Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-03 / 53. szám
TOLNÁ MEGYEI Évfolyam, 53. szám, ___________________ara-. 50 filler vasárnap, 1957. március 3. A z üzemi pártmunka problémái A A tavaszi napfény is segített főtéri porterünknek, hogy mosolyt varázsoljon a Paksi Téglagyár két fiatal dolgozójának arcára, amikor az épülő kemencéhez a föl det szállították. 3500 holdat szántottak az elmolt hetekben — 200 hold gyümölcsöst telepítenek a Tolna megyei állami gazdaságok Megyénk üzemeinek túlnyomó többségében megalakultak már az MSZMP alapszervezetek. Többségük még azzal van elfoglalva hogy rendezze sorait: a szervezeten kívülálló MDP-tagok felé politikai munkát fejt ki, elbeszélget velük, s így továbbszilárdítja helyzetét. A pártszervezetek taglétszáma állandóan emelkedik. Van azonban néhány pártszervezet, amely sorainak rendezésével többé kevésbé végzett s amely megkezdte már az egész üzemre kiterjedő politikai munkát. Vannak azonban olyan tapasztalatok, amelyek szerint egyes pártszervezetek ugyanazokkal a módszerekkel igyekeztek dolgozni, amelyekkel október előtt dolgoztak. Voltak a pártmunka során valóban jó tapasztalatok, módszerek amelyeket ezután is alkalmazni kell, fel kell használni a sikeres pártpolitikai munka érdekében. De nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy sok esetben a gazdasági kérdések gyakorlati megoldásán fáradoztak a pártszervezetek vezetői: telefonáltak nyersanyagért ,az iparigazgatósághoz vagy a minisztériumokban jártak a bérügyek intézésében stb. Ez a „pártmunka” nem vezetett eredményre, mert a pártszervezet erejét teljesen lekötötte, figyelmét elvonta a fő .feladatának végzésétől. A pártszervezetek nem végeztek politikai munkát. Valljuk be őszintén Nem lesz könnyű a régi helytelen módszerektől megszabadulni. De valahol meg kell kezdeni a rossz módszerek elleni küzdelmet. 1 Nem helyes, és egyáltalán nem segíti elő a párt politikai célkitűzésének elérését az a pártszervezet és pártvezető, amely és aki — hogy úgy fejezzük ki — igazgatóbb akar lenni az igazgatónál. Végezze ezentúl csak az igazgató s a munkástanács az üzem gazdasági irányítását, a gazdasági problémák megoldását. Ez az ő feladatuk. Az üzemi MSZMP-szerve- zeteknek politizálniok kell, politikai munkát kell végezniök s így segítsék megoldani a legfontosabb gazdasági kérdéseket. A napokban hallottuk az egyik szekszárdi vállalat igazgatójától: „Jó lenne, ha a párt- szervezet foglalkozna azzal a kérdéssel, hogyan alakul az egy főre eső jterlmelési érték, hogyan alakult az önköltség, hogyan hatnak ki ezek az üzem gazdaságosságára. A kérdés megvitatása után pedig hozzanak megfelelő határozatot.’’ Ez az út járhatatlan az MSZMP-szervezetek szá_ mára. Ezzel az adott kérdéssel így foglalkozni helytelen. Sokkal inkább célravezető, ha az említett kérdések megoldását úgy segíti elő a pártszervezet. hogy megmagyarázza a dolgozóknak: ha jobban dolgoznak, jobb minőséget termelnek, több lesz a kezük alól kikerült munkadarab, akkor több lesz a kereset .jobban élhet a család, több szociális juttatás biztosítható. Ilyen érvek után, ha a termelés emelkedése előtt a dolgozók valamilyen akadályt fedeznek fel, fellépnek és követelik azok kijavítását. A hibák gyakorlati felszámolása már a munkástanács és az igazgató feladata. A dolgozók minden bizonynyal követelni fogják, hogy mindig rendelkezésükre álljon a munkadarab hogy munkaidejükben valójában termeléssel foglalkozhassanak. A munkástanács egymaga nem tud megbirkózni az üzem előtt álló gazdasági feladatokkal. Szükséges, hogy a pártszervezet segítse az üzem helyes gazdasági célkitűzéseinek megvalósítását. Éppen ezért csak helyeselni lehet ,hogy például az Alsóle- perdi Állami Gazdaság munkástanácsa tanácskozási joggal meghívja minden ülésére a gazdaság pártszervezetének elnökét. Ugyanakkor a pártvezetőség is biztosítja, ha gazdasági vonatkozású kérdések politikai munkájának megvitatására kerül sor, azon részt vehessen a munkástanács elnöke. Persze ez a helyes gyakorlat nemcsak a mezőgazdasági üzemekben kezd tért hódítani hanem az ipari jellegű üzemekben is. Ezáltal lehetővé válik, hogy a gazdasági és politikai szervek össze tudják hangolni a munkájukat. Sokat vitatott kérdés az. hogy az üzemekben milyen legyen a bérezés? Nyilvánvalóan ez gazdasági kérdés. Ezzel így nem is foglalkozik a párt- szervezet. De azzal, hogy bemutatja egyes bérezési formák kihatását a keresetre, az egyén és család boldogulására — ez már politikai munka, s ezzel foglalkozni kelL Csupán néhány gazdasági kérdéssel kapcsolatos példát ragadtunk ki a pártszervezetek feladatai közül. Azon ban ez a néhány példa is mutatja, hogy bizonyos vonatkozásban új módon kell dolgozniok az üzemi MSZMP alapszervezeteknek. A gazdasági kérdések megoldását bízzák csak a gazdasági vezető szervekre, az az ő feladatuk. A politikai munkát pedig végezze el a pártszervezet. Igaz. ettől még elég távol áll csaknem valamennyi üzemi pártszervezet, mert saját sorainak rendezésével van elfoglalva. De a beíeléfordulás megszüntetésével fokozatosan be kell kapcsolódniolc az üzem, a dolgozók mindennapi életébe. ÜZEMI HÍREK Február 26-ig a Kölesdi Vajüzembe több tejet szállítottak a termelők, mint januárban amennyi tej összesen beérkezett. A tejet az üzem átszervezése miatt csak pasztőrözik, és úgy szállítják a budapesti és szekszárdi fogyasztóknak. * Februárban a bonyhádi malomban csak egy műszakban őröltek lisztet. A malom termelése így is elegendő a kereskedelem és a 9 cseretelepi igények kielégítésére. Az elmúlt hónapban a keszőhideg- kúti téglagyárban közel 900 köbméter földet regáloztak. Ez a föld- mennyiség közel negyvenezer tégla készítéséhez elegendő. • Éveken keresztül, naponta közel 1500 köbméter gőz ment veszendőbe a tolnai selyemfonógyárban. Az elmúlt hónapban Komanovics István üzemmérnök vezetésével kidolgozták és elkészítették a gőz-megfogás módját. Kondenzedényeket készítettek hulladékból. A lecsapódó gőzt vízmelegítésre használják fel. Ezzel az eljárással naponta 3 mázsa szenet takarítanak meg. * A napi kocsiforduló a báíaszéki vasútállomáson februárban elérte az október előtti forgalom 60 százalékát. A hír érdekessége, hogy akkor csúcsforgalmi időszak volt, s a fuvarozást a cukorrépa és az őszi termények elszállítása duzzasztotta fel. Tolna megye 12 állami gazdaságában több mint 15 000 holdat szántottak az ősszel tavasziak alá, de a nagy teljesítmény ellenére is mintegy 8000 hold vetőszántás elvégzése a tavaszra maradt. Február eleje óta azonban már a néhány esős nap kivételével folyamatosan szántanak a gazdaságok traktorai. A megye legmélyebb és legkötöttebb talajú részén a Sárközi Állami Gazdaságban például három nagyteljesítményű lánctalpas traktor szánt tavasziak alá. Szombat estig összesen mintegy 3500 holdat szántottak február elseje óta a megye 12 állami gazdaságában. A dombóvári homokostalajú földeken már vetnek is az állami gazdaságokban. A kajmádi gazdaságban borsót és árpát is vetettek már. Eddig mintegy 250 hold borsót és árpát vetettek együttesen az állami gazdaságok. A tervek szerint mintegy 18 000 hold őszivetés fejtrágyázását kell elvégezniük a gazdaságok dolgozóinak. Szombat estig már 2000 holdon ezt a munkát is elvégezték. A terményraktárakból is igen jelentős munkákról adnak hírt a gazdaságok vezetői. A 12 állami gazdaság összesen 1200 hold zab vetéséhez a magtisztítást elvégezték, s a többi között 2500 mázsa minőségi kukorica vetőmagot exportra 1500 mázsa tavaszi kalászos vetőmagot pedig a termelőszövetkezetek é* egyéni gazdák vetőmagszükségletének fedezésére a Terményforgalml Vállalatnak adtak át. Egyik legszebb tavaszi munka a Kanacsi Állami Gazdaságban folyik. Naponta mintegy 100—110 ember dolgozik aa egyik 200 holdas táblán, amelyet teljes egészében sárga kajszibarack csemetével telepítenek be. Március közepéig befejezik a 200 holdas gyümölcsös telepítését. Májusra elkészül a pálfai Sió-híd A Hídépítő Vállalat még a múlt évben elkezdte a pálfai Sió-híd épí- ését de az októberi események ezt félbeszakították, s így nagy időkieséssel folytatják a munkát. A hidat -nég a világháború alatt robbantot- ák fel a németek. Februárra minden előkészítő munkát befejeztek a híd építői, a forga- om egy kisegítő hídon bonyolódik le. előreláthatóan májusra készül el az új híd. amely nagyobb teherbírású lesz, mint a régi. Körülbelül 10 tonnával emelik meg a híd teherbíróképességét. Remélhetőleg, ha most nem is de sor kerül majd a Sárvíz- híd felépítésére és teljesül a falu régi vágya, bekapcsolhatják Pálfát az ' autóbuszforgalomba. As utolsó métereken... 4L “ is gondosan ügye» i'etrovics József gazda a vetőgépre. Egy hold zöldborsóját, melyre szerződött, már ezelőtt egy hete elvetette. Az új vetőgépet, amellyel a borsót vetették, só gora vette az elmúlt napokban 4613 forintért. A gép kipróbálását is a b orsó vetésekor végezték el. Kitűnően bevált az új vetőgép, és az idejében elvetett termény biztosan jól jövedelmez a szorgalmas gazdának. Ké pünkön Petrovics József az utolsó métereken veti el a borsót. Két év alatt hétezer méhcsaláddal gazdagodtak 18 millió» költséggel 96 lakásos bányász lakótelep épül Nagymányokon Tolna megye földművessiövetkezeteinek méhész szakcsoportjai A Tolna megyei Földművesszövetkezetek Megyei Igazgatóságának kezdeményezésére csütörtökön értekezletet tartottak Szekszárdon a földművesszövetkezetek, a termelő- szövetkezetek és az állami gazdaságok méhésizszakcsoportjainak vezetői. Az értekezleten a méhészettel kapcsolatos feladatokat és problémákat vitatták meg, de ezen az értekezleten döntöttek A földművesszövetkezetek keretében alakult méhész szakcsoportok jövőjéről is. Tolna megyében ugyanis a földmű - vesszövetkezeteken belül igen jelen- Ir tősek a méhész szövetkezeti csoportok. Két évvel ezelőtt például a megyében még csak 25 szakcsoport működött mintegy 5469 méhcsaláddal. Azóta a méhésztársulások száma 40-re nőtt, s az elmúlt két év alatt 7000 méhcsaláddal gazdagodtak Tolna megye földművesszövetkezeteinek méhesé, szakcsoportjai. A 40 szakcsoport több mint 12 700 méhcsaláddal gazdálkodik. Az^ elmúlt évben például nem kevesebb, mint 1200 métermázsa mézet adtak át a földművesszövetkezeti és állami kereskedelemnek a Tolna megyei méhésztársulások. A szakcsoportokon felül igen nagy számú méhcsaláddal rendelkeznek a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok is. A szakcsoportok, a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok méhészetében együttesen mintegy 45 250 méhcsaládot gondoztak a télen. Az ilyen jelentős méhállomány- nyal rendelkező Tolna megyei méhészek a csütörtöki értekezleten egységesen foglaltak állást amellett, hogy a szakcsoportok ■ továbbra is a földművesszövetkezeteken belül működnek, s nem kívánnak sem megyei, sem országos méhészegyesületbe tartozni. Ideiglenes érdekképviseleti szervet választottak s ez a szakbizottság a Tolna megyei MÉSZÖV hatáskörében működik. A nagymányoki bányászok számára évek óta súlyos gondot okoz a lakáskérdés: Ezen a helyzeten akar enyhíteni a Komlói Bányaipari Tröszt amikor Nagvmányokon új bányász lakótelepet létesít. község és a bánya között fekvő új lakótelepen 48 ikerházat építenek. — Valamennyi 2 szobás összkomfortos lakás lesz, s mindegyikhez 150 négyszögöl kert is járul. Az új lakótelepen a lakásokon kívül üzlethelyiség és a napközi otthon számára is emelnek épületet. Az idei legnagyobbszabású Tolna megyei építkezést a Tolna megyei Tanács Építőipari Vállalata végzi. Már megkezdték a felvonulást, hozzá fogtak a raktárak, munkásszállások építéséhez, sőt. az elmúlt napokban megtörtént a házhelyek kijelölése is. A 18 millió forintos építkezés egész évben tart, s a tervek szerint december 31-én adják át tulajdonosaiknak az új lakásokat. Megindult Nagymányokra az építő_ anyag szállítása is. Napónta érkeznek megrakott szerelvények a nagymányoki vasútállomásra: a 96 lakás épí_ téséhez 4 millió téglát, 40 vagon me- szet, 2400 köbméter követ és 3000 köbméter kavicsot használnak fel többek között. Az anyag szállítása folyamatban van, s rövidesen megkezdődik az új lakótelep építése is. A nagymányokihoz hasonlóan a közeljövőben, Mázán egy 70 lakásos bányásztelep építéséhez fognak hozzá.