Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-29 / 230. szám

195t. SZEPTEMBER 29. TOLNAI NAPLÓ I PÁRT ÉS PARTÉPiTÉS « Az alsónánai kommunisták a begyűjtés sikeréért A Központi Vezetőség ez év júliusi határozata kiemeli, hogy pártunk célkitűzése a szocializ­mus építése, a dolgozó nép életszínvonalának állandó eme­lése. E rendkívül fontos program megvalósításába szervesen bele­tartozik a begyűjtési kötelezett­ségek pontos, időre való teljesí­tése. Fontos szerep jut e munká­ban pártszervezeteinknek, ame­lyek a kommunistákon, a nép­nevelőkön keresztül résztvesznek a mozgósításban. Számtalan ta­pasztalat bizonyítja, hogy ahol pártszervezeteink e munkát- el­hanyagolják, azonnal hiányossá­gok mutatkoznak, s mindez ter- mészetesen gátolja a Központi Vezetőség határozatában meg­szabott nagy és szép célok eléré­sét. Ennek figyelembe vételével igyekszik dolgozni az alsónánai községi pártszervezetek párttag­sága is. A pártvezetőség egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy A TANÁCCSAL VALÓ KAPCSOLATOT állandóan erősítse. Rendszeresen megbeszélik a begyűjtés terén adódó feladatokat is. Egyré’zrő! tehát a tanács vezetőit beszá­moltatják, másrészről pedig a kommunista tanácstagokon és népnevelőkön keresztül felvilá­gosító, nevelő munkával adnak segítséget a begyűjtési kötele­zettségek pontos teljesítése er dekében. E közös megbeszélés eredmé­nyeképpen történt az Alkotmány ünnepe tiszteletére kötött ver­senyszerződésük is, Várdomb községgel. A felvilágosító, moz­gósító munkát úgy oldották meg, hogy a tanácstagi körzetek sze­rint osztották be a népnevelő­ket, támaszkodva elsősorban a kommunista tanácstagokra, az olyanokra, mint Hollósi György elvtárs, vagy Metzger Mihály elvtárs, akik felvilágosító szavuk mellett példamutatásukkal is ser­kentik a körzetükben levő dol­gozó parasztokat. Nagy szerepük van a verseny megnyerésében az olyan párt­tagoknak is, mint Kozora Ká- rolyné, vagy Angyal Sándorné. A községi pártvezetőség igyek­szik megfelelő érveket adni a népnevelőknek, akik beszédes példákkal igazolják, miért szük­séges a begyűjtési kötelezettsé­gek teljesítése, s a dolgozó pa­rasztok e hozzájárulásával szem­ben mennyivel többet fordít az állam a község, s a benne lakók felemelkedésére. CSAK EGY PÉLDA is, mint a községben időszako­san működő bölcsőde és napközi otthon megemlítése is világosan bizonyítja ezt. Elmondják a nép­nevelők, hogy a két létesítmény több mint 50 gyermek bőséges ellátását biztosítja, s ez idő alatt a szülők nyugodtan dolgozhat­nak a földeken. Még nagyobb jelentőséget lehet tulajdonítani ennek, ha figyelembe vesszük, hogy a két létesítmény közel ICO ezer fouintos költséggel műkö­dik évente, amelyből a szülők csak 14—15 000 forintot téríte­nek vissza. De tovább is lehet menni ennél, hiszen ez az összeg körülbelül fele annak, amelyet az alsónánai dolgozó parasztok egész évben adó címén fizetnek be az államnak. Ha még ponto­sabbak akarunk lenni, akkor azt is meg kell említenünk, s ezt a népnevelők el is mondják, hogy a községi költségvetés több mint 150 000 forinttal haladja meg az adótervet. Mindezeket látva, mégis fur­csának találtuk első hallásra Farkas István elvtársnak, a köz­ségi tanács végrehajtó bizott­sága titkárának mondását: ELSŐK IS LEHETTÜNK VOLNA az Alkotmány ünnepére indított versenyben, hisz, bár megelőz­tük Várdomb községet, a ver­senytársunkat, de a járás közsé­gei között folyó versenyben 109,5 százalékkal csak a hatodi­kok lettünk. Utánajártunk ennek a dolog nak, s megállapítottuk, hogy a pártszervezet, a kommunisták és a tanács vezetőinek erőfeszíté­seit gátolja az a körülmény, hogy nincs a faluban begyűjtési megbízott immár egy esztendeje. Nyilvánvaló, hogy az ideiglene­sen odaküldött kisegítők nem tudták az egész községet átfog­ni. Ma is a járási instruktor, Zal Sándor elvtárs végzi ezt a mun­kát, amikor a többi községekbe nem hívják el. Természetesen a népnevelőknek így csak Idősza­konként áll rendelkezésükre kon­krét adat, hogy hol, melyik te­rületen vannak nagyobb lemara­dások. A járási és megyei begyűjtési hivatalnak feltétlenül segítenie kell ezen az állapoton, hiszen a cséplés után még aránylag könnyű volt a begyűjtés mun­káit intézni, de itt lesz a kapá­sok begyűjtésének ideje, itt lesz a vágási engedélyek kiadásának ideje is, amelyeket természete­sen a pártszervezet népnevelői nem tudnak elintézni. A párt- szervezet eddig is megtette a magáét, a felvilágosító, nevelő munka terén ezután sem lesz hiba, hiszen a pártcsoportbizal- mtak újjáválasztása itt is egye növeli a párttagok aktivitását, azonban ehhez az is kell, aki az adminisztrációs munkát is el­végzi. Mire fordítják a termelőszövetkezetek a kulturális és sport alapot ? Fogas kérdés, de próbáljunk meg mégis tiszta vizet önteni a pohárba. Mint tudvalévő dolog, minden termelőszövetkezetben kell, hogy legyen kulturális- és sportalap. Ez az összjövedelemnek bizonyos százalékát képezi és ezt az összeget a termelőszövetkezetben dol­gozó fiatalok kulturális- és sportigényeinek a kielégítésére kell fordítani. És mi történik, mi az általános jelenség megyénkben? A napokban panaszkodni jött be a DISZ Szekszárdi Járási Bizottsághoz Várda Lu­kács elvtárs, a bátaszéki Búzakalász Termelő- szövetkezet DISZ alapszervezetének a titkára. Miről panaszkodott? Elmondotta kértek a ter_ melőszövetkezet vezetőségétől annyi pénzt, hogy bevásárolhassanak egy ping-pong asztalt a fiataloknak és készíttethessenek egy fali- ujságtáblát. A válasz a szövetkezet vezetősége részéről egyértelmű volt: „Erre nincs pénz, ilyesmit ne is kérjenek a fiatalok, mert úgy sem adnak.” Hiába minden próbálkozás. Ha­sonló jelenségek tapasztalhatók a bátai Vörös Zászló és az alsónyéki Világszabadság Ter­melőszövetkezetben is. A mözsi Úttörő Termelő szövetkezet DISZ fiataljaitól pedig még a he­lyiséget i? elvették, ahol összejöveteleket szok­tak tartani. Az ilyen állapot — értesüléseink szerint — nemcsak a szekszárdi járásban vált uralkodóvá és harapódzott el, hanem általános jelenség a megye csaknem valamennyi termelő szövetkezetében. Mindenesetre szomorú jelenség. Ezt meg kell állapítanunk. A termelőszövetkezeteink­ben oly kevés a fiatal. Példák említhetők, hogy a fiatalok eljárnak Komlóra, Sztálinvárosba, Pécsre dolgozni. Bonyhádvarasdon és Kétyen például hétköznap alig találni néhány fiatal fiút. Panaszkodnak a termelőszövetkezeti el­nökeink. hogy a fiatalok máshol keresik a bol­dogulásukat. Arra vajon nem gondoltak még, hogy ez is egyik oka lehet arujak, miért nem lépnek be a termelőszövetkezetbe a fiatalok olyan mértékben, mint ahogy azt elvárnék? A fiatal fiúkban és lányokban megvan az a tulajdonság, hogy szeretnek szórakozni, mű­velődni és sportolni munka után. S vajon bűn ez? Nem! Egyáltalán nem az. A mai fiatalság már nem elégszik meg csupán a munkával. Igényli és kívánja a napi munka után a szé­pen berendezett kultúrtermet, ahol szórakozás és művelődés lehetősége várja. Meg kell adni nekik a lehetőséget, nem szabad megvonni tőlük. A termelőszövetkezetek idősebbjei ne hasonlítsák önmagukat a mai fiatalsághoz. A mai fiatalok másképp látják az életet, máskép­pen fogják fel az élet értelmét, és mondjuk meg őszintén megvan a lehetősége annak, hogy többet kívánjanak az élettől, mint annak idején apáik és anyáik tehették. Egy község életébe jobbára a fiatalok vi­hetnek színt és gazdagságot. Maguk teremthe­tik meg önmaguknak a lehetőséget, hogy ide­jüket hasznos dolgokra fordítsák: színdarabo­kat tanuljanak be, sportoljanak, s ezáltal szó­rakozást biztosítsanak a falu idősebbjeinek. De mindezt semminemű anyagi támogatás nélkül nehezen lehet valóra váltani. Szót emelünk tehát a termelőszövetkezeti fiatalok érdeké­ben: a kultúrális és sportalap megjár. S az összeget olyan célra fordíthatják, amely a leg­jobban megfelel az érdekeiknek. A termelő- szövetkezetek pedig biztosítsák a közgyűlés által megszavazott összeget. Ezzel egyetlen tér. melőszövetkezet sem veszít, csupán nyer. Nyer azért, mert a legnagyobb munkák idején biz­ton számíthatnak a fiatalok derekas munká­jára. (KOVÁCS) Nemcsak as értelmiség ügye Az értelmiség már a nevében hordozza, hogy a nép ér­telmesebb része kell legyen. Ez a tény nagyon sok mindent je­lent. Jelenti többek között azt is, hogy a nép tanítása és veze­tése egy nemzet előrehaladásának üteme attól függ — vajon kiművelt, gondolkodó értelmiségi tagjai milyen szerepet tölte­nek be a társadalmi életben. Az osztályharc a szocialista fejlődés során egyre jobban mélyülő ellentéteiről szóló tanítás — az elmúlt években nálunk is akarva-akaratlanul, élesen elkülönítette, kategorizálta az ér­telmiség szerepét. Voltak régi értelmiségi emberek, lettek újak ezen belül is lettek munkás-, paraszt- és értelmiségi-értelmisé­giek. A vasalt nadrág-elmélet nemcsak abban mutatkozott meg, hogy sok esetben mesterségesen szítottuk a társadalmi ellen­téteket, de megmutatkozott ez a bérezési kérdésekben is. Nem célom a múlt hibáinak fölemlegetése, inkább a je­len helyzetről, az értelmiség most bontakozó jövőjéről beszél­nék. Egyértelmű a megállapítás — jó volt, nagyon szükséges volt a Párt-értelmiségről szóló határozat, önbizalmat adott és ugyanakkor talán alkalmas lesz az értelmiség elleni gyanakvás eloszlatására ... Jó és hasznos a határozat, azonban a végre­hajtásához az értelmiségnek is lenne néhány javaslata. B. J. gimnáziumi tanárral beszélgettem a közelmúltban. B. J. több évtizede tanítja már az ifjúságot és jelenleg igen fontos tanügyi beosztása van ... Egy megye összes középiskolá­jának tanulmányi munkájáért felel . . . Valaha ez az ember tu­dományos kutatómunkát is végzett a mindennapos iskolai gya­korlat mellett — ma a mindennapi kenyérért folyó hajszában még arra is ritkán jut ideje, hogy belepillantson a tudományos folyóiratokba . Miért? — Élni kell... és az élet törvényei ridegek . . . Valóban ridegek néha ezek a törvények — és bizony ker­telés nélkül ki kell mondanunk, hogy E. J.-t ez a ridegség arra kényszerítette, hogy a hivatalos idő után egyéb munka után nézzen, hogy két műszakban keresse meg azt, amire íz öttagú családnak szüksége van. Nem jól van ez így sehogy sem. Sürgősen változtatni kell bérpolitikánk egyes visszásságain. A marxizmus tanításait itt is érvényre kellehe juttatnunk. Tarthatatlan az a helyzet, hogy a helytelen gyakorlattal kialakított egyenlősdit tovább ápoljuk ... Mi lényegében egyenlőségi jelet húztunk iskolai oktatásunk kü­lönböző szintjei közé... és a kereset vagy elhelyezkedés le­hetőségeit vizsgálva, az érettségi (vagy még az sem kell), sok­kal többet ér az egyetemi diplománál... Holott az a természe­tes, aki vállalja az egyetem! évek nehézségét, aki mindén erő­vel, sokszor nagy áldozatok árán küzd a tudásért, amikor meg­szerzi azt — nyilván többet érdemel, hiszen munkája, tudása, az egész közösség kincse. 1 Az értelmiség a nehéz években bebizonyította, hogy a ha­ladást akarja. Minden gyanakvás ellenére a néppel együtt alko­tott nagyot és rontott, ahol hibázott. Ez a kiművelt magyar értelmiség kell, hogy józan, okos fővel irányítsa elöbb-utőbb a mindennapok életét. . . csak ez hozhat új szellemet és rajta múlik, milyen lesz a holnapunk. Ehhez azonban nagyon sok minden szükséges. Az anyagi dolgok megoldása mellett mindenekelőtt diadalra vinni azt a szellemet, amely a szocialista demokráciában minden lehetőséget megad, hogy gazdagon bontakozhasson az értelmiség nagy dol­gokra hivatott tehetsége. Szamos Rudolf „A Magyar Népköztársa­ság polgárainak megtisztelő kötelessége, hogy általános védkötelezettség alapján ka­tonai szolgálatot teljesít­sen”. (Az Alkotmány 60. szakasza.) „A haza védelme a Ma­gyar Népköztársaság min­den polgárának szent köte­lessége”. (Az Alkotmány 61. szakaszának 1. pontja.) M indenki jól emlékszik a tavaszi jeges árra, ami kor a megvadult Duna széttörte gátjait, kilépett medréből — A Duna árterében lévő falvakat, ter­ményeket olyan veszély fe­nyegette, amilyenre még a legöregebbek sem emlékez­nek. Az egész ország az árvíz veszélyeztetett területekre sietett, hogy segítsen az otta­ni lakosságnak. Elsőnek min­denhova néphadseregünk har­cosai, tisztjei érkeztek és min denütt szinte emberfeletti munkát végeztek. Nem egy helyen két-három napon ke­resztül annyi időre is alig hagyták abba a gáterősítési és mentési munkálato­kat amíg néhány fala­tot ettek. Sok közülük éle­tének kockáztatásával segí­tette a megriadt lakosság hol­miját menteni. Azóta is gyakran találko­zunk ezekkel a katonákkal: egyszer a gyakorlótéren lát­juk őket; máskor a gabona­betakarításban segítenek va­lamelyik termelőszövetkezet­ben állami gazdaságban, — vagy valamelyik rászoruló öreg egyéni parasztcsaládnak. Amikor látja az ember ezeket a katonákat, önkénytelenül is az a gondolata támad, hogy mennyivel más ma a katonák tevékenykedése, élete, mint azelőtt. Tt/fielőti bevonultam voina sorozott katonának, egy ismerősöm így látott el útravalóval: — Fiam, én jól tudom, hogy mi a katonaélet, végigharcol­tam már az első világháborút is, meg most legutóbb is ka­tonáskodtam. Amikor bevő­Katonaélet nultam ,azt mondta az őrmes­ter: „A katonának nem kell se többet, se kevesebbet tudni, mint annyit, hogyha rálőnek, feküdjön hasra.” Ezt aztán megtanulta még az is, aki a nevét sem tudta leírni. Ezen­kívül megtanították velünk, hogyan kell fogkefével felsú­rolni a laktanyát, megismer­tették velünk a kikötést és a hasonló kínzó eszközöket. Megmondom őszintén, egy ki csit elkedvetlenített az útbaiga zítás, csak akkor nyugodtam meg, amikor már az első na­pokban is kellemes meglepe­tés ért. Nem kikötőoszloppal, hanem emberséges parancs­nokokkal találkoztunk, akik valamikor onnan kerültek a néphadseregbe, ahonnan mi: üzemből, faluból, a dolgozó nép sorai közül és ezek meg­tanítottak bennünket arra, hogy miért kell szeretni ha­zánkat, miért és hogyan kell megvédenünk minden külső és belső támadással szemben. Rövid egy-két hét alatt meg­szerettük a katonaéletet. Még a kiképzés elején meg­ismerkedtem egy földivel, a rácegresi B. J.-vel. Egyik este azt mondja nekem: — Gyere, olvasd már el ez a levelet. Irt a feleségem. Utána bizonyta­lanul hozzátette: — Tudod, barátom, nem valami jól megy az olvasás, és ha más olvassa, mégis csak jobban megértem. A z egész dologban vala- mi feltűnőt láttam. — Kezdtem kutatni földim éle­tét és végül sok mindenre magyarázatot kaptam. Illyés Gyulának van egy könyve: Puszták Népe a címe. Rácegres cselédjeinek nyomo­rúságos > kultúrálatlan életé­ről szól- Ilyen körülmények között nevelkedett B. J. is. Az iskolában olyan „nevelésben” részesítették, hogy az írás-ol­vasás megtanulása helyett kórházba került, mert a ta­nító annyira megverte, meg- ijesztettef hogy idegzete össze- roppant. Evekig betegeske­dett és még az írás-olvasást sem tanulhatta meg. A múltnak ezt az emlékét bevonuláskor magával hozta B. J. De, mint a Puszták Népe, ő sem törődött bele sorsába, mert szilárd akarat­erőt, elhatározást is hozott magával: először felküzdeni magát az ími-olvasnitudók közé és utána még feljebb ... Az első napokban még értel­mes szót is alig tudott leírni, ha feleségének küldött leve­let, annak megírására is úgy kért meg valamely ónkét. De nem volt rast tanulni. Hol tőlem, hol másik elvtárstól kérdezte meg valamelyik be­tűt. A parancsnokok is sokat segítettek neki. Lehetővé tet­ték, hogy általános iskolába járjon. Füzetében pedig kezd­tek megjelenni először az ér­telmes szavak, később pedig a mondatok, önállóan tudott már feleségének is levelet ír­ni, elérkezett az idő, amikor a foglalkozáson is önállóan jegyzetelt és leírta jegyzetfüze tébe önállóan az első címet: „Mi a különbség a kapitalista és a szocialista hadsereg kö­zött?” jy imondhatatlan nagy volt az öröme. Én pe­dig papírt, tollat fogtam és levelet írtam haza annak o bizonyos ismerősömnek, aki bevonulásom előtt ellátott „útravalóval”. Levelem vala­hogy így kezdődött: „Most már én is tudom, mi a katona élet és azt is, hogy miért kö­telező a katonai szolgálat. — Csak nekem más a megálla­pításom, mint magának volt. Minket először is emberségre tanítottak meg, a katonaélet egyenlő a tanulással művelő­déssel és nálunk olyan embe­reket nevelnek, akik a házi védelméért bármikor készek fegyvert fogni” B. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom