Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-03 / 155. szám
4, TOLNAI NAPLÓ 1956 JÚLIUS 3. tSsEMÉNYMIPTáR Napjaink legmegbecsültebb emberei azok. a hétköznapi harcosok, akik fáradhatatlanul küzdenek egy közös nagy ügyért, melynek végrehajtása az egész szocialista társadalom ügyét lendítik előre. Ezekről az emberekről nem kell külön naplót vezetni, mert itt élnek közöttünk, vezetnek, dolgoznak, példát mutatnak, lel kesítenek, bírálnak, dicsérnek és mindezt azért teszik, hogy lé pésről lépésre előbbre haladjunk és szebb, boldogabb legyen életünk. Sok Domány Pétert találunk megyénkben, a traktorosok között, akik szocialista mezőgazdaságunk példamutató harcosai. Mezőgazdászaink legtöbbje felkészült a nyári nagy munkára és nevük ismertté vált az egész megyében. Sorolhatnánk a tegnap még ismeretlen hősök neveit, akik egyik napról a másikra ismertté, népszerűvé tették ma gukat. Az előttünk álló nyári, őszi feladatok harcba szólítanak minden embert a munka minden területén. Éreznie kell ezt minden embernek, aki becsületesen dolgozik. Nem nézheti senki sem tétlenül tsz-eink. dolgozó parasztságunk harcát, az idő viszontagságaival a termés megmentéséért, a magasabb terméshozamért. Kultúr- munkásainkra is nagy munka vár a kultúragitáció eredményessé tételéért. A legtöbb csoport már felkészült erre a mun kára, most dől majd el, hogy miként állják meg helyüket a népszerűsítésben a verseny nyilvánosságának biztosításában az élenjárók megdicsérésében, vagy az elmaradottak buzdításában. A bonyhádiak is felkészültek erre a nagy feL adatra. A munka beindulása előtt még végig járják a műsoron lévő Csárdáskirályno nagyoperettel a járást, a megyét. A bonyhádiak eddig ebben az évben a Buborékokkal, az Uj földdel, az Ármány és szerelemmel szórakoztatták, tanították a közönséget. A bonyhádiakon kívül Gyönk, Miszla, Varsád, Szakadát, Grábóc, Len gyei, Hidas és még sok-sok község dolgozói láthatták a felsorolt darabokat. Legutóbb például Bogyiszlón szerepeltek nagy tetszés közepette közel 2000 ember előtt. Kik vajon ezek az emberek, akik eddig is ilyen lelkesen Tengelicen a Nemzetközi Földművesszövetkezeti Nap alkalmából a falu központjában sörkertet avattak szombaton este. A kerthelyiséget társadalmi munkával készítették a dolgozók hivatalos munkaidő után. A kerthelyiség asztalait a termelőszövetkezet készítette. A megnyitó ünnepségen Gyi- mesi Henrik igazgatósági elA prókirdetések A 25. számú Autóközlekedési Vállalat rakodómunkásokat keres azonnali belépéssel. Jelentkezés Szekszárd, Hunyadi út 4—6. (Forgalmi osztály). A SZEKSZÁRDI VASIPARI VÁLLALAT autó, motorkerékpár, kerékpár fényezést, autókárpitozást vállal; dolgoztak. Nézzünk meg közülük egy párat: Sulteisz Imre cipő gyári dolgozó; több kitüntetése van, a szakma kiváló dolgozója, id. Csima József már közel jár a hatvanhoz, de estéről estére megnevetteti a közönséget, a nappali munkában elfáradt dolgozókat és mint téglagyári dolgozó ezt fogja tenni becsülettel végzett munkája mellett a nagy munkák idején is. A Németh házaspár, a Kovács házaspár; nappal dolgoznak este pedig a dolgozók szórakoztatására sietnek. Szabó Margit főiskolai hallgató nyári szabadságát azzal tölti, hogy résztvesz az együttes munkájában. A szereplők valamennyien; Potyondiné 2 gyermeke mellől, Link Jakab a pult mellől, Kiss István a bányából, Szűcs Aladár, Csillag János a cipőgyár ból siet a késő estékig kinyúló próbákra és előadásokra. És mindezt emberi szeretetből, mint a kultúrmunka szerény harcosai tették és teszik. A jólvégzett munka szocialista társadalmunkban nem ma rád jutalom nélkül, mint ahogv a bonyhádiaké sem maradt anélkül, Bogyiszlón megvendégelték őket, Hőgyészen virágcsokrokat kaptak és mindennél a dolgozók elismerése, vastapsa kísérte útjukat. Ilyen kultúrmunkásokra van szükség a nyár folyamán, akik nem ismernek fáradságot ha a dolgozók érdekéről, a kenyérről, a jobblét megteremtéséről van szó. Akik érzik, hogy egy egyszerűnek látszó rigmussal, szavalattal, köszöntővel, vagy virágcsokorral hozzá lehet járulni a nyári munka lendületéhez. Kótai Márton a hőgyészi tanács titkára a bony hádiakat köszöntve így fejezte ki a dolgozók óhaját a kultúr- munkások felé: „Legyünk azon hogy munkánkat a dolgozók tetszése, megbecsülése jutalmazza.“ Igaza volt Kótai elvtársnak, a dolgozók szeretik és megbecsülik azt a kultúrmun- kást, aki nekik örömet szerez. A bonyhádi együttes eddigi munkája és a közeljövőre, a nyári időkre tervezett brigád- munka szolgáljon példaként megyénk minden községében a színjátszó és tánccsoportnak, vagy énekkaroknak. Blénesi Kálmán nők üdvözlő szavai után Lovas Henrik iskola igazgató, a szövetkezet igazgatósági tagja beszélt a Nemzetközi Szövetkezeti Nap jelentőségéről, majd Szulimán Sándor a községi tanács VB. elnöke átvette a kert- helyiséget. A megnyitó napján késő éjszakáig jól szórakoztak a község dolgozói. TOLNAI NAPLÓ Az MDP Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadia a Tolnai Napió Lapkiadó V. Szerkesztőség lelefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telefonszáma: 20—11. \ szerkesztőség és kiadóhivatal cfm?: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hfrlapkézbesitő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dfj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Ryomdáért felel: Odepka Rezső. Telefon: 21—21. 1921 július 3-án (35 éve) nyitották meg Moszkvában a Szakszervezeti Interna- cionálé I. vi- lágkongresz- szusát. 1831 július 3-án (125 éve) nyi tották meg a balatonfüredi színházat. 1944 július 3-án (12 éve) szabadította fel a Szovjet Hadsereg Minszk városát. 1866 július 3-án (90 éve) volt a Königgratzi csata az osztrák —porosz háború döntő ütközete. HIRJEK — Tolnán 1956 június 11-én a Deák Ferenc utcában egy darab nylon meggyszínű női pénztárcát találtak. A pénztárcában 7.75 forint és egy lakatkulcs van. Jogos tulajdonosa a BM. Szekszárdi Városi és Járási osztályán átveheti. — A bonyhádi ifjú természet kutatók június 21-én, a tanév befejezése utáni napon Ireg- szemcsére utaztak, hogy megnézzék és tanulmányozzák a kísérleti intézet munkáját. Visszafelé egy-egy órát töltöttek Tamásiban és Hőgyészen, ismerkedtek a községgel. — Josef Mach rendező megkezdte Játék az ördöggel című új filmjének forgatását, Jan Drda ázonos című drámája nyomán. A mesejáték hőse Martin Kabát kiszolgált katona a maga egyszerű módján teremt rendet a mesében. — Az Olcsó Könyvtár a III. negyedévben a következő köteteket jelenteti meg. Stevenson: Emberrablók, Balzac: Gobsec, Eötvös Károly: Házassági viszontagságok, Osztrovszkij: Az acélt megedzik (II. köteti, Voltaire: Candide, Darvas József: A törökverő, Csehov: Anna a férje nyakán, Kolozsvári Grandpierre Emil: A csillagszemű (II. kötet), Mark Twain: Puddingfejű Wilson, Fast: Spartacus (II. kötet). — A Dunaföldvári Kendergyár tűzoltósága június 26-án tartotta az 1955/56-os oktatási év záróvizsgáját. A záróvizsga alkalmával a gyár hivatásos tűzoltói elméleti és gyakorlati felkészültségükről tettek bizonyságot. — A mai számunkból Amerikából jöttem folytatása anyag torlódás miatt kimaradt. Rendőrségi hír Pánzer János szekszárdi lakost, aki eddig már hétszer volt büntetve kétrendbeli betöréses lopás miatt, a Tolna megyei Rendőrkapitányság elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte. Panzer ruhát lopott, lakásokból és egy padlást feltörve kukoricát vitt el. Id őj árán Várható időjárás kedden: Meleg idő, változó felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar. Várható legalacsonyabb hőmérséklet, 13—16, legmagasabb nappali hőmérséklet: 26— 29 fok között. MOZI Garay Filmszínház: július 2—4-ig, hétfőtől szerdáig:A rágalom füzében. Csehszlovák filmtörténet. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap: fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. Kert-mozi: július 2—4-ig, hétfőtől szerdáig: Fiam a tanár úr. Olasz film. Pest: Szabó — Kántor, Juhász, Varga — Galovcsik, Márton — Lakatos Göröcs, Mihály, Zámbó, Balogh. Tolna megye: Khiesz — Tamás, Csordás, Bosnyák — Weiszenburger, Hontj — Péter, Barócsai, Oláh, Fláding. Szabó. Az első támadást a tolnaiak vezetik. Weiszenburger előre adott labdájával Barócsai megszökik, átjátssza a pesti védelmet, egyedül van márcsak a kapussal szemben, de a labdát tiszta helyzetből — a lles tájáról — a kapusba lövi. Az 5. percben Oláhnak nyílik hasonló helyzete, azonban ő is eredménytelen. Lassan feljönnek a pestiek és Göröcs révén gólt érnek el 1:0. A 18. percben Mihály eredményes, 2:0, majd a 31. percben ismét Az atléták megyék közti Béke Kupa versenyének II. forulójára az elmúlt vasárnap Pécsett került sor. Az érettségi vizsgálatok miatt tartalékos együttes ezért is, meg egyes versenyzők formánkívülisége miatt is lényegesen gyengébben szerepelt a vártnál és végeredmény ben 84.5 pontos teljesítményét mind Baranya, de még Somogy is megfölözte és így a 3. helyen végzett. Részletes eredmények a következők: Férfiak: 200 m: 5. Török, Dombóvár 25.—, 6. Breutigan 25.—. Június végén ez volt a vágtázók- nak szinte első 200-as versenye, s ez bizony meglátszott az eredményeken, amelyek csak az utolsó helyekhez voltak jók. 800 m: 3. Rács, Szekszárd 2:04.4, 5. Sárer, Bátaszék 2:06.5. Rács gyengébben futott, mint Budapesten, de így is helytállt. De megtette magáét a fiatal Sárer is. Idei legjobb eredményét érte el. De hol van Földi a tavalyi listavezető? 5000 m: 2. Lőrinc, Dombóvár 16:24.2, 5. Éhl, Gyönk 18:38.8. Az igen tehetséges Lő- rincz értékes második helyet szerzett és ideje is további reményekre jogosít. Csak Továbbra is szorgalmas legyen. 400 m gát: 5. Sárer, Bátaszék 68.2, 6. Éhl, Gyönk 74.4. Mihály lő szép gólt, 3:0. A II. félidőben Weiszenburger helyére Kláb áll be. A pestiek szép iskolajátékot mutatnak be a mezőnyben, rövid passzokkal jutnak el a Tol na megyei kapuig, de a kapu előtt vagy fölé, vagy mellé lövik a labdát. A 16. percben Tolna megye 11-eshez jut, melyet Tamás mellé lő. A 18. percben Zámbó megugrik és labdája Khiesz hálójában zörög, 4:0. A mérkőzés utolsó percében Varga egy 11-est értékesít góllá, 5:0. Bírálat: A Tolna megyei ifjúsági válogatott vasárnapi szereplése gondolkodóba ejti megyénk sportszerető közönségét. A csapat olyan csalódást okozott, hogy még a legborúlátóbbak sem gondoltak ilyen eredményre. A csatáNémeth érettségije miatt egyet len palánkost sem tudott a megye rajthoz állítani. így azután érthetők az utolsó helyek és a szerfelett gyenge eredmények. Magasugrás: 2. Szily, Szekszárd 170, 6. Görbéi, Szekszárd 165. Szily lassan biztos 170-es ugró lesz. Görbéi sem okozott csalódást, noha csak a 6. helyen végzett. Rúd: 4. Garamvölgyi, Bátaszék 290. A dombóvári Gulyás nem vett részt a versenyen, Garamvölgyinek a 3 111 átugrása már nem sikerült. Hármas: 4. Görbéi, Szekszárd 12.29 6. Garamvölgyi Bátaszék 11.88. Görbéi visszaesett formájában, Garamvölgyi is csak beugró hármasugró volt. Diszkosz: 3. Petz, Szekszárd 35.58, 6. Török, Dombóvár 27.26. Petz idei legjobb eredménnyel került a 3. helyre. Török csak beugró volt. Helyette Schaffer minden bizonnyal sokkal előbb végzett volna. Sajnos, rá sem lehetett számítani a válogatott együttes összeállításánál. Gerely hajítás: 5. Petz, Szekszárd 41.59, 6. Müller, Bátaszék 39.81. Ebben a versenyszámban a bonyhádi Zag hiányzott. Petz sem igazolta előző heti teljesítményét, mert - fagerely egy dobás után összetört, a fémgerellyel pedig nem ment a dobás sem neki, rok nem tudták tartani a labdát, a védelem pedig szinte átjáróház volt. Khiesz az első gólon kívül & gólokat nem védhette. Egyébként feladatát jól látta el. A hátvédhármas közül még Tamás mutatott valamit, de két társa egyáltalán nem tudta megállítani a pestiek meg-megújuló rohamait. A fedezetek mintha a pályán sem lettek volna. A csatárok közül Fláding játszott egy árnyalattal jobban a többieknél. Oláh nem találta helyét a pályán. Péter igen gyenge napot fogott ki, nem tudta levetkőzni idegességét. A pestiek különösen a második félidőben, igen tetszetős játékot mutattak és ha lövéseik job- V ban sikerülnek, még nagyobb gólaránnyal is győzhettek volna. sem a bátaszéki Müllernek. Svédváltó: 3. Tolna megye (Szeleczky, Török, Sárer Garamvölgyi) 2:11.3. Nők: sokkal jobbat is. Távolugrás: 3, Szabó, Tamási 473. 5. Bicskei, Szekszárd 448. Szabó idei legjobb eredményével is csak a 3. helyre jutott. Bicskei sikformája alapján jobb eredményt vártunk tőle távolugrásban is. Súlylökés: 2. Győrffy, Szekszárd 10.03, 4. Kolozsi Bony- hád 8.94. Győrffy ezúttal bágyadtan dobott. Igaz ugyan, hogy küzdőképesebb versenyzés sem eredményezhetett volna számára jobb helyezést. ' Zádoriné talán előbb végzett volna Kolozsinál, aki nem érte el a középiskolai bajnokságon mutatott teljesítményét. 4x100 m váltó: Tolna megye (Tóka, Szabó, Pintér, Bicskei) 55.4. Idei legjobb eredmény. A Leperdpusztai Állami Gazdaság fiataljainak kérése A Leperdpusztai Állami Gazdaság fiataljai levélben fordultak a Traktor SE megyei elnökséghez, melyben kérték, hogy járjon közbe a Bátaszéki Törekvésnél ügyük támogatásában. A levél a következőket közli: — Pár éve Leperd-pusztán működött egy labdarugószakosztály. Közben a fiatalság több oknál fogva abbahagyta a sportolást és a felszerelést kölcsönadták a Bátaszéki Törekvés Sportegyesületnek. Időközben a fiatalság az újonnan megalakult Traktor Sport-csoporton belül újra elkezdte a sportolást, s így a felszerelés szükségessé vált. Kéréssel fordultak az egyesülethez, hogy adják vissza a felszerelést, azonban kérésük mindezideig süket fülekre talált. Minden bizonnyal a Bátaszéki Törekvés nincs ráutalva arra, hogy a Leperdpusztai Állami Gazdaság sportfelszerelését használja ezért kérik a bátaszéki vezetőséget, hogy a felszerelést juttassák vissza a tulajdonosoknak, a Leperd-pusztaiak nak. Egy panaszos levél, melyen segíteni nem áll módunkban Mészáros Gyulat a Pincehelyi Traktor Sportkör elnöke levelet küldött szerkesztőségünknek, melyben többek között a következőket írja: ■PIPI* ' „A jelek szerint a Pincehelyi Traktor Sportkör mostoha gyérmeke a társadalomnak. Ez évben a pincehelyi péküzem tői 20, a községi tanácstól 200 forintot kaptunk. Felszerelést, vagy még csak pótlást is lehetetlenség ebből vásárolni. Női röplabda csapatunknak egyáltalán nem volt sportfelszerelése, színdarabot játszottak a sportolók, s ebből vettünk felszerelést 1 000 forint értékben, de röplabdára és hálóra már nem futotta a pénz. Azt szeretnénk tudni, hogy a gépállomás, c kórház, a kisipari vegyes KTSZ, a föld- szöv. a Felsőgyántai Állami Gazdaság, na meg a tanács dolgozói és a pedagógusok sportalapja hol van. Atlétáink felszerelés hiányában nem tudnak működni, de lassanként a labdarugók is így járnak. Sürgős segítséget várunk”. * Mészáros elvtárs panasza teljesen indokolt, bár a Minisztertanács hozott egy rendeletet, mely szerint a sport- 1, alapot a helyi szerveknek kötelesek leadni a szervek, de Tolna megyében a Miniszter- tanácsnak ezt az utasítását nem hajtják végre. Az a szerv, akinek ellenőrizni kellene e rendelet végrehajtását,, nem sokat törődik az üggyeL A TSB-re ugyanez elmondható azzal, hogy neki eszköz se áll rendelkezésre, hogy a rendeletnek érvényt szerezzen. A jelek szerint ez évben a helyzet már nem változik. A sportalapot továbbra is „a nagyok” emésztik fel, de bízunk abbant hogy a terület- rendezés után ezek. megszűnnek és végre a falusi dolgozók is kapnak pénzt, mellyel a zavartalan sportolást biztosítani tudják. Fáradhatatlanul dolgozó kultúrmunkások s p óit r Megyei ifjúsági válogatottunk gyászos szereplése. Észak-Pest ifjúsági válogatott—Tolna megyei ifjúsági válogatott 5:0 (3:0) Sörkertet avattak Tengelicen Gyengén szerepeltek versenyzőink a megyék közti Béke-kupaversenyen 100 m: 1. Bicskei, Szekszárd 13.—, 4. Szabó, Tamási 14. Bicskei igen jól futott és idei legjobb eredménnyel győzött. Bicskei és a többi vágtázó között azonban nagy az ür. 800 m: 1. Pintér, Szekszárd 2:34.4, 6. Tóka 3:07.4. Pintér csak a győzelemre ment. Az érettségi miatt visszaesett Tóka erejéből viszont csak a 6. helyre tellett. Tud ő ennél