Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-30 / 204. szám

4. lOblAl NAPLÓ 1956. AUGUSZTUS 30. HÍREK £sEMÉNYMPTAR 1931. aug. 30-án (25 éve) volt az Ifjú­munkás konfe­rencia a budai hegyekben öt hatszáz részve vővel. Felada­ta volt a kii lönböző üzemek munkájának ősz szehangolása és az üzemi bizott­ságok megteremtése. 1871. augusztus 30 án (85 éve) született Rutherford E. angol fi­zikus. — Az elmúlt napok könyv­újdonságai között újra megje­lent Hemingwaynek az Ünnepi Könyvhéten rövid idő alatt el­fogyott Nóbel-díjas kisregénye. Az öreg halász és a tenger. Ugyancsak az Uj Magyar Ki­adó adta közre Balzac: Kurtizá nők tündöklése és nyomorúsá­ga című és Karaszlavov bolgár író: Egy szegény lány szerel­me című regényét. — Szombaton este nyitja meg kerthelyiségét a Városi Kultúr, ház. A kerthelyiségben a kultúr- ház zenekara szórakoztatja majd a vendégeket. — A Münchenben megtartott tiltakozó gyűlésen, melyet a ,.Nép egészségének megvédésére alakult bizottság” hívott egybe, a résztvevők követelték az atom bombakísérletek azonnali beszün­tetését. — Az általános és középisko­lák évnyitó ünnepségei szeptem bér elsején lesznek. — Egy tehervonat kisiklott a dahlemi úton, mert egy 12 éves kisfiú köveket és vasrudat he­lyezett el a síneken, úgy, ahogy azt a vadnyugati filmeken látta. — A fővárosi taxiutasok ,.ked vencéből”, a Wartburg típusú gépkocsiból, jelenleg hat közle­kedik Budapest utcáin. Nemré­gen további 34 ilyen személyko­csit kapott a Fővárosi Autótaxi Vállalat. Augusztus végén, tehát már 40 Wartburg taxi közleke­dik a fővárosban. — A bonyhádi járási kultúr- házban szeptember hónapban há rom ismeretterjesztő előadás lesz. Egy a barokk korszak zene művészetéről, egy a búzaterme­lésről, egy pedig a kőszén kelet­kezéséről ps kutatásáról. — Augusztus 19 én a nagykó- nyi népi együttes Budapesten vendégszerepeit és szép műsorral szórakoztatta a XVI. kerületi népművelési osztály által rende­zett munkás-paraszt találkozó résztvevőit. Az ott megjelent táncszakértők is nagy elismerés­sel beszéltek a tánccsoportról. Az együttes sikerét bizonyítja, hogy novemberre ismét meghív­ták őket Budapestre vendégsze repelni. — A bonyhádi Állami Perczel Mór Közgazdasági Technikum mezőgazdasági tagozata évköny­vet adott ki az 1955—56-os is­kolai évről. Az évkönyv foglalko­zik az iskolaév történetével, a vizsgák eredményeivel, az okta­tás és nevelés problémáival és a szakköri munkával. Ssamos Rudolf: Amerikából jöttem... Kalandos történet (75. folytatás.) — Egye fene, mama ... Idd meg a sörödet. Kifizettem a sört és nekiin­dultunk a torontói éjszakának. Az idős nő vezetett, és én, mint a krugató béka topogtam a nyomában. Sötét sikátorokon siettünk végig. Végre az egyik alacsony púposfalú ház előtt megállt a nő. Becsengetett és a sápadtfényű kapualjból egy kínai rém dugta elő a fejét. — Nem köszönt, csak a markát tartotta. — Mennyit adjak? — kér­deztem a nőt. — Három dollárt... A kínai meghajolt és előre­ment. Az alacsony folyosón ki. nyitott egy ajtót, fölkattintotta a villanyt — tessék... Alig találtam ki a sikátorból. Egyenesen hazamentem Répá- sékhoz. A fürdőszobában ma­gamra eresztettem a hideg vi­zet, alaposan megmosakodtam, és amint beléptem a szobába, égett a villany és az ablak mel letti ágyon egy idősebb őszhajú kerekfejű rokonszenves férfi ült. ölében vastag könyv és valahányszor lapozott a könyv­ben, megnyálazta az ujját. — Jó estét... Az idegen hírét már hallot­tam. Amikor ideköltöztem, Ré­pás István mondta, hogy ket­tesben leszünk, csak a másik lakó vidékre ment. a nyugati bányavidékre, ahol valami el­számolatlan ügye volt a bánya társasággal. — Liptói Zoltán vagyok — nyújtott kezet lakótársam. — Bakker Ádi... — Örülök fiam, szólíts nyu­godtan Zoli bácsinak ... Már hallottam híred Répás úrtól. Érdekeltek az emberi sorsok. Kíváncsi voltam, mi minden lehet a megtört beteges szoba­társ múltjában. Sokat beszél­gettünk méregettük, vizsgáltuk egymás életét. Liptói Zoltán­ban egy jószándékú segítő ba­rátra találtam). ). Sorsának talán még az enyémnél is na­gyobb volt a tragédiája. Odahaza magasrangú katona­tiszt volt. Ezredes ... és az ösz- szeomlás után odahaza marad_ hatott volna, de hallgatott a kollégák riasztó meséire és Nyugatra menekült, a családja odahaza maradt. 1949-ben ke­rült Kanadába s a következő év tavaszán az Albertai tarto­mány egyik bányájába került. 1953 őszén szerencsétlenség történt a bányában. Liptói Zol­tán viszonylag szerencsésen megúszta, mert a ráomló föld nem zúzta halálra, csak a tü­deje és az oldalbordája sérült meg. Hat hónapig feküdt kór­házban és ott valamennyire ép embert faragnak belőle. Hosz- szas húza-vona után a bánya 2000 dollár végkielégítést fize­tett. Ekkor került a „Buda­pest” restaurantba, ahoi a tiszti cimborák, amikor megszima­tolták az öreg pénzét, addig nem hagyták nyugton, míg el nem mulatták a pénzt... Hat hét alatt szerencsésen megko- pasztották és az öreg most *ele van undorral minden iránt, ami Magyar Királyi tiszti virtus. — Jobb lett volna a bányá­ban pusztulni — mondogatta csendesen. — Magának még jó ... hi­szen az államtól minden hónap ban harminckét dollár életfenn tartási segélyt kap ... — Ez tudod mire elég? ... Két heti silány kosztra és a lakbérre. Ebből a pénzből, csak minden második nap ehetnék és két hétig a parkban alud­hatnék .,. — Az igaz, hogy nem sok, de a semminél többet ér... • Sokszor megtörtént, hogy éj­jeli műszakról jöttem haza, az öreg még nem aludt. Ott ült az ágya szélén és a semmibe bá­mult. Az első szava az volt — kicsikém adjál húsz centet, két nap óta még cigarettám sincs. Mindig segítettem rajta. Sors­dobott, szerencsétlen ember. Hányszor elkeseregte — csak még egyszer hazamehetnék ... csak még egyszer. Leveleket szedett elő az éj­jeliszekrényből. — Nézd nekem semmi bű­nöm ... A kommunisták biz­tosan nem bántottak volna. — Szívesen dolgoztam volna bá­nyában Magyarországon is, és akkor legalább otthon lehettem volna... — Volna és volna, ha az em­ber előre tudná, hogy elesik, neki sem indulna a jégnek. — Mit tegyek? Tudod, mi­lyen nagy az én bűnöm? Tönk­re tettem a fiam, a családom életét... No, olvasd csak, itt a levél, még ezerkilencszázötven. ben írta a fiam. Tanácsot kért. Apám mit tegyek? Jeles tanú ló vagyok és gátfutó bajnok, hívnak a hadseregbe, mit te­gyek? — az öreg maga elé mo­tyogta — mit tegyek? ... és én lebeszéltem róla. Azt írtam neki, ha megtudod könnyű szívvel gyalázni apád emlékét, menj a vörösökhöz... Nem ment. Rám hallgatott a sze­rencsétlen és belekeveredett valami összeesküvésbe és most börtönben ül. Én juttattam a börtönbe! Tudod mit jelent ez egy apának? ... Az én élete­men már nem segíthet senki, de a saját édes fiam életét én tettem tönkre. Innét Ameriká­ból hazudtam néki. Pedig ak­kor már tudtam, hogy innét nem várhatok semmit és még­is ... Késő. A családot miat. tam kitelepítették Pestről, csak bajt, nyomort hoztam rájuk ... Átkozott élet, — adjál húsz centet. (Folytatjuk.) Vasárnap délután a városi nép­fürdőben mintegy 200 érdeklődő előtt került sorra a Sopron— Szekszárd úszó- és vízilabdamér­kőzés máiodik fordulójára. A vízilabda mérkőzésre a Szekszár di Vörös Meteor, az úszó verseny­re pedig Sopron ajánlott fel ér tékes serleget. Első alkalommal Szekszárd úszói vendégszerepeitek Sopron­ban, amelynek során a vízilabda­mérkőzést elvesztettük, de az úszó pontversenyben 141:117 arányú vezetésre tettünk szert. Mind a vízilabdamérkőzés, mind pedig az egyes úszószámok nagy izgalmak mellett zajlottak le, s az úszás szekszárdi tábora való­ban érdekes, színvonalas verse­nyekben gyönyörködhetett. A soproni úszók a legjobban sze­replő versenyző részére is érté­kes tiszteletdíjat ajánlottak fel, amelyet Földest József, a fiatal szekszárdi úszó kapott meg. Vé­gül említsük meg azt Is, hogy dr. Tollár József, a szekszárdi úszók edzője és vezetője értékes munkájának lassan érik a gyü­mölcse. Ügy érezzük, amennyi­ben ebben a munkában nem lesz törés, a szekszárdi úszók orszá­gos viszonylatban is figyelemre méltó eredményekkel vétetik majd magukat észre. A verseny eredményeiről az alábbiakban számolunk be: 100 m férfi felnőtt pillangó: 1. Tollár dr. (Szekszárdi 1,26. 2. Kovács (Sonron) 1:28.— 3. Becsko ÍSonron! 1:35.2. 4. Rá- bóczkv (Szekszárdi 2:06.— 100 m férfi felnőtt hát: 1. Keglovich (Sopron) 1:26.2. 2 Bérces 1:27.—, 3. dr. Tollár (Szekszárd) 1:28.4. 4. Turányi (Szekszárd) 1:34.4. 66 m úttörő leány pillangó: 1. Zsedényl (Szekszárd) 34.2, 2. Lux (Sopron) 35.—. 100 m férfi ifj. hát: 1. Földesi (Szekszárd) 1:25.—. 2. Lackovics (Szekszárd) 1:30.4, 3. Varga (Szekszárd) 1:31.—, 4. Szombat- helyi (Sopron) 1:32.—, 5. Dunst (Sopron) 1:45.1. 33 m úttörő fiú mell: 1—2. Perényi (Sz.) és Hallán (S.) 27:5, 3. Horváth (Sz.) 28.—, 4. Sass 30.2, 5. Léva (S.) 32.— Verse nyen kívül: Tomecskó (Tolna) 25.—, Tomóczky II. 28.9. 100 m férfi felnőtt mellúszás: 1. Békés (S.) 1:18.6, 2. Steinbach (Sz.) 1:28.6. 3. Kovács (S.) 1:30.—, 4. Dömötör (Sz.) 2:00.— 100 m női ifj. pillangó: 1. Bársony (Sz.) 1:41.—, 2. Falusi (Sz.) 1:42.8, 3. Csiszár (S.) 1:47.7, 4. Gálos (S.) 1:49.— 33 m úttörő fiú pillangó: 1. Pelényi (Sz.) 26.2. 2. Veécsi (S.) 27.2. 3. Zalán (S.) 27.7, 4. Har- gittai (Sz.) 29.— Versenyen kí­vül: Tomecskó (Tolna) 23.4, 2. Tornóczky II. (Tolna) 27.3. 2. Sass (Sz.) 29.— Mecseki (Sz.) 35.4. 33 m úttörő leány mellúszás: 1. Keszthelvi (Sz.) 28.2, 2. Zse- diénvi (Sz.) 33.8. 3. Lux (S.) 34.2. 100 m férfi ifj. pillangó: 1. Varga (Sz.) 1:38.2. 2. Szombat helvt (S) 1:40 2. 3. Kiszák íS.) 1:42.—. 4. Molnár (Sz.) 1.43.— 4X100 m férfi felnőtt vegves- vált.ó: f. Sooron. 2. Szekszárd ÍTiiránvi. Steinbach. Tollár dr. Gvöngvös). Sopron ideje 5:49.— Szekszárd 5:53. 33 m úttörő fiú gyors: 1. Za­lán (S.) 21.5, 2. Mecseki (Sz.) és Vécsei (S.) 22.2, 3. Hargittai (Sz.) 22.8. Versenyen kívül: Tor­nóczky II. (Tolna) 22.2. Tor nóczky I. (Tolna) 25.2. 4X 100 m női ifj. vegyesváltó: 1. Szekszárd (Zsedényi, Keszthe lyi, Borbás, Bársony) 7:07. 2. Sopron. 4X33 m úttörő leány vegyes váltó: 1. Szekszárd (Kosztolányi,. Keszthelyi, Zsedényi, Pelényi. 2. Sopron. 4X33 m úttörő leány vegyes váltó: 1. Szekszárd (Kosztolányi, Keszthelyi, Zsedényi és Pelényi). 2. Sopron. 4X100 m ifj. férfi vegyesvál tó; 1. Szekszárd (Laczkovics, Gá­ti, Varga, Földesi 5:54.4, 2. Sop­ron 6:40. 4X33 m úttörő fiú vegyesvál­tó: 1. Szekszárd (Mecseki, Hor­váth, Pelényi, Hargittai) 1:02.2, 2. Sopron 1:42.— 100 m női ifj. hátúszás: 1. Bár­sony (Sz.) 1:41.—, 2. Falusi (Sz.> 1:54.—, 3. Zólomi (S.) 1:51.2, 4. Gálos (S.) 2:08.— 100 m férfi ifj. mellúszás: 1. Gáti (Sz.) 1:28.5, 2. Molnár (Sz.) 1:32.8, 3. Kuszáh (S.) 1,37.8, 4. Gurst (S.) 1:39. 100 m ifj. női mellúszás: 1. Csíszás (S.) 1:35., 2. Keszthelyi (Sz.) 1:41. 3. Gombai (S.) 1:45.8, 4. Gálos (S.) 1:56.1. 33 úttörő fiú hát: 1. Mecseki (Sz.) 25.7, 2. Zalán 28.2, 3. Har­gittai (Sz.) 29.1, 4. Léva (S.) 30.— 100 m férfi felnőtt gyors: 1. Bérces (S.) 1:05. —, 2. Keglevich (S.) 1:09.2, 3. Cs. Papp (Sz.) 1:15. —, 4. Rábóczky (Sz) 1:35.2 33 m úttörő leány hát: 1. Zse­dényi (Sz.) 36.3, 2. Lux (S.> 39.—, 3. Kosztolányi (Sz.) 40.4. 100 m ifj. női gyors: 1. Bár­sony 1:20.4, 2. Falussi (Sz.j 1:26.—, 3. Zólomi (S.) 1:26. — , 4. Csombai 1:46.4. 100 m férfi ifj. gyors: 1. Föl­desi (Sz.) 1:12.2. 2. Laczkovics (Sz.) 1:17.9, 3. Kuszák (S.) 1:21.2, 4. Szombathelyi (S.> 1:38.5. A vízilabda mérkőzésről ké­sőbb számolunk be. Szekszárdi Bástya —DunaYöldvári Honvéd 2:1 (2:1) Dunaföldvár 2500 néző. Sz. Bástya: Ludas — Simon, Zádori, Tárnok — Kunszabó, Bonyhádi Vasas- Dombóvári Honvéd 6:1 (3:d Bonyhád 500 néző. Vezette: Streer. A 6. percben Hóbor lefut, kicselezi a védőket, de 5 mé­terről mellé lő. Az első gó\ a 14. percben esik, amikor End- rődi fejes gólja a hálóba talál. 1:0. Tíz perc múlva Endrődi labdájával Szabó II. fut el a 16-os sarkáig, ahol Csutorást becsapva, az ellenkező sarokba lövi a labdát. 2:0. A vendégek gyér támadásait — melyet fő­leg Tanner és Molnár vezetnek — jól hárítja a Vasas védelem. A 34. percben Hóbor beadását Endrődi juttatja a hálóba. 3:0. A II. félidő heves Vasas tá­madásokkal kezdődik. Az első gólt Szabó beadásából Endrődi értékesíti. 4:0. A 22. percben ismét Endrődi eredményes. 5:0. Egy ellentámadás után Gálosi a tisztán álló Molnárhoz adja a labdát, aki messziről a meg­lepett Kovács hálójába küldi azt. 5:1. A mérkőzés végered. ményét Hóbor állítja be. Baka — Cser, Lázár, Benács, Domonkos, Oláh. D. Honvéd: Kovacsics — Horváth Palkó, Dunai — Zöré- nyi, Szilas — Pofgár, Szigeti, Nichter, Szabó, Kiss. A Honvéd széllel hátban kez_ di a mérkőzést, mindjárt a 3. percben nagy helyzetben hi­báznak a csatárok, Szabó 7 méterről mellé lő. Ezután fel­jön a Bástya, de tartós fölényt nem tud kiharcolni, a Honvéd ellentámadásai sokkal több ve­szélyt jelentenek a Bástya ka­pujára, mint a vendégek körül ményesen épített támadásai. A 15. percben Ludas csak nagy üggyel-bajjal tud menteni Nichter elől. Feltűnő, hogy a Bástya védők sokat rúgnak lyukat, egy esetben Zádori rúg el a labda mellett, de az adódó helyzetet Szigeti nem tudja ér­tékesíteni. A 24. percben Cser szép csellel becsapja Dunait, majd kiugratja Benácsot, aki két védő között is a hálóba talál. 1:0 a Bástya javára. A gól után a Honvéd rohamoz és a 26. percben csak a felső léc menti meg a góltól Ludas ka­puját. A 28. percben Szilas és Cser összecsap, Csert a játék­vezető kiállítja, de Szilas is el­hagyja a játékteret. Tíz-tíz emberrel játszik tovább mind­két csapat. A 30. percben egyenlít a Honvéd: nagy kava­rodás támad a Bástya 16-osán és Nichter váratlan lövése be­hull a meglepett Ludas mellett a hálóba. 1:1.. A gól után a Bástya teljesen beszorul és csak nagy üggyel-bajjal tudnak menteni a védők. A. 41. perc­ben Benács egyéni játéka ré­vén megszerzi ismét a veze­tést. 2:1 a Bástya javára. A II. félidőt a Honvéd nagy rohamai vezetik be, de a Bás­tya védelme ezúttal szilárdan áll a lábán. A Honvéd fölénye csak a szögletekben mutatko­zik, mert igazi nagy gólhelyze­tet nem tudnak teremteni a csatárok. — A félidő legnagyobb helyzetét a Bástya teremti a Honvéd kapuja előtt: a 10. percben Kunszabó 20 m-es lövése a felső lécről vágódik vissza, a bero­hanó Benács az 5 méterről a vetődő Kovacsics lábára fejeli a labdát. A mérkőzés végéig mindkét csapat sokat támadott, de tar­tós fölényt és újabb gólt egyik­nek sem sikerült kiharcolnia. A mérkőzés képe alapján a Bástya higgadtabb és körülte­kintőbb játéka révén megérde­melte a győzelmet. Jók: Ludas, Tárnok, Baka, Benács, illetve Palkó, Zörényi, Szigeti. Az É. M. 12/5 Kőforagó és épü­letszobrászipari Vállalat azonnal felvesz kőfaragó, kőműves és segédmunkásokat helyező munkára. Vidékieknek munkásszállás biz­tosítva. Havi egyszeri hazauta­zást megtérítünk. Delentkezni le­het : Budapert V., Rósenberg házaspár u. 16. sz. II. em. Munka­ügyi osztály. Mdőjár á» Várható időjárás csütörtökön: felhős idő, több helyen zápor­eső, zivatar. A nappali felmele­gedés főleg keleten csökken. — Várható legalacsonyabb hőmér­séklet 11 —17, legmagasabb nap­pali hőmérséklet nyugaton 21 — 24, keleten 24—27 fok között. MOZI GARAY FILMSZÍNHÁZ: 1956 augusztus 30-tól, szeptember 3-ig: Az ördög szépsége. Fran- dia film. Főszerepben Michel Simon és Gerard Philipe. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9-kor, Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. KERTMOZI. Augusztus 31-töl szeptember 2-ig Az első hang verseny. Francia film. Előadások kezdete: este 9 órákon Apróhirdetések KERESÜNK kőműves ipari tanulókat 16 éves kortól 18-ig nyolc általános iskolai végzett, séggel. Felveszünk kőműves- segéd munkásokat és kubiko­sokat. Jelentkezés Komló 49-es Építőipari Vállalat .Munkaügyi osztályán. DOMBÓVÁRON a Bezerédy ötvenhat alatti ház szabadkéz­ből eladó! Azonnal beköltöz­hető! A 3 as számú Sportrejtvény helyes megfejtése 1, 1, 2, 1, 1, törölve; 1; 1; 1; 1, 1. TOLNAI NAPLÓ Az MDF Tolna megyei Bizottsága ét a Megyei Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. A »zerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és 8 hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díf: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Nyomdáért felel: Odepka Rezső. Telefon: 21—21. Totó tanácsadás Az I es oszlopban közöljük a szekszárdi Totózóba szerda es tig beérkezett legtöbbet előforduló tippeket, a II ban a Sportfoga dás, a III ban a Népsport, a IV ben a Szabad Ifjúság és az V ben a Tolnai Napló tippjeit. 1 II.-V. V. ’ Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi 11 lx 1 1« L 1 X 2 Bp. Vörös Lobogó—Pécsi Dózsa 1111 1 1 j 1 1 X 3 Szombathelyi Törekvés-Bp. Vasas • xx22 2x x2 1x2 12 . L Tatabányai Bányász—Csepeli Vasas 11 XX xl xl 1* 12 Dorogi B—Salgótarjáni B. 1xx2 lx x21 1x2 12 t Kecskeméti Dózsa VL. Kistext 12xx 12 x12 1x 1x 7 Békéscsabai Építők—Debreceni T. 11xx x1 xl > 12 6 Zalaegerszegi D.—Nagykanizsái B. 112x 2x lx 1X 2x » St. Etienne—Lens 1 xx1 1x 1 1 1 12 1C Str asbourg— N i m es 1111 1 LI ' 1 11 Reims—Monaco 111x 1 lx 1 X 1 12 Metz-Racing Paris 221 x x2 2x x2 1 X Valamennyi pótmérkőzésen 1 es várható. a vízilabda serleget a soproniak, az úszóserleget a szekszárdiak nyerték

Next

/
Oldalképek
Tartalom