Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)
1956-05-06 / 106. szám
1956 MÁJUS 6. TOLNAI NAPLÓ 1 Beruházás — saját erőből Háromnegyedmillió forint vállalatfejlesztési alap a Simontornyai Bőrgyárban A felszabadulás, de különösen az államosítás óta szinte állandóan folyik az építkezés a Simontornyai Bőrgyárban, nem volt olyan időszak, hogy valamit ne építettek volna, vagy új gépekkel, berendezé- sekkkel ne bővítették volna a gyárat. Uj talpgyár épült a Sió partján, üveglapos szárítót helyeztek üzembe az ásványi cseresben, nemrég fejezték be a kilúgozó építését és most folyik az új meszesműhely építése, — hogy csak a legfontosabbakat említsük. Sokmillió forintot fordított államunk már a gyár bővítésére, korszerűsítésére. Azonban a bőrgyáriak nemcsak erre a beruházási forrásra támaszkodnak, nemcsak az állami terv tői várják a gyár fejlesztését maguk is gondoskodnak — a maguk módján — arról, hogy minél többet, minél jobbat termelhessen a gyár, minél köny- nyebbé váljon a munka, egész, ségesebbé a munkakörülmények. A maguk módján. És erre is sok lehetőség van. Talán felsorolni sem lehetne azt a sok újítást, új technológiai eljárást, amit kikísérleteztek és bevezettek a gyárban az elmúlt években. És van pénzük is arra, hogy fejlesszék a termelést az állami beruházásokon kívül is. Az elmúlt évben, terven felül több, mint három millió forint nyereséggel zárta az évet a gyár. A terven felül nyereségnek 25 százalékát pedig visszakapták, vállalatfejlesztési alap címén, amit a gyárban munka- védelmi szociális és a technika fejlesztését szolgáló beruházásokra fordítanak. A 771 ezer forint egy részét, 210.000 forintot már a múlt év. ben „elköltötték”. Ebből rendezték be a műszakiak és azi élenjáró dolgozók „Kossuth Otthonát”, védőberendezéseket szereltek a veszélyes gépekre, 17.000 forintért egy meszelőgépet vettek, amivel kevés munkaerő felhasználásával, — gyorsan tudják átmeszelni a gyár helyiségeit. Az összeg nagyobbik részét az idén használják fel. Néhány tétel, mi készül a több mint félmillió forintból: A megjavításra kerülő gépeket — főleg a nagyobbakat — eddig a szabad ég alatt tartották, javították. Eső verte, rozsda ette azokat. Most a műhely mellé egy félszert építettek e gépek részére. A cseres hordókat meghajtó elektromotorokkal sok baj volt eddig, gyakran fordult elő, hogy a cseriétől azok beáztak, leégett a tekercselésük. Most ide zárt motorokat szereztek be. Az ásványi cseres átszervezéséhez folyamatban van három tartalék villanymotor beszerzése is. A meszesműhely három gumikerekű pőreszállító kocsit kap a vállalatfejlesztési alapból. Ezekkel könnyebb lesz a dolgozók munkája is és a gumikerekek nem törik fel a padozatot, mint a most használt ko_ esik vaskerekei. Nyolcvanezer forintért szereznek be öt billenőoldalas szállítókocsit a kisvasúti szállítás megkönnyítésére, a rakodás meggyorsításéira. A kocsikat a gyárban tervezték és már meg is rendelték. Huszonhétezer forintért egy villamos targoncát vásárolnak az üzemek közti és üzemen belüli szállításokhoz. A gyár műhelyében készül már a védőberendezés a lengőhengeres gépekhez. Ezek felszerelésével megkönnyítik és biztonságosabbá teszik a gépek mellett dolgozó munkások mun káját. Az impregnáló és mosóhordókat — nyolcvanezer forintos költséggel szíjmeghaj. tásra szerelik át. A most üzemben lévő fogaskerékmeghajtás nemcsak sok üzemzavarnak a forrása, hanem nagy zajt is okoz. Szíjmeghajtással kiküszöbölik az üzemzavarokat és sokkal csendesebb, nyugodtabb körülmények közt végezhetik munkájukat az itteni dolgozók. A karbantartó műhely mún- káját nagymértékben akadályozta eddig az, hogy csak 2 régi, elavult esztergapad volt a műhelyben. Gyakran fordult elő, hogy az eltört gépalkatrészeket nem tudták gyorsan pótolni, a nagyobb, pontosabb munkát követelő esztergályozást másutt kellett elvégeztetni. A vállalatfejlesztési alapból a karbantartó műhely is kap — 65.000 forintért — egy korszerű, nagyteljesítményű esztergapadot. így bővítik, fejlesztik — saját erőből — gyárukat a Simontornyai Bőrgyár dolgozói. E beruházások segítségével is tovább fejlődik a termelés, emelkedik a termelékenység, csökken az önköltség a gyárban, könnyebbé, kényelmesebbé válik a dolgozók munkája. Hozzászólás a második ötéves terv irányelvtervezetéhez : Áz építőipar feladatairól A második ötéves terv irányelvei nagy feladatokat rónak az építőiparra a népgazdaság fejlesztésében. A tervidőszak végére 54—56 százalékkal kell többet termelni az építőiparnak, ezt főleg a munka termelékenységének és a műszaki szín vonalnak emelésével kell elérni. Szervezettebbé kell tenni az építőipart igen fontos feladat e téren a munkaerővándorlás megszüntetése. A munkaerővándorlást nagymértékben idézi elő az, hogy az egyes minisztériumoknál nagyobb karbantartó részlegek vannak, egymás tói és az állami építőipartól szívjákl el a munkaerőt. Ez szétforgácsolja az építőipart és szinte lehetetlenné teszi az állandó törzsgárda kialakítását. Ezért szükséges lenne e nagyobb karbantartó részlegek megszüntetése. Jelentékenyen fokozni kell az építőipar nagytömegű munkáinak gépesítését, főleg a betonozásnál, a nagyobb földtömbök kiemelésénél. A földkiemelő gépek raknák meg a billenő szállítóeszközöket, itt emberi erő csak a pontosabb munkát igénylő földpartok levágását végezné. El kell érni az építőiparnál, hogy könnyebben szállítható és kisebb kapacitású gépek állja-1 nak rendelkezésre, így lehet a gépkihasználásnál a legmagasabb fokot elérni. Nagy gépeket csak a megfelelő nagyobb létesítményeknél alkalmazzunk, ahol azt ki is lehet használni. Célszerű volna a konténeres téglaszállítás bevezetése is. Az irányelvek szerint át kell térni az építőiparban a köny- nyű súlyú, nagyobb terjedelmű előregyártott, salakbeton vagy egyéb elemekkel való építkezésre, főleg földszintes lakóház- építéseknél. Téli időszakban a, dolgozók egy része a könnyebben, kisebb költséggel teliesít- hetö épületek belső munkáin dolgozhatna, a többi dolgozók pedig előregyártással foglalkoznának, így az alkalmazotti létszámot is lehetne foglalkoztatni, akik nagyrésze télen most még munka nélkül van. Az építőipar tervszerűségét, önköltségének csökkentését nagyban elősegítené, ha az épít_ mények organizációs tervét úgy készítenék el, hogy az építke-> zéshez is szükséges munkákat,' — vízellátás út, villany stb. —' legelőször végeznék el. Ha a nagy létesítmények építésének megkezdése előtt elkészülne a beruházásoknak azon része, — amely ugyan véglegesen létesítményként marad meg és az építkezés tartama alatt felvonulási létesítményként szolgálna, ezzel az építőiparban előirányzott 10 százalék megtakarítás jelentékeny részét lehetne biztosítani. Vállalatunkon belül — az irányelveket figyelembe véve — az alábbiak megvalósítását tervezzük: 1. Központi telepünkön előregyártó üzemet létesítünk. így a munkahelyek előregyártóit elemszükségletét központilag biztosítjuk, így be tudjuk job. ban tartani az ütemterveket, csökkentjük a selejtet, meg tudjuk valósítani a dolgozók téli foglalkoztatását. 2. Gépesítjük a nehéz fizikai munkákat. Szükséges, hogy az, építőipari gépeket gyorsan és könnyen tudjuk szállítani. Ezért elsősorban meglévő emelődarunkat gumikerékkel szereljük fel, hogy közúton bárhová gyorsan szállítani tudjuk. A telepen gépműhelyt létesítünk, ahol az építőipari gépeket rendszeres megelőző karbantartásban részesítjük. 3. A vállalati törzsgárda kialakítása érdekében még az idén felépítjük központi munkásszállónkat, ahol üzemi kony hát is létesítünk. 4. Kislakásoknál és általában a földszintes épületeknél általánossá tesszük az előregyártott könnyű falazóblokkok alkalmazását. Az építkezési határidők lerövidítése és az építőipari részlegek tervszerű működése érdekében vállalatunkat szakipari részleggel látjuk el. 5. Az import faanyagok fel- használásának csökkentése érdekében még a legkisebb épületeinken is az eddig alkalmazott fatető helyett előregyártott vasbeton fedélszéket alkalmazunk. Az építkezési munkák folyamatossá tétele érdekében, valamennyi munkahelyen minden részletre kiterjedő szervezési és kivitelezési részlettervet készítünk biztosítva ezáltal a munkaverseny feltételeit, a társvállalatokkal való gazdaságos és ütemszerű együttműkö. dést. A vállalatunkra váró — az irányelvekben megszabott — feladatok sikeres megoldása érdekében vállalatunknál műszaki tanácsot szerveztünk, melynek feladata a tervszerűbb és gazdaságosabb kivitelezés megszervezése. VARGA MIHÁLY a Tolnamegyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója. A tolnai üzemek dolgozóinak május 1-i felvonulása A kultúrcsoport tagjai nyitják meg a Selyemfonógyár dolgozóinak menetét. A Textilgyár dolgozóinak felvonulása. Másodszor élüzem a Bonyhádi Malom Szombaton este ünnepelték másodszor a kitüntető éltizem- cím elnyerését a Bonyhádi Malom Dolgozói. Először a múlt év utolsó negyedében teljesítették valamennyi élüzem feltételt, most az első negyedben ismét teljesítették azokat. A malom negyedéves tervét 137.4 százalékra — ezen belül a vámőrlési tervet 268 százalékra — teljesítette. Az önköltséget a tervhez viszonyítva 1,31 százalékkal, az energiafelhasználást 2,5 százalékkal csökkentették. Könyvismertetés Tamási Áron: Szegénység szárnyai Tamási Áron legszebb novelláinak gyűjteménye — valamennyi elbeszélésének mintegy fele — tavaly jelent meg, s nagy sikerét bizonyítja, hogy az utolsó példányig szétkapkodták az olvasók. A közönség és a sajtó egyaránt elismeréssel fogadta Tamási Áron régebbi és új novelláit. Már a felszabadulás előtti években is szívükbe zárták a magyar olvasók a magyar prózának ezeket a remekeit, amelyekben a poétikus hangú székely mesék kemény társadalmi igazságot kibontó novellákkal váltakoznak. A mindig friss és érdekes témák mellett az olvasó megcsodálhatta Tamási Áron költői stílusát, hajlékony és gazdag nyelvét. Újabb elbeszéléseiben tovább tisztult Tamási elbeszélő művészete: még egyértelműbb írásainak mondanivalója, stílusa minden sallangtól mentesült. Lenin és a szegény ember — Elbeszélés — >ocooocooococccooooooccooooooococxxjoooco Az elemi iskola IV. osztályába jártam. A kiváló tanulók közé tartoztam. Talán ezért, de még inkább azért, mert mezítelen lábam, foltos ruhám magam helyett beszélt a fiatal tanítómhoz, arról, hogy szüleim nem tartoznak a vagyonosok közé. Szóval, tanítóm mindig megértette, ha arra kértem, szíveskedjen elengedni holnap lovat vezetni, pénzt keresni. Pedig ilyenfajta kérelmem elég gyakori volt. így történt, hogy egy májusi napon, kukorica vetéskor az öreg Túrihoz mentem lovat vezetni. Nekem jól jött a napi 80 fillér, az öreg Turi meg úgy gondolta, igy egyenesebbek lesznek a kukorica-sorok. Alkalmi gazdám, Turi bácsi két dologról volt híres. Az egyik, hogy neki voltak a legrosszabb lovai a faluban, rendszerint amolyan kimustrált, öreg, vak gebék voltak, amelyek a nyári nagy munkák után nála lehelték ki utolsó erejüket. A sintér minden nyáron megjelent nála. Az öreg azonban mégis mindig talpraállt, mire kitavaszodott újabb lovai voltak. A másik nevezetessége az volt az öregnek, hogy ő vágta le a falu határában a téli hónapok alatt az összes kökénybokrokat. Ügyes keze a szúrós kökényből szép, formás tövisboronákat formált tavaszra, s ellátta véle az egész falut. Ha jól szolgált az egészsége még a szomszéd falusiaknak is tudott eladni. Hát ilyen ember volt az én „gazdám.“ No, meg tegyük hozzá — volt 4 kishold földje, amolyan „örök“ föld, melyet megváltás fejében kapott az első világháború után. Olyanféle szívós alföldi paraszt volt Túri bátyám. Azon a májusi napon is, amikor én vezettem két vak pejkó- ját, bizony sokszor meg kellett állni pihenni. Nem azért, mintha én fáradtam volna el, vagy az öreg érezte volna rosz- szul magát. Nem. Inkább az igavonó állatokkal volt baj. Rettenetesen habzott a hátuk, az ostorcsapást sem vették fel szegény nárák. Talán nem is érezték, nagyobb bajuk volt annál. Turi bácsi mondogatta is: „agyon vannak ezek hajszolva, mint a szegény nép“. Nem jó ebben az országban sem az embernek, sem az állatnak. Én eleinte csak bólogattam nem volt mit kérdeznem, még kevésbé vitatkoznom. Dél felé azonban a lovak végkép fel mondták a szolgálatot, meg a fagerendás eke is nagyon nyikorgóit, a csavarok meglazultak. Ki kellett fogni, ha akartuk, ha nem. „Tudod fiam hol jó a proletárnak? Szovjetorosz- országban. Ott jó . ..“ Az öreg azután hosszan hallgatott, és én gondolkodtam. — „És Józsi bácsi, kik azok a proletárok?“ — kérdem én. „Azok — fiam — olyan szegény emberek, mint mi vagyunk. Azért proletárok, mert semmijük sincs. Nekünk sincs semmink, a föld a banké, a lovak meg ... hát lovak ezek? Ezek nem lovak, lehet, úgy kell hazavinnünk az egyiket.“ Megint hosszú hallgatás következeit. De engem nem hagyott nyugton, hogy a proletárnak jó mert nincs semmije. Meg is kérdeztem: „De miért jó nekik, ha semmijük sincsen. Józsi bácsi elnevette magát. „Óh fiam — az ő földjük napkeltétől napnyugtáig terjed, olyan naev.“ Most már végkép nem tudtam, hogy is állunk. Gondolkozom ... Jó tanuló va- gvok... de erről még sehol sem hallottam, nem is olvastam. Az öreg nem mesélt, nagyon komolyan beszélt. „Hát ki adta nekik a földet?“ — kérdezem én. — „Ki, fiam?! Hát. Lenin! Lenin a proletárok vezére, a szegények barátja. Lenin elvette a gyárat, odaadta a munkásoknak. Elvette a földesurak birtokait, odaadta a népnek. Úgy ám, fiam! Lenin nagyon okos ember. Mikor szólt, mellé ■Htunk, magyarok, németek... Szóval, mindenféle náció. Ott harcoltunk a Vörös Hadseregben.“ Úgy hallgattam ezt az elbeszélést, mint amikor anyám mesélt a régi jó időkről. (Mert szegény csak arról tudott mesélni. A jelenről csak rosszat tudott volna mondani, a jövőről meg semmit.) Miután Józsi bácsi elhallgatott, újra kérdeztem: „És hol van Lenin? Hozzánk nem jön el?“ Jól emlékszem, e kérdésre az öreg arca még keserűbbé vált, szájaszéle megrándult. Majd elmosolyogta magát és lassan, szinte tagolva azt mondta: „Lenin mindenütt ott van, ahol szegény emberek, ahol elnyomottak vannak, és Lenin mindenhová elmegy ...“ Őszintén szólva, nem értettem Turi bácsi szavainak az értelmét, de nyomban megismételtem magamban: „Lenin mindenütt ott van, ahol szegény emberek vannak és mindenhová elmegy.“ Sajnos beszélgetésünk félbemaradt, mert a szomszéd gazda közeledett delelni. Az öreg végül annyit mondott: „Fiam, az urak országában erről nem szabad beszélni!“ Ekkor 1938-at írtunk. Másnap a tanító úrtól — aki felénk lakott egy albérleti szobában — és akit nemcsak tanítónak, de jó barátomnak is éreztem — megkérdeztem: Tanító úr, mondjon nekem valamit Leninről. Ö gyanakodva rámnézett, majd kissé hivatalosan azt mondta: „Fiam, erről én nem beszélhetek.“ Talán látta rajtam milyen bizalmatlanság fogott el, melegen magához ölelt és elküldött tanulni. hogy előző napi mulasztást pótoljam. Azóta sok idő telt el, Lenin hozzánk is „eljött“. És most köszönöm, nagyon köszönöm Neked Turi bátyám, hogy ifjú koromban beszéltél nekem Lenin elvtársról. És köszönöm önnek is Tanító úr! Bocsánat- Tanító elvtárs azt a meleg ölelést. Higyje el, ölelése volt a tanúja, Turi József igaz szavai mellett. Köszönjük együtt Leninnek Lenin nagy pártjának, hogy ma már ön is nyíltan tanítja mindazt, amit akkor nem volt szabad szavakba öltenie. Ti pedig mai fiatalok, szeressétek, tanulmányozzátok Lenint. Simó
