Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-02 / 128. szám

1957 JÚNIUS 2.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

S

A munkaidő nem volt megszabva, de majdnem minden nap reggel öttől este kilenc óráig tartott. Fizetést a négy évi inaskodásom alatt egy vasat sem kaptam a munkámért. Ruháról is a szüleimnek kellett gondoskodni. Enni kaptunk ugyan a mesternél, de ebben sem volt köszönet Még a kenyeret is sajnálta tőlünk. Olyan vékony kenyérszeletkéket metszett ebédre a felesége, hogy átláttunk rajta. Egy valamiből kijutott bőven: a verésből. Minden kicsiségért csattant a pofon, s a mester legenyhébb káromkodásáért is panaszra mennének a mai fiatalok.

Mikor Feri bácsi elhallgatott, csend lett körülötte. Senki sem szólalt meg. Csak a kopácsolások egyhangú zenéje tarkította a beszéd csendjét. A Feri bácsi mellett levő fiatal ipari tanuló is hallgatag lett. Csak a keze járt gyorsabban, mint félórával ezelőtt, s az arcáról is eltűnt az előbbi nemtörődömséggel való kissé cinikus mosoly.

A KTSZ ipari tanulóinak nagyrésze szorgalmas, igyekvő fiatal. A legszorgalmasabbak egyike Pataki József tanuló, aki éppen vizsgái előtt áll. Az elméleti vizsgán már sikeresen átjutott, már csak a gyakorlati vizsga van hátra és pár héten belül a háromévi szorgalmas tanulás eredményeképpen, ha minden jól megy, mint szakmunkás dolgozhat a műhelyben. Mert Pataki József itt akar továbbra is dolgozni a KTSZ-ben. A keresete eddig is elérte a szakmunkások keresetének 60 százalékát. A KTSZ munkaruhát és egy pár cipőt adott neki minden évben, s ezenkívül ingyen ebédet is biztosít a KTSZ minden tanuló számára. Ahogy a fiúk mondják, az ebéd jó, ízletes és bőséges. Nyolcórás munkaidején kívül az ipari tanuló Pataki József atlétizál is. Most éppen a megyei atlétikai verseny döntőjére készül. Ezenkívül tagja a városi kultúrgárdának. A KISZ-szervezetbe most, a napokban kérte felvételét. Jól tudja, hogy azok oldalán van a helye, akik a rongyos, éhező, verve nevelt inasok élete helyett a szebb, szabadabb, több szakmai tanulást biztosító „ipari tanuló” életét harcolták ki a számára.

fj'gy rövid, kis időre az ellenforradalom, sajnos megszakította a szentgáli termelőszövetkezet életét. De a szentgáli kommunisták nem hagyták a termelőszövetkezetet. így történt aztán, hogy az ellenforradalom nyomása folytán az 1956 november 1-én feloszlott Szabadság Tsz február 12-én újjáéledt „Jóbarátság” néven. A tizenkét tag, aki újra kezdte a félbeszakadt szövetkezeti életet, erősakaratú, igaz emberekből állt. Azóta a tsz újjászületésének napja óta, már huszonhétre emelkedett a taglétszám, az akaratban és cselekvésben, munkában és küzdelemben egyaránt egységes „szövetkezeti törzsgárdához” előreláthatóan még sokan fognak csatlakozni.. s

De miért is oszlott fel, a különösen állattenyésztéséről híres, szentgáli Szabadság Tsz? — vetődik fel önkéntelenül is a kérdés (az emberben. Es ahogy jobban utána néz a dolgok miértjének, a szövetkezet tagjaitól megkapja a választ.

A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy minél egységesebb volt, főleg a vezetésben a tsz, annál nagyobb ellenállást tudott tanúsítani az ellenforradalom külső nyomásával szemben. A szentgáli Szabadság Tsz-ben hiányzott az egység, a tagok közé ellenforradalmi, reakciós elemek furakodtak, a vezetés pedig ingatag emberek kezébe csúszott át az utóbbi évek során. Hogy ez így volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szövetkezet „újjáéledésekor” a régi elnök, a függetlenített jószágfelelős és még jónéhányan a régebbi vezetők közül, akik ország-világ előtt a tagság jóvoltából képviselték a szövetkezetei, hallani sem akartak arról, hogy újból belépjenek.

Ahogy már említettük is, nemcsak az ingatag vezetők, hanem a tagság körében levő bomlasztok is okozói voltak a szövetkezet feloszlásának. A legnagyobb mérgező munka a tsz ifjúságát érte. Hogy miért? Azért, mert Vi- doman György, az egykori 40 holdas zsírosparaszt fia, aki, mivel a népi de makráéin jóvoltából nem gazdálkodhatott az apja 40 holdján és kénytelen volt elmenni kovácssegédnek, azokban a zűrzavaros októberi időkben is a tsz kovácsműhelyében dolgozott. Az ellenforradalmat kihasználta a 23-áig csendben lapuló kovácssegéddé vedlett nagygazda fiú. A hangosak között is a leghangosabb lett izekben a napokban a tsz-en belül. Október utolsó napjaiban már nem ismert határt a szemtelensége. Odáig vetemedett, hogy a szövetkezeti székház előtti térségen könyveket égetett el és elégette a tsz vörös- és nemzeti színű zászlóit is.

A pünkösdi királyság letűnte utáni első hónapban, december 8-án, létrejött Szentgálon is az MSZMP szervezete. A párt-alapszervezet élén a régi, harcokban edzett 1919-es kommunista Molnár András állt. Elsőrendű feladatként tűzték maguk elé a község kommunistái, hogy a feloszlott termelőszövetkezetet újjászervezzék. Nehéz és kitartó, következetes munka árán sikerült is nekik. A szövetkezet vezetősége most a,.próbát” derekasan álló kommunisták kezében van. A szentgáli Jóbarátság Tsz él, dolgozik és az alakító tagok örömére egyre többen csatlakoznak hozzá a szentgáli dolgozó parasztok közül.

H. T.

’oooaxioooooooaoooooooooooooaoooooooooooooooooooooooooooooooooo'

Könyvismertetés

A kirándulónak megnyugvást, romantikát, minden lépés valami újdonságot, valami új gyönyörköd tetőt jelent a Duna- ártéri erdőrengeteg. Góga, Bárányfok, Gemenc, stb. Ezernyi növény, madár, erdei vad kápráztatja el az idegent, nem győz eleget csodálkozni az erdő tavaszi „köntösében”, a sokszínű virágban (amely közül nem egy csak itt honos), a kúszónövények sajátos szépségében, a váratlanul felbukkanó tavacskákban. Meseszép ilyenkor az erdő. Meseszép? Ilyenkor? Pontatlan a kifejezés, mert nehéz lenne eldönteni, hogy az év melyik szakában a legszebb ez az erdőrengeteg. Minden évszaknak megvan a maga sajátos varázsa és a „szakavatottak” szerint nem lehet eldönteni, hogy melyik évszaké az elsőbbség.

A szakembernek, az erdésznek is jelent varázslatos, vonzó szépséget az erdő, hiszen nem utolsó sorban ezért lettek erdészek, de ugyanakkor mérhetetlen gondot. felelősséget is jelent. Az erdőben milliárdos érték van, ezért az erdész felel és nem utolsósorban az erdész fel-, adata, hogy ebből az értékből pénz legyen. s lehetőleg minél több.

Juharos László erdőmémökkel, körzeti erdészekkel és két központi emberrel járjuk az erdőrengeteget. Csakhamar kiderül, hogy lényeges véleménykülönbség van az újságíró és a többiek között. Ami gyönyörű, romantikus az újságírónak, az nem tetszik a szakembernek.

— Elhiszem, hogy magának szépek azok a girbe-görbe tölgyek, de szakszemszögből nézve az egy rosszul kezelt erdő- rész. alig van benne iparilag hasznos anyag — mondja egyikőjük. — Mert az erdőt mégsem a romantikáért telepítik és gondozzák, hanem azért, hogy minél nagyobb haszon legyen belőle.

Tisztásra érünk. Méteres darabokra felszabdalt farakások emelkednek. Egy- részéről teljesen leszedték a kérget.

— Mi ez?

— Ebből lesz az olyan papír, amilyenre maga most a jegyzeteit írja. Ez megy hazai felhasználásra, ez pedig exportra, Ausztriába.

Szemel is látható, hogy amelyik osztrák földre megy, „rosszabb anyag”, mint ami hazai felhasználásra kerül.

— Még ilyet sem láttam. A selejtet küldjük külföldre?

— Tgy. ahogy mondja. A tűzifának félrerakott fából válogattuk ki ezt és exportál iuk — valutát kapunk érte. Rosszabb minőség, mint amit itthon felhasználunk. Ezt nem is tudnánk itthon fnásra használni, mint tüzelésre. Ausztriában azonban, úgy látszik, korszerűbbek a papírgyárak, ezt nagyszerűen fel tudják használni, még az is megéri, hogy külföldtől, tőlünk megvásárolják. Nekik nem számít például az a sok színeződés, stb., ami látható a fán, a mi gyáraink viszont ezt. nem tudnák felhasználni.

Az erdészek tehát valutát csinálnak

így belekerül a tűzifába. A szalagfűrészszel parkettlécnek szabdalják a helyszínen és ez is nagy hasznot hoz. Tervezik azt is, hogy ahol kisebb mennyiségű ipari felhasználásra alkalmas fa van, azt nem tűzifának értékesítik, hanem eladják helyben a kisiparosoknak.

Eddig főként csak a kitermelés folyt, új erdő telepítése, s szakszerű erdőművelés annál kevésbé. Mostanában erre is egyre több gondot fordítanak. Próbálják hasznos fával betelepíteni az áthatolhatatlan dzsungeleket, különféle fafajták meghonosításával kísérleteznek. Az ország szegény fenyőerdőkben, igyekeznek meghonosítani a fenyőt árterületen.

Ha reálisan próbálnánk beszélni, — tehát se nem a kiránduló, se nem a szakember szemével, hanem a kettővel együttesen, akkor azt kellene mondani, hogy ebben a rengetegben minden lépés új, váratlan, szemetkápráztató gyönyörűséget tár a kiránduló elé és valamilyen tanújelét annak, hogy az erdészek hogyan teszik „értékké” az erdőt.

Illusztráció Wauqh „A megboldogult” című most megjelent regényéből.

Kati néni, aki még nemcsak élni, hanem dolgozni is szeretne

Nincs híre az országban, még a- megyében sem, újság nem írt még róla és a rádióban sem lehetett hallani a nevét. Pedig ott meg szoktak emlékezni azokról az öregekről, akik betöltik a száz ivet. Méltatlankodtak is a kajdacsiak, amikor tavasszal a rádió azt mondta valakiről, hogy betöltötte százharmadik ilotévót az ország legöregebb embere. — Hogy lehet a legöregebb, amikor a mi Kati nénink már a százötödiket tapossa?

Három évvel ezelőtt ismertem meg, legutóbb a múlt héten a vonatban halottam róla. Ott tudtam meg, hogy még Nagydorogiakkal utaztam együtt,

ízerkszarara menteik, a kórházba, beteg látogatásra. Beszélgettek. Sok mindenre asett szó, betegségről, halálesetről is. Eg; fiatal falubeliről, aki nemrég halt meg

— A kajdacsi Kati néni biztosan őr is azt mondaná, hogy „odavaló volt sze gúny” — így az egyik asszony. — Mer ha a faluban meghal valaki, ő is véle ményt nyilvánít. Ha fiatal, azt mondja ,Ismertem szegényt, beteges volt az már odavaló volt”. — De ha öreghez látó gat el a Kaszás: „Élhetett volna méj szegény”.

Tehát él még a Kati néni, aki okkor imikor megismertem, a százkettedik évé ben járt.

így kerültem el — fényképezőgéppé felszerelve — Kajdacsra, az unoka, Hor váth Jánosék házába, a 104 éves Kát nemihez, Kovács Józsefbe, született Va szári Katalinhoz.

Az öreg asszony egykedvűen ül ! gangon, a kisszéken, az ajtó előtt. Kö szönésünket mintha észre sem venné mintha aludna. Ricsit biccent a fejével talán ezzel akarja jelezni, hogy észre vett bennünket. Hiábavaló lenne — gondolom — most különböző kérdésekkel zaklatni, inkább lányától, özvegy Horváth Jánosáétól érdeklődünk a néni egészsége, hogyléte felől.

— Jó egészségben van, örülünk is neki — mondja a lánya.

— Hát étvágya van-e?

Erre Kati néni megigazítja kendőjét,

A Dunaföldvári Cipész KTSZ emeleti műhelyében szorgos munka folyik. Ha a cipészek kezét, figyelmét le is köti a munka, azért tudnak beszélgetni egymással. Sok mindenről esik szó beszélgetés közben. Sok értékes tanulságot levonhat a felszínre kerülő történetkékből, az érdekes, mulatságos élményekből az, aki hallgatja őket.

Bányóczki Feri bácsi, az idős, nyugdíjba vonulás előtt álló, 68 éves mester, egy fiatal ipari tanulót oktat ki éppen, aki munkájában kissé hanyagnak mutatkozik.

„Tiközületek, mai fiatalok közül, sokan már azt sem tud ják, hogy jódolgukban mit kezdjenek . .. mert ti már nem tudjátok azt, hogy bogyan ment akkor.. . akkor még, mikor én tanultam a szakmát. . . Én látom, tudom, hogy mit adott ez a rendszer a mai fiatalságnak, mert átéltem azt a rosszat, a régit, az „inaséveket”, de te —- legyint egyet a mellette álló, egyre nagyobb zavarral küzdő fiatal felé — te már azt hiszed, hogy a sok kedvezmény mellett dolgozni sem kell, tanulni sem kell.”

Az egyik fiatal, zömök, pirosarcú segéd, odaszólt a kor- holást éppen befejező öreg mesterhez: — Mesélje el Feri bácsi, hogyan is volt akkor, a maga máskorában...

Feri bácsi gondolkodik, látszik rajta, hogy nem kedveli a lói sole beszédet, de azért most már békülékeny, csendes hangon a munkájából időnkint a megpirungatott tanuló felé tele i ntgetve, beszélni kezd.

— Régen volt már, idestova ötvenhat esztendeje annak, hogy szegény apám, aki részes arató és napszámos ember volt, elvitt a katolikus templommal szemben levő cipészmester műhelyébe, hogy inasnak adjon. Nem sokat egyezkedtek. A mester, aki két segéddel és három inassal dolgoztatott, miután apám otthagyott, végigmért egypárszor, aztán hátra küldött a feleségéhez, hogy segítsek a házkörük munkában. Fát vágtam, követ súroltam, az ablakot tisztogattam, vizet hordtam. Néha ki kellett menni a mester földiére is kapálni, vagy a szőlejébe vizet hordani, vödrökben, a permetezéshez. És nersze ezen kívül a műhelvben is dolgoztam.

A szakmatanulás kél média:

a'DDUi, cUiilucja ill cuig v«u

értéke. Erről a részről 1200 köbmétet ilyen papír-fát szállítanak külföldre. A: erdészet ezért körülbelül 200 forinttá kap többet köbméterenkint, mintha tűzi fának szállítaná. Ez mutatja, hogy je lentős a külkereskedelmi értéke is. . Valutát kapunk tehát a világhírű vadai mellett az erdő fájáért is.

A papír-fakészítésnél rengeteg kérge szednek le a törzsről. Ezt — legjobl esetben eltüzelik. A szakemberek mos „verik az asztalt”, hogy kapjanak eg} lepárolóberendezést, amellyel ki tudnál vonni a kéregben levő értékes vegyianya gokat. Tehát hasznosítani akarják ezt i „semmiséget” is. Ügy nem érné meg í hasznosítás, ha el kellene szállítani, d< helyi feldolgozásra hasznos lenne.

A közeljövőben üzemeltetni fognak a: erdőben egy szalagfűrészt is. Ezzel újabl értéket vesznek ki az erdőből. Nagyoi sok kisebb darab ipari felhasználásra al kabnas fa van, amelynek összegyűjtési és elszállítása nem lenne gazdaságos, é

kicsit felnyitja szemét és a válaszba megelőzi lányát. Kicsit sírós hango mondja:

— Az étvágyam nagyon jó, fiam, em tudok, csak az a baj, hogy dolgozz nem. Most hogyan egyek, amikor nei tudok dolgozni. Aki nem dolgozik anna enni sem lehet.

Közben lánya gyorsan odasúgja „Most fényképezzen, ha akar, mert állal dóan csukva van a szeme, napjába csak egyszer-kétszer, egy rövid idői nyitja ki egy kicsit”.

— Pedig még dolgozgat a mama - mondja. — Kukoricát morzsol, a kukc ricafosztásból szőlőkötöző madzagot esi nál. Igaz, ezek a madzagok olyan gyér gék, hogy nem lehet használni, de csai hadd csinálja. Hadd higyje, hogy hasz nos munkát végez. Mert két éve nag bajban voltunk. Télen elfogyott a kukc ricánk. Minden nap sürgetett bennünkel hogy vegyünk kukoricát, mert így mos neki nincs munkája. Hogyan egyen akkor, ha nem dolgozhat?

Komoly betegsége még nem volt. Hai mincnyolcban volt beteg két hétig, akko Stnausz doktor azt mondta neki: „Szeret ném, ha olyan pájslim volna, mint ma gának, Kati néni.” Az orvos azóta má meghalt, Kati néni — még él. Két év vei ezelőtt is megbetegedett, akkor : császárkörte likőr hozta helyre egészsé gét. Mert az édességet nagyon szereti Ha a házban ecrvedül van itthon, esti

megjön a család, néhány szem elpotyog- tatott kockacukor árulkodik Kati néni ,/torkoskodásáról”. — Nem haragusznak érte, örülnek jó étvágyának.

Az ősszel lesz százöt éves. 1852-ben született, három évvel a szabadságharc bukása után Az első világháború alatt már öregasszony volt. 1922-ben, hetvenéves korában, temette cl férjét. Sok mindent élt már át, sok kedves és rossz emléke lehet. De már nemigen mesél róluk. Ha nagyritkán mégis feleleveníti emlékeit, arról beszél, amit még a nagyanyjától hallott, aki 1848-ban kezet fogott Kossuthttal. Nagyszüleinek a borjádi út mellett volt szőlőjük, és egyszer arra járt Kossuth is.

Lehet, hogy igaz volt, lehet, hogy ez is egyike a sok Kossuth-legendának, any- nvi bizonyos, hogy Kati néni erre a legbüszkébb. Aztán mesélni szokott arról is, hogy nagyapjának kocsmája volt a faluban, ahova a lókötő-betyárok jártak és hogy sokszor túljártak a pandúrok eszén.

De most nincs mesélős kedvében, elköszönünk tőle, jó egészséget, még hosz- szabb életet kívánva. És azzal a gondolattal, hogy biztosan nagyon jól esne Kati néninek, ha majd százötödik születésnapján a járási, vagy a megyei tanácstól, vagy a Nőtanácstól valaki fel- köszöntené és megajándékozná megyénknek bizonyára legöregebb asszonyát

Jantner János

Romantika és valuta