Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-03 / 102. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 MÁJUS 3. Szekszárdi SC—Bp. Petőfi válogatott 4:1 (3:0) Szekszárd, 1500 néző. Vezette: Pallós. Szekszárd: Póta (próbajátékos) — Cser, Domonkos, Tárnok — Ihász, Baka — Majnay, Próbajátékos, Benács, Ulrich, Gabi. — Bp. Petőfi v.: Schmidt (Borics) — Kovács. Tóth, Turcsik — Kamenár, Sülé — Sütő, Sóvári, Samu. Bosnyák (Horváth). A Pénzügyminisztérium, a Városi Ta­nács és Sashalom NB III-ba Igyekvő együtteseiből öszeválogatott vegyescsa­pat ellen a hazai együttes három pró­bajátékossal erősített. Már a 2. nercben vezetést szerzett a hazai együttes. Be­nács harmadszorra betalált Schmidt há­lójába (1:0). Szép volt a játék. A próbajátékos felerősítette a csa­társort is, jhátul pedig Domonkos és Póta biztosan állt őrt. Tolnai Paks, 1200 néző. Vezette: Soós (Baja). Tolna: Ezer — Schäffler, Straubinger, Bizony I. — Pruzsina, Bizony II. — Vass, Bajza, Széles, Jagtcza, Krausz. Paks: Rapp — Hauszmann, Herma"n, Sztanó — Darnai, Fetter — Bab'ü. Jsr- kő. Pál. Nemes, Somodi. „Hajrá Tolnai” biztatás mellett kezd a vendégcsapat, de a hazai szurkolók sem hagyják magukat és felzúg a „hajrá Kinizsi” biztatás is. Ideges, kapkodó játék jellemzi a mérkőzés elejét. A 10. percben Darnai erős lövése zúg cl Ezer kapuja mellett, majd Nemes ejtett labdá­ját védi Ezer. A helyi csapat van mező- fölényben, mégis a vendégcsapat jut gólhoz. A 18. percben Vass beadására Rapp későn indul és a labda Bajza fe­jéről a balsarokba jut (1:0). Három perc múlva sarokrúgáshoz jut a Kinizsi, de a tolnai védelem felszabadít. A 25. perc­ben ismét jobbról indul el egy táma­Készüljünk a Mint ismeretes a testnevelési és sportmozgalom átszervezésével és ve­zetésével megbízott kormánybizott­ság határozatot hozott ,hogy 1957-ben is megrendezzük a falusi dolgozók szpartakiádját. Számszerint ez lesz a VI. szpartakiád. Ezúttal négy sport­ágban mérik össze tudásukat a falusi dolgozók, mégpedig atlétikában, ke­rékpározásban, röplabdában és tor­nában. Megyénk falusi fiataljai előtt nem ismeretlenek a szpartakiád verse­nyek. Az elmúlt évek során átlagosan évente 10—15.000 fiatal vett részt a szpartakiád versenyeken. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az elmúlt évek során külön vonalon került megrendezésre a falusiaknak és a szakszervezeti sportköri tagoknak a szpartakiádja akkor ez a szám lénye­gesen magasabb. Az idén a határozat értelmében nem lesz külön szakszer­vezeti és falusi szpartakiád mert ez­úttal a szpartakiád versenyeken részt vehet valamennyi 15. életévét betöltött dolgozó. Egyedüli kikötés, hogy a szpartakiádon nem vehetnek részt diákok, a néphadsereg, vagy a belügyi hatóságok keretében szolgá­latot teljesítők, valamint azok a sport köri tagok, akik 1954. év óta — <r sakk kivételével — II. osztályú minő­sítésnek megfelelő eredményt értek el bármilyen sportágban, valamint a testnevelő tanárok és a pedagógiai főiskolát végzett szakosított testne­Szekszárd. 800 néző. Vezette: Streor. | Szekszárd: Frei — Klézli, Simon, Bos­nyák — Kunszabó. Kacsányi — Kiadni, Lacz, Kázmér, Schlarb, Kiss. — Vé- ménd: Rácz — Csizmadia, Veszelics, Ripszám — Haraszti. Kovács — Csoboth II., Bereczky, Antal, Farkas, Csoboth I. Gyenge színvonalú mérkőzést eredmé­nyezett a rangadó. A vendégek kemény­Szekszárd, 200 néző. Vezette: Aszta­los és Váradi. A kosárlabda NB I. har­madik helyezettjének vendégjátéka a kosárlabdasport szépségeit mutatta be az érdeklődőknek. Az NB I-es csapat közel kétméteres játékosai a gyors in­dításokat, különböző taktikai és techni­kai fogásokat mutattak be a szekszárdi kosárlabdázóknak és a közönségnek is. Természetesen nem az eredményességre mentek s emiatt a szintén szépen és Többet támadott a hazai együttes. A 20. percben Domonkos kapu elé ívelt, Ul­rich a kapunak háttal á'lva lőtt, de les miatt elveszett a jó helyzet. Két perc múlva Domonkos szabadrúgása után volt meleg helyzet a vendégek kapuja előtt. A 35. percben Benács jó lövését sarokra hárították. Két perc múlva Maj- nay jó beadásából ismét Benács szerzett gólt (2:0). A 40. percben Benács újabb gólja már mesterhármast eredményezett (3:0). Szünet után már az 1. percben szé­píthetett volna a vendégcsapat, de Ko­vács lövése a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Esett a játék színvonala. A házai csapat széllel hátban sem tudott felülkerekedni, kiegyenlítettebb lett a játék. A 3. percben Domonkos hazaadá­sége és sok esetben durvasága nem tet­szett a technikásabb szekszárdi csapat­nak. A győztes gólt az I. félidő 15. per­cében Kázmér fejelte. A második félidő 5. percében az egyik véméndi játékos beletalpalt Laczba, tumultus keletkezett, ennek során Csizmadia megütötte Ka- csányit. A magáról megfeledkezett vé­méndi játékos természetesen a kiállítás sorsára jutott. eredményesen is játszó hazai csapat tisztes vereséget szenvedett csupán. A mérkőzés igazi hírverése volt a kosár­labdasportnak és a jelenlevők a mérkő­zés végén lelkesen megtapsolták a ven­dégeket. Legjobb dobók: Tuboly 18, Beősze II. 16. Halmi 12. Beősze I., illetve Fogarassy és Kardos 14—14. A vendég- csapatban Tuboly. Beősze II. és Deák tagja a válogatott keretnek. sából majdnem öngól lett. de a próba­játékos még a vonal előtt elérte a lab­dát. A 15. percben Majnay tiszta hely­zetben hibázott, majd több'zben rontott gólhelyzetben. A próbajátékos is visz- szaesett s ezzel magyarázható az egész csatársor visszaesése. A 28. percben Samu jól eltalált lövéssel bombázott a jobbsarokba (3:1). A 35. percben újra Benács lőtt gólt, ezúttal Gabi beadásából (4:1). A hazai csapat az I. félidőben ötlete­sen, jól játszott, sajnos, a második fél­időre visszaesett. A három próbajátékos mindegyike nagyszerűen bevált. A ven­dégek technikás futballt játszottak, de összeszokatlanságuk nyilvánvaló volt. Kitűntek: Póta, Próbajátékos I. és II., Domonkos, Cser, Benács, illetve Tóth, Kamenár, Schmidt. Figyelem! Hogyan kaphatja meg legkönnyebben Totó és Lottó nyereményét ? 1. A TOTÓ—LOTTÓ kiren­deltségeinél vásárolt szelvé­nyeinek igazoló és fogadási részét — amennyiben nevé­nek feltüntetése nélkül játszik — .bélyegeztesse le a gyűjtő­ládába való bedobása előtt, így nyereményét ugyanott ve­. heti fel. 2. A bizományosoknál (posta, dohánybolt, stb.) vásárolt szel­vényeire olvashatóan, esetleg nyomtatott betűkkel írja fel nevét és pontos címét. Ezek nyereményeit 5000 forint ősz- szegig közvetlenül postán küldjük el. Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Szekszárdi SC II. SE—Paksi Kinizsi 2:1 dás, Rapp ezúttal is elhagyja kapuját és Széles a feje felett emeli a hálóba a labdát (2:0). A gólok megzavarják a hazai védelmet és a vendégek egymás után két sarokrúgáshoz is jutnak, de ezúttal eredménytelenül. A 36. percben Somodi jó labdával tör kapura a bal­szélen. Schäffler a büntetőn belül csú­nyán felvágja, de a játékvezető a 16-os- ról ítélt büntetőt. (Tizenegyes gyanús eset volt!) A 40. percben Vass beadását Krausz élesen fejeli kapura, de Rapp most résen van, a félidő utolsó percé­ben Babai fejesét védi Ezer. A II. félidő Kinizsi rohamokkal indul, már az első percben Somodi beadását kell Ezernek védeni. Ezután két sarok­rúgáshoz jut a hazai csapat, de a csa­társornak semmi sem sikerül. A 20 percben Babai átadásából Pál az ötös­ről is a kapusba bombáz, akiről a labda az alapvonalon túlra pattan. A sarok­szpartakiádra velő tanárok. Érdekessége lesz még a szpartakiádnak, hogy a serdülő kor- csoportos fiatalok is résztvehetnek a versenyeken, (1941—1942-ben szüle­tettek) azonban itt a megkötés az, hogy atlétikában például egy napon csak egy versenyszámban indulhatnak Nem vehetnek viszont részt férfi 1500 méteren és súlylökésben, női 600 méteren és súlylökésben, vala­mint férfi és női kerékpározásban. Ezek szerint tehát az idén — bízva a jó szervezésben az elmúlt évek­hez hasonlóan, szintén nagy számban vesznek részt a dolgozók a versenye­ken. Az egyesületek, sportcsoportok vezetői haladéktalanul fogjanak hoz­zá a szervezési munkákhoz. Az idő sürget bennünket, a helyi versenyek megrendezésére mintegy négy hét áll rendelkezésünkre. Sportegyesületek vezetői a megyei sporthivataltól minden segítséget, fel­világosítást megkapnak. Sportrova­tunk hasábjain is segítséget kívá­nunk adni a szervezéshez, rendezés­hez, ezért az elkövetkező napokban újból közlünk szpartakiádra vonat­kozó cikkeket. Pályázati felhívás! A MÉSZÖV Szervezési Főosztálya pá- lyázatot hirdet sajtópropaganda előadói munkakör betöltésére, — Feltételek: 1. Többéves földművesszövetkezeti gyakor lat. 2. Kereskedelmi érettségi. 3. Amatőr fényképezési ismeret. Földművesszövet­kezeti dolgozók előnyben. Jelentkezés helye: MÉSZÖV Szekszárd, Rákóczi út 2 Véménd 1:0 (1:0) I (2:0) rúgást Jerkó a léc fölé fejeli. A 20. p-ben parázs jelenet van a Kinizsi kapu előtt, végiül is Sztanó felszabadít. Há­rom perc múlva Nemes éles, lapos gólt érdemlő lövését védi remek érzékkel Ezer. A Kinizsi csatárok nem tudnak gólt lőni a kitűnő formában levő Ezer­nek. A 36. percben Fetter hatalmas bombája a kapufán csattan. Az ered­mény már nem változik, a paksi csa­társor gólképtelen. Bírálat: Az első félidőben kiegyensú­lyozott volt a játék, a második félidőből 40 percet Paks támadott, de a tolnai védelem, különösen Ezer, jó napot fo­gott ki. Rapp ezúttal sem tudta kellően időzíteni kifutásait. Jók: Ezer, Bizony I., Bajza, "széles, illetve Darnai, Hermann, Fetter, Babai. G. Gy. NB. II. asztalitenisz mérkőzések Dombóvári VSE— Komáromi ÁC 11:5 Női mérkőzés Győz: Heller, Kiss 4—4, Reményi 3, illetve Czirákné 2, Valócky, Csordás. Kakucska 1—1. A dombóvári lányok Krommer nél­kül álltak ki, azonban így hárman is biztos győzelmet arattak. Minden való­színűség megvan arra. hogy a bajnok­ság során komoly helyezést érjenek el. Dombóvári VSE— Nagykanizsa 9:7 Férfi mérkőzés Győz: Bogár, Török 3—3. Varga 2, Csurgai 1, illetve Pólai 4. Kiss 2. Hor­váth 1. Dombóvár már 6:2-re vezetett Kani­zsa 7:7-re egyenlíteni tudott, a két utol­só mérkőzés azonban biztos dombóvár' győzelmet hozott. Bogár visszatért a gumis ütőre, s most már biztos ember a csapatban. Békefi György — ÉRTESÍTJÜK a bonyhádi járás­ban lévő olvasóinkat, hogy május el­sején megtartott tombolasorsjáték nyeremény számait — mivel azokat nem kaptuk meg időben — lapunk szombati (máj. 4-i) számában kö­zöljük. KOSÁRLABDA Bp. Városi Tanács—Szekszárdi SC 92:45 (40:20) Dombóvár sakkéletéről Néhány évvel ezelőtt még Domb­óváron volt Tolna megyében a leg­élénkebb sakkélet. Az utóbbi pár eszteridőben azonban rohamos vissza­esés mutatkozott, főleg a szervezés hiánya miatt. Ez év januárjában azonban a dombóvári kis sportkörök egyesültek Dombóvári Iparos Munkás Sport Egyesület révén és a vezetőség elhatározta, hogy feléleszti a komoly hagyománnyal rendelkező dombóvári sakkéletet. Első lépésként kiírtuk és megszer­veztük Dombóvár sakk csapatbajnok­ságát és nyugodtan mondhatjuk, hogy az első lépés a vártnál jobban sike­rült. ügy látszik, nagyon sok volt a „kiéhezett’’ sakkozó, mert nem keve­sebb, mint kilenc csapat jelentkezett. A mérkőzéssorozatnak most lett vége, április 28-án. Az élen nagyon szoros volt végig a küzdelem s végül is csak jobb „gólaránnyal” (több csapatgyő­zelem) dőlt el áz elsőség kérdése a járási tanács csapata javára. Pont 1. Járási tanács 251/2 2. Iparosok 25 V2 3. Vasút É 22Vs Pont 4. Vasút II. 18 5. Gimnázium (diákok) 14 6. Rendőrség 131/2 7. Gimn. (tanárok) 11 8. Földszöv. I. ÖV2 9. Földszöv II. 41/2 Közben április 4-én és 7-én kétfor­dulós barátságos mérkőzést játszot­tunk a helyi szovjet helyőrségi válo­gatottal tizes csapattal. A két for­duló eredménye 13V2—6V2 a domb­óvári sakkozók javára. A pontarány azonban nem fejezi ki a szoros küz­delmet, mert több játszmában csak igen éles végjátékban dőlt el a mér­kőzés sorsa. A csapatbajnokság befejezése után megrendezzük az egyéni bajnokságot is, mégpedig a jelek szerint a nagy­számú jelentkező miatt több 12-es csoportban. Ezeket a mérkőzéseket előkészületül szánjuk az őszi baj­noki fordulókra, mert úgy gondoljuk, hogy az ősszel errefelé is megindul a sakkbajnokság valamilyen formá­ban és valamelyik csapatbajnokságra nevezni szeretnénk. HODÁSZ GYULA Második mérkőzését is megnyerte a dombóvári vasút férfi kosárlabda csapata Vasárnap került Dombóváron leját­szásra a Dombóvári VSE—Bajai Építők női és a Dombóvári VSE—Pécsi Peda­gógiai Főiskola férfi NB Il-es kosárlabda mérkőzése. Dombóvár női kosárlabdacsapata a nagy buzdítás ellenére is nagyarányú vereséget szenvedett. A férfi mérkőzésre Tamás távolléte miatt tartalékosán állt ki a hazai csa­pat. A mérkőzés elején Dombóvár 15 ponttal elhúzott ellenfelétől, azonban ké­sőbb végig kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Egyébként a pécsi csapatban há­rom Tolna megyei játékos is szerepelt Barcs II.. Pintér és Simon személyében. A mérkőzés utolsó perceiben már kilenc ponttal vezetett Pécs, amikor a DVSE időt és cserét kért. A szurkolók har­sány biztatása mellett az utolsó percek­ben fergeteges, gyors támadásba kezd­tek a dombóváriak és az eredmény nem maradt el. így tehát második mérkőzése után is veretlen a DVSE férfi csapata. Eredmény: DVSE—Pécsi Pedagógiai Főiskola 74:73 (44:45). Legjobb dobók: Vörös 27. Csikós 19, Körtési 10. Niebel 8, illetve Széchenyi 23. Barcs 15. A DVSE női csapata következő mér­kőzését Kaposvárott, a férfi csapat Dombóvárott, a Bajai Posztóval játssza. Dunaföldvári Vasipari Javító Vállalat az alábbi munkák elvégzését vállalja : lakatos » vasesztergályos, kerékpár, autómotor, villany- és vízvezetékszerelés, autógén- és villanyhegesztés, műszerész, késes és műköszörűs, kovács, épület- és díszműbádogos, kerékpár és címtábla festés, akkumulátor töltés úgy helyben, mint vidéken Garay Filmszínház műsora: Május 2-től 6-ig V’1 JELENTÉKTELEN EMBEREK Francia film. Csak 16 éven felülieknek Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 óra­kor. Hétköznap: 6 és 8 órakor. Pénztár nyitás: Vasárnap délután 3 órakor. Hétköznap: délután 5 órakor. A délelőtti pénztárnyitás változat­lan. IDŐJÁRÁSIÉ LEN T É S Várható időjárás pénteken estig: Változó felhőzet, többfelé eső, he­lyenként zivatar. Mérsékelt, helyen­ként élénkülő szél. A meleg mérsék­lődik. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet ma éjjel: 9—10, legmaga­sabb nappali hőmérséklet pénteken. 17—18 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10. 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Oldalképek
Tartalom