Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-07 / 159. szám

4. TOLNAI NAHÖ 1956 JÚLIUS 7. A nyár és a kultúrmunka Fontos feladat ilyenkor már a kultúrcsoportok ré­szére, hogy felkészüljenek a nyári kultúragitációs mun­kára. Ahogy dolgozó paraszt­jaink, és üzemi munkásaink készülnek, minden időt, al­kalmat kihasználva oz ara­tásra, hogy minél előbb, szemveszteség nélkül tető alá kerüljön jövőévi kenye­rünk, úgy ebből a munkából a kultúrmunkásoknák is ki kell venni a részüket. Rájuk különleges feladatok várnak, az mellett, hogy az aratás fizikai munkáiból is sokan kiveszik közülük a részüket. Ez a különlegesnek számító feladat pedig nem más, mint a kultúragitáció. A Paksi Központi Együttes már felkészült erre a mun­kára, s várják, hogy alkal­muk legyen a jól megszerve­zett köszöntőbrigáddal be­mutatkozni a községben. Kö­szöntöttek már olyan dolgo­zót, aki az eddigi mezőgaz­dasági munkák elvégzésé­ben élen járt, de az igazi bemutatkozás mégis csak az aratásnál lesz majd, amikor azokat köszöntik tánccal, muzsikával, akik az ország kenyeréért a legodaadóbban dolgoztak. Az együttes megszervezi, hogy az első gabonabeadót műsorral fogadják a begyűj­tőhelynél. Az aratás befeje­zése után pedig aratóbált rendeznek. A jól dolgozó gazdák, bri­gádok köszöntését kellemes, jóleső kedveskedéssel köti össze majd az együttes; vi­rágot visznek és a nótaaján­dék mellé azt is adják. Ked­veskednek úgy is a köszön­tőiteknek, hogy igyekeznek megtudni a nótáját és azzal kezdeni rövid kis köszöntő­műsorukat, amikor a gazda éppen elvégezte a házkörüli munkát este. A paksi együttes tavaly is sikeresen oldotta meg ezt a feladatát, s róla példát vé­ve, a megye valamennyi kultúrcsoportja felkészülhet­ne erre a munkára. Egy nap a Balatonon Fátyolfelhős nyári reggelen jókedvű társaság gyülekezik a paksi járási tanács épülete előtt. „Kirándulni megyünk a Balatonhoz.” Boldogan kacará- szó fiatalok sokat jelentő, mo­solygó pillantásokat váltanak. Deresfejű nagyapák kézenfog- ják a kis csomagokat szoronga­tó unokáikat. Itt asszonyok és lányok a fürdésről és csónaká. zásról beszélnek. Amott a fér­fiak’ a balatoni halfogás és a borkóstolás lehetőségeiről vitat koznak. Rövid várakozás után hatal­mas Ikarusz kanyarodik az épület elé és boldog izgalom és sok tréfa között folyik a be­szállás. A járási tanács dogozói és hozzátartozóik egynapos ki­rándulásra mennek a Balaton­hoz. Kocsink suhan a Dunántúl lankás dombjain .könnyedén ve­szi az emelkedőket, s rövid idő múlva már Németkér község házai között robogunk. Majd Cece község következik. Mező- szilason rövid pihenőt tartunk. Utána Dég községbe érünk. Enying után már a balatoni betonúton suhantunk, azután megérkeztünk Siófokra. — A Megyei Tanács siófoki üdülőjé­nek udvarán, Vigh Dezső, a Me gyei Tanács elnökhelyettese, Nagy Ákos pénzügyi osztályve­zető és Vancsa Sándor szeretet­tel fogadnak bennünket és vezet nek az üdülőn végig. Megilletődve álltunk a szép épület előtt, amelyet nagy ál­dozattal és sok munkával a Megyei Tanács dolgozói részé­re létesítettek. Az udvaron már felállították az asztalokat és a padokat. A konyha felől kel lemes illatot hoz a szél... Egymásután robognak be az autóbuszok; Dombóvár, Ta­mási, Gyönk, Szekszárd. Min­den kocsiból ismerősök száll­nak ki. Ragyogó nyári napsütésben sétáltuk végig Siófok utcáit és tereit. Megnéztük a mólót, az induló hajókat, gyönyörköd­tünk a csodálatos kék vízen futkározó vitorlásokon, az egész csodaszép Balatonon. Kedves és kellemes volt ez a nap valamennyiünknek, amit a Balaton mellett töltöttünk. Beck András Országos vásárok július 15-től augusztus 1-ig Baranya—Bács—Somogy—Tolna megyékben Július 15: Július 23: szövetkezetek kiváló dolgozója“ Baja Böhönye jelvénnyel és oklevéllel. Mohács Görcsöny — Gergely bácsi és Mari Paks Nagydorog néni a rádió népszerű művé­Július 16: Július 24: szei fellépésével a földműves­Nagyatád Fadd szövetkezet és a Természetűi­Júiius 17: Gödre dományi Társulat rendezésé­Királyegyháza Július 26: ben szombaton este vidám Tamási Fehérvárcsurgó előadás lesz Tolnán és Tenge­Július 18: Iharosberény licen. Somogyjád Magyarmecske Vajszló Július 27: Idői árá» Július 19: Kecskemét ■ Balatonendréd Véménd Várható időjárás szombaton: Július 21: Július 29: felhőátvonulások, több helyen Székesfehérvár Kiskőrös záporeső, zivatar. Megélénkü­Július 22: Marcali lő délnyugati később helyen­Dombóvár Zomba kint erős északnyugati szél, a Lsemén yhuptír 1937 július 7-én a ja­pánok megtá madták Kí­nát. A kínai népi felszaba dító háború­nak kezdetét jelenti ez a nap, amikor is a kínai nép meg kezdte felszabadító harcát a japán imperialisták ellen. „Halál a német megszállók­ra“ — ezzel a jelszóval kezdő­dött a fasiszta-ellenes népfel­kelés Jugoszláviában, 25 esz­tendővel ezelőtt. 75 évvel ezelőtt, e napon halt meg Spakovszkij híres orosz mérnök és feltaláló. 1531 július 7-én halt meg Riemenschneider Tilmann, né­met szobrász. HÍREK — Gyümölcs és zöldség el­árusító standot nyitott a domb­óvári Rákóczi Termelőszövet­kezet tagsága. — A Kecskeméti Katona Jó­zsef Színház művészei júiius 16-án a Bánk bánt mutatják be Bonyhádon. — Értekezletet hív össze a Városi Kultúrház és Szek­szárdi Művészeti Tanács. A város kulturális életével, kuitű rális program kialakításával és a Művészeti Tanács munkájá­nak megjavításával kapcsola­tos kérdések megbeszélésére a Városi Kultúrházban kerül sor július 11-én (szerda) délután 7 órakor. — Tizenhat új filmet készít el a DEFA 1956 második felé­ben és 1957 első negyedévében. — Hamarosan filmet készít két független hollywoodi film­gyártó Gershwin Porgy and bess című viághírű néger ope­rájából. — Ma délelőtt már meg­kezdik a mozijegyek árusítását a Vörös és Fekete című film­re. Jegyek elővételben a mozi­helyiség pénztárában kapha­tók. — Uj helyiséggel bővítik a mőcsényi tűzoltószertárat. Erre a célra a Megyei Tanács 5000 forintot fordít. — Meglévő épületet alakíta­nak át kultúrházzá Kurdon. Az átalakítási munkálatokat még ebben az évben megkezdik, és befejezik. — Egyesült a Bonyhádi Já­rási Művelődési Ház és a Bony hádi Zománcművek énekkara. A kibővített énekkar a kultúr­ház kebelében működik to­vább. — Hét tolnai földművesszö­vetkezeti dolgozót tüntettek ki a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmával a „Földműves TOLNAI NAPLÓ Ai MDP Tolna megyei Bizottsága éa a Megyei Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. A szerkesztőség és kiadóhivatal cím;j: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. __Havi előfizetési díj: 11 Ft. S zekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Byomdáért felel: Odepka Rezső. Telefon: 21—21. Figyelem ! Figyelem ! A földművesszövetkezetek megkezdték az apró (cigány) meggy felvásárlását kg-ként 2*40 filléres áron A földművesszövetkezeti tagok ezenfelül értékesítési visszatérítésben is részesülnek hőmérséklet csökken. Várható legalacsonyabb hő' mérséklet 12—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—24 fok között. (MTI) MOZI Garay Filmszínház: július 5 —7-ig Angyallal a hegyekben. Csehszlovák filmvígjáték. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap: fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 6 ép fél 9 órakor. Kertmozi: Július 6—9-ig, péntektől hétfőig: Tavasz. Ju­goszláv filmvígjáték: Bukovi Márton lett a szövetségi kapitány flz OTSB és az Országos Társadalmi Labdarugó Szövetség elnökségének nyilatkozata Az OTSB és az Országos Társadalmi Labdarúgó Szö­vetség elnöksége megvizsgál­ta labdarúgó-sportunk és a válogatott csapat helyzetét és az alábbi határozatot hozta: A labdarúgó sportunk nem­zetközi eredményeiben bekö vetkezett visszaesés az egész magyar sportkedvelő tábor jogos bírálatát váltotta ki. A gyengébb eredmények és az ezt követő bírálat nyo­mán megállapítást nyert, hogy a bekövetkezett visszaesés részben az OTSB-vezetésnek abból a hibájából ered hogy helytelenül ítélte meg a lab­darúgó-sport és a válogatott csapat helyzetét, részben pe­dig a válogatott csapat tagjai­nak helytelen magatartásából, szemléletéből és a válogatott csapat körül tevékenykedők helytelen módszereiből követ­kezett be. A rendkívüli eredmények következtében olyan felfogás alakult ki, mely a labdarúgó­kat megkülönbözteti a többi sportágaktól és részükre kü­lönleges elbánást biztosít. Az OTSB részéről hiba volt, hogy - labdarúgó válogatott csapat körüli összes teendők irányítását az OTSB elnökhe­lyettesének, Sebes Gusztáv elvtársnak a kezébe tette le, aki egyszemélyben szervezője és összeállítója volt a csa­patnak. A sok éven át elért sikeres szereplés összefonódást e#d- ményezett Sebes Gusztáv és az egyes játékosok között. Mint a válogatott csapat irá­nyítója, a csapat rendkívüli teljesítményeire tekintettel, el­néző volt a labdarúgókkal szemben, akik e helyzeti elő­nyöket nem helyes irányban használták ki. ' Hibát követett el az Orszá­gos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöke is, mert min­den ellenvetés nélkül elnézte a sportágban uralkodó szabály talanságokat és nem tárta fel kellő időben a hiányosságokat, melyeknek értelemszerűen a jelenlegi helyzethez kellett ve­zetni. A hiányosságok megszünte­tésére az OTSB elnöksége és a Társadalmi Labdarúgó Szövet­ség elnöksége elhatározta, hogy a válogatott csapatok kö­rüli teendők ellátását, az ed­digi rendszertől eltérően, egy öttagú bizottságra bízza, mely­nek tagjai: szövetségi kapitányi minőségben Bukovi Márton, bizottsági tagokként Sós Ká­roly az „Átválogatott csapat mellett, Baróti Lajos a „B’’-vá- logatott csapat mellett, Lakat Károly &z ,,Utánpótlás”-válo- gatott csapat mellett, Vincze Jenő az „Ifjúsági válogatott csapat” mellett edzői teendőket lát el. E bizottságnak lesz a felada­ta, hogy a Társadalmi Labda­rúgó Szövetség elnöksége és edzőbizottságának véleménye meghallgatása után, a kije­lölt keretekből összeállítsa a csapatokat és gondoskodjon a csapatok korszerű, ‘ervszerű felkészítéséről. Labdarúgásunk általános helyzetének megvizsgálása — folytatódik a nyilatkozat — és a szükséges intézkedések meg­tétele folyamatban van. Ennek keretében kerül sor országos viszonylatban a bajnokságok rendszerének felülvizsgálatára, a játékosokkal kapcsolatos ne­velő és szociális intézkedések­re, a nemzetközi program ren­dezésére a labdarúgósport ál­talános helyzetének megerősí­tésére, mely végül is egészsé­ges fejlődést fog biztosítani nemcsak a válogatott csapat részére, hanem az egész sport­ág számára is. Budapest, 1956. július 5. Az Országos Testnevelési és Sportbizottság Elnöksége nevében HEGYI GYULA elnök Az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége nevében BARCS SÁNDOR elnök Hz atlétikai Béke Kupa I. és III. osztályú versenye Előző számunkban a II. osz­tályú verseny eredményeiről számoltunk be. Most az I. és III. osztályú verseny eredmé­nyeit ismertetjük. Az I. osztályú versenyen mindössze Győrffy Mária Sz. Dózsa képviselte a megye szí­neit. Győrffy javuló formában idei legjobb eredményt ért el 148 cm-rel de ez is csak a 7. helyhez volt elegendő és így nem szerzett pontot. A III. osztályú versenyt a szekszárdi városi TSB rendez­te. Sajnos azon csak a Szek­szárdi Dózsa és a Bátaszéki Törekvés versenyzői indultak jelezve azt, hogy nyárra má­sutt „meghalt’’ az atlétika. Ez bizony nem valami biztató a jövőre nézve. A versenyen ez­úttal nem akadt figyelemre­méltó eredmény. Az összes!-» tett eredmények (II. és III. osztályú verseny) alapján a Szekszárdi Dózsa 264, a Báta­széki Törekvés 192.5 pontot szerzett a versenyen. Fiúk: 200 m: 1. Szeleczky, Sz. Dó­zsa 24.9, 2. Seres. Sz. Dózsa 25. 3. Breutigan, Sz. Dózsa 25.2. 800 m: 1. Sárer Bátaszék 2:09.1, 2. Cih Bátaszék 2:18, 3. Bosnyák, Bátaszék 2: 24.4. Alig van a megyében va­lamirevaló 800-as. 5000 m: 1. Szabados, Báta­szék 17:17, 2. Novák 17:23, 3. Müller Bátaszék 18:24. 5 km-es gyaloglás: 1. Rudolf Bátaszék 31:17, 2. Bognár, Bá­taszék 31:21, 3. Várda, Báta­szék 31:25. 4x400 m: 1. Sz. Dózsa (Seres, Szeleczky, Breutigan, Szabó), 3:35.2, 2. Bátaszék (Novák, Szabados Rudolf. Sárer) 3:57.8. 400 gát: 1. Haider, Sz. Dó­zsa 67.8, 2. Szabados, Sz. Dó­zsa 70.2. Versenyen kívül: Se­res, Sz. Dózsa 67,9. Magasugrás: 1. Görbéi Sz. Dózsa 165, 2. Haider Sz. Dózsa 160 3. Slezák. Bátaszék 160. Hármasugrás: 1. Görbéi, Sz. Dózsa 12,40. 2. Seres Sz. Dózsa 12.25, 3. Balogh, Sz. Dózsa 11,85. Seres sokoldalúságát bi­zonyítja, hogy hármasugrás­ban is túljutott a 10 méteren. Görbéi kezd kilábolni a hullám völgyből. Diszkoszvetés: 1. Petz, Sz. Dózsa 32.75, 2. Szigeti 29.85, 3. Pozsár Bátaszék 26.45. Kalapácsvetés: 1. Pozsár, Bá taszék 25.12, 2. Müller. Báta­szék 24.16, 3. Novák, Báta­szék 24.08. Nők: 200 m: 1. Szekrényes, Sz. Dózsa 29.9, 2. Petrovics, Bá­taszék 32.2, 3. Vég Bátaszék 32.6. 80 m gát: 1. Müller, Sz. Dózsa 14.7, 2. Hermann Sz. Dózsa 16.2. 4x100 m: 1. Sz. Dózsa 59,8, 2. Bátaszék 63.4. Távolugrás: 1. Szekrényes, Sz. Dózsa 448, 2. Müller, Sz. Dózsa 418, 3. Wágner 410. A Dózsa lányok sorra idei leg­Apróhirdetések Köss muharszéna termelési szerződést. Igényelj muhar ma­got a Bátaszéki Földműves - szövetkezetnél. HOHNER 120 basszusos tan­góharmonika, valamint egy há rom üléses új állapotban lévő kajak eladó. Tolna, Béke étte­rem. Egy új 250-es Pannónia motorkerékpár eladó. Cím: Bo- gyiszló, Rákóczi utca 8. sz. Tökéletes patkányirtást va­dászgörénnyel, gázzal vállalok. Simon Imre Budapest, XIII. Vígszínház u. 5. 1 db 125 cm3-es MOTOR el­adó. Keserű Sándor Fadd, Kossuth u. 8. GYAKORLOTT leíróköny­velőt azonnali belépésre keres a Bogádmindszenti Állami Gazdaság. Bogádmindszent. — Baranya megye. A 25. számú Autóközlekedé­si Vállalat rakodómunkásokat keres azonnali belépéssel. Je­lentkezés Szekszárd, Hunyadi út 4—6. (Forgalmi osztály). jobb eredményüket érték el. Diszkoszvetés: 1. Petrovics, Bátaszék 26.02, 2. Marti, Bá­taszék 20.92j 3. Boco, Báta­szék 20.41. Balatonbogláron játszik iljúsági válogatottunk Tolna megye ifjúsági labda­rúgó válogatottja július 8-án, vasárnap Balatonbogláron játszik Fejér megye válogatott ja ellen. Mint az edző közölte, a csapatban több változás lesz. Indulás vasárnap reggel 8 óra­kor az MTSB elől. Építőipari munkára kere­sünk kőműves, ács, villanysze­relő, bádogos vb. szerelő és férfi, női segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet Szekszárd, Arany J. u. 13. sz., továbbá villanyvezetékszerelő és bádo­gosok kivételével gyönki, si- montornyai, paksi, bonyhádi és szedresi építkezéseinken. É. M. Tolna megyei Állami Építő ipari Vállalat. A Szekszárdi Városgazdál­kodási Vállalat azonnali felvé­telre keres Építőipari Techni­kummal, vagy építőipari mes­tervizsgával rendelkező dol­gozót műszaki ellenőri beosz­tásba. Rákóczi út. 7. Másod vetésként köss muhar- széna termelési szerződést a Tolnai Földművesszövetkezet­tel. A vetőmagot biztosítjuk. A Szekszárdi Vágóhíd fel­vesz húsipari szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, (rako­dó munkásokat). Jelentkezés a Vágóhídon Szekszárd. Kese- lyüsi út. Autóvillamosságban, elektro motorokban a hálózathoz is értő elektroműszerészt azon­nali belépésre felvesz Mezőszi- lasi Állami Gazdaság. Szekszárd üzemi labdarugóbajnoksága A városi üzemi bajnokság harmadik fordulójában leját­szott mérkőzéseken az alábbi eredmények születtek: Szpar. takusz—Gépjavító 7:1, Nép­bolt Vállalat—BM. Főosztály 3:1, MÉSZÖV—BM. Főosztály 1:1. 1. Népbolt 3 2 1 — 8:3 5 2. BM. Főosztály 4 2 1 1 9:8 5 3. Szpartakusz 3 2 — 1 14:7 4 4. Begyűjtés 2 1 1 — 4:1 3 5. Vendéglátó 1 1 — — 5:4 2 6. Béke Tsz. 2 1 — 1 4:4 2 7. MÉSZÖV 2 — 1 1 2:5 I 8. Gépjavító 3 — — 3 7:17 0 A bajnokság állása:

Next

/
Oldalképek
Tartalom