Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-17 / 14. szám

1951. JANUÁR 17. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 3 A pártépítés néhány problémája a Paksi Téglagyárban A megye legtöbb üzemében meg alakultak már a pártszervezetek, megkezdték a kommunisták a szerve­zett pártmunkát, a pártéletet. Ott, ahol még nem alakult meg az üzemi szervezet, ott is a legtöbb helyen mű­ködnek a szervező bizottságok szer­vezik, tömörítik a kommunistákat. Nem könnyű , a munka, hiszen igen sok kommunistát rendítettek meg az elmúlt hibák, a ,.fordulat éve“ óta egymásután elkövetett súlyosabbnál súlyosabb hibák. Most ezekben a na­pokban mutatkozik meg igazán és ad magyarázatot arra. hogy miért volt olyan passzív az MDP tagsága az el­múlt években. Sokakat a kommunisták közül várakozó álláspontra kényszerít a múlt hibái és arra várnak, hogy milyen kibontakozást, milyen utat választ a munkásosztály pártja, az MSZMP. Az országban már több mint 100 000 tagja van. Néhány helyen, így például a Paksi Téglagyárban még nincs pártszervezet. Ott még egyen­lőre meg sem kezdték a kommunisták a szervező munkát. Nem csatlakoztak a községi alapszervezethez sem. Az üzemben, a volt MDP-tagok egy része úgy nyilatkozik; szívesen lesz az MSZMP-nek tagja, várja, hogy meg­alakuljon az üzemi szervezet. Az MDP alapszervezet volt titkára azt mondja, hogy ő is belép a pártba, de nem vállalja azokat a feladatokat: ..irodai1’ és számos apró-cseprő ügye­ket, amelyekkel a múltban elhalmoz - ták. Nem lehet pártot építeni, előre meghatározott ütemterv szerint. Központilag megadták azt hogy az üzembén egy év alatt mennyi tagje­löltet és párttagot kellett felvenni. Pedig sokkal jobban tudták volna az üzemben dolgozó kommunisták, hogy kik azok, akik valójában az élcsapat tagjai közé tartozhatnak, kik azok, akik megérdemlik és valójában meg­tiszteltetés számukra, -ha a kommu­nistáié sorai közé felveszik. De ezt a valóban nagyszerű érzést a sok haj­szával, az előre megállapított tagfel­vételi keret miatt alaposan lejárat­ták. De helyes volt-e az, hogy minden esetben a termelés alakulásáért a pártszervezetet vagy annak veze­tőit tették felelőssé? Nyilvánvaló az, hogy ilyen körülmé­nyek között a pártszervezet is in­kább a termeléssel foglalkozott, el­hanyagolva a politikai munkát, amely pedig a legfontosabb feladatának kel­lett volna lennie. Sok volt az admi­nisztráció, a jelentés, a kimutatás, statisztika, egymást érték az érte­kezletek. Minden arra készteti a volt pártvezetőket, hogy úgy nyilatkozza­nak mc.st, hogy bár részt vesznek a pártmunkában, nem vállalnak azon­ban funkciót. De a pártszervezet szervezését sem kezdeményezik, mert nem akarnak vezető szerepet. Van más probléma is. Az üzemben vannak olyan elvtársak, akik 1945 óta sőt még régebbi idők óta részt vesz­nek a munkásmozgalomban. Ezek többsége megöregedett és amint hír­lik, a közeljövőben nyugdíjba men­nek. Azok tehát, akik egykoron a pártszervezet lüktető erejét biztosí­tották, elhagyják az üzemet. Ez is feltétlenül akadályozója a szervezet megalakulásának. Van egy nem kevésbé lebecsülen­dő akadály, mégpedig a félelem. Még azok a párttagok is, akik el­mondják, hogy az MSZMP-szervezet munkájában résrí vennének, eddig általában nem mertek nyiltan állást foglalni. Szinte illegalitásban érzik magukat. Nos, minden valószínűség szerint ez a legnagyobb akadálya an­nak, hogy az üzemben létre jöjjön az MSZMP. Pedig a paksi téglagyárban dolgozó kommunistáknak is tudniok kell: a kormány az MSZMP-t törvé­nyes pártnak és a népfronton belül vezetőerőnek ismeri el. Milyen jogon nyilatkoznak akkor néhányan úgy a pártonkívüliek közül, hogy „megnézzük, hogy ki akar a párt tagja lenni és aki nem felel meg nekünk, azt nem engedjük felvenni.“ Nos, ennek egyszer és mindenkorra végét kell szakítani. Megengedhetet­len az a mód, ahogyan most is az ut­cára akarják vinni egyesek a párt ügyét. Igaz, arra nincs módjuk, hogy az egész MSZMP ügyét kivigyék ut­cára, hát legalább megkísérlik ezt a helyi pártszervezettel. Ez ellen fel kell lépniük a kommunistáknak még akkor is, ha pillanatnyilag nincs is az üzemben pártszervezetük. De azért van olyan dolog, ami se­gítené a pártszervezet megalakulását az üzemben, mégpedig az, ha a járási ideiglenes intézőbizottság tagjai ki­csit foglalkoznának a kommunisták­kal, elbeszélgetnének velük, felvilá­gosítást adnának a párt tevékenysé­géről, elmondanák: hogy a pártszervezet vezetőit már nem terhelik meg olyan apró- cseprő megbízatásokkal, hogy a párt és annak szervei valójában új módon dolgoznak. Kellene az elvtársi szó, kellene az elvtársi segítség, hogy azokkal a problémákkal, ame­lyekkel küzdenek, segítenének meg­oldani. Ott, ahol olyan erői voltak a pártszervezetnek akik hosszú évtize­den és évtizedeken át harcoltak a munkásmozgalomban — a pártban és szakszervezetben — ott lesz párt is­mét, s erre az erőre támaszkod na kell az MSZMP-nek. Kifizetődik-e az éjjeli rakodás ? Még a közelmúltban is az volt a szokás, hogy a nap bármelyik szaká­ban érkező szállítmányt ki kellett rakni. Nagy probléma volt ez a Dombóvári Fatelítő Vállalatnál. A munkaerőt mindig úgy kellett el­osztani, hogy az éjjel vagy vasárnap érkező vagonokat is ki tudják rakni. Fontos volt ez különösen azért, mert külföldi árut kaptak és a vagonok ál­lásáért sok deviza forintot kellett ki­fizetni. Az elmúlt napokban a munkásta­nács elnöke, a vállalatvezető és az ÜB elnök elutazott Pécsre a Vasút- igazgatósághoz, hogy megtárgyalják a nappali rakodás lehetőségeit. Útjuk nem vezetett teljes sikerre. Csupán azt érték el, írtak egy kérvényt a Közlekedési Miniszté­riumba, melyben kérésüket fel­terjesztették. Döntésről mégnem értesítették a vállalatot. Jó elgondolás volt a munkástanács részéről, hogy megoldást keresett er­re a kérdésre, azonban felvetődik az a kérdés, kifizetődik-e majd akkor a vagonok kirakása, ha csak reggel 6 —18 óráig rakják ki az export vago­nokat. A vállalatnál azt mondják: az elmúlt háromnegyed évben nyereség­gel dolgoztak, több mint 4.5 millió forint volt a tiszta haszon. És úgy számítják, hogy évente vagon álláspénzt 6—700 ezer fo­rintot kell majd kifizetni. A vállalat nyereségében bíznak. S talán jó megoldás is lesz ez, de tudni kell azt, ha a vagonokat időben ki­rakatnák, akkor csupán az állás­pénz negyedét kellene munkabér­ként kifizetni. Ennyit mondanak a számok. S ez­után kell megnézni azt, hogy a szo­ciális szempontokat figyelembe véve, helyesen oldották-e meg e problé­mát? Igen, ha arra gondoltak a vál­lalatnál, hogy a dolgozók egészségét védjék, akkor helyes megoldás lesz a nappali rakodás. Ugyanis nem igen lehet megoldani azt, hogy a rakodó­teret úgy világítsák ki, hogy a rako­dás biztonságos legyen. Az pedig biztos, hogy a miniszté­rium is méltányolni fogja kérésü­ket és megoldódik a sok éve hú­zódó probléma, ezután nem kell a dolgozóknak éjjel rakodni. Munkájukkal p>edig hozzá­járulnak ahhoz, hogy nem lesz rá­fizetés abból, ha megszüntetik az éjjeli és vasárnapi rakodást. Miért van erre szükség? Tíz naponként a megye vala­mennyi gépállomása jelentést szo­kott adni a megyei igazgatóság­nak, amikor beszámolnak arról, hogy a kérdéses 10 nap alatt mennyire haladtak a téli gép­javítással, többek között hány traktor fő és folyó javítását vé­gezték el. Eddig rendben is lepne minden, a baj ott kezdődik, hogy a bony­hádi gépállomás üzemgazdásza Lévárdi László, már két ízben hely­telen adatot jelentett. Legelőször 9 traktor, a napokban pedig 14 traktor főjavításáról számolt be, holott a tényleges javítás mind­össze 4 darab. Nem tudjuk és éppen ezért kér­dezzük Lévárdi Lászlótól, mi a célja azzal, hogy meg nem történt javításokat tesz megtörténtté. Ez­zel nem a gépállomási igazgatósá­got, hanem saját magukat csapják be, mert a traktor főjavítását senki sem fogja elvégezni a bony­hádiak helyett. Az érdekesség kedvéért meg kell még említeni azt is, hogy a bonyhádiak, hamis jelentésükkel a gépállomások rangsorában a hato­dik helyre kerültek, ha azonban a ténylegesen végzett teljesítést ér­tékeljük, akkor a tizenkettedik helyre csúsztak vissza. Á termelőszövetkezeti tagok soraikból választanak agronómust, a gépállomáson pedig a brigádokon belül legyen mezőgazdasági szakember — Uoxxásxólás ax agronómusi vitáhox — A forradalmi munkás-.paraszt kor­mány célul tűzte ki a mezőgazdaság fejlesztését hazánkban, de okulva a Rákosi-rendszer rossz politikáján. Azonban meg kell mondani, ho.'v ez a cél nem egyeztethető össze na országos 3000, vagy a megyei 400 agronómus elbocsájtásával. Mezőgazdaság fejlesztés — agronó­mus elbocsájtás, ez egyben így rosz- szul hangzik. Termelőszövetkezeteinket a naprak ban megkérdezték, akarnak-e agro­nómust alkalmazni saját vagy állami fizetésen, nagy általánosságban az volt a válasz, hogy sem így, sem úgy nem kell. Vajon miért? A gépállomások agronómusi rend­szere nem volt összeegyeztethető a tsz rendszerével. Az agronómus nem tudta a legjobb akarata és tudása el­lenére sem a két szocialista szektor közötti helyes utat, úgy hogy mindkéi szektor meg legyen elégedve. A gépállomás utasítást adott az agronómusnak, mely nem minden esetben volt végrehajtható a tsz-ben úgy, hogy egyetértett volna vele a tsz vezetősége vagy tagsága. Jó lenne két filmszínház Sok beszélgetés, sok vita folyt már illetékes helyeken arról, hogy Szek- szárd mozilátogató közönségének igé_ nyeit nem tudja teljes mértékben ki_ elégíteni az egyetlen filmszínház. A moziüzem vállalat nem tud, nem tud. hat egy filmszínházzal úgy dolgozni egy városban, hogy kellően ki tudja elégíteni az igényeket. Jó film eseté­ben, azt tovább kell műsoron tartani, mert telt ház előtt fut és sokan sze­retnék megnézni. Viszont aki az első napokban megnézte a filmet, az egy ideig kénytelen esténként unatkozni, amíg másik filmet nem tűz műsorra a filmszínház. Sok helyen, sok formában szobáké, rült, hogy a kultúrházban is lehetne filmet vetíteni, ha nem is minden nap, legalább hetenkint háromszor. Értesülésünk szerint a közeljövőben a gyermekeknek már vetítenek is mese filmet vasárnap de miért nem vetít­hetnének a felnőtteknek is, nem mesefilmet, hanem rendeset? Most már a megye mozijainak filmellátása biztosított, a filmhiány miatt való­színű, hogy nem kellene megszakítani egy itt felállítandó mozi működését. A MOKÉP és a Városi Kultúrház ve­zetői is találhatnak egy olyan meg­oldást, hogy nem zavarják egymás munkáját, ha hetenkint egy-két este filmszínházzá alakul a kultúrház nagyterme. Még a kultúrház is jól járhat egy ilyen egyezségből kifolyó­lag ... Az agronómus volt az a személy, aki hivatásánál fogva arra töreke­dett, hogy a törvényességet betartas­sa a tsz.-ben, még akkor is, ha az egyeseknek nem tetszik, ez azonban nem járt népszerűséggel. Termelő- szövetkezeteink most azért igyekez­nek szabadulni az agronómustól el­bizakodva és kihasználva a biztosí­tott nagy önállóságot. Meglévő tsz-einkben már most kezd megmutatkozni a szakmai hiá­nyosság, mert pénzforrásukat nem becsülik meg, mindent kiosztanak. Vajon hogyan fognak dolgoztatni? Az agronómusok munkájának biz­tosításával javasolni szeretném a megyei tanács felé azt, amit október hó folyamán csehszlovákiai tapaszta­latcsere alkalmával láttam és tapasz­taltam. Csehszlovákiában a tsz saját tagjai sorából állítja elő az agronómust, ha ilyen nincs, iskolára küld megfelelő személyt — ez munkaegységet kap. A gépállomásnak megvan a brigád, agronómusi hálózata, minden brigád, ban egy agronómus, mely felelős a brigád összes munkájáért. A tsz agro. nómusa, ha megköveteli a minőségi munkát, vagy egyebeket nem fenye­geti az a veszély, hogy a gépállomás kártérítésre kötelezze, mint nálunk, mondván, hogy miért nem ellenőrzött megfelelően, hogy ne legyen minőségi kifogás. így végre tudják hajtani a maguk elé tűzött feladatot és az agro. nómu-s nem morzsolódik két kő kö­zött, mint hazánkban. Javaslatom az, hogy a megyei ta­nács a legjobb és pár éves gyakorlat­tal rendelkező szakembereket, akik a munkájukat eddig is becsülettel el­végezték gépállomási brigád agronó- musként alkalmazza illetve ilyen irányban tegyen javaslatot a forradal^ mi jnunkás-paraszt kormány felé, hogy a két hónap múlva megjelenő kormányprogramban szerepelhessen. Mert mezőgazdaság fejlesztése szak­emberek nélkül kevésbé lehetséges. MAJOR MIKLÓS Szakadát. Egy elvtárs megsértődött Az elvtársat Stier Istvánnak hívják. — Régi kommunista, öreg harcos. Ha valaki azt mondta volna neki az elmúlt évtizedben, vagy ma azt mondaná hogy csak ér­dekből oly állhatatos híve a szocia­lista rendszernek, vérig lenne sértve. Hogy elvhű kommunista, becsületes ember, ezt aláírom, mert öt éven át lépten-nyomon csak ezt tapasztaltam róla. Épp>en ezért nagyon meglepett, mikor a minap igazságos döntést ho­zott ügyében a területi egyeztető bi­zottság s ő megsértődött, köszönés nélkül távozott az ülésteremből. De hogy az olvasó is el tudja dönteni, hogy ez az elvtárs alaptalanul, vagy jogosan sértődött-e meg, leírom tör­ténetének lényegét... Stier István több évig volt a bölcs­kei gépállomás igazgatója. 1956 nya­rán leváltották azzal az indokkal, hogy nem képezte magát, nem ta­nult, s „előreláthatólag” nem lesz ké_ pes ellátni a közeledő nehéz feladató, kát. Stier elvtárs szívén ekkor olyan sebet ejtettek, mely sokáig vérzett. Ki látja azt előre, hogy a majd meg­növekedett feladatokat nem tudom elvégezni? — így érvelt. — Hogy nem tanultam? Ez igaz. De engem ezért nem lehet elítélni, mert míg mások tanultak, én dolgoztam, — bizonygat, ta tovább saját igazát. De mitsem ért. A felettes hatóságok ebben a kérdés­ben, nagyon helyesen, hajthatatlanok maradtak. Kimondták a végszót: „Ha Stier elvtárs a 12 év alatt még a VIII. általános iskola elvégzésére sem volt képes (így mondják, csak V. elemit végzett), holott módjában állt volna, akkor nem lehet sem méltó, sem ké­pes arra hogy vezető állást, magas állami praziciót töltsön be. A megyei szervek annakidején erő. feszítést tettek, hogy Stier elvtárs ké_ pességeinek és tudásának megfe'e’ően állást kapjon, de ő ezt egytől egyig visszautasította. «Végülis az elmúlt év nyarának utolsó napjaiban a Tolnai Sertéste­nyésztő Vállalat személyzeti felelőse lett. Rövidesen • „zonban ez a munka, kör megszül iinét is elbocsájtották, vagy helyese búén fizetés nélküli sza­badságra küldték. Nem sokkal ké­sőbb hivatta őt a Sertéstenyésztő Vál­lalat igazgatója és azt mondta neki: Tekintettel a körülményeire, két csa­ládjára, arra, hogy rokkant, megte­szik üzemegység vezetőnek, s ha bár nincs megfelelő szakképzettsége, de ha jól látja el feladatát, akkor ott maradhat. Stier elvtárs az említett munkahelyet elvállalta, a Tolnai Ser. téstenyésztő Vállalat mogyorósi üzem egységének lett a vezetője. Stier elvtárs munkája a továbbiak, ban azt bizonyította, hogy nem képes az említett feladat elvégzésére s úgy mondják, több kárt okozott, mint hasznot. S még a racionalizálásról szóló rendelet megjelenése előtt, 1956. december első felében állását fel­mondták. S'ier elvtárs nem nyugodott bele a Sertéstenyésztő Vállalat veze. tőinek a döntésébe, a vállalati egyez­tető b; „Sághoz fordult fellebbezé­sével. A váRnla'i egyeztető bizottság az igazgató döntését hagyta jóvá, Stier elvtárs panaszát elutasította. — Stier elvtárs azonban ebbe sem nyu­godott bele, élt jogával, a területi egyeztető bizottsághoz fordult. A te­rületi egyeztető bizottság hosszú vita után úgy döntött, hogy nem ad helyt Stier elvtárs kérésének, nem helyezi vissza állásába, mert törvényes és jo­gos volt elbocsátása. Mikor mindezt az egyeztető bizott­ság elnöke közölte vele, kínos percek következtek. Előbb néma hallgatás, majd Stier István szó nélkül ott­hagyj az ülést. Utánanéztem s az jutott eszembe, megint sebet ejtettek szívén: egy elvtárs megsértődött. Pedig sértődése nem volt jogos mégpedig azért nem, mert rendjén van az úgy, hogy mindenki szakkép­zettségének és rátermettségének meg. felelő állást kapjon. Az is igaz, hogy Stier elvtársnak az elmúlt 12 év alatt lett volna alkalma tanulni, képezni magát. Különben is jogos követelése volt az egyetem; ifjúságnak, hogy szakképzet'séghez kössék bizonyos ál­lások betöltését. S nagyon jól esik tudomásul venni azoknak az agronó­musoknak, akik a hivatali munka egyszerűsítése folytán most munka- nélkül vannak, hogy a mezőgazdasági szakirányításban csak szakképzett, — megfelelő iskolát végzett embereket alkalmaznak. Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy Stier elvtársat most mindenki hagyja ma­gára. Sőt, ezúttal is a figyelmébe ajánljuk az illetékeseknek, hogy egy rokkant, csökkent munkaképességű ember munka nélkül van, két csa­ládja van, abból él, amit keres, s ha számára megfelelő munkakört tudnak biztosítani, keressék fel levélben vagy akár telefonon. Tengelicen lakik, ott mindenki ismeri. Ez biztosan jól fog esni neki, mert azt tapasztalja majd, hogy azt az áldozatkész munkát, amit 10 éven keresztül tett a L .zért, érté­kelik és becsülik. S végül piedig emlé­keztetni kívánom arra, amit az egyez­tető bizottságnak mondott: „Mikor a sertéstenyésztőnél üzemegységvezető lettem, tudtam, hogy olyan kocsira kapaszkodom amelyik nem vesz fel, vagy ha felvesz, félúton letesz.” Nos, a jövőben mindig ezt tartsa szem előtt, kedves Stier elvtárs. MOLNÁRNÉ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom