Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-21 / 300. szám

1956. DECEMBER 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Bízunk a tanács vezetőiben, akiket mi választottunk — Dunakömlődi tapasztalatok — Rend, nyugalom, békés termelő munka, ez az, amit annyira óhajt né­pünk. De amit tapasztaltam, Duna- kömlődön nemcsak óhajtják, hanem dolgoznak is érte. A tanács pedig eb­ben igyekszik a legmesszebbmenq se­gítséget megadni a falu lakóinak. Ez a vezető kollektíva jelen esetben a tanácselnök és a titkár személyét értve, már bírja a falu többségének bizalmát. Az elmúlt hetek eseményei ugyanis itt is hagytak nyomokat, de hozzá kell tenni, hogy egészséges nyomokat, a legfontosabb tényeket illetően. Ez az alábbiakból tűnik ki. Mint annyi sok helyen, itt sem a helybeliek, hanem az innen-onnan erre vetődő csoportok kezdték a cí­mereket, csillagokat leszedni, leverni s elégették a begyűjtési papírokat. Ez felbátorította a helyi hangoskodókat. Akcióba léptek, de csúfos kudarcot vallottak. A dunakömlődi lakosok többsége a tanácstagság újjáválasz- tásakor nyíltan megmutatta, hogy nem a szocializmus, a néphatalom el­len van, hanem a Rákosi—Gerő-féle klikk uralmát, bűnös politikáját száműzi a maga területéről. így aztán, mikor a hangoskodók nyomására a gyűlés összejött, a résztvevők megköszönték kezdemé­nyezésüket, de azt is megmondták, hogy az ő vezetésükből nem kémek. A nép, a dolgozók közül, azok fiaiból választottak egy 24 tagú bizottságot, kirekesztve bejtőle azon hangoskodókat, akikben sohasem bíztak. Mikor e bizottság a törvény értel­mében megszűnt, közülük került ki az új tanácselnök, Maródi István. E bizottságban volt több régi tanács­tag is. Minden nagyobb horderejű kérdésben kikérik véleményüket, üléseikre meghívják őket, tanácsko­zási joggal. Az új tanácselnök és a titkár megválasztásánál már ők is képviseltették magukat. A régi tanácsvsfzetőket ugyanis leváltották, mert bár ők is a dol­gozókból kerültek ki, de elsza­kadtak a tömegektől. Főként azért, mert egyes amúgyis sérelmes intézkedéseket oktalanul túlhajtottak. A fentieket a községben járva hallottam, bent a tanácsházán pedig úhrin Imre, a végrehajtóbizottság egyik tagja így foglalta ezt össze s tol­mácsolta a falu akaratát: „Itt is volt egy klikk, s az a kívánság, ilyen ne legyen többet. Végezzük mi a mun­kánkat, nem kell minket hajtani.“ Ezután sorba mondja a példákat, kik mennyi búzát vetettek, olyanok is, akik már két-három éve nem vetet­tek. — A minap is — mondja — egy olyan embernek a földjébe vetet­tek búzát, ahol megítélésem szerint legalább öt éve nem volt kalászos, csak mindig kukorica. A begyűjtés eltörlése tehát nemcsak nagy gondtól szabadította meg őket is, hanem termelési kedvüket is nö­velte. így eztán, bár az idő nem éppen kellemes a kinti munkára, a mélyszántást végzik a gazdák, a trágyát hordják kifelé a határba, sőt néhol még most is vetnek. Ettől függetlenül a tanácsnak azért megvan a feladata. Ez már az új ta­nácselnökkel, Maródi Istvánnal foly­tatott beszélgetésemből derült ki. Legfontosabbak ezek között a törvé­nyesség megőrzése, megszilárdítása, akár az egyéniek, akár a tsz, vagy a község érdekei kívánják meg. Né- hányan pédául nem akarják megér­teni, hogy a legeltetési bizottság ügyét is csak törvényesen lehet és kell is rendezni, hiszen a törvények megszegéséből eddig éppen elég ba­junk akadt. Éppen mi kezdenénk azt, amelyre az október 23-i események végérvényesen pontot tettek, mind­nyájunk megelégedésére. Sorjában következnek a többi ten­nivalók is, amint Maródi Istvántól hallom. Többek között a járdák, kútak, utak ügye, amelyek bizony évek óta nem voltak javítva, ugyan­csak a házak is, mármint az ál­lamiak. Nehézség azonban a pénz és anyag­hiány. Éppen ezért van egy javasla­tuk: A község határában van egy ná­das. Ezelőtt a községé volt, most a bajai nádgazdaságé s még a megbí­zott is Madocsán van. így aztán a falunak nem jut a nádastetejű házak kijavításához szükséges anyagból, pe­dig mennyi házat meg lehetett volna menteni a pusztulástól. Mindjárt megszűnne a másik gond, a lakáskér­dések igazságos elintézésének pro­blémája. Ahogy én láttam, mindezekkel az ügyekkel, azok elintézésével nem lesz semmi hiba. A bizalom megvan a tanács iránt s az ott működők rá is akarnak erre szolgálni. Sok sikert hozzá. (i—e) Legyünk vitázó párt Grófnőt adományoztak Nincs tévedés, kedves Olvasó, való­ban grófnőt adományoztak, s a bol­dog fiatalember — aki éppen családi örömök elé néz — grófnőt kapott ajándékul. Igaz, az úrhölgy fényké­pét — elnézésüket kérjük — közölni nem tudjuk, mert azt nem kapta meg a szerkesztőség. De grófnőt kapni, ettől függetlenül, nem min­dennapi dolog: Mégis csak magas családfához kötötték szegény földhöz­ragadt hősünk családfáját... Ami országszerte történt, az követ­kezett be itt Szekszárdion is. Számos vállalatnál szétosztották már a titok­zatos dossziékat. Végre hosszú évek után azokhoz került annak tartalma, a káderlap akiket leginkább megillet. Mondjuk meg őszintén, igen kevés az a boldog ember, aki elmondhatta ma­gáról, hogy nem háborgatták állan­dóan életrajzírással s aki után nem nyomoztak titkos levelezés útján, aki­től ne kérdezték volna meg: „No, elv­társ, hogy megy a munka ... hogyan került az üzembe... ki az apja, stb.” Sokan megelégedtek volna annyival, ha azt tudhatják volna, hogy a dosz- sziében van-e legalább valami jó is írva róluk. De bűvös homály fedte annak minden sorát. Most, hogy kéz­hez kapták ezeket, mindenki tanul­mányozza, szinte bonckés alá veszi önmagát és keresi, kutatja: Ezt, meg ezt, miért írták róla... Ezt tette a napokban a mi hősünk - is (nevét saját kérésére nem írjuk meg). Már-már megfejtett mindent, s nem is talált benne semmi különöset. Ismerte saját magát, és ismerte a csa­lád minden tagját. De amikor az utolsó lap utolsó sorait böngészte, hirtelen meghűlt a vér az ereiben. Most derült ki, hogy ő egyáltalán nem isrperte a családját: sem anyját, sem mostoha­anyját sem pedig a keresztapja sógo­rának unokahugát. Bűntudattal le­hajtót a fejét. Hiába, erről — bár sok életrajza • írt, — egy betű sem szólt Most felderítették nélküle ... Kide­rült ugyanis, hogy mostohaanyja nem egv egyszerű pénzügyi hivatalnok lánya — amint azt ő számtalanszor megírta, — hanem grófnő. Sokáig szomorkodott ezen hősünk, de végül is felcsillant a szeme: HL szén az adományozott grófnő segít­ségével talán sikerül kikeverednie Nincsen öröm üröm nélkül Azzal a gondolattal kopogtattam be Pakson egy olyan lakás ajtaján, ahol azelőtt iroda volt, hogy megérdek­lődjem s megírjam a család örömét, megírjam azt, hogy végre lakáshoz jutottak. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor már az írás elején elárulhatom azt, hogy nem így képzeltem el ezt a látogatást. Arra gondoltam, hogy bol­dogságtól csillogó szemmel mesélnek, és hallhatok e nem mindennapi ese­ményről. Tévedtem, nem így sike­rült, de azért tollhegyre kívánkozik a történet. — Kiszli Károlyné vagyok — mu­tatkozott be a fiatalasszony és ami­kor meghallotta, hogy milyen célból kerestem fel hajlékukat, a követke­zőket mondotta: — Valamikor öt évvel ezelőtt ne­künk is volt házunk, csak az új 6-os műút építése miatt lebontásra került. Ekkor kaptuk mai lakásunkat és nemsokára a házat meg is vettük, a nevünkre írattuk. — Mi a ház egyik hátsó szárnyá­ban laktunk, míg az utca felőli részt egy orvos foglalta el. Lényeg az, hogy amikor az orvos elköltözött a lakáskulcsokat a tanácsnál adta le, így mi hiába akartunk saját laká­sunkba beköltözni, oda a járási ta­nács mezőgazdasági osztálya került. — Ekkor hány szobába laktak? — Az épület hátsó szárnyában maradtunk két szoba konyhában, de később, mikor a tanács terjeszkedett, egy szobát elvettek tőlünk. A hely nagyon kevés volt, mivel 3 apró gyermekünk van, akik a férjem be­tegsége miatt vele egy szobában nem alhattak, azonkívül velünk él 80 éves anyám is. — Érthető, hogy nagyon várták a lakáskérdés megoldását. — El sem lehet mondani, hogy mennyire megörültünk, amikor hal­lottunk a hivatalok összevonásáról. Gondoltuk, végre már saját házunk­ban, emberséges körülmények között élhetünk. — Mi jelenleg a probléma? — Nem kellett nekünk az egész lakás, ezért kiadtuk, mert a lakbér­ből szeretnénk a házat tatarozni, a tanács sem tatarozást nem végzett, de lakbért sem fizetett. Egyszóval mi azért adtuk ki a lakást, mert meg­ígérték, hogy abból a szobából is ki­költöznek, ahol jelenleg a járási sta­tisztikai hivatal székel. Igen ám, de a hivatalvezető azt mondja, hogy csak akkor hajlandó innét elmenni, ha másik megfelelő helyiséget kap. Három hét óta azzal hiteget, hogy már készül is a másik helyiség. A járási tanács elnöke pedig azt mondja, ilyenre nincs is pénz. — Most megint egy szoba kony­hánk van, s csak azért, mert lelkiis­meretlenek egyes emberek. Úgy gondolom, lehetne ezen a pa­naszon segíteni, minden csak azon múlik, s ebben igaza van Kiszliné- nek, hogy egyesek több megértést tanúsítsanak Pakson is embertársa­ikkal szemben. —y —a De sokszor mondották az elmúlt esztendők során: „Elvtárs, hogyan képzeli? Ez pártszerűtlen, a Központi Vezetőség ezt így látja jónak ahogyan a határozatban van, ez biztosan jó is. A pártvezetőségben a legbölcseb- bek foglalnak helyet, éppen ezért a KV a párt esze, benne testesül meg a pártmunka legmagasabb foka. — Nincs más feladatunk, mint a hatá­rozatot jól végrehajtani.” Ez így igaz, de ez csupán a dolog egyik oldala. — Nem képes eredményesen vezetni a tapasztalt elvtársakból álló pártveze­tőség a tömegek tapasztalatai nélkül. Szüksége van arra, hogy állandóan tanuljon a tömegektől, miközben ő is tanítja a tömegeket. Ez az érem má­sik oldala. Az MDP vezetősége bizony eldobta magától a tömegeket. Bölcsebbnek kép zelte magát annál,semhogy figyelembe vette volna a tömegek gyakorlatában tapasztalt törvényszerűségeket, tapasz tálatokat, véleményeket. Súlyos hiba volt. Az MDP így aztán eljutott ad­dig, hogy a pártban igen kevesen gondolkodtak a napi gazdasági, poli­tikai, kulturális stb. problémák meg­oldásának módjairól, mert mondva azt, hogy a KV a párt bölcsessége, az majd megmondja, hogy mit és hogyan kell tenni. Nem lehetett vitázni, vé­leményt, vagy kiegészítő javaslatot mondani egyes kérdésekben, ha az már határozatban megjelent — mert frakciósnak nevezték. Az MSZMP- nek el kell határolnia magát az ilyen vezetési módszerektől, mert az a gyakorlat — ahol el kell hallgattatni a véleményeket — nem vezethet a jö­vőben sem eredményre. Ezt meg is tette az MSZMP. Már az ideiglenes programjában kifejti hogy a pártban minden tag bántódás, megbélyegzés nélkül kinyilváníthatja véleményét, elmondhatja javaslatait. A párt határozatait ezután is végre kell hajtani. Ezt a pártfegyelem meg­követeli. Munkálkodni kell annak végrehajtásán még akkor is, ha a párttag nem ért vele egyet. De bizto­Felhívjuk a figyelmet! Értesülésünk szerint az október 23-át követő események okozta zűr­zavarban Bodrogi János (a MÉSZÖV dolgozója) beköltözött a zeneiskola részére kiutalt helyiségekbe, ahonnét szovjet családok költöztek ki. — Fel­hívjuk a városi tanács figyelmét arra hogy az önkényes lakásfoglaló már hosszabb ideje a nevezett helyen tar­tózkodik és kilakoltatására még sem­mi intézkedés nem történt. Sajnálatos lenne a jövőre nézve, ha a zeneiskola számára nehezen kiverekedett hely most egy törvényt megsértő személy miatt elveszne és a város szempont­jából oly fontos zeneiskola ismét zi­lált, rendezetlen állapotban volna kénytelen munkáját folytatni. Tudo­másunk szerint a Tatarozó Vállalat már így is kötbérezni akarja a taná­csot, mert az épületen szükséges át­alakítási munkákat nem tudják vé­gezni a lakó ottartózkodása miatt. A munka befejezés előtt áll, s csak rö­vid időre lenne szükség, hogy a zene­iskola elfoglalhassa helyét és nyu­godtan végezhesse munkáját... (A kötbéren talán egy kisebb lakást is lehetne építeni az önkényes lakás- foglalónak, hogy a kedvében járjunk!) (—ni —za) anyagi gondjaiból, talán egy kicsit könnyebben élhet. — Elindult tehát, hogy felkeresse a légből kapott ro­kont: a grófnő mostohaanyját. Ment, mendegélt, megkérdezett fűt, fát, de sehol senki nem tudott választ adni a kérdésére. Végül ahhoz is eljutott, aki azt a bizonyos káderlapot kiállí­totta. ő maga sem tudott választ adni a kérdésre. Végülis, miután a sok menéstől el­fáradt, a következő tanulságot vonta le magának: Ennyire és nem többre volt jó a káderezés, a káderlap és az a sok-sok rettegést amelyeket e szavak takarnak. Megszűntek azóta, nem siratja őket senki, s csak itt-ott merül még fel, mint rossz emlék. K. BALOG JÁNOS Önkén! jelentkezett egy Szovjetunióba átdobott amerikai kém A szovjet—török határ egyik sza­kaszán nemrég átdobták szovjet te­rületre Moroz Rém Petrovics 1926. évi születésű egyént. Moroz hamaro­san jelentkezett a szovjet szervek­nél és közölte, hogy az amerikai hírszerzés megbízásából jött át a ha­táron. Elmondotta, hogy feladatává tették kémadatok gyűjtését, különö­sen fontos védelmi objektumokról, továbbá azt, hogy mindenáron, akár gyilkosság árán is szerezzen külön­böző szovjet okmányokat. (Útlevele­ket, katonai igazolványokat, kikülde­tési igazolványokat stb.) Moroz elmondotta, hogy hosszabb ideje él Nyugat-Németországban, ahol lopás miatt több ízben börtön­be zárták. 1954-ben az amerikai hír­szerzés beszervezte és arra használta fel, hogy besúgóként adatokat szol­gáltasson a Nyugat-Németországban élő hontalanokról. 1956 januárjában Morozt, amerikai hírszerzők kíséretében Washingtonba küldték, hogy különleges hírszerző iskolát végezzen. Ez év május 15-én — a kiképzés befejezése után —, Mo­rozt amerikai hírszerző tisztekkei együtt négymotoros szállító-repülőgé­pen Törökországba vitték és onnan átdobták a Szovjetunióba. Az illetékes szervek tekintetbe vet­ték, hogy Moroz önként jelentkezett és őszintén elmondott mindent az amerikai hírszerzéssel folytatott együttműködéséről. Ezért elhatároz­ták, hogy nem vonják büntetőjogi fe­lelősségre. sítani kell minden párttag részére azt a lehetőséget — s most már vannak jelentős nemzetközi tapasztalataink is, — hogy már egy meghozott hatá­rozatról nyilvános fórum előtt elmond hassa véleményét pro és kontra. Le­gyünk vitázó, vitatkozó párt. Nem kell ezt szégyelni. Lenin éppen a vi­tákban bizonyította be számtalanszor igazát a mensevikekkel, eszerekkel szemben, de azokkal a leninistákkal szemben is, akik egyes kérdésekben nem láttak világosan. Soha nem ve­tette el azokat a vitában elhangzott javaslatokat, amelyek előbbrevitték a párt, a nép ügyét. Azokat a javasla­tokat, amelyek gátolták volna a párt munkáját — legyen az ellenséges, vagy megtévesztettek véleménye — elvi vitákban szerelte le, erőszakot soha nem alkalmazott a másvélemé­nyeken levőkkel szemben. Érvelt, agitált, meggyőzött az igazság alap­ján. Hol volt az MDP-ben ilyen veze­tés? Sajnos, 1948—49-től ilyen mód­szerekkel nem igen lehetett találkoz­ni. Pedig ha mielőtt a párt egyes fon­tos kérdések megoldásához hozzáfo­gott, megkérdezte volna a párttagság széles tömegeit, sőt, a pártonkívüliek véleményére is adott volna valamit, akkor az élettel szoros kapcsolatban, a tömegek aktív részvételével milliók érdekében meg lehetett volna oldani azokat. Soha nem kerülhetett volna sor 1956 október 23-ra. Legyünk vitázó párt, amely magáé­nak vallja a nagy Lenin művét, párt­vezetési stílusát. Alakítsuk ki a párt helyes politikáját úgy, hogy abban valamennyi párttag vegyen részt, mondja meg és hallgassák meg vé­leményét. A pártszerű vita során helyes párt- határozatok születhetnek majd, ame­lyeknek megvalósítás^ révén meg­oldhatja a párt az előtte álló nagy feladatokat. Természetesen ez nem jelenti, mert nem jelentheti a párt jellegénél fogva azt, hogy csak vitázunk. A vitában el­hangzott legjobb javaslatokat meg kell valósítani a gyakorlatban. Az el­hangzott helyes kezdeményezések, vélemények gyakorlati megvalósítá­sában így valamennyi párttag részt- vesz, mert érezni fogja, hogy az ő ja­vaslatai is benne vannak a határo­zatban. Márpedig, ha valaki valamit magáénak érez, kész segíteni annak megvalósításában. Nem fordul elő akkor az, ami az MDP idejében nem volt ritka, hogy a párttagok túlnyo­mó többsége passzívan figyelte csak, hogyan zajlik a pártélet. A vita nemcsak azt a probléma­kört öleli fel, amelyek ellentétesek a párthatározattal, vagy azt kiegészí­teni szándékozik, de azt is, amely megmutatja, hogyan kell a határoza­tot végrehajtani. Nem lehet ugyanis egy országos érvényű határozatot ugyanúgy végrehajtani Borsodban, mint Tolnában. Mindkét helyen más­módon vetődhetnek fel a határozat­ban foglaltak, s a helyi adottságok figyelembevételével lehet csak helye­sen végrehajtani. Tehát szükséges, hogy az alapszervezetekben is vita legyen a végrehajtás módjain is. Az, hogy az MSZMP vitázó párt le­gyen, nem jelenti, hogy a kisebbség akaratát rákényszerítse a többségre: Nem, erről szó sincs. A többség aka­rata, amely határozatilag is testet ölt, kötelező lesz ezután is a kisebbségre, de ugyanakkor nem szabad megen­gedni azt, hogy a kisebbségbe bele­fojtsák a szót, hogy hallgatásra kényszerítsék. Tegyük fel a kérdést: Árt-e az ügynek, ha a véleményeket határozatba foglalják és e határozat­tal egyet nem értve a kisebbség ki­fejti állásopntját? Nem árt az ügy­nek, sőt, hasznára van. Ugyanis, ha a többségnek van igaza akkor a kisebb ség a határozat gyakorlati megvaló­sulása során belátja tévedését. De tegyük fel, hogy a kisebbségnek van igaza. Akkor is csak jó, ha meg­mondják véleményüket, mert ezzel elősegítik a hibák feltárását és kija­vítását. Legyünk tehát vitázó párt, s ne fej- bólogatójánosok módjára, hanem elvi vitákban alakítsuk ki a párt politi­káját, hallgassunk meg minden párt­tagot, vegyük figyelembe a párton­kívüliek véleményét is, s az így ki­alakított legjobbat valósítsuk meg a gyakorlatban népünk javára. B. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom