Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-19 / 93. szám

2 TOLNAI NAPLÓ 1956. ÁPRILIS 19. Wilhelm Pieck : „A leszerelés megkönnyítené a német kérdés megoldását" Berlin (MTI). Wilhelm Pieck a Német Demokratikus Köz­társaság elnöke kedden este közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta: „A Béke-Világtanács rendkí­vüli ülésszaka újból leszögezte, hogy minden lépés, amelyet a leszereléshez vivő úton tesz­nek, a német kérdés békés megoldását is megvalósulásá­hoz segíti. Mint a Német De­mokratikus Köztársaság el­nöke nyilvánosan és nyomaté­kosan kijelentem, hogy telje­sen egyetértek ezzel a megál­lapítással.“ Wilhelm Pieck felszólította a német férfiakat és nőket, a két német állam kormányának és parlamentjének tagjait, vala mint Heuss tanárt, a Német Szövetségi Köztársaság elnö­két: tegyenek meg mindent, ami német részről megkönnyít­heti a leszerelésre vonatkozó nemzetközi megállapodást, és óvakodjanak minden olyan lé­péstől, amely megzavarhatná a leszerelési értekezlet eredmé­nyességét. A belga és az osztrák követ bemutatkozó látogatása az Országgyűlés elnökénél Frédéric Colion a Belga Ki­rályság magyarországi rendkí­vüli követe és meghatalmazott minisztere, április 17-én bemu­tatkozó látogatást tett Rónai Sándor elvtársnál, az Ország- gyűlés elnökénél. Walther Peinsipp, az Osztrák Köztársaság magyarországi rendkívüli követe és meghatal­mazott minisztere, április 18-án bemutatkozó látogatást tett Rónai Sándor elvtársnál, az Országgyűlés elnökénél. Az MDP Központi Vezetőségének üdvözlete az Indiai Kommunista Párt IV. kongresszusához Indiai Kommunista Párt Bi­zottságának Delhi. Kedves Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége forró test véri üdvözletét küldi az Indiai Kommunista Párt IV. kongresz szusának. Teljes sikert kívánunk indiai testvérpártunknak abban a harcban, amelyet a marxizmus —Ieninizmuv szellemében, a munkásosztály és dolgozó pa­rasztság életkörülményeinek megjavításáért, a demokrati­kus szabadságjogok védelmé­ért, Ázsia és a világ békéjének megőrzéséért folytat. Kívánjuk, hogy kongresszu­suk eredményes és jó munkát végezzen. Forró kommunista üdvözlet­tel: a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Dobi István üdvözlő távirata a Szir Köztársaság nemzeti ünnepén TÁJÉKOZTATÓ KÖZLEMÉNY a Kommunista és a Munkáspártok Tájékoztató Irodája működésének megszüntetéséről A Kommunista és Munkás­pártok Tájékoztató Irodájának lapja, a Tartós Békéért, népi demokráciáért! 1956 április 17-i számából. A Kommunista és a Munkás­pártok Tájékoztató Irodájá­nak 1947-ben történt létreho­zása pozitív szerepet töltött be annak az elkülönülésnek a megszüntetésében, amely a kommunista pártok között a Kommunista Internacionálé fel oszlatása után következett be. A nemzetközi kommunista mozgalomban a Tájékoztató Irodának fontos szerepe volt a proletár internacionalizmus megszilárdításában, valamint a munkásosztálynak s valameny- nyi dolgozónak a tartós béké­ért, a demokráciáért és a szo­cializmusért vívott harcra való fokozott egyesítésében. A Tá­jékoztató Iroda és lapja, a Tar­tós békéért, népi demokráciá­ért! pozitív szerepet töltött be a kommunista és munkáspár­tok testvéri kapcsolatainak fejlesztésében, és megerősíté­sében, tapasztalataik kicse­rélésében, s a marxista—le­ninista elmélet egyes országok konkrét körülményeire való alkalmazásának, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom tapasztala­tainak a megvilágításában. Ez előmozdította a testvérpártok eszmei, politikai és szervezeti megerősödését, a kommunista pártok tömegbefolyásának a növekedését. A kommunista és a munkás­pártok tevékenysége számára új körülményeket teremtettek a nemzetközi helyzetben az utóbbi évek folyamán bekövet­kezett változások: a szocializ­mus kilépett egy ország kere­teiből és világrendszerré vált; az európai és az ázsiai szocia­lista és nem szocialista béke- szerető államokból nagy „béke övezet“ alakult; a kapitalista, a gyarmati és a függő orszá­gokban sok kommunista párt gyarapodott és megerősödött, fokozottan harcolt a háborús veszély és a reakció ellen, a békéért, a dolgozók létérdekei­ért és hazájuk nemzeti függet­lenségéért; végül, ma a béké­ért és a szocializmusért vívott harc sikere különös erővel kö­veteli meg a munkásmozgalom megosztottságának a leküzdé­sét és a munkásosztály egysé­gének a megerősítését. A Kom­munista és a Munkáspártok Tájékoztató Irodája sem ösz- szetételében, sem tevékenysé­gének tartalmában nem felel már meg a kialakult, új körül­ményeknek. A Tájékoztató Irodához tar­tozó kommunista és munkás­pártok központi bizottságai vé­leménycserét folytattak a Tá­jékoztató Iroda tevékenységé­ről, s úgy vélik, hogy az álta­luk, 1947-ben létrehozott Tájé­koztató Iroda teljesítette fel­adatát, s következésképpen közös megegyezéssel elhatároz­ták a Kommunista és a Mun­káspártok Tájékoztató Irodájá­nak, valamint a Tartós béké­ért, népi demokráciáért! című lapja kiadásának a megszünte­tését. A Tájékoztató Irodában részt vett kommunista és munkás­pártok központi bizottságai úgy vélik, hogy a munkásosz­tály érdekeiért, a békéért, a demokráciáért és a szocializ­musért vívott harcban, vala­mint tevékenységét a marxista —leninista pártok közös cél­jainak és feladatainak meg­felelően és országa nemzeti sa­játosságainak és körülményei­nek figyelembevételével fej­lesztve minden párt, vagy a pártok minden csoportja meg fogja találni a kapcsolatot és az érintkezés új gyümölcsöző formáit. Kétségtelen, hogy a kommunista és a munkáspár­tok belátásuk szerint és tevé­kenységük konkrét körülmé­nyeinek a figyelembevételével ezután is ki fogják cserélni né­zeteiket a békéért, a demokrá­ciáért és a szocializmusért ví­vott harc ügyének, a munkás- osztály és valamennyi dolgozó érdekei védelmének és a nép- tömegek háborús veszély elleni harcra való mozgósításának a közös kérdéseiben, s egyszer­smind meg fogják vizsgálni a szocializmus felé forduló pár­tokkal és irányzatokkal, vala­mint a béke és a demokrácia megszilárdítására törekvő egyéb szervezetekkel való együttműködés kérdéseit. Mindez a kommunista és a munkáspártok között a prole­tár internacionalizmus elve alapján még jobban meg fogja erősíteni az együttműködés szellemét, s a béke, a demokrá­cia és a szocializmus javára meg fogja erősíteni testvéri kapcsolataikat. BULGÁRIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A LENGYEL EGYESÜLT MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A ROMÁN MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Hz amerikai külügyminisztérium megakadályozta az elkai találkozó szovjet résztvevőinek amerikai utazását Moszkva (TASZSZ). Josef Polowski, „Az elbai találkozó amerikai veteránjai” nevű szervezet titkára meghívót küldött az elbai találkozó szov­jet részvevőinek bizottságához, küldje el képviselőit Washing­tonba, a szovjet és az amerikai csapatok elbai találkozójának 11. évfordulóján rendezendő gyűlésre. A szovjet bizottság elfogadta a meghívást és az amerikai ve­teránokhoz intézett levelében hálás köszönetét mondott a szíves meghívásért. A szovjet csoport látogatása az Amerikai Egyesült Államokban viszontlátogatás lett volna arra a látogatásra, amelyet az elbai találkozó amerikai veteránjai­nak egy csoportja 1955 májusá­ban tett a Szovjetunióban. A második világháború szov­jet veteránjainak küldöttsége a szovjet külügyminisztérium út­ján vízumot kért az Egyesült Államok moszkvai nagykövet­ségén. A nagykövetség a napok ban közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium csak akkor hajlandó megadni a vízumot, ha a szovjet veteránok alá­vetik magukat a lealázó proce­dúrának: ujjlenyomatot adnak. Minthogy a szovjet veterá­nok nem fogadhatnak el ilyen, a szovjet ember méltóságát megalázó feltételeket, a szovjet bizottság közölte „Az elbai ta­lálkozó amerikai veteránjai” nevű szervezet titkárával, — hogy ilyen körülmények között a szovjet veteránoknak, sajnos, nincs meg a lehetőségük arra, hogy az Egyesült Államokba utazzanak és részt vegyenek a szovjet és az amerikai csapa­tok elbai találkozójának 11. év­fordulóján rendezendő gyűlé­sen. Moszkvába érkezett az angol energetikus küldöttség Moszkva (TASZSZ). A Szov­jetunió Villamoserőművei Mi­nisztériumának meghívására április 17-én 19 tagú angol energetikus küldöttség érkezett viszontlátogatásra Moszkvába. A küldöttség vezetője lord Cit­rine, az angol villamossági ha­tóság elnöke. A vendégek fogadására a vnukovói repülőtéren megje­lent G. M. Malenkov is. A re­pülőtéren lord Citrine a mikro­fon előtt rövid beszédet mon­dott. Amerikai léggömbök Csehszlovákia felett A Csehszlovák Távirati Iro­da jelentése szerint a legutóbbi napokban a pardubicei, a prá­gai és az usti-i és néhány más terület felett körülbelül száz­amerikai léggömböt észleltek. A léggömbök Csehszlovákia el­len irányuló propagandaröp­cédulákat szállítottak. Április 17-én egy amerikai léggömb Prága egyik utcáján a telefonvezetékbe akadt. Egy másik léggömb, amely a brdi erdőben ereszkedett le, felrob­bant. A közelben tartózkodó Frantisek Kahoun 15 éves fiú súlyos égési sebeket szenve­dett. Önagyméltósága A. Sukri Kuatli úrnak, a Szir Köztár­saság elnökének! A Szir Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából kérem Exel lenciádat, fogadja szívélyes üd­vözletemet és a szir nép boldo­gulására irányuló legjobb kí­vánságaimat. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Elnöke Az izlandi külügyminiszter nyilatkozata Koppenhága (TASZSZ). A Social-Demokraten című lap Gudmundsson izlandi külügy­miniszter nyilatkozatát közli. Gudmundsson az északeurópai országok külügyminisztereinek értekezletére érkezett Koppen­hágába. Az izlandi külügymi­niszter kijelentette, hogy Iz- landnak a NATO-hoz való vi­szonya ugyanolyan, mint ko­rábban, azonban — hangsú­lyozta — egy északi ország szá­mára kellemetlen, hogy békés időben külföldi csapatok állo­másozzanak területén. — Az 1951-ben kötött szerződés értel­mében Izlandnak joga van ar­ra hogy bármikor a szerződés felülvizsgálását követelje. Iz- landban — mondotta Gud­mundsson — ellenállás tapasz­talható az amerikai csapatok jelenléte miatt. E kérdés idő­szerű jelentőségre tesz szert a június 24-re kitűzött választá­sokon. A KÜLPOLITIKA HÍREI Prága (TASZSZ). A Szak- szervezeti Világszövetség ápri­lis 17-én közzétette a sztráj­koló spanyol dolgozókhoz in­tézett táviratát: az SZVSZ for­ró üdvözletét tolmácsolja és tá­mogatja a béremelésért, élet- körülményeik megjavításáért, a szakszervezeti jogok és a de­mokratikus szabadságjogok el­ismeréséért harcoló spanyol dolgozók bátor akcióit. * A Szakszervezeti Világszö­vetség titkársága határozatot hozott arról, hogy 1956 június 14-tól 17-ig megtartják a dol­gozó nők nemzetközi értekez­letét. Az SZVSZ titkársága elfo­gadta a SZOT titkárságának meghívását, így az értekezletet Budapesten tartják meg. * A Reuter-hírügynökség kuala- lumpuri tudósítójának jelenté­séből kitűnik, hogy Anglia az­zal a feltétellel ígért független­séget a Malájföldnek, ha a Maláj Államszövetség csatlako­zik a SEATO-hoz. A Nhan című dán lap azt írja, hogy az Egyesült Államok a délvietnami háborús előké­születek fokozása céljából eb­ben az évben a fegyveres erők növelésére 230 millió dollárt adott a Ngo Dinh Diem-féle hatóságoknak. Megsértve a genfi egyezmé­nyeket. nagy mennyiségben szállítanak fegyvereket és hadi­anyagot, ezen belül tankokat, bombázórepülőgépeket, helikop tereket, hadianyagot Dél-Viet- namba. * Ali Szasztroamidzsozso, Indo­nézia miniszterelnöke április 17-i sajtóértekezletén indonéz és külföldi tudósítók kérdéseire válaszolt. Arra a kérdésre, el­fogad-e Indonézia gazdasági segélyt a Szovjetuniótól, — Szasztroamidzsozso azt vála­szolta, hogy kormánya elvben nem ellenzi a segély elfogadá­sát semelyik országtól sem, ha ez a segély nem kapcsolatos katonai vagy politikai kötele­zettségekkel. A kollektivitás — a pártvezetés legfőbb elve G. Sitarjov cikkéből Lenin a párt és az ország ve­zetését, a vezető pártszervek munkáját nem tudta elképzel­ni kollektivitás nélkül. A párt IX. kongreszusán a Központi Bizottság beszámolójában hangsúlyozta: „ ... a párt Köz­ponti Bizottságának titkára ki­zárólag és csak is a Központi Bizottság Szervező Irodája, vagy Politikai Irodája ülésein, vagy pedig a KB plénumán testületileg hozott határozato­kat hajtotta végre. Másképpen a KB. nem is dolgozhat he­lyesen.“ A kongresszusok közti időszakban a párt legfelső szer ve csakis úgy dolgozhat sike­resen, ha munkáját mint kol­lektív szerv végzi. A SZKP Központi Bizottsága most ezt a lenini elvet követi, amikor munkájában megtestesíti a párt és az ország kollektív ve­zetését. A kollektív vezetés lenini el­vével szöges ellentétben áil a marxizmus—leninizmustól ide­gen személyi kultusz, amely egyik vagy másik funkcionári­ust olyan emberfeletti emberré kiált ki, akinek akarata és tet­tei viszik előre az egész tör­ténelmet. V. I. Lenin nem egy­szer rámutatott, mennyire ká­ros a személyi kultusz, amely csökkenti a néptömegek szere­pét a történelemben, amely ki­sebbíti a párt jelentőségét, a párt kollektív vezetését, a párt nak a társadalom forradalmi átalakítására irányuló tevé­kenységét. Az elméletben és a gyakorlat ban széleskörűen elterjedt sze­mélyi kultusz, különösen a Sztálin-kultusz, a kollektív ve­zetés lenini elvének megsérté­séhez vezetett. Az SZKP Központi Bizott­sága visszaállította a pártélet lenini normáit és a vezetés le­nini elveit, amelyeket a XIX. kongresszus előtt gyakran meg sértettek, s ezzel is biztosította a párt sorainak további meg­szilárdítását, a párt tömegei szerepének fokozását a kommu nizmus építése alapvető fel­adatainak megoldásában. A Központi Bizottság munkájá­nak az a fő jellemvonása, mint ahogy ezt a XX. kongresszuson megállapították, hogy a párt­ban hosszú szünet után létre­jött a marxizmus—leninizmus szilárd elvein nyugvó kollektív vezetés. Most már rendszere­sen megtartják a SZKP Köz­ponti Bizottságának teljes ülé­seit, ahol megvitatják a párt­élet, az ipar- és mezőgazdaság fejlesztés, a szovjet külpolitika alapvető kérdéseit. A kollektív vezetés megszi­lárdítása és fejlesztése szem­pontjából rendkívüli jelentő­ségű az a tény, hogy a Köz­ponti Bizottság a legfontosabb pártdokumentumokat megtár­gyalás végett a párttagság elé viszi. A SZKP Központi Bi­zottsága és a szovjet kormány tanácskozik a dolgozókkal, ösz- szehívja a munkások, kolhoz­parasztok, értelmiségi dolgo­zók széleskörű tanácskozásait* amelyeken bírálják a hibákat, javaslatokat tesznek, megjelö­lik a gazdasági feladatok tel­jesítésének útjait. A kollektív munka példaké­pe volt a párt legfelső szerve, a XX. kongresszus. A kongresz szuson minden kérdést mélyre­hatóan, elvileg, a bírálat és ön­bírálat jegyében tárgyaltak meg. A küldöttek felszólalása­ikban a párt- és az állami munka, a népgazdaság további fejlesztésének fontos feladatai­val foglalkoztak. A lenini egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom