Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)

1956-10-25 / 252. szám

Világ proletárjai PjJVß* Tolnai m Eg: retomi Nagy Imre elvtárs, a Minisztertanács elnökének szózata lUU. E6Y1I BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS TAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. CSÜTÖRTÖK, 1956 OKTÓBER 25. A MDP Központi Vezetőségének felhívása MUNKÁSOK! ELVTARSAK! DOLGOZÓK! A dolgozó nép ellensége, a reakció sötét hordája ki­használva az egyetemi ifjúság békés felvonulását, kezet emelt a magyar dolgozó nép államára, megtámadta a főváros fontos középületeit és ellenforradalmi jelszavakat hangoz­tatva gyilkolt, rabolt és gyújtogatott. A népi demokrácia ellenségei aljas támadásának célja, hogy népi demokratikus rendszerünket megdöntsék, megzavarják és ha lehet, elgán­csolják pártunknak és kormányunknak azt a legfőbb törekvé­sét, hogy gazdasági és politikai életünk fogyatékosságait kiküszöbölve, az eddiginél jobb életet biztosítson dolgozó népünk számára. A Központi Vezetőség megvitatja és az ország sajá­tosságainak megfelelően alakítja át a népgazdaság fejlesz­tésére, a népjólét emelésére irányuló terveinket és gondos­kodni kíván arról, hogy a mezőgazdasági termelés bizton­sága növekedjen, hogy országunkban tovább fejlődjék a szo­cialista demokratizmus és ezen belül különösen az üzemi demokrácia. Mind ezt az egészséges kibontakozást akarja megaka­dályozni az ellenforradalmi hordák aljas támadása. Az ellen­forradalmárok piszkos rágalmaikkal meg akarják gátolni né­pünkben a Szovjetunió iránt érzett bizalmat, el akarják sza­kítani országunkat a szocialista országok családjától. Sötét tervük célja az, hogy szembeállítsák hazánkat barátaival és védtelenné tegyenek bennünket az imperialisták ármányko­dásaival szemben. Hogy megfosszák népünket szabadságá­tól. Visszaállítsák Magyarországon a tőkések és földesurak hatalmát. A budapesti munkások számos helyen hősiesen védték üzemeiket, a dolgozók munkahelyeiket. Az államvédelmi katonák és tisztek, a honvédségi, valamint a rendőrségi ala­kulatok és egyes szovjet alakulatok segítségével felszámol­ják az ellenforradalmi banditák fegyveres csoportjait. Munkások! Magyar Dolgozók! Ne üljetek fel hamis jel­szavaknak, ne hagyjátok megzavarni termelő munkátokat. Sorakozzatok fel egy emberként pártunk, a Központi Vezető­ség, újonnan megválasztott Politikai Bizottságunk és népi kormányunk mögé. Támogassátok a rend helyreállítására és fenntartására tett intézkedéseket. Kemény visszavágás­sal vegyétek el örökre az ellenforradalmi banditák kedvét attól, hogy kezet emeljenek a magyarok államára. MAGYAR DOLGOZÓK PARTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE Ä gyárak dolgozói nemmel válaszoltak Megdöbbentett s. tegnapi rá­dióhír, megdöbbentett és mély­ségesen elítélem azokat a pro­vokátorokat, akik ifjúságunk békés, jogait követelő tünteté­sét a polgári lakosság meggyil­kolására, a belső békés rend megbontására használták fel. Nagyon helyesnek tartom, hogy gyáraink dolgozói nemmel vá laszoltak a provokátoroknak és készek voltak megvédeni a gyárakat, a gépeket, saját, s valamennyiünk jogos tulajdo­nát. örömmel és megnyugvással hallgattam és hallgatta egész dolgozó népünk Nagy Imre elv­társ rádiószózatát és az 1953. évi program megvalósítását, amely valóban az egészséges demokratizálódás folyamatát fogja elősegíteni. Szükséges a mezőgazdaság szocialista átszer­vezése, de szükség van annak elengedhetetlen előfeltételére is, a termelőszövetkezetek szerve­zésének teljes önkéntességére. A mezőgazdasági termelés vo­nalán is az az elv Irányítsa a termelőszövetkezeteket és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat, hogy minél több, jobb és olcsóbb termékeket ál­lítsanak elő. Mindezek eléréséhez azonban feltétlenül szükséges, hogy vég­leg, napok, órák alatt újra hely­reálljon a rend, hogy megszűn­jön egymás oktalan gyilkolása. Elítéljük, megvetjük az ártatlan emberek meggyilkolok, mert mi nem harcolni, egymás éle­tét kioltani akarjuk, hanem bé kességben élni és dolgozni. Papp Lajos a gépállomások megyei igazgatója fl Hazafias Népfront támogatja a kormányt A Hazafias Népfront Megyei irodáját tegnap délelőtt több vidéki és szekszárdi elnökségi tag kereste fel, amint erről Hunyadi Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára tájé­koztatott bennünket. Azt is tudomásunkra hozta, hogy az elnökség tagjai mélységesen elítélik azoknak a provokáció­ját, akik a békés tüntetést ál- lamrendünk megdöntésére, ár­tatlan emberek vérének onta- sára használták fel. Továbbá a legteljesebb bizal műkről biztosították a Magyar Népköztársaság kormányát Nagy Imre elvtárs vezetésével. Őszinte örömmel vették tudo­másul azt a tényt, hogy Nagy Imre elvtárs újból elfoglalta helyét a kormány élén. Bíz­nak benne, hogy a párt és a kormány úrrá lesz a helyzeten s ehhez egységesen a legna­gyobb támogatást adják meg. Budapest Népe! Közlöm, hogy mindazok, akik a további vér­ontás megszüntetése érdeké­ben ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik fegyverei­ket, mentesülnek a statáriális eljárás alól. Egyúttal kijelen­tem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvi alapján, úgy ahogy azt annak idején a parlamentben kifejtettem, or­szágunk következetes demokra tizálását, párt, állami, politi­kai és gazdasági élet minden területén. Kövessék felhívá­sunkat, szüntessék be a har­cot, biztosítsák a rend. a nyu­galom helyreállítását, népünk, országunk jövője érdekében. Térjenek vissza békés alkotó­munkához. Magyarok! Elvtársak! Bará­taim! Felelősségteljes percek­ben szólok hozzátok, mint tud­játok a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az Elnöki Tanács bizalmából mint a Minisztertanács elnöke átvettem a kormány vezetését, minden lehetősége megvan an­nak, hogy politikai programo­mat a magyar népre támasz­kodva. a kommunisták vezeté­sével a kormány megvalósítsa. E program lényege, mint tud­játok, a magyar közélet széles körű demokratizálása, a szo­cializmus építésében, a mi nemzeti sajátosságainknak megfelelő magyar út megváló sítasa, nagy nemzeti céljaink a dolgozó tömegek életkörülmé­nyeinek gyökeres megjavítása. Ahhoz azonban, hogy a mun­kához közös erővel veletek együtt hozzáláthassunk, a leg­első dolog a rend, a fegyelem, a nyugalom megteremtése. A békésen tüntető magyar ifjú­sághoz csatlakozva ellenséges elemek félrevezetve sok jóhi­szemű dolgozót a népi demok­rácia, néphatalom ellen for­dultak. A legelső és mindenek előtt álló feladat most, hogy a --1 yzetet sürgősen konszolidál­juk, utána minden kérdésben szótértünk, hiszen egyet akar a korrtiány és a magyar nép többsége. Nemzeti létünk iránti közös nagy felelősségre hivat­kozva szólítalak fel bennete­ket, minden magyar férfit, nőt, ifjút, munkásokat, parasz­tokat, értelmiségieket hogy szilárdan álljatok helyt, őriz­zétek meg nyugalmatokat, álljatok ellent a provokátorok­nak, segítsetek helyreállítani a rendet, támogassátok a rend- fenntartó erőinket. Meg kell akadályozni közös erővel a vér ontást, nem szabad engedni, hogy vér szennyezze e szent nemzeti programunkat. A ma­gyar kormány békés építőmun­kára készül. A kormány el van szánva arra, hogy nem engedi letéríteni magát a demokrati­zálás, a magyar nép érdekei­nek megfelelő, a nép széles ré­tegeivel megtárgyalt program megvalósításának útjáról. Nem a bosszúállás, hanem a megbékélés politikáját akar­juk folytatni. Ezért a kormány elhatározta, hogy mindazokat, akik önként és azonnal leteszik a fegyvert, abbahagyják a har­cot, nem vonja statáriális el­járás alá, mint ahogy így járt el a magukat eddig megadott csoportokkal szemben is. Munkások, védjétek meg a gyárakat, a gépeket, a magunk kincse ez, az egész népnek okoz kárt, áki rombol, foszto­gat. A rend, nyugalom, fegye­lem, ez most a jelszó, ez áll mindenekelőtt. Barátaim! Magyarok! A kormány programját hamaro­san részleteiben is ki fogom fejteni és azt a rövidesen össze­ülő országgyűlés fogja megvi­tatni. Jövőnkről van szó, nem­zeti létünk, felemelkedésének nagy útja áll előttünk, állja­tok a kormány mögé. biztosít­sátok a békés építő, alkotó munka folytatását, tegyétek le­hetővé, hogy hazánk minden dolgozója zavartalanul mun­kálkodhasson családja és maga jövőjén. Álljatok a párt mögé, álljatok a kormány mögé, bízzatok abban, hogy a múlt hibáin tanulva megtaláljuk a helyes utat hazánk felvirágoz­tatására. Megyénk dolgozói elítélik a provokációt! A Dombóvári Sertéstenyc >z- tö Vállalat igazgatója, Nye -ki elvtárs teletonon közölte szer­kesztőségünkkel, hogy a válla­lat dolgozói különböző helye­ken csoportosan hallgatták szerdán a rádiónak a budapesti eseményekről szóló közlemé­nyeit. A vállalat dolgozói el­ítélik a provokációt: azt a módszert, hogy egyesek a bé­kés tüntetést vérontásra, fegy­veres támadásra használták fel. A Tolna megyei Moziüzemi Vállalat dolgozói mélységes megvetéssel elítélik azt a pro­vokációt, melyet az ellenséges elemek erőszakoltak ki kedden éjjel, a békésen tüntető, jogai­kat követelő egyetemista fiata­lok és a hatósági közegek kö­zött. — Mi, mondja a vállalat dolgozóinak véleményét tolmá­csolva Rugási elvtárs, a válla­lat igazgatója — tisztában va­gyunk azzal, hogy fiataljaink nem ezt akarták, ök nem akar­hattak vért. Éppen ezért remél jük, hogy a félrevezetett fiata­lokat nem sújtja büntetés. Ellenben követeljük, hogy ha­zánk és dolgozó népünk ellensé geit, akik a vérontás előidé­zői voltak, szigorúan büntessék meg. Üdvözöljük Nagy Imre elv- társat, a Minisztertanács élén. Moziüzemi Vállalat dolgozói ATolnaiNapló párt alapszerve zete és a Tolna megyei újság­írók mélységes megdöbbenés­sel vették tudomásul, hogy a jóhiszemű egyetemi ifjúság fel vonulását egyes provokátorok aljas céljaik megvalósítására szándékoztak felhasználni, za­vargásokat keltettek az ifjúság soraiban és fegyveres összeüt­közésekhez folyamodtak. A Tolnai Napló pártalapszer vezete és az újságírók elítélik az ilyen megnyilatkozást. Egy­ben biztosítják támogatásuk­ról az új pártvezetőséget és a magyar kormányt, Nagy Imre elvtárs vezetésével az élen, mivel mindannyiunk közös cél­ja, hogy országunkban megváló süljön a legteljesebb demokra­tizmus alapján a szocializmus. Szekszárd, 1956. október 24. A Tolnai Napló pártalapszervezete és a megye újságírói Közlemény a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének üléséről A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége 1956. október 24-én ülést tartott, amelyen új tagokat vá­lasztott a Központi Vezetőségbe. Újjáválasztotta a Politikai Bizottságot és a Központi Vezetőség titkárságát. A Központi Vezetőség tagjai sorába választotta Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Münnich Ferenc és Nagy Imre elvtársakat. A Politikai B’zottság tagjai sorába választotta Apró Antal. Gáspár Sándor, Gerő Ernő, Hegedűs András. Kádár János. Kállai Gyula. Kiss Károly, Köböl József, Marosán György, Nagy Imre, Szántó Zoltán elvtársakat. A Politikai Bizottság póttagjaiul Losonczy Géza és Rónai Sándor elv- társakat választották meg. A Központi Vezetőség első titkárának megbízatásában megerősítette Gerő Ernő elvtársat. A Központi Vezetőség titkárai: Donáth Ferenc. Kádár János és Kállay Gyula elv­társ. A Központi Vezetőség javasolja a Népköztársaság El­nöki Tanácsának, hogy Nagy Imre elvtársat válassza meg a Minisztertanács elnökének és Hegedűs András elvtársai a Minisztertanács elnökhelyettesének. A Központi Vezető­ség utasította a Politikai Bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki a párt és az ország előtt álló feladatok meg­oldására vonatkozó javaslatait. (MTI) Á Magyar Dolgozók Pártja Tolna megyei Végrehajtóbizottságának közleménye Az MDP Tolna megyei Vég- rehajtóbizottsága 1956 okt. 24- én rendkívüli kibővített ülést tartott. Az ülésen résztvettek a Megyei Pártbizottság osztályve­zetői és a járási pártbizottsá­gok első titkárai. A Végrehajtóbizottság egy­hangúlag a következő határo­zatot hozta: 1. A Végrehajtóbizottság mélységesen elítéli a budapesti provokáció szervezőit, mert te­vékenységükkel a nép hatalmá­nak megdöntését akarták elérni. 2. A Megyei Párt Végre­hajtóbizottság egységesen fel­zárkózik Pártunk Központi Ve­zetősége és kormányunk mögé. Különösen örömmel üdvözli Nagy Imre elvtárs felhívását, amelyben mindenkit a rend, a nyugalom, a fegyelem meg­teremtésére, a békés termelő- munka folytatására hív fel. Nagy Imre elvtárs rövid nyi­latkozata biztosíték arra, hogy a párt és a kormány mindazo­kat az égető politikai és gazda­sági kérdéseket, amelyek né­pünket foglalkoztatják, határo­zottan rendezi. Ezért felhívjuk megyénk min­den becsületes, hazáját szerető dolgozóját, minden magyar ha­zafit, kommunistát és párton- kívülit egyaránt, hogy minden erejével sorakozzon fel a Párt Központi Vezetősége, a kormány mögé és saját munkaterületén szolgálja az első célkitűzéseket a rend, fegyelem, a nyugalom megteremtését, a békés termelő­munka megindítását, s ezzel po­litikai és gazdasági kérdéseink gyors megoldását, népünk jólé­tének növelését, a szocialista demokratizmus igazi megvaló­sítását. MDP Tolna megyei Végrehajtóbizottság Elítélik az ellenlorradalmársk felkelését, ezentúl még jobban dolgoznak a tengelici felőli Isz tagjai A véres budapesti események híre a rádión keresztül jutott el a tengelici Petőfi Tsz-be, amelynek pártvezetősége szer­dán délelőtt rendkívüli ülést tartott. Ezen megbeszélték a budapesti eseményeket és a kormányban bekövetkezett vál­tozást. A tsz pártvezetősége — amint ezt a szerdai ülésen ki­nyilvánították — mélységesen elítéli az ellenforradalmárok gaztetteit, s ugyanakkor egy emberként áll a Központi Ve­zetőség mögött és teljes biza­lommal tekint Nagy Imre mű­ködése elé. — Azt várjuk Nagy Imre elvtárstól, — mondotta Hos- nyánszky János országgyűlési képviselő, a tsz Kossuth-díjas elnöke, — hogy szigorúan lép­jen fel a zavargókkal szemben. De ugyanakkor azt is várjuk munkásságától, hogy mindent megtesz a demokratizmus ki­bontakoztatása, az 1953-as kor­mányprogram elvi alapján a dolgozók életkörülményeinek megjavítása érdekében. A tengelici Petőfi Tsz ren­des napi munkáját a véres buda­pesti események sem zavarták meg. A tsz-ben tovább folyt a betakarítás, három vetőgép pe­dig egész nap dolgozott a föl­deken. Szükség is volt a serény munkára, mert 780 holdnyi őszi vetésükből szerdán reggel már csak 11 hold búza vetése volt hátra. — Jó munkával akarunk vá­laszolni arra, hogy ismét Nagy Imre elvtárs lett a miniszter- tanács elnöke — így vélekedtek a tengelici tsz tagjai, akik szorgos munkájuk eredménv e- ként már a. délutáni órákban je­lenthették, hogy a Petőfi Tsz minden őszi vetésével végzett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom