Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-14 / 38. szám

1957. FEBRUÁR 14.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

3

Hozzászólás a pedagógus vitához:

Jövőnk közös. cjjyíiK kell dolgoznunk a néppel

Tilósok...

Igen sok szó esik az utóbbi időben a lapok hasábjain a pedagógusokról. A Népszabadság majd minden száma foglalkozik velük: szerepükkel, munkájukkal s azzal a jelentőségteljes feladattal, amely rájuk hárul a lelkek megbékélésével kapcsolatban. A különböző írásokból kicsendül egy lényeges mondanivaló: a pedagógusok igen sokat tehetnek azoknak a sebeknek a gyors begyógyításáért, amelyeket az ellenforradalom ejtett szocializmust építő hazánk amúgy is sokat szenvedett, de az október 23-át közvetlenül megelőző időben izmosodni indult testén. Valóban egy idő óta súlyos kórokozók gyengítették a mi népi demokráciánkat. De a XX. kongresszuson összeült szakorvosi „konzilium‘‘ megtalálta a kórokozók elleni védekezőszert, s ettől kezdve a beteg lábadozásnak indult és napról napra javult az állapota. S minden bizonnyal gyorsan talpra is állt volna, ha nem jön október 23-a, amikor a gyógyulási folyamat láttán megijedt idegen „kuruzslók“ elérkezettnek látták az időt arra, hogy halálthozó szérumot •fecskendezzenek be a gyógyulófélben levő testbe. S a lábadozó ismét visszaesett. De a „kuruzslók“’ elszámították magukat: a beteg mindinkább magához tér és egyre tisztábban látja, hogy honnan és kiktől kapta a mérgezett nyilat, már látja, kik az igazi orvosai, látja, hogy kik azok és mit akartak a mérgezett „nyilasok“. A beteg igazi orvosai és igazi barátai közben fáradhatatlanul fáradoznak a mielőbbi felépülésen. Tudjuk azonban, hogy a jó orvos, a jó orvosság, a jó barátok jósága még nem minden ahhoz, hogy a beteg újra egészséges legyen. Ehhez arra van szükség, hogy a betegben erős élniakarás legyen, hogy ne- hagyja el magát, hanem minden meglévő erejét mozgósítva maga is ösztökélje szervezetét a kórokozó bacilusok elleni harcra, azok elpusztítására.

A pedagógusok azt a szerepet tölthetik be népi demokráciánk testében, mint a beteg ember szervezetében az életnedvek. S a sajtóban a pedagógusokról megjelent írások a párt, az báliam vezetői részéről elhangzott megnyilatkozások mind egy-egy injekció, amely fokozott tevékenységre készteti ezeket az úgynevezett életnedveket.

Az eddigi leghatásosabb a kórokozó bacilusok elleni harcra serkentő ilyen injekció Kádár János {salgótarjáni beszédet, amely a Népszabadság február 5-i, keddi számában jelent meg. Az e beszédben foglaltak föl Kellett, hogy nyissák minden becsületes magyar pedagógus szemét. S tel is nyitották, mert — s ezt bátran állíthatom — a magyar pedagógusok zöme a párthoz, a népi demokráciához hű, még akkor is, ha a múltban szavakban becsülték csak meg őket, maradva tovább is a „nemzet napszámosai“ — napszámosi ellenszolgál tatásért. De ezt felhánytorgatni ma tizedrangú kérdés: tizedrangú azért, mert most a pedagógusoknak is azon kell törnie a fejét, hogy olyan hazát segítsen felépíteni, amelyben nem lesz többé különbség a szavak és a tettek között. Hűséges azért, mert, ahogy azt Kádár elvtárs is mondotta Salgótarjánban:

„Az értelmiség alapvető tömege a dolgozó néppel együtt boldogul, vagy nem boldogul.“' Ezt az értelmiség is nagyon jól tudja. És mivel a jövőnk közös, természe- tesen, hogy együtt is kell dolgoznunk.

S ha az értelmiség különböző rétegei a dolgozó néppel együtt boldogulnak, vagy nem boldogulnak, mennyire inkább áll ez a pedagógusra, aki életének szinte minden percét a dolgozó nép gyermekeivel, az értük végzett munkában tölti. S mivel ez így van, a legjobban ő tudja, hogy népi demokráciánk ellen nem a magyar nép harcolt, hanem azok a fentebb említett, úgynevezett mérgezett nyilasok, vagy nevezzük teljes nevükön őket: az ellenforra- dalmárok. Persze az igaz, hogy amint Kádár elvtárs is megállapította, a múlt hibái miatt nagyon sok munkás, paraszt, sőt diák — és tegyük hozzá — pedagógus is el volt keseredve, és ezért az ellenforradalom szervezőinek, vezetőinek az a jelszava, hogy „ki kell javítanunk a

hibákat“, sok, nagyon sok embert félrevezetett, becsapott. Annyira, hogy sokáig, szinte személyükben érezték sértve magukat a félrevezetett, becsapott emberek, amikor a párt — helyes marxista—leninista elemzéssel — ellenforradalminak minősítette az október 23 óta lezajlott eseményeket.

Tudjuk, hogy a félrevezetett, be csapott ember nehezen ismeri be, hogy kijátszottak becsületességét, jóhiszeműségét. Nehezen ismeri be, hogy becsapták, mert hiszen egy ideig ő is egy nótát fújt becsapóival. Nehezen ismeri be, mert az az ember, akit sikerült lépre csalni, kicsit butábbnak, ostobának, birkajámborságúnaky ' együgyűneki érzi magát azzal szemben, aki becsapta. S ezért szégyenli magát. Véleményem szerint pedig ezért nem kellene szégyenkezni — legalábbis annyira, nem, hogy a becsapottak még mindig ne lássák, hogy becsapottak. Szégyelnivalója legfeljebb annak van a becsapottak közül — de az aztán nagyon szégyelje magát —, aki még ma sem — Kádár elvtárs salgótarjáni beszéde után — ismeri be, hogy félrevezették annakidején az ellenforradalmárok. Mert, hogy valaki a becsületes, valóban a hibák kijavításáért küzdő munkások, parasztok, diákok, pedagógusok közül — különösen október 23-a és november 4-e között — becsapódott, félrevezetett lett, azon nem lehet különösképpen csodálkozni. Nem mindenki látta — különösen vidéken —, hogy tolódik jobbra Nagy Imre. Az a Nagy Imre, akit nemrégen rehabilitált a párt, aki tagja volt a párt felső vezetésének, aki a párt bizalmából került a kormány élére. Az emberek nem láttak a kulisszák mögé, a parlament oszlopcsarnokai mögé, a rádió mikrofonja mögé és nem láttak Nagy Imre szívébe. Az emberek csak azt látták, hogy a kom munista Nagy Imre áll a kormány élén, hogy a kormányban több neves és okos kommunista van — s amíg ez így is van, addig nincs — nem is lehet — különösebb baj.

S állítom, ha Kádár elvtárs kilépését a kormányból a nép tömegei előbb tudják meg, ha akkor tudják meg, amikor ez a lépés megtörtént, sokaknak már akkor felnyílt volna a szemük és jobban megértették volna nemcsak október 23-át, hanem november 4-ét is.

Az a tény, hogy Nagy Imre kommunista volt, jobban mondva: hogy a kommunistának hitt Nagy Imre állt a kormány élén, igen sok becsületes kommunistát is megtévesztett. Azt gondolom, éppen ebben van Nagy Imre felelőssége. Mert ha egy Kovács Béla, vagy Tildy Zoltán a miniszterelnök, akkor nem akadt volna egy párttag sem, de becsületes pár- tonkívüli sem, aki ne látta volna tisztán az eseményekben az alle -.forradalmi jelleget. De mivel Nagy Imre volt az élen — ő pedig egyetlen szóval sem intett az ellenforradalmi veszélyre —, igen sok ember megtévedt és akarva akaratlanul, rövidebb vagy hosszabb ideig az ellenforradalmárok szekerét tolta, az események igazi — ellenforradalmi jellegét valóban népünk legjobbjai vették észre. S még egy dolog miatt nem vették észre sokan az el’ nf«.r- radalmat. Erre is Kádár elvtárs salgótarjáni beszéde ad magyarázatot, amikor ezt mondja:

„... az ellenforradalom mindig beburkolja, elhomályosítja, elködösíti célkitűzéseit és olyan mozzanatba kapaszkodik, amely töb- bé-kevésbé szimpatikus lehet a tömegek előtt.“

Ez történt most is. A salgótarjáni beszédben felvázolt analógia a Nagy Imre-kormány és a Peidl-kormany között igen jelentős azért, mert megmutatja: mi következett volna, ha még egy-két hétig tart a Nagy Imre- kormánya. Az, ami 1919-ben a hatnapos Peidl-kormánnyal: az ellenforradalom erői megerősödve félretették volna Nagy Imrét, s szó se esett volna már többé az addig hangozhatott „hibák kijavításáról," tiszta demokráciáról, hanem berendezkedevr volna a legdühöngőbb fehérterror uralma. S hogy ez mit jelentett volna, arról éppen a magyar pedagógusok is igen sok szomorú tapasztalatuk nyomán — hátborzongó véleményt tudnak alkotni. Persze, mindezt az emberek egy része még csak most látja teljes világosságában. Ha akadnak megrögzöttek, akik a salgótarjáni beszéd után sem látják az igazságot, azok vagy valóban vakok és süketek, vagy pedig olyanok, akik eleve eltökélték magukban, hogy semmiféle igazságtól nem hagyják magukat meggyőzni.

Az ilyeneket csak az győzte volna meg, ha október 23-a még 2, vagy 3 hétig folytatódik és ide imperialista országok és kormányok csapatai — valóban idegen csapatok jöttek volna.

De az ilyenfajta, . „meggyőzésiből senki becsületes, jószándékú magyar ember nem kért és nem kér.

Nem hivalkodom azzal, hogy egyet len magyar pedagógust sem sikerült becsapnia, félrevezetnie az ellenforradalomnak. De, hogy a becsapott pedagógusok legnagyobb része rájött erre, hogy felnyílt a szeme, s hogy ennek következtében minden erejével azon lesz, hogy betöltse az életnedv szerepét és segítsen kipusztítani hazánk testéből minden alattomos kórokozót, azt szilárd meggyőződéssel állíthatom.

ígérem, és összes pedagógus ismerőseim nevében is teszem ezt, hogy nem engedjük az ellenforradalom hadszínterévé tenni az iskolát, nem engedjük, hogy bármivel megmérgezze a gyermekek lelkét.

s ha ilyennel kísérletezik, a becsületes pedagógusoknak nem a tenyerével, hanem öklével fog szembekerülni. Ez az ököl pedig a magyar munkások, parasztok, a néppel együtt harcoló értelmiségiek ökle, amely szét fog zúzni minden olyan törekvést, amellyel az ellenforradalom az iskolapadokban szorgalmasan tanuló gyermekek lelkét akarja most hálójába fogni. Persze ehhez a szülők segítsége nélkülözhetetlen. Felkínáljuk jobbunkat baráti Kézfogásra: jöjjenek, segítsenek.

Hisz az ő gyermekükről, az ő gyermekük valóban szép, boldog jövőjének megalapozásáról van szó: a szocializmusról.

S lehet-e ennél magasztosabb cél? Ha talán sok részletkérdésben még nem mindnyájan értünk is egyet, ebben az egyben nincs vita. Szocializmust akar itt minden becsületes magyar.

Ezeket a gondolatokat szárram jegyzetként a salgótarjáni beszéd * z, amelyről egyébként az a véleményem: kellett, mint sötétben botorkálóknak a reflektorfény. Egyetlen bírálatom a beszéddel kapcsolatban: Előbb is elhangozhatott volna. De viszont jobb későn, mint soha!

Az elmúlt évek mindenáron való tsz-fejlesztése, a földrendezések, tagosítások során nagyon sok kisembert ért igazságtalanság. A nemrégi. ben megjelent kormányrendelet ezeket az igazságtalanságokat akarja orvosolni, amikor kimondja, hogy — bizonyos korlátozások mellett — a régi tulajdonosok visszakaphatják földjeiket.

Nagyon sokan keresik fel most a tanácsokat, hogy visszaszerezhessék régi földjeiket. Nézzünk csak egy esetet. Javakorbeli házaspár, Pintér Sándor és felesége érdeklődik, úgy is lehetne mondani, kutat a földje után a bátaszékj tanácsnál. Nem egészen két hold földről van szó, mégis bonyolult az egész ügy és nem is éppen mondható újkeletűnek.

Először is milyen indítóokból akarják visszaszerezni a földet? — Pintér Sándor Bátaszéken lakik, foglalkozására nézve vasutas, ma. holnap nyugdíjazzák és a nyugdíj mellé kellene még egy biztos megélhetési lehetőség, — a föld. Az asszony nevén van a nem egészen két hold föld. az országút mellett, könnyen meg tudnák művelni, illetve megműveltetni. (A megművelte, tés alatt a szántást kell érteni.) A föld azonban — hivatalosan a bátai határban van — nem létezik. Illetve létezik jelenleg Vörös Mihály bátai lakos tulajdonát képezi, aki annak, idején csereingatlanként kapta, de nem maga munkálja, kiadta bérbe. Hogyan is alakult így a helyzet?

A téli eső szakadatlanul zuhog. — Az ereszekről valósággal ömlik a víz. Sár mindenütt. Nedvességre, erre a rossz időre gondoltam, amikor a Dombóvári Kendergyárba mentem, most ismét arról hallok majd a tilósoktól, hogy ilyen időben nem lehet dolgozni. A nyirkos anyagból a gépek nem tudják kiverni a pozdorját, nem tudnak keresni és hogy már csak itt lenne a tavasz.

Kellemesen csalódni jó. Valahogyan én így jártam. Borús elképzeléseim hamar felengedtek, amikor beléptem a kendergyár épületébe. A szokásos kép fogadott. A törőhelyiségben hatalmas rakás tört kender, bent állt egy nagy gumikerekes stráfkocsi, megrakva púposán, tört anyaggal. A kis kócrázó helyiségből lehet legkönnyebben bejutni a tilosok termébe.

Nagy vasgépsor, 10 állás van beépítve, tíz kerék forog nagy sebességgel és a kerékre szerelt lapátok csapkodják az odatartott tört ken- kermarkokat. Nyolc tilos, nyolc szálkender tilos áll egymásmögött a gép mellett. Fent a „kaszaiban” már ott tornyosodik a napi munkai így is meg lehet látásra állapítani, hogy ezen a napon ki tilolt legtöb- ket, kinek borítékjában szaporodtak legjobban a forintok. A jó tilós, kendergyári szokáshoz híven, mindent a borítékon keresztül néz és ítél.

Az átlagos életkora a nyolc tilosnak' becslésem szerint, alig haladja meg a húsz évet. Valamennyien fia. tálok. S csak három fiatalasszony van köztük: Tóth Istvánná, az utol. só gépen, előtte tilol Schaiber Jó.

Tavaly ilyenkor már a jelentések egész sora szólt arról, hogy milyen súlyos belvízveszéllyel kell számolni. A Duna—Tisza közén sokezer hold volt víz alatt.

— Más a helyzet az idén, — mondották az Országos Vízügyi Főigazga.

„A nürnbergi per“ címen 900 oldalas, 40 képpel illusztrált kétkötetes mű jelenik meg Berlinben, a nemzetközi katonai törvényszéknek a második világháborút követően Nümbergben tartott tárgyalásairól készült jegyzőkönyvek és

1950-ben tagosítás volt. ami érin. tette Bátaszék és Báta határát is. A szóbanforgó földet akkor Tóth Ferenc használta, Pintér Sándorné apja. A föld eredetileg Tóth Ferenc, né, Bozsér Éva nevén szerepelt. Pin_ térék akkor nem tartózkodtak Báta. széken, így hát Tóth Ferenc használta a földet, s ami itt lényeges, nem volt még hozzá az élvezeti joga. Amikor a tagosításra sor került, a község akkori vezetői az öreg, hét. vennyolc éves Tóth Ferenccel tárgyalták, hogy a földet adja át, vala. mivel nagyobb területet kap a báta. széki határban a legeltetési bizottság földjéből. Az bele is ment az egyességbe. A földet nem a termelő, szövetkezet táblájába tagosították be hanem csereingatlanként adták Vörös Mihály bátai lakosnak.

Pintér Sándorék, amikor erről tu. domást szereztek, nyomban beje lentették, hogy ezt a földcserét nem ismerik el, mivel Tóth Ferencnek, nem volt joga ahhoz hogy döntsön a föld sorsa felől. Ä község akkori vezetői azonban elutasító választ adtak. Ráadásul a következő évben a legeltetési bizottság visszavette a földet, s ezúttal kint A kövesdi hegyen juttattak volna csereingatlant, ezt azonban Pintérék nem fogadták el. Mivel nem állt módjukban, hogy ilyen körülmények között munkál, hassák a földet lemondtak róla. — (Meg kell jegyezni, hogy Bátaszéken több vasutas jutott hasonló

zsefné és a legelső gépen Folyó Sándorné. Folyóné mögött a harma. dik gépen az egyetlen férfi száltilós, Palotai hajós. Ö a legjobb tilós. — Mindig 10—15 kilóval többet mér műszak végén, mint a többi. Forintban is ugyanennyit tesz ez ki.

— Könnyű a Lajosnak, szól közbe egy fiatal lány, Hornung Jolán, — ő férfi erősebb a keze, de azért mi sem maradunk nagyon le, mert kell a pénz.

Mosolygós arcok, vidám emberek, jó ilyen fiatal dolgozók között né. hány órát eltölteni, nézni, ahogy szaporodik munkájuk nyomán a gondosan összecsavart tilolt

kender, — s önkénytelenül az ember mindjárt azt kezdi számolni' vajon hány méter vászon szövéséhez elég e csoport egynapi munkája. Szakemberek szerint: még a legigényesebb leánynak is elég volna stafirungra az a vászon, amit egynapi munkájukból szőnek. Sok problémájuk is van a Másoknak. — Szinte megrohanják az újságírót, egymásután mondják el, amit akar_ nak' s a végén csak egy-egy gondo. lat motoszkál az ember fejében az elmondottakból. — Több fizetés kel. lene, a munkaruha kihordást meg kell rövidíteni, minek annyi nem. termelő ember az üzemben, miért hajtják őket a munkában, miért rossz a mosdó, miért van három mű. vezető a munkástanácsban. És még nagyon sok kérdés foglalkoztatja őket. De emellett dolgoznak is, mert alig állnak meg 5—10 percre, újból felzúg kezük alatt a tilológép lapátja, íratlan kötelességüket teljesítik, dolgoznak és azt lehet mondani, jól dolgoznak. — ÁCS —

tóságon — a korábban lehullott hó a sík vidékeken elolvadt anélkül, hogy jelentős mennyiségű belvíz keletkezett volna. A csapadékot a föld magába tudta szívni. Az idén kedvezőbb, mint a múlt esztendőben de még mindig felette van 30—40 centiméterrel a sokévi átlagnak.

Er—Ká ált. isk. tan.

Az eltűnt földek nyomában...

Berlinben kiadják: a nürnbergi per legfontosabb okmányainak kétkötetes gyűjteményét

okmányok 1947 és 1949 között kiadott 42 kötetének legfontosabb anyagából.

A kötet megjelenése elsőízben biztosítja, hogy a széleskörű nyilvánosság megismerkedhessék a nürnbergi per legfontosabb okmányaival.

sorsra egy-két hold földjével, amely eddig az otthonukhoz közel volt.)

1953-ban újból megkezdték az utánjárást Pintérék, hogy visszakaphassák eredeti földjüket. Az ügy megjárta a minisztériumot is és amint mondják, a miniszteri kiküldött — a nevére már nem emlékez, nek — aki a helyszínen vizsgálta a panaszt, úgy nyilatkozott, valóban törvénytelen volt ez a földcsere és azt vissza kell juttatni eredeti tu_ lajdonosának, mivel Vörös Mihály nak a bátai határban más helyütt is tudtak volna csereingatlant juttatni. Mégsem történt semmj intézkedés. Pintérék 1954—55—56-ban ismételten jártak utána, hogy a földet visszakaphassák. Eredménytelenül.

Érdekes például, hogy a bátai ta- nácsnál levő földnyilvántartóban nem szerepel a föld jelenlegi birtokosának a neve. A Tóth Ferencné született Bozsér Éva-név át van húzva és egyéb semmi... Érdekes az is, hogy nem találják a csereingatlan-tárgyalási jegyzőkönyvet sem. (Az ilyen és hasonló esetek ad talc lehetőséget Bátaszéken, Bá. tán, ugyanúgy számtalan községben is a nagymértékű „feketeföld”- használatra.)

Lassan immár hét éve lesz hogy húzódik az ügy másfél-két hold föld sorsa és mindmáig nem lehetett elintézni, mert rendeletekbe ütközött. Mos* van rá rendelet, ideje lenne pontot tenni a végére.

Nincs belvízveszély, de még mindig magas a talajvízszint