Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-22 / 96. szám

Jrodalom * Iflüvéázet * Z^udomäny EMI SZÍ AO: I i N D N A Csendes Óceán széles, végtelen, Egeket ostromló hullámsereg dörög A beláthatatlan óriás téreken Kergetik egymást a távoli ködök. A viharos vízen egy csónak — íalevél! — Majd fel az égre száll, majd le, a mélybe, De bizton vezérli a távoli cél: Egyenes útjáról egyszer sem tér le. Az ember-óceán széles, végtelen, Csatákban osztályok csapnak össze, De Lenin áttörte a ködöt fényesen, Kezével intett s a messze téreken egy óriás" óceán gyulladt ki vörösre. Lenin a jelszó, Lenin a válasz! Lenin a zászló, Lenin a fárosz! Radó György fordítása. Az első ajándék 150 éves a bonyhádi gimnázium Irta: Dr. Kolta László A Dunaföldvári Kendergyár dolgozóinak árvízkárosult gyer­mekei örömmel veszik át a fővárosi általános leányiskola (Budapest, I., Batthyányi u. 8.) által küldött ruhaféléket és tanszereket. (Fotó: dr. Ványi) II. Az algimnázium gyors meg­erősödése, továbbá városunk és környékének évről-évre na­gyobbodó érdeklődése, valamint az a körülmény _ hogy Tolna megyének a múlt század végén nem volt egyetlen teljes 8 osz­tályos középiskolája sem, arra indították Gyalog István igaz­gatót, hogy az algimnáziumot 4-ről 8 osztályra fejlessze. Szék. szárd, megyénk székhelye né­hány évvel előbb szintén moz­galmat indított főgimnázium fel állítása érdekében. Szekszárd példája hasonló lépésre buzdí­totta Gyönköt és Dunaföldvárt. A megyei törvényhatósági gyű­lésen Szekszárd lett a győztes, Bonyhád szónokát meg sem hallgatták. A bonyhádi gimná­zium azonban nem adta fej a harcot! A Bonyhádra költözés 25 éves évfordulójának ünnepsége, a volt diákok adományai, a meg­indított rendszeres államse­gély anyagi megerősödéshez vezettek. A fennállás 100 éves jubileumának előkészítése al­kalmával újra megindult a tö­rekvés főgimnáziummá való fejlesztésre, korszerű, díszes épület emelésére. Bonyhád la­pkői fáradtságot és anyagi erőt nem kímélve, támogatták a mozgalmat. Az 1906-ban tartott 100 éves jubileum után meg­indult a felső tagozat fokozatos kiépítése. Két év múlva a mai épületbe költözött a gimná­zium. 1910-ben megtartották az első érettségi vizsgát. — Azóta 1550 tanuló szerzett érettségi bizonyítványt a bonyhádi gim­náziumban. Az öröm és a munka e felien, dűlő időszakában mély gyász érte az iskolát. Meghalt For- berger László tanár aki Bony­hád felvirágoztatásáért igen sokat tett. A tejcsarnok, a tűz­oltó egylet, az első uszoda, mű- jéggyár létesítése és Bonyhád villamosítása az ő nevéhez fű­ződik. Rövidesen elköltözött a börzsönyi parasztfiúból lett ki­váló tanár: Marhauser Imre. Nagyon sokat dolgozott az in­tézet fejlesztéséért, különösen a tápintézet anyagi biztonsága fűződik nevéhez. Az első világ­háború éveinek nehézségei fá­radttá tették a nagyszerű igaz­gatót: Gyalog Istvánt, aki 29 évig állt a gimnázium élén. — Nyugdíjba menése után is mindenki szerette és kedvel­te őt. A háborús évek sok nehézsé­get jelentettek. Hét tanár éve­kig a fronton volt. A tanulók közül összesen 108 vonult be, közülük 21 elesett a harctéren. Az első világháború éveiben volt két évig az intézet tanulója Illyés Gyula, Kossuth-díjas írónk. A Horthy-idők neveléspoliti­kájának célja, hogy a feudál- kapitalista Magyarországot megerősítse, az imperialista esz mék szolgálatában sovinizmust tápláljon és így alátámasztója legyen a fasziszta szellemű^ ke­resztény köntösbe öltöztetett „szegedi gondolatinak. — A bonyhádi gimnázium nevelési célkitűzéseiben ezek az irány­zatok hol nyíltan, hol burkol­tabban megtalálhatók voltak. E törekvéseket enyhíti az inté­zetben meglevő protestáns de­mokratizmus, a szegénysorsú tanulók támogatása, majd ké­sőbb a Volksbund-ellenes ma­gatartás. A fasiszta mozgalom­mal az ellentét a negyvenes években éleződött ki. A német gyülekezetek részéről olyan törekvés indult meg, amely né. met gimnáziummá akarta ten­ni a bonyhádi középiskolát. A tanulók létszáma ebben az időben állandóan 300—350 kö­zött volt. Főleg kisiparos, kis­kereskedő, köztisztviselő, értel­miségi és parasztszülők gyer­mekei jártak ide. A vidéki ta­nulók elhelyezése az 1935-ben megépült új diákotthonban ké­nyelmes volt. A második vi­lágháború utolsó hónapjaiban szünetelt a tanítás. Az iskola főépületét ég a diákotthont né­met katonaság tartotta meg­szállva mindaddig míg a szov­jet haderők fel nem szabadí­tották Bonyhádot. Uj korszak következett! — A szovjet pa­rancsnokság megértést tanúsí­tott a gimnáziummal kapcsolat­ban. Az 1945. évi jelentésből ezt olvashatjuk: „Nem zárhatom le jelentésemet anélkül, hogy há­lás szívem teljes melegével ne mondjak köszönetét a bonyhádi szovjet katonai parancsnokság­nak azért a sok-sok támogató készségért, figyelemért, mely- lyel iskolánk minden életmeg­nyilvánulását kísérte.” A felszabadulás után nagy fejlődési lehetőség nyílt. A gimnáziumból nőtt ki az álta­lános iskola, a kereskedelmi középiskola és az új leánydiák. otthon. Az ifjúságnál egyre ön­tudatosadban jelentkező poli­tikai megnyilatkozások, meg­induló szocialista fejlődésünk iránti érdeklődés kétség kívül az 1948-ban bekövetkező álla­mosítás függvénye. De részes benne a nevelő testület is, melynek sok szempontból ösz­tönösen meglévő, helyes de­mokratikus gondolkodása meg­erősödött. megtisztult a múlt­ból magával hozott sok helyte­len előítélettől és részt kért az országépítés munkájából. — Az 1950. évi párthatározat után megnövekedett a munkás-pa­raszt tanulók száma; az utóbbi években az összlétszám 65—70 százalékát alkotják. A szociális összetétel megváltozásával be­következett átcserélődés a ta­nulmányi színvonalban egyál­talában nem éreztette kedve­zőtlen hatását. A jobb tanulás érdekében, a fegyelem meg­szilárdításában nagyon sokat tett iskolai DISZ-szervezetünk, amely sokszínűén neveli leá­nyainkat és fiainkat. Hősi kor­szak ez az iskola történetében, melynek egyre szebb és érté­kesebb gyümölcseit látjuk ki­bontakozni. (Vége.) A Kérők Bétaszéken A bátaszéki II. számú óvoda Szülői Munkaközösségének színjátszócsoportja több köz­ségben bemutatta Kisfaludy Károly: Kérők című vígjátékát. A bevételt egy új tanterem épí­tésére fordítják. Első képen a kérés pillanata látható. Jelen vannak: báró Szélházy (Szencsi Béla), Perföldy ügyész (Mészá­ros Antal), mögöttük Vilhelm (Heckmann Mátyás), báró Szél­házi inasa, Tamás (Székely Vil­mos), Perföldy inasa, Baltafy kapitány (Bakó János), mellette lánya Máli (Lehőcz Jánosné), mögöttük Lidi, Baltafy fogadott lánya (Bakó Jánosné). A máso. dik képen Károly huszár vissza térése (Barsi János), mellette Hősváry ezredes (Pásti József), Baltafy, Máli leánya , Lidi, Per­földy, Margit és báró Szélházy láthatók. Hallottam hessélni Lenint A szekszárdi zeneiskolások sikere a pécsi Bartók-rersenyen Megnyugtató ez a pusztai csend, amely most mindenhova behatol: dél van, pihen minden. András puszta csendessége ez, amely nem messze terül el Bölcskétől... Ketten ülünk a zöld gyepen, a gabonaraktár homlokzatfelőli részénél és idézzük 36 év távlatából Lenint és Lenin szavait. Saracz Antal, ez a 65 éves ember most előttem ül. Látom az arcán, hogy kavarognak ben ne az emlékek. Amíg cigarettát sodor, összeszedi a gondolatait és lassan, megfontoltan beszél­ni kezd: — 1921 november 20-án ül­tem vonatra a szibériai Novo- szibirszkben, az Ob folyó part­ján és 1922 január 22-én lép­tem át a magyar határt Hegyes­halomnál ... Hosszú az a törté net, amíg megértem azt, hogy 1920 május 1-én a Kreml előtti téren hallhassam Lenin szavát, de azért a legfontosabb részle­teket elmondom. — 1914 december 19-én este 7 órakor a negyedik roham után Sztara Hogyica lengyel községben kerültem fogságba... És ezután következik annak a sok megpróbáltatásnak az el­mesélése, amelyen keresztül ment. Bevagonirozták őket és elindult a szerelvény Moszkva felé. Moszkvában már várt rá­juk a Magyar Vöröskereszt ré­széről gróf Andrássyné, aki megkérdezte tört magyarság­gal: „—Maguk magyarok?“ „— Igen, mi magyarok vagyunk“ — feleltünk. Nem sokat hederí­tett ránk, szegény magyar hadi foglyokra. Néhány órai pihenés után továbbmentünk, mindjob­ban, be Szibéria belsejébe. — 1915-ben Csita városába szállítottak bennünket, ahol egy nagy láger volt, s benne legalább 12 000 ember. Volt vagy 300 magyar és német tiszt közöttünk, akik részére külön pavillont építettek, úgy éltek azok, hogy még idehaza sem jobban. Mindennel elátták őket, mi meg kását és káposz­tát kaptunk. Ezt ettük mi, köz­katonák ... 1915 őszén jött a parancs, hogy 700 embernek el kell mennie utat építeni. Fi­zetésképpen napi 20 kopejkát kapunk. Megkezdődött köz­tünk a lázongás, mert a meg­ígért fizetés helyett csak durva Ságban volt részünk. Ránkfog­ták ekkor, hogy bolsevik ér- zelműek vagyunk. Példánkra több láger legénysége is lázon- gani kezdett. Minket bezártak. ... 1917-ben 32 társammal be léptem a Vörös őrségbe, majd a több napig tartó harc után minket, akik életben marad­tunk, elfogtak és Omszkba szállítottak, ahol már 7000 vö­röskatona raboskodott. Itt tör­tént meg, hogy tizenhármán, egy mérnök vezetésével, össze­esküvést szőttek, alagútat váj­tak a tábor alatt és meg akar­tuk rohamozni a várost. A szer vezkedést leleplezték és a 13 elvtársat kivégezték... A lá­gerből néhányan megszöktünk, majd én Omszkba egy fűrészte lepre kerültem. Az elvtársaim segítségével sikerült elhagy­nom a várost. Hosszú hónapok múltán ismét eljutottam Szi- birszkbe, ahol beléptem a Vö­rös Hadseregbe. 1920. május 1- re Moszkvába utaztam a ma­gyarok küldötteként. Az emlékek eleven erővel törnek fel belőle. Látom, amint csillogni kezd újból a szeme, arcán öröm sugárzik szét. Talán ott érzi magát is­mét Moszkvában, a Kreml előtt, az elvtársak között. — Olyan viharos május el­seje volt az, hogy csak na: Legyőztük Denikint, Kolcsa- got, és a többieket, örömmá­morban úszott minden, még a falak is vörösben pompáztak. Tíz méterre álltam az emel­vénytől. Ott láttam Lenint, Sztálint, Kalinint. Fiatalembe­rek voltak, akkor még mind­nyájan. ... A nagy zajongás annyira elhalkult, hogy még a légy züm mögését is meg lehetett hal­lani, amikor Lenin az emel­vényre lépett és beszélni kez­dett. Csak álltunk és az a sok nép lélekzetvisszafojtva hall­gatta Lenint. Tagoltan és ért­hetően beszélt. Szavai minden­kinek az agyába és szívébe vé­sődtek. Nem tudom pontosan ennyi idő távlatából lefordíta­ni Lenin szavait. De amint visszaemlékszem rá, többek kö zött azt mondotta, hogy ez nagy ünnep a munkásosztály számára, és eljön majd az az idő, amikor mindenhol, az egész világon ilyen szabadon ünnepelnek az emberek, mint mi most itt. Elérkezik egyszer, mert ez az eszme hódítani fog. Beszélt még arról is, hogy nem kell még elbizakodni, mert a világon akkor lesz teljes rend és igazság, amikor a proletari­átus egységbe olvad össze, és uralkodni fog. — így fordítottam én le Le­nin szavait magamban. Hall­gattam, figyeltem s azt mond­tam: Ennek az embernek min­den szava aranyat ér, és ha ezen az úton haladunk, akkor baj nem érhet bennünket. Kovács József Az elmúlt hónap utolsó nap­jaiban rendezték meg Pécsett az immár hagyományossá váló Bartók-versenyt. A versenyen a zenét tanuló ifjúság színe- java vonult fel az idén is. A pécsieken kívül résztvettek a kaposvári, bajai, szekszárdi és nagykanizsai állami zeneiskii- lák növendékei, számszerint 62-en. A pécsi állami zeneiskola he­lyiségeiben lefolyt versenyt hat pontozóbíró értékelte Weinin- ger Margit zongoratanár elnök létével. A verseny fényes szek­szárdi sikert hozott. Az össze­tett pontversenyben a szekszár­di növendékek a bajaink mö­gött második helyen végeztek. Részletes eredmények: I. díjat nyert Wagner Ilona, II. díjat nyert Majoros Ilona, III díjat nyert Pataki Attila és Végh László, IV. díjat nyert Levente Judit és Tóth Miklós, V. díjat nyert Péter Judit és Budai József, akik valameny- nyien a szekszárdi állami zene­iskola zongoraszakos növendé­kei. A sikert még teljesebbé teszi, hogy az eredményeket nagyon erős mezőnyben harcolták ki zeneiskolásaink, olyan sokévtize de fennálló intézetek növendé­kei között, mint például a ka­posvári, vagy a pécsi állami zeneiskola. A 16 növendékből álló szek­szárdi csoportot Husek Rezső állami zeneiskolai igazgató irá nyitotta a versenyen, tanáccsal és bátorítással látva el az arra rászorulókat. A növendékek szép eredmé­nyért elsősorban Sántha Jenő- né és Polgár Margit zongorata­nárokat illeti a dicséret, akik áldozatos és odaadó munkássá­gukkal pompásan előkészítet­ték a versenyen résztvevők ze­nei és technikai felkészültsé­gét. Reméljük, hogy a szekszárdi állami zeneiskola már a közel­jövőben beköltözhet eddig nél­külözött végleges otthonába és ennek birtokában a jövő fel­adataira még jobban felkészül­ve, további sikereket fog elérni a zenekultúra terjesztésében. Lantos

Next

/
Oldalképek
Tartalom