Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-14 / 292. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 1956. DECEMBER 14. Pár perc a lakáshivatalban Hány csoportos lesz az NB I, az NB 21 és az NB III jövőre ? Hány csoportos lesz az NB. I., NB. II., NB. III. jövőre? Ez a kérdés fog­lalkoztatja napjainkban nemcsak Szekszárd, vagy Tolna megye, hanem az egész magyar sportközvéleményt. Még e hónapban sorra kerül a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség országos értekezlete, ahol majd véglegesen ha­tározatot hoznak ezzel kapcsolatosan. Mint lapunk sportrovatában már közöltük, egy javaslatot már terjesz­tettek a labdarúgó szövetség elé, melyet sokan támogattak. Ez a javas­lat arról szól, hogy egy NB Tes, há­rom NB II-es és kilenc NB III-as csoportból álljon az 1957—58. évi lab­darúgóbajnokság. Komlósi Győző, az OTSB labda­rúgó osztályának vezetője az elmúlt napokban egy tervet terjesztett a Magyar Labdarúgó Szövetség elé, me lyet szintén sokan támogatnak. Ez a tervezet 14 csapatban állapítaná meg az NB I. létszámát, lenne viszont NB I. B osztály is 16-os létszámmal. Ide a jelenlegi NB II-es csoportok 2—9 helyezettjei kerülnének. Kom­lósi javaslata szerint csak két NB. II- es csportot állítanának fel, csopor­tonként 16-os létszámmal. Az NB III- as mezőnyt a tervezet nyolc cso­portosnak javasolja. javaslat Dombóvárról Lakást adni legalább olyan öröm, mint azt kapni, — mondta Kovácsné, a lakáshivatal vezetője. — Ot min­denki csak így emlegeti a városban, hogy Kovácsné. Ha azt mondanák, hogy Kovács Emilné, talán nem is rá gondolnának az emberek, de ha csak így mondják, akkor mindenki tudja, hogy róla van sző... Kicsit halvány még, beteg volt, s most kez­dett ismét dolgozni, arcán fáradtság látszik, de az emberekre, akik fel­keresik, mosolyog. S ez a mosoly, ha lakást nem is tud adni, vigasztalást jelent sokaknak. Beszélgettünk pár percet vele, s megkérdeztük tőle, mi­lyen érzés most lakásokat adni olyan embereknek, akik eddig emberhez nem méltó helyen húzták meg ma­gukat. — Nagyon jó — mondta röviden s ez mindent kifejezett. Aztán még hozzátette később: — Én legalább olyan boldog va­gyok, ha lakást adhatok valakinek, mint az, aki kapta. — Hány kérvény van jelenleg? — Több, mint hatszáz. . . . Sok ... És valószínű, hogy ha minden igénylő nem is kap lakást, ds a legjobban rászorulók igen. — Nemrég kapott olyan család la kást — mondta —, akik eddig heten laktak egy helyiségben. — S boldogok voltak, mikor meg­kapták a lakást? — Az asszony sírvafakadt, amikor FEHÉR KÖPENYÉBEN kísér- tetként suhan egyik teremből a má­sikba. Nyomon követni is nehéz. Magas alakja, hol itt-ott tűnik fel a kannarakások közül. Mindig siet, mindig van valami fontos intézked­ni való. Kivételesen az irodában a kimutatások fölé hajolva találtuk meg Stengell András sajtmestert. Beszélni nem szeret, ha mond is va­lamit, szavainak súlya, értelme van. A munkában nem ismer tréfát. Fon tos felelősségteljes beosztás sajt­mesternek lenni. Már két év óta eb­ben a beosztásban dolgozik. Az­előtt tejelszámoló volt. Mindig so­kat foglalkozott a tej feldolgozásá­nak problémájával. Szabad idejében állandóan a szakkönyveket olvas­gatta, és nem volt nehéz megszokni az új munkakört Szereti szakmáját. — Nagyon egyoldalú volt az a munka. Ez a mostani egész embert kíván — mondja beosztásáról. — Bocsánat, legyen szíves jöjjön velem a pincébe, ott beszélgethe­tünk. Végigmegyünk az átvételi helyi­ségen. Három hatalmas kád, kissé lejjebb a pasztőröző gépek, hűtő- berendezés és kannák, kannák min­denütt. — Nem csökkent a tej mennyi­ségben? — kérdem. Rámnéz, s mosolyog kérdésemen. — Nem! Sőt a kötelező begyűjtés eltörlése óta emelkedett a tej meny- nyisége. De örvendetes, hogy nem­csak mennyiségileg, hanem zsírtar­talomban is van olyan a tejünk, mint általában szokott is lenni. Csak baj van a szállítással, már 12 óra és még mindig nincs itt a tol­nai körzet gyűjtőkocsija. Addig várni kell ezzel a mennyiséggel. 1000 liter tejet egyszerre körülmé­nyes feldolgozni, igaz, hogy ebből étkezési túrót készítünk, de több kell, hogy az alvadást rendesen tud­juk elkészíteni. — VIGYÁZZON! A lépcsőházban nincs villany. — A figyelmeztetés után egy sötét csigalépcsőn botor­kálunk lefelé, a pincéből a friss tej­gőz kellemes szaga csapja meg or­runkat. — Csak lenne villanyunk, akkor nem kellene a tejet nyers feldolgo­zással kezelni, tudnánk pasztőrözött tejet adni a fogyasztóknak. Sajncs így nem tudunk semmit tenni a fo­gyasztók reklamációi ellen, igaz, még eddig nagyon kevés tejet küld­tek vissza, ami összement. A pince előtérben, hatalmas asz­megmondtam neki, hogy kaptak. Nézzünk egy ilyent... * Hat boldog család kapott lakást a forradalom után a szekszárdi járási pártbizottság épületében. Szerkesztő­ségünk munkatársa a ház egyik lakó­ját, Simon Sándort, a Szekszárdi Ci­pész KTSZ dolgozóját látogatta meg. — Jó helyre osztották a lakásokat és nagyon helyesen, elsősorban a rá­szorultságot vették figyelembe — mondja Simonná, aki a konyhában foglalatoskodik. — Két évig laktunk a Csörge-tónál, kabinokból átépített lakásban. Férjem naponta kétszer tette meg a négykilométeres utat a lakás­tól a munkahelyig. Ez különösen téli, zord időben volt nehéz, amikor térdig érő havat kellett járni. Három gyermekük van Simonék- nak. A három kisgyermek onnét járt az iskolába, amely ugyan másfél ki­lométernyi távolságra volt a lakástól, de zimankós idő esetén ez is sok volt a kicsinyeknek a bokáig érő sárban, hóban, a járhatatlan utakon. A saját nehézségeiről nem is beszél a fiatalasszony. Pedig de sokszor meg kellett járnia gyalog, kerékpáron az utat a városba és vissza élelemért, ke* nyárért, sóért, petróleumért, mert vil­lanyról, rádióról beszélni sem lehe­tett. Most szép, egészséges lakásuk van. Két tágas szobát, konyhát, kamrát kaptak. tatokon a sajtformák már tisztán, előkészítve vannak. Néhány dolgozó sürgölődik a gőzölgő tejeskádak mellett. Egy idősebb munkásnő, nagy falapáttal keverget az egyik kádban. — Nem lehet még beoltani? — kérdi munkatársától. — Még nem — feleli egy fiatal munkás, Sass Oszkár, kezében a hő­mérő s mutatja, hogy még csak 26 fokos a tej. — Akkor várunk még ezzel. — Nézze meg, hogyan hárfázunk. BERÉNYI ISTVÁNNÉ és Németh Jánosné már hozzák a hárfát, azt beleteszik a kocsonyássá alvadt tejbe és apró kockákra vágják. — Trapista sajt lesz belőle? — kérdem. — Igen, sajnos csak ezt tudunk gyártani, pedig jó a tej zsírtartal­ma, többre is telne erőnkből, csak nincs villanyunk. — Csak kilenc óra felé kapcsol­ják be még a világítást is, öt órakor már lámpát kell gyújtani, nehéz igy dolgozni — mondja Konti Istvánná. — Nem nehéz, csak akarni kell, ha eddig tudtunk áram nélkül fel­dolgozni, akkor ezután is majd tu­dunk, abban a pár napban, amíg lesz áram. — Ezt Sass Oszkár mondja. Még fiatal ember, 18 éves. — Mióta dolgozik a szakmában? — Még csak két hónapja! — Ar­comon csodálkozást lát. — Ja igen, az úgy volt, hogy egyetemre akar­tam menni, pontosan fogorvos akartam lenni, de voltunk több mint háromszázan jelentkezők s csak hatvanat vettek fel. Most ezt a szakmát választottam, jövőre újból megpróbálom, ha akkor sem sike­rül ... akkor sajtmester leszek. Higyje el, szép szakma ez. Jó azt tudni, hogy sok fogyasztó élelmezé­se múlik rajtunk. Minden nap dol­goztunk, októberben és november­Mint a londoni rádió jelenti, az ENSZ gyermeksegélyalapja 700 000 dollárral járul hozzá a magyar anyák és gyermekek segélyezéséhez. Az ősz- szegért tejport, csukamájolajat, fűtő­anyagot és takarót vásárolnak. — Sok minden hiányzik még a la­kásból — néz körül Simonná. — Ed dig ez nem is tűnt fel, mert kicsiny lakásban szorongtunk és úgy éreztük, hogy az is sok, amink van. Hiányzik az egyik szoba ablakáról a függöny is, egy kis szőnyegféleség is kellene — sóhajt fel. Ebből a mély sóhajból az olyan asszonyok egészséges elége­detlensége érződik, akiknek az a leg­főbb törekvésük, hogy kedves, laká­jos otthont varázsoljon csoládjának. — Tudom, hogy még sok olyan család van Szekszárdon, akiknek lakás­gondjaik vannak. A lakás utáni jár- kálásban igen nagy tapasztalatom van, mert én is sokat megfordultam a la­káshivatalnál, míg végül sikerült 'a- kást kapnom. Éppen ezért a magam részéről helyeslem azokat az intézke­déseket, amelyek szerint a hivatalokat összevonják, s a felszabadult lakáso­kat visszaadják az eredeti célnak. Valóban, van még lehetőség Szek­szárdon a lakásprobléma további meg­oldására. A Garay tér sarkától a temp­lom térig levő házakban, de másutt is a város területén, lehetne még ösz- szevonni hivatalokat, s ezzel megol­dódna az oly sokat emlegetett szek­szárdi lakáskérdés egy része. Lám- lám, ugye hogy nem sok kell, csak egy kis jóakarat, és jónéhány ember jelenlegi elégedetlenségét felváltaná az öröm, a munkakedv, mint ahogy ezt tapasztaltuk Simonéknál. B—P-né ben is. Enni kell! S mi azt akarjuk, hogy legyen mit. Stengeli András sajtmester fűzi tovább a szót. — Élelmiszert gyártunk, de nem tudom mi lesz akkor, ha az áram­szolgáltatást beszüntetik, vagy ha nem lesz szenünk. Gondolni kellene a bányászoknak arra is, hogy nekik is kell élelem, de ha szenet nem adnak, s nem lesz áram, akkor saj­nos nem tudunk tejterméket gyár­tani. — Szeretnék egy bányász asz- szonnyal beszélni, — mondja az egyik fiatalasszony — megmonda­nám neki, hogy küldjék férjeiket dolgozni, mert ha így megy tovább, akkor tej nélkül maradnak gyerme­keik. Azt pedig tudom, egy anya sem szeretné. NINCS VIZÜK! Ez egyik legna­gyobb probléma. Tejeskannákban hordják be a vizet az üzem előtt lévő artézi kútról. Áram hiányá­ban a szivattyú motort nem tudják működtetni. Megnézzük a sózókádakat is. Az előbbi napi termelés már a sóban ázik, az elkészült sajt már szállí­tásra vár. Szekszárdra viszik utó­kezelésre, ott még harminc napig érlelik, s csak azután, ha a házi­bíráló bizottság jól véleményezi, akkor engedik csak átadni a keres­kedelemnek. Munka közben nincs sok idő a beszélgetésre, nagy figyelmet igé­nyel minden munkafolyamat. Keve­set is beszélnek, csak akkor, ha va­lami munkaeszközt kémek, vagy ha elkészült egy másik kád. Sajtosoknak mondják magukat, azok, értik szakmájukat. A délutáni műszak dolgozói Stengeli András sajtmester vezetésével biztosítják, hogy nem lesz hiány tejből és tej­termékből. Ellátják a tolnai és szék szárdi fogyasztókat ízletes áruval. Pálkovács Jenő Az ENSZ gyermeksegély-alapja ugyanakkor 110 000 dollárt adoma nyoz a Port-Szaidból elköltöztetett egyiptomi anyák és gyermekek meg­segítésére. Szeretnék hozzászólni, illetve véle- leményem közölni a Népújság sport­rovatán keresztül a labdlarugóbaj- noksággal kapcsolatosan. Nem tartom helyesnek a háromcso­portos NB II. beosztást, mert az NB I. és az NB II. között túl nagy szín­vonalkülönbség lenne. Közel akkora lenne a szintkülönbség, mint volt a megyei és az NB II. csapatok között. Csak abból a szempontból tartom he­lyesnek, hogy esetleg több város kap­hat NB II-es csapatot. Javaslatom a következő: legyen egy NB I-es csoport 16 csapattal, két NB II-es csoport (keleti, nyugati) 18—18 csapattal, NB III. négycsoportos le­gyen (keleti, nyugati és déli csopo-t) Miskolc, Szeged, Budapest és Vesz­prém székhellyel. A nyolc összevont megyebajnoksá­got így gondolom: 1. Győr—Komá­rom megye, 2. Vas—Veszprém me­gye, 3. Zala—Somogy megye, 4. Tol­na—Baranya megye, 5. Bács-Kiskún— Csongrád megye, 6. Szolnok—Békés megye, 7. Hajdú—Szabolcs megye, 8. Borsod—Heves megye, 9. Pest— Csongrád megye, 10. Pest—Fejér megye, 11. Budapest I. csoport, 12. Budapest II. csoport. Esetleg a me­gyei csapatok a fenti beosztás szerint lehetnének kétcsoportos bajnokságban is az utazás szempontjából és a két megyebajnők ósztályozót játszana a feljebbjutásért. További osztályozókrá nincs is szükség. Az NB I. 16 csapatból álljon két kiesővel. Az NB II. kétszer 18 csa­patból legyen, két bajnokkal és két­szer két kiesővel. Az NB III. legyen négyszer 18 csapattal, négy bajnok­kal és négyszer három kiesővel. Az összevont megyei bajnokság 12 csa­pattal legyen, 12 bajnokkal és tizen­kétszer két csapat essen ki. 1957. tavaszán kezdődjön meg a félfordulós bajnokság és ősszel a tel­jes bajnokság. Tekintettel, hogy Je­lenleg az NB I-nek csak 12 csapata van, az NB II. két első csapata kerül­jön fel az NB I-be. Az NB II-es csa­patokat pedig ki kell egészíteni a megyebajnokokból, lehetőleg azokból, amelyik megyeszékhelynek, vagy na­gyobb városnak nincsen NB II-es csa­pata. A megmaradt megyei bajnok­ságból és az első két csapatokból meg kell alakítani az NB III-at. A többi csapatokból pedtig az összevont me­gyebajnokságot. A nagyobb csapatok II. csapatai eggyel alacsonyabb osz­tályban játszanak. Végül a csapatoknak biztosítani kell az 50 százalékos utazási kedvezményt. Fándli János Dombóvár 700 OOO daííár a magyar anyák és gyermekek számára Hajós A lJ'réd : így lettem olimpiai bajnok Készülődés az olimpiára x. Március 8-án zajlottak le az olim­piai próbaversenyek, amelyek az új­kori olimpiák küzdelmeire kijelölt magyar versenyzők sorsát voltak hi­vatva eldönteni. Az első versenyt a MAC sportpá­lyán (a Ludovika-kertben) bonyolí­tották le. Mint a Sport-Világ írta, az akkori gyenge sportérdeklődés elle­nére, szokatlanul nagyszámú közön­ség lepte el a pálya peremét. Az idő­járás is kedvezett, de az elért ered­mények a vártnál rosszabbak vol­tak. Ez főleg a tavasz késedelmes be­álltának s ennek folytán az edzés­hiánynak volt tulajdonítható. A pá­lya talaja is puha és lucskos volt, egyszóval, számos külső körülmény szolgált mentségül. A versenyek a jelölő bizottság tag­jainak az ellenőrzése mellett folytak le, élükön dr. Berzeviczy Albert el­nökkel és dr. Gerenday György al- elnökkel. Jelen volt még Harris Pál, athéni magyar főkonzul is. A versenyeket a 100 méteres sík­futás nyitotta meg A Magyar Athlé- tikai Club színeit Manno Leonidas, Zachár István, Gerencsér László kép­viselte, a Magyar Testgyakorlók Kö­rét pedig Weisz Ármin. Indulás után 50 méterig Weisz Ármin vezetett, ez­után Manno, majd Zachár került az élre, 80 méternél ismét egyvonalban haladtak, majd Zachár erősített, s ő ért legelsőnek célba, mögötte közvet­lenül Manno, majd Gerencsér László, s végül másfél méterrel hátrább Weisz Ármin következett. Kiderült azonban, hogy a versenytávot tévesen 96 méterre jelölték, ezért Weisz Ármin óvást is emelt. Az óvást azonban el­utasították (mert az eredményen a hiányzó négy méter úgysem változ­tatott volna), annak ellenére, hogy Weisz ellenfelei hajlandók lettek volna a versenyt megismételni. A 800 méteres távon Dáni Nándor­nak nem volt ellenfele és 2 p 13 rap­es időt ért el. Az egymérföldes (1609 m) távot ugyancsak egyedül futotta végig Sacher Gusztáv, a MAC tagja 5 p 14 mp alatt. A 100 méteres gátfutást kétszer futotta Szokolyi Alajos, a hi­vatalos jelölt és Réthy Pál. Az első alkatommal ugyanis Szokolyi az utolsó előtti gátat úgy döntötte fel hogy Réthyt a futásban akadályozta. A megismételt versenyen Szokolyi fölényesen győzött. Ideje 19,9 mp volt. Három súlylökő állt ezután a dobó­helyre. Ezúttal először versenyeztek Magyarországon a versenyszabályok által előírt nagyságú négyszögből. (Addig nekifutással löktek súlyt.) Ez az újítás nagy csalódást okozott az eredményhirdetésnél. Porteleky (MAC) és Schelling (Óbudai TE) egyenlően mindössze 9.60 métert dob­tak, de a holtversenyt eldöntő dobás, sál Schelling megelőzte versenytár­sát. A távolugrásban és hármasugrás­ban Réthy Pál visszavágott Szokolyi Alajosnak és mindkét számot meg­nyerte 5,35 méteres, illetve 10,81 mé­teres ugrásával. A tornaversenyeket a Nemzeti Torna Egylet nagy csarnokában bo­nyolították le. Kakas Gyula, az MTK kiváló versenyzője nagy fölénnyel győzött tizenegy versenytársa ellen. Második Wein Dezső, a Budapesti (Budai) Torna Egylet tagja lett, s Ta- pavicza Momcsilló, a Nemzeti Torna Egylet versenyzője pedig a harmadik helyen végzett. A rúdugrást Wein Dezső nyerte Kakas Gyula előtt, míg a súlyemelésben Tapavicza győzött Március 9-én került sor a marat- honi futásra és az úszóversenyekre. Az úszóversenyeket a Rudas fürdő kis fedett uszodájában rendezték. A szabálytalan méretű (23 méter hosszú és 8 méter széles) medencében csak 17 méterig lehetett úszni, mert innen­től kezdve sekély volt a víz, így a ferdülés is körülményes volt, ami természetesen az eredményeket is befolyásolta. A víz hőmérséklete 28 fok volt. Szokatlanul nagyszámú ér­deklődő vette körül a medencét, le­hettek vagy kétszázan. A közönség a nyári Duna-uszodák fürdőzőiből ke­rült ki s hangos kiáltásokkal biztat­ták kedvenceiket. A 100 méteres versenyben — mint erről a Sport-Világ március 10-i szá­ma beszámol — Hajós Alfréd (Scholz. uszoda), továbbá Grafl Ödön és Braunberger Hugó (Beitscher-féle Nemzeti Uszoda) állt rajthoz. Braun- berger érkezett elsőnek a fordulóba, utána néhány méterrel azonban fel­adta a versenyt. Grafl Ödön végig vezetett, de az utolsó hosszban Hajós erősített, behozta Grafit s másfél test­hosszal győzött. Ideje 1 p 30 mp volt: (Folytatjuk.) „Szeretnék egy bányászasszfinnyal beszélni“ Látogatás a Kölesdi Vajüzemben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom