Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-05 / 104. szám
1957 MÁJUS 5. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Egy nem mindennapi újítás: Kabát a kismalacoknak ... JJol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurtafaikú malac túr, valahol Tolna megyében nemcsak volt, hanem van is egy állami gazdaság. És ez már nem mese, hanem valóság, hogy a Biritói Állami Gazdaságnak volt egy fő állattenyésztője, a pontos és precíz „Sándor bácsi”. Dr. Szabó Sándor azonban nemcsak a pontosságáról és precíz munkájáról volt ismeretes, hanem arról is, hogy mint „régi, jó szakember”, sokat kísérletezett. Állandóan kereste, kutatta az újat, ami lé* nyegében nem bűn, sőt dicséretet érdemlő cselekedet, különösen abban az esetben, ha a kísérlet eredménnyel is jár. Az eredményeket a mezőgazdasági szektorokban azzal mérjük, hogy emelkedik-e az egy területegységre jutó hozam, valamint csökken-e a termékek előállításának költsége. Biritói Állami Gazdaság egyes volt szakembereiről éppen nem mondhatjuk el azt, hogy példásan sáfárkodtak a rájuk bízott állami vagyonnal. Ezt a számok is igazolják: Az 1956-os évben például a betervezett veszteség 2,9 millió forint volt, a tényleges veszteség pedig meghaladta a nyolcmillió forintot. Ebben nem kis része volt a pontos és precíz Sándor bácsinak is, akinek öncélú újításai igen sok pénzbe kerültek államunknak. De ne vágjunk a dolgok elé, hanem a számtalan, meddő kísérletek közül hadd említsünk meg egyet. Az egyik évben kevés volt a gazdaságban az alomszalma. (Hogy miért, erre a kérdésre „Tóth Pali bácsi” fő- agronómus tudna pontos és kimerítő választ adni.) Szóval kevés volt az alomszalma és úgy látszik, szégyenszemre nem akarták pótolni, de az is lehet, hogy nem volt engedélyezve, illetve nem volt rá keret. J^Jit tesz ilyenkor egy igazi szakember? Újít, mégpedig úgy és olyan eszközökkel, amelyek rendelkezésre állanak. Nincs alomszalma, de van pokróc és zsák, kabátokat varratunk a kismalacok számára, döntötte el „Sándor bácsi”. Az elgondolást tett követte és másnap már ott csattogtak a szabóollók, előkerültek a tűk és a gvűszűk és a fürgekezű asszonyok munkája nyomán hamarosan takaros kabátkában feszelgett a kétszáz kis* malac. Olyanok voltak így felöltöztetve, mint a sétára felkészített ölebek, selyempincsik, amelyeket a kényes dámák vezetgetnek pórázra fűzve. Hogy mennyire vált be és hány követőre talált „Sándor bácsi” újítása, erről nem beszél a fáma. A serlésgon- dozók is csak most, idők távlatából mernek beszélni arról, hogy a felöltöztetett kismalacok szédületes kergetőzésbe kezdtek és szaggatva rágták le egymásról a remekbeszabott öltözetet. Bővebben arról se tudunk, hogy menynyibe került ez az újítás. Hogy az átl- lami gazdaság mit fizetett ki a szabó- és varrónőknek és mennyi munkabért számoltak el az öltöztetőknek. Tény az, hogy volt mit bejegyezni a gazdaság újítási rovatába és úgylátszik, akkor ez is egy szempont volt a sok közül, amelyet nem hagytak figyelmen kívül, félreértések elkerülése végett meg kell mondanunk: nem vagyunk ellenségei sem a régi szakembereknek, sem az újításoknak, sőt ma már nem is helyes régi, új, öreg és fiatal szakemberekről megkülönböztetően beszélni. Legyen az öreg, fiatal, régi, vagy új szakember, véleményünk szerint az a jó szakember, aki szíwel- lélekkel a szocialista mezőgazdaság fellendítésén fáradozik. Hogy dr. Szabó Sándort hova soroljuk, azt döntsék el maguk az olvasók.-i-k— Kiugrott a repülőgépbőlés semmi baja sem lett Nagyon sok ember még a földön sem érzi magát eléggé biztonságban, ■mert fél, hogy a megázott, vagy megfagyott talajon elcsúszik és kitörik a láha. Még több ember epedig egyszerűen nem mer beleülni egy ladikba, mert fél, hogy felborul és a halak birodalmában köt ki. Szerencsére nem csak bátortalan emberek vannak, hanem bátrak is, akik nem csak hogy az elcsúszástól és a vízbeeséstől nem félnek, hanem képesek mondjuk egy többszáz, vagy többezer méter magasan haladó repülőgépből kilépni a — levegőbe. Ezt szintén sportnak nevezik, mint mondjuk a sakkozást, vagy a rúdugrást. Ez azonban mégsem egy egyszerű sport — több annál, ide bátorság kell s valamivel több, mint például a sakkozáshoz . . . Százak nézik itt az őcsényi repülő* téren ezt a sportot. A kis kétfedelű sportgép megindul az egy szem utasával a zöld pázsiton és ettől a pillanattól szinte le sem veszik róla a szemüket. Figyelik, amint a levegőbe emelkedik, „szedi” a magasságot és amikor egy meghatározott magasságban elhalkul a motorzúgás, szemmel láthatóan csökken a gépmadár sebessége, halk moraj zúg végig a tömegen: „Most!” Ebben a pillanatban megjelenik a gép szárnyán a gép utasa, lép egyet és már bukfencezik is lefelé. A következő pillanatban pedig kinyílik az ernyő . .. Ilyenkor az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy mi lenne, ha nem nyílna ki? Valószínűleg e bátor emberek — bátorságuk mellett — gondolnak ilyesmire is, mert mielőtt gépbe ülnének, — ki jobban, ki kevésbé — izgatottak. Némelyik egy pohár vizet kér, hogy csillapítsa izgatottságát, a másik két kollégájával is „ellenőrizteti”, hogy rendben van-e minden az ernyő körül, nehogy baj történjék, pedig már a parancsnok is megvizsgálta, noha tudják, hogy van biztosító szerkezet, amely a beállítás szerint egy bizonyos esés után automatikusan kinyitja a hasernyőt. Dehát az ilyesmi, ha sport is, nem gyerek játék. A megyei repülőszövetség ejtőernyős szakosztálya rendezte ezt az ejtőernyős-gyakorlatot. Pestről lejött egy iskolagép, leszállt az őcsényi reptéren és sorra viszi a levegőbe az ej* tőemyős kör tagjait, akik felkészültek az ugrásra, s van akkora gyakorlatuk, hogy indulhatnak ezen a „fejlettebb” fokú ugrásra. Mert ennél a sportnál is fokozatok vannak. Nem mindegy például, hogy kinyílik a nagy gép ajtaja, az ugrásra következő kényelmesen odamegy, s egyszerűen kilép, vagy pedig az ilyen sportgépes ugrás, amikor ki kell mászni a gépből a szárnyra s közben látja az alatta tátongó mélységet, ami nyilván hatással van rá és gyakorlott, meg ne gondolja magát és vissza ne lépjen. Amikor a levegőben lebeg az ernyő az „utasával”, a közönség egyrésze megindul abba az irányba, amerre sodorja a légáramlat. Majdnem minden esetben az apa, az ugró édesapja megy elől, mert hátha még a földre esésnél valami baj éri. Szaladnak a kollégák is, akik aztán segítik összecsomagolni az ernyőt, kérdezik az élményeket, gratulálnak A képzettebbek, mint Cziráki László (a vasipari vállalatnál dolgozik) úgy ugranak, hogy nem kötik az ernyő Idoldóját a géphez, hanem egy bizonyos esés után saját maguk nyitják ki. így ugrott körülbelül ezer méter magasból Horpácsi József, a fiatal ejtőernyősök tanítómestere is, és Szu- nyogh István. A többiek: Takács András, Takács Károly, Kákonyi Bertalan, Hauszknecht Ferenc, Konrád József géphez kötött ernyővel ugrottak. Persze ez sem kis teljesítmény. Értékelni legfeljebb az tudja, aki ezt az ugrást megismétli utánuk ... Aki megismétli, gyönyörű élményben lesz része. Horpács József az ug* rás után például elmesélte, hogy micsoda fenséges látvány, amikor ezer méter magasságban elválik a géptől, bukfencezik a levegőben és hol a kéklő eget, hol pedig a tarka földet ! látja. A természetbarátoknak különö' sen megéri: egy ugrás, egy nem J mindennapos látvány .. . Ili Napjainkban, midőn az üstökös rohamosan távolodik tőlünk, a feleségek láthatóan kezdenek nyugodtabbak lenni, kezd eltűnni arcukról a bánat. Persze ez nem azt jelenti, hogy a feleségek babonásak és amiatt voltak izgatottak, bánatosak, hogy egy óvatlan pillanatban összeütközik az üstökös a Földdel és akkor vége az életnek. Nem, dehogy, inkább a férjük utáni aggódás váltotta ki bennük ezt a nyugtalanságot. Ugyanis — megbízható hírek szerint — azokon az éjszakákon, amikor az üstökös ékeskedett csóvájával a csillagos égboltozaton, igen sok férj nem tért haza hajnali szürkület előtt — köztük olyanok, akik azelőtt legfeljebb egy kis „túlórára” maradtak a hivatalban, vagy üzemben, munkaidő után. S ráadásul a feleségek többsége „felfedezte” azt is, hogy férje nem szódavízzel csillapította szomjúságát, hanem valami boritallal. E „felfedezések” után aztán természetesen kinyíltak a feleségek „hangszórói” és keresetlen hangon kérdezték: — Hol voltál, te csavargó? Holnap írok az anyámnak... Arra nem tellett, hogy a születésnapomra megvedd azt a bársonyruhát, de arra telik, hogy egész éjjel mulass és berúgj — Erre a férj természetesen „megsértődik” és kikéri magának az ilyen hangot: — Méghogy én, én berúgtam, mulattam? Kikérem magamnak... Tudod, hol voltam én az éjszaka? Szegény feleség már-már megvigasztalódna, hogy biztosan megint nem tetszett valami a főnökének és olyan munkakört adott férjének, hogy éjjel is vidékre kell járni és szegény még az egészségét is veszélyezteti, amikor a férj kinyögi: — Anyukám, beiratkoztam a Természetbarátok Clubjába és kollektíván megvártuk a Kulacsban az üstököst, míg hajnalban láthatóvá vált. bátor ugró kell ahhoz, hogy útközben Ismét a földön — együtt a barátokkal. „Menj a pokolba!" A gyógyszertárakat mindenki úgy ismeri, mint állandóan csendes, rendes, nyugodt helyeket. Most kénytelen vagyok egy-két naiv, jóhiszemű embert kiábrándítani ebbeli hitéből. Van ugyanis határozottan kalandos gyógyszertár, mint például a szekszárdi 1-es. Nappal itt is nyugalom van, de amint a Nap ideiglenesen megszűnt fényeskedni, megindul az „észnélküli forgalom”, különösen szombaton és vasárnap éjjel. Szombaton délutántól hétfő délutánig úgy gunnyaszt a szerencsétlen ügyeletes éjjel-nappal a gyógyszertárban, mintha ott akarna megöregedni. Hangulata ehhez hasonló: Fáradt is, álmos is, elvégre nem kis dolog az 52 óra egyhuzamban. Akkor jön az „észnélküli forgalom”, illetve észnélküli páciens. Csengetnek. Az ügyeletes feltápászkodik, kibandukol az ajtóig, körülnéz: senki. Esetleg a Garay tér sarkán Utt egy imbolygó alakot, aki olyan benyomást kelt az emberben, mintha most tanulna járni. Az incidens következménye: alvás helyett csendes, de huzamos mérgelődés. Aztán megszólal a telefon: Az ügyeletes fáradtan veszi fel a kagylót, de meglehetősen gyorsított ütemben rakja le: „Szervusz Salvus, gyógyító víz —” harsogott a telefonba annak a kedves szívküldije, aki úgy gondolta, csak ez hiányzik még egy ügyeletes boldogságához. De nem mindenki használja ilyenkor a rádiót, van, aki személyesen mondja el jókívánságait a telefonba, s gyakran.nem a legszalonképesebb társalgással zavarja a gyógyszerészt, aki talán éppen dolgozna. i Most van valami halvány reményük a gyógyszerészeknek, hogy mindezt elkerüljék. Több mint százezer forintos költséggel bővítik az 1-es számú gyógyszertárat, s érdekes jelzőrendszert építenek az épületbe. Ha valaki becsenget gyógyszerért a „szolgálat” feliratú világító táblánál, odabent felébred az ügyeletes, megnyom egy gombot és kint a kapunál egy másik világító tábla közli a várakozóval: „jövök”. Ennek a kitűnő ötletnek azonban nincs hatása az előbb említett rejtélyes csengetőkre. Még valam ivei bővíteni kell a jelzőrendszert. Egy tábla még három szóval és kész. Becsenget az enyhén részeg páciens és csodálkozni fog a tábla feliratán: „Menj a pokolba”. Ha van önkritikája az illetőnek, nem sértődik meg. II padok megvannak, már csak az iskola hiányzik Szekszárdon egy idő óta rejtélyes dolgok történnek. Megjelenik a Belsped kocsija, rajta magasra tornyozott iskolapadok, aztán eltűnik a padokkal együtt. Egyetlen iskolateremben sem akadni rá a titokzatos szállítmányokra. Most azonban végre fény derűit az eddig homályos esetre. Van a városban egy féligkész épületkolosszus — az új általános iskola — amely körülbelül három éve állandóan épül, csak most nem. Nincs rá pénz. A bútorok viszont egyre-másra jönnek. Eddig megtöltöttek velük két szekszárdi általános iskolai tornatermet, hozzávetőleges számítások szerint a megye általános iskoláinak összes tornatermébe jut a „koraszülött” bútorokból, ha ilyen ütemben megy a szállítás. De mi lesz azután? Elhelyezik a padokat és később építik rá az épületet, vagy bobútorozzák a tető nélküli iskolát, vagy minél előbb nyári szünidőt kell csinálni, ami egyik sem valami tökéletes megoldás. Már csak abban lehet reménykedni, hogy valamelyik minisztérium megkönyörül Szekszárdon és mégis ad pénzt az építkezéshez. Ha pedig ez sem lehetséges, legalább a szekszárdi vállalatok és közületek ne utasítsák el az oktatási osztályt és adjanak helyet a hontalan iskolapadoknak, mert félő, hogy tönkremegy a felszerelés egyrésze, mielőtt rendeltetését szolgálná. A HÉT HUMORA CSÍPŐS VÁLASZ Egyszer Winston ChurcHllnak ezt mondta egy ellenzéki hölgy: — Ha a felesége lennék, mérget tennék a kávéjába. Erre Churchill szemrebbenés nélkül ezt válaszolta: — Asszonyom, ha a férje lennék, meginnám a kávét. A MAMA ELLENÉRE — Szóval feleségül akarja venni a lányomat. Mondja fiatalember, ismeri már a feleségemet? — Igen. Ennek ellenére szilárd az elhatározásom. AUTÖSOK, VIGYÁZAT! — Tudja, a feleségemmel egészen különös módon ismerkedtem meg. Elgázoltam a gépkocsival, azután feleségül vettem. — Mire nem képesek a nők, csakhogy férjhezmehessenek. SZŐRAKOZOTT FOGORVOS — A férjem fogorvos, de olyan szórakozott, akár egy professzor. — Valóban? — Igen. Képzelje, a múltkor vendégek voltak nálunk. A férjem egy csésze teát nyújtott át az egyik asszonynak és így szólt: Kérem, öblögessen. KÁR VOLT KÉRDEZNIE Egy fecsegő így szólt barátjához: — Mi az oka annak, hogy ha társaságban vagyunk, egyedül csak én beszélek, te pedig ki sem nyitod a szádat? — Nincs igazad, — ellenkezett a barátja. — Amikor te beszélsz, nekem igen gyakran ki kell nyitnom a számat: állandóan ásítok az unalomtóL A BÍRÓSÁGON — Vádlott, miért mondott be letartóztatásakor hamis nevet? — Azért elnök úr kérem, mert dühös voltam, hogy lefogtak. Ha pedig dühös vagyok, nem ismerek se istent, se embert, még magamat sem. A MEGRÖGZÖTT PANASZOS Egy férfi virágcsokorral a kezében beállított a szülészeti klinikára. Az ápolónővér kedvesen fogadja: — Gratulálok, kislánya született. — Hogy-hogy kislány! Hisz fiút vártam ... Kérem a panaszkönyvet. VALAMI IGAZA AZÉRT VAN;:: A feleség óvatosan figyelmezteti férjét, hogy vasárnap Anyák Napja lesz és ilyenkor mindenki az anyákat ünnepü.A férj így válaszolt a figyelmeztetésre: — Az anyák napján tulajdonképpen nem is az anyákat, hanem a férfiakat kellene ünnepelni, mert mégis csak nekünk köszönhetik anyaságukat. Folyóiratok, nyomtatványok, könyvköt ésseti munkák ízléses kivitelben készülnek a SZEKSZÁRDI KYOMDABAH Május elsején jelent meg az ÉVA A NŐK LAPJA DIVATMAGAZINJA 85 ruha — Nyári-, őszi-, gyermekruhák, fehérnemű, himzés, horgolás, kötés, kötőiskola 20 ruha szabásmintamelléklete Jegyeztesse elő a hírlapárusnál, a kézbesítőnél vagy a posta- hivatalokban.
