Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-01 / 154. szám

1956 JULIUS 1.

TOLNAI NAPLÓ

3;

Egyszerű emberek igazsága

Tapasztalatok a tamási járásban

Viszonylag a tamási járásban foglalkoznak legjobban megyénk területén azoknak a középparasztoknak az ügyeivel, akiket öt-hat évvel ezelőtt helytelenül kuláklistára tét - tek. A járás majdnem minden községében foglalkoznak ezzel a nem kis fontosságú problémával. Dicséretére válik a járási pártbizottságnak, hogy a XX. kongresszus után nem várt valami felsőbb utasításra, hanem a kongresszus szellemében kezdett dolgozni a saját munkaterületén. Regölyben a község lakosságának véleménye alapján tisztázódott, hogy alaptalan volt az egyik 33 holdas gazdát éveken keresztül osztályidegennek minősíteni és a tsz tagsága felvette saját sorai közé. Más községekben is kezdett érvényesülni az az elv, hogy a község lakói döntsék el a legjobb belátásuk alapján, hogy ki a dolgozók ellensége és kik azok a középparasztok, akiknek elégtételt kell szolgáltatni, mert jogtalanul minősítették őket kuláknak. Felsőnyé ken például tanácstagi körze- tenkint vitatták meg ezeket i problémákat.

Ezek mellett beszélni kell azonban azokról a tapasztalatokról is, amelyek gátolták és részben még ma is gátolják az ezzel kapcsolatos problémák teljes méltányos megoldását.

A JB. gyakorlati segítsége ezzel kapcsolatban nem volt teljesen kielégítő. Itt több újszerű munkamódszerre kellett megtanítani a vezetőket, mert az eddigi módszerekre nyilván nem lehet építeni. Ezen a téren a JB. nem nyújtott minden község vezetőinek kellő időben segítséget és ezért fordulhatott elő például Pincehelyen is, hogy bürokratikusán fogtak hozzá a munkához, néhány ember döntött a dolgozók sokasága helyett.

Több helyen találkozni olyan elvtársakkal, akik nem látják világosan, hogy miért van szükség a régebben elkövetett hiányosságok kijavítására. A tamási Vörös Szikra Termelő - szövetkezet egyik párttagja, Tulner Lajos elvtárs egy alkalommal felkereste a községi tanács elnökét. (Ehhez tudni kell, hogy előtte való nap döntöttek egy falugyűlésen több középparaszt rehabilitálása ügyében). — Nem értem az egészet — mondta a tanácselnöknek; — Miért folytatunk mi ilyen meg alkuvó politikát, lepaktálunk az ellenséggel. — Az értényi ta nácselnök véleménye is hasonló, és mint a falu egyik illetékes vezetője nem is igyekezett lépéseket tenni az elkövetett hibák kijavítása érdekében.

Ezek a vélemények nyilván nem egyeznek meg a XX. kongresszus szellemével, pártunk politikájával. Hiba lenne azonban azt mondani, hogy ezeket az elvtársakat valami rosszindulat vezette el addig, hogy ilyen véleményük alakult ki. Ezek és a többi hasonló nézetet valló elvtársak mind becsületes, jól dolgozó kommunisták és nézetük jószándékból táplálkozik s nyilván helytelen lenne minden további nélkül ezért elítélni őket. Nézetük kialakulásának többéves gyökerei vannak. Valamennyien emlékszünk az utóbbi évekre, amikor mechanikusan bíráltuk el, hogy ki a kulák és nem egyszer túlkapások jellemezték az állami és pártmunkát. Ezek a módszerek elfogadott és a felsőbb szervek részéről is helyeselt formái voltak a munkának, sőt egyes vezetők megkövetelték, hogy helyileg így foglalkozzanak az osztályellenség kérdésével. Alig egy éve, hogy Horváth elvtárs értényi tanácselnök alapos fejmosást kapott egy megyei aktívaülésen azért, mert a kulákokat véletlenül nagygazdáknak nevezte. Természetesen a kulák az kulák

A betegségek „kórokozója"

A Lepkegyűjtő Vállalat dolgozói mindig szorgalmukról voltak nevezetesek, no meg arról, hogy sohasem hiányoztak betegség miatt — egyszerűen azon oknál fogva, hogy nem voltak betegek, valamennyien makkegészségnek örvendtek. Am egészségük feletti öröm nem tartott sokáig, egy szép napon legyőzhetetlen „kórokozó’’ férkőzött be a vállalathoz — egy különös intézkedés formájában.

A dolog úgy történt, hogy a havi béralapból — felsőbb intézkedés nyomán — minden további nélkül levontak 3 százalékot azért, mert azt a dolgozók úgy sem veszik igénybe betegség címén. Igen ám, de a vállalat dolgozói makkegészségesek, még egyszerű fogfájással sem küszködik senki és így nem akadt olyan ember, aki beutaltatta volna magát a kórházba, vagy otthon ágyban maradt volna. Ennek aztán természetesen ,,béralaptúllépés” lett a következménye és itt kezdődött a baj: a felsőbb szerv fenyegetőzni kezdett, mert amint mondották, mégis csak tűrhetetlen, hogy a Lepkegyűjtő Vállalat minden hónapban megsérti a bérfegyelmet.

A vállalat vezetősége most azon fáradozik, hogy megszüntesse, ezt a ,.tűrhetetlen” állapotot: először összeült az üzemi „háromszög”, majd termelési értekezletre hívták össze a dolgozókat és ott megbeszélték, külön jegyzőkönyvezték, hogy ki mikor marad otthon, „betegség” miatt. Mivel minden dolgozónak havonta 2 napot kell hiányoznia, „összehangolták” azt is, hogy ki, milyen betegség ürügyével marad otthon, n hogy azt gondolják, hogy járvány van a vállalatnál. Az egyik dolgozónak torokgyíkot kell jelentenie, a másiknak influenzát, a harmadiknak izü- letgyulladást, a negyediknek hasmenést, az ötödiknek tyúkszemgyulladást. S természetesen azt is megparancsolták, hogy ágyban kell ezidő alatt tartózkodni, nem pedig a konyhakertben, mert bármikor mehet az ellenőrzés. Utána a vállalatvezető egy mondatban összefoglalta az egész lényegét:

— Az a cél, tisztelt elvtársaim, hogy az utasításnak megfelelően minden tőlünk telhetőt megtegyünk a béralaptúllépés megszüntetése érdekében. — Ettől kezdve aztán ment minden, mint a karikacsapás: nem volt többé béralaptúllépés ...

Es most szükségesnek tartjuk megjegyezni: Azért nem írtuk meg pontosan a szóbanforgó vállalat nevét, mert hátha eljárást indítanak dolgozói ellen táppénzcsalás miatt és a Szabadság Lapkiadó Vállalat mellett más szervek is magukra ismernek.

EGY DOLGOZÓ,

aki ennek ellenére sem volt hajlandó betegség miatt hiányozni.

és nem „nagygazdának“ tituláljuk, de ezért a kijelentéséért aztán alaposan megkapta a magáét: „Opportunista, megalkuvó a dolgozó nép ádáz ellenségeivel szemben, még nevükön sem meri nevezni a kulákokat“ — mondták neki Még jó, hogy nem váltották le a funkciójából.

Ezek a régi dolgok, módszerek nyilván nem vesztek ki egyik napról a másikra az emberek fejéből és többen a régi beidegzettségüknél fogva most úgy vélik, hogy az volt a helyes és még ma is az osztályharc éleződésének sztálini tételeiben hisznek. Az ilyen nézetekkel nyilván nem lehet egyetérteni most, amikor egyre szélesebb teret hódít a XX. kongresszus szelleme, de az sem volna helyes, ha a régebbi hibák maradványaiért lemon- dólag beszélnénk egyes községi vezetőkről és úgy tüntetnénk fel, mintha ők lettek volna minden hibának az okozói. Helyette türelmes meggyőzéssel kell ránevelni a falusi elvtársakat a helyes álláspontra és a helyes gyakorlatra. Nem könnyű dolog megérteni — a többéves beidegződés, gya korlat után — az osztályharc problémáit, ahogyan azokat a XX. kongresszus feltárta és nem egyszerű dolog tisztázni azt sem, hogy a falusi ellenség elbírálásánál hol követtünk el hibát, hogyan kell korrigálni azt és éppen itt van a járási pártbizottság felelőssége: meggyőzni a községi elvtársakat parasztpolitikánk időszerű kérdéseiről s megtanítani őket a helyes gyakorlatra.

A járási pártbizottság ügyel arra, hogy a rehabilitálások ne formálisak legyenek, mert ezt nem azért kell tenni, hogy neve legyen a gyereknek. Ellenőrzi, hogy a határozatok nak megfelelően a beadás terén megkapják azt a kártérítést, ami törvényesen megilleti őket. Sőt, a JB. úgy szorgalmazza ezeknek a problémáknak a megoldását, hogy lehetőleg még a gabonacséplés előtt tisztázzák a járás dolgozó parasztjai, hogy ki az osztályellenség és ki nem. Ugyanis a ^kenyérgabona szabadfelvásár- ()lásánál nem mindegy a terme- Jjlőnek, hogy hogyan bírálják el. ^Ezek tehát kiegészítik a „politikai“ rehabilitálást.

A tapasztalat az, hogy azok, [akik érzik, hogy igazságtalanul kerültek kuláklistára, elsősorban erkölcsi elégtételt > kérnek. Az emberi érzéseik ki } vánják ezt meg, mert ha a saját körülményeik között gazdaságilag nem is jelent valami nagy dolgot ügyük rendezése, nem mindegy nekik az, hogy nevüket a becsületes dolgozó parasztok közé sorolják, vagy nem. A jelenlegi tapasztalatok arra intenek, hogy a községi szerveknek ezt sokkal jobban figyelembe kellene venniök, mint ahogyan azt eddig tették: Egy példa erre: Tamásiban

Berta Mihályról, aki 30 holdon gazdálkodik, úgy vélekedett a helyi tanács, hogy nem kulák, mert cselédet nem tartott, földjeit, noha több mint 10 kilométerre vannak a községtől, mindig családja dolgozta meg, mindig tisztességgel megadta amit az állam kért tőle és ezért az ő ügyét is felül kell vizsgálni. A tanács értesítette, hogy kérje ügyének felülvizsgálását és akkor majd döntenek. Erre a következőket mondta Berta Mihály: Én men jek könyörögni? Eddig azt sem engedték meg, hogy tanács vagy gazdagyűlésen részt vegyek. Ezután emlékeztetett egy olyan esetre, ami vele történt: a

rendőr előtte kiöntötte a víztárolóból a vizet, még neki is kellett segédkezni és utána megbüntették, hogy nincs a víztárolójában víz.

Törvénytelen dolog volt, helyi túlkapás, és nyilván sértette önérzetét. Az ilyen dolgo kát nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Akinek az ügyében döntenek a dolgozók, megállapítják róla, hogy a becsületes dolgozó parasztok között van a helye, a község ve zetőinek, elsősorban a tanácstagoknak, éreztetni kell velük, hogy nem a formaság kedvéért történt a rehabilitálás, ha- 'nem azért, mert a múlt hibáit jóvátéve számítanak a becsületes szándékukra, emberségükre, munkájukra és egyszersmindenkorra elejét igyekszünk venni az olyan törvénytelenségnek, mint ami Berta Mihállyal is megtörtént. Éppen ezért nyilván nem üzengetni kell ilyen esetekben, vagy néhány soros meghívót küldeni, hanem ennél sokkal többet ér, ha a vezetők alkalom adtán néhány emberi szót váltanak azokkal, akiket a dolgozók közkívánata a becsületes emberek közé sorol.

Ez a néhány példa mutatja, hogy még abban a járásban is van bőven tennivaló azért, hogy széleskörűen érvényesül jön a XX. kongresszus szelleme, ahol viszonylag a legjobban dolgoztak ezen a téren.

Boda Ferenc

Egy levél nyomán

Öntevékenyebb, kezdeményezőbb munkát a Tolnai Textilgyár DISZ vezetőségében

Érdekes levelet kaptunk a Tolnai Textilgyárból, mely néhány a DISZ fiatalok életével kapcsolatos problémát vet fel.

„Nincs senkinek hozzászólása? ...

Nincs senkinek semmi problémája, terve, elképzelése?

Elvtársak, ezt nem akarom elhinni!”

így kezdődik a levél, mely később megmagyarázza, hogy nem önmagával beszélget valaki, hanem Jagica elvtárs, a Tolnai Textilgyár DISZ titkára kéri, biztatja a fiatalokat a DISZ gyűlésen. De a fiatalok... Idézzük a levelet: „Előtte ült a sok fiatal, csak éppen nem szóltak semmit”.

Az igaz, hogy „a sok biztatásra akadt egy-két jelentkező. Pataki Margit elmondta, hogy több esetben előfordult, összejött a tánccsoport a kultúrházban és nem vol terem, ahol próbálhattak volna.”

S mégis ezután azt olvassuk, hogy Bizony elvtárs vezetőségi tag felszólalt: „Hiábavaló a sok tanácskozás és minden erőlködés, ha a tagság ilyen passzív”. Legvégül a levélíró véleménye: „Ezek az örökös problémák. Ezért nem tud a Tolnai Textilgyár DISZ vezetősége eredményesebb munkát végezni. Hiába választunk új vezetőséget és hiába fogunk még ezután is választani. A munka eredményessége a tagságon múlik.

A gyűlés befejeződött úgy ahogy a többi (kevés hozzászólás és az is csak hoszú kérésre) abban a reményben, hogy a következő jobb lesz.

Ez is a tagságon múlik.”

Éppen az az érdekes, hogy jóformán minden hibát a tagságban keres a levélíró. Találóan jegyezte meg Szauter elvtárs, a pártszervezet titkára, mikor beszélgettünk vele, hogy van hiba a fiatalokban, de legnagyobb a vezetőségnél. Két hónapja már nem volt például sem vezetőségi, sem taggyűlésük. Azután megtudjuk azt is, hogy bár a vezetőség tanácskozik „töri a fejét” a DISZ munka megjavításán. Egy-egy „hétköznapi” tettel azonban többet lehetne elérni. Határozatot hozott például a vezetőség, hogy a kiselejtezett gépeket szétszedik, a javát felhasználják, a többit ócskavasként elszállítják. A pártszervezet ifjúsági felelőse szét is szedett egy gépet, de a többi még ott áll.

Úgy gondoljuk, ha e példát a DISZ vezetőség tagjai is mutatják, az ifjúság többi tagjai is követték volna. Több bizalommal kell lennie a vezetőségnek a fiatalokhoz. Nemcsak beszélni kell velük, — bár e téren is van hiba — hanem közöttük élni, példát mutatni számukra. Hihetetlen, hogy a munkában olyan kiváló fiatalok mint a 9 ifi brigád közül a Petőfi export brigád tagjai, akik a vállalat és a szakszervezet által létesített vándorzászlót május havi jó eredményeikért megkapták, a DISZ munkában ne folynának be, ha ,a vezetőség többet törődik velük.

Többet kell törődni a vezetőségi tagoknak is egymással, egymás munkájával. Jagica elvtárs panaszkodott Szauter elvtársnak egyik alkalommal, hogy a vezetőség tagjai sem dolgoznak megfelelően. Többek között azt mondta, hogy Petrits Mária elvtársnő a nyilvántartással nincs kész. Bebizonyo-: sodott, hogy Jagica elvtárs meg sem kérdezte Petrits elvtársnőt Szauter elvtárs ugyanis azonnal megkérdezte Petrite elvtársnőt s csodálkozva hallotta, hogy rendben van a nyilvántartás.

Jagica elvtárs beismerte, hogy hanyag volt, de mint mondotta, „őt mindig noszogatni kell.” — Ebben nem is lesz semmi hiba — válaszolta Szauter elvtárs. A mi válaszunk az hogy elég nagy hiba ha oz ifjúsági vezetőket „noszogatni” kell. A párt irányító, segítő keze nélkülözhetetlen, az nem lehet vitás, de ennek elmulasztása éppen ilyen hiba, mint a DISZ-szervezet önállóságának feladása is.

Nem lesznek hozzászólásnélküli, formális gyűlések, ha elsősorban a DISZ vezetőség öntevékenyen, kezdeményezően használja fel a pártszervezet Útmutatásait s a határozatok végrehajtásában maguk mutatva példát az egész ifjúságot bevonják.

Egy tanácstag munkájáról

i A napokban egész véletle- (Inül találkoztam Holik Mi- ihállyal. A mözsi tanácsházán I1 éppen akkor ismertem meg,

* 'amikor tanácstagi kötelességei •[egyikének tett eleget. Válaszaiéi kérelmét továbbította, s t Kállai Sándor elvtárs, a köz- ^ [ségi tanács elnöke és Martin Józsefné elvtársnő, a tanács titkára szorgalmasan jegyezték a kérelmet. De mindjárt azt is tudatták Holik Mihály tanácstaggal, mit tesznek, méghozzá sürgősen, hogy a dolgozók panasza elintézést nyerjen, megszűnjön.

— A kisgyűléseken, körzetem lakói elmondották, hogy í szeretné^ ha az utcánk végén •egy égővel meghosszabbítaná a tanács a közvilágítást. Magam r is indokoltnak tartom a ké- *rést, mert tapasztaltam már, hogy egy-egy kisgyűlés végén

mikor az utcára kerültünk, olyan sötétség fogadott bennünket, akár egy alagútban. Anélkül is olyan lejtős, szinte szakadékszerű az utcavége s a korán munkába siető dolgozóknak még nyáron is, de különösen télen sok bosszúságot okoz a villany hiánya.

Röviden ennyit mondott el Holik Mihály a dolgozók kéréséről, majd hozzátette, hogy már beszélt is egy ismerős szerelővel. Tőle tudta meg, hogy milyen úton s módon lehet ezt a problémát megoldani, vagyis a tanácsnak milyen formában kell kérni a meghosszabbítást és kitől. Ezeket is elsorolta a két elvtársnak. Természetesen így könnyebben, hamarabb el

lehet intézni majd a problémát.

— De nemcsak erről beszélgettünk a kisgyűléseken — válaszolja kérdésemre. — Elsősorban arról, hogy miként tud. nánk a mezőgazdasági munkákat meggyorsítani. Ezért hívtuk versenyre mi - Kölcsey utca lakói, Doszpod János tanácstag körzetét, a Hunyadi utcát.

Holik Mihály, a tanács tagja megalakulásától kezdve. — Azóta tagja az Úttörő Termelőszövetkezetnek is. Itt az építőbrigád vezetője.

A verseny azonban, amit a két tanácskörzet egymással kötött, nemcsa^ a mezőgazda- sági munkákra vonatkozik, ha nem a begyűjtési és adófizetési tervek teljesítésére is. A tanács v. b. a versenybizottság s az adott terület állandóbizottsága rendszeresen értékelik a versenyt, s ha valahol lemaradás mutatkozik, azonnal megbeszélik az illető körzet tanácstagjával.

— Magam is tapasztaltam ezt, habár körzetemben komoly lemaradás nincs, — mondja Holik Mihály. — De ha kisebb lemaradások vannak is néhol, & kisgyűléseken kívül, személyesen is felkerestem a lemaradókat. A jó szó, a baráti beszélgetés mindig eredménnyel jár.

így dolgozik tehát Holik Mihály mözsi tanácstag, s nem várja az eredmények és hibák feltárására csak a tanácsülést, hanem közben is felkere si & tanácsot, hogy elmondja tapasztalatait, javaslatait.

(i—e)