Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-29 / 152. szám

2.

TOLNAI NAPLÓ

1956 JÚNIUS 29.

Megtaláltuk azt az egészséges alapot, amelyen tovább építhetjük baráti kapcsolatainkat

Tito elnök beszéde a belgrádi pályaudvaron

Belgrád (Tanjug) Joszip Broz Tito köztársasági elnök a Szovjetunióból és Romániából visz- szaérkezve a belgrádi pályaudvar előtti téren felállított díszemelvényről szerdán beszédet intézett az egybegyűlt több- százezres tömeghez. Tito elnök többek között a következőket mondotta:

Mindenekelőtt engedjék meg. hogy az egész küldöttség nevében köszönetét mondjak ezért a nagyszerű fogadtatásért és tolmácsoljam a Szovjetunió és Románia népeinek forró üdvözletét, — kezdte beszédét, majd így folytatta.

— Tudom, hogy figyelemmel kísérték utunkat és sokat ol vastak szovjetunióbeli tartózko dósunkról, de most ismét meg kell mondanom, hogy nem is lehet leírni és én sem tudom szavakkal kifejezni, hogy

milyen melegen és szívélyesen fogadott bennünket mindenütt a szovjet nép.

Amit ott átéltünk, minden vára kozásunkat meghaladta. Igen gyakran mélyen meghatott ben nünket az egyszerű emberek, a munkások, parasztok, kolhoztagok, öregek s fiatalok szívé lyessége. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy rövidnek tűnt háromhetes ottartózkodásunk.

— A szovjet polgárokkal való találkozásaink során meggyőződtünk arról, hogy idegen és érthetetlen volt előttük mindaz, ami 1948-ban történt, s ugyanolyan nehezükre esett mint nekünk.

Meggyőződtünk arról az óhajukról is, hogy mindez feledésbe merüljön

és hogy ez a kínos állapot, amely néhány évig tartott közöttünk, tanulságul szolgáljon a jövőre nézve, hogy ilyesmi soha többé ne forduljon elő. (Taps.)

Nagy hatást gyakorolt ránk

a Szovjetunió rendkívül nagy műszaki előrehaladottsága,

de amint már mondottam, a legnagyobb benyomást a szovjet emberek gyakoroltak ránk, akiknek örömteli arcáról, mosolygós szeméből leolvasható, hogy

tudatában vannak nagy távlataiknak, hogy a szocializmus öntudatos építői.

Történelmi jelentőségű nyilatkozat

Amidőn az igen szivélyes fogadtatásokról és az egyszerű szovjet emberekkel történt találkozásokról beszélek, hangsúlyoznom kell azt is, hogy a leg magasabb és más szovjet vezetők is

igen meleg és elvtársias magatartást tanúsítottak irányunkban.

Megbeszéléseink a legszivélye- sebb légkörben és a kölcsönös megértés szellemében zajlottak le. Ez tette lehetővé, hogy

egy újabb történelmi jelentőségű nyilatkozat jöjjön létre kormányaink, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a jugoszláv kommunisták szövetsége között.

Ez a nyilatkozat ismételten egészen világosan hangsúlyozza, hogy milyenek és milyenek nek kell lenniük kapcsolataink nak. A dolog lényege épp abban rejlik, hogy a nyilatkozat nemcsak a két ország kapcsolata szempontjából nagyjelentő ségű, hanem

messze meghaladja ezeket a kereteket és nemzetközi okmánnyá válik.

Engedjék meg, folytatta Tito

elnök, hogy néhány szóval ki térjek arra, a világ különböző részein miként tekintik a Szovjetunióban tett látogatásunkat. A nemzetközi sajtóban eddig megjelent kommentárokban látható^ hogy a nagy többség pozitiven ítéli meg és olyannak fogja fel, amilyen ez a valóságban,

nagy hozzájárulásnak a béke megszilárdításához és a nemzetközi együttműködés további kiszélesítéséhez.

Egy jelentéktelennek mondható kisebbség azonban vagy nem akarja ezt meglátni, vagy pedig rosszindulatúan állítja be ezt a látogatásunkat, mintha a kommunista erők újabb csoportosulásáról lenne szó, a „szabad világ“ ellen, ahogy ők mondják. Véleményem szerint mindenki, aki az évek során figyelemmel kísérte külpolitikánkat, képtelenségnek tartja ezt, mert

ez a látogatásunk nem volt egyéb, mint elvhű külpolitikánk logikus végrehajtása

— ez az együttműködés politikája mindazokkal az országokkal, amelyek az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján óhajtanak együttműködni.

Természetesen nem kell eltitkolni azt a tényt, hogy a legnagyobb ostobaság lenne, ha a szocializmust építő országok kö zött nem állna fenn baráti kapcsolat és együttműködés.

Mi sohasem titkoltuk azt a

tényt és legkevésbbé teszzük ma, hogy

szilárdan haladunk egy új, igazságosabb társadalmi rend szer, a szocializmus felépítése, útján.

Ezek szerint tehát logikus, hogy minél jobb viszonyban akarunk élni azokkal az országokkal, amelyek ugyanezen cél felé törekednek.

De vajon azt jelenti-e ez, hogy mi meg akarjuk rontani kapcsolatainkat más országokkal, a nyugati országokkal? Természetesen nem erre törekszünk.

Nyugaton állandó szokássá vált, hogy az úgynevezett vasfüggönyről beszéljenek. Most azonban, amikor ez az úgynevezett vasfüggöny nincs többé, ők magukat akarják egy ilyen vasfüggönnyel körülvenni, ahe lyett, hogy magukkal szemben is logikusak lennének és a közeledés érdekében tevékenykednének azokkal a népekkel is, amelyekről azt állították, sőt, néha még ma is állítják, hogy „a vasfüggöny mögött,, vannak.

A jövő kapcsolatok alapja

Mint már előbb is mondottam, a Szovjetunióban, majd azután Romániában leraktuk jövő kapcsolataink szilárd alapjait.

(Taps.) Ezzel kapcsolatban kifejezésre szeretném juttatni szándékunkat, hogy ugyanezt szeretnénk megtenni a többi keleti országgal is, de felvetődik itt a kérdés, vajon kapcsolataink ezeknek az országoknak mindegyikével elérték-e már azt a fokot, hogy az ilyen együttműködés megvalósítható? Erre azt válaszolnám, hogy egyeseknél igen, de egyeseknél nem. Azokról az országokról, amelyek még nem érték el ezt a fokot, elmondhatom, hogy nem a népek hibásak ebben, hanem az egyes vezető emberek bizonyos ingadozása, bizonyos tartózkodása, mert nehezükre esik megmondani azt, amit meg kell mondani és mert úgy

vélik, csorbát szenvedne a tekintélyük, ha megmondanák.

Véleményem szerint ez tévedés. Miután kommunistákról van szó, úgy vélem, nemcsak a tekintélyük nem csökkenne, hanem nyílt és őszinte állásfoglalásuk arra vonatkozó, lag, hogy új és jobb alapokon akarják helyreállítani a baráti kapcsolatokat, csak növelné tekintélyüket, mind saját országukban, mind pedig a világon általában. (Felkiáltások. Úgy van! Taps.) Ami pedig bennünket illet, megmondhatom, hogy nálunk mindenkor teljes megértésre találnak. Erre pedig szükség van, nemcsak a szocializmust építő országokkal való együttműködés szempontjából, hanem ugyanúgy szélesebb nemzetközi értelemben is.

Mi ma már igen gyümölcsöző gazdasági és kulturális együttműködést folytatunk, úgyszólván minden szocializmust építő országgal, de politikai együttműködésünk lemarad a gazdasági és kulturális együttműködés mögött. Azt szeretnénk, ha az a vacuum, amely köztünk és az egyes szocializmust építő országok között fennáll, mielőbb kiküszöbölődnék, hogy azután el lehessen mondani, semmiféle különbség nincsen ezen országokkal való baráti kapcsolatainkban és együttműködésünkben.

(Taps.)

Hangsúlyoznom kell, » téves lenne azt hinni, hogy moszkvai tartózkodásunk idején bárki részéről még csak a legkisebb kísérlet történt volna is arra nézve, hogy lemondjunk a? egyenrangú viszonyról és az egyenrangú együttműködésről alkotott eddigi elveinkről mind gazdasági, mind pedig politikai és kulturális tekintetben. (Taps.) Szilárdan meggyőződtünk arról, hogy azok a külföldi fecsegések, amelyek szerint mi állítólag újból elveszítjük függetlenségünket és újból mások tartanak bennünket kézben, közönséges koholmány, melyre szót sem érdemes vesztegetni. Ugyanúgy megmondhatom most azt is, hogy a szovjet vezetők egyetlen szót sem szóltak arról,

hogy gyengíteni kellene kapcsolatainkat a nyugati országok kai gazdasági, politikai és kulturális téren. Ellenkezőleg, az ő véleményük ebben megegyezik a mienkkel, hogy folytatni kelj ezt az együttműködést.

A német kérdés

De hamár a német kérdésről van szó, az, amit Moszkvában mondottam erről, saját véleményem és kormányunk véleménye volt. Kellemes volt hallanunk azonban, hogy hasonló a szovjet álláspont is ebben a kérdésben.

■— Mi úgy véljük — és ezt most ismételten hangoztatom, — hogy Németország egyesítésének kérdése a német nép ügye, másoknak pedig feladatuk, hogy segítsenek Németország egyesítése reális megoldásában.

Szovjetunióbeli tartózkodásunk idején sajnálattal láttuk, hogy egyes amerikai körök, sőt a sajtó egyrésze is idegesen és elkeseredetten kelt ki az ellen, hogy jó kapcsolatokat teremtsünk a Szovjetunióval. Egészen odáig mentek, hogy azzal fenyegettek, megvonnak mindenféle segélyt Jugoszláviától. Önök tudják, hogy mi mindenkor köszönetét mondtunk azért a segítségért, amelyet az amerikai kormány és a nép adott Jugoszláviának, de hangsúlyoznom kell itt, hogy mi sohasem egyeztünk bele a segítség lealacsonyító feltételekhez való kötésébe, vagy az olyan feltételekbe, amelyek megkötnék kezünket független kül- és belpolitikánkban. (Helyeslés) így volt ez a múltban, így van ez ma és így lesz a jövőben! Másrészt azonban meg kell mondanom, mindannyian örültünk, amikor láttuk, hogy Amerika legfelelősebb emberei és a nép nagy többsége másképp tekint szovjetunióbeli látogatásunkra.

A balkáni szövetség

A második probléma, amely ismét megjelent a kommentárokban, mégpedig nem pozitív, hanem negatív értelemben, - balkáni szövetség kérdése volt. Arról írtak ugyanis, hogy a balkáni szövetséget teljesen eltemették, és hogy szóbakerült most a moszkvai tárgyalások alkalmával.

— Igen, szó volt Moszkvában a balkáni szövetségről, de mi kezdtünk beszélni róla, megmagyaráztuk, milyen jellegű ma ez a szövetség és mi a célja a balkáni együttműködésnek. Megmagyaráztuk, nem az a célja, hogy tárt kapukat döngésén, 'hanem alapja .legyen, mint ahogy alapj- is a három ország közötti igen hasznos baráti együttműködésnek, amely országok egyidő- ben e szerződés katonai oldalát részesítették elsőbbségben. Véleményem szerint a balkáni szövetség, mint az együttműködés alapja, semmit sem vesztett jelentőségéből, hanem egyre inkább békés jelleget ölt, hozzájárulást jelent ahhoz, hogy azok az országok, amelyek létrehozták, minél jobb kapcsolatoíkat teremtsenek más országokkal és ezzel megszilárdítsák a világ békéjét. Moszkvában egyetlen olyan szó sem hangzott el, amely kedvezőtlen lett volna az említett egyezmény ilyen szellemére. Véleményem szerint itt arról van szó, hogy egyeseknél hiányzik a szükséges realitás, nem tudnak dinamikusan tekinteni a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének és a világtörténéseknek a folyamatára. E tekintetben egyes embere^ lemaradnak az események mögött és statikusan nézik a dolgokat, úgy hogy az, ami új és jobb, borzalmasnak tűnik előttünk és ezért negatív irány zatnak tűnik fel.

Természetesen nem követelhetjük meg az ilyenektől, hogy dialektikusán szemléljék a nemzetközi viszonyok fejlődésének folyamatát, azonban mégis több logikát és realizmust lehetne várni tőlük, mert gyakorlatban már beigazolódott, az új út helyessége, és sok ország, köztük nagy országok is, elfogadták már, hogy jobb békés úton megoldani a problémákat, minft hidegháborúval kiélezni a dolgokat. Ez pedig azt jelenti, hogy ma már odáig jutottunk, elvetették még a gondolatát is a fegyveres leszámolásnak, tekintve, hogy az embere^ arra a meggyőződésre jutottak, hogy ilyesmit egyetlen nép sem akar, a népek békét akarnak, amely lehetővé tenné, hogy alkotó munkának szenteljék magukat. (Felkiáltások: úgy van, úgy van!)

A küldöttség romániai látogatásáról Tito elnök többek között a következőket mondotta:

— Romániában is szóbake- rültek gazdasági, politikai és kulturális vonatkozású kér-, dések. Meggyőződtünk arról; hogy fennállnak az igen kedvező feltételek arra, hogy kiszélesítsük az országaink közötti áruforgalmat és kölcsönösen műszaki segítséget nyújtsunk egymásnak. Beszélgettünk a Bánátban és Romániában élő nemzeti kisebbségünkről is, azokról ,akik az 1948. évi szakítás után igen súlyos helyzetbe kerültek. — Történtek ott áttelepítések, stb., de mindez már megszűnt, az áttelepítettek visszatértek régi lakóhelyükre, a bebörtönzötteket pedig sza- badonbocsátották. Felelős román elvtársak igen nyíltan és készségesen kijelentették, azon lesznek, hogy mindezt a legrövidebb időn belül rendezzék és az embere^ visszatérjenek otthonukba és kártalanítsák őket.

Véleményem szerint látogatásaink óriási jelentőségűek a további fejlődésre nézve és igen kedvező hatással lesznek a népek közötti együttműködésre,

Nemcsak a világnak ebben a részében, hanem általában is.

Rendkívül fontos számunkra országainkra nézve pedig különösen hasznos az, hogy a múltat sutba dobtuk és hogy a belgrádi nyilatkozat szellemének eddigi alkalmazása is bizonyítja, megtaláltuk azt az egészséges alapot, amelyen tovább építhetjük baráti kapcsolatainkat és együttműködésünket, ez pedig érthetőlel nagymértékben hozzájárul majd a béke megszilárdításához is az egész világon.

Javítsuk meg a társadalmi

A napokban fejeződött be L. K. mórágyi szövetkezeti ügyvezető és társai bűnügyének vizsgálata. Nevezett, mint terményfelvásárló kezdte működését a szövetkezetnél, majd később a szövetkezeti tagság bizalmából a szövetkezet ügyvezetője lett. Becsületes munkája, példás csa ládi élete, 4 apró gyermekéről való gondoskodása kivívta a falu minden dolgozójának megbecsülését. Fáradhatatlan munkabírása és minden akadályt legyőző akaratereje ismertté tette nevét a szövetkezet felettes szervei előtt is. Közben azonban ö. M-né személyében Csík vármegye volt alispánjának leánya, akinek családjában háborús és népellenes bűnösök is előfordulnak, került a szövetkezethez könyvelőnek. A könyvelő körmönfont módon beférkőzött az ügy vezető bizalmába, azt behálózta és természetesen ennek a kapcsolatnak fenntartására bűnös úton pénzszerzéshez kel iett folyamodni. így indult meg a visszaélés-sorozat, amely következtében a mórágyi szövetkezetét és egyéb szerveket csak nem kétszázezer forint kár érte.

L. K. ügyvezető közben a maga oldalára állította és anyagi juttatások révén lekötelezetté tett minden számottevő szövetkezeti tagot és mond hatnám, parancsuralmat létesített a szövetkezetnél. így folyt éveken keresztül a mórágyi szövetkezet élete, az ügy vezető sutba dobta az igazgatóságot, a felügyelő bizottságot, és azt csinálta, amit éppen akart. Az igazgatóság megválasztásánál az ő akarata érvényesült. Kiválogatta előre a barátait és olyan dolgozókat, akik szakmai tájékozatlanságuk következtében megfelelő ellenőrzésre képtelenek voltak. A felügyelő bizottság elnökét az ügyvezető, mondhatnám kinevezte, majd amikor az jobban megpróbált belenézni a dolgokba, egyszerűen megfosztotta tisztségétől.

Hiba volt az is, hogy a párt- szervezet és tanács nem foglalkozott megfelelően a szövetkezet munkájának ellenőrzésével és nem küldött megfelelő becsületes elvtársakat, a szövetkezet igazgatóságába, akik ott pártunk irányvonalának ér vényt tudtak volna szerezni és le tudták volna leplezni időben az ügyvezető bűnös tevékenységét.

Amikor L. K. ügyvezető látta azt, hogy minden zavartalanul folyik, egymásután követte el a felvásárlás vonalán súlyos visszaéléseit a dolgozók százait megkárosítva, ö. M-né könyvelő pedig nemcsak, hogy a könyve lés terén, azt meghamisítva, leplezte a visszaéléseket, hanem arra vetemedett, hogy az ügyvezetőt az okmányok hamisítására és módjára megtanítsa, és a bűnös tevékenység továbbfolytatására buzdítsa.

Vajon mindez előfordulhatott volna-e ha az igazgatóság, a tagság és nem utolsó sorban a felügyelőbizottság élt volna jogaival. Ha nem suttogásban merült volna ki tevékenysége, hanem erélyes kézzel megvéd- ték volna a saját, illetve a szövetkezet vagyonát.

Súlyos felelősség terheli a Bonyhádi Földművesszövetkezetek Járási Központját is, mint felettes ellenőrző szervet. A MÉSZÖV nem egy esetben szóban és írásban figyelmeztette az FJK vezetőjét és főkönyvelőjét arra, hogy a mórágyi szövetkezetnél valami nincs rendben, és ott tüzetes ellenőrzést kell eszközölni. Ezek a figyelmeztetések azonban mindig elsüllyedtek és az FJK vezetői nem tettek semmit annak érdekében, hogy a mórágyi szó vetkezetnél alapos vizsgálatot tartsanak. L. K. ügyvezető továbbra is népszerű ember maradt és őt a járás legjobb ügyvezetői között emlegették, míg ö. M-nét a járás legjobb könyvelőjeként tartották számon. Nem vették észre, hogy az ügyvezető azon igyekezete mögött, amikor igyekszik feltűnő szorgalommal a vezetők minden személyi gondját elintézni, nekik tüzelőt, takarmányt, épületanyagokat szerzett be és szállított lakásukra, — sok esetben térítés nélkül — hogy ezt nem önzetlenül, nem véletlenül, hanem igen megfontoltan tette. Nem voltak a vacsorák, italok, dáridók sem a szövetkezeti barátság megnyilvánulásai, hanem mindezek csupán azt célozták, hogy elaltassák az ellenőrzők éberségét és azok ne lássanak be bűnös tevékenységeikbe.

Felelősség terheli az FJK vezetőit azért is, hogy a szövetkezeti gyűléseken, az igazgató- sági megbeszéléseken nem vettek részt, a szövetkezet tagságát és vezetőit nem nevelték,