Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-09 / 288. szám

1956. DECEMBER 9.

TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG

3

Látogatás az Islvánmaiori Mozi- ás Tógazdasági Szövetkezetben

Az elmúlt hetek eseményei nyomán Bonyhádon szinte mindenki azt várta, hogy a Dózsa Népe Tsz feloszlik. Tévedtek. Az igaz, hogy körülbelül 30 százaléka a tagságnak kilépett, de a többség, túlnyomórészük, éppen azok, akik bölcsőjénél is ott voltak, maradtak.

EZT HATÁROZTÁK

a legutóbbi taggyűlésükön, amikor is új vezetőséget választottak. Elnök Németh József, az agronómus lett, miután a tagság felkérésére a régi elnök, Bogos Domokos betegségére és idős korára hivatkozva nem vállalta.

Ennyi a helyzet rövid leírása, de mögötte sokkal több van, s ez a közöshöz való ragaszkodás, a szebb, boldogabb élet alapjának, megóvásának szilárd akarata. Serkentője az a hit, hogy az elmúlt gazdaságpolitika mélységes hibáit egyszer és mindenkorra elfújta az idő, a tapasztalat, az igazság szele.

A közös vagyon megóvásának szép példája itt is megnyilvánult. — Nem ment itt kárba semmi — mondják a tagok —, mert mindnyájan vigyáztunk rá. — Ez a cél lebeg most is előttük s ezért határozták el a további munkák sikeresebb vitele érdekében, hogy a rendbontókat s azokat, akik gátolják az eredményesebb munkát, azonnal kizárják. — Az volt a baj, hogy ez eddig nem így történt — mondja a könyvelő.

Volt azonban egy másik baj is, mégpedig

A TSZ „AGYONSEGÍTÉSE“.

Ennek következtében olyan dolgokat erőszakoltak rá a tsz-re, amelyből

több kár származott, mint haszon. Csak néhány példát arra, hogyan vették el önállóságukat. Fentről írták elő mennyi búzát termeljenek holdan ként. Kézzel lábbal kapálóztak a 12.5 mázsás búzatermés betervezése ellen, tudva azt, hogy ez lehetetlen. Az évvégi eredmény körülbelül 21 vagon kiesés. Megszabták, hogy vessenek 300 hold kukoricát. A vetés mégcsak ment, de a művelésnél már hiba volt. Ez ellen is hiába volt a vezetőség és a tagság ellenkezése. Egyszer akartak önállóan cselekedni, akkor is kur- tán-furcsán jártak. Nem akartak beletörődni, hogy műveletlen maradjon a kukorica egy része, ki akarták adni művelésre, nem engedték.

Mindezek a tsz mérlegét bizony nem szépítették, az adósságot növelték. A számokkal azonban lehet játszani és játszottak is felsőbb parancs, ra, mondván, mi lenne, ha a Dózsa deficittel zárna. Hiába reklamáltak a kiküldötteknek a tsz vezetői, hogy ez nem lesz így jó. A válasz: igazatok van, majd segítünk. S maradt min den a régiben, az adósság nőtt s maradt.

Elérkeztünk most oda, hogy a mérleget mi is megvonhatjuk. Ez a következő:

A bonyhádi Dózsa Népe Tsz tagjai, akik többségükben együtt maradtak, együtt akarnak továbbra is dolgozni. Ezt mutatja a több mint 200 hold búza és 130 hold őszi árpa vetésük, a most is működő halászatuk, stb.

ÜJ MÓDON, MÁSKÉNT AKARNAK DOLGOZNI.

Ezt bizonyítja a fenti határozatuk, de az, is, hogy nevüket is megváltoztatták: Istvánmajori Mező- és Tógazdasági Szövetkezet és az, hogy nemcsak szavakban próbálnak az állattenyésztésre súlyt helyezni, hanem ennek egyik előfeltételeként 200 hold lucernát vetnek.

A további munkát azonban az előző évek szépítgetéseiből adódó súlyos hibák gátolják, s mondjuk meg őszintén, az együttmaradást is labilissá teszi. Sok az adósság, s ha ezt most egyszerre kell kifizetni, derékba törik egy nagyszerű lehetőségekkel, s most már kipróbált tagsággal rendelkező gazdaság egész jövője.

— Nem arról van szó — mondják az emberek — mintha mi jogtalan előnyöket akarnánk, csak azt szeretnénk, hogy megfelelő fizetési kedvezményt kapjunk a gazdaság ügyeinek rendezésére.

Úgy gondoljuk ez méltányos kérés, csak az kell, hogy necsak vizsgálat vizsgálatot kövessen, s minden maradjon a régiben, hanem intézkedés is történjen.

MEGÉRDEMLIK A TSZ TAGOK

az okos, emberi törődést. Szorgalmasak, ha valóban maguk gazdájának érzik magukat. Áldozatkészek, ha tudják miért teszik azt. Ez utóbbira legjobb példa, hogy amint a harcok elültek Pesten, egy teherautó élelmiszert küldtek fel a károsultak meg segítésére, ingyen. Azóta már szervezetten is szállítanak élelmet. A múlt hó végén egy autó hasított sertést s halat vittek fel. A napokban 20 hasított sertést, 10 hízottbikát készítenek elszállításra, s karácsonyra egy teherautó baromfit küldenek a főváros lakóinak élelmezésére.

A FUTOHAZBAN

2.

Mozdonyok között

Kilépve az irodából, újból a zajló élet nesze csapja meg fülünket. Valaha piros zászlóját lengeti egy vasutas, sípjából hosszú füttyökkel hívja a hatalmas 424-es gépet, méltóságos lassúsággal gördül a fordítóra Ott megáll, s két dolgozó — áram hiányában — kézzel tekergeti a meghajtószerkezetet. Csigalassúsággal fordul a gép. Vezetője, mosolygva, kormosán hajol ki az apró ablakon. Csak a foga s szeme fehérük. Útról jöttek meg. Most leadják gépüket. — Mikor a csarnok alá beálltak, mindjárt lakatosok s a mozdony személyzete veszi körül. Kopácsolás tiaüat- szik mindenünnen,

E mellett egy „hathavis — fűtőházi nyelven — nyalóka” áll szétszedett állapotban. Most még ócskavas, de egy hét múlva már száguldva továbbítja a szerelvényeket. Gondos kezek javítják meg. Fiatal 15—20 éves ipari tanulók és szakmunkások dolgoznak a gépen.

Szatmájer Béla. Valami munkavezetőféle ember lehet mert nem egészen olyan kormos és olajos, mint többi társa. Igen. Ö mondja, hogy nem tiszta munka ez.

— Nem tollat fosztunk kéremi láthatja mi van itt, nem rendetlenség ez. Csak a szétszedett alkatrészek# fekszenek a bakokon s földön, mindegyik munka alatt van.

Kísérőmtől — Katona Lajostól — azt kérdezi:

— Te, Lajos, mennyi lisztet, meg! sót lehet íratni?

— Kinek hogyan tetszik, lisztet 20 —50 kilóig, sót Pedig 3 kilót adunk. Kaptunk 250 kiló rizst is, de ennek l* elosztása nehéz lesz, nem jut fél kilőj egy személyre, ha mindenki kap.

— Ki intézi a beszerzést? — kér-'

dezzük. ,

— Tudja, az úgy van, hogy most a munkástanács. De nem helyes ez. — Nem akarunk mi kereskedők lenni. Elvennénk a népboltok elől a munkát A napokban volt bent a városban az üzemek munkástanács elnökeinek és a kereskedelmi szerveknek egy értekezlete, ahol pontosan erről tárgyaltunk. Ott ígéretet kaptunk, hogy a kereskedelem, még a most hiánycikkekből is kielégítő mennyiséget tud biztosítani már a jövő héten. Van nekünk elég problémánk. Intézze mindenki a dolgát — mondja Katona szaktárs.

— De van ám — fűzi a szót tovább Szatmájer szaktárs — elbántak velünk nagyon Bebritsék. Elvettek minden vasutastól 6 szabadjegyet és csak

hat önköltséges utazási jegyet hagytak. Nagy hiba volt ez. De már ez is megoldódik. ígéretet kaptunk erre.

A kazánkovácsok és mozdonylakatosok fűtők végzik a legpiszkosabb munkát. Szinte az egész munkaidőt a gépeken, olajos és kormos alkatrészek között töltik el. Munkaruhát a múltban mégis keveset kaptak. Az addigi szokástól eltérően, most újból visszakapják a munkrauhák régi kihordási normáját, örömmel veszik ezt tudomásul.

Nem tudják, hogy a bérezés hogyan oldódik meg. Csupán csak any- nyit tud a szakszervezeti bizottság és a munkástanács is, hogy ebben a hónapban folynak erről tárgyalások, de hogy még hogyan, s mint lesz, azt nem tudják. Bár elképzelésükről nem nyilatkoztak, de a kormány rendeletét igazságosnak tartják a bérek november havi kifizetéséről. Igaz, nem mindenki, egy-két kivételtől eltekintve.

— Még az atyaúristen sem tudna minden ember szájaíze szerint intézkedni — szól közbe egy gyorsbeszédű ember.

A nagy csarnok legbelső sarkában a hegesztők dolgoznak. Óvatosan, nagy figyelemmel végzik munkájukat. A munkahelytől néhány lépésre balra, mozdonylakatosok vitatkoznak. Egyik-másik olyan hangon beszél,

hogy kint a mozdonyok tetején lévők is felfigyelnek. Megáüítanak bennünket.

Alacsony, köpcös, 50 év körüli de- resedő fejű ember, mérgesen szemére rántja az olajtól csillogó siltes sapkáját és nagy hadonászás közben zengi:

— Mi megint mostohák vagyunk, hát mi nem olyan dolgozók vagyunk, mint Ti! Azért, mert én vidékről járok be? Nem is vidék Csikóstöttös.

— Mi baj, szaktárs? — kérdi nyugodt hangon Katona szaktárs.

— Még azt kérdezi, hogy mi a baj, hát miért nem fogadtak el tőlem a pénzt a rizs előfizetésére? Én nem fűtőházi dolgozó vagyok?

— Nézze, barátom, a munkástanács kapott 250 kiló rizst. Vagyunk több, mint nyolcszázan. Nehéz elosztani, ez egy! A másik pedig az, hogy a megyei kereskedelmi szervek adták a rizst azzal, hogy megyei, azaz dombóvári dolgozóknak adják el, mert azokat illeti, azoktól vonták el. Maga Baranyához tartozik, otthon kell kapnia. Három: Az én részemet magának adom, menjen és fizesse be az én nevemre, mondja, hogy én mondtam.

— Ezt el is vártam — megnyugodva töröli meg olajos kezét és már siet, hogy el ne késsen az előjegyzésről ;; -.

(Folytatjuk.)

MOST TALÁLKOZTAM VELE életemben először, de mikor megtudta, hogy újságíró vagyok, lecsapott rám, leültetett egy székre, mellém telepedett, mereven mozgó műlábát kinyújtóztatta, botját ráfektette festékfoltos nadrágjára és kijelentette:

— Én most beszélni akarok magával az igazságról, arról, amit „én” igazságnak tartok, hiszen annyi min den történik most velünk, magyarokkal. — Sapkáját feljebb tolta a homlokáról, rágyújtott s mintha csak magának mondaná belemorogta a száján kiömlő cigarettafüstbe: — Bizony, nagy utakat megjártam, sok mindent megértem, a háborúban ejtőernyős voltam, de nem bán_ nőm, ha megint az lennék, tudnám hová kell leszállni.

— Hova? — kérdeztem

— Moszkvára! — hangzott a rövid válasz.

— Hát annyira haragszik az oroszokra?

— NEM — ingatja a fejét határozottan — az oroszokra nem haragszom szerelnék velük vagyon jó barátságban lenni. De azokra a vezetőkre igen, akik eddig nem engedtek bennünket magyaroknak

4

lenni. Itt Magyarországon is az volt a baj, hogy sokan mindenért harcoltak, csak a magyarságért nem. Tudja mit kellene tenni? Kicsinek és nagynak, egészségesnek és rokkantnak, mert nincs olyan ember, akit ne lehetve valahová beosz*ani, nekilátni a munkának, dolgozni, majd ha kimennek innen az oroszok, legalább annyira felépíteni az országot, amilyen volt. Ezért még én is dolgoznék egy hónapot ingyen.

— Van azonban egy választó víz — szólok közbe — mi legyen az eddigi 10 esztendővel?

— Ragaszkodjunk itt is az igazsághoz. Sem nekem, sem magának, senkinek nem lenne abból haszna, ha visszajönnének a földbirtokosok és gyárosok. Ebből nem kérünk, ez nem kell. Ami a többit illeti, arról majd határoz a nép, hiszen eddig úgysem valami nagyon szólhatott bele saját sorsának irányításába ... Legyen szíves, adjon egy cigarettát, elfogyott.

Kevesen hallották azt a rövid hírt, hogy kidolgozás alatt van a kormány mezőgazdaságra vonatkozó programja. Elkészítésében egyetemi tanárok, mezőgazdasági szakemberek, agrár- közgazdászok vesznek részt. Erről, akit legjobban érint, a parasztság hallott a legkevesebbet, mert a mostani időkben felvakba nehezen jutnak el a hírek az ország, világ eseményeiről.

Ezért van az, hogy jónéhány paraszt teszi fel még a kérdést: Mi lesz a mezőgazdasággal? Nem lesz-e begyűjtés valamilyen más formában a régi helyett? (Nem mintha nagyon hiányozna.) Nagyon sok kérdésre választ vár még a parasztság.

Igaz, sokan mondják azt, hogy az október 23-i forradalom a legtöbbet a parasztság számára harcolt ki, viszont az is igaz, hogy a Rákosi-rend- szer évei alatt a parasztság volt legjobban kisemmizve háttérbe szorítva (Hiába mutatták ki a statisztikák, hogy ennyi, meg ennyi parasztfiatal tanul középiskolában, egyetemen, vagy lett katonatiszt.) Dobi István szavai nyomán: Nem tudjuk, Rá- kosiék agrárpolitikájának a gonoszsága, vagy butasága volt-e nagyobb.

Nem lesz könnyű feladat helyrehozni a mezőgazdaságban azokat a károkat, amelyeket a múlt évek bűnös politikája okozott. Nem lesz könnyű újból megteremteni a termelés biztonságát. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a parasztság a begyűjtés eltörlése, a tagosítások megszüntetése után is azt kérdezi: — Nem lesznek ezek visszacsinálva valamilyen formában? Azt hisszük, nyugodtan lehet ezzel válaszolni: Nem

Az igaz, hogy a kormány rendeletéi orvosolták a parasztság régi sérelmeit, visszaadták termelési kedvét, de még nagyon sok mindent tisztázni kell. Tisztázni kell mindenekelőtt a szövetkezeti gazdálkodás kérdéseit. Annak ellenére, hogy számos termelő szövetkezet feloszlott, lehet mondani, híve a parasztság a szövetkezésnek, csak nem az eddigi megkötött, merev, szolgai módon lemásolt formáknak. Ezt bizonyítja az is, a fel nem oszlott termelőszövetkezetek kezdik új alapokra helyezni gazdálkodásukat, olyan alapokra, amely az ő adottságaiknak legjobban megfelel. Mindezek mellett azt várja a parasztság, hogy adjanak módot a szövetkezés többféle formájára.

Azt is várja a parasztság, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően necsak szavakban, hanem a gyakorlatban is kapjon segítséget az egyéni gazda az államtól. Necsak a termelőszövetkezetek kapjanak műtrágyát, hanem az egyéniek is, necsak a termelőszövetkezetek vehessék igénybe a gépi mun kát, hanem az egyéniek is.

Mindezeken felül a parasztság, akár szövetkezeti, akár egyéni, valóban kapjon szabadabb kezet a gazdálkodáshoz. Nem kell attól tartani, hogy ellenkező esetben nem lesz biztosítva az ország kenyere, sőt. A parasztság tudja azt, hogy erről neki kell gondoskodni. Nem lehet olyan parasztot találni, aki csak azért termelné meg a gabonát, hogy a padlásán álljon, hiszen annak az árából tudja megvásárolni, ami neki szükséges.

Soha nem volt olyan bizakodó a parasztság, mint most. Csupán arra vár, hogy ne ismétlődjön meg 1953, hogy a kormány valóban tartsa be szavát Akkor pedig a mezőgazdaságban hamarosan begyógyulnak azok a sobek, amelyeket Rákosiék ütöttek bűnös, ostoba politikájukkal.

HÍREK A HELYI IPARBÓL

Lapunk munkatársa felkereste a Megyei Tanács ipari osztályát és a Tolna megyei KISZÖV vezetőségét, ahol az alábbi felvilágosítást kapta a helyi ipari üzemek munkájáról:

A Patyolat Vállalat kivételével, dolgoznak a helyiipari üzemek.

A Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés üzemei között leállt a teveü és a bonyhádi téglagyár. A bonyhádi gyárban azonban már újra indult az égetés, pénteken gyújtották be a kemencét. A teveli üzem egyelőre szénhiánnyal küzd. A Tamási Téglagyárnak is kifogyott a szénkészlete, azonban a gyár munkástanácsa megszervezte

a szomszédos Tolnanémedi Téglagyárból a szén átszállítását Tamásiba, így a tamási üzemben egy napra sem állt meg a kemence.

Anyaghiánnyal küzd a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalat. Azonban a vállalat vezetősége az üzem egyik dolgozóját küldte fel Budapestre, aki állandóan Pesten tartózkodik és gondoskodik a szükséges anyagok beszerzéséről. Sikerült már

eddig is jelentősebb mennyiségű lemezt beszerezni és így folyik az üzemben a különböző háztartási cikkek, vödrök, mosóteknők, füstcsövek, szeneskannák, mosófazekak stb. gyártása. Az üzem dolgozói ezzel enyhítenek az üzletekben egyre inkább megmutatkozó áruhiányon.

VALAMENNYI KISIPARI SZÖVETKEZETBEN FOLYIK A TERMELŐMUNKA

A KISZÖV-nek elsősorban a ruházati és cipész szövetkezetekben sikerült biztosítani az anyagellátást.

Az elmúlt napokban egy teherautó rakomány talpbőrt, felsőbőrt és egyéb kellékanyagokat hoztak Budapestről a megye szövetkezetei részére.

Megfelelő mennyiségű talpbőrrel el vannak látva a szövetkezetek. Nehézségek az egyéb szövetkezetek vasanyag és rönkfa ellátása terén vannak.

A megye harminckét kisipari termelőszövetkezete közül egy sem oszlott fel, bár egyes szövetkezetekben vannak kilépni szándékozóké

Megkínálom, s míg rágyújt, azon gondolkodomt miért mondja el nekem ez az ember mindezeket. Mit kíván tőlem, mikor már füstöl a cigarettája, meg is kérdezem tőle.

— ELŐSZÖR — mondta — nem kívánok magától semmit. Azért beszélek, mert ha én másoknak mondom mindezt, egyik azt mondja nekem van igazam, a másik azt mondja ,egy szó sem igaz, s a harmadik mondatnál márcsak ők vitatkoznak. Úgy gondolom, egy újságíró van annyira csiszolt, hogy meghallgat és meg is ért engem. Bejártam már Oroszországot, Törökországot és sok más helyen is megfordultam, voltam az ÁVH foglya, a tapasztalataim alapján beszélek magának, hátha hasznát veszi.

— Az ÁVH miért tartóztatta le?

— Hazaárulásért.

— Hogyhogy?

— Ki akaUam szökni egyszer nyugatra. Elfogtak, mint hazaárulót, vallattak, milyen összekötteté- téseim vannak odakint. Pedig az

okot itthon kellett volna keresni. A II. világháborúban otthagytam a fél lábam, 90 százalékos rokkant vagyok és 1948-ban megvontak tőlem minden segélyt. Igaz, iparművész vagyok, festő, de akkor is milyen kilátásaim lehettek ezek után idehaza. Ez volt a hazaárulás.

SOKAT BESZÉLGETTÜNK még, elgondolkodtam ezen az emberen. Nem tudom a nevén és a foglalkozásán kívül, hogy kicsoda, csak azt írtam le, amit elmesélt, s ez a történet olyan, mint népi demokráciánk története. Ami jó volt országunk életében az jó ennek az embernek a szavaiban, ami rossz és hibás volt, az benne is csak hasonló érzéseket tudott kiváltani. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor most és a jövőben olyan őszinte politikát kell folytatni, amely sem az emberek anyagi érdekeivel, sem nemzeti érzésükkel nem kerül szembe, sőt, egyezik azzal. A teljesen nyílt, mindenben a dolgozók anyagi és nemzeti érdeküket képviselő politika munkásban, parasztban, értelmiségiben egyöntetű, helyes álláspontot fog kialakítani.

B. L.

Erre vár a parasztság

...az „én“ igazságom