Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-23 / 198. szám
1956 AUGUSZTUS 21. TOLNAI NAPLÓ S, A Vidám Vásáron.. • Ilyen sürgés-forgás nem volt mostanában Szekszárdon. Igaz, egyszer van egy évben ünnepi vásár nem csoda hát, ha annyi ember összesereglik a megye különböző tájairól. — Az első napon már kora reggel elözönli a sátrakat a vásárlók serege. Különösen a ruházati sátraknál nagy a torlódás, de hasonlóan a műszaki, a bútor- pavillonoknál is. A bátaszéki Épületkarbantartó KTSZ sátrában kiállított bútoroknak ugyancsak sok csodálója akad. De a csodálkozás a pénztárcákat is megnyitja. Vasárnap délelőtt 10 órakor már a következő feliratú cédulát lehet az egyik konyhaszekrényen találni: „Eladva.1’ Ha ez már ágy megy, mi lesz még holnap. A nap csak úgy ontja per- zselő sugarait. Van is kelete a jó hideg sörnek. Aki csak teheti, az árnyékba húzódik, de keresett a széles karimájú szalmakalap is. A fehér kabát mellé ezt a viseletét rendszeresítették a pincérek is, mert az éttermeknél is olyan forgalom van, mint a szekszárdi sör kertben egy-egy műsoros esten. „Keresse fel a szekszárdi éttermet, ahol Emma néni főzi a halászlét. A halászlé már elkészült.” — hirdeti a mikrofon, de aki hódolója ennek a „csemegének”, már maga az illat is odavonzza. A „VILÁG KÖZEPÉN”. Az egyik vásárlátogatótól hallottam ezt a megállapítást, amint egy másik atyafival ban dukoltak végig a sátorsoron. „Gyerünk a világ közepéhez.’’ Amint utólag kiderült, az pedig nem volt más, mint a Biri- tói Állami Gazdaság borkimérése, ahol az egyik tekintélyes külsejű hordón ugyancsak tekintélyes betűk hirdették: „Olasz rizling.” A két atyafi nem tétovázott sokat, olyan nyilatkozatot tettek, ami után megfogyatkozott a hordó tartalma. (A pénztárcájuké is.) — Olyan világot élünk most, amikor a világnak több közepe is van — állapította meg most a másik. — Nézzük meg már a kajmádiak sátrát is. Ott olyan szép zöldes színűt mérnek. — A két atyafi itt is hozzálátott, hogy növelje a „forgalmat”. Közben a vásár közepén felállított színpad körül támad nagy csoportosulás. Érthető is, hiszen nem mindennap lehet divatbemutatót látni. A divatbemutató után tánccsoport foglalja el a színpadot, aki már betelt az egyéb látnivalókkal, felfrissülhet a táncosok láttán. Akárhogy süt is a nap, dacolnak vele a táncolok is, a nézők is. A MEZŐGAZDASÁGI PAVILONOKNÁL — A bírálóbizottság tagjai jöjjenek a mezőgazdasági pavilonokhoz — hirdeti a hangszóró. Egymásmellért várakoznak a különböző terményfélék amelyeket a szekszárdi járás termelőszövetkezetei, — egyéni gazdái hoztak be a bemutatóra. Meg is lehet nézni a bátai Rákóczi Termelőszövetkezet búzáját, a harci Uj Élet takarmányrépáját — legalább 5—6 kiló egy-egy répa — a faddi Uj Élet dohányát. Hamarosan eldől a sorrend is. A búza első díját a bátai Rákóczi kapja, a másodikat a Tengelici Petőfi. A harci Alkotmány ősziárpája — 20.55 mázsás átlagterméssel — nyeri az első díjat. Ugyancsak első díjat kap a haci Uj Élet takarmányrépája, a bátai Rákóczi kukoricája. — 15 holdról 600 mázsás termés várható —, a bátaszéki Búzakalász paprikája, a faddi Uj Élet dohánya, 5 holdon 50 mázsán felüli termés. — A dohány második díját Holler József faddi egyéni gazda kapja. A BÉKE TSZ SÁTRÁNÁL Vége felé tart rnár a vásár. A megmaradt árukat csomagol ják, rakják gépkocsikra. A Béke Tsz sátránál még mindig nagy a forgalom. — Van-e még abból a vörös borból? — Sajnos, már elfogyott. — Fehér van, az is jó lesz? — De még mennyire, hogy jó lesz! — János bátyám, van valami ennivalójuk? — állít a sátorhoz egy fiú. — Nincs már semmi. Elfogyott minden. — Tegnap reggel ettem maguknál sült kolbászt, az nagyon jó volt. Vasárnap délután már csak kenyér akadt a tsz sátrában. A 180 kilós hízó húsa egy-kettőre elfogyott. Hétfőn egy 130 kilós hízó került „terítékre”. Persze, nem kellett visszavinni abból sem. Csak úgy „mellékesen” megjegyezve, a két hízó mellett hat hektó bort is kimértek a vásárlátogatóknak. Végétért a vásár. Utrakel- tek a látogatók az áruk. A bá- taazéki Épületkarbantartó KTSZ sátrában nagy érdeklődést keltett konyhaszekrényt Pázmándi Pál, a Tatarozó Vál lalat kocsisa vásárolta meg. A kombinált szekrény Tolnán, a háló Véménden talált gazdára. — Ha tízszer ennyit hoztunk volna, elkelt volna az is — mondják a KTSZ dolgozói. — Számukra, de valamennyi vásárlátogató számára eredményes volt a vásár. Aki nem nyert a tombolán, csalódottan ment haza, de azzal a reménnyel: „Jövőre majd talán sikerül.” BOGNÁR Több mint hatmillió forint forgalom volt a Vidám Vásáron ti ügyészi Gyapjú-termelő Vállalat Mintegy hetven dolgozó kapott jutalmat ötven—ötvenöt ezerre becsülik a Vidám Vásár látogatóinak számát. De nemcsak a „látogatók” voltak sokan, hanem a vásárlók is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a különféle árudák forgalma. Az egész vásár forgalma hatmillión felül volt. — Legnagyobb forgalmat a földművesszövetkezeti elárusítók bonyolítottak le: a földművesszövetkezetek forgalma két és félmillión felül volt. Utána a Népbolt árudák következnek az egymillió kilencszáztizenöt- ezer forintos forgalommal. A vendéglátó forgalma 231, a bútorértékesítőé pedig 382 ezer forint volt. Legnagyobb forgalom a kul- túrcikkeket árusító árudákban volt: a dolgozók nagymennyiségű rádiót, gramofont, harmonikát, kerékpárt és egyéb kultúrcikkeket vásároltak. De nem sokat unatkozhattak a vendéglátóipar dolgozói sem: 257 hektoliter sört poharaztak el. A Biritói és a Kajmádi Állami Gazdaság, a szekszárdi Béke Termelőszövetkezet és a Tolnai Halászcsárda borból és halból együttesen mintegy 60 ezer forintot forgalmaztak. A jó hangulatra vall többek között az is, hogy a „vásári céllövölde” bevétele 32.000 forint volt. Augusztus 18-án este a Hő- gyészi Gyapjútermelő Vállalat dolgozói, vezetői a községi kul- lúrház nagytermében jöttek össze ünnepelni. Ezen a napon adták át a vállalatnak az Élüzem jelvényt. Az ünnepségen megjelentek a Megyei Pártbizottság, a Járási Pártbizottság, valamint a községi tanács vezetői a MEDOSZ megyei elnöke. Az üzemi bizottság elnökének megnyitója után a minisztérium részéről Párniczki Zoltán méltatta a nap jelentő- ségét, majd átadta az élüzem kitüntetést a vállalat igazgatójának Kobolák János elvtársnak. Kobolák János elvtárs meghatódva vette át a kitüntetést és megköszönte a dolgozók lelkes munkáját, valamint a párt segítségét, vezetését, mely lehetővé tette az Élüzem cím elnyerését. Az ünnepségen a vállalat igazgatója 14 „Kiváló dolgozó” jelvényt és hét dolgozónak „Kiváló dolgozó” oklevelet adott át, majd 54-en részesültek pénzjutalomban, összesen 24.000 forint került szétosztásra. A kitüntetések, jutalmak átadása után a vállalat mintegy 300 dolgozót látott vendégül vacsorán melyet reggelig tartó táncmulatság követett. Várszegi képek A faddi Uj Élet Termelőszövetkezet 5 holdas tábláján már javában folyik a dohányszedés. A nyers dohányt a sajátkészítésű pajtában szárítják. Képünkön Petróczi István, Petrás Béla, Páncél József, Vécsei Mártanné, Antal Istvánná, Petrás Ilona, Petrás Mária, Fehér Antalné, Fehér Eszter és Oláh Pálné dohányt fűznek. Május végén még halásztak azon a területen az Uj Élet Tsz tagjai, ahol ezt a szénát termelték. Eddig mintegy 7 vagon szénát kazaloztak be és megkezdték egy új kazal rakását is. Képünkön Körösi István, Báli János, Márton Lajos és Bitter György rakják az asztagot. $ Két holdas kertészete van a termelőszövetkezetnek, de eddig már mintegy 16 000 forint volt a bevételük kertészeti cikkféleségből. Képünkön Zsiga András kertész, Juliska babot szed. Ennek a babfajtának az a jó tulajdonsága, hogy ízletes és bő termést hoz. A tsz kertészetében 4—5 kilót is leszedtek egy-egy tőről.-é Tősgyökeres pesti... Akárhogyan is | bogozzuk családfájának ágait, azok nem igen nyúlnak túl a főváros határainál. Maga is ezt vallja önmagáról: „Tősgyökeres pesti vagyok.“ A vidéket, a falut jóformán csak a kirándulások emlékeiből ismerte. Városban született Porubszki Jenő, ott vert gyökeret és egész élete során minden szál odafűzte: ott vannak rokonai, ismerősei, ott dolgozott, élt évtizedeken keresztül. Igazgató volt egy kőbányai üzemben. S ez a tősgyökökeres pesti ember jelenleg a többezerholdas Ger- jeni Állami Gazdaság igazgatója és az alig több mint fél éves ittléte után, ezt mondja: — Annyira megszoktam | és megszerettem a „vidéket“, hogy ha visszakerülnék Pestre, ott újra meg kellene szoknom. Amikor néha fellátogatok, valósággal furcsának tűnik a nagyváros zajos élete. Megszokott a falun, megszerette az itteni életet — nagy dolog ez. Pedig valósággal belepottyant a problémák rengetegébe: mezőgazdasági szakismeretei, szervezési tapasz talatai nem voltak az a gyors talpaló tanfolyam, amelyen kihelyezése előtt részt vett, nem formálhatott belőle mezőgazda- sági szakembert és jóformán még meg sem ismerte a gazdaságot — jött az árvíz. A gazdaságot át kellett telepíteni biztonságos helyre és ez a veze tők, dolgozók tudását, akarását egyaránt próbára tette. Ö maga is talán itt edződött legtöbbet, itt forrott össze legjobban a gazdaság dolgozóival, vezetőivel. Ennél a nagy munkánál megismerte a gazdaság embereit, szinte mindenkiről megtudta, hogy kire, hogyan lehet számítani, ha nagy feladatot kell végrehajtani. Volt olyan ember, aki az árvíz hírére kocsira ült és míg el nem ment az áradat, hírét sem hallották, a vezetők és dolgozók többsége azonban éjt nappallá téve dolgozott — mentett. Megismert tehát egy széleskörű „törzsgárdát“, amelyre azóta is bizton számíthat. Egyik legnagyobb gondja | a mezőgazdasági szakismeretek megszerzése volt és részben még ma is, az. Ennek megoldására van egy jó módszere: ellenőrző kőrútjaira mindig egy-egy agronómussal megy, így tőle — a gyakorlatban — állandóan tanulhat és nem félti a tekintélyét attól sem, hogy a régóta gazdálkodó, tapasztalt szakemberektől tanácsot kérjen egy-egy vitás kérdés eldöntésénél. Állandóan gyarapszik szaktudása, kezd ugyanolyan ‘ártas lenni a mezőgazdasági nagyüzemben is, mint amilyen a gyárban volt és irányító tevékenysége is egyre eredményesebb. Az ő munkája is benne van abban, hogy az első félévben nyereséggel zárt a gazda ság és az idén minden eddigit felülmúló eredményre van kilátás. Hogy egyebet ne mondjunk, ennyi jóminőségű takar mány sohasem volt ebben a gazdaságban, mint az idén. Az egyik legnagyobb ellenfele kezdettől fogva a gazdaságokra jellemző bürokratikus megkötöttség. Nem egyszer kellett már az asztalra verni olyan „felsőbb“ intézkedés miatt, ami csak az önköltséget növelte volna. Ebben a harcában hű segítői az agronómusok, akik szintén azt vallják az előző évek tapasztalatai alapján, hogy a személyi felelősségről nemcsak beszélni kell, hahem ahhoz önállóságot is kell adni. A tavasszal | feltűnt neki, hogy az ebédlő — természetesen ebédnél — mindig tele van új, ismeretlen arcokkal. Megkérdezte, kik azok. Kiküldöttek. Az egyik borsó, a másik répa, a harmadik len-ügyben — s természetesen napidíjacs- káért. Néha plig jutott hely saját dolgozóiknak az asztalnál, és amikor munkájuk után nézett, kiderült, hogy e kiküldöttek nagyrészének az ottléte teljesen felesleges. Ez ellen is elkezdte „verni“ az asztalt. Azt mondta: — Nekünk is vannak hozzáértő szakembereink, semmi szükség nincs az ilyen kiküldetésekre, segítséget nem tudnak adni, legfeljebb lekötik az időnket. A nyár beálltával — valószínűleg a nagy meleg hatására — csökkent az instruktorok száma, az aratásnál végre teljesen önállóan dolgozhattak és bebizonyították, hogy önállóan többre képesek, mint az állandó, fejetlen „instruálás- sal“. Szeretik a dolgozók ennek okai egészen hétköznapi, látszólag apró-cseprő dolgok. Végigmegy a gazdaságban, minden dolgozót a nevén szólít, — sok dolgozó még nem ismerte, de ő azt már nevén szólította —, mindenki számára van valami mondanivalója, akár a munkával kapcsolatban, akár valami humoros megjegyzés. A múltkorjában megdicsérték az állattenyésztés eredményeiért. Erre ezt felelte: — Ebben nekem még vajmi kevés szerepem volt, ez az állat- tenyésztő agronómus érdeme, így a dicséretet átadom neki. Sorolhatnánk tovább | ezeket a „hétköznapi“ dolgokat, amelyeket sokan nem is vesznek észre, de ez mind a bizalom forrása. Az emberek — akár kéréssel, akár tanáccsal — bizalommal fordulnak hozzá, neki mindig van ideje elbeszélgetni velük. Ezért szeretik őt, ezért eredményesebb az idén a szakemberek és a dolgo zók közös erőfeszítése, mint bármikor volt a gazdaság történetében. Boda Ferenc Porubszki Jenő és Maul János í'őagronómus az ikersoros kukoricát vizsgálják.
