Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-03 / 29. szám

195". FEBRUÁR 3.

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

3

Mórágyi történetek az ellenforradalom idejéből

Jogos követelések megvalósításáért indult a felvonulás. A felvonulók olyan követeléseket hangoztattak, amelyeket azóta már a forradalmi munkás-paraszt kormány teljesített is. A dolgozókat az októberi események első napjaiban a helytelen gazdaságpolitika: a begyűjtés, az állandó adórendezés, a tagosítás, a termelő- szövetkezetek erőszakos fejlesztése stb. vitt az utcára. Helyeselték a buda pesti fiatalok mozgalmát a demokratizálódásért, az állam és pártvezetési módszerek megváltoztatásáért. Egy percre sem gondoltak azonban arra, hogy ebből a nemes szándékokkal indult mozgalomból az ellenforradalmárok: kulákok csendőrök és a többi hasonszőrűek egészen mást csináltak. Amire nem számítottak, az bekövetkezett.

Tüntetés a demokratizálódás kibontakozásáért

flz ellenforradalom első kísérlete

A tüntető felvonulás ideje alatt oe- furakodtak a menetbe olyanok is, akiknek egészen más szándékaik voltak. Ez rövid idő alatt ki is derült „Távozzon mindenki< aki a Rákosi- rendszert kiszolgálta1“ — kiáltoztak az ellenforradalmárok. Nos, kicsit elszámították magukat, és néhány napig kénytelenek voltak nyugodtabban viselkedni, mert a rendet nyugalma:; akaró dolgozók, majdnem azok szűrét rakták ki. Ez alkalommal választották meg a nemzeti bizottságot is, amelybe a falu legjobbjai kerültek. A bizottságban benne volt csaknem minden községi vezető — akár párttag volt, akár pártonkívüli. Ezzel lényegében a mozgalom első fele lezárult, célja a népi demokratikus keretek között szélesíteni a demokráciát, helyes gazdaságpolitika kivívása volt.

Hatalomra jut az ellenforradalom

ftz első lelepleződésük

Az első napokban vereséget szenvedő ellenforradalmi elemek azonban nem adták fel a küzdelmet. Hamarosan összeköttetést szereztek a járás székhelyén működő nemzeti bizottsággal és a nemzetőrséggel, s az ő javaslatukra olyan terveket s-'.ttek, hogy a megválasztott kilenc tagú nemzeti bizottság elnökségét 15 főre kell kiegészíteni, mert ez az elnökség gátolja a kibontakozást. A tervük végrehajtásához azonban nein foghat^ tag hozzá nyíltan. Érthető, hogy közülük egyik sem mert kiállni a község színe elé és ott elmondani követeléseiket: „Ki a kommunistákkal a nemzeti bizottságból, helyettük kulákok, bírók, csendőrök >j..yenek.“ Ha így beszéltek volna akkor a község lakói minden bizonnyal kizavarták volna őket még a községből is. Aljas a tömegeket félrevezető eszközökhöz nyúltak.

Az egyik nap dobolásra lettek figyelmesek a mórágyiak. Ezekben a

napokban elég ritka volt a dobolás a községben, érthető, hogy mindenki kíváncsian várta, hogy mi az a fontos dolog, amit a község tudtára adnak. Azt hirdették, hogy Bonyhádról előadó jön, aki tájékoztatást ad a bélés külpolitikai helyzetről. Mindenki legyen 9 órára a kultúrotthon előtt.

Másnap délelőtt 9 órára valóban összegyűlt a község lakossága. Türelmesen vártak az emberek az előadóra — mindhiába. Egyszer azonban motorzúgásra lettek figyelmesek. Teherautó érkezett Bonyhádról. Az előadó helyett fegyveresek jöttek. A kulákok terve tehát sikerült. A kulákok nem is előadót vártak Bonyhádról, hanem a nemzetőrség segítségét. Tervük megvalósításához ugyanis nem előadó, hanem fegyver kellett. Mintegy 8—10 fegyveres érkezett meg a teherautóval. Hamarosan kordont húztak a tömeg körül. Másik teendőjük az volt, hogy letartóztatták Balázs Mátyást, a kommunistát, akit már a gyulaji kulákok évekkel ezelőtt vasvillával a másvilágra akartak küldeni. Megmotozták Balázst és a teherautóra tették. Hamarosan hasonló sorsra jutott a község tanácselnöke is. Horváth Elemér. Öt a könyvtár egyik helyiségében tartották fogva. Mindezt látták a dolgozók, zúgolódtak is az eljárás ellen, de a felfegyverzett ellenforradalommal szemben nem tehettek semmit. Puszta kézzel nem rohanhatták meg az állig felfegyverzetteket. Néhányan kihasználva a tehetetlenséget a kul- túrház udvarára hívták a tömeget és ott szemük láttára máglyára vetették a könyvtári könyveket. Azzal az ürüggyel, hogy szovjet szépirodalmi könyveket égetnek el, valóban sok tudományos munka is hasonló sorsra jutott, nem is beszélve számos magyar szépirodalmi műről. így „védték“ ezek a „hősök“ a magyar kultúrát. Mintegy 250 könyvet égettek el.

A mórágyi ellenforradalmárok, hogy tevékenységüknek még a látszatát is takargassák — nem jelentkeztek nyíltan követeléseikkel. Erre használták fel a Bonyhádról érkező Sándor nevű ellenforradalmárt. Nos, ez a Sándor géppisztolyosok által védve, a tömeghez fordulva a következőket mondotta: „Most pedig jöjjön elő mindenki, akit a Rákosi-rendszer- ben üldöztek. Jelentkezzen minden csendőr, kulák és mindazok a gazdagok, akik a község életében valaha is vezető szerepet játszottak.“ Nos, a kulákok, csendőrök most már előléphettek, s valóban egymás után láthatóvá is lettek. Ott volt, szinte mind egy szálig. „Itt van most végre a szabadság, s akinek ez a szabadság nem tetszik, azt pofán kell vágni“ — szónokolt nagy hévvel Sándor. A kulákok hamar összeállították a nemze.i bizottság új listáját, ahova már nem került be olyan aki „akadályozza“ a kibontakozást. Természetes az, hogy a listát jóváhogyták, hiszen a kulákok és hasonszőrűek önjelöltsége önmaguk körében csak nem okoz ellentétet? A megfélemlített tömeg éppen nem tudott mit tenni. A nemzeti ’>i- zottság élére a minden dolgozó áltál

gyűlölt Kolep Keresztély kulák került. Hadd mondjunk el néhány dolgot erről a Kolep kulákról. Mintegy 40 hold földje volt, állandó cselédet alkalmazott, azt is meg kell mondani, hogy a „jó világban“’ ő volt a bíró — nos, joggal átkozzák őt ezért is a dolgozók. Úgy érezte, hogy itt van ismét az ideje: lesznek cselédei, és fog törvényt ülni, ha a dolgozóknak valami bajuk lesz a ,,nagygazdákkal‘‘.

Vissza a földet, vissza az államosított házalta', a régi funkciókat

A nemzeti bizottság elnökének eiső bejelentése így hangzott: „Első dolog az, hogy a kulákoknak nyilvánított nagygazdák földjeiket visszakapják. Feltétlenül vissza kell adni az elkobzott házakat is, amit államosítottak.“ Persze arról sem feledkezett meg ez az ember, hogy vejének, Garami Péternek visszaszerezze az iskolaigazgatói állást. Igazán nem rajta múlott, hogy ez a terve nem sikerült.

A két letartóztatott személyt oeuig időközben Bonyhádra vitték, ahol vallatóra fogták őket: adják elő a fegyvereket. (Ilyen már régen nem volt egyik kezemben sem — persze ürügynek jó volt). Miután hasztalan kísérleteztek, hazaengedték őket.

Összeomlik

az ellenforradalmárok terve, dolgoznak a kommunisták

Minden pünkösdi királj súgnak előbb utóbb vége lesz. Mórágyon szerencsére előbb lett vége, mint ahogy a fekete-lista tervüket megvalósíthatták volna. Amikor — 1956. november

4-én reggel — a rádióban hallottak, hogy szovjet csapatok is bekapcsolódtak a harcba a mórágyi ellenforradalmárok orra a földig lógott, sőt, egyik, másik idegösszeroppanásról panaszkodott, a másik erős fejfájásról szólt, ismét más a fogát fajlalta. Nem kár értük, fájhat a foguk arra, amit már szinte teljesen a mag 'kának éreztek: a hatalomra Rájöhettek ismét arra, hogy nem kellenek ők a népnek, a dolgozóknak. Hamarosan cl is hagyták a községi tanácsházát.

A falu tanulói általában nem vetek részt a zavargásokban. Ez a peda gógusok munkáját dicséri. Vala- menny pedagógus folytatta a . mítást, még Garami Péter is — bár ezért őt nem dicsérjük, mert legfőbb teendője az igazgatói szék visszaszerzése von, s nem a tanítás.

Helyreállt a rend. Nem sikerűit a község dolgozóinak nyakára ülniük a Kolep Keresztélyeknek, a I’ nxma- yer Béláknak és Garami Péter és a többieknek, akiket nagygazdáknakj, kulákoknak neveznek. Mi haszna fölemlítették meg a dolgozókat és igyekezett szétverni a pártszervezetet. A kommunisták ismét munkához láttak, s szervezetük orősebo lesz. mint volt az MDP. Már olyanok is bejelentették tagfelvételi s*. -imüket, akik azelőtt nem voltag tagjai az MDP-nek.

K. Balog János

BÍZUNK...

A tél hava, fagya borítja a szántóföldeket, a békés téli álom tespedése lengi át meg át a határt. Idebent azonban a jó meleg konyhában a gazdák körében, ahogy mondani szokás, zajlik az élet. Valamikor lehet, hogy itt is a csendes beletörődés, nem egyszer a tanácstalanság vert tanyát. S előérzetem nem csalt, hiszen az előttem ülő 7akai Jakab alsónyéki gazda szavai is ezt bizonyítják. A felesége is bele-beleszól beszélgetésünkbe s így kerekedik ki egy parasztember gondja-baja, eredményei és természetesen jövő tervei. Es ez az utóbbi, mármint a tervezgetés, az, ami a szokásos tespedés, az elmúlt évek bizonytalanságát szinte elemi erővel váltotta fel.

Igen, mert fordult a világ, ha nem is annyira, mint ellenségeink szerették volna. Itt azonban még az elmúlt néhány év hibáiról is úgy beszélnek: „En nem csalódtam annyira, ha nehezen is, de mindig volt valahogy. Közben láttam a hibákat, de nem szólhatott az ember.“

— Mégis jobb volt, mint konvenrós korunkban — teszi hozzá a felesége, miután szorgalmasan kötögető két kezét ölébe ejtve megpihenteti s rám néz mosolyogva.

Azért mégis beszélünk a bajokról, hibákról, s ahogy a gazda rövid, szabatos

mondatait hallgatom, inkább azért sorolja, hogy ilyen bajok ne forduljanak elő többet. Legfőbb gond a beadással volt itt is, de még inkább az árával. Már keresné is a beadási könyvet, ha felesége közbe nem szól: — En már eltüzeltem. Ezen egy kicsit elmorfondíroz, hogy jó lett volna az még egynéhány adat miatt

— most sem tudom pontosan például

— mondja —, hogy milyen aranykoronás az egyik földem. Majd megnézem a tanácsházán — teszi hozzá megnyugodva, mosolygósán. Hát ebben a mosolygásban már a tehertől való szabadulás megkönnyebbítő érzése viliódzik.

Éppen ezért csak úgy nagyjából tutijuk rekonstruálni a tehertételt és az eltörléssel velejáró eredményt a gazdaság fejlődése szempontjából. — Milyen fájó pont volt az is, — sorolja —, hogy ha az ember egy kicsit, önhibáján kívül, megkésett a beadással, mindjárt felemelték tíz százalékkal. A gabonát csak be lehetett adni, de hát a tyúkoknak nem lehetett parancsolni. Mi megbirkóztunk vele, de áldozni kellett, holott azt máshol jobban lehetett volna hasznosítani.

Hogy szemléletesebb példát mondjon, a veje esetét ismerteti, aki, miután nem lehetett várni, kénytelen volt az anyadisznóját elcserélni hízóért, természetesen ráfizetéssel. A beadás csak meglett,

de a továbbtenyésztés alapja, az anyadisznó, az csak jóval később, újabb erőfeszítések árán. Ez újra a gazdaság fejlesztésétől vette el a pénzt.

— Egy rossz termés idején — mondja —, a jószágoknak alig maradt takarmány, vagy legalábbis nem annyi, hogy még többet tudjon az ember tartani. — Es valóban, ahogy a helyzetét megismertem, igazat kellett adnom neki. Az 1948—49-es években például három szarvasmarhája, egy lova, egy anyadisznója és több birkája volt. Ma meg csak egy tehén, egy ló, s egy anyadisznó az állatállomány.

— Azonban bízunk benne — mondja olyan arckifejezéssel, mintha a rossz emlékeket hessegetné el, — hogy ezután könnyebb lesz. Nálam semmi sincs kizárva, mert akarat, az van. Ha államunk is segít, nem lesz semmi hiba.

Jó ezt hallani, s úgy gondolom, még jobb lesz majd a gyümölcseit élvezni. De élvezzük is, ha az ilyen emberek összefognak és nem hallgatva a még mindig aggályoskodókra, a még mindig kákán is csomót keresőkre, kihasználják a lehetőségeket.

(i—e)

Merre tartson

a magyar oktatás és nevelés ?

Irta: Ráex Lajos

A mai számunkban közöljük Rácz Lajos, a megyei tanács oktatási osztálya vezetőjének vitaindító cikkét. Kérjük a pedagógusokat és a szülőket egyaránt, hogy észrevételeiket Juttassák el megyei tanács oktatási osztályára, vagy pedig szerkesztőségünk (Mártírok tere 15 — 17.) címére.

N

épgazdaságunkban a szanálásnál is lógósabb kérdés megfejtését Ígéri a cím. Őszintén megvalljuk: ekkora fába semmiféle vakmerőség nem hajt vágni a fejszét. Hiszen a magyar köznevelés új, nagy elvi programját, a szak- tudomány legjelesebb képviselőinek, s a legjobb nevelői tapasztalatok felhasználó sának is évekig elég lesz kidolgozni. Addig pedig aligha várhat problémahegyekből összetevődött nevelői mindennapjaink gondja. Ezért oktató-nevelő tnuri- kánk hibái kijavításának objektív alkalmával — közös erőfeszítéseink eredményeként — sürgősen kell élni. Elindítjuk tehát „vitaindító“, szerény igényű, inkább csak nyomjelző sorainkat, hogy „szellemfények tiszta sugaránál“, jóhiszemű és velejéig őszinte vélemények összevillanásában előkerüljenek — elsősorban iskolai — nevelésünk kérdései és a gátló tényezők felszámolására felsorakoztatható objektív eszközeink.

Reméljük, hogy a sorainknak helyet adó „Népújság“ és irányító kapcsolatai az olvasók és a szülők tábora, akik figyelmükkel meg fognak ajándékozni, helyreigazításra szoruló tévedéseink, téves nézeteink esetén is a jóhiszemű toll- forgatónak kijáró tiszta és nemes fegyverekkel fognak a meghirdetett sorompón belül megjelenni.

M

ár évekkel ezelőtt világossá vált, hogy a tanulóifjúság és a nevelők között nincs meg az az őszinte kapcsolat, amely a gyermek felé anyáskodó szeretettel nyúló, a szülői szeretettel vetekedő nevelői gondoskodásból és a gyermeki lélek természetes ragaszkodásából következnék.

A nevelői gyakorlat is terhesnek bizonyult. Panaszokkal fel nem oldható keserűségekkel terhesnek érezték. Valahogy úgy látszott, hogy a visszahúzó társadalmi tényezők, amelyeknek kétségtelen hatását érezték a nevelők, korántsem adhattak kielégítő magyarázatol ennek a nemkívánatos állapotnak. A gyermeki lélek hamvasságát letörlő maximális igények, tantervek, tankönyvek, a gyermek fejlődését figyelmen kívül hagyó, magvasan politikus tartalmú olvasmányok a napi politika hullámzó igényeinek megfelelő időszerűsítések, aktualizálások, ártatlan témák politikai vonatkozásokkal való át- meg átszövése valamit elvitt ebből a légkörből és némileg a kényszeredettség ízét és hangulatát hagyta a nevelés egész folyamatán.

A nevelő és a nevelt természetes közösségéből folyó, természetes megnyilatkozásokat a mesterségesen kiagyalt úl- mutatás és szempontsémák rekesztették el. Megrontották az iskolák légkörét Sokszor nem is a követelmények tártál ma, mint inkább mennyiségi maximal! tása tárgyhoz és anyaghoz való hely te len időzítése, a felnőtt szemszögéből való megközelítése vált — éppen a fenti okoknál fogva — hibák forrásává.

Ezek egyenes következményeként a ülők társadalmának egy része bizal- atlanul nézte az iskolák munkáját. tvik oka ennek például az úttörömoz- dom sokszor formális munkája volt. A :zdeti romantikus, a gyermek testi és Iki sajátságainak megfelelő program és ;zetés hatására az úttörő-élet virágzását indult, de rövid idő múltán vissza- ett. Az 1950-es idők íróasztal-pedagó- isai papírízű foglalkoztatásokat írtak ő az elképzelt, az életben soha nem tező gyermekek számára. Ügy vélték, így a gyermek „kis felnőtt“, nem vet- k figyelembe, hogy' gyermek, tehát a lnőttől különböző testi és lelki tulaj- mságokkal rendelkező egyén.

Ä tanulóifjúság jellemének, világnézete formálásának legtárgyila- gosabb alkalma egy-egy tantárgy ismeret- anyagának óráról órára történő elsajátíttatása (az oktatás és nevelés dialektikus egysége . ..) az összefüggések láncolatában megragadtatott törvényszerűségek élettel telítettsége.

Lássuk, mit nyújtott ebből a szempontból anyaga természeténél fogva is vitatott tárgyak egyike, anyanyelvi oktatásunk keretében tekintélyes helyet elfoglaló irodalomoktatás.

Mindenek előtt kétségtelen: az irodalmi-nyelvi műveltség valahogy elvesztette tekintélyét, vonzóerejét és következésképpen megcsorbult nevelőhatásában is. Pedig mi sem lett volna alkalmasabb szocialista pedagógiánk célkitűzéseinek szolgálatára, mint az irodalom a maga művészi formájával, előremutató eszmei tartalmával, érzelemkeltű és képzeletdúsító eszközeivel. Sajnos, tanításakor tantervi, tankönyvi, módszertani stb. hibák következményeivel kell számolnunk és megbirkóznunk. Tankönyveink többsége felnőttek elmélyedő stúdiumának lehetne inkább tárgya, mintsem az ifjúság érdeklődését vonzó, felkészülését támogató kézikönyvek. Noha jobbára megfelelő erkölcsi és nemzeti tartalmú szemelvények (ginin. I. o.) kívánják megalapozni a kitűzött témák szakszerű feldolgozását, nem egy írónál találkozunk kiválogatásuk önkényességével, az irodalomtörténeti folyamat, vagy írói arckép torzításának előkészítésével, „méltatások“ egyoldalú szempontjaival.

Az irodalom az eszmék tárháza, az író az élet teljességének ábrázolására tart igényt, belőle mégis inkább csak bizonyos eszméket ragadtunk meg.

Félszemmel, mintegy a napi politikára tekintve, jobbára kívülről ráerőszakolt elemzési szempontok révén jutottunk el a történetiség elvének (az írót, a művet, saját korához képest kell értékelni) bizonyos fokú mellőzéséhez, így jöttek létre éppen a legképzettebb nevelőket lefékező és a tanulókat közhelyekhez szoktató merev sémák, amelyek nem ritkán keltették fiainkban azt a benyomást, hogy pl. nagy íróink (Vörösmarty, Jókai, Arany) mához mért „korlátáit“ mégis illik „megbocsátani“, vagy Ady fejlődésének — tankönyvileg kimért -— szakaszait valami előre megkonstruált terv szerint járta volna be, de még csúcsán is vissza-visszasűllyedve a szimbolikus nyelvi forma ugyancsak tankönyvileg kimagyarázandó — „dekadenciájába“. Aki még jobban meg akar győződni arról, hogy az erőltetettség milyen csúcsokat hódíthat meg és hogyan teheti tönkre irodalmi remekek olvasása nyomán, lelkűnkben messze gyűrűdző, felemelő érzéseket, az olvassa el a „Szeptember végén“ című halhatatlan költeményről írottakat (gimn. III. o.).

ehát mi legyen az orvosság (a re- média malorum“?) Mi oldhatja fel irodalmi óráink áporodott hangulatát, miként juttathatjuk el fiainkat a megfrissítő élmény és pozitív tudományosság alapján szocialista irodalom- szemléletünk mélygyökerű hiteléhez? Semmiesetre sem nézőpontunk alapjainak kicserélésével! Az irodalomtörténeti folyamat elsőrendű meghatározója a korabeli társadalmi-politikai helyzet. Csakhogy! Az irodalmi műben nem közvetlenül, hanem bonyolult áttételeken keresztül jelenik meg annak vetülete. Következésképpen az író nem politikai tényező elsősorban, hanem művész. Ezt mutassuk meg alkotásaiban, kiemelve nemzeti jellegét, mély humanizmusát, s nemzetek felett átnyúló demokratizmusát. Módszerünkben kerüljük a száraz racionalizmus sorvasztó útját, csakúgy, mint a misztikus érzelgősségben való bujkálást.

Végül: szűkreszabott kereteink között nincs most lehetőségünk arra, hogy elsősorban nevelési kérdések velejébe vágva (nevelők és tanulók viszonyának alakulása, a tanulók igazságérzetének problémái, szülő és nevelő kapcsolata, a pedagógusok körül kialakult légkör elemzése, stb.) határozottabb állásfoglalással adjunk indítást. Egyelőre mi vagyunk kíváncsiak pedagógus munkatársaink és általában olvasóink véleményére, s mi kívánunk támaszkodni segítségükre. Reméljük, nem hiába!

D

Új üzemi pártszervezetek alakultak

A legutóbbi értesüléseink s/print abb két üzemben alakult meg az SZMP üzemi alapszervezet. A Duna- Idvári Kendergyárban az alakuló ülé- n Komáromi János elvtársat — aki az DP alapszervezet titkára volt — választották meg az ideiglenes vezetőség elnökévé.

Csütörtökön a Bonyhádi Zománcgyárban is megalakították a kommunisták az üzemi pártszervezetet. A pártszervezet alakuló ülésén heten jelentették be, hogy a szervezet tagjaként kívánnak dolgozni.