Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-02 / 129. szám

1956 JÜNIUS 2. TOLNAI NAPLÓ I Nagyobb önállóságot a községi tanácsoknak Beszélgetés az állami szervek munkájának egyszerűsítéséről szóló MT határozatról Mint ismeretes, miniszterta­nácsi határozat jelent meg az állami szervek munkájának egyszerűsítéséről, megjavításá­ról. Jelentős, kedvező változást ígér e határozat végrehajtása a tanácsok, vállalatok és intéz­mények munkájában. Erről beszélgettünk legutóbb a decsi tanács végrehajtóbizott ságának elnökével, Serfőző Ist­ván elvtárssal. — Örömmel fo­gadtuk a Minisztertanács hatá­rozatát és szívesen segítünk ab­ban, hogy az ügyvitelt egysze­rűbbé tegyük — mondotta elöl­járóban. — Nekem különösen az a rész ragadta meg a figyel­memet, ahol szó van a határo­zatban a tanácsszervek jogkö­rének kiterjesztéséről is. — Van-e ezzel kapcsolatban probléma a decsi tanácsnál? — tesszük fel a kérdést. — Van, méghozzá sokirányú — válaszolja. — A második öt­éves terv nagy feladatokat ál­lít a mezőgazdaság elé. A ter­méseredmények növelése, ez­zel párhuzamosan a termelő- szövetkezetek fejlesztése, mind nem könnyű, de szép feladat. Az emberekkel való foglalko­zás, azok meggyőzése azonban együtt jár ügyük, panaszaik gyors elintézésével. — E körül aztán van még ja­vítanivaló, mert pusztába kiál­tott szó marad a gyors elinté­zés hangsúlyozása, ha a taná­csok hatáskörét nem terjesz- szük ki. — Néhány példát nem tudna mondani ezzel kapcsolatban? — kérdezzük. — Dehogy is nem, már kez­dem is, csak még annyit, hogy ezekkel nemcsak az ügyvitel egyszerűsödne, hanem anyagi megtakarítást is jelentene meg valósításuk. — Tehát vegyük azt, hogy a tanács köteles megvizsgálni, elintézni a falu dolgozóinak bejelentéseit és panaszait. De ha például itt nálunk a dol­gozók panaszt tesznek, ve­gyük, a kenyér minősége ellen, akkor a tanács nem intézked­het, mert a pékség a járási sütőiparhoz tartozik. Csak meg kérhetjük őket, bármilyen hiá­nyosság esetén, hogy intézked­jenek. A sok huzavona, vizsgá­lat közben pedig, mint ahogy mondani szokásosok bába közt, elvész a gyerek. De tovább megyek... Az ellá­tásért mi vagyunk a felelősek, de a kereteket más állapítja meg. A községi tanács felel je­len esetben mintegy 7000 lel­ket számláló faluért. Nem volna alkalmas arra is, hogy egy ilyen 3 főt dolgoztató pék­séget irányítson? Jópár íróasz­tal felszabadulna, ha ezt — mint volt is — a község irányí­taná. Visszatérve a vizsgálatokra, huzavonákra, magunk is -ta­pasztalhatunk ilyesmit. Jó ré­gen volt már, de jellemző. Al­sónyéken hiba volt a kenyér­rel. A tanács is tudta volna in­tézni bizonyára, de hát jelen­teni kellett, mire két sütőipari megbízottat küldtek ki meg­vizsgálni az esetet, akik vég­eredményben újra csali a ta­nácsnál kötöttek ki s az elnök véleménye bizonyára nagy súllyal esett a latba. Napidíjak, munkaidők, kell-e még több, hogy a huzavonáról ne is be­széljünk. — Valahogy így vagyunk az adózás területén is — sorolja tovább Serfőző elvtárs. — A községi tanács felel az adóterv végrehajtásáért, de az adóügyi megbízottak a járási pénzügyi osztály emberei. Nyugodt szív­vel mondják egyesek a tanács­elnöknek, kérem, minket ne molesztáljon, mi nem ide tarto­zunk. Ez azonban a kisebbik hiba. — A nagyobb az, hogy meny nyi kellemetlensége van a dol­gozóknak a helytelenül köny veit befizetésekből. A járási dolgozók ugyanis nem ismerik az adózókat, összekeverik a ne­veket és kész a panasz. De, hogy intézzük el, ha a főköny* vek a járásnál vannak. — Megtörtént például az egyik adózóval, hogy 180 fórint adótörlése miatt hatszor kellett bemennie a járási pénzügyi osztályhoz, míg elintéződött jo­gos panasza. De van ilyen több is, amelyek körülbelül évente 600—800 gazdát érint. — A kiesett munkaidő — a fentihez hasonló torturák-okoz- ta kedvetlenség mellett — külö nősen a mostanihoz hasonló nagy munkák idején a termelés ben is érezteti káros hatását. — Mi azt reméljük, hogy több hasonló problémánk megoldást nyer majd a Minisz­tertanács határozata végrehaj­tása során s így az eddigiek­nél eredményesebben harcolha­tunk a bürokrácia ellen. (i—e.) Szekszárd szőlőtermelésének jövőjéről A szekszárdi bor híre évszá­zados, dicsérték már vitézek, költők és külföldi kereskedők. Az 1700-as években nagy ex­portunk volt és most is számot tevő hasznot jelent népgazda­ságunknak, pedig sok minden hátráltatta a borvidék fejlődé­sét. A filoxéra pusztított, gaz­dasági válság vetette vissza és akadályt jelentett 1951 után a szőlőterület ötszörös felszor­zása is. A szekszárdi borvidék helyre állítása, sőt, továbbfejlesztése, most a második ötéves tervünk keretében napirendre került. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy hold szőlő 21 hektoliter bort terem, ami 12 malligand fokkal számolva, 17 ezer forintot ér. Ha az ösz- szes művelési és egyéb költsé­geket összevetjük, a szőlők 60 éves átlagos életkorával, akkor minden hold évente 12.000 fo­rint jövedelmet biztosít a ter­melőnek. Érdemes tehát szőlő­vel foglalkozni, s ezután még érdemesebb lesz, mert a fej­lesztés egyik módja az eddigi­nél jobb árpolitika biztosítása, különösen a vörösboroknál. A szekszárdi viszonyoknak megfelelően a vörösbort adó szőlők közül legelterjedtebb a kadarka, 2372 hold, az összes szlőlőkultúra 81 százaléka. A termelést befolyásoló összes tényezők ennek a szőlőfajtának kedveznek, ezért a cél a faj­tiszta, szelektált állomány sza­porítása, így a híres szekszárdi vörösbor minőségi és mennyi­ségi javítása, illetve növelése. Jelenleg még igen sok telepítés van a sík területeken, mert a dombok között rossz a vízleve­zetés, rosszak az utak. Ennek kiküszöbölésére az elkövetkező években a szakadékok talajá­nak megkötésére fásítás indul és nagy költségekkel számos műszaki létesítményt építenek. Az 1955-ös év átlagtermése 15 hektoliter volt az egyéni gazdaságokban, a Béke Ter­melőszövetkezet szőlőterületén pedig 23 hektoliter holdanként. Ez azt mutatja, hogy a nagygaz daság jobban, többet tud ter­melni, ezért fontos feladat lesz az ötéves terv során a szocia­lista nagyüzemi gazdálkodás feltételeinek kiszélesítése és biztosítása a szőlőtermelés ér­dekében is. A megnövekedő fel adatokat csak így lehet ellátni, hiszen a szőlőterület 1960-ra 3000 holdra nő. Ezen belül a már most meglévő szőlőterület 36 százalékát, tehát 701 holdat, kell felújítani. Ezt azt jelenti, hogy a szőlők átlagos életkora a termőképesség szempontjából egy évtizedet fiatalodik, vagyis az átlagos életkor, amely most 40—45 év, 1960-ra 30—35 évre csökken. A tavalyi átlagtermést véve alapul, évente 2450 hekto­literrel több bor terem majd Szekszárdon a következő évek­ben, ami nagyban növeli a ter­melők jövedelmét. Ezeknek a terveknek a meg­valósítását a városi párt és ta­nács végrehajtóbizottsága biz­tosítja. Rendelkezésére állnak azok az anyagiak, amelyek le­hetővé teszik a tervek végre­hajtását, az irányításról pedig megfelelő szakemberek, szőlé­szeti szakcsoportok és a városi tanács mezőgazdasági osztálya gondoskodik. Az ötéves terv végére Szek­szárdon virágzó szőlőkultúra lesz sokkal nagyobb területen és sokkal jobb minőségben, mint eddig helyi feldolgozással, amely az országnak és a terme­lőknek egyaránt magas jöve­delmet biztosít. Hozzászólás a második ötéves terv irányelveihez Néhány javaslat Bonyhádról Mint tanácstag tanulmá­nyoztam a Központi Vezetőség és a Minisztertanács által ki­bocsátott második ötéves terv irányelvtervezetét. Ehhez né­hány javaslattal szeretnék élni­1. Az első ötéves terv folya­mán Bonyhádon a két meglévő ipari vállalat termelése meg­növekedett, s ezzej számszerű­leg megnövekedett a munkás­állomány is. Ezért a munká­soknak munkásházak építését javaslom nagyobb állami tárno. gatással. Ezzel elérnénk azt, hogy nem volna olyan nagy a munkásvándorlás és az itt ta­nult ifjúmunkások a szakma megtanulása után nem válná­nak meg az üzemektől, hanem az idősebb szakmunkások mél­tó utódai lennének és család- alapítás szempontjából is itt maradnának üzemünk terüle­tén. 2. Kultúrvonalon szükséges­nek találom egy korszerű mozi építését. Bonyhádon a meg- növékedett lakosság, valamint a Bonyhádhoz közel levő közsé­gek lakóinak bejárása, a nagy­számú mozilátogatottság, meg­kívánja a fentemlített mozi építését. Jelenleg a mozi a cipőgyár területén van, ahol egyben a cipőgyár napközije, üzemi kony hája van, természetesen a fenti ok miatt kisebb helyiségek­ben. A cipőgyár kultúrotthona viszont a Vendéglátó Vállalat épületében van. Az általam javasolt mozi összpontosítani tudná a cipő­gyár területét, majd a Vendég­látó Vállalat szintén fel tudná használni a cipőgyár által bé­relt helyiséget és át tudná ala­kítani vendégszobákká, így nem volna kitéve a Vendéglátó Vállalat annak, hogyha jönnek átutazók, nem tudnak szobát adni. Tehát ezzel az építéssel a mozi, a cipőgyár és a Vendég­látó Vállalat a II. ötéves terv­ben komoly forgalmat tudna le­bonyolítani. 3. Egészségügyileg javaslom egy meleg fürdő építését. Bony- hád megnövekedett lakosainak száma megkívánja ezt, mivel a községben nincs egy fürdő sem, csupán az üzemi dolgozók ré­szére az üzemek területén. 4. Szükségesnek tartom egy rendelőintézet, vagy egy ki­sebb kórház építését, azért, mert a megye székhelyén lévő kórház állandóan zsúfolva van betegekkel és ezáltal a vidé­kekről vitt betegek sok eset­ben nem kapnak helyet. Járásunk területén 28 község van, ehhez kell számítani a Bonyhádhoz közel fekvő szom­széd megye bányász községeit, akkor indokolttá válik a fenti kórház építése. 5. A tsz-ek fejlesztése érde­kében szükségesnek tartom községeink bekötőutakkal való ellátását. Például Bonyhád— Ladomány, Grábóc—Szálka községek között. Ezen utak megépítése után ezen közsé­gekben lévő tsz-ek gyorsabban tudnák termékeiket értékesí­teni. 6. Szükségesnek tartom Bony hád községben egy nagy általá­nos iskola építését. Ezen is­kola építése már egyízben tervbe volt véve, de megvaló­sításra nem került sor. Közsé­günk lakossága 9000-re tehető, ebből 1100 általános iskolai ta­nuló van. Az általános iskolák tantermei a község területén szétszórtan vannak, ezért szük­séges egy nagy általános iskola megépítése, hogy a tanulók egy helyen legyenek. BORSODY ISTVÁN Bonyhád, Perczel Mór-u. 10. VITA a „Szekszárdi képeslapokéról Fontos esemény Szekszárd és a megye életében, hogy a sajtó hasábjain sorozatosan jelennek meg elemző cikkek, amelyek a város művelődési és szórako­zási lehetőségeit vizsgálják, ör­vendetes esemény különösen azért, mert törekszik a széles néptömegek bekapcsolására és arra, hogy azok minél közelebb jussanak a kultúra áldásához. Az igaz, hogy kevés olyan ember van, akit valami ne ér­Lapunkban megjelent „Merre tart a Faluszínház?“ című cikkre már eddig is számos hozzászólás érkezett. Az alábbiakban a Faluszín­ház egyik tagjának ellenvéle­ményét közöljük, de természe tesen a továbbiak folyamán helygt adunk a Faluszínház- vitával kapcsolatos más hoz- hozzászólóknak is. • A Tolnai Napló május 29-i számában Csányi László drá­mai, mondhatnám tragikus szí­nezetű kérdést szegez az Ál­lami Faluszínház mellének. „Merre tart a Faluszínház?“ Felsorol néhány „tényt“ és ezek alapján bizonyítani igyek­szik azt, hogy a Faluszínház el­szakadt a közönségétől. Nem vagyok tollforgató em­ber, mégis úgy érzem, hogy kérdésére — talán nem is a kultúra iránti aggódás indította kérdésére — válaszolnom kell. Semmiesetre sem arra, amelyre Csányi László tanácsolja, aki­nek műsorpolitikai ideálja a cikk szerint többek között a „Gerolsteini nagyhercegnő“ és a „Párizsi vendég“. Félreértés ne essék, az említettek igen jó, szórakoztató darabok, nem be­szélve az általa szintén említett „Kőszívű ember fiai“-ról, vagy a „Néma leventédről. Egyálta­lán nem vagyok ellensége sem az operettnek, sem a vígjáték­nak, de a tények olyan fajta Erre tart a Faluszinház csoportosítása, ahogy a cikkíró teszi, inkább rosszindulatra vall, mint segíteniakarásra. Csányi László meg sem említi, hogy az elmúlt félév folyamán a Falu­színház által bemutatott 8 darab között olyan is bőven akadt, ami ellen még annak sem lehet kifogása, aki a vi­dámságot kedveli. Ilyen volt például a „Dankó Pista“ (eddig 17 előadást ért meg, most ké­szül ismét a megyébe, több elő­adásban fog színre kerülni, mint az általa leszólt „Sári bí­ró.“ Szegény Móricz Zsig­mondi) Jókai: Gazdag szegé­nyek, a Két szerelem című ope­rett és nem utolsó sorban Shaw: A szerelem komédiája, amelyben Csányi László csu­pán a „pénzügyi machináció­kat“ vette észre, nem pedig Bemard Shaw éles és roppant mulatságos szatíráját. Nem tudom mi indította a cikkírót a „tények“ ilyenirányú célzatos beállítására, talán az is feltehető, hogy adatait sem a legpontosabban kapta meg. A Faluszínház műsorpoliti­kája valóban nem volt teljesen hibátlan a múltban, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy műsorán szerepel az Ár­mány és szerelem, Gárdonyi Géza Lámpása, Osztrovszky Karrier című remekműve, jövő évi terveibe pedig még Csányi László figyelmeztetése előtt be­került a Bánk bán és Kecsóh Pongrácz János vitéze is. A se­matikus irodalomszemlelet a Faluszínház műsorára sem ma­radt hatástalanul és való az, hogy voltak sikertelenebb elő­adások is. De nem ez a jellemző a színház műsorára és Tolna megyében épp úgy, mint má­sutt az országban, a közönség szereti és megbecsüli a Falu­színház művészeit. A legkomolyabb hibája Csá­nyi László cikkének azonban az, hogy miközben riválisként veti össze a Faluszínházat a mű kedvelő együttesekkel, helytele nül és hibásan értékeli a mű­kedvelő csoportok műsorpoliti­káját. Ezen a téren pedig na­gyon komoly hibák vannak. Csaknem minden nagyobb mű­kedvelő együttes régi operet­tet játszik, itt Tolna megyé­ben is, a Gerolsteini nagyher­cegnőtől, Mágnás Miskáig, Csárdáskirálynőn, Montmartrei Ibolyán keresztül. A műked­velő csoportok prózai bemuta­tói is igyekeznek elfordulni a ma problémáitól. Néma le­vente, Janika és más régi víg­játékok szerepelnek többnyire műsorukon és maga Csányi László is kénytelen foglalkozni a giccs veszélyével. Ha most számbavesszük ehhez az adott­ságok és a művészi felkészült­ség hiányosságait és azt a tényt, hogy nem egy operettet megyeszerte több előadásban mutatnak be, mint a Faluszín­ház, egyáltalán nem tartható rózsásnak a kép. Ez nem mű­sorpolitika inkább apolitikus­ság. Ilyen apolitikus műsorösz- szeállítást állít például a Falu­színház elé, hogy pedig ez mi­lyen irányú eltérés a helyes műsorpolitikától, annak eldön­tését Csányi Lászlóra bízom. A Faluszínház a jövőben sem fog lemondani arról, hogy a szórakoztatás, a művészi él­mény nyújtása mellett nevelje is közönségét. Továbbra is fel­adatának tekinti, hogy uj ma­gyar darabokat mutasson be. És bármennyire tanácsolja is Csányi László, hogy alakuljon át régi operetteket játszó szín­házzá, továbbra is változatos és egyre nagyobb művészi igé­nyű alkotásokat fog műsorára tűzni. Biztos vagyok abban, hogy a megye színházlátogató közönsége a jövőben sem fog csalódni színházában, és megta­lálja mindazt, amit elvár mű­vészeitől, a színvonalas operet­től a klasszikus irodalom nagy alkotásáig. A Faluszínház művészei és a falvak népei között az évek fo­lyamán a legmelegebb barátság alakult ki. Lehet, hogy Csányi Lászlónak, és talán egy-két em­bernek nem tetszik a színház műsorpolitikája, de a dolgozók tízezreinek tetszik. Úgy beszél­nek a színházról, hogy ez a „mi színházunk“, ezt bizonyítja az a számtalan őszinte, lelkes­hangú baráti levél és ajándék, amelyet a Faluszínház őriz. Felvet Csányi László cikke egy másik hibát is, és ez az, hogy a színház működési terü­lete lecsökkent, mert állandóan a megye 12 községét látogatja. Ez a vád különben nem telje­sen igaz, mert az olyan szín­műveket, amelyeket kisebb színpadon is elő lehet adni, jó­val több községben mutatja be a Faluszínház. Azt mindenki beláthatja, hogy megfelelő szín­pad nélkül nem lehet nívós színházi előadást játszani. A kérdés megoldásánál szükség van a népművelési szervek se­gítségére. Sokat tehetnek népfrontbizottságok, akik szí­vükön viselik községük kultu­rális felemelkedését. A Falu­színház szívesen fel fogja ke­resni mindegyik községet, ahol darabjait bemutathatja és újabb tízezreket hódíthat még a színházkultúra számára. Komlós József dekelne, de én úgy veszem ész­re, hogy az emberek itt Szek­szárdon kényelmesek, nehezen indulnak el egy-egy úton és nem találják azt a helyes utat, amelyen haladniok kellene. Kifogásnak említhetem, hogy a cikk az értelmiségre akar támaszkodni (ez tévedés, mert a munkás és parasztit jakból ki­nevelt kultúrmunkásokra. — Szerk.). Szerintem, ha a pa­rasztifjúság passzív és nincs munkásság Szekszárdon, azért így is igen sok vállalat van, amelyeknek dolgozói (munkás és parasztfiatalok) érdeklődnek a kultúrmegnyilvánulásofc iránt és a művészet bizonyos 'ágában tehetségről tesznek tanúbizony­ságot. Csak otthont, lehetősé­get kellene a részükre bizto­sítani, csak meg kellene őket keresni és bele kellene őket vezetni a művészet különböző ágaiba. A másik dolog, amit említe­nem kell, a művelődési ottho­nok hivatását. Szerintem a művelődési otthonoknak nem­csak szórakoztatniok kell, ha­nem egyik legelső hivatásuk kell, hogy legyen á tehetségek felkutatása és azok nevelése. Még mellékesen szeretném megjegyezni, hogy a megyei könyvtár nyitási idejét más­kép kellene meghatározni. Sok a Szekszárdon dolgozó vidéki, aki csak azért nem tud a könyv tárba járni, mivel áz délután 14—19 óráig van nyitva. Mivel az üzemek 1—2-ig tartanak ebédszünetet, helyes lenne a megyei könyvtárat is 1 órától nyitva tartani.. Utoljára, de nem utolsó sor­ban nagyon helyes volt Pataki József tanár kis cikke a nyara­lásról, illetve a kirándulások­ról. Nagyon hélyes lenne, ha a hivatott szervek foglalkozná­nak ezzel a gondolattal. Z. F. Szekszárd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom