Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)
1956-05-29 / 125. szám
4 TOLNAI NAPLÓ 1956. MÁJUS 29. Tanítónő Nem egy olyan tanítónőről van szó, aki ma tanít egy falusi vagy városi iskolában, hanem egy régiről, a múlt tanítónőjének küzdelméről, melyet Bró- öy Sándor írt meg „Tanítónő“ című háromfelvonásos falusi életképében. Ezt a drámát játszotta a közelmúltban nagy sikerrel a paksi Központi Együttes. Régebben is láttam már paksi műkedvelő színjátszóktól előadást — operettet, vagy prózai művet, mindegy —, de elfogultság nélkül mondhatom, hogy a központi együttes mostani teljesitménye az eddigieket felülmúlja. Sokat mond az a szó is, hogy központi. Magától érthetődik, hogy összefogja a község legjobb kultúrmunká- sait: szereplőket, rendezőket, zenészedet egyaránt. De, hogy ne csak a mi véleményünkre alapozzam a darab sikerét, megemlítek néhány élményszerű pillanatképet a darabról: Egy idős bácsi is megnézte a darabot, aki évekkel ezelőtt nézett utoljára előadást, s a darab első felvonásában — talán nem értette meg a dráma bevezetőjét, az első felvonást — néha felnevetett. Találkoztam vele az előadás után, igaz akkor is nevetett, de más hangon. Azt mondta: — Kedves öcsém, én gyerekkoromban sírtam utoljára, amikor megvert az apám, s ma este újra... Hogy a darab milyen hatást tudott elérni a nézőknél, nagy szerepe van ebben a színjátszóknak, akik nélkül Bródy Sándor szavai talán észrevétlenül elkerülték volna az olvasó figyelmét. Huszka Böbe, a tanítónő ártatlanul, jóindulattal, az életbe, vetett hittel csöppenik bele a falu életébe. Uj gondolatokat hoz magával, új színt jelent a megszokott arcok között: Uj gondolatait ki is mondja, s ezek a kimondott gondolatok, az elhangzott szavak formájában annyira újak, hogy szinte meg- botránkoznak rajta, ö nem csalni akar, s úgy megélni, mint az asztalnál kártyázok, hanem dolgozni. Azok néma játéka a darab első felvonásában előreveti a későbbi konfliktusok feszültségét, a vélemények nézetek és érzések összeütközését. Felesleges lenne felsorolni valamennyi szereplő nevét, akik — részben, vagy teljesen helyes felfogással és játékkal — hozzájárultak a sikerhez. A fő érdem természetesen Huszka Böbéé, akitől őszintén megcsodálható átélt játékot láttunk s akit — biztos vagyok benne —, hogy a paksi közönség hosszú időre a szívébe zárta... Jött ismeretlenül, ahogy a végtelenből rohanó üstökös megjelenik, valóságos forradalmat csinált a kis falu embereinek szívében. Jó volt mindenkihez, mégis elüldözték, bántották, gyalázták, mert mást vallott, mint ami meggyökeresedett már a faluban. Az ő alakja köré tömörült minden szereplő, szinte úgy festett, hogy csak azért játszanak, hogy az ő szerepe, szerepének mondanivalója, annak újszerűsége kiemelkedjen az egész egységéből. Talán az ő jelenléte ad erőt á tanítónak is ahhoz, hogy a harmadik felvonásban egy társadalom érzését olvassa a főúr szemébe. Természetesen mindezt hiába, mert a nagyúr és nagyasszony — akik a hatalom képviselői együtt a káplánnal — hajthatatlanok maradnak, s a tanítónő ahogy jött, úgy kénytelen elmenni: nem megalázva — ha a látszat azt mutatja is —, hanem büszkén, mert megmaradt önmagának, nem adta el magát, s kimondta az igazságot... Buni Eseménynaptár per fővádlottja: volt. 1931 május 29-én (25 éve) volt a Vörös Segély munkájában való részvétel miatt elfogott kommunisták tárgyalása. A Martos Flóra HÍREK — Vacsora keretében baráti 1. Nagymányok 12 8 2 2 50:17 18 beszélgetésre jöttek össze szom 2. Sz. Bástya 12 8 2 2 28:11 18 baton este a Szabadság Szálló 3. D. Törekvés 12 8 — 4 37:15 16 emeleti termében a Központi 4. Dunaföldvár 11 5 6 — 26:12 16 Művészegyüttes tagjai. A han5. Bonyhád 12 7 2 3 35:19 16 gulatos összejövetelen megbe6. Simontornya 12 6 2 4 28:17 14 szélték a Gerolsteini Nagyher7. Máza 11 4 4 3 13:14 12 cegnő alakításait, a hibákat, és 8. Paks 12 4 3 5 12:18 11 az előadások erényeit. A szerep 9. Sz. Dózsa 12 4 2 6 18:27 10 lök és az együttes vezetői be10. Sz. Építők 12 3 3 6 15:26 9 széltek a további feladatokról 11. Tolna 12 3 3 6 16:29 9 és tervekről is. 12. D. Honvéd 12 2 3 7 17:27 7 — A takarékossági mozga13. Bátaszék 12 2 1 9 19:49 5 lomban, a kislétszámú iskolák 14. öcsény 12 2 1 9 11:44 5 VITA a „Szekszárdi képeslapokéról Nem csodálkoztam a május 20-án megjelent „Képeslapok“ cikkén. Ügy veszem észre, hogy ez általános tünet. Több kui- túrháznál tapasztaltam hasonló tüneteket. Nemcsak a lekérésnél, hanem az egész modorban van valami visszatetsző. Mi az oka ennek? Miben látom én? 1. Mindenekelőtt a leányok nagymértékben hibásak. Ha egy jóérzésű leány nem tűmé el, hogy vele fiú sapkában táncoljon és figyelmeztetné az illemre, vagy ha ismételten előfordult, egyszerűen visszautasítaná a felkérését, akkor bizonyára meggondolnák a fiúk is jobban. Nem mentesít senkii az illem alól, még akkor sem, ha haja rövidre van levágva. Gyakran azzal védekeznek a fiúk, hogy kopaszok és azért nem akarják levenni a sapkát tánc közben. Ha a felkérésnek olyan formáit alkalmazzák, mint a cikk említi, annak csak a leányok az okai. Kérjék ki maguknak az ilyet. 2. Hogy a fiúk túlságosan bizalmasok és gyakran drasztikusak a leányokkal annak okát abban is látom, hogy a mai leányok általában mamák nélkül mennek táncolni és ha egy kis ital van a fiúkban, sokat engednek meg maguknak. 3. Nem történne ilyesmi, ha az értelmiség és a tanácsok vezetői, DISZ funkcionáriusok is ott lennének egy-egy táncmulatságon és segítenének a nevelésben. Helytelen, amit a cikkíró közöl, hogy jobbérzésű nem megy oda. Igen is menjenek, de je' lenlétükkel és példájukkal neveljenek. Helyes lenne szerintem, ha megnéznénk e jelenséget országos viszonylatban. Nem hinném, hogy ez csak szekszárdi „betegség“ lenne. Ha pedig or szágos, úgy sürgősen komoly rendszabályokat kell életbeléptetni, hogy ezt a betegséget gyógyítsuk, míg nem késő. örülnék, ha ehhez a témához sokan szólnának hozzá és közölnék észrevételeiket. M. M. A művészeti tanácsok munkájáról Már egy alkalommal hozzászóltam e vitához. Vártam, hogy sokan ragadnak tollat, de eddig mindössze talán három hozzászólás volt. Pedig bizonyára sokaknak vannak elgondolásaik, problémáik. Szerintem már itt lenne az ideje, hogy megalakuljanak a művészeti tanácsok. Nagyobb helyeken állandó nehézségek vannak a műsorokkal, ütköznek egymással a különféle szervek, üzemek rendezvényei. Ha a művészeti tanácsok működnének, nem lennének már ilyen nehézségek, illetve lenne szerv, mely áthidalná ezeket. Igaza van Csányi elvtársnak, hogy túlzsúfoltak a műsorok. Nincs szerv, mely ezeket összefogja és irányítsa. Tehát igen fontos, hogy ne sokat késlekedjünk, hanem állítsuk fel a művészeti tanácsokat és kezdjék meg működésüket. Major Mátyás Bonyhád. közül a Kisdorog melletti juhé- pusztai gyermekek vezetnek, ök már elérték a fejenkénti 333.44 forintos átlagot. Harcon 150.25, Várongon 76 forint az egy főre eső átlagbetét. — Megkezdték az Eltüsszentett Birodalom című színes, szatirikus mesejáték forgatását a Magyar Filmgyártó Vállalat műtermeiben. A népmeséi motívumokat is felhasználó film egy kegyetlen királyról és egy bátor, társa érdekeiért kiálló és szerelméért harcoló juhászról szól. — A Belgrádi Opera művészei Musszorgszkij „Hovans- csin“-jával mutatkoztak be Párizsban, a Champs-Élysées színházban. A francia főváros sajtója nagy elismeréssel ír a jugoszlávok kitűnő előadásáról. — Szedresre hívták meg a sióagárdi színjátszókat, hogy mutassák be a Dankó Pista című daljátékot. Az együttes a meghívást elfogadta és a közeljövőben ellátogat Szedresre. — A nyugatnémet ifjúsági irodalmi bizottság hadjáratot inditott a fiatalságot veszélyeztető ponyvák ellen. A bra- uncshweigi iskola 1000 tanulója követte a felhívást és a birtokukban lévő ponyvaregényeket az iskola udvarába beálló szemeteskocsiba dobta. A gyermekek cserébe jó, ifjúsági olvasmányokat kaptak. Nagymányok nyerte a rangadót A megyei labdarúgóbajnokság tavaszi XII. fordulójában a megye szurkolóinak a figyelme a két rangadó felé fordul. Nagymányokon hatalmas küzdelmet vívott egymással a két csapat és végeredményben a ha zai csapat szerezte meg a győzelmet a 87. percben lőtt 11-es- sel. Simontomyán a hazai csapat nem várt sima vereséget szenvedett Dunaföldvár ellen. Pakson, Dombóvárott és öcsényben a hazai, Tolnán a vendégcsapat nyerte meg a mérkőzést. Szekszárdon az Építők—Máza találkozó döntetlenül ért véget. Részletes eredmé nyék a következők: Paks—Sz. Dózsa 2:0, Tolna—Bonyhád 0:2, Építők—Máza 0:0, D. Törekvés —Bátaszék 12:0, öcsény—D. Honvéd 2:0, Nagymányok—Sz. Bástya 2:1, Simontornya— Dunaföldvár 0:3. A bajnoki táblázaton a Bástya veresége miatt Nagymányok került az élre. Számba véve az elmaradt Dunaföldvár —Máza mérkőzést hatalmas tömörülés a bajnoki táblázaton. A tavaszi bajnokság és helyezések sorsát tehát majd csak az utolsó tavaszi forduló fogja majd eldönteni. A bajnok ság állása a következő: A következő forduló párosítása: Paks—Öcsény, Sz. Dózsa —D. Törekvés, Sz. Bástya—Sz. Építők, D. Honvéd—Tolna, Bátaszék—Dunaföldvár, Máza— Bonyhád, Simontornya—Nagymányok. Lapunk csütörtöki számában A megyei labdarúgóbajnokság végéhez közeledünk. Június 3-án már csak a március 18-ról elmaradt forduló mérkőzései kerülnek lejátszásra. Sportrejtvény pályázatunkban eddig háromszor négy fordulós pályázatot közöltünk, mely a 12- es számú Sportrejtvénnyel végződött. A június 3-án lejátszásra kerülő mérkőzésekre is készítünk Sportrejtvény-szelvényt, melyet lapunk csütörtöki számában közlünk. Ezúttal nem négy hetenként történik az értékelés, mivel csak egy forduló lesz már tavasszal. A lapunk csütörtöki számában megjelenő 13- as számú Sportrejtvény-szel vény beküldői között, illetve a legtöbb találatot elérők között a következő díjakat osztjuk ki: I. díj: egy villany vasaló II. díj: egy villanyrezsó III. díj: egy termosz IV. díj: egy-egy szépirodalmi könyv. 12-es számú Sportrejtvénv helyes megfejtése 1, 2, x, 1, 1, 1, 2, 1, x, 1. Színvonalas magasugróverseny a középiskolai bajnokságok első napján Időjár át Várható időjárás kedd estig: változó felhőzet, több helyen, főleg a keleti megyékben délután záporeső, zivatar. Élénk északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 9—12, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21—24 fok között. A középiskolai bajnokságokat ez évben sem fogadta kegyeibe az időjárás. Pénteken hatalmas zápor zúdult a megye székhelyre s alaposan feláztatta az amúgyis laza pályát. A szom baton délelőtt megkezdődött versenyre sem száradt fel egészen az eső, úgyhogy a futópályák közül csak a középső három volt használható. Az idő most is esőrehajló, hűvös volt és eleve lehetetlenné tette figyelemreméltó eredmények elérését. Nem is akadt talán fi gyelemreméltó eredmény a férfi magasugráson kívül, ahol a versenyzők a rossz körülmények ellenére is, jó formáról tettek tanúbizonyságot.. Az egyé ni versenyt Szily szekszárdi ált. gimnazista nyerte meg 175 cm-es ugrással. A szekszárdi ált. gimnázium csapata 168 cm-es nagyszerű ötös átlagot ért el. Részletes eredmények a következők: Szombat délelőtt: Súlylökés ffi ifj: Bajnok Herman Gyönk 11.29, 2. Görbéi Sz. gimn. 10.71, 3. Schaffer, Dunaföldvár 10.27, 4. Kozma Sz. kg. techn. 10.12, 5. Bruckner B. gimn. 10.02, 6. Lovács, Gyönk 9.92. Csapatverseny: Bajnok Szekszárdi gimn. (Berkényi 863, Szigeth 950, Balogh 9.20, Görbéi 10.71, Seres 11.04). 981 cm (485 pont), 2. Gyönki gimn. 9.63 (449 pont), 3. Dombóvári gimn. 9.40 (403 pont), 4. Bonyhádi gimn. 9.27 (377 pont). MOZI GARAY-FILMSZINHÁZ. Május 29—30, kedd—szerda: VIHARBAN NŐTTEK FEL. Há. rom barát romantikus gyermekkora és küzdelmes ifjúsága Szovjet film. Előadások kezdet*: Vaiár- á* ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 érakor Hétköznap fél 6 és 8 érakor. Apróhirdetések ELCSERÉLNÉM Decs, Kossuth 23. szoba, konyha, fáskamrás lakásomat bátaszékire vagy alsónyékire, Riedl. IOENAI NAPLÓ Aa MDP Tolna megyei BliotUági éi a Megyei Tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napié Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 A szerkesztőség éa kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal HIrlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Pt. Szekszárdi Nyomda Szekszárd. Széchenyi u. 46. Nyomdáért fejel: Odecka Rezső Telefon: 21-21. Hermann biztosan nyerte a versenyt. Seres az egyéni versenyben nem indulhatott. Súlylökés ffi serdülő: Bajnok Róth Dombóvári gimn. 13.85, 2. Daradits Dombóvári gimn. 13.48, 3. Reha Dunaföldvári gimn. 12.52. Nagy fölényben voltak a dombóvári gimnazisták. 100 m női ifj.: Bajnok Tóka Sz. gimn. 14.0, 2. Szabó Tamási 14.2, 3. Szekrényes Sz. g. 14.8i 4. Fekete B. gimn. 14.9, 5. Guth B. gimn. 15.3, 6. Dékány D. gimn. 16.0. Az erősen felázott, laza pályán biztosan nyert a szekszárdi lány. 100 m női serd.: 1. Olaj B. gimn. 15.0, 2. Gyuricza Sz. gimn. 15.1, 3. König Sz. gimn. 16.1. Diszkoszvetés női ifj.: Bajnok Szűcs Sz. gimn. 27.75, 2. Heltai Sz. kg techn. 26.95, 3. Nagy B. gimn. 25.88, 4. Kolozsi B. gimn. 25.55, 5. Oláh B. gimn. 25.16, Marti Sz. gimn. Csapat- versenyben: Bajnok Bonyhádi gimn. (Nagy 25.88, Kolozsi 25.55 Oláh 25.16, Wágner 20.50, Müller 17.97) 23.01 (491 pont), Domb óvári gimn. 22.56, (467 pont); 3. Szekszárdi gimn. 21.81 (401 pont), 4. Szekszárdi kg. techn. 21.66. (389 p.), 5. Gyönki gimn. 20.96 (343 pont). A két szekszárdi lány egymás között döntötte el a bajnokság sorsát. Diszkoszvetés női serdülő: 1. Pirger Df. gimn. 25.27. 1500 m ffi ifj.: Bajnok Deb- reczeni Sz. gimn. 4:44.4, 2. Borsos Paks 4:46, 3. Gyimesi Gyönk 4:56.8, 4. Jeckel B. gimn. 4:57.0, 5. Kákonyi B. gimn. 4:58.2, 6. Tarczal Paks. Gyenge verseny. Debreczeni ko rán kezdett hajrázni és majdnem ráfizetett. 80 m női gát: Bolnak Halma- * gyi B. gimn. 14.8, 2. Müller és 4 Balogh Sz. gimn. 14.9, 4. Nagy B. gimn. 16.1. Szoros küzdelem az első helyért, de gyenge időeredmények. 110 gát ffi ifj.: Bajnok Illés B. gimn. 18.6, 2. Csordás B. gimn. 19.8, 3. Bali B. kg. t/;hn. 22.2. Az esélyes versenyző nyert, de gyenge időeredménynyel. Magasugrás ffi ifj.: Bajnok Szily Sz. gimn. 175, 2. Németh Sz. gimn. 170, 3. Görbéi Sz. gimn. 170, 4. Haider Sz. gimn. 165, 5. Gulyás D. gimn. 165, 6. holtversenyben Szabó Sz. gimn. és Csatlós B. gimn. 160—160 cm. Színvonalas verseny. Csapat- bajnokság: Bajnok Szekszárdi gimn. (Szily, Németh, Görbéi, Haider, Szabó) 168 cm. (Legjobb eddigi csapateredmény.), j 2. Gyönki gimn. 155, 3. Bonyhádi gimn. 153, 4. Dombóvári gimn. 152. Magas serdülő: 1. Szolga Sz. gimn. 160, 2. Dévényi B. gimn. 155, 3. Sas Sz. gimn. 150. A 150 cm-t még hárman ugrották át. (Folytatjuk.) Területi Ökölvívó Ifjúsági Csapatbajnokságért: Szekszárdi Dózsa—Kaposvári Dózsa 13:9 Szekszárd, 400 néző. Vezette: Leposa Ferenc. Élvezetes küzdelmet vívott egymással a két csapat. Ez a mérkőzés is azt bizonyította, hogy bajnokságért játszott mér kőzések komolyabban alakulnak és nagymértékben segítik elő egy-egy város ökölvívósportját. örvendetes a szekszárdi csapat jó szereplése az elmúlt évben még az országos bajnokságért küzdő kaposváriakkal szemben. Részletes ered mények a következők. (Elől a szekszárdi versenyzők): Sörös—Horváth. Az első menetben tapogatózás* folyik. A másodikban mindkét versenyző aktívabb lesz. Erős egyenesek és sorozatváltásokkal Sörös megnyeri a menetet. A harmadik menetben fokozódik az iram. Sörös sok egyenese találja Horváthot. Erősen vérzik, amikor a bíró lelépteti. 2:0. Dorogi—Makk. A kis Dorogi támadólag lép fel. Végig irányítja a menetet. A hosszú kaposvári fiú egy pár sorozástól megijed és a menet végén feladja a mérkőzést. 4:0. Puiz—Illés. Az első menetben Illés támad többet, Puiz viszont pontos ütésekre törekszik. A második menetben aktívabb lesz a szekszárdi versenyző, de Illés ebben a menet ben is fölényben van. A harmadik menetben feljön a szekszárdi versenyző, de már nem elég a győzelemhez. Mégis a mérkőzésvezető a szekszárdi versenyző győzelmét hirdeti ki. Súlyos bírói tévedés. 6:0. Csesznek—Takács. Komoly mérkőzést vív egymással a két szekszárdi versenyző már az első menetben. A közönség fele a szekszárdi származású Takácsot, a másik Cseszneket biztatja. A második menetben Csesznek egyszer földre kerül, utána folytatja a küzdelmet. Takács azonban végig többet támad és nyer. 6:2. Budai—Tamásovics. Nagyiramú mérkőzés. Jól verekszik mindkét versenyző. A II. menetben nagyerejű ütések váltogatják egymást. A közönségnek igazi ökölvívó csemegében van része. Nem változik a kép a harmadik menetben sem, de Budai biztosan szerzi meg a győzelmet. 8:2. Nyakas—Papp. Az I. menetben csak tapogatózás folyik. A II. menetben Nyakas többet támad, de a ÍII. menet alapján a kaposvári versenyző nyeri a mérkőzést. 8:4. Kálmán—Sülé. A II. menetben nagy verekedés. Mindkét versenyző sokat üt. A kaposvári versenyző képzettebb benyomást kelt. Igazságos döntetlen. 9:5. Trenka—Dezső. Trenka játékosan öklöz. Az I. menet biztosan az övé. A másodikban döntő fölénybe kerül és ellenfele rászámolás után a mérkőzést feladja. Már 11:5. Lerch—Bereczky. Az I. menetben kiütéssel győz a kaposvári versenyző. 11:7. Orova Szekszárd ellerfél nélkül győz. 13:7. Karádi Kaposvár ellenfél nélkül győz. 13:9.