Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-09 / 58. szám

.957. MÁRCIUS 9.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

lOZZÁSZÓLÁS A PEDAGÓGUS VITÁHOZ

A kommunista embertípus kialakításához türelem és idő kell

„Szólítsd köréd a kisgyermekeket,

És simogasd meg fejecskéjüket...” (Gárdonyi Géza.)

... .És mégis milyen kevés iskolában volt megtalálható Gárdonyi igazi pedagóguslélekkel megírt sorainak megvalósítása. Kevésnek látszott azon pedagógusok száma, akik olyan kapcsolatban állottak a gyermekkel, mint ahogy azt Gárdonyi elképzelte, -—de elég nagyszámúnak játszottak az ,,általános iskolai hivatalnokok”. Nem csoda, hogy az elmúlt néhány év alatt rengeteg bajunk volt a „nevelés problémáinak megoldásával’’ s — be kell vallanunk, — mert a tüneti kezelések nem jártak eredménnyel, — hogy nevelési eredményeink nem állnak arányban a befektetett energiával. nem tudtunk kellőképpen hatni a gyermekre.

Hogyan jutottunk el ide?

Szinte éveken keresztül megfigyelhető volt, hogy a nyugdíjas korhatárt elérő és nyugdíjba távozó nevelők nem sokáig örülnek a nyugalmas életnek. Mintha életük értelmét hagynák ott az iskolában, rövid idő múltán elköltöznek az élők sorából. Tehát életük célja és értelme az iskolai munka, a gyermek nevelése, s a végzett munka mégis kevés eredményt mutat fel.

Mi ennek az oka? — Miért uralkodik igen sok iskolában a türelmetlenség légköre? — Miért ingerültek pe_ dagógusaink? ... Ha ezekre a kérdésekre választ tudunk adni, a problémák egy részét meg is oldottuk.

A nevelés igen sokrétű, sokszínű bonyolult feladat. Hosszú évekig elnyúló folyamat1'nem máról holnapra elvégezhető, nem tervteljesítési norma- kategóriába sorolható munka. A neveléssel szemben felállított követeié, sek mégis türelmetlenek voltak, öntudatos fegyelem, szocialista erkölcs, dialektikus materialista világnézet, proletárinternacionalizmus ... stb., de mennéj hamarabb, de azonnal ki kell alakítani a kommunista embertípust.

Még fogalomként is bonyolultak a fenti követelmények. Megvalósításuk_ hoz pedig a szakmai felkészültségen túl. igen sok türelem, pedagógiai tapintat, nyugodt, kipihent idegrendszer és idő, idő és idő kell!

A nevelésnek iskoláinkban igen sok jó alapfeltétele biztosítva volt, de éppen a legszükségesebb, az idő hiányzott. A művészek számára biztosított volt a nyugodt, elmélyedő munkára alkalmas életmód: Ne remegjen a szobrot formáló művész keze. Biztosítanunk kell a jövőben, hogy az Ember-alkotás művészének se remeg jen a keze, a lelke, — meg kell szüntetnünk a pedagógusok túlterhelését. (Ideértve azt is, hogy anyagiak miatt ne legyenek kénytelenek túlterhelni magukat.)

A jellemformálásra, a maximális nevelési követelmények végrehajtására adott rövid idő, az eredményekkel szemben tanúsított türelmetlenség „idegessé’’ tette a pedagógusokat. Munkájuk során nyilvánvalóan nem tudtak lépést tartani a követelményekkel, emiatt — legtöbbször ok nélkül — egyre csak bírálták, ostorozták őket. Hovatovább legtöbbjükben kisebbségi érzés alakult ki, mert nem látták munkájuk azonnali eredményét, . pedagógiailag talajtvesztettnek érezték magukat..

Ilyen esetben vagy kedvét veszti va laki, vagy más könnyebben járható nak tűnő úton igyekszik a hiányokat pótolni.

így jutottunk el a hiba gyökeréhez: a szóneveléshez, a normalizáláshoz, a tiltó neveléshez. Könnyebb dolog elmondatni a gyermekkel: hogyan kell viselkedni az iskolában, mint a helyes magatartást kialakítani, s azt szokás, sá fejleszteni. A szocialista tulajdon védelméről beszélni rövidebb idő alatt lehet megtanítani a gyermeket, mint iskoláját kímélő, csinosító, az utca, a játszótér, a község fáit gondozó, padot nem faragó egyéneket képezni és nevelni. Igen sok tanulónk tudott már beszélni a szocialista erkölcsről, vagy a bajtársiasságról, a közösségi szellemről — mégis divott a zsiványbecsület. Röviden: a tetőn kezdtük építeni a házat, s elfeledkez. tünk az alaptégláról, az építőkockákról. Elfeledkeztünk arról, hogy egy- egy jellembeli tulajdonság kialakítása előtt rengeteg alapfogalmat kell

„A halál földjét választottam“

Tori Jancsi levele a „szabad44 világból

Túri Jancsi 15 esztendős tamási parasztfiatal, mint sokezer hozzá hasonló, hitt a „szabad,” világról szóló meséknek és novemberben elindult nyugatra, szerencsét próbálni. A kétségbeesett apja , Túri József utánaindult, bejárta a fél Magyarországot, napokig talpalt, hogy fiát visszahozza, de hiába ...

Túri Jancsi kijutott nyugatra és a maga módján elkezdett ténykedni. Először is írt haza egy szép levelet. Tudatta szüleivel, hogy Bécsben van, jól érzi magát, annyi narancsot és csokoládét kaptak, hogy már szinte megunta. Az első levelet hamarosan követte a második levél. Ebben a Jancsi gyerek arról adott hírt szüleinek ,hogy csökkent a magyarok iránti rokonszenv Bécsben és hamarosan tovább kell állni, muszáj lesz valamilyen szakmát tanulni, mert különben kint sem lehet megélni. Hogy mi történt ezután Túri. Jancsival a „szabad’’ világban, azt nem lehet tudni. A lényeg az, hogy az ezután küldött leveléből arra, lehet következtetni, hogy életében hirtelen fordulat állott be. — Közölte szüleivel, hogy aligha van lehetőség szakma tanulására, s ebből a leveléből már nagyon kiérződött, hogy gyakran elfogja a honvágy, szeretne hazajönni. Elkeseredetten írta szüleinek, hogy rosszul esik, amiért itthonról nem válaszolnak leveleire. Hogy nem válaszoltak? Ez nem igaz. Túri József fiának minden levelére válaszolt, csak éppen az történt, hogy a „szabad” világ urai gondoskodtak arról, hogy Túri János vegye tudomásul: Szülei kitagadták.

Körülbelül két héttel ezelőtt meg_ érkezett Túri János negyedik levele Tamásiba. Itt már narancsról, a csokoládéról, a gyönyörű autókról, a szakmatanulás lehetőségéről egy szót sem írt. Helyette a következőket lehet olvasni leveléből: .. nagyon fáj, hogy még a szüleim sem írnak most, mikor döntő pillanatok vannak. Választhatok: vagy Kelet- Afrika, vagy Brazilia. En választottam, irány Brazilia, a halál földje. Nekem már mindegy ...” Ennyit Túri Jancsi leveleiről.

Érdekes még megjegyezni, hogy apja, ez a világot látott, éleseszű parasztember, akinek személyes tapasztalatai vannak a „szabad’’ világról ,hogyan vélekedik a disszidált fiatalokat érintő külföldi ro- konszenvről. íme: „Én ismerem nagyon jól az angolokat, a franciákat, németeket. Tudom, hogy a magyarokat csak addig dédelgetik, míg bele nem rántják valamibe. Különben ne higyje senki, hogy nyugaton bárki is testvért lát a magyarbam A magyar Angliában is, Franciaországban is, Németországban is, —■ Amerikában is csak hazátlan menekült marad. Tudom, én, hogy miben spekulálnak a nyugati urak. A.bban, hogy leszerződtessék a magyarokat, különösen a fiatalokat, bányába, olyan helyre, ahova az ő munkásaik nem mennek. S mikor ez megtörtént, aklcor vége a rokon- szenvnek. Sajnos nem tudok beszélni a fiammal és a többi disszidált fiatallal. Pedig csak beszélhetnék velük, felvilágosítanám őket arról' hogy itthon a hazában, ha megannyira nehéz is, sokkal, de sokkal könnyebb, mint bármelyik másik országban. Itthon az ember nem eszik keserű kenyeret, nem dobja neki senki a szemére, hogy hazátlan menekült. Itthon tanulhat szakmát, magaválasztotta életet rendezhet be, de kint kénytelen azt csinálni, amit a tőkések diktálnak. Úgy vannak a disszidált magyar fiatalok, mint az én fiam írta: „Nincs más választani való, mint a halál földje.”

MOLNÁR LÁSZLÓNÉ

tisztázni, jgen sok jellembeli ítéletet kell elvonatkoztatni, példát, példaképet állítani a tanuló elé (mint elérendő célt) a hosszú időtartamú gyakorlás és szoktatás útján kezd csak kialakulni a tanulóban a megfelelő erkölcsi, vagy jellembeli vonás.

Ne legyünk tehát türelmetlenek, idgesek a gyermekkel szemben, ha valamilyen nevelői elgondolás kimun. kálását tegnap megkezdtük, s ezt ma a tanuló magatartása egyáltalán nem tükrözi. Ne nyúljunk a szólamnevelés igen kétesértékű fegyveréhez! — De ne legyünk türelmetlenek a pedagógussal szemben sem, mert nem tudja azonnal szállítani azokat a gyermektípusokat. akikkel máris benépesítve szeretnék látni iskoláinkat.

Ne legyünk türelmetlenek a pedagógusokkal szemben már csak azért sem, merj nevelési munkájuk közben szinte teljesen magukra maradtak. Pedig mindnyájunk előtt világos, hogy a nevelés társadalmi jelenség. Nemcsak az iskola nevel, — hanem nevel az otthon, az utca, a filmszínház, a gyermektársak, a község minden embere. — Hát hogyan lehet az, hogy ennyi nevelési ráhatás után még is bajok vannak a nevelés eredménye körül?

Nem lenne semmi probléma, ha ezek egységes nevelői ráhatások lennének. De baj az, hogy sokszor homlokegyenest ellenkezők voltak. Mást tanult a gyermek az iskolában, mást hallott otthon és mást látott az utcán. Nehéz volt gyermeknek lenni. Meg kellett tanulnia, — akár akarta, akár nem, — hogy nem mindenütt kelj és lehet ugyanazokat a dolgokat elmondani itt, vagy ott másként kell viselkedni. Itt van gyermekeink tragédiája: alakoskodó, koravén politikusokká, kettősarcú gyermekké formálta őket a sokféle nevelői ráhatás. Ezen pedig sürgősen segíteni kell.

A társadalom segítsége szükséges! Csak az összefogás segíthet a bajok felszámolásánál! ,A pedagógus egyedül nem tud és nem is tudhat eredményt elérni. Nem nyugodhatunk bele e kényelmes elgondolásba: „A pedagógus gondja!”

Az egyik járási VB tanácsülésén több funkcionárius kifogásolta a tanulók utcai viselkedését. Három-négy község elnöke egymásután emelkedett szólásra és hibáztatta a nevelőket. Ekkor szót kértem és megkérdeztem: Vajon a felszólalók közül há. nyan figyelmeztették a helytelen ma- gatartású tanulókat? Döbbent csend volt a válasz ...

Gyermekeink ,a jövő érdekében támogatnunk kell a nevelés nehéz munkájában az iskolát. Nem egyedül a pedagógus feladata, hogy megrója az utcán. a kultúrotthonban ,a moziban stb. rosszul viselkedő tanulót, de szóljon rá a tanácselnök, a VB titkár, a tsz-elnök, a népbolt vezető és min. denki a községben. A rossz magatartásé tanuló érezze: Helytelen viselkedésével az egész községgel került ellentétbe.

Kezünkben a jövő aranytartaléka1 Az ifjúság. Fogjunk hát össze mindnyájan és még ma kezdjük meg közös erőfeszítéssel jövőnk formálását.

Szekszárd, 1957 március 6.

NÉMETH ZOLTÁN

tanulmányi felügyelő.

Mivel foglalkozik a szakszervezet ?

]V| ég november—decemberben — és később is — hangzottak el vélemények, hogy a szakszervezetek ne foglalkozzanak a termeléssel, képviselje csupán a dolgozók érdekeit. De elképzelhető-e egyáltalán, hogy ebben a szellemben tevékenykedjen a szakszervezet? Hiszen a mi államrendszerünkben nem lehet különválasztani a dolgozók érdekvédelmét és a termelést, a kettő együvé tartozik.

Magától értetődő, hogy a mezőgazdasági dolgozók szakszervezete elvetette ezt a nézetet — a termeléssel való foglalkozás továbbra is a szak- szervezeti munka része lesz. A módszerek természetesen megváltoznak. Az eddigi munkaversenyszervező gyakorlattól eltérően az a szakszervezet célja, hogy a termelékenység növelését — vagy az állami gazdaságokban a jövedelmező gazdálkodást

— a munkafegyelem megjavításával, a dolgozók szakmai képzettségének növelésével, technikai fejlesztéssel, újítások alkalmazásával valósítsa meg, nem utolsó sorban a dolgozók anyagi érdekeltségének fokozásával.

Ki lehet-e zárni a termelést a szakszervezeti munkából? Ha végignézzük a MEDOSZ ténykedését, munkáját, azt tapasztalhatjuk, hogy nem. A szakszervezet jelenlegi munkája, tevékenysége éppen a termelés fellendítését szolgálja. Nézzük csak sorjában.

jVl °st zajlottak le a mezőgazda- sági üzemekben az alapszervezeti aktivaülések, amelyeken a szak szervezet és a gazdasági vezetés munkájáról folyt szó. Az ott elhangzott javaslatokat, véleményeket, bírálatokat dolgozzák most fel és továbbítják megfelelő helyre. Kérték a dolgozók, hogy a szakszervezet behatóbban foglalkozzon a megyei igazgatóságok munkájával és közösen tegyenek intézkedést a dolgozókat érintő kérdésekben. Ugyanis az állami gazdasági igazgatóság megváltoztatta azt a rendelkezést, amely a dolgozók tejjuttatásával foglalkozott. Az eredetileg megállapított 3 forint helyett 3.20 forintra emelte fel az igazgatóság a tej árát

— a szakszervezet meghallgatása nélkül. Erre nézve már intézkedtek, hogy a dolgozók az eredetileg megállapított áron kaphassanak tejet.

A MEDOSZ tevékenysége most főleg a bérrendezés, régi sérelme a mezőgazdaság dolgozóinak. Az elmúlt években ugyanis gyakran változtatták a bérrendszert — de nem a dolgozók érdekeinek megfelelően, ami aztán a termelésre is kihatással volt, mégpedig nem a legjobb kihatással. A gépállomásokon például a műhelymunkások bérét már rendezték, de a többi dolgozók részére is megjelent már az utasítás. Három bérezési forma közt választhatnak a gépállomási traktorosok, egyéb munkások, és az új bérezés átlagosan tíz százalékos fizetésemelést jelent.

A prémiumokra vonatkozóan is történik intézkedés. Megoldják azt például, hogy egyes idényekben megyei viszonylatban is biztosíthassanak jutalmakat. Most a premizálásra fordítandó összeg 65 százalékával az illető üzem, 35 százalékával az illetékes megyei szervek gazdálkodnak. A növényvédő állomások dolgozóinak évek óta húzód» sérelmét is megoldották most. Amire eddig hiába vártak, most megkapják — a 10 százalékos veszélyességi pótdíjat, mivel nagy részben méreggel dolgoznak munkájúig során.

A szakszervezet emellett foglalkozik a dolgozók ellátottságával is, az üzemi konyhák ellátottságával, körülményeivel. Több állami gazdaságban, így Kanacson és Sárközben, a vezetők nem törődnek azzal, illetve nem biztosítanak földet üzemi konyhákért létesítéséhez. Holott így lényegesen kevesebbe kerülne az üzemi konyha fenntartása.

Megyénk állami gazdaságaiban ezév során mintegy ötezer időszaki munkás dolgozik majd. Részükre gondoskodni kell megfelelő elhelyezésről, szórakozási és egyéb lehetőségekről. Ilyen célokra 60 000fforin- tot, sportcélokra 80 000 forintot fordítanak. Ha közvetlenül nem is, de közvetve ez is a termeléshez kapcsolódik.

És ami ugyancsak a termeléssel függ össze ... Behatóan foglalkozik a szakszervezet az agrárszakemberek helyzetével, foglalkoztatásával. Kidolgozás alatt áll olyan javaslat — mivel az elmúlt évek prémium- rendszere nem volt megfelelő —, hogy a szakemberek -prémium helyett az értékrészesedésből származó részesedést kapjanak, azonkívül természetbeni juttatást. Készül a javaslat a feladatkör meghatározására, amelynek tulajdonképpeni célja az adminisztráció csökkentése, hogy a szakemberek többet foglalkozhassanak tulajdonképpeni munkájukkal. Fellép a szakszervezet ebben a javaslatban az agrárszakemberek indokolatlan áthelyezgetése ellen is, azzal az elgondolással, hogy egy-egy szakember 10—20 évig legyen egy munkahelyen, akkor tud csak megfelelően gyümölcsöző munkát végezni.

A javaslat foglalkozik azzal, hogy egy-egy munkakört pályázat alapján töltsenek be, és az erre való alkalmasságot, rátermettséget a szakszervezet kebelében működő agrárszakemberek szakosztálya az illetékes vezetőkkel, szervekkel együtt döntse el.

\T égül, foglalkozik a szakszer- * vezet az agrárszakemberek címének megállapításával is. Eszerint „agrármérnök“ cím illetné meg az egyetemet, főiskolát, „okleveles mezőgazdász’1 az akadémiát, „mezőgazdász“, a technikumot, mezőgazdasági szakiskolát végzett szakembereket.

A szakszervezet munkájának ez csak néhány kiragadott példája. Egyben bizonyíték arra, hogy közvetve, közvetlenül, de szükségszerű, hogy a szakszervezet behatóan foglalkozzon a termeléssel, ne zárkózzon el valamiféle elefántcsonttoronyba a „párttól, állami, gazdasági élettől független szakszervezet“ égisze alatt.

Húsz éve a lakosság szolgálatában...

Olt, cool a legforgalmasabb a tamási utca, már húsz év óta csapkodja a szél a kopott cégtáblát. Az idő már félig lemosta a tábláról a felírást, csak hosszas böngészés után tudja az ember kiolvasni, itt valami iparosféle ember műhelye lehet. Azt mondja a magyar közmondás: ,.A jó bornak nem kell cégér.“ Nem is kell, de azért, hogy ismerjék,és hogy mégis az idegen ember tudja, hogy hol lehet kapni, hát hirdeti.

így van ez Kiss János késes és műköszörűs iparos esetében is. Húsz évvel ezelőtt, amikor a frissen festett cégtábla először hírül adta a jó tamási polgároknak, hogy egy új iparos jelent meg a faluban, akkor még bizalmatlanul fogadták hírét,

de később, amikor megismerték a ,,<Kiss-féle’‘ késeket, minden ember csak őnála akart vásárolni.

A kopottas műhelyben, mely egyúttal elárusító hely is, sok ember megfordul naponta. Én délben értem oda, akkor, amikor a mester már készült, hogy bezárja a boltot és elmegy haza ebédelni. Csupán néhány szót váltottunk, mire a harangozó végzett déli munkájával, már indult is az ebédet elfogyasztani. Rövid mondatok, melyből ki lehet hámozni, hogy elégedett az emberünk. Még le is kopogja a pultra, mondva: „ ... most hálisten jól megy, tudja, uram, tavalyelőtt sok volt az adó, egyedül dolgozom és 4800 forint adót kellett fizetni, most 1820-at.“

Aztán arról beszél, hogy fél a kontároktól, mert az illetékesek nem sokat tesznek az iparosok védelmében. Naponta dolgozik. Vásárra egy évben 5—6-szor megy el. Hetenkét 8—10 zsebkést készít, a javítások mellett. Mikor megkérdezem, hogy dolgozik-e a kereskedelemnek, mosolyogva mondja, „nem, arra nincs időm.“ Nem bírna nagyobb rendelést vállalni. Egyedül, amit dolgozik, elég a helyi szükségletekre, meg sok a javítani való, az köti le minden idejét, így nem jut másra.

Húsz év óta élesíti a tamásiak bicskáját, és készíti a formás zseb- és konyhakéseket Kiss János mester, azt kívánom, hogy még sok-sok évig munkálkodjon a lakosság megelégedésére. —ács—