Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-25 / 303. szám
líSS. DECEMBER 25. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A proletariátus államának szüksége van az értelmiségre Az MSZMP, az újjászerveződő párt igen fontos feladata, hogy az MDP által eldobott, meg nem becsült értelmiséggel szoros kapcsolatot teremtsen és tartson lenn, megmutassa az értelmiség tényleges helyét, szerepét a proletárállamban. Sok szó esik erről a kérdésről napjainkban. Vannak, akik a volt értelmiségi MDP-tagokról, akik jelenleg még nem kérték átigazolásukat, vagy felvételüket az MSZMP-be, úgy beszélnek, hogy nem lehetnek igaz hívei a népi demokratikus rendszernek. De hallottunk olyan véleményt is, amely szerint azok az értelmiségiek, akik nem jelentkeztek ismét párttagnak, nem is állnak a marxizmus- ieninizmus talaján. Ez utóbbit a tamási járási pártfíktíván hallottuk. Igaz, az aktívaülés résztvevői vitába szálltak e helytelen nézettel. S hogy mégis erről a kérdésről a nyílt fórumon is szólunk, annak oka az, hogy e szektás nézet még sok helyen: pártszervezetekben és pártszervekben jelentkezik. NEM ELSZIGETELT JELENSÉG TEHAT Az említett nézetek helytelenek, mesz- sze állnak az MSZMP álláspontjától. Nézzük csak meg közelebbről a kérdést. Szüksége van-e a népi demokráciának az értelmiségre? Igen, szükség van rá, mert az adott napi problémák megoldásához az üzemekben a műszaki értelmiség elméleti képzettségénél fogva gyorsabban látja a megoldás útját. A lenini tétel szerint egy adotta társadalmi rend csak akkor tudja legyőzni véglegesen az előző rendet, ha a termékek sokkal nagyobb tömegét állítja elő, mint az előző társadalmi rend. Nos, ahhoz, hogy ez megvalósuljon, az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben szükséges a helyes üzemszervezés, a technika fejlesztése, stb. A termékek mennyiségét nem a normák állandó szorításával, hanem a technika fejlesztésével kell elérni. E feladatot csak az értelmiség segítségével lehet megvalósítani. De a mezőgazdasági téren is szükség van a belterjes gazdálkodásra. Nos, ez sem oldódik meg magától, kell itt is az értelmiség, a jó mezőgazdasági szakemberekre szükség van. Arról is beszélhetünk, hogy a népi demokráciában tagadhatatlanul megnövekedett a kultúra iránti érdeklődés. K jelentkező és állandóan növekvő szükséglet kielégítése sem lehetséges értelmiségiek nélkül. Arról a kérdésről nem is beszélve, hogy a tudományok különböző ágazataiban végzett kutatások nélkül messze maradnánk a kulturált világtól. Ha nem akarunk jobban lemaradni, Pártértekezletek a Román Népköztársaságban Bukarest. A Román Népköztársaságban pártértekezleteket tartanak, amelyen részt vesznek a Román Munkáspárt politikai bizottságának tagjai is. A Magyar Autonóm Tartomány pártértekezletén Gheorghiu Dej, a Román Munkáspárt központi bizottságának első titkára mondott beszédet. A magyarországi eseményekkel kapcsolatban azzal a veszéllyel foglalkozott, ami bekövetkezett volna, ha az ellenforradalmárok győztek volna Magyarországon. „Ez revizionista uszítás tűzfészkévé tette volna Magyarországot és veszélybe döntötte volna a békét Európában és világszerte” — mondotta. Gheorghiu Dej ezután vitába szállt azokkal, akik a magyarországi eseményeket ,.nemzeti forradalom’’ elnevezéssel illetik. Befejezésül hangoztatta, „ minden pártszervezetnek feladata, hogy kérlelhetetlenül harcoljon a nacionalizmus és a szovinizmus minden megnyilvánulása ellen. A dolgozókat a szocialista hazafiság és a proletárintemacionalizmus szellemében kell nevelni”. HÍREK tt világ minden iájáról Gábor Andor: BÉCS A félhivatalos osztrák gazdaságkutató intézet jelentése szerint Ausztria gazdasági szempontból jobban rá van utalva az úgynevezett „keleti tömb“ államaira, mint a legtöbb nyugati ország. A tervgazdálkodást folytató keleti államok 1956. első felében 16,4 százalékkal vettek részt Ausztria kivitelében. Az intézet megállapítja, hogy "Ausztria Finnország, Izland és Görögország után a keleti tömbnek a legnagyobb kereskedelmi partnere. PRAGA Csehszlovákia december 21-én teljesítette ez évi barnaszén kitermelési tervét. NEW YORK Kuznyecov, az ENSZ közgyűlés tizenegyedik ülésszakán résztvevő szovjet küldöttség vezetője, ebédet adott Favzi külügyminiszternek, az egyiptomi küldöttség vezetőjének tiszteletére. SZÓFIA A Bolgár Népkötársaság nemzetgyűlésének elnöksége december 27-re összehívta a nemzetgyűlés rendkívüli ülésszakát. GENF A TASZSZ jelenti: A svájci parlament alsóháza december 21-én jóváhagyta a katonai célokat szolgáló, úgynevezett „sürgős hitelek“-ről szóló törvényjavaslatot. A Nemzeti Tanács 179 millió svájci frankot szavazott meg erre a célra. Nyolcvan millió frankkal kevesebbet! mint amennyit a kormány kért. PEKING Zsiu Csin Fan helyettes geológiai miniszter a pekingi geológiai értekezleten bejelentette, hogy a minisztérium túlteljesítette az első ötéves tervben előírt ásványkutatási feladatokat. A geológiai kutató csoportok nikkel, higany, magnezit, gyémánt, csillám, aszbeszt és más ásványlelő helyeket találtak. Ezenkívül 43 helyen találtak vas, réz, szén, molib- dén, foszfor és más ásványok kitermelésére alkalmas lelőhelyeket. ULAN BATOR Hivatalosan közölték, hogy a Mongol Népköztársaság és az Indonéz Köztársaság kormánya diplomáciai kapcsolatot létesít, és nagyköveti rangban diplomáciai képviselőt cserél. LONDON Damaszkuszban szombaton közölték, hogy 47 személyt bíróság elé állítanak, mert fegyveres felkelésre buzdítottak a kormány ellen és a felkelés céljára nagy- mennyiségű fegyvert csempésztek Irakból Szíriába. A vádlottak között van Sisakli volt köztársasági elnök és nyolc országgyűlési képviselő is. Tizenhét vádlott külföldön tartózkodik. A vád szerint a volt damaszkuszi iraki katonai attasé és az iraki hadsereg helyettes vezérkari főnöke nagy összegeket adott az összeesküvés céljaira. Damaszkuszban szombaton azt is közölték, hogy a kormány lemondott. KAIRÓ Az Arab Liga szóvivője közölte, hogy az ENSZ vegyes fegyverszüneti bizottságának amerikai elnökét Gaza-ban, az izraeliek őrizet alá helyezték. Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára tiltakozást jelentett be az izraeli hatóságoknál. Gázából érkezett hírek az izraeli haderők garázdálkodásairól és fosztogatásairól számolnak be. Ezeket a jelentéseket az afrikai és ázsaia országok ENSZ-küldött- ségei elé terjesztik. mint ahogyan jelenleg vagyunk, sőt, ha a hátrányt csökkenteni szándékozunk, akkor nem lehet úgy beszólni az értelmiségről, mint ahogyan ezt tette a Rákosi—Gerő-csoport. CSUPÁN NÉHÁNY KÉRDÉST említettünk meg, s talán nem is a legfontosabb területekről, de a kérdésekre adott válaszokból már így is kitűnik, hogy a proletariátus államának szüksége van az értelmiségre. Nyilvánvalóan adódik ezekből az is, hogy a proletariátus pártjának, az MSZMP-nek is szűk- ► sége van az értelmiségre, támogatnia, ► segítenie kell annak munkáját, s ugyanakkor igényli is az értelmiségiek segítségét. Olyan álláspont, mint amit Tamásiban is hallottunk, egyáltalán^ nem segíti a munkásosztály ügyének előbbre- vitelét. Az MSZMP elhatárolja magát ezektől a hibáktól és módszerektől. Az MSZMP vallja, hogy szüksége van az értelmiség soraiból is párttagokra, és a pártonkívüli értelmiségiek támogatására. Ezt helyes _ politikával és a kormány helyes gazda-y ságpolitikájával el lehet érni. Mi legyen £ az olyan értelmiségivel, aki ugyan tagja £ volt az MDP-nek, de egyelőre nem ki-? van tagja lenni az MSZMP-nek? Fel^ kell keresni ezeket az embereket, el ke!! k beszélgetni velük problémáikról, vitázni ► az egyenlőség alapján, érvelni kell a té-£ nyekkel, de erőszakosan nem szabad ► a párttagságra kényszeríteni senkit. H a ► a beszélgetés során úgy nyilatkozik, ► hogy egyelőre nem kíván tag lenni a ► pártban, akkor sem szabad elvetni. Bá-£ juk az értelmiség körében általában első-j- sorban számíthat a párt, mint párton-► kívüli szimpatizánsokra. Inkább legyen ► tíz szimpatizáns értelmiségi, aki támo-K gatja a párt álláspontját, mint egy erő-> szakosan „beszervezett“ passzív párl-£ tag. t AZ MSZMP POLITIKÁJA ► meg fogja győzni őket arról, hogy a Rákosi—Gerő-politika többé nem jöhet vissza; hogy az értelmiségnek valóban felelősségteljes feladata lesz a demokratikus légkörben épülő hazánkban. Csak a meggyőzés, segítségük igénybevétele, az értelmiséggel történő emberséges bánásmód ftzr íunelyik i$m(H kibontakoztatja a sokszor becsapott, mellőzött értelmiségiek munkakedvét; csak az ilyen módszerek vezetnek oda, hogy az értelmiség teljes szívvel dolgozik majd a nép hatalmáért. B. J. Karácsonyi ének — Ezerkilencszázhuszonkettőre — A gondok, úgy-e, tovatűnnek? S oly szép a gyertya lángja, nemde? Oly szívzsongító ez az ünnep, A gondok, úgy-e, tovatűnnek, És minden érzés lanyha, szende, Mert jó Karácsonyt ülni nemde? A kályhából szeretet árad, Kinézni jó az éjszakába. Állítatott száz fénysugár ad, A kályhából szeretet árad, Csodás e képeskönyvi ábra, így volt s maradjon így továbbra. Krisztuska és Három Királyok, Jászol körül bárányka béget, A szemeken még rajt a hályog, Krisztuska és Három Királyok, A gyertya ég és sebet éget, Aranyfüst ígér üdvösséget. Kínokból nőnek égi rózsák, Jutalmaztatnak szenvedések, Kamatját élvezi a jóság, Kínokból nőnek égi rózsák, Menny és baldachin durva rések: Kórság, fagy, éhség, repce-mécsek. Ú .száz közül ez tíznek ünnep, Hallod, kilencven? menj fenébe! A gondok — tíznek — tovatűnnek, El-lengenek orgonás zenébe, Mert száz közül csak tíznek ünnep: Kilencven jobb ha lódul innét. Kilencvenek! Nektek beszélek, A gyertyalángok fénye vékony, A gyertyák aprók és fehérek, S a csöpp kis Krisztus nem hatékony, Kilencvenek, nektek beszélek: Itt nincsen ünnep s nincsen élet. Ez a Krisztus: termelési eszköz Ez a Krisztus: ez magántulajdon. Ez a Krisztus: ez detektívfőnök. Ez a Krisztus: fehér terrorista. Ez a Krisztus: ez fekete lista. A régi Krisztus szava rossz szó, A régi erdők fenyve rossz fa, A régi gyertya fénye rossz fény, A régi ember szíve rossz szív, A régi ünnep rossz Karácsony. Kilencven! Gyújtsd fel azt a fenyvet, Mely azt a gyertyát pislogtatja, Mely alatt ez a Krisztus senyved, Ki minden gyötrelmeid atyja. Kilencven! gyújtsd fel azt a fenyvet, És új Karácsony ád új enyhet. TERVEK ES TETTEK A várdombi munkástanács tevékenykedése A Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozata kegyelmi kérelmekről A statáriális bíróságok által korábban halálra ítélt ifj. Góhor Ferenc, valamin' Mincér József vádlottak kegyelmi kérelmét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította. A halálos ítéleteket végrehajtották. Papp István, Nausch Rudolf és Nagy \ndrás halálraítéltek a Népköztársaság Elnöki Tanácsától kegyelmet kaptak és büntetésüket kegyelemből életfogytig tartó börtönre változtatták. (MTI) o erényen folyik a munka a vár- ^ dombi gépállomáson. A gépek legnagyobbrésze bent van javításon. Néhány gép azonban még a határban is dolgozik' Szekszárdon, Bátaszéken, Alsónyéken, Decsen szántanak, amennyire lehet, kihasználják a kedvező időt. A nagy szerelőcsarnokban vagy hat Zetor, három-négy G—35-ös, néhány harmincsoros vetőgép áll a szétszerelés, illetve az összeszerelés stádiumában. Éppen kigyullad a villany, beindítják az eddig mozdulatlanul álló esztergapadot. Egyébként gondoskodtak arról is, hogy áramszünet esetén is üzemeltetni lehessen. — Egy szivattyúmotort állítanak be az esztergapad mellé, — ugyanokkora lóerővel és fordulat számmal működik, mint a meghajtó villanymotor — s a meghajtást kuplungrendszerű kapcsolással oldják meg. A szerelőcsarnok mellett sorakoznak azok a gépek, amelyek ezu án kerülnek a szerelők keze alá. Még olyan gépek is, amelyeket először a kiselejtezés sorsára ítéltek. A „kegyelmet kaptak” között szerepel egy Fordson traktor is, az a vélemény született meg róla, hogy állómunkára nagyon jól fel lehet még használni. De ne vágjunk a dolgok elébe. A gépállomáson is megalakult a munkástanács, amelybe Katona Kálmán szerelőt, Hárosi Károly esztergályost, Kukucska László SZTZ-veze- tőt Hargitai Sándor főagranómust, Sallay Sándor és Zrínyi József brigádvezetőket, Bartók Dániel üzemgazdászt' Vajda Sándor traktorost, összesen 30, különböző munkakörben levő dolgozót választottak be. va an is most teendője a munkás- tanácsnak, hiszen a gépállomások január elsejével önállóak lesznek, maguknak kell gazdálkodni a jövedelemmel. Rövid fennállása óta már számos intézkedést tett a. munkástanács. Ki kellett dolgozni többek között, hogy tudják megoldani a létszámcsökkentést, úgyhogy lehetőleg senkit ne érjen igazságtalanság. Elsősorban azokat bocsátották el, akik ideiglenes szerződéssel dolgoztak a gépállomáson, de figyelembevették a szociális és egyéb körülményeket. — ügy döntöttek, továbbra is a gépállomás állományában maradhat az alig 18 éves Karászi József és Papp István, holott ideiglenes szerződésük volt. Karászi József azonban teljesen árva, nem igen válogathat megélhetési lehetőségekben, viszont fiatal, még jó traktoros válhat belőle. A létszámcsökkentésre azért is szükség voP, mert a traktorosok kérték, hogy a teherautó, a vontatók kivételével az erőgépeknél csak egy embert hagyjanak meg, s ez volt a munkástanács álláspontja is. a munkástanács ezenfelül szá- mos javaslatot dolgozott ki_ az önálló gazdálkodásra vona*kozóan. (Ezek között szerepel a kiselejtezésre ítélt Fordson is.) Elhatározták, hogy a Fordsonra körfűrészt szerelnek és bérfűrészelést vállalnak. Ezenkívül üzembe állítanak egy daráló*, mégpedig úgy, hogy kerekekre szerelik és darálást vállalnak ter- melö-zövetkeze éknél, egyéni gazdáknál. (Vgy tervezik, a darálót kiviszik a decsi alföldre, a szétszórt tanyákra. Nagy segítséget jelent ez majd a kintlakóknak, mert sokaknak nyolctíz kilométerről kell a községbe befuvarozni a daráltatnivalót. Ezenkívül a gépállomás vállal lópatkolást, kocsijavítást, autó- és motorjavítás.) Amint mondják, — elég forgalmas itt az országút és gyakran látni a gépüket toló motorosokat. A munkástanács vette át az igazgató fegyelmi jogkörét, azzal, hogy többen jobban meg tudják ítélni a fegyelmi eseteket. Azóta már négy ügyet tárgyalt a munkástanács, ebből két esetben a fegyelmi elbocsátás mellett döntött. / anuár elsejétől tehát a gépállomás a maga erejéblő gazdálkodik majd. Végeztek már önköltségi méréseket' számításokat, hogyan tudnak majd jövedelmezően gazdálkodni. — Mindennel foglalkozunk — mondják a munkások — amivel csak pénzt lehet keresni. Természesen a szántás, vetés marad a főfoglalkozásunk. — A gépállomás munkáját főleg a termelőszövetkezetek veszik igénybe továbbra is, azonban az eddigi gyakorlattól eltérően az egyéni gazdáknak is több lehetőségük lesz a gépi munkákra. Megszüntetik azt is, h^gy az egyéniek csak akkor kaphassanak gépet, amikor a termelő- szövetkezeteknél már elvégezték a munkákat. A gépállomáson most a javítás a legfőbb munka, azonban a vezetők, dolgozók arról is gondolkodnak ,hogyan tudnak a jövő évben minél gazdaságosabban dolgozni. ilAAAAAAAi,AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/