Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-15 / 166. szám

1956 JÚLIUS 15.

TOLNAI NAPLÓ

II XX. kongresszus mutatta úton

Pártunk Központi Vezetősége mindent megtett, hpgy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. Kongresszusának tanul ságait minél gyorsabban alkalmazhassuk hazánkban. A Központi Vezetőség irányítása alap ján egész sor fontos határozat, számos törvény, rendelet, intézkedés jelent meg, amely mind azt célozza, hogy növeljék a demokratizmust, jobbá tegyék a gazdasági vezetést és az államigazgatást, s ezek segítségével növeljék dolgozó népünk életszínvonalát.

S ezeket a rendelkezéseket dolgozó népünk lelkesedéssel fogadta. Egyik ilyen jelentős rendelkezés volt az árleszállítás, amely a mi megyénkben is sok-sokezer forint megtakarítást jelentett a dolgozóknak. Kajdi Istvánná Kölesdről a Népbolt szekszárdi 32-es számú cipőboltjában 2 pár cipőn 71 fo rintot takarított meg. Tamásiban 15—20 000 forinttal volt nagyobb május 3-án délelőtt a forgalom, mint máskor a vásári napokon szokott lenni. Süveggyártó Mihály, a Vörös Szikra Tsz állattenyésztője egyedül közel 1000 forintot költött cipőre és fehérneműre. A régi árakhoz viszonyítva egy inggel többet vehetett akkor, mint az árleszállítás előtt.

Szerte a megyében örömmel fogadták dolgozóink a Minisztertanács határozatát az állam- igazgatás egyszerűsítéséről, s e kívánságot élénken bizonyította a második ötéves terv irányelvtervezetéhez beérkező számtalan hozzászólás is. De azóta is járva a megyét, főként a helyi tanácsok funkcionáriusainak és a dolgozó parasztoknak is olyan megnyilvánuló sait halljuk, hogy az eddigieknél nagyobb önállóságot kérnek a helyi tanácsok számára. Ezt, valamint a bürokratizmus felszámolását segíti a kormány azon elhatározása, hogy 1957- től kezdve nem a minisztériumok terveznek a tanácsok helyett, hanem a megyei, a városi és a megyei jogú városi tanácsok végrehajtóbizottságai maguk készítik el saját terveiket. Ez lehetővé teszi, hogy a helyi tanácsok messzemenőleg

figyelembe vegyék a helyi sajá tosságokat és az eddiginél jobban támaszkodhassanak a lakosság javaslataira, kezdemé- ző erejére és aktív munkájára.

Jelentős erő ez, s nagyszerű példái már eddig is jónéhány- szor megmutatkoztak a mi megyénk területén is. A hőgyészi Uj Barázda Termelőszövetkezet tagjai például önerejükből mintegy 160 000 forintos költségmegtakarítással halastavat építettek, hogy tehermentesítsék az államot, s ezt a pénzt oda tudja tenni kormányunk, ahol még sürgősebb. De sorolhatnánk a villanyvezetékek meghosszabbítására, az ivóvíz- ellátás megjavítására, az utak, hidak, kútak rendbehozására felajánlott sok-sok napi sokezer forint értékű társadalmi munkát.

A községpolitikai tervek meg vitatása céljából tartott kisgyű lések tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a mi megyénk dolgozói is megértve, hogy a Központi Vezetőség, a kormány egyedül nem tudja megoldani e nagy, országos feladatokat, kész segíteni. E segítséget a Megyei Tanács Végrehajtóbizottsága elsősorban az állam- igazgatási és vállalati apparátusok jelenlegi szervezetének egyszerűbbé tétele, valamint a túlzottan tagolt és párhuzamos munkát végző egységek és a fe leslegek megszüntetése érdekében messzemenően igyekszik felhasználni. Ennek érdekében hozott létre három egyszerűsítési bizottságot. A három bizottság különböző szinteken vizsgálja fentemlített problémákat, s végül közösen megbeszélve teszik meg javaslataikat. A bizottság tagjai munkájukban messzemenően felhasználják a funkcionáriusok, a dolgozók javaslatait, kezdeményezéseit.

Mindezek természetesen csak egy kis részét teszik a párt és a kormány intézkedéseinek, de bizonyítják, hogy igyekszünk a XX. kongresszus mutatta úton haladni.

Ez a kép még indulás előtt készült: a kenyérgabona betakarításának megkezdése előtt. A Biritói Állami Gazdaság öt koinbájnvezetője: Juhász István, Csóka Sándor, Angyal János, Györki János és Feil Ferenc, egy kis „cigarettaszünetet“ tartott készülődés közben, és a sok minden mellett szó esett arról is, hogy ki, milyen eséllyel indul a nagy versenyre. Néhányan persze előnnyel indultak, mert dolgoztak az árpa- betakarítás idején is. Ez természetesen megmutatkozik az eredményekben is: azok vannak a legjobbak között, akik előzőleg is részt vettek a gabonabetakarításban. Feil Ferenc például már 899, Juhász István pedig 846 mázsa terményt takarított be.

KARCOLAT

A nokedliszaggatógép és a bürokrácia

3;

Mérföldes lépésekkel haladunk előre a gépesítés terén. Olyannyira, hogy manapság gépesítik már a konyhai munkát is.

No, ne csodálkozzunk ezen, ez nem sajtóhiba, hanem így van: gépesítik Alsóleperden a konyhai munkát is. Történt ugyanis egy szép napon, — két évvel ezelőtt, — hogy a Beruházási Bankon keresztül egy gépi szállítmányt kapott a gazdaság. Megtudták azt is, hogy konyha részére. — „Nagyszerű — ujjongtak a vezetők és kiváltkép a konyhai dolgozók. — Ha már behatolt a technika a mezőgazdaságba, miért ne „hatoljon be” üzemi konyhába, miért ne legyen könnyebb dolguk a szakácsoknak is. Hogy aztán vég eredményben mennyivel lett könnyebb dolguk a szakácsoknak, azt már had mondják el a tények.

A szállítmány egyik része — egy nagy gőzüst. Azóta a terményraktárban porosodik, mindenki megcsodálja, az idegenek találgatják, hogy vajon mi célból jött a világra. Volt, aki patkányirtónak nézte, mások valami mérőműszert néztek ki belőle, de olyan is akadt, aki csak egyszerű gabonatárolónak, vélte. A „szakavatottak” néha alig győzték magyarázni, hogy ennek az a célja, hogy levest főzzenek benne, az előnyei pe. dig felbecsülhetetlenek, — amint azt hallották, — mert maguk még nem győződtek meg róla. Ugyanis ételféleség még nem készült benne.

A szállítmánnyal érkezett egy korszerű, háromrészes cukrászsütő is. Akkora, hogy majd a mennyezetig ért. Előnyei ennek is felbecsülhetetlenek, mint ahogyan arról értesültek az illetékesek. Gyakorlatból azt nem ismerik, mert, mint ahogy még nem főtt leves az üstben, úgy ebben sem sült meg egyetlen egy pogácsa sem. Persze szó sincs arról, hogy talán nem használják. A konyhavezető igenis üzembe helyezte- nem talált már helyet sehol sem a rengeteg „tömbnek”, nyomtatványnak és a hasonló irodai alkalmatosságoknak, így azokat szép sorjában elhelyezte ebben a sütőben. (Félre értés ne essék, a tüzet nem rakta meg alattuk.) Amint tapasztalja, erre a célra nagyszerűen megfelel ez a többezerforintos alkotmány, mert például megvédi még az egérrágástól is a kimutatásokat. (Íme, mire jó a technika!)

A konyha „kéziraktárában” van a többi felszerelés. Itt van például a messzi földön híres nokedliszaggatógép — (lám, még a név is mutatja, hogy micsoda forradalom van a konyha gépesítése terén). Megnézheti bárki, már kinézésre is korszerű: fogaskerekek pontos illeszkedése egymáshoz stb. A gép egyik oldalára erősítettek még egy villanymotort is (nem tudom, hány lóerős lehet, ugyanis még nincs köztudatban, hogy mekkora energiára van szükség a nokedliszaggatásnál). Van egy vitorlaszerű része is e furcsa „masinának’’, ami alkalmasint valami hűfőberendezésnek is tekinthető. — Szóval, ha betennénk mondjuk egy nagyüzembe, egészen jól beleilleszkedne formájával az esztergapadok, fúrógépek közé.

Persze ez is azért van, Hogy megkönnyítse a szakácsok munkáját. Természetesen akkor, ha felteszik az óriásfazék tetejére, beleillesztik a tésztát, beindítják a villanymotort. Igen ám de hogyan teszik fel a fazék tetejére? Egyszer próbálta felemelni két asszony, de meg sem tudták mozdítani. Hiába, nehéz, nagyon nehéz, legalább négy személy kell a megmoz- dításához és senki sem szeretne sérvet kapni. így aztán eddig a nokedli gégi előállításából nem lett semmi. Persze más baj is volt, nincs a konyhában magasfeszültség és a villanymotor másképen nem hajlandó működésbe hozni a „munkagépet”, az pedig nem szaggatja ki a nokedlit.

Ezt a problémát azonban megoldották — helyileg. Szerkesztettek saját erőbői e3V

kézimeghajtású nokedliszag- gatót — hulladékanyagból. — Ehhez nem kell se villanymotor, se magasfeszültség, de a szakemberek — a szakácsok — szerint ér legalább annyit, mint a drága pénzen vásárolt villanymeghajtású nokedli- szaggató. Más kifejezéssel: a szó teljes értelmében megkönnyíti a szakácsok munkáját, mert könnyedén fel tudják tenni a fazék tetejére.

Ezenkívül van még krumpli hámozó, tésztasodrógép. Ezeknek sem vette eddig hasznát neki, mint legfeljebb a gazdaság „pókállománya”, ezenkívül itt talált telephelyet a rozsda is. A jelek szerint tehát az alsóleperdi pókok és a rozsda kapott mintegy 30.000 forintos beruházással gőzüstöt, cukrászsütőt, villanymotorral felszerelt nokedliszag- gatót, krumplihámozót stb. Ugyanis arra már nem teremtették meg a feltételeket, — hogy ezeket a gépeket — már amire szükségük lenne — használni is tudják. A gőzüsthöz például alig 6—7 méter cső beszerelésére lenne szükség, a magasfeszültségű áram is a szomszéd helyiségben van. — A sütőnek pedig egyszerűen nincs helye, ahol üzemeltetni lehetne. A gazdaság igazgatója szerint, valószínűleg valami felsőbb szempontok miatt nem volt lehetőség a gépek beszerelésére. De vájjon milyen „felsőbb szempont” lehet az, ami szerint parlagon hever sokezerforintos berendezés és — rozsda marja ... És ha mégis, valamilyen távlati tervek miatt nem volna gazdaságos Alsóleperden beszerelni e felszereléseket miért nem adják át olyan gazdaságnak, üzemnek, vagy szervnek, ahol hasznosítani tudnák — a szakácsok örömére.

Vagy talán még mindig akadnak emberek, akik úgy vé lik, hogy teljesítették a beruházási tervet, ha drága és többségében hasznos gépeket küldenek a pókok és a rozsda számára?

BODA FERENC.

zóinak a közössége. Senki sem tudhatja jobban, hogy a faluban ki volt a dolgozók ellensége, mint a dolgozók maguk, éppen ezért csak sikeresebb lehet a munkánk, ha a dolgozókra támaszkodunk.

Természetesen sokat vitatott kérdés, hogy

MINEK ALAPJÁN ÍTÉLJÉK meg,

HOGY KI A KULAK?

Annak alapján semmi esetre sem lehet elbírálni, hogy földterülete eléri-e a 25 katasztrális holdat és értéke a 350 aranykoronát. Eddig ez a mechanikus elbírálási módszer volt a központi irányvonal, s nyilván ez volt a hibák főgyökere és ez segítette a helyi túlkapásokat is. E mecha nikus elbírálás helyett külön-kü- lön kell elbírálni minden egyes esetben, hogy ki a kulák. A dolgozók ellensége nyilván az, aki jövedelmének többségét kizsákmányolásból, más munkájából szerezte és ez tekinthető ládáknak. Ezt pedig nem lehet elbírálni a földterülettel és az aranykorona értékkel, csak úgy, ha egyénileg vizsgálják meg kö. rülményeit. Amint a felülvizsgálások mutatják, nem egy 30—35 holdas gazda saját maga művelte földjeit és csak időszaki munkásokat foglalkoztatott — ez ny"ván nem tekinthető kulák- nak. Regőlyben például felülvizsgálták Hanák Gyula 34 holdas gazda helyzetét. Véleményt

időszerű problémája

alkottak róla ismerősei, a termelőszövetkezet tagsága és meg állapították róla, hogy mivel saját maga művelte földjeit, cselédet nem tartott, nem tekinthető kuláknak sem. A tsz tagjai pedig felvették a tsz-be.

De felvetődik a másik kérdés: annak alapján el lehet-e hitelesen bírálni a kulákproblémát, hogy kinek volt cselédje. Az igaz, hogy ez nagyon sok esetben meghatározza egy gazda hovatartozását. Akinek cselédje volt, az sok esetben maga nem igen dolgozott, de hibát követnénk el, ha most meg csak kizárólag ennek alapján dönte- nénk a 25 hold és a 350 aranykorona helyett. Ugyanis, főleg a háború időszakában előfordult, hogy a családfő katona volt és a föld megművelésére cselédet fogadtak. Betegségek idején is hasonló volt a helyzet, vagy így megöregedett családtalan házaspár sem igen tudott mást tenni, mint fogadott egy cselédet. Ilyen esetekben sokszor maga a család is dolgozott és nagyon sok esetben a cselédtartás csak kiegészítője volt a család munkájának. Ha például a család tagjai közül négyen-öten is dolgoztak, ami nem volt ritkaság, akkor nyilván nem a „kizsákmányolás” adta a család fő jövedelmét, hanem saját munkájuk. Másként kell elbírálni az olyan esetet, mint amilyenről egyik ozorai levelezőnk, Némethpál György elvtárs írt. Községükben

a dolgozók azt javasolták, hogy Bakics Józsefet tekintsék tovább ra is kuláknak, mert állandóan cselédje v'lt, 5—6 napszámost foglalkoztatott, maga pedig nem dolgozott. Nyilván helyes volt a döntésük.

Az egyéni elbírálásnak nagyon jó módja az, amit a tamási járás több községében csinálnak: tanácstagi körzetenként vitatják meg a dolgozókkal eze két a problémákat és igazságot szolgáltatnak azoknak a becsüle. tes embereknek, akiket eddig igazságtalanul bélyegeztünk meg a „kulák” jelzővel.

FELVEHETÖ-E A TSZ-BE

az az ember, akinek ügyét most tisztázzák és megállapítják róla, hogy helytelenül sorolták~a kulákok közé? Ez az igazságszolgáltatás nem formaság, ha valakinek megmondjuk, hogy nem kulák, azt nyilván úgy kell kezelnünk, mint becsületets dolgozó parasztot, mert középút nincs. Tehát szükséges, hogy igazságot szolgáltassunk számuk ra és a község vezetői minden tekintetben éreztessék v'elük, hogy számítunk becsületességük re, munkájukra és így nyilván nem lehet akadálya annak sem. hogy felvegyék a tsz.be, ha belépésre hajlandóságot mutat.

Helytelen lenne az is, ha a kulákrokonok, vagy éppen leszármazottak elől elzárnánk a tsz-be való belépés útját. Természetesen itt sem lehet megsérteni az önkéntesség elvét és a tsz-demokráciát. Nem előnyünk, hanem hátrányunk származott abból, amikor a kulák rokonságát is ellenségnek tekintettük. Ugyanis egy-egy kuláknak rendszerint 4—5 középparaszt, :.öt kisparaszti rokona volt és nyilván káros ezeknek az elszigetelése. Nem az a célunk, hogy különféle módszerekkel újabb listákat szerkesszünk arról, hogy kit kell „ellenségnek” nyilvánítani, hanem az, hogy minél több jószándékú embert nyerjünk meg ügyünknek, építő munkánknak. Sőt még a kulák elleni harc módszereinél sem lehet elsősorban adminisztratív rendszabályokat alkalmazni, hanem arra kell törekedni, hogy minél többen győződjenek meg rendszerünk szilárdságáról és kapcsolódjanak be építő munkánkba. Rákosi elvtárs, a Politikai Bizottság beszámolójában a következőket mondotta erről a budapesti pártaktíva ülésen:

„A PART ÉS A KORMÁNY NEM KIVANJA AZ OSZTALYHARC ÉLEZŐDÉSÉT.

Ellenkezőleg mindent megtesz arra, hogy azoknak az osztályidegen elemeknek, akik belátták eddigi hibáikat, s bele akarnak illeszkedni szocialista rendünk- be, jól dolgoznak, segítik a népi demokráciát, mindenben a kezükre járjon.” Minderre éppen szocialista előrehaladásunk érdekében van szükség. Tehát itt szó sincs valamiféle „megalkuvó” politikáról, vagy az osztályellenséggel való „lepaktálásról”, mint azt több helyen mondották, hanem a leninizmus alkotó módon a helyi adottságoknak megfelelő alkalmazásáról van szó.

Nem az osztályharc éleződését tűztük ki célul magunk elé, hanem többek között azt, hogy a második ötéves terv időszakában 27 százalékkal növeljük a mező- gazdasági termékek mennyiségét nem utolsó sorban azáltal, hogy lehetőleg minden jószándékú embert igyekszünk megnyerni ügyünk érdekében.

Több helyen külön kezdenek beszélni politikai és gazdasági kulákról. Ez nem más, mint an- tileninista nézet és az osztáíy- harc jelenlegi kérdéseinek meg nem értéséből származik. A kulák azért kulák, mert jövedelmének többségét kizsákmányolásból szerezte és ellensége rendünknek, minden lehető módon igyekszik kárt tenni népi demok ráciánknak. De vajon milyen alapon foghatjuk rá egy olyan emberre, hogy kulák — politikai kulák, — aki valamilyen kér désben, például a tsz mozgalommal kapcsolatban nem ért egyet pártunk politikájával? Ilyen alapon ismét megsértenénk a lenini hármas jelszót, eldobnánk tőlünk sok középparasztot, és ehelyett nyilván a meggyőzés fegyveréhez kell nyúlnunk: a még ingadozókat, vagy téves nézeteket vallókat meg kell győzni igazunkról.

MINDEZ AZT JELENTI TALÁN, HOGY NINCS OSZTALYHARC?

A marxizmus-leninizmus tanítása szerint, amíg osztályok léteznek, létezik az osztályharc is, de a körülményektől függően más és más formákban. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában az ideológiai síkon folyó osztályharc kerül előtérbe .vagyis az a fő teendőnk, hogy az emberek gondol kodásmódját megtisztítsuk a régi, burzsoá gondolkodás maradványaitól és ezáltal megnyerjük őket a szocializmus ügye szá mára.

Aki kulák: ellensége rendszerünknek, igyekszik gátolni szocialista fejlődésünket, azzal szemben továbbra is alkalmazzuk a kulákkorlátozás politikáját, és úgy viselkedünk vele, mint ellenséggel. így tehát sző sincs arról, hogy szabad kezet adunk saját ellenségünknek: az ellenséggel szemben ezentúl sem fogunk kesztyűs kézzel bánni tehát nem folytatunk megalkuvó politikát. Túlkapásokat természe tesen nem engedünk meg, arra törekszünk, hogy a törvény nevében jogtalanul senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe, hogy minél többen segítsék gazdasági előrehaladásunkat és nem kétséges, hogy ezek a módszerek, a XX. kongresszus tapasztalatainak a hazai alkalmazása, csak erősíteni fogja a munkás-paraszt szövetséget, még megingathatatlanabbá teszi államrendünket.