Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-20 / 170. szám

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülése (Folytatás a 2. oldalról.) tabbá, még biztonságosabbá < tenni második ötéves tervünk irányelveit. Ennek érdekében javasoljuk valamelyest csök­kenteni a fő előirányzatokat, így az ipari termelés emelke­dését az eredeti 50—52 száza­lékról javasoljuk, mintegy 47 —50 százalékban előirányozni, javasolunk bizonyos csökken­tést 1960-ra a kenyér-gabona­termelés-előirányzatnál s né­hány más mezőgazdasági elő­irányzatnál, pl. a gyapjúter- rnelésnél. Javasoljuk, némileg csökkenteni a beruházások ke­retét az eredeti 78—80 milliárd helyett 76—78 milliárdra. Mindezek következtében, ter­mészetesen, valamivel kisebb nemzeti jövedelmet kell elő­irányozni, az eredetileg java­solt 42—43 százalék helyett mintegy 40 százalékot. En­nek az a célja elvtársak, hogy biztonságosabbá tegyük a ter­vet. főleg az anyagellátást. Ugyanakkor változatlanul ja­vasoljuk előirányozni az élet- színvonal emelkedését, az egy főre jutó reálbér emelkedését a munkásoknál és alkalmazot­taknál legalább 25 százalékban és a parasztság reálpénz- és természetbeni jövedelmének emelkedését 25 százalékban. A nemzeti jövedelemnek említett 40 százalékos emelkedése je­lentéktelen mértékben meg­változtatva a nemzeti jövede­lem belső elosztását, teljes mértékben lehetővé teszi ezt az emelkedést és bizonyos tar­talékoknak az előirányzását is megvalósíthatjuk. A főmutatók nagyobb részé­nek csökkentésére vonatkozó javaslat megtételénél a Poli­tikai Bizottságot az anyagellá­tás biztosítása mellett az a szempont vezette, hogy olyan irányelveket készítsünk, hogy lehetőleg ne érhessen bennün­ket meglepetés, ha egy, vagy más tekintetben tőlünk füg­getlen okokból nem az történ­nék, amit előirányoztunk, pél­dául egy-két év gyengébb me­zőgazdasági termése, vagy valami más, s mindennek érde­kében jelentősebb tartalékokat biztosítunk. A második ötéves tervünk, ez egyébként is ter­mészetes, sokkal megalapozot­tabb, mint előző terveink vol­tak. Tanultunk a múlt hibái­ból, s meg kell mondani, hogy nem volt nekünk akkor még tervezési tapasztalatunk, s ezenkívül nemzetközi tapaszta­lataink sem voltak tervezési vonalon. Ez természetesen, nem azt jelenti, hogy az irány­elv-tervezeten nem lehet és nem kell tovább javítani, s nem jelenti azt, hogy magában a tervben, amikor a részletes tervet kidolgozzuk, nem kell mindent elkövetni, hogy a még meglévő hiányosságokat és bizonytalanságokat kikü­szöböljük. Természetesen arra is igen nyomatékosan fel kell hívni a figyelmet, — ezt a ter­vet azért, mert csak 47-—50 százalékos ipari termelési emelkedést és mintegy 40 szá­zalékos nemzeti jövedelem emelést irányoz elő —, félkéz­zel, játszva nem lehet megva­lósítani. Vannak ilyen hangok, de ezek helytelenek. Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy ezt a tervet nem könnyű megva­lósítani, pártunk, munkásosz­tályunk, egész népünk erőinek összpontosítása és megfeszíté­se szükséges ahhoz, hogy ezt a tervet sikeresen megvalósít­suk és esetleg valamelyest túl­teljesítsük. A közvetlen gazdasági fel­adatok között rendkívül fon­tosnak tartja a Politikai Bi­zottság, hogy számba véve a reális lehetőségeket, elvetve a jobboldali demagógiát, ame­lyet a Központi Vezetőség 1955. évi márciusi határozata Ami magát pártunkat il­leti, a párt belső életét és a párt munkáját, itt a legfonto­sabb a kollektív vezetés to­vábbi megszilárdítása, a sze­mélyi kultusz maradványai­nak teljes felszámolása, a pártdemokrácia kiszélesítése, a bírálat és önbírálat további kifejlesztése, s egyben a párt­ban helyenként meglazult fe­gyelem megszilárdítása, a vas- fegyelem megteremtése esz­mei-politikai alapon. Röviden a legfontosabb most a párt­élet lenini normáinak, bele­értve a demokratikus centra­mint kalandorpolitikát helye­sen leplezett le, szilárdan, csakis meglevő gazdasági erőinkre építve, mielőbb to­vább javítsuk dolgozó népünk, mindenekelőtt munkásosztá­lyunk életszínvonalát. A már meghozott és még megho­zandó intézkedéseket, ame­lyek ezt célozzák, az elvtár­sak ismerik. Ilyenek a május elsejei árleszállítás, egyes bérügyi intézkedések, a mun­kaidő részleges csökkentésére már végrehajtott határozat, különféle szociálpolitikai és egészségügyi intézkedések, melyek már megvalósultak, vagy előkészítés, illetve meg­valósulás stádiumában van­nak. Ezen túlmenően a Poli­tikai Bizottság javasolja, hogy 1956-ban és a következő évek­ben a kormány ne bocsásson ki békekölcsönt, sem más ál­lami kölcsönt. Ugyanakkor azt is javasolja a PB, hogy az előzőén kibocsátott 20 évnél rövidebb lejáratra szóló köl­csönöket a kormány alakítsa át hosszabb lejáratú, 18—20 évi kölcsönre, hogy az álla­mot sem terheljük meg olyan terhekkel, amelyeket nem bírna el. Ez azt jelentené, hogy sen­kinek egy fillérje sem veszne el abból, amit az államnak kölcsönadott. Csak az törté­nik, hogy az államnak köl­csönadott pénzét lassabban kapná vissza. Ugyanekkor azonban az államkölcsönök elmaradása azt jelentené, hogy a munkások és alkalma­zottak reálbére átlagban kb. 4,2 százalékkal azonnal emel­kednék. Azért mondjuk átlag­ban, hogy a munkások és al­kalmazottak reálbére emel­kednék, mert ez attól függ, hogy mekkora a fizetés, ki mennyit jegyzett stb. Úgy gondoljuk, hogy ezt a javas­latot a dolgozók helyesléssel fogják fogadni. Figyelembe véve a nemzet­közi feszültség bizonyos eny­hülését, pártunk javaslatára a kormány már csökkentette honvédségünk létszámát 20 ezer fővel. A Politikai Bizott­ság most azt javasolja a Köz­ponti Vezetőségnek, hogy javasolja a kormánynak, te­gyen lépéseket a hadsereg to­vábbi 15 ezer fővel való csök­kentésére. Vagyis rövid idő alatt ily módon összesen 35 ezer fővel csökkentenék had­seregünk létszámát a már előző 20 000-rel együtt. Termé­Továbbra is változatlanul, töretlenül visszük pártunk irányvonalát a mezőgazdaság szocialista átalakítására, a leg­szigorúbb önkéntesség betartá­sával, de nem passzív módon, hanem az elért eredmények népszerűsítésével, s érvek se­gítségével. Meg kell győzni a parasztságot arról, hogy fel- emelkedésének egyetlen útja a termelőszövetkezet. Jelenleg van szilárd alapunk már a jól működő, régi termelőszövetke­zetekben, hogy ezt megtegyük. Pártunk III. kongresszusának erre vonatkozó útmutatásai. Központi Vezetőségünk múlt évi júniusi, valamint 1955 már­ciusi határozata teljes mér­tékben érvényben maradnak, s megszabják e tekintetben is cselekvésünk irányát. Ugyan­csak változatlanul érvényben marad az, amit pártunk III. kongresszusa, Központi Ve­zetőségünk ez év márciusi ha­tározata az egyéni parasztgaz­daságokról, a szegény- és kö­zépparasztsághoz való viszo­nyunkról mondott, hogy mi az egyéni parasztgazdaságokat is támogatjuk, igyekszünk elérni, hogy termelési tartalékaikat jobban kihasználják, hogy lizmust, következetes meg­valósítása. Pártunkban mélyek mind a szektarianizmus, mind a jobboldali opportunizmus gyö­kerei. Mind a kettővel szem­ben a legélesebb, a legkövet­kezetesebb eszmei-politikai harcot kell folytatni, a párt fő irányvonalának és helyes politikájának érvényesítéséért. Miben nyilvánult meg és nyilvánul meg részben még most is nálunk a szektarianiz­mus? Természetesen nincs szó arról, hogy mindent felsorol­jak, csak a legfőbbeket. Meg­szetesen, a leszerelésre kerülő katonákat és tiszteket a nép­gazdaságban, s általában ál­lami és társadalmi szerveink­ben megfelelően el kell he­lyezni. A Politikai Bizottság java­solja a Központi Vezetőségnek, — ezt a határozati javaslat is felveti, hogy elvileg döntsön ezen az ülésen a területi átszer­vezés kérdésében is. Többen a KV tagjai közül kifogásolták, hogy ez a kérdés nyilvánosság­ra került, mielőtt a Központi Vezetőség megvitatta volna. Az észrevétel és bírálat indokolt, de a javaslat maga helyes és szükséges. Valóban nem vala­mi operatív jellegű, hanem rendkívül nagy horderejű kér­désről van szó. Persze nemcsak a közigazgatás átszervezéséről van szó, hanem a pártappará­tus átszervezéséről, sőt a meg­valósítást a pártapparátus át­szervezésével kell kezdeni, mert a pártnak kell irányíta­nia az egész átszervezést. Ezen - kívül a többi összes belügyi stb., stb. szerveket át kell szer­vezni. Ezért gondolom, hogy az észrevétel és a bírálat indo­kolt, azonban maga a javaslat helyes és a PB véleménye sze­rint szükséges. Államapparátu­sunk azért is túlzottan nagy, mert túl sok nálunk a közigaz­gatási egység. Szükséges na­gyobb közigazgatási egységeket kialakítani, Budapesttel együtt mintegy 10—12-t, természete­sen ez hozzávetőleges szám. véglegeset még nem lehet mon­dani. Magát Budapestet is túl­zottan nagy területté tettük az­által, hogy szinte tisztán mező- gazdasági jellegű községeket is hozzácsatoltunk. Valószínű­leg ezen is módosítani kell majd. A Politikai Bizottság ne­vében azt javasolom a Köz­ponti Vezetőségnek, bízza meg a Politikai Bizottságot és a Mi­nisztertanácsot az említett irányelvek alapján dolgozza ki a végleges terveket, készítse elő a végrehajtást oly módon, hogy a javaslat előreláthatóan októberben az országgyűlés elé kerüljön, s ez év végéig meg is valósuljon, mert 1957. I. 1-vel új költségvetési év kezdődik. Nem szükséges bizonyítani, hogy a jelenlegi állapot fenn­tartása nem kívánatos, mert la­zítja az állami fegyelmet, s megnehezíti az állami feladatok megvalósítását. Mert nagy a bizonytalanság az államappa­rátusban, ki, hová kerül. mindenekelőtt a termelőszö­vetkezeti parasztság mellett a szegényparasztságra támasz­kodunk, de igyekszünk szoros szövetséget teremteni a kö­zépparasztsággal, és jóváten­ni azokat az igazságtalanságo­kat, melyeket számos helyen a középparasztokkal szemben, őket kuláknak minősítve, el­követtek. Ez folyamatban van, és reméljük, hogy ez a jóváté­tel igen rövid időn belül, 1— 2 éven belül lezárul. Végül le kell szögeznünk, hogy a kulákoknak minden jogot meg kell adni, amely a Magyar Népköztársaság pol­gárait megilleti, semmiféle törvénytelenséget nem szabad velük szemben megtűrni, de politikailag a kulákságot el kell szigetelni. Nem érde­künk, hogy kiélezzük a har­cot a kuláksággal szemben. Ellenkezőleg az az érdekünk, hogy ez a harc lehetőleg ne éleződjék ki. De résen kell lennünk. Nem szabad megen­gedni, hogy törvényeinket megszegve, mezőgazdasági termelőszövetkezeteink, állami intézményeink stb. ellen bár­ki aknamunkát folytasson. nyilvánult és megnyilvánul ab­ban, hogy gyakran politikai felvilágosítás helyett admi­nisztratív rendszabályokat és eszközöket alkalmaznak. Pl. még legutóbb is, néhány hó­nappal ezelőtt, ez év elején, részben múlt év végén, Vas Zala és Somogy megye egyes községeiben teljesen tűrhetet­len és megengedhetetlen mó­don, kijátszva és megszegve a Központi Vezetőség utasításait — kimondom —, becsapva a Központi Vezetőséget, olyan rendszabályokat alkalmaztak, amelyek a parasztságot nem a termelőszövetkezetekbe hoz­zák, hanem eltaszítják a párt­tól és a népi demokráciától, kompromittálják a pártot és a népi demokráciát. Időnként az adminisztratív eszközökre szükség van, de ezek nem helyettesíthetik az eszmei-politikai felvilágosítást és harcot. Megnyilvánult a szektaria­nizmus egyes megdönthetet­lennek hitt tételek dogmatikus hangoztatásában, komoly mélyreható viták hiányában a tudományos és politikai kér­désekben. Jelentkezett a sok­szor egyoldalú és türelmetlen káderpolitikában. Kifejezésre jutott az osztályharc egyolda­lú, nem a konkrét viszonyok elemzésén alapuló értelmezésé­ben. A termelőszövetkezetek fejlesztésénél. Megnyilvánult a bürokratikus vezetési mód­szerekben, államapparátusunk, s részben különböző egyéb szerveink, még pártszerveze­teinknek bürokratikus voná­saiban is. Jelentkezett a volt szociáldemokrata elvtársak­hoz való, nem ritkán helytelen viszonyunkban, ezen elvtár­sak mellőzésében. Kifejezés­re jutott a szövetségesek sok­szor helytelen mellőzésében, abban, hogy nem számoltunk eléggé velük. Kifejezésre ju­tott többek között az abban is, hogy háttérbe szorult a Ha­zafias Népfront. Helyes volt, hogy a párt fellépett a jobbol­dali elhajlók ellen, akik a párt fölé akarták helyezni a nép­frontot és szembe akarták ál­lítani a párttal, de nem volt helyes emiatt háttérbe szorí­tani, elhalványítani a Hazafias Népfrontot. Pártunk most ezt a hibát kijavította, illetve ki­javítja. Mindez persze összefüggött és összefügg a kollektív veze­tés háttérbe szorításával pár­tunkban és a személyi kultusz- szál, főként 1953 júniusa előtt, de részben még ez után is. De természetesen nemcsak szektáriánus hibák voltak és vannak pártunkban, hanem vannak igen komoly, vaskos jobboldali hibák, sőt volt jobb­oldali elhajlás is, amelyet első­sorban Nagy Imre képviselt, s Központi Vezetőségünk 1955 márciusi h Vározata leleplezett és határozatában megírt: A határozat maga helyes volt. Ez a határozat nemcsak a jobb­oldali elhajlást leplezte le. Ahhoz, hogy az előttünk ál­ló feladatokat sikeresen megvalósíthassuk, az említet­teken kívül, lényegesen meg kell változtatnunk a pártmun­ka, a pártvezetés stílusát. Túl sokat ülésezünk, túl hosszú határozatokat írunk túlságo­san sok nálunk a papíros- munka és kevés a közvetlen szervező, irányító munka, az emberekkel, a káderekkel va­ló közvetlen foglalkozás, a szervezetek közvetlen segítése. Ezen kell változtatnunk. Ez nem könnyű dolog. Megszok­tuk a régi módon való mun­kát. A pártmunkásokat, az instruktorokot nem aszerint kell megítélni, hogy milyen jelentéseket adnak — bár a jó jelentések igen fontosak —, hanem aszerint, hogy milyen eredményesen dolgoznak, s az eredmény mindenekelőtt a gazdasági sikereken mérhető le. Természetesen nem kevés­bé fontos ma a pártélet ele­vensége, annak kollektív jel­lege, az eszmei-politikai kér­dések tisztázása, a propagan­damunka, s a párt tagjainak és a pártonkívüli dolgozók he­lyes tájékoztatása. Mindez azonban azt a célt szolgálja, hogy biztonságosabban és gyorsabban haladhassunk elő­re azon az úton, amelyet pár­tunk fő irányvonala megjelöl számunkra s megvalósíthas­suk azt a politikát, melyet Központi Vezetőségünk meg­határoz. A pártnak, a pártszerveze­teknek, a pártaktíváknak segí­tenünk kell abban, hogy köz­vetlenebbül, alaposabban fog­lalkozzanak gazdasági kérdé­sekkel ; hogy megismerjék, megtanulják az ipar, a mező- gazdaság, általában a gazda­ság kérdéseit, mert enélkül a gazdasági munkát és általában az állami munkát nem képe­sek irányítani. E téren vannak eredményeink, helytelen lenne ezeket lebecsülni, de teljes for­dulatot ezen a téren még nem értünk el. hanem ugyanakkor megmond­ta azt is, hogy tovább kell folytatni a harcot a szektáns hibák ellen. Munkánkban a hiba ott történt, hogy ezt a határozatot nem mindenben hajtottuk helyesen végre. Egy­részt nem folytattunk követ­kezetes eszmei-politikai har­cot a jobboldali nézetek ellen, nem mutattuk meg, hogy hová vezetnének ezek a nézetek, ha úrrá lennének a pártban, nem győztük meg erről teljes mér­tékben a pártaktívát, a párt­tagságot. Nem fegyvereztük fel eléggé a pártaktívát és a párttagságot. Emiatt nem tud­tuk meggyőzni a népi demok­ráciánkhoz hű embereket. El­mulasztottuk ennek a rend­kívül fontos feladatnak a végrehajtását az értelmiség között, s különösen az úgy­nevezett „szabad foglalko­zású“ értelmiség között. Más­részről, bár a határozat egye­nesen figyelmeztet arra, hogy a jobboldali hibák erősö­dése, s az ezek ellen szüksé­ges harc nem jelentheti a szektás hibák elleni határo­zott fellépés beszüntetését. A gyakorlatban erről egy időre megfeledkeztünk. Ez komoly hiba volt azért is, mert a icbboldali elhajlók malmára hajtotta a. vizet, erősítette a jobboldali irányzatot. Mindez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi helyzetben — egyébként ez minden helyzet­re vonatkozik — különösen óvakodni kell, hogy üres formulák közé szorítsuk a po­litikai munkát. Nem szabad betűrágók módjára azon vitáz­ni, hogy a jobboldali, vagy a baloldali veszély-e a nagyobb, hogy melyik a fő veszély. A jelenlegi helyzetben mindkettő igen komoly veszélyt jelent számunkra, s ezek sokszor annyira összefonódnak, hogy nem is könnyű őket jobbolda­linak vagy baloldalinak osztá­lyozni. A mindenkori konkrét helyzetnek megfelelően kell a jobboldali, a szektás, és op­portunista jelenségeket ele­mezni, s ennek alapján kell küzdeni mindenfajta pártelle­nes, antimarxista, antileninista nézet, s természetesen pártunk és államunk ellen irányuló minden támadás ellen! Nem azonosítva a kettőt, minden ilyen támadást egységesen, egy akarattal kell pártunknak visz- szavernie! Párttagjainkat arra kell ne­velni, hogy bátran, félelem nélkül mondják meg vélemé­nyüket, őszintén, úgy, ahogy itt az elvtársak a Központi Veze­tőségben az első napirendi pont tárgyalásánál elmondot­ták, de ugyanakkor pártsze- rűen, mértékkel és figyelembe- véve a párt mindenkori érde­keit. Párttagjainkat továbbá arra kell nevelni, hogy bátran és félelem nélkül, nyíltan szálljanak szembe minden antimarxista, antikommunis- ta, antileninista nézettel és szálljanak szembe határozot­tan minden ellenséges meg­nyilvánulással, amely pártun­kat, pártunk vezetését, álla­munkat érinti, de tanulják meg megkülönböztetni a jó ba­rátot az ellenségtől. Nevelnünk kell párttagjainkat, pártszerve­zeteinket arra, hogy legyenek éberek az ellenség újabb, bo­nyolultabb, váratlan támadá­saival szemben, s verjenek vissza minden ellenséges táma­dást. Pártunk és a tömegek kap­csolatának kiszélesítése és megerősítése szempontjából rendkívül fontos a szakszerve­zetek munkája. Magyarorszá­gon a szakszervezetek jelentő­sége jóval nagyobb, mint egy sor más országban. Nagy ha­gyományai vannak a szakszer­vezeti munkának. Jelenleg mintegy 2 millió szakszervezeti tag van hazánkban, egy nem egészen 10 millió lakosú or­szágban. A szakszervezetek munkája az utóbbi időben ja­vulást mutat, de még nagyon sok itt is a tennivaló. Hasonló­képpen megjavult a DISZ munkája, de nem lehet elmen­ni szó nélkül amellett, hogy a DISZ-ben egyesek akarva-aka- ratlanul abban az irányban vi­szik, legalább is vitték a mun­kát, hogy a DISZ harca eltá­volodjon a párt harcától, s egyes elvtársaknál polgári libe- rál-demokrata illúziók elemei jelentkeztek. A DISZ intéző bizottságának egységesnek kell lennie és egységesen, töretlenül kell állnia a párt és a párt ve­zetésének az oldalán. Említés történt már arról, hogy a Hazafias Népfront kér­désében a III. kongresszus után voltak bizonyos hibák, s hogy ezeket a hibákat rész­ben már kijavítottuk, részben kijavítjuk. Politikai Bizottsá­gunk véleménye az, hogy a Hazafias Népfrontnak igen je­lentős helye és szerepe van, s kell, hogy legyen országunk, népünk életében. A lépéseket, amelyek a Hazafias Népfront felélénkítésére, szerepének nö­velésére történtek, az elvtár­sak ismerik. Elvileg ebben a tekintetben is változatlan — véleményünk szerint'-pártunk III. kongresszusának irány- mutatása, melynek szellemé­ben tettünk és teszünk is lépéseket. Tisztelt Központi Vezetőség! Pártunk, mindenekelőtt a munkásosztály, ezen túlme­nően azonban a dolgozó pa­rasztság, az értelmiség, egész népünk pártja a szó legigazibb értelmében: nevének megfe­lelően a magyar dolgozók pártja! Munkásosztályunk a tér. melésben kifejtett nagyszerű irmuké jával, Központi Veze­tőségünk június 30—i határoza­tának szinte egyöntetű támo­gatásával, ezer és ezer más módon bizonyítja, hogy szilárd támasza pártunknak. Határo­zottan támogatja pártunkat a szövetkezeti parasztság is. Ami az egyénileg dolgozó pa­rasztságot illeti, ennek pár­tunkhoz és népi demokráciánk­hoz való ragaszkodását igazol­ja mindenekelőtt szorgos mun­kái- a földeken, a beadási fe­gyelem megszilárdulása, jó tel­jesítése, s a békéért folytatott harcban való cselekvő részvé­tele. Az értelmiség zöme is hí­ve népi demokráciánknak és pártunknak. De hiba volna el­hallgatni. hogy az értelmiség egyes rétegeivel vannak nézet, eltéréseink. Különösen vonat­kozik ez az írók jelentős ré_ szére. Mi azt gondoljuk, hogy ezeket a kérdéseket nem sza­bad forró fejjel intézni. Az íróktól pártunk és népünk min­denekelőtt azt kéri, hogy írja­nak jó könyveket, novellákat verseket. Nem akarunk mi ne­kik diktálni de kifejtük néze­teinket s arra kérjük őket, hogy összefüggéseiben, fejlődé­sében lássák és ábrázolják a magyar valóságot. Mutassák meg a hatalmas fejlődést, amely országunkban a felsza­badulás után bekövetkezett, áb rázolják igaz módon, magas művészi színvonalon az egész életet, s ne csak jelenünk árnyoldalait vegyék szemügy. re. bár persze ezt is meg kell mutatni. Úgy gondoljuk, hogy helyes politika mellett, s pár­tunk politikája kétségtelenül helyes, a párt és a pártvezetés teljes egységével megtaláljuk a megoldást minden kérdésre. Meg fogjuk találni a megegye­zést az írókkal is, és mind­azokkal, akikkei most némi né­zeteltérésünk van. Pártunknak fontos adóssá­got kellett és részben kell még letörlesztenie Jugoszlá­via népeivel, és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével a Jugoszláv Népköztársaság kormányának és pártjának vezetőivel szemben. Az elv­társak tudják miről van szó. Mi ennek az adósságnak a le- törlesztéséért már sokat tet­tünk eddig is. Alapjában ren­deztük a két ország közötti ál­lami viszonyt, de úgy gondol­juk, hogy ez nem elegendő. Mi, kommunisták leninisták, proletárinternacionalisták va­gyunk pártunk vezetésével országunkban a szocializmust építjük. Meggyőződtünk ar­ról, hogy ugyancsak a szocia­lizmust építik Jugoszláviában is a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének vezetésével, szükségesnek tartjuk hogy visszavonjuk a rágalmakat, amelyeket a feszült nemzet­közi helyzetben a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságra, a jugoszláv népre ég vezetői­re szórtunk. Ezt nemcsak azért tesszük, mert ez pár­tunk, országunk, népi demok­ráciánk érdeke, hanem azért is, mert proletár-internaciona­listák vagyunk. Népi demokratikus álla­munk, s pártunk egész politi­(Folytatás a 4. oldalon.) Legfontosabb a pártélet lenini normáinak, beleértve a demokratikus centralizmust, következetes megvalósítása Töretlenül visszük pártunk irányvonalát a mezőgazdaság szocialista átalakítására Meg kell változtatnunk a pártmunka, a pártvezetés stílusát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom