Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-31 / 77. szám

1«57. MÁRCIUS 31. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Tanító és Tanítvány avagy miből less a cserebogár A Tanító és a Tanítvány is egy gazdaságban dolgoztak, csakhogy az egyik, a Tanító, már régóta, a Tanít­vány pedig még egészen új ember volt, még meg sem melegedett. Nem értette például, hogy hogyan kell „okosan” kitölteni a normala­pokat, vagyis nem tudta, hogy ho­gyan lehet a 75 százalékot kikere­kíteni 175 százalékra. Ezért aztán a többiek szárnyuk alá vették, mint kiscsibéket a tapasztalt, raffinált kotló. Megtanították sok .hasznos” dologra, mindenekelőtt arra, hogy itt nem kézzel kell dolgozni, hanem ésszel, mert aki itt kézzel dolgozik, annak ugyancsak felkopik az álla. Ki kell például lesni, hogy a brigád­vezető mikor megy ebédelni és ha tisztes távolságban van, annyi vető­krumplit nyugodtan haza lehet vin­ni, mint amennyi már a földben van, mert ha ügyesen csinálják, nem veszik észre és így mindjárt megvan az aznapi napszám. Legnagyobb hajlandóságot a Ta­nító mutatta a tanításra és a Tanít­vány pedig ugyanolyan hajlandósá­got mutatott a tanulásra, így aztán többen nagy megelégedéssel köny­velték el a Tanítvány fejlődését, sőt már azt mondták róla, hogy ez még Szent Péter szemét is ki tudná lop­ni, ha a „tulaj” nem lakna olyan ma­gasan ... így aztán a Tanítónak megjelent a veszélyes konkurrense. A kora reggeli órákat rendszerint azzal töltötték, hogy elmesélték egy­másnak, miként sikerült „hazapasz- szolni” a gazdaságból egy zsák kukoricát, egy kocsi téglát és ha­sonló apróságokat. Ezt annál is in­kább elmesélték, mert mindegyik ezáltal akarta megalapozni „tekin­télyét” és elnyerni az „öreg róka” jelzőt a másikkal szemben. Egy al­kalommal így szól a Tanító: — Képzeld, az este egy akkora szál fenyődeszkát szajréztam, hogy van talán még hat méter is. — S a szokáshoz híven elmesélte a mód­szert is. A Tanítvány egy kicsit dühös volt magában, mert otthon a konyha­garnitúrából már csak egy szép tük­rös mosdó hiányzik, s régóta meg akarja vele lepni az asszonyt, de se­hogyan sem tud hozzáférni a szük­séges deszkához és így egy kicsit irigyelte is mesterét, akitől már kezdte elhódítani a mesteri címet. De ennek nem adott nyíltan kifeje­zést, hanem nyelt egyet. S végül így szólt: — Hallottad? Azt mondják, hogy a gazdaság emberei végigjárják a házakat és mindenhol kutatnak az ilyen lopott holmik után. A Tanító megköszönte a figyel­meztetést és másnap már újságolta is, hogy: — Most már jöhetnek. Felfor­gathatják akár az egész házat. El­ástam a kertbe a deszkát. — Te, barátom, vigyázz! — fi­gyelmezteti ismét a jóravaló Tanít­vány a mesterét. — Azt mondják, hogy a felső utcán még a kerteket is végigkutatták ásóval. — A feleségem azon nyomban hagymát rakott a tetejére. Ne félts te engemet, nem járnak túl az én eszemen. — De Kolláréknál még az ősszel rakott hagyma helyét is felásták és ott találtak egy csomó szajrét A Tanító erre gondolt egy nagyot és merészet, mert hát odalenne egyből a tanítói tekintélye, ha megtalálnák nála a Ippott holmi­kat és a bölcs gondolatának mind­járt hangot is adott: — Ahhoz későn születtek, hogy túljárjanak az én eszemen. Tudod, mit csinálok? Amint bealkonyadik, visszaviszem szépen a deszkát a gazdaságba, visszateszem a helyére és amikor megvolt a kutatás, ismét ellopom. Mégegyszer kell szület­niük, ha rajtam akarnak kifogni. A hálás Tanítvány éppen ezt várta. Megleste mesterét, amint az alkony leszálltával visszavitte a deszkát és amikor az hazament, ő megfogta és szépen hazavitte. Egy szó sem volt igaz a kutatásból. S nyugodtan kiegészíthették a kony­hagarnitúrát. Amikor elkészült a mosdó, ter­mészetesen elmesélte mesterének az esetet, mert hát ugye a hír­név ... Az öreg mester csak ennyit mondott: — Fiam, sosem gondoltam volna, hogy a fejemre nőssz. Nem gondol­tam, hogy ilyen hálátlan leszel. Boda Ferenc Mert ugyebár előrelátó az ember (Még a kereskedők is!) JÓ hangulatban ébredt ezen a márciusvégi reggelen Paszuly Ákos, a Légyfogó és Madárijesztő Nagykereskedelmi Vállalat vezetője. Gondosan megborotválkozott, majd miután teljesen rendbehozta magát, elfogyasztotta szerény reggelijét — az igazi hamisítatlan kakaót, téli szalámit, tojást, vajat — reggeli után a csemetéknek — egyik ötéves, a másik nyolc — átnyújtott egy-egy narancsot. — Ez pedig a ráadás — mondotta. — Maholnap felnőtték és eddig nem tudtátok, milyen a narancs. No, de majd ezután — és sokatígérően mo­solygott hozzá. Azután besietett a hivatalba. — Összehívta az alkalmazottakat és rövid szónoklatot tartott nekik. — Kartársak! Mindenki tudja azt, milyen fontos munkaterületen dol­gozunk, milyen nagymértékben já­rulunk hozzá a lakosság életszínvo­nalának emeléséhez. Rendkívül nagymértékben múlik rajtunk, ho­gyan van ellátva a lakosság a nél­külözhetetlen közszükségleti cik. kekkel, légyfogóval és madárijesztő_ vek Mindenki tudja, hogy az októ­beri forradalmi, illetve ellenforra. dalmi ugyebár ellenforradalmi ese­mények után hallatlan nehézségek­be ütközött a lakosság légyfogóval ég madárijesztővel való ellátása. — Valamennyiünknek komoly harcot kellett vívni... — Paszuly Ákos itt megakadt, néhány pillanatig gon­dolkodott, milyen pátosszal folytas­sa szónoklatát, majd egy hirtelen fordulatot vett. A kartarsak tudják, hogy eddig, az előző években milyen ko­moly jelentősége volt a prémium- rendszernek. És az októberi esemé­nyek után ezt megszüntették, azzal, hogy ez a Rákosi-rendszer hibás po litikájának következménye volt. Vi_ szánt nem tagadhatjuk le, hogy a hibák mellett voltak eredmények is és ami azelőtt bevált, most sem fog­juk eldobni, a dolgozók továbbra is érdekelve kell, hogy legyenek a tér. melésben. Most pedig mindenki lás­son munkához és várja a felsőbb utasításokat. Rövidesen, már né­hány napon belül komoly változásra számíthatnak. — Nem értem, mire célzott a góré —• jegyezte meg Hamar Ádám. mi­közben kikj elfoglalta a maga re­szortját. — No, majd kiderül. Paszuly Ákos ezután végigjárta a hatalmas raktárakat, amelynek áll. ványain garmadában állt felhalmoz­va a légyfogó és madárijesztő. Elé­gedetten jártatta végig szemét a nagy tömeg árun és sokat sejtően dörzsölte össze a kezeit. — Paszuly kartárs, áruért jöt_ tek... — szólnak be neki. Besiet az irodába, ott várakozik rá Parittya Domokos, a verebesi bolt vezetője. — Paszuly kartárs, áruért jöttem volna ... — kockáztatja meg. — Kedves kartársam, nem megy ám az olyan könnyen. Maga el sem hiszi, milyen nagy gondban va­gyunk. Már térdig lejárjuk a lábun. kát, de alig kapunk árut. Gondol­hatja, milyen helyzetben vagyunk, amikor 1000 doboz légyfogót kaptunk csak és legalább 500 ezer doboz kellene ... Hogyan osztom el az ezer darabot száznyolcvanöt üzlet kö_ zött? — Kérem nekem madárijesztőre lenne szükségem. Légyfogóval egye­lőre el vagyunk látva. Szeretnék kö­rülnézni a raktárban, milyen a vá­laszték. Tudja, mifelénk a tarka­mintás madárijesztőket keresik in­kább ... — Hova gondol, kedves kar­társam? A raktárba nem lehet be­menni. Mit gondol, mi lenne ott, ha mindenki csak menne be és forgat­na össze mindent. Adja csak be a megrendelést és mj majd küldjük az árut... — De a múltkor is madárijesztőt rendeltem és légyfogót kaptam ... — Lehetetlen az nálunk nem for­dulhat elő! Hát sikkor a viszontlá­tásra, látom, újabb rendelők jönnek. — Alásszolgálja, Paszuly kartárs — lép be Kapkod Orbán, a bogaras- pusztai boltvezető. — Van már légy­fogó? — Dehogy van kérem. Legfeljebb néhány madárijesztőt tudok adni, igen szép, tarkamintások érkez­tek ... — Mifelénk most inkább a légy­fogót keresik..; — Nem baj kérem. Jöjjön április eleje után ,akkor már lesz légyfogó is madárijesztő is, tetszés szerinti mennyiségben. Mert ugyebár az iparunk most kezdi elérni az októ­ber előtti színvonalat, újból béke­beli lesz a termelés. Nagyobb meny. nyiséget kapunk külföldről is. Te­hát akkor viszontlátásra áprilisban. Paszuly Ákos ezután felkeresi Jegenye Demetert, aki egyúttal a vállalat fő dekoratőrje. — Jegenye kartárs, jó lenne egy drapériát elhelyezni a bejárat fölé, gondolom, ezzel a felírással, hogy: „Harcban a lakosság jobb ellátá­sáért, az életszínvonal emeléséért.” Azután mégegyszer végig járta a raktárakat, megszemlélte a légyfogók és madárijesztők garma­dáját, utána megelégedetten he­lyezte magát kényelembe az irodá­jában levő karosszékben. Eszébe­jutott az a március eleje körüli nap amikor itt járt Rezeda Ödön, a Magas Hatóság embere. — Csak úgy bizalmasan súgom meg, te jó üzletember vagy, értesz belőle. A második negyedév elejétől kezdve újból meglesznek a prémium feltételek. Ezekután, tudod, mihez tartani magadat és megteremted a feltételeket a prémiumhoz ... Mert ugyebár előrelátó az ember... — ÁRÁN — 5 KIS TÖRTÉNETEK NAGY MŰVÉSZEKRŐL A PÁLMA Sarah Bernhard értékes pálmát kapott születésnapjára egy egészen fiatal zászlóstól. Amikor a fiatal hódoló végre át tudott tömi a nagy mű­vésznőt körülvevő gratulánsok gyűrűjén, füléhez hajolt és szerelmes hangon így szólt: — Ez a pálma engem jelképez ... Ahogy ez a pálma a fény felé törek_ szik, úgy szomjazik lelkem is szeme pillantására. Sarah, tetszik magának a pálma? ; — Nagyon — mosolygott rá a művésznő. — Tudja, olyan csodálatosan zöld. Az ajánlólevelek diadala Amikor Anton Rubinstein, a későbbi világhírű zongoraművész és zeneszerző 1846-ban édesanyja halálaután igen rossz anyagi körülmények közé került, elhatározta, hogy Bécsbe megy és ott próbál szerencsét. — A francia külügyminiszter egész tömeg ajánlólevelet adott Rubinsteinnek, de bárhol adta le azokat Bécsben, mindenütt kurtán elintézték. Rubinstein végül kinyitott egy ilyen ajánlólevelet és a legnagyobb meglepetésére a következőket olvasta benne: „Drága Bárónő! Állásom azt a kellemetlen kötelezettséget rója rám, hogy egész tömeg úgynevezett ifjú tehetséget protezsáljak. Ezek közé tar­tozik Rubinstein is, aki szerintem közepes muzsikus és csak a szemtelen­ségének köszönheti kisebb sikereit.’’ Rubinstein a többi ajánlólevelet is felnyitotta. A szöveg azonos volt. Tíz év telt el. Rubinstein már híres muzsikus és orosz udvari karmes­ter volt. Egy fogadás alkalmával, amelyen az egykori francia külügymi­niszter is részt vett ,akit közben Franciaország szentpétervári követévé neveztek ki. Rubinstein a követhez lépve így szólt: — Emlékszik még rám, excellencies uram? Még ma is hálás vagyok aj ánlóleveleiért. — Ugyan, szóra sem érdemes —hebegte zavartan a diplomata. — Számomra nagyon sokat jelentettek — mosolygott Rubinstein. — Megtanultam egyszer s mindenkorra, hogy az ember csak saját magára számíthat, bármilyen szívélyesnek is tűnnek iránta az emberek. A Biblia parancsolata szerint Az ünnepi vacsora után a háziasszony megkérte a jelenlevő Verdit, hogy mondjon véleményt a házikisas szony zongorajátékáról. Verdi bele­törődött az elkerülhetetlenbe. Amikor a 16 éves kislány befejezte a játé­kot, a háziasszony várakozóan Verdihez fordult: — Nos, mi a véleménye mester, de egészen őeszintén... — Látszik, hogy a lánya vallásos nevelésben részesül. — Hogyan érti ezt? — Szigorúan tartja magát a Biblia parancsolataihoz;.. — Valóban mester? — mosolyod ott el büszkén az anya. — Ugyanis a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Nevessünk ZENEÉRTÖ —' Ismeri a Szevillai borbélyt? — Nem kérem, egyedül szoktam borotválkozni. ÉJJELI KALAND — Képzeljék csak, az éjjel feléb­redek, hát a szomszéd szobából rág- csálást, csámcsogást hallok. Leszál­lók az ágyról, gondolom, már csak megnézem, mi az. Hát — az anyó­somat ette a fene. VENDÉGLŐBEN Vendég: Ejnye, milyen gyanús színe van ennek a bornak! Pincér: Szó se róla kérem. Csak a pohár piszkos. GYEREKSZÁJ — Apukám a Balatonon volt nya­ralni és hozott anyukámnak egy vá­zát, amire rá volt ír.va, hogy „Bala­toni emlék”. — Az semmi. Az én papám tavaly Bécsben járt és ezüstkanalakat ho­zott a mamámnak. Azokra az volt írva, hogy „Hotel Wien”. ÖNKRITIKA Éjfél felé részegen tántorog haza a férj. Az asszony ezzel fogadja: — Te részeg disznó, hol jártál már megint, melyik kocsmában? — Ne-nem kocsmában vol-voltam, hane manti-alko ... alko ___holista g yűlésen... — Antialkoholista gyűlésen? Te? És mit kerestél te ott? — É ... én voltam anyu ... hukk ... kám az elrettentő pé .. .példa. JÖL MEGMONDTA Jancsika zsúron volt délután. Ami­kor hazaért, megkérdezik tőle: — Mit kaptatok uzsonnára? Jan­csika így válaszolt: — Cseresznyés rétest. De a magok már előre ki voltak köpve. A MÉZESKALÁCSOSNÁL Egy nápolyi mézeskalácsosnál ma­zsolás kalácsot vesz az apa a kislá­nyának. — Felháborító! — mondja méltat­lankodva. — Ebben a mazsolás ka­lácsban legyek vannak. — Tessék csak megnézni jobban — válaszol az árus. — Nem is mindegyik légy. AZ ÁLLATKERTBEN A kisfiút az állatkertbe viszik sé­tálni a szülei. Amikor a zebrát meg­látja, elkezd könyörögni: — Anyukám, szeretnék lóhátra ülni. — Most nem lehet, kisfiam — mondja az anyja — De én lóháton akarok ülni... — Nem lehet kisfiam, értsd meg. — Lóháton akarok ülni .. — kezd toporzékolni a kisfiú. A mama erre odaszól a papának: — Vedd fel a hátadra ezt a gyere­ket, hadd legyen tőle nyugtom. A MESTERSÉG TITKA János bácsi halottkémi hivatalt tölt be a faluban. A kocsmában egy­szer iddogálás közben megkérdezik tőle a kíváncsi suhancok: — János bácsi, aztán honnan tud­ja megállapítani, hogy az illető tény­leg meghalt, nem csak tetszhalott? — Honnan? — rántja fel a szemöl­dökét János bácsi. — Hát onnan, hogy rínak a rokonyok ... A TEMETKEZÉSI VÁLLALATNÁL — Koszorúra való fekete szalagot szeretnék vásárolni — mondja egy férfi a koporsókereskedésben. — Szélesebbet, vagy keskenyebbet parancsol? — kérdezi az eladó. — Aszerint, hogyan szerette a megbol­dogultat. — Az anyósomnak lesz. Kérek nyolc méter fekete cérnát ... AZÉRT VANNAK ÖNÁLLÓ ÖTLETEI IS... Az óvónéni nagynehezen szét­választ két kis verekedőt. Félrehívja a nagyobbikat és így szól hozzá: — Látod, milyen rossz vagy, bizto­san az ördög sugallta neked, hogy megüsd a kis pajtásodat — Hát, az lehet — mondta bűnbá­nóan a gyerek. — De, hogy az ujjam a szemébe nyomjam, azt én talál­tam ki. MEGOLDÁS A női sofőr így szól a garázsmester­hez: — Csináljon valamit, hogy hango­sabban szóljon a kürtöm. Szörnyen rosszak a fékeim. KONJUNKTÚRA Egy koldus táblát akasztott a nya­kába a következő felirattal: „Üzlet­bővítés a közeljövőben”. — Micsoda badarság ez? — szólalt meg az egyik járókelő. — Mi az, hpgy badarság?! Végül abban a helyzetben vagyok, hogy egy nagyobb kalapot tudok vásárolni — válaszolt a koldus. A NAGY VESZTESÉG — Miért tartja csukva a bolhaszín­házat, igazgató úr? — Mert a primadonna megszökött egy pulikutyával. MI LEGYEN VELE? Az orvos megvizsgálja a rekrutát és a sorozóbizottsághoz fordul: — Katonai szolgálatra alkalmat­lan, de polgári foglalkozásra sem al­kalmas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom