Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-05 / 130. szám
VOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 130. SZÄM. ÁRA: 50 FILLÉR. SZERDA, 1957 JÚNIUS 5. A gazdaságosabb gazdálkodás útján. •. (3. oldal) Kisvejkén nem a nemzetiségi ellentétekből adódnak a problémák (4. oldal) Á labdarúgók átigazolási szabályzatáról (6. oldal) Folytatja tanácskozásait az országgyűlés Az országgyűlés hétfői ülésén Kiss Árpád és Antes István beszámolója után elsőnek Olt Károly, a . terv- és költségvetési bizottság elnöke az évi költségvetés, a költségvetési törvényjavaslat előadója emelkedett szólásra. Hangoztatta, hogy a korábbi évektől eltérően a költségvetést nemcsak a terv- és költségvetési bizottság vitatta meg, hanem csaknem valameny nyi bizottság szakágazatonként is. így a költségvetés előzetes megvitatásán a képviselők több mint kétharmada résztvett. . Megállapította, hc-gy mind a tervet, mind a költésvetést a józan mérséklet és realitás jellemzi. Beszélt a nemzeti jövedelem nagymértékű visszaeséséről s hangoztatta: az, hegy a maximális fogyasztási alapot biztosítjuk s erre a célra vagyunk kénytelenek a nemzeti jövedelmet fordítani, együttjár azzal, hogy beruházásra rendkívül alacsony összegeket fordít hatunk. A népgazdasági terv szerint az ipari termelés az 1956, évi ténylegesen elért szinthez képest 2,4 százalékkal emelkedik. Az iparon belül 9 százalékkal emelkedik a könnyűipar és élelmiszeripar termelése. 4 százalékkal csökken a nehéziparé. A pnsző gazdasági termelés 3,2 százalékkal emelkedik a tavalyihoz viszonyítva. Ezután a vállalati bevételek csökkenéséről, a lakosság adó- és illeték- befizetéseiről szólott s hangsúlyozta, hog3r az adóelőirányzat növekedése nem adóemelés következménye, hanem azért állt elő mert az adózók száma emelkedett a mezőgazdaságban, kisiparban és kiskereskedelemben és figyelembe kell venni a tavalyról elmaradt adóbefizetéseket is. A 33,7 milliárdos gazdasági kiadási tételről szólva, hangsúlyozta, hogy ebből kell fedezni a termelés pénzellátását, valamint a legszükségesebb beruházásokat. Szűkre szabott lehetőségeink között is nagy figyelmet szentelünk a mezőgazdaság fejlesztésére, mert az elmúlt években ez a fontos termelési águnk elmaradt az ipar fejlesztése mögött. Olt Károly is hangoztatta az egy munkásra eső termelési érték növelésének, a magas önköltség csökkentésének feltétlen szükségességét. Utalt arra, hogy szociális és kulturális célokra 1,1 milliárd forinttal, egészségügyi célokra 12,6 százalékkal többet fordítunk, mint tavaly. A rendelőintézetek rendelési ideje az Előirányzat helyesebb beosztásával napi 600 órával nő, 90 új orvosi kör zetet állítunk be. Több a férőhely a szociális otthonokban is. Az üdültetésre fordított 158 millió forint mintegy 160 000 felnőtt és 33 060 gyermek üdültetését teszi lehetővé. A nyugellátás költségei 375 millióval emelkedtek, az abban részesülők száma 35 000 fővel nőtt. Emelkedik az egy főre eső nyugdíj összege is. A kulturális célokra fordítandó négymilliard forintból háromezerrel növeljük az óvodai férőhelyek szárnál az alsófokú oktatás túlzsúfoltsását 275 új tanterem csökkenti. 367 millió forintot fordítunk 70 000 ipari tanuló, képzésére, tanulmányi idejük felemelésére. A középfokú oktatási intézmények kiadási előirányzata 3800 középiskolai tanulócsoport, továbbá 30 000 középiskolai tanuló diákotthoni elhelyezését biztosítja. Felsőfokú oktatási intézményeinkben 38 000 hallgató oktatási költségeit fedezzük. Bővítik a miskolci, veszprémi és budapesti műszaki egyetemet. Az egyetemi hallgatók több mint 90 százaléka kap ösztöndíjat. Népművelési intézmények fenntartására 276, sportlétesítmények támogatására 74 milliót fordít az állam. A honvédelmi kiadások a tavalyi 4085 millióról 1912 millióra csökkentek. A csökkenés ellenére fokozott mértékben biztosítani tudtuk határainkat, a nyugodt építőmunka, a belső rend védelmét. A rend- és jog- biztonsági kiadások előirányzata 2049 millióról 1988 millióra csökkent, igazgatásra a tavalyi 2064 millió helyett 1662 milliót költünk. Ezt a létszámcsökkentés és összevonások mellett elősegítették olyan takarékossági intézkedések, mint az állami autók számának és használatának csökkentése, a kiküldetési költségek mérséklése, és hivatali célra használt lakások felszabadítása. A tanácsi költségvetési irányzat 6847 millióról 7403 millióra emelkedik. Ezután a terv. és költségvetési bizottságban az előirányzatok megvitatása során elhangzott módosító javaslatokról beszélt. A kiadások emelésére tett javaslatok teljes összege 69 millió forint. Fedezetükre az illetékbevételek előirányzatát és az állami gazdaságok részére előirányzott veszteségtérítést, másrészt a költségvetési tartalék 30 millió forintos csökkentését javasolják. Ilyen módon a költségvetésegyenlegét a módosítások nem befolyásolják. A bizottság nevében javasolta az 1957. évi állami költségvetés elfogadását. Ezután Friss István arról beszélt, hegy tervünk és költségvetésünk reálisan megalapozott és senki sem mondhatja, hogy túlzottan feszített, vagy irreális. Beszélt arról, hogy a költségvetésnek bizonyos szépséghibái is vannak, mint a beruházások alacsony színvonala, valamint az a tény. hogy a fogyasztásra és felhalmozásra. jutó összegek csak külföldi segítséggel elégíthető ki együttesen. Utalt arra, hogy ebben az évben külkereskedelmi adósságaink lényegesen emelkednek, mert a mai termeléssel és fogyasztással. csak olyan külkereskedelmet tudunk lebonyolítani. amelyben a behozatal lényegesen nagyobb a kivitelnél. De rámutatott arra is, hogy így tervünk és költségvetésünk megoldja ez idei problémáinkat és ezek között a körülmények között a lehető legjobbat adja. Beszélt kihasználatlan lehetőségeinkről, a takarékoságról és a bérfegyelemről, majd a közelmúlt gazdaságpolitikájának néhány vonását ismertette. Befejezésül hangoztatta, hogy egész népünk munkája, lelkesedése, szorgalma és kitartása a biztosítéka feladataink sikeres megoldásának. Friss István után Varga Károly következett szólásra, majd Bognár József a mezőgazdaságról szólva töb bek között arról beszélt, hogy a terv- javaslat és egész gazdasági helyzetünk egyik ’legnagyobb pozitívuma a belterjes irányú fejlődés elősegítése. Az első napi ülés Juhász Imréné felszólalásával fejeződött be. Az országgyűlés keddi ülése Az országgyűlés kedden folytatta az 1957. évi költségvetési törvényjavaslat és az 1957. évi népgazdasági terv együttes tárgyalását. Résztvett az ülésen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Antos István, Apró Antal, Biszku Béla, Csergő János, Czottner Sándor, dr. Doleschall Frigyes, Horváth Imre, Incze Sándor, Kisházi Ödön, Kovács Imre, Marosán György, dr. Münnich Ferenc, Nagy Jó- zsefné, dr. Nezvál Ferenc, Révész Géza, Tausz János, Trautman Rezső, a kormány tagjai. Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöke. A diplomáciai páholyban ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Az ülést, Vass Istvánné, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd bejelentette, hogy Nagy János képviselő interpellációt nyújtott be a kormányhoz a mezőgazdasági termények felvásárlása tárgyában. Barcs Sándor felszólalása A vitában elsőnek Barcs Sándor képviselő a külügyi tárca költségvetéséhez szólt hozzá. — Ami a magyar külpolitikát illeti — mondotta — az a korábbi évek folyamán kialakult és jól bevált alapelvekre épül. Ezek az alapelvek: szoros barátság a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal, résztvétel a világ- békemozgalomban és a békés egymás mellett élés elve. — Az elmúlt év őszén a hazai reakció külföldi szövetségeseire támaszkodva, a magyar külpolitika ellen is támadást intézett. Ez a támadás, amely éket akart verni a magyar és a szovjet nép közé, Magyarország és a népi demokratikus államok közé, szégyenteljes kudarcba fulladt. A Szovjetunióval és a szocializmust építő országokkal, ezeknek népeivel talán soha sem volt olyan szoros és baráti a kapcsolatunk, nfint most. Barcs Sándor ezután annak a megállapodásnak a jelentőségéről beszélt, amelyet a Magyarország területén tartózkodó szovjet csapatok helyzetéről hoztak létre és írtak alá a két állam képviselői, majd arról beszélt, hogy érthetetlen, miért maradt távol az amerikai követség az amerikai hősök tiszteletére rendezett ünnepségünktől és miért nem képviseltette magát a 150 évvel ezelőtt született halhatatlan amerikai poéta, Longfellow emléke előtt tisztelgő ünnepélyen. A magyar külügyminisztérium legutóbb jegyzéket nyújtott át az amerikai követségnek. Gondolom, a jegyzéknek teljesen igaza van abban, hogy egy ország diplomáciai képviselői arra valók, hogy egy másik országgal ápolják a kapcsolatokat és fejlesszék a, jóviszonyt. Nálunk a Horthy-rendszer alatt a budapesti amerikai követség becsülettel és maradéktalanul eleget is tett ennek a hivatásának, noha meg kell jegyeznem, hogy a Horthy-rendszer alatt jóviszonyt nem egyszer kevesebb amerikai diplomata ápolta, mint amennyi nem ápolja most. (Derültség.) Igaza van a jegyzéknek abban, hogy ebhez a mostani, lázasnak egyáltalán nem mondható tevékenységhez kevesebb amerikai diplomata bőségesen elegendő volna. A leszerelés kérdése Ezután a képviselő arról szólott, hogy a magyar diplomácia az utóbbi hónapok alatt több állammal épített ki jóviszonyt, majd a következőket mondotta: — Bármerre járt az ember az országban, vagy akár az ország határain túl, mindig visszatérő téma. vajon lesz-e háború, vajon megegyeznek-e a világ vezető nagyhatalmai. A jelekből arra következtetek, hogy nem lesz háborúi“ és hogy az emberiségre hosszú, békés időszak vár. Ez a békés időszak azonban egyelőre nem a nyugalmas béke időszaka lesz és egy-kettőre nem is válik azzá. Hosszú és rögös lesz addig az út. Bizonyára lesznek majd megtorpanások, kitérők és visszafordulások is. Mindezt persze n'em azért mondom, mintha most már nem lenne szükség a békemozgalomra. Hangoztatta: a londoni konferencia első szakaszában úgy látszik, hogy bízhatunk, ha nem is egy átfogó nagy leszerelési egyezmény megkötésében, de részleges eredmény elérésében. Bizonyos, hogy a teljes leszerelés kérdése nem terülj asztalkám, türelemre, igen sok türelemre és alighanem évekre fesz szükség, hogy a béke erői döntő győzelmet arathassanak. Van azonban valami, amivel nem várhatunk és ami mindennél sürgősebb, és ez az atomrobbantási kísérletek megszüntetése. Ezután Barcs Sándor amerikai forrásból vett példákkal a kísérletek romboló hatását ismertette: Az amerikai Gallup közvéleménykutató intézet megállapítja, hogy az Egyesült Államok felnőtt lakosságának több mint 60 százaléka követeli a robbantások megszüntetését. A tiltakozás hangja mindenütt növekszik. Ugyanakkor azonban meg kell látnunk azt is, hogy az imperialista országok urait ez teljesen hidegen hagyja. Strucc módjára homokba dugják fejüket, és úgy folytatják a robbantási kísérleteket, mintha azok semmiféle veszéllyel nem járnának. A Szovjetunió — hangoztatta — nemcsak a maga, hanem a proletárinternacionalizmus védelmében nyúlt az atombomba és hidrogén- bomba gyártásának eszközéhez. Ugyanakkor azonban a Szovjetunió vetette fel a robbantási kísérletek megtiltásának kérdését és a Szovjetunió harcol következetesen ennek érdekében. Barcs Sándor ezután a külügyi bizottság nevében javasolta, hogy a magyar országgyűlés forduljon felhívással az Interparlamentáris Unióhoz s ? felhívás szövegét, mint haté rozati javaslatot az országgyűlés elé terjesztette. Mélységesen áthatva attól a felelősségtől — hangzik a felhívásban —• amely a világ minden parlamentiére, s így ránk is hárul, javasoljuk, hegy az Interparlamentáris Unió foglaljon állást a nukleáris robbantási kísérletek betiltása ügyében, s ennek érdekében soronkövetkező plenáris ülésen tűzze napirendre ezt a kérdést. Barcs Sándor a külügyi tárca költségvetését elfogadta. Balogh József országgyűlési képviselő a honvédelmi tárca költségvetéséhez szólt hozzá. Bevezetőben aláhúzta, hogy az ellenforradalmi támadás idején a magyar nép szabadságát a szocialista országok nagy védelmi közössége, a varsói egyezményben részvevő országok szolidaritása mentette meg. Nem véletlen — folytatta —, hogy az ellenforradalom éppen e szövetség és Magyarországnak ebben a szövetségben való részvétele ellen indította legádázabb rohamát. A varsói egyezményt — hangoztatta — csak Nagy Imre és áruló csoportja mondotta fel, de nem mondotta fel a hazáját és a szocializmust szerető magyar dolgozó nép. (Taps.) Kisebb előirányzat a honvédelmi kiadásokra A továbbiakban elmondta, hogy a költségvetés ebben az évben lényegesen kevesebbet irányoz elő a honvédelmi kiadásokra. Az előirányzott összeg az adott körülmények között mégis reális és indokolt, mert az ellenforradalom közel 20 milliárd forintos kárt okozott. Ugyanakkor a honvédelmi kiadások csökkentését lehetővé tette a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság kormányai között létrejött megegyezés, amelynek értelmében szovjet fegyveres erők állomásoznak ideiglenesen hazánk területén. így a szovjet csapatok jelenléte megnyugtató biztosíték népünk számára egy esetleges imperialista agresszió ellen. A Szovjetunió ezzel újabb segítséget nyújt hazánknak, mert lehetővé válik, hogy mi a népgazdaság helyreállítására fordítsuk anyagi erőink és eszközeink zömét. — Népünk számára a hadsereg fenntartása és fejlesztése nem reprezentatív dolog, hanem létérdek. Békénk, biztonságunk és fejlődésünk nélkülözhetetlen feltétele. Ha az imperialisták továbbra is folytatják — már pedig egyelőre minden jel arra mutat, hogy folytatják — háborús készülődéseiket, feltétlenül szükséges, hogy a következő években, sőt már a jövő évben, lényegesen nagyobb gondot fordítsunk a honvédelemre és lehetőségeinkhez képest biztosítsuk mindazokat az anyagi eszközöket, amelyek egy korszerűen felszerelt hadsereg számára szükségesek — mondotta. A költségvetést az országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. (Folytatás a 2. oldalon.)