Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-05 / 209. szám
Vit Tolnai it Egyetemi Konyvtá pScs Újabb 36 család választotta a közös gazdálkodást Túlteljesítették nyári tervüket is Tolna megye gépállomásai XIII. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR. SZERDA, 1956. SZEPTEMBER 5. A begyűjtési verseny haj Fájában Számtalan község, termelő, szövetkezet és egyéni dolgozó paraszt vett részt megyénkben az Alkotmány Ünnepének tiszteletére indított begyűjtési versenyben,. Legnagyobb részük már megvalósította ígéretét. teljesítette beadási kötelezettségét. Egy-egy községben már tízesével sorolják fel azokat a gazdákat, akik a gabonabeadás mellett teljesítették egész évi sertés, baromfi, tojás, és egyéb beadási kötelezettségüket. Nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy a múlt év során, de főleg az idén, szilárdabbá vált a begyűjtési fegyelem. — Egyre kevesebb azoknak a gazdáknak a száma, akik kötelezettségeiket késve, kénytelen. kelletlen teljesítik, vagy akiknél a törvény szigorával kell fellépni és kényszeríteni őket kötelességeik teljesítésére. Tudják a gazdák hogy az országnak szüksége van a kenyérre, mert kenyérgondok — mellett nem dolgozik szívesen a munkás sem, aki számukra a ruhát, lábbelit, szerszámot állítja elő. Tudja a parasztság, hogy az államnak tekintélyes mennyiségű készletre van szüksége az ellátatlanok szükségletének fedezésére, mivel ő maga is él belőle. A háziasz- szonynak, amikor sok a munka nincs ideje kenyérsütésre, ilyen kor a boltban vásárolja meg a kenyeret. Tudják azt is, azért van szüksége még az államnak miné] több gabonára, mert külföldre is szállítunk belőle és értékes gépeket nyersanyagokat kapunk érte cserébe. Ezért halad jobban a begyűjtés, illetve javult meg örvendetesen ebben az évben. Amíg az előző években az országos versenyben megyénk sohasem tartozott a legjobbak közé, ebben az évben már lényegesen javultak eredményeink. Az alkotmányünnepi begyűjtési verseny során megyénk az első helyet szerezte meg és tartja hetek óta. Most. szeptember 10-érr zárul ez a versenyszakasz. Nem szabad megengednünk, hogy most, a hajrában hódítsák el tőlünk az első helyet, amellyel komoly megbecsülést szerezhet magának az egész megye. Az eddigi eredményeket még fokozhatjuk is, csak meg kell találni a lehetőségeket, amelyek nyomán sikert érhetünk el. Mit kell tennünk tehát, hogy megyénk legyen az augusztus 20-i versenyszakasz győztese? Elsősorban is a legjobb eredményt elérő községek, járások tapasztalatait kell felhasználni. A begyűjtés ott eredményes, ahoj a begyűjtési apparátus a tanács megfelelően foglalkozik vele, illetve a gazdákkal. A járások közti versenyben az ötödik helyen van a bonyhádi járás. A különböző községekben 92 olyan gazda van, akik hátralékban vannak a gabonabeadással, holott megtermett a gabonájuk ahhoz, hogy teljesíthessék kötelezettségüket. S az eredmény: Kakasd is, Aparhant is, nem sokkal haladta túl az 50 százalékos begyűjtési eredményt augusztus végéig. Mindez azért van, mert nem léptek fel erélyesen a hátralékosokkal szemben, nem számol tatták el őket. Aparhant szom. szomszédos Majossal, amely vi. szont már túlhaladta a száz(i százalékot. Az adottságok mind(i két községben hasonlók, mégisf az egyik az elsők a másik azf utolsók között van. A bonyhádi járás gyengébb eredményeiben1 az is szerepet játszik, hogy hatszázon felül van az olyan termelők száma, akiknél nincs, hízóbaállítva a beadásra kerülő sertés. Ez természetesen a gazdák hanyagsága, de ugyanúgy a begyűjtési apparátusé is. — amely nem követelte meg tőlük, hogy fogják hizlalásra a be adásra szánt sertéseket, vagy vásárolják meg a hízónakvalót. .Nagyon sokszor szóbakerül, de sosem lehet eléggé hangoztatni, hogy a húsbeadást nemcsak a negyedév, vagy az. év végén, hanem a meghatározott terv szerint kell teljesíteni. Az országot nemcsak télre kell ellátni hússal és egyébbel hanem rendszeresen egész éven keresztül. Az aratás, cséplés ideje alatt minden község ej volt látva hússal, még a szükségleteken felül is nem egy helyen. Még jobb lehetett volna a húsellátás, ha a hátralékosok is időben teljesítik beadási kötelezettségüket. — vagy megkövetelik azok teljesítését. Alig négy-öt nap van még hátra az alkotmányünnepi versenyszakasz lezárásáig. Négy- napi komoly erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy megtarthassuk első helyünket, amelyet a beadási kötelezettségek teljesítésével harcoltunk ki magunknak ezideig. Az első hely megszerzése — most a gyengébben teljesítő já. rásokon, községeken múlik, — azon, hogyan, milyen mértékben számolják fel a hátralékokat, hogyan szereznek érvényt szükség esetén a törvénynek. A hátralékok felszámolásánál elsősorban felvilágosító munkát kell alkalmazni. Meg kell magyarázni a hátralékosoknak — mit jelent államunk számára az, ha pontos időben rendezik beadási kötelezettségüket. Mutassuk meg nekik, milyen hátrányt jelent számukra, ha elhanyagolják kötelezettségeik teljesítését. Sok múlik a begyűjtési megbízottakon, de a községi tanácsokon is, mert ahol a végrehajtóbizottság, a tanácstagok segítik a begyűjtést, ott megvan az eredmény is. Itt van most az alkalom, hogy megyénk újabb megbecsülést szerezzen magának az eddigiek mellé. Mutassuk meg, hogy — amiben eddig vajm; ke vés sikert könyvelhettünk el ma gunknak — a begyűjtésben is képesek vagyunk jó eredmények elérésére. A Tolna megyei Párt- Végrehajtóbizottság közleménye A Tolna megyei Párt Végrehajtóbizottság Tamás László elvtársat, a Tamási járási Tanács elnökét szigorú megrovás pártbüntetésben részesítette, mert hivatali hatalmával visz- szaélve, a feléje alkalmazott bírálatot a bíráló üldözésével igyekezett elfojtani. értek el, amely kimagasló eredmény a megyében. Összegezve a gépállomás munkáját, eredményük 129,1 százalék és a részlettervek teljesítése is meghaladja a 100 százalékot. A nyári terv teljesítésében a bonyhádi gépállomás áll a második helyen. Teljesítése 125,7 százalék, alig maradt el Iregszemcse mögött de a terv- szerűség már gyengébb. A harmadik helyre a szintén jó eredményt elért Teveli Gépállomás került. 124,5 százalékra teljesítette nyári tervét, s hasonlóan az iregszemcsei gépállomáshoz, a részletterveknél is elérte a 100 százalékot a cséplés kivételével. Fogadónap (regszemcsén és Felsőnyéken Helyrehozzák a réteket és legelőket Gyünkön * * * Győré József országgyűlési f képviselő csütörtökön délután 4 4 órakor Iregszemcsén, szom- f baton délután pedig Felsőnyc- f ken tart fogadónapot.---i G yünk község határában nagyarányú talajjavító munkálatok folynak a réteken és a legelőkön. E területek ugyanis hosszú éveken keresztül nem Icaptak kellő gondozást és ezért minőségük megromlott. A réti szénákat például alig tudják takarmányozásra hasznosítani gyenge minőségük miatt, s gzt főként az okozta, hogy a gondozatlan csatornák nem tudták levezetni a csapadékot és az áradások folytán teljesen eliszapolódtak a rétek. Most a községi tanács megteremti annak az alapjait hogy ismét jóminőségű és bőséges széna teremjen, s jó legelők legyenek a község határában. Mi, a Kajmádi Állami Gazdaság dolgozói felháborodva vettük tudomásul az Adenauer-kormány döntését a Német Kommunista Párt betiltásával kapcsolatban. Meggyőződésünk azonban, hogy a nyugatnémet kommunista elvtársak nem adták fel a reményt, tántoríthatatlanul harcolnak a békéért, a népek közti barátság további mélyítéséért, tudják, hogy harcukban nem állnak egyedül. A világon minden békét szerető ember mellettük áll harcukat támogatja. A sok mitlió dolgozó mellett mi is felemeljük tiltakozó szavunkat a Német Kommunista Párt betiltása ellen, követeljük, hogy az Aden- auer-kormány biztosítsa a Német Kommunista Párt legális működését. Követeljük a Német Kommunista Párt legális működését Kajmádi Állami Gazdaság 250 dolgozója. Nem akarunk árvát, özvegyet... Mi Kisvejke község kommunistái felháborodásunkat fejezzük ki és tiltakozunk a Német Kommunista Párt betiltása ellen. Követeljük, hogy a Német Kommunista Pártot ismét törvényesítsék és a kommunisták elleni hajszát szüntessék be. Mi a múltból sokat tanultunk. Nem akarjuk, hogy ismét sok árva és özvegy legyen a nyugatnémet kormány háborús politikája következtében. i boldog szabadság tsz kisvejke Egykori ifjúsági vezetők találkozója Szekszárdon Ebben az évben is Tolna megyei győzelemre számíthatunk A Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség megyei lövészversenyét a 26 éven felüli csoportban a Simontornyai Bőrgyár csapata nyerte, a fiatalok versenyét pedig a Paksi Konzervgyár MÖHOSZ alapszervezete. Szeptember 29-én Pákozdon országos lövészversenyt rendeznek, ahová a paksi fiatalok, mint esélyesek, készülnek. A DISZ Központi Vezetőségének vóndorserlegét a múlt évben a gyönki fiatalok nyerték, azóta is náluk van s most a konzervgyár csapata szeretné megnyer, ni. A jó felkészülés azt mutatja hogy ebben az évben az országos MÖHOSZ lövészversenyen, Pákozdon, újabb Tolna megyei győzelemre számíthatunk. Hezőgazdasági hírek A megye valamennyi állami gazdaságában a termelőszövet, kezetekhez és egyéni gazdaságokhoz hasonlóan megkezdődtek a vetések. Eddig mintegy 600 holdnyi területen vetettek repcét, takarmánykeveréket és egyéb kora őszi növényeket. Teljes lendülettel körülbelül tizenötödikén indul meg az állami gazdaságokban az őszi vetési munka. * A Harc Janya-pusztai Uj Elet Termelőszövetkezetben az elmúlt hét keddjén kezdték meg a silózást. A fogatosok, valamint Szilágyi János és Nyúl Teréz jó munkája « hozzájárult ahhoz, hogy a hét végére 225 köbméter jóminőségű silótakarmányt készítettek. * Az Alkotmány ünnepének tiszteletére indított begyűjtési verseny a végéhez közeledik. Szeptember 2*ig a megye búzából és rozsból 80 százalékon fe. lül, árpából és zabból 90 százalékon felül teljesítette begyűjtési tervét. A versenyszakaszt szeptember 10-én zárják le és értékelik. Eddig a megye a gabona, állat és állati termékek begyűjtésében 93,3 százalékot ért el. Hétfőn délután a szekszárdi DISZ bizottság a Városi Pártbizottsággal együttműködve megrendezte a régi ifjúsági szervezetek vezetőinek találkozóját a városi művelődési otthonban. A találkozón több hajdani Tolna megyei KIMSZ vezetőn ki vül mintegy negyven EPOSZ, MADISZ és más volt ifjúsági szervezet vezetője jelent meg. A résztvevők elhatározták hogy a jövőben több ehhez hasonló találkozót ren. deznek. Uj szórakozási lehetőségek Nagyszokolyban A nagyszokolyi dolgozók számára nem közömbös, hogy munkaidő után megtalálják-e szórakozásukat, vagy sem. A község az utóbbi időben sokat fejlődött, a községfejlesztési alap és a dolgozók társadalmi munkájának felhasználásával több új létesítmény alakult. Cseke Lászlóné pedagógus indítványozta egy falumúzeum létrehozását. Ezt a kezdeményezést a község vezetői támogatták és megfelelő helyiséget adtak. Még fokozottabb támogatást nyújtanak ehhez a község dolgozói, akik régiségeiket felajánlják a múzeumnak. Nagyszokoly község fejlődését nemcsak a falumúzeum létrehozása szemlélteti, hanem a község közepén a szép lombos fák között épült egy Sör kert is. Ehhez a község lakossága társadalmi mxm kával jelentős támogatóm nyújtott. A területet rendbehozták és bekerítették. — A földművesszövetkezet adta a Sörkert felszerelését ,az asztalokat és térítőkét. A kerthelyiségben jól érzik magukat a község dolgozói, hiszen előzőleg csak egy kocsma volt a faluban ,ahova sokan nem szívesen járnak. Még egy dologgal dicsekedhet Nagyszokoly község. Nemrégiben egy cukrászdát létesítettek, amely nek egyaránt örül a falu ap- raja-nagyja. Mindezek az eredmények azt mutatják, — hogy a község vezetői és dolgozói egyaránt törődnek a falu fokozatos fejlesztésével. A Közalkalmazottak Szakszervezetének Területi Bizottsága szeptember 3-i*^, gyűléséről Szeptember 3-án a Közalkalmazottak Szakszervezetének Területi Bizottsága ülést tartott ahol megbeszélték szak- szervezetük országos kongresz- szusának előkészítését, amely október 19—20-án lesz, és a területrendezés, valamint az egyszerűsítés problémáit. A beszámolót Szigetvári Ernő, a Területi Bizottság elnöke tartotta. Tolna megyéből már eddig is többezer ésszerűsítési javaslatot küldtek a Minisztertanácshoz és ezen az értekezleten újabb javaslatok születtek. így például felterjeszti a területi bizottság hogy az államigazgatásban dolgozók bérrendszerét a szolgálati idő és az iskolai végzettség figyelembevételével változtassák meg. A gyűlésen az érdeklődés középpontjában a területrendezés állt A résztvevők több értékes javaslatot fogadtak el és terjesztenek fel küldöttek útján az országos kongresszusra, amelyek szervezettebbé tehetik a munkaerőelosztást és biztosítják a törvényességet. Ezenkívül a területi bizottság tagjai megvitattak számos olyan, a közalkalmazottakat érintő javaslatot amelyről majd az országos kongresszuson döntenek. Ezek között szerepel az egyszerűsítés folyamán munkahelyet változtatók átképzésének és illetményének megfelelő biztosítása, a régi nyugdíjak rendezése az eddigi 8 százalékos üdülési keret felemelése, a külföldi csereüdülési akciók kibővítése és még számos munkaügyi és kulturális jellegű javaslat. A Mezőgazdasági Kiállításról Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon több Tolna megyei állami gazdaság szerepel és kapott díjakat, illetve ejismerő okleveleket, ame. lyekről lapunk tegnapi számában már írtunk. Ezeken kívül még két állami gazdaságot, a gerjenit és a hőgyé- szit is kitüntették: a Gerjeni Állami Gazdaság kitűnő mangalica tenyészetével szerepelt és elnyerte a tenyésztési díjat, a Hőgyészi Állami Gazdaság pedig a megyében már híres baromfi- állományával nyerte el a ba. romfitejnyésztésben a harmadik díjat. A termelőszövetkezetek és ( termelőszövetkezeti csopor-1 tok meggyőző példamutatásai és agitáció ja újabb jó ered-1 ményeket hozott a nagyüze-1 mi gazdálkodás fejlesztésé-1 ben. Legjobb eredményt a' tsz szervezésben a szekszár-, di és a paksi járásban értek el az elmúlt két hét alatt. A szekszárdi járásban 12 család 22 taggal és 75 hold földdel lépett be a tsz-ekbe és a1 termelőszövetkezeti csoportokba, a paksi járásban pedig 12 család 13 taggal, 52 hold földdel választotta a közös gazdálkodást. A megyében összesen 36 család 53 taggal és 205 hold földdel lépett a kollektív gazdálkodás útjára. r I A gépállomási igazgatóság • jelentette, hogy az elmúlt na• pókban megyénk valamennyi 'gépállomása teljesítette nyári tervét, és összesített eredményük meghaladja a 100 százalékot. 1 Legjobb eredményt ért el s * így megyei első lett a nyári * terveteljesítésében az Ireg- szemcsei Gépállomás. [összes talajtnunkáját 190,9, a nö ,vényápolást 163,5, a gépi kaszálást 101,5 százalékra teljesítette. Különösen dicséretre Iméltó a kombájnaratásban el- •ért eredménye. Van olyan gépállomás, amelyik csak 70 százalék körül teljesítette kombájn aratási tervét, ugyanak! ’kor az Iregszemcsei Gépállomás dolgozói 139,9 százalékot