Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-03 / 29. szám

1957. FEBRUAR 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Nem lehet a lakát az utcára tenni A történet színhelye Decs, szereplői a háztulajdonos, Majsai Józsefné, a lakó, Varga Bálint nyugalmazott köz­ségi irodatiszt. A történet kezdődik 1953 decemberében, amikoris bizo­nyos Kulcsár István vásárolt egy há_ zat, amelyben addig Varga Bálint la­kott. Ha már megvette a házat, ter­mészetesen bele is akart költözni, ezért megegyezett Varga Bálinttal, hogy keres részére egy másik, meg­felelő lakást. Talált is, Majsai Józsefnénál ahol két szoba, két konyha volt, az első szobát és konyhát lakta a tulajdonos_ a hátsót a lakó. A lakónak Kulcsár István 1500 forintot fizetett a laká- sért, ezek után beköltözhetett a vett, most már saját házába és Varga Bá­lint is beköltözhetett az új lakásba. Még hozzá kell tenni azt is, hogy mindent megelőzve, még írásbeli megállapodást kötöttek,' amelyben szerepelt az is, hogy Varga Bálint havonta 34.50 forint lakbért fizet, ez_ zel rendben is volt minden. El élt lassan egy újabb év, a tulaj donos és lakó békességben éldegéltek egyás mellett. Varga Bálintné közben elhalálozott, viszont a törvények szel­leme szerint egy embernek is megjár az egy szoba-konyhás lakást tehát Varga Bálint egyedüli lakónak maradt továbbra is. Aztán jött a „vargavillámlás”, amelynek a háztulajdonos, Majsainé volt az elindítója. Megbomlott a bé­kesség, és azóta annyira fajult, hogy I jelenleg levélben érintkeznek egy­mással. Kivéve_ amikor Majsainé a konyhában tartózkodik és kígyót- békát kiabál lakójára, akit csak egy ajtó választ el tőle. ••Tehát, januárban levelet kapott Varga Bálint, amely szólt a követke­zőképpen: „Tisz élt Varga bácsi! 1957. január hóra 34.50 forintot megkap­tuk, amelyen postán küldött. Maga meg sem kérdezte, hogy kiadjuk-e a lakást és azt sem, hogy mennyiért. Maga gazdát nem is akar ismerni. Mi a lakást tovább semennyiért sem ad­juk ki lakónak. Vegye tudomásul a felmondást... A január havi házbér­hez még kérünk 30 forintot vissza­menőleg, mert csak hatvan forintért adjuk addig is a lakást, ezentúl amíg elmegy tőlünk. És február eisejére okvetlen elmenjen, mert tovább a la­kás nem kiadó ... menjen a szere­tetotthonba ... Tisztelettel: Majsai Józsefné.” Persze, február elsején még ott la­kott Varga Bálint, és ott lakik még továbbra is. Egészen addig, amíg a háztulajdonos — ha csakugyan szük­sége van a lakásra — másik, megfeleő lakást nem keres lakójának. Ez a vé­leménye a községi tanácsnak is. Bár az új lakásrendelet megadja a jogot a tulajdonosnak a felmondásra de a lakót nem lehet csak úgy egyszerűen, máról holnapra kitenni az utcára. — Ilyen felmondólevelet legfeljebb ak­kor küldhetett Majsai Józsefné, ami­kor meg volt a 'potom harminc hold földjük és Majsai József községi elől. járó volt. Akkor módjában és hatal­mában volt, most azonban nem. Ala­pos indoka nincs arra, hogy miért akar Varga Bálintnak felmondani, hiszen a szoba-konyhát másodmagá­val lakja. Tehát végeredményben azzal fejez­hetjük be a történetet, hogy Varga Bálintnak csak akkor küldhet ilyen közvetlenhangú felmondólevelet, ha másik, megfelelő lakást keres a szá­mára. Elvégre az emberben kellene lenni egy kis „felebaráti szeretet­nek” is. Mucsiba üzenjük: Kardos Gyula mucsi lakos azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy érdeklődjük meg számára, hon- nét és hogyan lehetne gyüm&aefa csemetéket beszerezni. Kérését a megyei tanács mezőgaz­dasági igazgatóságára továbbítottuk, ahol Csigi Györgytől a következő választ kaptuk: „A gyümölcsfa cse­meték közvetlenül beszerezhetők a Szőlőoltvány és Facsemeteforgalmi Vállalatnál Budapest, V., Balassi Bá­lint utca 9—11. Azonkívül a közel­jövőben Szekszárdon és Dunaföldvá- rcn lesz egy lerakat, ahol az egyéni gazdák és más igénylők beszerezhetik facsemete szükségletüket. > Vízszintes: 1. Fontos szerepe van a gépkocsi üzemében. 11. Régi rang­jelzés. 12. Kóstol. 13. Én, olaszul. 14. Francia város. 16. Futball csapat. 17. Magyar kisváros, fordítva. 19. A hen­gereket zárja le. 22. Esetleg X. Y. 24. Sportol. 25. Izomrost. 26. Nyomásrö­vidítés. 27. Fordítva származik! 28. Vesz, ikerszava. 30. Tehát, latinul. 31. Kovács Mihály. 32. Építészeti foga­lom. 35. Német elöljáró szócska. 36. Idegen becézett női név. 37. Az össze­vissza keveredett trén! 39. Rohamcsó­nak. 42. Az erőben levőt. 44. Belülről késleltet. 45. Porlasztótypus. 48. Folyó, spanyolul. 49. Kornélia, be­cézve. 51. ötvenhat, rómaiul. 53. Ré­gi pénznem, rövidítve. 54. Háló. 57. Kicsi. 59. Az autó egyik főrésze. Függőleges: 2. Számnév. 3. Bohr keverve! 4. Sporteszköz. 5. A falba- verik. 6. Életemet. 7. G-vel a végén György németül! 8. Negyvenöt római számmal. 9. Joli, keverve! 10. Hal­fajta. 14. A motor egyenletes járását biztosítja az autónál! 15. A jókedv jele. 17. Strauss operett. 18. A ben­zinmotor elnevezése. 20. Nikkel vegy- jele. 21. Görög betű. 23. Tagadás. 26. Középkori török rang. 28. Három, oroszul. 29. Hint. (Első kockába ket­tős betű kerül!!) 33. Pénzbeli kötele­zettségei vannak. 34. Két latin elöl­járó szócska egymás után. 36. 1150 római számokkal! 38. Fegyver. 40. Lopva közlekedő. 41. Az autó másik főrésze. 43. Síkságon. 46. Kacsalakás. 47. Tojás, németül! 50. Iparos. 52. Hónaprövidítés 55. E. C. 56. Százegy római számokkal. 57. aaaa. 58. Vér­pálya. fordítva. 60. Kén vegyjele. íj j t !» \ d d (» \ !> (» d \ d i| !; !; d d (» i1 d d d ( i ) A MAGYAR RADIO MŰSORA 1957 február 4-től február 10-ig HÉTFŐ 4.30: Hírek. 4.35 — 8.00: Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falu­rádió. 6.30 Egészségügyi tanácsadó. 7.00: Hirek. Színházak és mozik műsora. Időjárásjelentés. 7.45 Nap­tár. 8.00: Műsorismertetés. 8.08; Balettzene. 9.00: Az élővilág csodál. 9.25: Kispajtások hanglemeztára. — 9.45: Népek táncai. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.10: Tánczene. — 11.00: Karnevál a Kilimandzsáróban. Részlet Vidor Miklós regényéből. 11.30: Kórusok. 12.00: Déli harang­szó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. 12.15: Könnyű zene délidőben. 13.00: Falurádió. 13.20: A tüzesgépes em­ber fia. Irodalmi műsor Móricz Zsig- mondról. A Gyermekrádió műsora. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. Műsorismertetés. 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.30: Operaindulók. 15.00: Hírek. Közlemények. Időjárás- Jelentés. 15.10: Gyöngyösi Rácz Géza zenekara és a Rajkózenekar játszik. 16.00: 1000 titok. Lesz-e világvége? Előadás. 16.20: Schubert: B-dúr trió. 16.57: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.10; Sporthíradó. 17.25: Szív küldi szívnek szívesen... 17.45: Ember vagyok... Ács Károly jugoszláviai és Kiss Jenő romániai magyar költő verseiből. 18.00: Ri­portműsor. 18.15: Részletek Fényes Szabolcs operettjeiből. 19.00: Mi új­ság a nagyvilágban? 19.15: Jóéjsza­kát, gyerekek! 19.30: Napról nap­ba... Riportok, tudósítások, Jegy­zetek. 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Nagy Endre 80 éves. Megem­lékezés a magyar kabaré megterem­tőjéről. 20.50: tánczene. 21.00: Tu­dományos híradó. 21.20; Népdalest. 22.00: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. 22.15: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye, vezé­nyel: Kórody András. 23.15: Könnyű melódiák. 24.00: Hírek, időjárás­jelentés. 0.10: Himnusz. Utána: Mű­sorzárás. KEDD 4.30: Hírek. 4.35—8.00: Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falu­rádió. 6.30: Egészségügyi tanácsadó. 7.00: Hírek. Színházak és mozik műsora. Időjárásjelentés. 7.45: Nap­tár. 8.00; Műsorismertetés. 8.08: Népi együttesek műsorából. Somogy megyei népi együttes zenekara ját­szik. 9.00: Egy óra gyermekeknek. 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- Jelentés. 10.15: Operettrészletek. — 11.00: Esti évődések. Jan Nehruda elbeszélése. 11.30: Dalok és hang­szerszólók. 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. 12.15: Tánczene. 13.00: Falurádió. 13.20: Fényszóró. A Gyermekrádió termé­szettudományos hetilapja. 13.40: Mostohatestvérek. Thury Zsuzsa if­júsági regényének ismertetése. A Gyermekrádió műsora. 14.00: Idő­járás- és vízállásjelentés. Műsor- ismertetés. 14.15: Részletek Weber operáiból. 15.00: Hírek. Közlemé­nyek. Időjárásjelentés. 15.10: Szív küldi szívnek szívesen... 16.00: Nők negyedórája... 16.15: „Jégvlrágos hideg tél volt...” Magyar nóták, csárdások. 16.35: A Magyar Rádió énekkara énekel, vezényel Vásár­helyi Zoltán. 16.57: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.10: Tánczene. Közben: 17.30: Ifjúsági őr­járat. 17.45: A tánczene folytatása. 18.00: Riportműsor. 18.15: Toki Hor­váth Gyula és zenekara játszik. Gen- csy Sári és Fodor János énekel. — 19.00: Ml újság a nagyvilágban? — 19.15: Mozart: Német táncok. 19.25: Jóéjszakát, gyerekek! 19.30: Napról napra ... Riportok, tudósítások, Jegy­zetek. 20.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 20.10: A kaukázusi krétakör. Bert Brecht drámája. 22.15: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. 22.30: Carl Orff: Catulll Carmina. 23.15: Szórakoztató muzsika. 24.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 0.10: Himnusz. Utána: Műsor­zárás. SZERDA 4.30: Hírek. 4.35—8.00: Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falu- rád:ó. 6.30 Egészségügyi tanácsadó. 7.00: Hírek. Színházak és mozik műsora. Időjárásjelentés. 7.45: Nap­tár. 8.00: Műsorismertetés. 8.08: Daljátékok zenéiéből. 9.00 Tarasconl Tartarin. Rádiójáték Daudet regé­nyéből. Irta: Mándi Iván. A Gyer­mekrádió műsora. 9.40: Téli dalok. A Gye-mekrádió műsora. 10.00: Hí­rek. Lapszemle. Időjárás'elentés. — 10.15: Kamarazene. 11.00: Könyv­ismertetés. Szabó István: A lázadó. 11.30: Indulók és táncok fúvószene­karral. 12.00: Déli harangszó. Utá­na: Hírek. Időjárásjelentés. 12.15: Nótacsokor. 13.00: Falurádió. 13.20: Az ifjúság farsangja. 13.45: Sportoló ifjúság... 14.00: Időjárás- és víz­állásjelentés. Műsorismertetés. 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.30: Zenekari hangverseny. 15.00: Hírek. Közlemények. Időjárásjelentés. 15.10: A XIX. század költői. Közvetítés a Bartók-ter emben 1957 január 20-án tartott ,,Költők daloljatok!” műsor­ból. 15.45: Kőrössy Marianne énekel, zongorán kíséri Hajdú István. 16.00: Rádióegyetem. 16.30: Magyar nép­dalok. 16.57: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 17.10: Sport­híradó. 17.25: Gencsy Sári, Vámos Agnes, Kövecses Béla és Mátrai Fe­renc operettdalokat énekel. 18.00: A munkástanácsok életéből. 18.20; Zá- ray Márta és Putnoky Gábor énekel. 19.00: Mi újság a nagyvilágban? — 19.15: A Magyar Rádió gyermek- kórusa énekel, vezényel Botka Valé­ria és Csányi László. 19.25: Jóéjsza­kát, gyerekek! 19.30: Napról nap­ra... Riportok, tudósítások, jegyze­tek. 20.00: Hírek, időjárásjelentés. 20.10: Farsang helyett — farsang... Vidám zenés műsor. 21.20: Zenekari hangverseny. — Közben, kb. 22.00: Hírek. Sport Időjárásjelentés. — 22.15: A hangversenyközvetítés foly­tatása. 23.00: Könnyű zene. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Him­nusz. Utána: Műsorzárás. : CSÜTÖRTÖK 4.30: Hírek. 4.35—8.00: Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falu­rádió. 6.30: Egészségügyi tanácsadó. 7.00: Hirek. Színházak ás mozik műsora. Időjárásjelentés. 7.45: Nap­tár. 8.00: Műsorismertetés. 8.08: Szórakoztató zenekari muzsika. 9.00: A fűzfa meséje. A Gyermekrádió műsora. 9 40: Hacsaturján: Trió. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 10.15: Granada! esték. Ze­nés irodalmi öszeállítás. 11.00: Petőfi Sándor prózai írásaiból. 11.30: Az Állami Népi Együttés énekel, vezé­nyel CsenkI Imre. 12.00: Déli harang­szó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. 12.15; Lakatos Sándor és zenekara játszik, Hossó Irma és Bernáth Jenő énekel. 13.00: Falurádió. 13.20: Isko­lások mikrofonja. 13.40: Vándorlás a zene világában. Látogatás a hang­szerek múzeumában. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. Műsorismertetés. 15.10: Halló, itt Berlin! Hanglemezek. 16.00: Mendemondák a magyar tör­ténelemből. Előadás. 16.20: Brahms: C-moll zongoranégyes. 16.75: Műsor- Ismertetés. 17.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 17.10: Sporthíradó. 17.25: Mozart operáiból. 18.00: Nők negyed­órája. 18.15: Varga László, a kolozs­vári magyar opera művésze énekel, kíséri Kozák G. József és zenekara. 18.30: Az ifjúság fóruma. 18.45: Tánczene. 19.00: Közvetítés a Katona József Színházból: Galilei. Színmű 4 felvonásban. 19.42: Jóéjszakát, gye­rekek! 20.50: Napról napra... Ri­portok, tudósítások, Jegyzetek és hírek. 20.15: A színházi közvetítés folytatása. Közben, kb. 22.03; Hírek. Sport. Időjárásjelentés. 22.18: A szín­házi közv. folytatása. 23.10: A Ma­gyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. Közreműködik: Hartai Fe­renc (fuvola). Vezényel; Borbély Gyula, 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. PÉNTEK 4.30: Hírek. 4.35—8.00: Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falu­rádió. 6.30: Egészségügyi tanácsadó. 7.00: Hírek. Színházak és mozik műsora. Időjárásjelentés. 7.45: Nap­tár. 8.00: Műsorismertetés. 8.08: Zenekari hangverseny. 9.00: Járom az új várnak az alját... Óvodások műsora. 9.20: Gyermekposta. 9.30: Könnyű dalok. 10.00: Hírek. Lap­szemle. Időjárásjelentés. 10.15: Bo­gácsi, darnói, szatmári és hosszú- hetényi népdalok. 11.00: Puha fé­szek. Ring Lardner amerikai író el­beszélése. 11.30: Zongoramuzsika. 12.00: Déli harangszó. Utána: Hirek. Időjá-ásjelentés. 12.15: Szív küldi szívnek szívesen. 13.00: Falurádió. 13.20: Farsang a zenében. Kecske­méti István előadása. A Gyermek­rádió műsora. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. Műsorismertetés. — 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.30: Részletek Gilbert és Jones operettjeiből. 15.00: Hírek. Közlemé­nyek. Időjárásjelentés. 15.10: Rész­letek Ránki György—Weöreös Sán­dor: A csendháborító c. vidám dal­játékának zenéiéből. 15.40: Maria Barrientos énekel, Fritz Kreisler he­gedűi. 16.00: Helyesen táplálkozunk? Beszélaetés élelmiszeripari kutatók­kal. 16.20: Tánczene. Közben- 16.57: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. Idö- Jrás'elentés. 17.10: Sporthíradó. — 17.25: A tánczene folytatása. 17.45: Kosztolányi Dezső verseiből. 18.00: Riportműsor. Í8.10: „Már int a ha iái rózsa ujja ..Zenés irodain Ssszeállítás. 19.00: Mi újság a nag világban? 19.15: N. Valentino zong 'ázik. 19.24: Jóéjszakát, gyereke 19.30: Napról napra... Riportok, ti fásítások, jegyzetek. 20.00: Hire dőjárásjelentés. 20.10: Csajkovszkl Anyegin. Opera három felvonásba /ezényel: Melik-Pasajev. Közben k !2.05: Hírek. Sport. Időjárásjelenté Í2.20: Az operaközvetítés folytatás 22.58: Tánczene. 24.00: Hírek. Id járásjelentés. 0.10: Himnusz. Után SZOMBAT 4.30: Hírek. 4.35—8.00: Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falu­rádió. 6.30: Egészségügyi tanácsadó. 7.00: Hírek. Színházak és moziK műsora. Időjárásjelentés. 7.45: Nap­tár. 8.00; Műsorismertetés. 8.08: Operettrészletek. 9.00: Emlékezés Heinrich Heine-re. Ifjúsági műsor. 9.30; Gyermekek muzsikálnak. 9.45: Turóscsusza. Elbeszélés. Irta: Tóth János. A Gyermekrádió műsora. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 10.15: Zenekari hangver­seny. 11.00: Gyűjtöget az Arany­család... Zenés irodalmi műsor. — szó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. 11.45: Fúvószene. 12.00: Déli harang­szó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. 12.15: Kozák Gábor József és zene­kara játszik, a Kertészeti Főiskola énekkara énekel, vezényel Szekeres Ferenc. 13.00: Falurádió. 13.15: Fran­cia kórusmuzslka. 13.30: Gyermek- nevelés. A fegyelmezett gyermek. — Gyenes Zoltán tanár előadása. II. r. 13.50: Vendéglátás Berlinben. Riport a Német Demokratikus Köztársaság­ban üdülő gyerekekről. 14.00: Idő­járás- és vízállásjelentés. Műsor- ismertetés. 14.15: Tiszta forrásból... Magyar költők Bartók Béláról. 15.00; Hírek. Közlemények. Időjárásjelerp- tés. 15.10: Zenés hétvége. 16.20: Kó­rusaink életéből. 16.57: Műsorismer­tetés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.40: Cigányok. Puskin elbeszélő költeménye. 18.00: Riportműsor. — 18.15: Híres prímások muzsikálnak. 18.40. Bélyeggyűjtők ötperce. 18 45: A jazz mesterei. 19.00: Mi újság a nagyvilágban? 19.15: Bárdos: Rész­letek a Kicsinyek kórusából (a Ma­gyar Rádió gyermekkarát Botka Va­léria és Csányi László vezényli). — 19.24: Jóéjszakát, gyerekek! 19.30: Napról napra ... Riportok, tudósítá­sok, jegyzetek. 20.00: Hírek. Idójá- rásjetentés. 20.10: Sok hűhó vala­miért ... Király Dezső vidám törté­nete. 21.40: Sporthíi adó. 22.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 22.15: Tánc éj­félig. 24.00: Hírek. Időjárásjelentes. 0.10: Himnusz. Utána: Műsorzárás. VASÁRNAP 6.00—7.35: Reggeli zenés műsor. Közben: 7.00: Színházak és mozik műsora. Időjárásjelentés. 7.30; Nap­tár. 7.35: Népdalok, csárdások. 7.55: Műsorismertetés. 8.00: Hírek. 8.10: Könyvespolc. 8.15: Margittay Sándor orgonái. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Figyeljük a zenét! Zenei fej­törő. 10.00: Vasárnapi versek. 10.10: Búzaszemecske. Mesejáték Andersen meséjéből. A Gyermekrádió műsora. 11.00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának nyilvános hangversenye a stúdióból. Közben: 12.00: Déli ha­rangszó. utána: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.20: A hangver­senyközvetítés folytatása. — 13.00: Rádiólexikon. — 13.30: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik, Szobek Márta és Csapó Károly éne­kel. 14.00: Időjárás- és vízállásjelen­tés. Műsorismertetés. 14.15: Művész­lemezek. 14.50: Hétvégi Jegyzetek. Dezséry László írása. 15.00: Szív kül­di szívnek szívesen... 15.30: Hét nap a külpolitikában. 15.45: Vasár­nap délután... 16.20: Gyermekjá­ték. Verses, zenés összeállítás. — 16.57: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.10: Kincses ka­lendárium. 18.00: Népszerű opera- és operetthangverseny. 19.05: A va­sárnap sportja. 19.25: Tánczene. — 19.54: Jóéjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. Sport. Idő'á-'ásjelentés. 20.20: A hazug. Carlo Goldoni víglátéka. — 22.05: Hírek. Sport. Idöjáráslelen- tés. 22.20: Tánczene. Glen Miller zenekara Játszik. 23.00: Zenekari hangverseny. 24.00: Hírek. Időjá'ás- jelentés. 0.10: Himnusz. Utána: Mű­sorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom