Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)

1956-05-01 / 103. szám

Jrodalom * Ofiüvéé^et * Zludomány

A% élet kapujában

SZAIFF ISTVÁN:

JP iatalság... vidámság... jókedv... Tanulás? Izgalom? Érettségi? Mind mind elmúlik egyszer és nem marad meg a négy együtt töltött esz tendőből semmi más, csak az. emlékek sajátos varázsa, amely végig kíséri ezeket a fiatalokat életük hol köny- nyebb, hol meg nehezebb állomásain. A kellemetlenségek: dorgálás, igazgatói intés, egy-egy rossz jegy — feledésbe merül és csak ami szép és jó volt, az marad meg kifinomulva és kikristályosodva, megszépülve.

... Érettségi előtt állanak a Bonyhádi „Perczel Mór“ Közgazdásági Technikum negyedik osztályos tanulói. Még né hány nap, már az ujjakon is meg lehet számolni, és befejeződik a tanítás. Utána? Utána következik mindjárt az írásbeli magyarból és számtanból. Hány és hány fiatalnak okoz ez az írásbeli álmatlan éjszakát! Éjszakázás, álmatlanság, mind-mind megéri: az érettségi után oklevél és állás várja valamennyi fiatalt.

...Hűvös egy kissé a szoba, de ahol már öt fiatal összegyűl, ott elfeledi az ember az ilyesmit. A diákok szeméből várakozás tükröződik. Ugyan mi lesz most, gondolja Steib Teréz, Pál Anna, Ulbert József és Nagy Ernő.

— Miért választja a termelő munkát? — fordulok első kérdésemmel Steib Te- rézhez.

— Nehéz erre a kérdésre válaszolni.

JLfis irányba terelődik a be- szélgetésünk:

— Hogyan érezte magát itt a négy esztendő alatt?

— Volt, amikor jól, volt amikor nem.

— S mikor nem?

— Hát igen, amikor az ember rosszul felel, hamar megkapja a figyelmeztetést — kapcsolódik most már bele Nagy Ernő is a beszélgetésbe.

— Az még csak hagyján, de amikor „lemarják“ az embert — toldja meg Steib Teréz.

— Szigorúak a tanárok?

— Szigorúak? Hát azt még ki lehet birni... A történelem óra a legnehezebb, legalább is nekem az — jegyzi meg Tériké.

Beszél most már mindegyikük.

— Még nem válaszolt az első kérdésemre.

— Mondd azt, hogy nem akarsz továbbtanulni. Keresni akarsz, és férjhez menni.

Meg akarod keresni a „stafé- rungot“. — viccelődik az egyik fiú.

Pál Annát kérdezem, mert ő is falura szándékozik menni.

— Jó, jó. Hát az Annát meg lehet érteni. Ö már menyasszony. Érthető, hogy miért akar kimenni a termelő munkára — jegyzi meg pajkosan Nagy Ernő.

"Y? iccesek, jókedvűek és csintalanok ezek a fiatalok. Vajon gondolnak-e komolyan arra, hogy az életben nehéz munka vár reájuk? kérdezem önmagámban. De megnyugtat a beszélgetés további menete. Nagy Ernőé a szó:

— A mi iskolánk jobban képesít az életre, mint a gimnázium. őszintén mondom, hogy aki a termelőmunkában akar résztvenni, annak feltétlenül jobb ez az iskola. Az ember, ha végez, állást kap. Én nagyon szívesen elmennék termelőszövetkezetbe dől gozni, ha nem vennének fel az egyetemre, például ide a Dózsa Népébe.

— De ott nem munkaegységre fizetnek... Mindig a koc kázat, az ember sose tudja

előre, hogy mi lesz — szói közbe Steib Teréz.

— Abból a szempontból nem előnyös a termelőszövetkezet, hogy nem fizet rendszeresen, de jutányos áron kapható a tej és földet adnak

— magyaráz tovább Nagy Ernő.

fiúk, Nagy Ernő és Ulbert József egyetemre ké szülnek: jeles rendűek és ezt meg akarják tartani az érettségin is.

— Több indok is közreját szik. És ott ugyanazokat a tantárgyakat tanuljuk tovább

— magyarázgatják.

— Előnyösebb, ha továbbtanultok?

— Attól függ, hogy hol tud elhelyezkedni utána az ember — válaszolja Ulbert József.

Nagy Ernő a könyvviteli szakmát szeretné elsajátítani, mellé még a pedagógiát és ak kor esetleg tanár is lehetne.

— Engem már nem fogsz tanítani — nyelveskedik még Steib Teréz.

— De a gyermekeidet még igen.

— Azzal már kiabálhatsz;

— De én akkor a mamájával is kiabálok.

...S Ulbert Jóska milyen

tagozatot szeretne elvégezni? < <5 az ipari tagozatra kéri ma- * gát. Már itt a középiskolában is szeretett ipari kérdé-< sekkel foglalkozni. <

U e nem félnek, nem izgulnak ezek a fiatalok az érettségitől? Dehogyis nem.

— Ajaj, csak tudnánk, hogy milyen szakos lesz az érettségiztető elnökünk. Meghívnánk a ballagásunkra, még egy meghívót is küldenénk neki. Már előre kiengesztelnénk. De nem tudunk semmit — mondja bánatosan az utolsó szavakat Tériké.

Ilyenek ezek a bonyhádi diákok: vidáman, jókedvűen készülnek a nagy pillanatra... És most befejezésül hallgassuk meg az iskola igazgatójának a szavait:

— Talán kevés olyan hely van, ahol ennyire „törik“ ma- '1 gukat a képesítő érdekében (i a tanulók. Még a gyengébb diákok is éjt nappallá téve tanulnak. Nekünk tanároknak az a célunk, hogy az életre neveljük növendékeinket és minél többen a termelő munkában helyezkedjenek el.

...Sok sikert a vizsgához!

Kovács József

MÁGNÁS MISKA

Csütörtökön este fél 9 órai kezdettel bemutatta a paksi kisiparosok színjátszó csoportja Lehár Ferenc Mágnás Miska című operettjét... Ha az előadásnak akadnak is halvány foltjai, mégis tagadhatatlanul jelentős esemény ez az előadás Paks kulturális életében. Jelentős esemény, mert Pakson a kisiparosok színjátszó csoportja ezelőtt 10 évvel szerepelt utoljára, s egészen a közelmúltig mintha min den kulturális tevékenység — ideértve a régi sikereket is

— feledésbe merült volna. A község lakossága már a próbák alatt élénk érdeklődést tanúsított a darab iránt, és ez az érdeklődés nem maradt el most sem az előadáson.

Ha az előadást kritikus szemmel vizsgáljuk, találkozunk — figyelembevéve, hogy műkedvelő csoport adja elő

— fényesen jó alakításokkal, s gyengébbekkel, melyek homályt vetnek a darab egyes részeire. Figyelembevéve, hogy a szereplőknek szinte mindegyike dolgozó, nőknek igen nagy része háziasszony, elismerés illeti általában a darabot.

A szereplők egyéni teljesítményét vizsgálva, négy szereplőt illet elsősorban dicséret. Rolla, az „elfajzott” grófkisasszony (Damai Istvánná) alakításában helyesen domborodott ki a nagymama érzéseit továbbfejlesztő és — már eleinte ingadozó —, később határozottan fellépő eré. lyességben, melyben hangot kap a szerelem vonzásának és érzésének magasabbrendűsé- ge. Rolla jelleme a darabon keresztül is változik, fejlődésen megy keresztül, mely fejlődés folyamán végül eljut addig a pontig, ahol szakít családjával és félredobva min den rangot, addigi szokást, szerelme, — a mérnök — mej lett akarja élni további életét. Ezt a fejlődést Damai Istvánná nagyszerűen alakította és vezette a színpadon. Hangja megfelelt nemcsak a körülmény, hanem a darab nyújtotta kívánalmaknak is.

Szerelmese, Baracs István mérnök (Damai István) alakításában találunk halvány foltokat, de alakítása általában jó Azok apróbb rendezői hibáknak mondhatók. (Szolgáljon a rendező mentségére, hogy

csak két hétig próbáltak.) Az első felvonás szerelmi jelenete, ahol búcsúznia kellene Rollától, nem volt elég élethű. De azt az újtípusú embert, aki tuljdonképpen mozgatta a darab cselekményét, sikerrel alakította.

A két népi jellem megformálása részben tökéletesnek mondható (Marcsa és Miska) különösen vonatkozik ez az előbbire. Miska jellemformálásában kifogásolható, hogy néha felszínesen ismertette a falusi legényt (— a „Vazs megyei gyerek vagyok én”, nad- rághuzogatás nem minden, sőt, unalmassá is válhat.)

Tederenczli Józkef gróf alakítása a darab nagy részében tökéletes volt. Nála is, mint az idős grófnénál, csak helyenként találhatók apróbb hibák, melyek részben rendező hiányosságok. Említsük csak azt például, hogy az idős grófnénak, ha tökéletes alakítást akart volna nyújtani, akkor az egész darabon keresztül ráznia kellett volna a fejét.

Jó volt a darab zenei kísérete és a díszletek is.

BUNI.

Az Emlber vitája

Merészen lép a bátor Ember, s valóvá lesznek álmai.

Merészen vív a Természettel, s ez mindig új tért nyit neki.

Ő gyúrta bár az ősanyagból, ő gyúrta báís de gyúrt agyat. Keresztül hágott száz sorompón — legyőzött ennyi gát-falat!

Ezt vallja büszkén: „Én urallak! Béklyót reád, lám, én adok.

Tudom, hogy bősz erőid vannak, de értelemmel én bírok.

Zord erőid jámborodva, lám szolgálnak mind nekem; és holnapra készülök már a végtelen űrbe fel.

Hol, ha tetszik, könnyű-szerrel gyújtok újabb Napokat; s terelhetek — ki tudja még?! — jámbor csillag-nyájakat.

Leszorítom jobbkezeddel, tépni vágyó balkezed.

Előttem csak kézközeiben száguld már a képzelet.“

Merészen lép a bátor Ember, s valóvá lesznek álmai.

Merészen vív a Természettel.

Csak béke, béke kell neki.

BORBÉLY TIBOR:

Gyűlölöm azt a világot...

Újsághír: Abd el Krímben Abdallát, a Marokkói Kommunista Párt egyik vezetőjét Casablancában meggyilkolták.

Gyűlölöm azt a világot,

Melyben a bátor a bűnös,

S a hősök a gyávák,

Kik szót nem emelve,

Szolga szívükkel

Gyűjtik a vádat elleneikre,

Kiknek a bűne a semmi.

Hisz bűnös a korban,

Mind, aki érzi:

Mélyen az éjben,

Él az igazság,

És a sötétben,

Készül a fény,

S tudja ezekről a gyáva:

Hangjuk a csendben,

Értő szívekig ér,

S így nő az igazság Tábora, — míg, —

Egy furcsa napon, — majd Vad zajú füttyel,

Uj szavú ember Lép a világba,

S háta mögött,

Érc szobor áll:

A Szabadság, —

S jobb keze, — szép,

Emberi útra mutat.

Szamos Rudolf:

Amerikából jöttem...

Kalandos történet

IV.

A kormányosom nem volt politikus ember, — bár az újságot mindig egy hétre visszamenőleg megvette, ha valamelyik városban kikötöttünk, — velem sem sokat törődött. Elég sokat unatkoztam. És ilyenkor álmodoztam én a nagy pénzekről és ilyenkor lo- pódzott először belém a nyugta lanság ördöge. Fiatal vagyok tizenhét éves, mit nekem a világ, ha a kommunisták meg akarják váltani, nosza, csak váltsák, majd beleunnak de messzire menni, körbe csavarogni a világot, mint a Bolygó hollandi, vagy Columbus ... — az az igazi élet.

Nem tudom, ki hogy van vele, de mindig az a legjobb, a legszebb ,ami a legtávolabb esik az embertől... Itt Magyarországon az ötéves tervvel győzködtek, a mi uszályunk bauxitot szállított Kon- stanzába, onnét visszafelé vasércet hoztunk. Mit törődtem én az ipar-politikával, meg mi egyébbel? Igazán szólva nem is értettem a lényegét, egyre inkább azt láttam csak, sosincs annyi „dohányom”, amennyit én szeretnék ...

A Nyugat — arról meséltek nekem hét csodát, hogy tudom-e ,ott mi van? Ott gumiból vannak már az utak, minden amerikai munkás saját autóján utazik, ott mindenki úgy él, ahogy akar... Ott a Kánaán, a tejjel, mézzel folyó mennyország.;: — így beszéltek és én lassan elhittem, hogy így is van.

Már régen tanultam az iskolában a Szózatot — ma már csak az első versére emlékezem — „Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar’’... — itt még jön valami, arra már nem emlékezem, majd így folytatódik „... Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell..

Haza! Gondoltam én a hazára? .;; Hát mi a haza? Mi volt nekem a hazám, azon túl, hogy magyarul beszélek — talán a Duna. Nekem nem volt mit visszasírnom ebben a hazában. Talán sírjak a faddi istállóban a marhák fölé függesztett ágyért, a naponta kapott pofonokért... Sírjak,

mert az iskolában leköpdös- tek a gyerekek, mert engem nem védett itt senki? Sírjak azért, mert hontalannak, csavargónak becéztek?

Sírjon utána a halál... A haza ott van, ahoi a pénz terem a fán, mint a Duna mellett ősszel a kéksom.

Akkoriban csak olyan emberekkel találkoztam, akik Amerika után sírtak ... Azt mondogatták, ha ötven évvel ezelőtt másfélmillió magyar megélhetést talált az Uj-Világban, csak jut nekünk odakint ma is egy darab kenyér.

A hajó mellett már autóról is álmodoztam, milliomos lányokról, az első tíz dollárról, amellyel az ember megalapozhatja odakint a jövőjét...

A hajónk csendesen úszott a Dunán ;;. Bauxitot szállítot_ tunk lefelé és visszafelé vasércet hoztunk. Jött a nyár. — Valahányszor Paks alatt úszott hajónk, meg-megnéz- tem magamnak a régi helyeket, még éjjel álmomból is felébredtem, ha a Tószeg alatt jártunk, ahol a parton az a nagy jegenyefa áll, amely árnyékában annyit álmodoztam a Dunáról, a hajókról ;; s

Időközben, már pontosan nem emlékszem a napra, új társat kaptam, Jovanovics Dráge személyében. Szólnom

kell róla, mert néki nagy szerep jutott életem későbbi alakulásában. Dráge feketehajú, keskenyállú, háromszögben szélesedő homlokú gyerek volt.;; Amikor a sleppre került huszonegy éves lehetett. Hallgatag, lobogószemű fiú volt ez a Dráge. Hogy hogy nem, azt hiszem leginkább az unalom vitt minket a barátságra. Mesélgettünk egymásnak, megismertem múltját, jelenét és titkos terveit... A szülei szerbek, de román állampolgárok és valahol Orsóvá környékán laknak egy kis faluban a Duna mellett..; Dráge Budapesten dolgozott, valami állami fiúmenhellyel rekedt itt negyvenötben Budapesten, azóta magányosan élt. Ahogy mondta, van egy nagybátyja Szerbiában és már kapott is tőle levelet;:;

(Folytatjuk.)