Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)
1956-05-20 / 118. szám
1956 MÁJUS 20. TOLNAI NAPLÓ 3 PART ÉS PARTÉPÍTÉS « II kislétszámu pártszervezetek segítése alapvető feladat Hozzászólás a második ötéves terv irányelv-tervezetéhez Mezőgazdasági Kombinát létesítését javaslom Szekszárdon meg a Sárbogád—Gyékényes közötti dunántúli fővonalat. Ha a vagonoknak nem Ercsiig, hanem Szekszárdiig kell szállítani a cukorrépát .akkor nagyon sok vagon és mozdony takarítódik meg. Hiszen így a vagonok naponként megfordulhatnak. Az ercsi gyár kapacitását Érd vidékének gyümölcséből készült konzervkészítésre lehetne felhasználni. Az ellenvetés, hogy az altalaj nem megfelelő gyárépítésre, erősebb feltöltéssel megdönt- hető, hiszen a gyár saját kikötőjének földmunkáival kitermelt földdel lehetne kellő árvízmentes szintre tölteni a gyár területét. A lakótelepeket pedig nem kellene közvetlenül arra a mélyebb részre építeni, hiszen a Szekszárdról Palánkig Sióig a két országút mellett sok egészséges, kertes házat lehetne felépíteni, amik a betonút mellett portalanabbak lennének, mint Szekszárd belterületén. A gyárhoz energiát adna a hidasi lignit, az aránylag közelfekvő Nagymányok, Máza, — Szászvár jobb minőségű szene és elektromos áramot a Sión építendő vízlépcső mellett elhelyezett energiatelep. Ezen a vidéken a szelek északnyugatról fújnak .tehát a gyár gáztermékei és füstje a Csörgető irányába jutna, a város levegőjét nem szennyezné. Fel lehetne használni a cukrot arra is, hogy a Sárköz búzájából készült lisztet a gyár melléktermékeivel (melasz, répaszelet, korpa) magas színvonalra fejlesztett marhatenyésztésének tejszínével és vajával kekszet, teasüteményt lehetne készíteni s az állandóan emelkedő életszínvonal miatt túlságosan igénybevett budapesti édesüzemeket tehermentesíteni lehetne azzal, hogy Szekszárd látná ej Pécset és a bányavidéket, Komlót, Sztálinvárost, Székesfehérvárt, Inotát, Várpalotát, stb. Remélem, hogy a Szekszárd várost fejlesztő bizottság foglal, kozik a kérdéssel és már ebben az ötéves tervben megindul a komolyabb tervezés. A szekszárdi cukorgyár a Dél Dunántúlnak lenne legszerencsésebben elhelyezett üzeme, ami a város, sőt, a megye további fejlődése szempontjából minden más üzemnél jelentősebb lenne. Tekintettel arra, hogy a cukorgyárak kapacitása országunkban nincs kihasználva, a Szekszárd Városfejlesztő Bizottság ülésén tartott megbeszélés alapján a cukorgyár elnevezés helyett a „Mezőgazda- sági Kombinát” elnevezés használandó, mivel nemcsak cukor- gyártással foglalkozna. Cukrot az üzem csak annyit termelne, amennyi a megye lakosságának, a paksi ég a kombinátban megépítendő édesipari üzemben szükséges. Ez az édesipari üzem feldolgozná a Sárköz búzájának egy részét teasüteménnyé. Szekszárdnak nincs komolyabb teljesítményű műmalma. Az ugyanott, a kombinát keretében létesítendő malom feldolgozná a megye búzatermésének jelentős részét és így a korpa a megyében maradna. Ugyanott lehetne létesíteni egy nagyobb disznóhizlaldát, ami a korpát és a Sárköz, Szekszárd stb. kukoricáját feletetné és kész hízott állatot vinne ki a megyéből kukorica helyett. A hízlalda trágyáját fel lehetne etetni egy halastóban a pontyokkal (máshol is trágyázzák a tavakat). A halastó helye már szinte készen is van a két- betonút és a téglagyár előtt elvezető országút között. Ezen a területen nyaranként mindösz- sze csak 15—20 marha legel, más hasznát a város nem veszi. Ha az a néhány holdnyi terület halastó lenne, többszörösen nagyobb hasznot adna. A vizet az új betonúinál fent bele lehetne vezetni egy kis duzzasztóba és a gyár alatt a régi betonúinál ki lehetne vezetni a vizet a Sióba. így a tó még vegyileg nem szennyezett tiszta vizet kapna. A halastó ei tudná látni Szek- szárdot a nélkülözött hallal, sőt még exportra is jutna. A kombináthoz tartozna egy paprikafeldolgozó üzem is. Bogy iszló üzemét a falu sajátmaga foglalkoztatja egész évben. A gazdák saját bevallása szerint kataszteri holdanként 4—5000 forintot tudnak fűszer- paprikával elérni. Mözs és Sárköz talajának jórésze éppen úgy alkalmas paprikatermelésre mint Bogyiszlóé. Ha a feldolgozó üzem, a kombinát keretében megépülne, akkor át lehetne térni erre a jövedelmező termelési ágra. A híres „bogyiszlói paprika’’ feldolgozására nyáron egy savanyítóüzemet is be lehetne állítani, ami a megye üzemi konyháit egész évben ellátná egészséges, vitamindús savanyúsággal. Ősszel megpirult paprikából „C” vitamint tartalmazó (Vitapric, Pritamin) készítményeket csinálhatna és ez a védőtáplálék a megye dolgozóit sok téli ragályos betegségtől megóvná. Télen ez a savanyító üzem feldolgozhatná a faddi Duna és a tolnai Duna sok apró halát ruszlivá és más savanyú hal- készítménnyé. Ezt sem kellene a megyébe behozni, sőt, még kivitelre is jutna. A harmincas években egy külföldi cég felismerte a hely nagyszerű földrajzi helyzetét — Sárköz búzája, Bonyhád vidéke tehenészetének vaja és tejszíne — és kekszgyárat akart alapítani. Ha egy külföldinek ez a vállalkozás rentábilisnak látszott. mennyivej inkább rentábilis egy ilyen kombinált üzem ami a megye mezőgazdasági tér ményein alapszik a dolgozók állama részére. IMRE LÁSZLÓ, ált. gimn. tanár, Szekszárd. A Hazafias Népfront is foglalkozott ezzel a Tolna megyei problémával és az a véleménye, hogy feltétlenül szükséges lenne Szekszárd mellett egy Mező- gazdasági Kombinát létesítése. Kivesző hagyomány — Döbröközi jegyzet — Szekszárd különböző termelési területek érintkezési vonalában épült úgynevezett vásárhely. Ez tette nagyobbá, mint a környező falvakat. Ezért lett megyeszékhely. A város északi részéhez közel eső Palánknál kitűnő adottságok vannak cukorgyár létesítésére. A térképen látható hogy Palánkra sugárirányban futnak össze az országutak: — Szedres—Jánosmajor, Kajdacs-. Nagydorog—Cece, Dunaszent- györgy—Paks (új betonút) Mözs—Tolna — Fadd — Gerjen, öcsény—Decs—Sárpilis és Ke- selyűsi országúton át, Várdomb—Bátaszék, Szálka—Alsó- nána, Kakasd—Bonyád, Zomba —Hőgyész, Kölesd—Borjád— Űzd—Sárszentlőrinc. A felsorolt 9 országút lehetővé tenné, hogy a répát közvetlenül a szántóföldön teherautóba rakják, vagy vontatóval szállítsák a gyárba. A kész cukornak, répaszeletnek és melasznak az említett községekbe eljuttatása szintén a MÁV tehermentesítésével, az üresen répáért menő autókkal megoldható. Mindkét áru vagonba rakásának óriási munkája megtakarítható. A Sárvíz és Sió nagyszerű répaszállítási lehetőségeket kínál, sőt, kisebb csónakokon még a Kapos-csatornán is el lehetne szállítani a répát a szekszárdi cukorgyárba. Hajtóenergia felhasználása nélkül a vízfolyás óránként 3—4 km-es sebességgel ingyen annyit szállít, amennyit ráraknak. Az üres vizi járművek visszavontatását egy kis motorcsónak (vonatsze- rűleg összekapcsolva) mindegyik csatornán órák alatt elintézné. A három csatorna számításba jövő szakasza összesen 130—150 kilométer és ha csak közvetlenül a víz partján lévő 500—500 méter területen termelnének cukorrépát, akkor is 150 négyzetkilométer az összes terület, ami 13.000 hektár, több mint 25.000 kataszteri hold, 100 > mázsát számítva, évenként ■ 2,500.000 mázsa répa. A fenti területek talaja, kevés kivétellel, mindenütt alkalmas a cukorrépa termelésre és szükség esetén egy kis motorral öntözhető, a Sió vízszíntjének tervbevett megemelése után pedig motor nélkül is elárasztható. A környékbeli savanyú talajok javítására a cukorgyári mész- iszap felhasználható, az üresen felvontatott csónakok ezt is, a répaszeleteket és a melaszt is elvihetik a csatornákhoz közel eső tsz-ekbe és állami gazdaságokba. A Sárköznek a Dunához közeleső részei Tolna és Fadd községek víz melletti földjei Gógán át ugyancsak vizi úton szálíthatnák répatermésüket a cukorgyárba. A Duna túlsó partján szintén nincsen közelben cukorgyár. Onnét is ebbe a gyárba lehetne hordani a termést. A vasút is rövidesen 3—4 irányból hordhatná a termést. A közeljövőben megépülő Paks —Gerjen—Fadd—Mözs vonal a Sárbogárd—Szekszárd és Bátaszék—Szekszárd vonal és a remélhetőleg hamarosan megépítésre kerülő Bonyhád— Szekszárd vonal, aminek elágazása éppen a vasúti hídtól délre kerülne. Ez lenne a legrövidebb útja a Hidas község lignitjének és a komlói, szászvári, mázai szénnek Sztalinváros felé. Erre a kelet—nyugati irányú kereszt vonalra okvetlenül szükség van hiszen a Duna—Tisza közének középső része, Kalocsa vidéke, csak nagy kerülővel Budapesten vagy Baján át közelítheti Nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra szálló átokként öröklődött Döbröközön egy rossz szokás: a verekedés. Hovatovább, erről lett híres a falu. Az a mondás járta Döbröközön, hogy ott „nem múlt el mulatság, vagy vasár nap este verekedés nélkül.“ Volt ebben valami túlzás, de azt a sajnálatos igazságot nem lehet letagadni, hogy a falu ifjúsága hosszú időkön át hódolt ennek az átkos szokásnak. A kocsmában vasárnaponként összesereglő legények, egyéb szórakozás híj_ ján duhajkodásban lelték kedvüket, lerészegedtek, s olyankor elég volt egy rossz szó, már repült a pohár, s kitört a verekedés, melynek néha szomorú kimenetele volt. Igaz, verekedés a közelmúltévekben is történt. Sőt a télen is foglalkozott a bíróság ilyen üggyel: elítélt három fiatal legényt, de a börtönbün tetést felfüggesztette. S azóta mindhárman úgy viselkednek, ahogy rendes, meggondolt fiatalemberekhez illik. Az egyre erősebben érezhető változásban komoly szerepe van a falu DISZ szervezetének is. DISZ-szervezet a falu ban az elmúlt években is létezett, de nem tudta magához vonzani a fiatalságot, nem tudta betölteni nevelő hivatását. Most, ez év tavaszán lépett a folyamatos, egyenletes fejlődés útjára. Tánccsoport alakult, sőt nemrég a színjátszó csoportot is megszervezték, előadásokat, táncmulatságokat rendeznek. Nem vágynak már a döbröközi fiúk az összeférhetetlenséggel, a verekedéssel járó kétes dicsőségre, az átkos hagyomány lassan kivész, s kellemetlen, szomorú emlékké válik. S ha még akad is néha akinek fejébe száll a bor, s megpróbál visszatérni a hagyományos útra, mindig akadnak olyanok is, akik leintik, s a békéltető okos szóra lecsendesül a legizgágább tér mészet is. Egyre több fiatal választja a kulturáltabb szórakozás, a tanulás, a nevelő- dés útját. Egyelőre vagy 40 fiatal vesz részt az ifjúsági szervezet tevékenységében. Nem nagy ez a szám, sőt a falubeli fiatalok számához mérve kicsi, de ez a mag már képes arra, hogy az egész falu fiatalságát maga köré tömörítve színes és hasznos ifjúsági életet teremtsen. Jó úton halad a döbröközi ' fiatalság, de ezen az úton még mindig van akadály, amit el kell távolítani. Egyesek szerint Döbrököz két része: a falu és a szőlőhegy között állandó volt az egyenetlenkedés. Mások ezt tagadják s az ellentétet mondvacsináltnak minősítik. Balogh Gyula — a falusi DISZ szervezet titkára — szerint, ha ellentétek ma már nem is állnak fenn, nincs még egyetértés sem. A szőlőhegyen is van egy területi DISZ-szervezet. Erős, tevékeny alapszervezet, míg a falusi most kezd élni. most kezdi soraiba gyűjteni a fiatalságot. Tény, hogy a két szervezet között nincs meg az az együttműködés, amely az egész falura nézve kívánatos, s mindkét szervezet számára hasznos és gyümölcsöző lenne. Egy ízben például a falusi DISZ-szervezet Megyénkben, főleg a termelő- szövetkezetekben igen sok kis- létszámú, viszonylag gyengén tevékenykedő pártszervezet van. A pártszervezet ereje, tevékenysége természetesen összefügg a szövetkezet munkájával, előrehaladásával, és éppen ezért ezek a tsz-ek, noha nem egy közülük már évek óta működik, még közel sem tudták kihasználni azokat a gazdálkodási lehetőségeket, amelyek területükön nagyüzemi gazdálkodás számára adva vannak. Hozzá kell tenni, hogy az ilyen termelőszövetkezeteknek a száma és területe igen jelentős, és éppen ezért az itteni pártszervezeteknek nem kis feladatot kell megoldaniok. A cél ugyanis nyilván nem az, hogy eltűrjük ezeknek a tsz-eknek a viszonylagos lemaradottságát, hanem az, hogy gazdaságilag és politikailag megszilárdítsuk azokat, mert nemcsak egy-két elszigetelt helyen, hanem az egész mezőgazdaságban jól jövedelmező, eredményesen gazdálkodó termelő- szövetkezeteket kell megteremteni. Csak követendő példának lehet nevezni, hogy az ilyen kis- létszámú pártszervezetek egy részében a néhány kommunista szívósan dolgozik, küzd a párt politikájának érvényrejutásáért és az a tapasztalat, hogy legtöbbször nem is eredménytelenül. A legtöbb helyen azonban, sajnos, nem ez a példa: még önálló szervezeti életet sem élnek, legfeljebb azon tűnődnek, hogy „mi úgyis kevesen vagyunk, mit kezdjünk — egy fecske nem csinál nyarat.” Ez pedig abból származik, hogy a felsőbb szervek sem adják meg a kellő támogatást ezeknek az alapszervezeteknek ahhoz, hogy kellően tudjanak dolgozni. így aztán magukra maradnak gondjaikban, látják, hogy velük a járási pártbizottságok sem törődnek, ami kiváltja bennük is a visszahúzódást, a pesszimizmust. Nem nehéz megtalálni annak az okát, hogy a járási pártbizottságok miért nem adják meg a kellő segítséget ezeknek a termelőszövetkezeti pártszervezetek nek? Ezekben a kis tsz-ekben rendszerint egy egész sor kisebb- nagyobb probléma van, amelyek megoldása sokszor nagyon bonyolult, felelősségteljes munkát igényel, a tsz-ben lévő elvtársaknak pedig nincs meg a kellő képzettségük ahhoz, hogy meg tudják oldani, így ha a JB. munkatáncmulatságot akart rendezni a kultúrotthonban. Ugyanaznap a szőlőhegyi fiataloknak is szükségük lett volna a helyiségre. S nem jutott eszébe senkinek, hogy előadásukat, vagy báljukat együtt rendezzék meg. Talán attól is féltek, hogy meg kell felezni a bevételt. Nem lehet mereven és egyoldalúan állítani, hogy a falu két részének ifjúsága között a közeledésnek semmi jele nem tapasztalható. Hiszen az előadásokon, a táncmulatságokon együtt szórakoznak. Együtt fognak versenyezni a falusi szpártákiádon is. Ennél azonban jóval többre van szükség. Véglegesen és örökre meg kell szüntetni a kettéosztottságot, az elzárkózást. Kívánatos lenne, ha a szőlőhegyiek erős DISZ szervezete segítené fejlődésében a most elevenedő falusit. Persze ehhez az szükséges, hogy az együttműködést mindkét fél kívánja. Erre az útra kell segíteniök a fiatalokat a falu vezetőinek, a falu népének is, mert ez vezet a káros hagyomány pusztulásához, a döbröközi fiatalság kulturáltabb életének megteremtéséhez. B. I. társa, vagy titkára elmegy a tsz- be, ha más nem is, de a párttagok ostromolni kezdik segítségért. Ilyen esetekben nem egyszer „nem“-et kell mondani a kellő meggyőzés után, előfordul az is, hogy ott a helyszínen kell segíteni különféle problémák megoldását — mindez nagy feladat és nagy felelősség. Mennyivel egyszerűbb például ellátogatni egykét olyan tsz-be, ahol a gazdálkodás már „golyóscsapágyakon” gördül előre, itt megállapítani néhány termelési adatot, esetleg felhívni a figyelmüket néhány olyan dologra, amit saját erejükből is megtennének, és mint aki jól végezte a dolgát hazamenni... Ebből aztán természetesen semmi jó sem származik. Nézzünk néhány példát. Az őcsényi Ut a Szocializmus Felé Tsz, amikor 1953-ban megkezdte a közös munkát, rövid idő alatt híres tsz lett, az egész környéket bejárta annak a híre, hogy milyen jól dolgoznak a tagok, valósággal róluk mintázták a szorgalmat. Ebben a kezdeti szorgalomban, lelkesedésben volt azonban egészségtelenség is: egyenlősdi uralkodott el. A „jó” munka azonban megnyugtatta a JB-t, eléggé a spontani- tásra bízták a később megalakuló pártszervezet erősödését, ma is csak öt tagja van, de hiányzik a kellő szervezettség, aktivitás és mindez meglátszik a tsz gazdasági munkájában is. Legtöbb ilyen magárahagyott kis pártszervezet a bonyhádi járásban van. Ezek közül csak egynek az esetét nézzük meg: a lengyeli Petőfi Termelőszövetkezetét. Hosszú évek óta három jelenleg pedig négy párttagja van a termelőszövetkezetnek, van alapszervezet is a tsz-ben. de az lényegében beolvad a községi alapszervezetbe. Hogy ebből mi származik, az már évek óta nyilvánvaló: 1953-ban odáig fajultak a dolgok, hogy a feloszlatás fenyegette a tsz-t. A Tolnai Napló akkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a hibák főként abból származnak, hogy hiányzik a JB segítsége. A válasz akkor ez volt: „Mit kezdjünk egy olyan szövetkezettel, amelyik úgy is felbomlik.’“ A szövetkezetben azonban volt annyi erő, hogy mégsem oszlott fel, a tagok együtt maradtak, közösen dolgoznak tovább — de nem szűntek meg azonban a hiányosságok sem. s továbbra is az az alapvető hiba, hogy a JB nem adja meg azt a segítséget a tsz-nek, ami a kellő megerősödéséhez vezetne. A Kölesd—Hangos pusztai tsz-ben, amint mondják, a béke kölcsön jegyzéskor jártak utoljára a járási pártbizottságtól. A kocsolai Vörös Csillag Tsz pártszervezete is egyhelyben topog már évek óta. A JB állandóan „napirenden” tartja azt az ügyet, a községi pártvezetőség is foglalkozik vele — kellő hatás még sincs. A JB. közvetlen segítsége azonban rendszerint olyankor szokott elérni a tsz-be, amikor már összecsaptak a fejük felett a hullámok. Tavaly megtör tént az is, hogy a JB. munkatársa szervezte a munkát a brigád- vezető helyett, mert „más megoldás már nem volt.” Tovább is lehetne sorolni a gyengébb tsz pártszervezetek problémáit és ezek mind olyan problémák, amelyek sürgős megoldásra várnak. Nem arról van szó, hogy az erősebb tsz-ekről le kell tenni a gondot, mert ha ezt tennék, ott is visszaesés lenne, de ezeknek az instruálása ne menjen a gyengébbek rovására. Mindenekelőtt azt kell segíteni, hogy számbelileg és szervezetileg erősödjön ezekben a kis tsz- ekben a pártszervezet, nem lehet megtűrni, hogy nem egy helyen három-négy év óta egy tagjelöltet sem vettek fel. Ez a kiinduló pontja annak, hogy erősödjenek a gyengébb pártszervezetek és a tsz-ek.
