Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)
1956-10-27 / 254. szám
4 1956. OKTÓBER 27. Az úttörő nyomot talált Még a télen történt, mikor az úttörő őrs Mikszáth „Néhai bárány” című elbeszélését tárgyalta, melyről dolgozatot kellett ímiok. Dicsérték a szemfüles Borosát, aki a bunda bélésének foltjáról azonnal ráismert ellopott bárány- kájára és leleplezte a zsugori kulákot. Feri pajtás megjegyezte, hogy nyitott szemmel kell járni és a jelentéktelennek látszó nyómot is figyelembe kell venni: akkor gok tolvajt sikerül leleplezni. Ha meghallgattok — szólt elmésen, elmondom, hogyan sikerült nekem is a múltkori tolvajt kinyomoznom. — Lelepleztél egy tolvajt? — kérdezték — el is vitte a rendőr és le is csukták. — Nem vitte el a rendőr, nem is csukták le, hanem agyonverték. — Agyonverték? Hiszen ez még nagyobb bűn. mint a lopás. — Hát nem volt az az agyonverés olyan nagy bűn, megérdemelte a tolvaj :— jegyezte meg mosolyogva Feri, — mert nem két, hanem négy lábú volt. —-Négylábú? — nevettek valamennyien. — Igen, a szomszédék kandúrja volt, s az lakolt így a tolvajlásért. — Meséld már el, — hang- ' zott köröskörül, s Feri belefogott a történet elmondásába. Elmondta, hogy az egyik nap reggelén szomszéduk nagy lármát csapott, mert éléskamrájából ismét eltűnt egy szál kolbász. Peti fiára gyanakodott. — Bizonyítani ugyan nem tudta, mert az éléskamra ablaka nagyon kicsi volt s elég magasan volt a földtől. Úgy gondolta, hogy Peti valami kampós rúddal szedi ki a kolbászokat. Szegény Petinek volt mit hallgatnia édesapjától, s tán meg is verte, amikor nem vallott be semmit. Feri megígérte neki, hogy segít a tqlvaj ki- nyomzásában ... Egy esős éjszaka után ismét eltűnt egy szál kolbász. A két fiú gondosan átvizsgálta a felázott talajt, de semmiféle nyomot nem találtak. Amint így kutattak, az áruló nyomokat keresve, megkeresték, hogy egy szederfa ágán, mely közel a falnál állt kaparásféle volt. Feri felujjongott örömében: — Idenézz ezen mászott fel a tolvaj, itt a nyoma. —• Ezt gondolod nyomnak? — kérdezte Peti. — Bizony az, valami állat mászik be és ágról ugrik be az éléskamrába. — Aztán elmentek a szomszédhoz és elmondták neki tapasztalataikat. Először kinevette őket, aztán mégis csak gondolkodott és azt felelte, hogy lehet, hogy igazuk van. Tanácsot kért tőlük, hogy hogyan tudhatnák meg pontosan. Ök azt ajánlották, hogy csengetyűt szereljenek az ablakba, s ha az megszólal akkor a tolvaj munkához látott. A következő éjszaka már lesben is álltak. Es amikor megszólalt a csen- getyű. az ablakhoz ugrottak és elfogták a kandúrt, a szájában ott lógott a kolbász. — Peti ugyan sajnálta a kandúrt, de örült annak, hogy a lopás gyanújától megmenekült. — Látjátok, — így kell mindegyikünknek pajtása segítségére sietni. KNÁBEL VILMOS A téli évad filmjei Színes és változatos műsorral várják közönségüket a filmszínházak a téli hónapokban. Három új magyar film szerepel novemberben és decemberben a filmbemutatók között. A szerelemről és a hazaszeretetről szól a Kioltott lángok c. filmköltemény, melynek hőse Hajnóczy, a magyar köztársasági mozgalom vezéralakja, akit Bessenyei Ferenc kelt életre a filmen. Szerelmesét, Lottit, a bájos pesti polgárlányt Ruttkay Éva alakítja. A Csodacsatár c. zenés filmszatíra főszerepeit a nevettetés nagymesterei, Pong- rácz Imre és Feleki Kamill alakítják. A filmtörténet Futboliá- ban játszódik, Ide érkezik a híres „csodacsatár1', s Dúca tengernagy az ő segítségéve! szeretné elnyerni a miniszteri széket. Az iskolások örömére a karácsonyi szünidőben kerül bemutatásra az Eltüsszentett birodalom című színes, szatirikus mesefilm, — melynek főszerepét Krencsey Marianne és Soős Imre játsszák. Az ostoba király meséjén egyaránt derülhet majd felnőtt és gyerek. A magyar és jugoszláv nép közötti baráti kapcsolatok erőTOLNAI NAPLÓ Az MDP Tolna megyei Bizottság* és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség teleionszáma: 20— 1J. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal HJrlaposztálya és a hirlapkézbesttő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 48. Wyarodáért lelel: Odepka Rezső. Telefon: 21—21. södését bizonyítja a november elején megrendezésre kerülő magyarországi jugoszláv filmhét, melynek műsorában három új jugoszláv film szerepel. A Véres út jugoszláv és norvég művészek közös alkotása, témáját a népi harcokból meríti. — Ugyancsak partizántörténetet dolgoz fel a Ne fordulj vissza, fiam című film is, mégis két teljesen különböző művészi alkotás kerül a közönség elé. — Ugyancsak a filmhét keretében kerül bemutatásra az Atkozott pénz című jugoszláv film is. November elején tűzik műsorra Gorkij világhírű regényéből készült színes szovjet filmet, Az Anyát, melyet magyarul beszélő változatban vetítenék a mozik. Ugyancsak a téli bemutatók között szerepel a Sipka szoros hősei című színes film, és a 306-os számú ügy című, magyarul beszélő szovjet film és az egy házasság problémáiról szóló Válóok című szovjet film. A francia filmművészetet Az éjszaka lányai és a Három asz- szony című filmek képviselik majd. Az első filmdráma a párizsi alvilág szerencsétlen asszonyairól szól, a másik három Maupassant novellát dolgoz fel. MOZI Garay Filmszínház október 25—29: Ganga. Művészi indiai film. előadások kezdete vasér- és ■nnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor) Hétköznap fél 6 és 8 órakor« Olvasd, terjeszd a Tolnai Naplót!-----------v—-----------T OLNAI NAPLÓ £seméhymptír OKTÓBER reskedelmi 1728. október 27-én született James Cook híres angol ten rész, a nagy fölfedező. Fiatalabb korában a ke- tengerészetben szolgált, majd a Szt. Lőrinc folyó felmérésének munkálatai ban annyira kitüntette magát, hogy 1768-ban a Vénusz-átvo nulás megfigyelésére Tahitiba küldött „Endeavour” hadihajó parancsnokságával bízták meg. Ezután a déli földrész felkuta tása céljából kétszer körülhajózta a Földet. Utazásainak nagy hatása volt a földrajzi tu domány fejlődésére, a Föld ismerete nagy lépést tett előre általuk. Cook százával fedezte fel a szigeteket, megdöntötte a déli nagy világrész legendáját. Harmadik útján fölfedezte a Hawai szigetcsoportot, és Ame rika nyugati partjaiból 3500 mérföldnyit berajzolt a tengerészeti térképekre. Cook útinaplóit könyvalakban is kiadták. Második útjáról őmaga írt könyvet: „Utazás a déli sark felé és a világ körül“ címmel. HÍREK — Bizonytalan időre elhalasztották Szekszärdon a csütörtök estére hirdetett tanári hangversenyt. A zeneiskola tanári tesületének hangversenykezdési időpontjáról majd tájékoztatjuk olvasóinkat. — Ma adják át Faddon az újjáépített és helyreállított há zakat az árvízkárosultaknak. Az ünnepségre délelőtt 10 órakor kerül sor. — Befejezte éves termelési tervét október 19-én a Báta- széki Épületkarbantartó KTSZ. — Két filmet forgat a télen a berlini C. C. C. Az egyiket Victor Hugo „Nevető ember“ és a másikat Goethe „Faust“-já ból. — A cannesi filmfesztivált 1957-ben május 2—17-ig rendezik meg. — Charlie Chaplint örökös tagjává választotta az angol filmakadémia mivel ő a világ legnagyobb filmszínésze és filmtechnikusa. — Elmarad1 a szombat estére tervezete Télikert megnyitó. A Vfrosi Kultúrház értesíti a közönséget, hogy későbbi időpontban kerül megren dezésre a Télikert megnyitó ünnepsége. A megváltott jegyek érvényesek. Figyelem! Figyelem! Megnyílik az újjáalakított TÁNCOS ÉTTEREM október 27-én, szombaton ko-"“-: ; Fellép RÁCZ VAU schanson énekesnő Kitűnő étel, ital! 125 KÖBCENTIMÉTERES NSU motorkerékpár eladó. — Szekszárd, Béri Balogh-u. 63. ELADÓ 175 köbcentiméteres „Czetka” üzemképes motorkerékpár. Tolna, Jakab Ede. Tanácsháza mellett. S P O R T A falusi sportkörök, sportcsapotok vezetőinek újraválasztást: Az elír üt évek során a falusi sportélet egyre szélesebb- körű lett. Uj községi és termelőszövetkezeti sportkörök és DISZ sportcsapatok alakultak. Példa erre, hogy nagy szómban vesznek részt a falusi dolgozók a szpartakiád, a Falusi Kupa, bajnoki és egyéb versenyeken. Újabb falusi dolgozók ismerkedtek meg a testnevelési és sportmunka jótékony, egészségfejlesztő, szórakoztató, nevelő hatásával. Sok falusi dolgozó vállalt és végez lelkes társadalmi vezető, szervező, ok tató munkát a sportkörökben. A községi sportkörök mintaalapszabályában rögzített elvek és a további fejlődés szükségessé teszik, hogy a községi, termelőszövetkezeti sportkörök ben a feladatok jobb ellátásához a vezető szerveket megerősítsék és újraválasszák. A sportkör vezetőszerveiben bevonjanak olyan dolgozókat, az eddiginél nagyobb számban egyéni dolgozókat, termelőszövetkezeti tagokat, nőket, város ról falura kerülő munkásokat, értelmiségieket — akik. készek a sportkör alapszabály szerinti működésének biztosítására, sportmunkájának irányítására. Ezért az OTSB elnöksége úgy határozott, hogy 1956. szeptember 15-től december 15-ig valamennyi községi, termelőszövetkezeti sportkörben az újjáválasztást le kell bonyo lítani az alábbi ütemezésben: 1. A sportcsapatok, szakosztályvezetőségek és a DISZ sportcsapatok vezetőinek választását: 1956. szeptember 15- től október 15-ig. 2. A sportköri elnökségek és felülvizsgáló bizottságok választását: 1956. október 15-től december 15-ig. A választások célja: 1. Valamennyi községi és termelőszövetkezeti sportkörben a vezetőszervek számot ad janak az 1954. évi párthatározat megjelenése óta végzett munkáról. 2. A sportkörök szervezetileg megerősödjenek, termelőszövet kezeti sportkörben a sportköri vezetőség és a termelőszövetkezeti vezetőség egymáshoz kő zelebb kerüljön. A termelőszövetkezeti községekben és azokban a falvakban, ahol egy, vagy több jól működő termelő szövetkezet van, termelőszövet kezeire épüljön. 3. Elmélyítse a sportkörök és a tömegszervezetek kapcsolatát, biztosítsa a két szervezet egymást kölcsönösen segítő munkáját és nagyobb lehetőséget adjon a községi tömegszervezeteknek a község, termelő- szövetkezet sportélete irányításában és szervezésében. A községi és termelőszövetkezeti sportkörök feladatai: 1. A választásokat előkészítő időszakban rendezni kell a sportkör tagjainak és barátainak nyilvántartását. A „Községi sportkörök mintaalapszabályának“ megfelelően a sportkör tagjait „Községi sportkör tagsági könyvvel”, a sportkör barátait „Községi sportkör barátai igazolvánnyal” kell ellátni és rendezni kell a tagdíj és hozzájárulási díj fizetési elmaradását. 2. A sportkör elnökségét és felülvizsgáló bizottságát taggyűlésen választják. A vezetőségválasztó taggyűlés helyét és időpontját 15 nappal előbb a járási TSB-vel és legalább 8 nappal a sportkör tagjaival és barátaival ismertetni kell. A taggyűlés akkor határozatképes, ha a sportkör tagjainak kétharmada jelen van! 3. A taggyűlésen az elnökség és a felülvizsgáló bizottság számoljon be működéséről. Ismertessék az OTSB 1956. január 20-i bizottsági határozatát; — Az ifjúság közötti test- nevelési és sportmunkáról. — Vitassák meg a határozat megvalósításának eddigi eredményeit, a sportkör 1957. évi terveit. 4. A taggyűlésen ismertetni kell a résztvevőkkel a választás menetét. A választást a községi sportkörök mintaalapszabálya szerint kell IeböhVoli tani. -v Ha a sportkör taglétszáma meghaladja az 50 főt, a taggyűlés nyílt Szavazássál jelölő- bizottságot választ. 50 főnél kevesebb sportköri tagság esetén a tagok által nyílt szavazással megválasztott személy javasol 3-^-11 tagú elnökséget és 3 tagú felülvizsgáló bizottságot. Egyébként a taggyűlés .bármely résztvevője tehet személyi javaslatot. A javaslatokat egyenként kell vitára és szavazásra bocsátani. A' szavazás nyílt. A taggyűlésen jegyzőkönyvet kell vezetni és egy példányát a kitöltött „Jelentés a községi és termelőszövetkezeti sportkörök vezető szélöveinek választásáról“ nyomtatvánnyal a járási TSB-nek meg küldeni. A szakosztályvezetőségbe, an nak nagyságától 2—5 fő választható (szakosztályvezető, helyettes, intéző, csapatkapitány, gazd. felelős). 5. A választást követő; 8 napon belül az elnökség tartsa meg ülését és szabják meg munkaköri feladataikat (elnök, helyettes, szervezési, sportoktatási, ágit. prop., gazdasági felelősök, elnökségi tagok). 6. A tömegszervezetek tekintsék saját ügyüknek az újjáválasztást és tevékenyen folyjanak a munkába. Minél több fiatalt hozzanak közel a sportkörhöz. A községi és a termelőszövetkezeti sportkörök szakosztályvezetőségeinek, elnökségeinek, felülvizsgáló bizottságainak és a sportcsapatok veze tőinek újjáválasztása a falusi sportmunka további fejlesztésének fontos tényezője. Éppen ezért fontos; mind sportköreink, mind sportcsapataink a legkomolyabban foglalkozzanak az elkövetkező napokban ezzel a kérdéssel. (Megjelent a Szekszárdi JTSB. ágit. prop. híradójában.) Egy kis kirándulás margójára A Dombóvári Törekvés labdarúgó szakosztálya az elmúlt vasárnap különvonatot indított Bátaszékre, a két csapat nagy találkozójára. A különvonat indítását hangoshíradón és egyéb módon népszerűsítették és hála a nagy igyekezetnek, nagyszámú sportbarát vehetett részt a kiránduláson. A bajnokság akkor; egyik esélyese, valamint a kiesés ellen küzdő csapat játékosai mindent megtettek, hogy a két szurkolótábor tagjai megelégedéssel nyilatkozzanak majd a mérkőzés végén. A bíztatásban a dombóváriak részéről nem is volt hiány. Sőt néha ők is a pályán akartak játszani, hol az ellenféllel, hol meg a partjelzővel. mikor hogyan alakult az iram. A parázs jelenetek csak fokozták a. vendégközönség hangulatát, melyet kicsikart belőlük a bátaszékí csapat egyik-másik játékosának durvasága, na, meg a bátaszéki fehér újbor. Heves küzdelem folyt a pályán, s a pályán kívül a nézőtéren egyaránt. Végül is l:0-ás félidő után 2:0-ás győzelemmel, de 3:0-ás erkölcsi vereséggel ért véget a két csapat találkozója. Már úgy látszott, hogy a mérkőzések végével, a kirándulás élményben is a végéhez ér, ám nem így történt. Az említett különvonat maga biztosan várta 6 órára utasait a pályaudvaron, hogy mint jött, csendben távozzék is. R. szakosztályvezető azonban a pa rázs hangulatban, teljesen sport szerűden módon adott utasításokat egyes szurkolók kiszállítását illetően. S mint mondotta, addig nem indul ei a vonat, amíg ő nem akarja! Úgy tudom, hogy R. szakosztályvezető egyben a kirándulás vo- natvezetőj^ is volt, de a hazafelé utazáshoz már egy kis erőt is gyűjtött a bátaszéki fehérből. Voltak, kik e fellobbant lángot oltani akarták, de az ellenkezőleg sikerült, s még csak jobban terjedt, olyannyira, hogy a vérmes szurkolók egymásnak estek. A csendesebbek ezzel újabb produkcióban gyönyörködhettek, szidva a vasutat, a vezetőséget, s leginkább önmagukat, hogy eljöttek. Ezalatt vonatvezető (?) hiányában, s egyéb nehézségek miatt álltunk, s vártuk a jószerencsét vártuk a boldog indulás pillanatát. Mikor már úgy ,ahogy elült a csatazaj nem sokkal tíz óra előtt, feledve az egész nap színes élményeit, a zöld indítólámpa reménytkeltő sugarát láttuk imbolyogni a hűvös őszi éjszakában. Elindultunk. Elindultunk azzal az örömteli megnyugvással, hogy eddig már eljutottunk, s a hazatérés pillanata minden kilométer után közelebb került. De másra is gondoltunk. A szurkolók többségében élt a tudat, hogy máskor jobban meggondolják, hogy csatlakozzanak-e egy ilyen kis kiránduláshoz. K. L. Dombóvár. Apróhirdetések SZAKKÉPZETT varrónőket és férfiszabókat azonnali belépéssel felvesz a Szekszárdi Szabó KTSZ. A BONYHÁDI Ruházati Ktsz férfi fodrászt keres azonnali belépéssel. EGY 200-as DKV. eladó. Szekszárd, Perczel Mór u. 30. A BÁTASZÉKI Épületkár- ban tartó Ktsz. tetszetős konyha és hálószoba bútorain kívül — most jóminőségű kárpitosmunkát is vállal. Szék, fotel, reka- mié, sezlon már 900 forinttól. VENNÉK fürdőszobaberendezést, különböző nagyságú „Calor” kályhákat. Szekszárd, Poláck-u. 1. Földváry. 40 BASSZUSOS, 4 hangvr ^ tós új tangóharmonika Mözs Sztálin-u. 90. Fadd—Nagydorog 3:1 (1:0) Nagy iramban kezdődik a játék, s mindkét részről szép támadásokat Indítanak. A 35-lk percben egy szép beadást Pa- sin8zky a hálóba fejel (1:0). — Szünet után Nagydorog Irányítja a játékot, de nem tud gólt elérni. A 20. percben egy félpályáról elindult támadás végén Paslnszky lő gólt (2:0). A 35. percben a hazaiak érnek el gólt, majd nem sokkal később Paslnszky 11-esből beállítja a végeredményt. Jók: Paslnszky, Scheffer, illetve Kovács III. és Szeíp.