhullott. Aki élve maradt, annak úgy szelték László vitézei a koponyáját, mint a nyers tököt.

Mire az alkony leszállt, elcsendesedett a csatatér. László derék íjasai leheveredtek a fűbe, s ott nyomban elnyomta őket az álom.

Egyedül csak László virrasztóit a holdfényes éjszakában.

Egyszer csak látja ám, hogy egy kun vitéz nyargal előtte a réten. Korbáccsal nógatja paripáját, s egy magyar lányt tart a nyeregben.

László talpra ugrott, tüstént szaladt lovához. De ó jaj, Szög, kedves paripája csak lógatta nagyfáradtan fejét. Okos szemét Lászlóra vetette, mintha azt mondaná: „Jó gazdám, elfáradtam a csatában, nem bírok lábra állni!”

László megsimogatta szép formás fejét, csillagos homlokát, megölelte paripáját, s a fülébe súgta:

Elsején például úgy történik, hogy amikor az ember megkapja a fizetést, a fizetésből bizonyos összeget elrejt az ember a gyufazsebébe és a többit azzal a mély felháborodással nyújtja át Anyukának, hogy „nahát kérlek, ez mégis disznóság, már megint többet vontak le a keresett adóra. Ezt már nem lehet szó nélkül (tűrni."

— Jól teszed, apukám! — sóhajt ilyenkor Anyuka csendes mosolygással. Aztán lefekszünk, én a dugpénzt eldugom és másnap reggel arra ébredek, hogy a dugpénznek hült helye van.

Na már most: Ha keresem a pénzt és patáliát csinálok érte, akkor Anyuka kérdőre von, rám bizonyítja a sikkasztást, tehát nem marad más hátra hallgatok. Anyuka is hallgat, ö mosolyog, engem meg kerülget a guta. Hónapközben természetesen más az eset. Például dolgozom. Feleségem megkérdezi:

— Mit írsz?

— Cikket írok — válaszolok.

— Kinek?

— A Népújságnak.

Néhány nap múlva a cikk megjelenik, Anyuka elolvassa, és máris jelentkezik: — Mennyit kaptál a cikZ. K.

ANYUKA PÉNZT KERES

— Ne hagyj cserben, kis táltosom! Nem magamért kérem, lásd, amott egy gyenge virágocskát, egy magyar lánykát a pogány kun magával ragadott! Nem hagyhatjuk prédálni á magyar lányt!

A ló, mintha megértette volna szavát, nyerített, felvetette fejét, s csillagok gyúltak ki szemében. László már nyeregben is ült, s megeresztve a kantárszárat, a kun szürkéje után vetette magát.

Derék Szög becsületesen rúgta a port, tajtékot hányt, tüzet fújt, de hiába: fáradt volt, nagyon fáradt, s még csak a nyomába se léphetett a szürkének.

A kun vitéz meg egyre sarkantyúz- ta paripáját, suhogtatta a korbácsot, s már-már egérutat vett, amikor László gondolt egyet, s elkurjantotta magát:

— Szép húgom, ragadd meg a kunt övénél, s vesd magad a földre!

A vergődő galambocska alig meghallotta szavát, hátravetette fejét. Bátor volt! Magyar lányka volt! Megragadta a kunt övénél, két kézzel megmarkolta, s egy lendülettel kivetette a nyeregből.

A pogány alighogy lerepült a gyepre, meghemperedett, s kerekezni kezdett, mint az ördögszekér, melyet rossz szél hajt, s talán ki is szaladt volna a világból, ha elébe nem toppan László, és jó kardjával olyant nem sóz tar fejére, hogy a kunnak örökre elment a kedve a rablástól, s attól, hogy magyar lányra valaha is a kezét felemelje!

(Vége)

Kiüti: — JhiLiiybi üwnyvv, jcmjiviiii vil

és átnyújtom, a honorárium felét. A másik felét, pedig most már jobb hely re, eldugom. Másnap reggelre a honorárium másik felének is hült helye van. Na már most, ha keresem és patáliát csapok érte, akkor Anyuka kérdőre von és rám bizonyítja a sikkasztást. Tehát hallgatok.. 0 is hallgat Most már annyi pénzem sincs, hogy el tudjak menni a Kulacsba. Kénytelen vagyok kölcsönkérni 20 forintot az egyik barátomtól. Egyik felét elszórakozom, a másik felével hazamegyek: „Hogy az ördög vigye el, már megint telefoninspekciót kellett tartanom!” és a 10 forintot eldugom. Másnap reggelre a 10 forintnak is hült |helye van.

Na már most, ha keresem és patáliát csapok érte, akkor Anyuka kérdőre von. Ekkor pedig kiderül az is, hogy telefoninspekció árvíz óta nem volt. így hát inkább hallgatok. Anyuka is hallgat.

És így tovább és így tovább.

Hát ez így nem megy tovább! Itt valamit tenni kell! Ki kell találni olyan rejtekhelyei, ahol a dugpénzre nem bukkan rá Anyuka.

Ez sem használt.

ZSIKŐ GYULA:

Korpa János meggondolja magát...

1:

Korpa János maga sem értette, mi van vele. Sokszor kapta magát azon, hogy elgondolkodik s egyszerre csak, akármerről indult is el a töprengés szűk ösvényén, mindig egy helyre lyukadt ki: Nem jól van az, hogy így kívülrekedt a közösségen.

—Ellenem fordultak! —, mondta benne a régi gőg.

— Te szálltál velük szembe — leplezte le nyomban maga-maga a gyáva hazugságot.

Meg-megesett, hogy rábámészko. dott valamire, de nem azt látta, amit nézett. Ha munka közben jött rá ez a révülésféle, megállt a keze, s hol fél-felhajoltában, hol térdeltében, hol megálltában feledkezett el arról, amivel éppen foglalatoskodott, mert a gyötrődés egészen hatalmába vette.

— Nem tűröm, hogy parancsoljanak velem! — tört ki belőle néha- néha a magában folytatott vita összegezése.

Ez volt az igazság, de sokra ment vele, ha ki is mondta. Felismerés volt, azonban csak olyan, amely nem vezetett sehova se s ha meg is magyarázta mindazt, ami történt, nem

mutatta meg az utat, hogy lépjen túl önmagán. Addig rendben volt a dolog, míg ezt az igazságot, amivel végül is magára maradt, a többiek is annak vették és egyakaraton voltak általa. Csakhogy egy idő óta azok más igazság mellé álltak. S az erősebb igazság volt, nemcsak azért, mert többen kapaszkodtak beléje, de szemmel láthatóan előbbre is vitte őket. Akkor pedig jó igazságnak is kellett lennie, még ha máskép is hangzik, mint ahogy eddig megszokta. De akkor meg hogy-hogy, hogy ő mégis kiszorult belőle? Meg aztán: Ha kénytelen kelletlen be kell ismerje, el is hamarkodta a dolgot miért nem lehet visszamenni oda, ahol elvált az útjuk?

— Hogy én megalázkodjam?! Úgy kéredzkedjem közéjük? — ordította el néha magát, ott, ahoi éppen megszorította a torkát a kín. Hol magános tűnődés közepette, hol a háza- népe előtt is.

Az asszony, ha kérlelte, ossza meg vele baját, elhurrintotta.

— Ez az én ügyem.

— De mi is a kárát látjuk, ha csak eszi magát, aztán végtére ágynak talál esni — próbálta saját maga iránt megengesztelni a felesége.

— Korpa Jánost még nem gyűrte le soha semilyen baj — vágta oda hetvenkedve, pedig tudta, hogy nem mond igazat. Sárga arcbőre alá odaszökött a vér, mert az is az indulatoknak engedelmeskedett, mint ő, az egész ember. S ezt a parancsolót mégis csak el kellett tűrnie maga felett!

— Aztán, boldogultok a tszcs-ben?

— ment át hirtelen kerekedett elhatározással egyik este a komájához, akivel szintén tengelyt akasztott, amikor az sem maradt meg a pártján, hanem a többivel fújt egy követ.

— Már úgy érted, hogy nélküled?

— kérdezte gúnyosan a koma. Mert sok megbántás érte, a komaság ellenére éppen tőle, akivel iskolapajtások, háborús barátok is voltak s mégis. Törleszteni kellett ezzel a mondással. Hiába, azért ember az ember, legalább ilyen gúnyos, semmibevevő kérdéssel. — Hát nehezen, de megvagyunk — tette hozá, mint aki meg is forgatja a kést egyszer a sebben.

Korpa János visszagyürte a haragot is, a feltámadt mehetnék vágyat is.

— Na, értek én a szóból — mondta kényszeredetten.

— Hát ha még korábban okosodtál volna meg — így a koma.

— Nincs az sose későn, azt tartom — próbálgatta tréfára ereszteni a szót.

— Az már igaz. De bezzeg nem mindig várnak a lányra, aki sokáig kérette magát.

— Megesik azért néha ilyen is. — Hisz a példászó is úgy tartja: Várt leány várat nyer.

— Ajjaj de az is igaz, aki példán indul, példán fogják meg. Mert azt is mondják ám: Ha nem jöttél dolgosnak, nem kellesz most kosztosnak.

Tegnapelőtt volt 4-e, mikoris azzal mentem haza, ihogy: nahát kérlek, ez már mégis csak disznóság. Még mindig vonják az októberi „hét napot’’; És a fizetésemnek ezt a levont részét gondosan összegöngyölve bedug, tam a vánkosom alá. Aztán úgy tét- tem, mintha aludnék és vártam a fejleményeket. Elmúlt éjfél. Semmi; Elmúlt 1 óra, 2 óra. Még mindig semmi. Anyuka eleinte hánykolódott} aztán elaludt, mint a tej.

Én nagyokat mulattam magamban, aztán “ bankócsomagot jói marokba szorítva én is elaludtam.

Másnap reggel felébredek' hát uramfia, üres a kezem! Na már most; Ha keresem a pénzt, és patáliát csapok, Anyuka kérdőre von és rám bizonyítja a sikkasztást.

Nem! Nem! Itt mást kell tenni; Kell találni olyan rejtekhelyét, ahol a dugpénzre nem talál rá Anyuka/ Hopp, meg is van! Este, mikor lefekr szünk, be kell dugni — az ő vánkosa alá.

Tegnap már meg is történt és a bankókat érintetlenül megtaláltam;

Anyuka pedig most gyanaksAk, és pénzt keres.

(Folytatjuk.)

Sz—d J —$