Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-29 / 151. szám
•i'OiíUU tu TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. SZOMBAT, 1957 JÜNIUS 2Ö. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KS A TANÁCSOK LAPJA Egyetemi Könyvtár PÉCS Amikor a kommunisták a nép érdekeiért harcolva erősítik a pártot, akkor a nép ssámára kovácsolják a fegyvert Nem lehet proletárdiktatúra a tömegek támogatása nélkül Kádár János elvtárs beszéde az MSZMP országos értekezletén Már reggel 8 óra körül benépesültek az Országház folyosói. Az országos pártkonferencia küldöttei, csepeli és borsodi munkások, viharsarki parasztok, pécsi bányászok, mű vészek, más értelmiségiek, közöttük a magyar munkásmozgalom ősz veteránjai megilletődötten üdvözlik egymást. Az ülésteremben az elnökség emelvénye felett jelmondat: „Erősítsük pártunk egységét, a munkáshatalom, szocialista építőmunkánk alapját.” Ezenkívül sehol a falakon egyetlen dekoráció sincs. A hangulat mégis felemelően ünnepi, a küldöttek mélyen átérzik a rájuk háruló felelősséget. Az óra kilencet mutat. A Központi Intéző Bizottság tagjai: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kádár János. Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor, Somogyi Miklós elvtársak és Fock Jenő elvtárs, a Központi Bizottság titkára fellépnek az elnökségi emelvényre. Münnich elvtárs az Intéző Bizottság nevében felkéri az alábbi elvtársakat, hogy foglaljanak helyet az elnökségben: Gáspár Sándor, a Szaktanács főtitkára, Haász Árpád, a Közgazdasági Egyetem tanára, Kelemen Lajos, a X. kér. IB elnöke, Kiss Károly, Szeged város IB elnöke, Komócsin Zoltán, a KISZ országos elnöke, Losonczi Pál tsz-elnök, Major Tamás, a Központi Bizottság tagja, Manhercz Antal Komárom megyei bányász, Mező Imréné, a Lágymányosi Dohánygyár igazgatója, Príeszol József, a Borsod megyei IB elnöke, Révai József, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Révész Géza, a Központi Bizottság tagja, Rimóczi Pálné tsz-tag, Sándor József, a KB tagja és Tatár Kiss Lajos, a Hajdú megyei Tanács elnöke. Ezután Münnich elvtárs megnyitja a pártértekezletet. Megnyitó beszédében röviden vázolta a konferencia célját, majd visszapillantást vetett a pártnak az ellenforradalmi zendülés fegyveres leverése óta megtett nehéz útjára, majd így folytatta: — Súlyos helyzetünkben elemi erővel nyilvánult meg a szocialista tábor kommunista és munkáspártjainak proletár nemzetközisége. A Szovjetunió, Kína, Csehszlovákia, Románia, a Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária kommunista és munkáspártjai már a fegyveres harcok szakaszában elküldték hozzánk vezetőiket és azonnal sokoldalú segítséget nyújtottak. Rendkívül nagy erkölcsi segítséget jelentett a tőkés országok kommunista pártjainak szolidaritása. Gyakorlatban győződtünk meg a proletár nemzetköziség óriási erejéről. Megnyitó beszéde után Münnich elvtárs az Intéző Bizottság nevében javaslatot tett mandátumvizsgáló bizottság és szerkesztő bizottság létrehozására, amelynek feladata a vitában elhangzottak és észrevételek alapján megszövegezni a határozati javaslatot és átdolgozni a szervezeti szabályzatot. A bizottságok tagjaiul a küldöttek egyhangúlag a következő elvtársakat választották meg: A mandátumvizsgáló bizottság elnökéül Nyers Rezső elvtársat, a SZÖVOSZ elnökét, tagjaiul Lendvai Vilmos elvtársat a Heves megyei Tanács elnökét, Veres József elvtársat, a XX. kér. IB elnökét és Zárai Károly elvtársat, Sopron város IB elnökét. ft A szerkesztő bizottság tagjaiul Jakab Sándor elvtársat, a Nógrád megyei IB elnökét, Kállai Gyula elvtársat, a Központi Intéző Bizottság tagját, Komócsin Zoltán elvtársat, a KISZ országos elnökét, Marosán György elvtársat, a Központi Intéző Bizottság tagját, Nemes Dezső elvtársat, a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetőjét, Révai József elvtársat, Sándor József elvtársat, a Központi Bizottság tagját és Szirmai István elvtársat, a Tájékoztatási Hivatal vezetőjét. Münnich elvtárs ezután előterjesztette a pártkonferencia napirendjét, majd Kádár János elvtárs megtartotta a Központi Bizottság beszámolóját. Kádár János elvtárs három és félórás beszámolót tartott, amelyet az alábbiakban röviden ismertetünk: A Központi Bizottság beszámolója Kádár János elvtárs előadói beszéde Kádár elvtárs beszéde elején röviden áttekintette a párt hősi múltját, majd részletesebben értékelte az 1949 —53 között eltelt évek politikai vonal vezetését. Megállapította, hogy a párt tevékenységét ebben az időszakban is elsősorban a nagy pozitív eredmények jellemzik, de már negatív jelenségek is megmutatkoztak. Amikor a hatalom birtokába jutottunk, mind a vezető posztokon, mind az alsóbb szervek funkcionáriusainál felülkerekedett az a hamis illúzió, hogyha a hatalom minden eszköze a kezünkben van — tehát, úgymond az ellenséggel „el lehet bánni’’ — a tömegek mindennapi megnyerése már nem olyan fontos. Ha a párt egész tevékenységére az lett volna jellemző, hogy figyelemmel kísérik a dolgozók különösen a munkások véleményét — mint ahogy ez 1945 és 1948 között jellemző volt —, akkor a hatalom meghódítása nem lett volna egyúttal a komoly hibák jelentkezésének kezdete. A huzavona több kárt okozott, mint az 1953 előtt elkövetett hibák 1953 júniusában a Központi Vezetőség maga és nem Nagy Imre és csoportja tárta fel azokat a hibákat, amelyek a párt gyakorlatában jelentkeztek. A Központi Vezetőség megállapította: súlyos hiba, hogy eluralkodott a személyi kultusz; helyre kell állítani a kollektív vezetést; érvényesíteni kell a pártéletben a lenini szabályokat; végét kell vetni a törvénysértéseknek; komolyan törekedni kell a munkásosztály életszínvonalának a megjavítására. A párt Központi Vezetősége tehát helyesen elemezte a hibákat és helyesen jelölte meg azt is. hogyan kel} kijavítani azokat. Az elemzés helyes volt, s a végrehajtás terve is megfelelt a követelményeknek. Ez tudniillik az volt, hogy a pártnak úgy kell kijavítania a hibákat, hogy általa a párt és a népi hatalom tekintélye növekedjék. — A végrehajtásba azonban két hiba csúszott be. Az első hiba az volt, hogy Nagy Imre rendkívül fontos szerepet kapott. Mint később kiderült, Nagy Imre teljesen alkalmatlan volt erre a szerepre. Nagy Imre nem a párt és a népi hatalom tekintélyének helyreállítását és megnövelését tűzte ki célul, hanem ellenkezőleg, a párt és a népi hatalom gyengítésére törekedett. A másik ok. amely a helyes elemzés felhasználását akadályozta, az volt, hogy egyes elvtársak, élükön Rákosi elvtárssal, egyáltalán nem voltak képesek, vagy nem tudtak a kellő időben és a szükséges mértékben szakítani régi hibájukkal. Mindennek következtében 1953 júniusa és 1956 júliusa között a párt politikájában szélsőséges kilengések jelentkeztek, amelyeknek mérhetetlenül romboló volt a hatásuk. A hiba feltárása maga is bizonyos megrázkódtatást okozott a közvéleményben. Mégis, a párt tekintélyét és bizalmát megőrizve lehetett volna tovább dolgozni, hiszen óriási politikai és erkölcsi erőt jelentett, hogy a párt maga tárja fel a hibákat és dolgozza ki a kijavítás módját. Mikor azonban újra és újra irányváltoztatásokat tapasztaltak ezek mind megrázkódtatást okoztak. Az 1953. június előtt elkövetett hibák igen nagy kárt okoztak. De még nagyobb volt az a rombolás a párt és a tömegek kapcsolatában, amit az 1953 júniusát követő három esztendő huzavonái okoztak. így 1956 tavaszán a párttagságban és az ország dolgozó népének nagyrészében mély és jogos elkeseredettség élt. Ezt az elkeseredettséget az ellenség mesteri módon kihasználta ellenünk. Az október előtti helyzetről 1956 júliusában a Központi Vezetőség fontos határozatokat hozott. Ezek a határozatok helyesek voltak, minden politikai feltételt megteremtettek ahhoz, hogy a párt, az ország, a néptömegek -életében meglevő hiányosságokat és hibákat normális úton kijavítsuk. Kádár elvtárs ezután példákkal bizonyította, hogy mind a párttagság, mind a pártonkívüli dolgozók pozitívan értékelték a Központi Vezetőség júliusi határozatát, és végrehajtásukat teljes erejükkel támogatták. Az ellenség hetekig meg volt zavarva. Megértette .hogy óriási csapást jelentene számára, ha a párt hosszabb ideig a július; htározatok végrehajtásán dolgozhatna, mert így normális úton kijavítaná a hibákat és ezzel megerősödne a pár; és a népi hatalom tekintélye. Az ellenség ezt a veszélyt felismerte, tömörítetté és rohamra mozgósította erőit. A július; határozat ilyen értékelése igen fontos a revizionisták megítélése szempontjából. A Nagy Imre-féle revizionisták azt állították, hogy a hibák kijavítására törekednek. Ha ez igaz lett volna, hogy lehetséges az, hogy nem a Központi Vezetőség júliusi határozatát támogatták, hanem átmentek az ellenség táborába és segítették a Magyar Népköztársaság és a párt elleni fegyveres felkelés kirobbantását. Az ellenforradalom nem kerekedik felül, ha nincs árulás a vezetésben Kádár elvtárs ezután rátér; az 1956 október 23 és november 4 közötti időszak ismertetésére és elemzésére. Ez a csaknem két hét a párt és a népi hatalom számára válságos időszak volt. A pártra támadtak az imperialisták, a Horthy-fasiszták, a polgári pártok jobboldali vezérei, a jobboldali szociáldemokraták, és sajnos, velük együtt a párt, a népi hatalom ellen fordultak a megzavart fejű fiatalok — diákok és nem diákok — és azok a megtévesztett dolgozók, akik nem tudták, hogy az ellenforradalmat támogatják. A Központ; Bizottságnak mégis az az álláspontja, hogy ez az erő nem tudott volna felülkerekedni, ha nem lett volna árulás a vezetésben. Amikor a Központi Vezetőség Nagy Imrét a Politikai Bizottságba, Lo- sonczyt és Donáthot a Központi Vezetőségbe kooptálta tudta, hogy ezek különböző hibákkal terhelt emberek. Feltételezte, azonban, hogy kommunisták és segítenek leküzdeni azt a bajt, amelyet részben ők maguk zúdítottak a magyar népre. Hogy Nagy Imréék átmentek az ellenség táborába, azt csak az események menetében, lépésről lépésre lehetett felismerni. Október 23-ról 24-re virradóra a párt Központi Vezetőségének volt harci programja. Ha ehhez tartottuk volna magunkat, az ellenforradalmi lázadás nem bontakozhatott volna ki ilyen mértékben, és nem okozott volna ilyen károkat. A Központi Vezetőség harci programja abból indult ki, hogy aki fegyverrel támad a Magyar Népköztársaság intézményeire, az ellcnforradaimár, és fegyverrel kell megsemmisíteni. Tömöríteni kell az erőket, mozgósítani a hadsereget, az államvédelmi karhatalmi erőket, fel kell fegyverezni a munkásokat. A Szovjetunióhoz kell fordulni, hogy szükség esetén, — mert látszott, hogy nem csupán belülről kezdeményezett ellenforradalommal van dolgunk — a Szovjetunió katonai segítségét is kérjük. Nagy Imre egyetértett ezzel a központi vezetőségi határozattal. Csak később derült ki, hogy Nagy Imréék már előbb átmentek az ellenség táborába. Milyenek voltak módszereik? A külső nyomást összekapcsolták a vezető szervekben való fellépéssel. s ezt még frakciós módszerekkel is párosították. Különböző követelésekkel léptek fel, amelyeket a Központi Vezetőség az első napokban még visszavert. Ekkor külső és belső nyomás kombinálásával erőszakolták ki saját platformjuk érvényesítését. Ezután Kádár elvtárs példákat hozott fel e módszerekre, majd hangsúlyozta, hogy Magyarországon október 23 és november 4 között is nagyobbak voltak a szocialista forradalom erői, mint a burzsoá ellenforradalomé. Míg azonban ez utóbbiak szervezettek és aktívak voltak, s a vezetésbe és a népköztársaságot védő erők közé is beférkőztek ,addig a szocialista forradalom erői a vezetésben működő árulók miatt dezorganizálódtak. A novemberben megalakul; forradalmi munkás-paraszt kormány és az újjászerveződött MSZMP vezetősége — amely kirekesztette soraiból a Nagy Imre-féle árulókat — azt a célt tűzte ki hogy fegyverrel leveri az ellenforradalmat, helyreállítja a nép- köztársaság alkotmányos rendjét, elhárít ja az ország belügyeibe beavatkozó imperialista beavatkozást. Újjá kellett szervezni a pártot is, mert a párt nélkül nem lehet a népköztársaságot megvédeni. A pártvezetőség és a kormány a magyar munkásosztályhoz és a magyar dolgozó nép szocializmushoz hű erőihez fordult, segítséget kért a Szovjetuniótól, a szocialista tábortól és a testvéri kommunista és munkáspártoktól. Az volt az álláspontunk, hogy az ellenséggel, az árulókkal nem alkuszunk, s így fognak majd minket támogatni a tömegek. Kádár elvtárs példákkal mutatta meg, hogy november 4-e után milyen nagy feladatot jelentett az erők. összpontosítása, s milyen nehéz harcot kellett vívni a helyes Irányvonal megvalósításáért, legyőzve különböző helytelen nézeteket, amelyeket sokszor jó elvtársaink is képviseltek. Egyesek helytelenítik, hogy nem vonták be a vezetésbe azokat az elvtársakat, akiket a régi pártvezetésből úgy ismertek, mint részesei a dogmatikus és szektás hibák elkövetésének. Bár őket tisztességes embereknek és kommunistáknak tartjuk, a párt vezetésének az volt az álláspontja, hogy a vezetőségbe ne legyenek olyan elvtársak vagy csoportok, akiket, vagy amelyeket a régi hibák terhelnek. Vezető posztra állításuk, (Folytatás a 2. oldalon.) Münnich Ferenc elvtárs meanvító beszéde
