Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-12 / 87. szám

4 TOLNAI NAPLÓ 1956 Április 12. Díszítsük városunkat SZEKSZÁRD 2000 eszten­dős történelme során rendkí­vül sok megpróbáltatáson ment keresztül. 1540 körül például a török szinte teljesen felperzselte az akkori telepü­lést. De ki tudja, hogy eleinte hányszor kellett élőiről kez­deniük az életet. A Garay-tér- nek 1880-ból származó képe került kezünkbe. Elcsodálkoz­tunk azon, hogy szinte rá sem lehet ismerni a tér mai formájára. Az üzletsor helyett csak kőfal meredezik az eme­letes épületek helyett pedig rossz állapotban lévő föld­szintes házak állnak. Kivételt képez a mozi mellett lévő emeletes épület, a Városi Ta­nács és az általános fiúiskola épülete. Természetesen nyoma sincs a Garay-szobornak, amely csak 1898-ban készült el. A kiegyezés utáni általá­nos fellendülés a város fejlő­désében is éreztette hatását. Az azóta eltelt közel évszázad folyamán több olyan periódus volt a város életében, amely fejlődésnek a nyomai épüle­tekben ma is megmutatkoz­nak. A felszabadulás után is számos új építészeti alko­tással gazdagodott a város. A Hunyadi- és Bajcsy Zsilin- szky-utca közti részen jelen­leg is épülő lakások, az épülő 20 tantermes általános iskola, az épülő munkásszállás, a lak tanya új pavilion ja, az állam- védelmi laktanya, az új Hár- mas-híd, a vasútvonalon túl A TTIT egészségügyi szak­osztálya 13-án délután 7 óra­kor a kórház kultúrtermében a Dolgozók Egészségügyi Főisko­lája című előadás sorozatának keretében dr. Erdélyi János megyei kórházi főorvos tart elő adást a „Fertőző bőrbetegsé­gekről,“ Az előadó ismerteti a népbe­tegségszámba jövő fertőző bőr­betegségek megjelenési formáit. Részletesebben beszélt a bőr­gombásodásokról, a gennykeltő baktériumok által okozott be­tegségekről. Ismerteti a vérbaj és bőrgümőkór elváltozásait, a rühességet, stb. Kitér a betegség átvételének Várható időjárás csütörtökön estig: változó felhőzet, több he­lyen, elsősorban északon zápor­eső, helyenkint zivatar. Élénk délnyugati-nyugati, később északnyugati szél. A hőmérsék­let csökken. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet: 1-—4, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtö­kön: északon 10—13, délen 13— 16 fok között. épülő teljesen új városrész mind azt bizonyítja hogy ál­landó fejlődésben van a me­gyeszékhely. E FEJLŐDÉS mellett azon­ban azt is meg kell állapíta­nunk, hogy a képzőművészeti alkotásokban amúgyis sze­gény város most már évtize­dek óta nem gazdagodott. Pe­dig körülmény is sürgetőleg követeli, hogy az e téren meg­lévő mulasztásainkat küszö­böljük ki. Nem egyszer hal­lunk hírt arról, hogy vidéki városainkban új szobrokat lepleznek le. Ezek a hírek erre a kérdésre irányítják a figyelmet és sürgetőleg írják elő, hogy foglalkozzunk váro­sunk szoborral való ellátásá­val. — örömmel hallottuk, hogy az épülő 20 tantermes általános iskolát az Oktatás­ügyi Minisztérium a város szülöttéről, Babits Mihály ál­talános iskolának nevezte el, és az iskolában elhelyezésre kerül majd a költő mellszob­ra. Ez a szobor azonban tulaj­donképpen csak az iskoláé lesz. Szükség lenne arra, hogy a város közönsége szá­mára is készüljön egy Babits szobor. EGY MÁSIK ADÓSSÁ­GUNK Béri-Balogh Ádám era lékével kapcsolatos. Köztudo­mású, hogy a kuruc tábornok fája már évekkel ezelőtt ki­száradt. De az sem kétséges, hogy az emlékmű egy most módozataira, a megelőzés kér­déseire. Ismerteti a korszerű gyógyítás mai állását, különös tekintettel a gyógyítás kozme­tikai eredményeire. Az előadást vetítettképes szemléltetés teszi mindenki számára érdekessé és érthető­vé. A Dolgozók Egészségügyi Fő­iskolája eddigi előadásait vá­rosunk dolgozói nagy érdeklő­déssel látogatták. A Társada­lom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat egész ségügyi szakosztálya erre az elő adásra is szeretettel vár minden érdeklődőt. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső már nem is annyira forgalmas útvonal mellett nem töltheti be igazi hivatását. Szükséges lenne, ha a város komoly em­lékművet emelne felszabadu­lási harcunk eme jellegzetes alakja számára. Hollós László világhírű gombatudósunk há­zát sem jelöli meg még em­léktábla sem. A Liszt-emlék­tábla helyreállítása is még mindig csak terv. A szobrok elhelyezése sem okozhat problémát, hiszen mind a múzeum előtti térség, mind pedig a Bezerédj- a Béri-Balogh Ádám_ és a Szé- chenyi-utca torkolata várja, hogy szobor díszítse környé­két. A NAPOKBAN örömmel hallottuk, hogy Megyei Ta­nács népművelési osztálya Béri-Balogh Ádám szobrának megmintázása érdekében tett lépéseket. Ez a körülmény, valamint a 20 tantermes is­kolával kapcsolatban elkészí­tésre kerülő Babits-szobor, a Liszt emléktábla helyreállí­tására irányuló törekvések mind-mind egy-egy bíztató jel lenség ezen a téren. Az szük­séges most már, hogy ezek a kezdeményezések majd va­lóra is váljanak. A Városi Tanács minden bizonnyal fel­karolja ezeket a kezdeménye­zéseket és elősegíti, hogy a város a közeljövőben mennél több képzőművészeti alkotá­sai gazdagodjék. TUCSNI. &EMÉNYMPTáR 1781 április 12-én szüle­tett (175 éve) Szentpétery József neves ötvösművész. 1831 április 12-én (125 éve) született Con­stantin Meunier híres belga szobrász. — A Bonyhádi Zománcgyár kultúrcsoportja szombat, vasár­nap és kedd este mutatta be nagy sikerrel Kisfaludy Károly „Csalódások“ című vígjátékát. Az előadások teljes bevételét felajánlották az árvízkárosul­tak megsegítésére. — A Megyei Tanács Állatte­nyésztési Osztálya még április hónapban 250 tenyészkocát szál lit a termelőszövetkezeteknek a sertésállomány további javítá­sára. — Április 15—23 között, a Mű szaki Könyvnapok alatt, a Ki­adói Főigazgatóság, a Műszaki Kiadó és az Állami Könyvter­jesztő Vállalat könyvvásárok rendezésével a szakirodalom sok újdonságát kívánja az ér­deklődőkhöz eljuttatni. — Tevel községben a közel­múltban mutatta be a helyi kul túrcsoport negyedszer Szigligeti Ede Cigány című színművét. A községben még a negyedik elő­adás után is igen nagy volt az érdeklődés. — A Szekszárdi Béke Ter­melőszövetkezet kiárusító bolt­jában már március eleje óta árusítják a lakosság által kere­sett hónapos retket; — A Ságvári Endre kulturá­lis seregszemle körzeti bemuta­tóját április 15-én tartja a járás harmadik körzete a lengyeli Béke művelődési otthonban. — Április 15-e után kezdődik meg az Országos Mezőgazda- sági Kiállításra kerülő állatok kiválogatása; — A lengyeli kultúrcsoport a DISZ-szervezettel karöltve ismét bemutatta a Bújócska című színdarabot, melynek tel­jes bevételét, 1000 forintot el­küldték az árvízkárosultak meg segítésére. LEVELEZŐINK ÍRJÁK: Nagykónyi községbe is eljutott az a szomorú híry hogy az árvíz következtében többezer család szenvedett súlyos anyagi károkat. Községünk lakói 20 mázsa burgonyával, 5.5 mázsa morzsolt kukoricával, 18 mázsa csöves kukoricával, 21 mázsa szalmával és többezer forinttal járultak a kárt szenvedők megsegítéséhez. TAKÁCS VENCEL községi párttitkár. * Mindjobban erősödik ai dombóvári járásban a patronázs- mozgalom. A Dombóvári Sertéstenyésztő Vállalat a kurdi Dózsa Népe Tsz és a döbröközi Harc a Békéért Tsz-t patro­nálja, a dombóvári Rákóczi és Vörös Sugár Tsz-eket pedig a MÁV pályafenntartási osztály. A segítés abban nyilvánul meg, hogy gépeik és egyéb felszereléseik javításával segítenek. Legutóbb a dombóvári cementüzem látogatta meg a döbröközi Harc a Békéért Tsz-t és ajánlották fel segítségüket. HORVÁTH LAJOS Járási Tanács. * Hetek óta én is tagja vagyok a gyulaji Uj Barázda Ter­melőszövetkezetnek. ügy láttam, hogy valamennyiünk jobb élete a termelőszövetkezetben biztosítható. Utánam a község számos gazdája választotta a nagyüzemi gazdálkodást. HÓDOR JÓZSEF a gyulaji Uj Barázda Tsz tagja. A fertőző bőrbetegségekről szól a Dolgozók Egészségügyi Főiskolája legközelebbi előadása. I dSjárán TOLNAI NAPLÓ ÁPRILIS 12 Csütörtök Gyula HIRE Gyetvai László szekszárdi olvasónk nyerte az első dijat: a rádiót Szerkesztőségünkhöz a 2., 3., 4. és 5-ös számú sport rejtvény, szelvényekből több mint 7000 darab érkezett be, melynek értéke­lése megtörtént. Első díjat a rádiót; Gyetvai László, szekszárdi olvasónk nyerte 33 ponttal. A második díjat: 1 darab futball-labdát Balázs Lalos bonyhádi olvasónk nyerte 32 ponttal. A harmadik díjat: 29 ponttal a bonyhádi Balázs testvérek nyerték. A töltőtollat, mint a negyedik diiat, Csapiáros Lajos, szekszárdi olvasónk nyerte 28 ponttal. A be­küldött szelvények közül 4 darab 27 találatos volt: Marosi Mihály Szekszárd, Bonyhádi István Bonyhád, Hóman Sándor Tolna és Szent- páli István Szekszárd. A négy olvasó egy-egy könyvjutalomban részesül. Közöljük még a 26 és a 25 találatot elérő olvasóink neveli: Tornyos István, Szekszárd 26 pont, Hartenstern Konrád, Bonyhád 25 pont. Kocsis József, Dombóvár 25 pont, Lakos Lajos, Pálfa 25 pont, Pálfi András, Nagvmányok 25 pont, „Sok szerencsét” jelige Bonyhád 25 ront és ifj. Török Pál, Szekszárd 25 nont. Sportrejtvény-pálvázatunk második fordulójának első (6-os számú) szelvénye, lapunk mai számában is megielenik. A második fordulóban az első díj egy 250 forintos, a második díj 150 forintos és a harmadik díl egy 100 forintos vásárlási utalvány, melyre a Szekszárdi Földművesszövetkezet nagyáruházában tetszésszerinti áru vásárolható. A díjak átvehetők április 16-tól szerkesztőségünkben. Dombóvári Törekvés—Őcsény 5:1 (3:0) Dombóvár, 400 néző. Vezette: Majoros. Törekvés: Mike—Kaposi, Nagy, Kelenfi—Kalmár, Horváth—Fimón falvi, Máté, Gebhardt, Túrái, Ge­lencsér. űcsény: Schmidt—Horváth, Dör, Honti—Babay, Patyi — Deák II., Deák I., Molnár, Korsós, Lukács A választás a hazaiaknak ked­vez és a szél támogatásával ját­szanak. Az első 10 perc hullámzó játéka után lassan magára talál a Törekvés, de az erős szélben min den labda elszáll. A 17. percben Simonfalvi ügyesen kihasználja a kínálkozó helyzetet és megszerzi a vezetést, 1:0. A gól felrázza a hazaiakat és szebbnél-szebb tá­madásokat vezetnek. A 22. perc­ben Máté szép gólt lő, majd a 42. percben ismét Máté lesz eredmé­nyes. 3:0. A II. félidő már Ocsénynek ked­vezett, s a szél segítségével vezet­tek is szép támadásokat. Már a 4. percben csak szabálytalanul tudja Korsós Kaposit szerelni a 16-oson belül. A megítélt 11-est Lukács értékesíti. 3:1. A gólra a hazaiak támadásokkal válaszolnak és a 18. percben lesz eredménye a szép támadásoknak. Máté a Í6-os vona­láról váratlanul lő kapura — me­lyet Schmidt nem várt — és a labda a hálóban köt ki 4:1. 20 per cen át az öcsénvi kapu hatalmas nyomás alatt áll. de az őcsényi védelem Schmidttel az élen min­dig idejében lén közbe. A mérkő­zés utolsó gólja a 42. percben esik, amikor Máté egy kavarodás után a kapuba küldi a labdát. A zord idő. az prös szél miatt nem tudott szép játék kialakulni. Az eredmény a játék képe alap­ján igazságosnak mondható. Ma­joros játékvezető jól vezette a mérkőzést, mely sportszerű kere­tek között zajlott le. Jók: Kelenfi, Nagy Kalmár, Má­té. Illetve Schmidt (a mezőny leg­jobbja) Dőr és Patyi. Sebők Gyula A paksi középiskola hírei" A paksi középiskola sportköre megrendezte az 1956. tanév sakk Iskolabajnoki versenyét. A verse nyen 19 fiú vett részt. A körül­belül 150 mérkőzésből álló kör­mérkőzés két hónapig tartott. Végeredmény; 1. Grosch József I. o. 16!4 pont, 2. Kern László III. o. 16 pont, 3. Kántor Antal I. o. 15 pont, 4. Kovács Péter III. o. 14l/j pont, 5. Kiss György II. o. 14 pont, 6. Benke János III. o. 11 pont. A verseny rendezését Kiss György II. osztályos tanuló min­taszerűen bonyolította le. * Az iskola sportköre a DlSZ-szer- vezettel megbeszélve, kiírta az. iskola ..Legjobb tanuló sportoló'” címért folyó versenyt. Erről a ver senyről már hónapok óta jelennek meg különböző elképzelésű cik­kek az újságokban és sportfolyó­iratokban. A verseny célja az, hogy a jó sportolók igyekezzenek tanulmányi eredményükön javíta­ni, a jó tanulók pedig fokozottab­ban vegyenek részt az iskolai sportéletben. A verseny értéke­lése év végén lesz. A díjakat az iskolai sportkör és a DISZ közö­sen ajánlották fel. Reméljük, hogy ez a verseny hozzájárul, hogy iskolánkban minél több jó tanuló sportoló legyen. Sz. A. Kurd—Pincehely 8:0 (5:0) II. osztályú mérkőzés. Vezette: Havasi. A kurdi csapat új csapatössze­állítással, sportszerű csatár és csapatjátékkal lepte meg a kö­zönséget. A mérkőzés első percei­ben már pontos és gyors összjá- tékkal egymásután szerezte a gól­jait a csapat. A II. félidőben a ha­zai csatárok már elkönnyelmüs- ködték a helyzeteket. Góllövők: Bazsonyi 4, Dég 2, Zádori, illetve Khul. Jók: Zádori,Erdélyi, Paksi, Ba­zsonyi, illetve a pincehelyi fede­zetek. Novak László Szakály—Regöly 1:1 (1:1) Bajnoki úttörőmérkőzés. Sza­kály, 200 néző. A szeles időben lejátszott mér­kőzés első gólját a vendégcsapat szerzi meg, amikor Csapó 11-esét Takács jó érzékkel fogja, de az erős lövést kiejti és á labda * gólvonalon túl megy pár centimé térré. Az egyenlítő gól is 11-esből esett, amit Lehőcz rúgott a bal­sarokba, 1:1. A II félidőben a ha­zai együttes nagy fölényre tett szert és több kínálkozó gólhely­zet volt, de a csatárok tehetetlen­sége miatt az eredményen változ­tatni már nem tudtak. Tamási Traklor-Oöbrököz 4:1 (2:1) II. osztályú mérkőzés. Tamási, 100 néző. Döbrököz szél ellen játszik, ke­ményen védekeznek és csak időn­ként közelítik meg a tamási ka­put, de akkor veszélyesek. Az I. félidő eredménye 2:1 a hazai csa­pat javára. A II. félidőben Tamási játszik szél ellen. Sorra vezeti lendületes támadásait, lapos, ész­szerű játékkal veszi át a vezetést és veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat vezetnek. Végered­ményben a Tamási Traktor csa­pata 4:1 arányban győz a lelkes: és jó képességű Döbrököz ellen. Sz. T. Totó tanácsadás Az első oszlopban az OTP Szekszárdi fiókjához szerda es­tig beérkezett legtöbbet előforduló tippeket, a ll-ben a Népsport, a Ill-ban a Sportfogadás, a IV-ben a Szabad Ifjúság és az V-ben a Tolnai Napló tippjeit közöljük. 1. II. III. IV. V. 1 Szolnoki Tör.— Bp. Törekvés 1x12 x1 x1 1 X x2 2 Békéscsabai É. — Nagybátonyi B. 111x x1 1 1x 1 X 3 Debreceni Tör. —Bp. V. M. 1112 1 X x1 1 12 4 Gödöllői D. — Salgótarjáni V. 111x 1 1 1 1 X 5 Törekvés Sz. —Bp. Szikra 11x2 12 21 1x2 1x 6 Kaposvári Kinizsi — Pénzügyőr 11x1 x! 2x 1 X 12 7 Budafoki Építők —Pécsi Tör. 1111 1 1 1 1 8 Váci Bástya —Nagykanizsai B. 111x 1 1 1 1 9 Lazio—Spal 1 1 XX 1 X 1x 1 X 1x 10 Novara — Triestina 11 XX 1 xl 1 1 11 Reims — St. Etienne 1 1 XX 1 x2 1 X 12 12 Strasbourc^^lic^^ 1x21 X x2 1x2 2x Valamennyi pótmérkőzésen 1 -es várható. Apróhirdetések A TOLNA MEGYEI Villany és Épületszerelő Vállalat felvesz villanyszerelő szakmunkásokat és olyan Ifjúmunkásokat, akik vil­lanyszerelő szakmában szeretné­nek elhelyezkedni. A sióagárdi Legeltetési Bizott­ság JUHPÁSZTORT keres azonnali felvételre. ÉRTESÍTÉS . Az Építőipari Szövetkezet Veze­tősége értesíti a város lakosságát, hogy a lakosság szélesebb körű ellátása érdekében vállal: kom­plett kislakás építési, valamint ta­tarozás! és felújítási Javítási mun­kálatokat. Építő részlegeink ki­sebb munkálatokra is kimennek s a lakosság igényeit úgy minő­ségben, mint menyiségben támo­gatni óhajtjuk. Építő részlegeink a következők: kőműves, ács, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, bádogos, asztalos, üveges, festő és mázoló, valamint rendelkezünk mezőgaz­dasági, kovács, bognár részleg­gel is. Felhívjuk a lakosság figyel­mét, hogy újonnan megalakult szövetkezetünkön belül dekorációs és grafikai részleg is működik. Mindennemű díszítést, s ezzel kapcsolatos munkát vállalunk. Kérlük a lakosság szives támo­gatását vagyunk Szövetkezeti üdvözlettel: Építőipari Szövetkezet Vezetősége Szekszárd. ZETOR vezetőket keres a Fácán- kerti Növényvédő Állomás azon­nali felvételre. SZAKKÉPZETT nagyüzemi gya­korlattal rendelkező vezető fógé- pészt és állattenyésztés vezetőt, valamint építésvezetőt keres fel­vételre a Böhönyei Sertéstenyész­tő és Hizlaló Vállalat, önéletrajz küldendő jelentkezés előtt. MOZI Garay Filmszínház: Április 12— 16-ig. csütörtöktől hétfőig. A BAL­KEZES ÚJONC. Egy ügyetlen le­gény kedves, vidám története. Magyarul beszélő színes szovjet film. Előadások kezdete: Vasár- é ünnepnap fél 4. fél 6 és 8 órakor Hétköznap fél 6 és 8 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom