Tolnai Napló, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-05 / 31. szám
Í956. FEBRUÁR 5. 7 TOLNAI NAPLÓ nagyobb megbecsülést a kollektív szerződésnek Tapasztalatok a Tamási Tejüzemnél Uj kollektív szerződés megkötésére készülnek az ipari üzemekben, így a Tamási Tejüzemben is. A kollektív szerződés nagyjelentőségű okmány, az üzem alkotmánya. A szerződő felek, a dolgozókat képviselő szakszervezeti bizottság és a dolgozók államának megbízottja, az igazgató, az egész évi munka és az üzemi élet legfontosabb kérdéseiben egyeznek meg. A Tolna megyei Tejipari Vállalatnál — amelyhez a Tamási Tejüzem fs tartozik — a múlt esztendőben kötöttek elsőízben üzemi kollektív szerződést. Amikor az új kollektív szerződés megkötésére készülnek, nem árt megnézni, ismerik-e az üzemben, a vállalatnál ez okmány jelentőségét,, mit mutatnak a múlt évi tapasztalatok, hogyan hajtották végre a szerződést. Több üzemi dolgozót megkérdeztünk, mit tudnak a kollektív szerződésről. Vannak, akik még nem hallottak róla. Mások meg emlékeznek, hogy tavaly egyszer egy gyűlésen felolvasták. A férfi öltözőben ki is volt függesztve egy példánya (pedig sok nődolgozó is van az üzemben), de amikor meszelték az öltözőt valahova elkeveredett', utána senki sem kereste, észre, sem vették, hogy hiányzik. VÉGRE MEGTALÁLTUK egy példányát az irodában. ízléses bőrkötésben, tiszta fehér gépírásos papírlapok. Mintha új lenne, mintha tegnap készült volna. Meglátszik rajta, hogy lapjait nem nagyon forgatták. Kincs elvtárs, az üzem vezetője elmondja, hogy volt ! még egy példány, 'amit az öl- | tözőben függesztettek ki, amit most nem találnak. Nézzük meg néhány pontját a szerződésnek. Többek közt az szerepel benne, hogy a vállalat lesokszorosítja, hogy minden bizalminak jusson belőle egy példány. Mint az előbbiekből kiderül, ezt nem teljesítette a vállalat. A szerződés első részében a dolgozók vállalják a tervek túlteljesítését. Itt nincs semmi hiba, az üzem már a múlt év októberében befejezte éves tervét. Túlteljesítették az exporttervet is, például csak a negyedik negyedévben két és fél vagon Pannonia-sajtot gyártottak exportra terven felül. A dolgozók tehát becsülettel teljesítették, . amit vállaltak. AZ IGAZGATÓ ANNÁL KEVÉSBÉ Néhény példa az igazgató, vállalásai közül: „Ismertetjük a sztahanovista feltételeket, ezeket negyedévenként felül vizsgáljuk, segítséget adunk ahhoz, hogy minden évben több dolgozó nyerhesse el a kitüntető címet.’’ A valóságban senki sem nyerte el. Ennek az üzemnek, mely túlteljesítette minden tekintetben a tervét, nincs egyetlen „Kiváló Dolgozó”-ja, „Szakma Kiváló Dolgozója’’ sem. Talán senki sem dolgozott olyan jól, hogy e címeket —► és a velejáró jutalmakat. — elnyerhesse? — Akkor miből született a tervek túlteljesítése? Nincsenek teljesítve a ver- senynyilváncsságra tett vállalások sem, amit a vállalat és az üzemi bizottság vállalt, a szakma legjobb dolgozója, az üzem legjobb dolgozója címért folyó verseny megszervezése és értéCsillogó háztartás A Tolnamegyei Népbolt rendezésében „Csillogó háztartás" címen nagysikerű kiállítás volt Dunaföldváron. A kiállításon bemutatásra kerültek az alumíniumból készült különféle edények és háztartási cikkek. A kiállítás, amely nagy látogatott ságnak örvendett, felkeltette az érdeklődést az alumínium edé nyék iránt. A jelenlévő háziasszonyok közül igen sokan vásároltak a kiállítás helyszínén alumínium tárgyakat. Az alumíniumból készült edények, háztartási cikkek egyre nagyobb tért hódítanak, a vásárlóközönség egyre jobban megszereti azokat, mert azt tapasztalja, hogy az alumíniumból készült közhasználatú tárgyak gazdaságosak, tisztán tarthatók és a főzőedények ezen felül hő- állóak is. Nem okoz gondot a tisztításuk sem, mert az ALUVIMMEL ma már minden alumínium tárgyat könnyen és gyorsan lehet tisztítani. A „Csil lógó Háztartás“ kiállítást a Népbolt megyénk más községei ben is megrendezi. Szakszervezeti oktatás a Tolnai Textilgyárban Nemrég fejeződtek be a szakszervezeti választások a Tolnai Textil gyárban. Az új üzemi bizottság egyik fontos teendőjének tartja a szakszervezeti oktatás megszervezését. Különböző rövid tanfolyamokon oktatják ki a megválasztott üb. tagokat, bizottságok tagjait és a bizalmiakat teendőjükről. Képünkön a bérbizottság tagjai, Kaszák Károlyné, Bucher Jánosné, Ulrich Ferenc ié és Guld Mihályné ismerkednek a munkaügyi jogszabályokkal, melyekről Gy. Szabó László a gyár munkaügyi osztó yának vezetője tart számukra előadást. Már működik a termelési bizottság és a bizalmiak tanfolyama, rövidesen megindul a társadalombiztosítási tanács és a munkavédelmi bizottság tagjai részére is a tanfolyam. kelése terén, a legtisztább üzem rész címért stb. A 17. p. szerint — „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az önkölt ség csökkentés terén tett vállalásokat az egész évben teljesítsék. Az önköltség csökkentése terén kimagasló eredményt elért dolgozót a vállalat igazgatója jutalomban részesíti.” E FONTOT IS ELFELETTET- TÉK A VEZETŐK. Ez nem is csoda, hiszen megkötése óta nem igen vették elő a kollektív szerződést. Egyéb vállalásokat nem nagyon lehet ellenőrizni, hiszen azok hiányoznak a kollektív szerződésből is. Például nemcsak a termelési, önköltségi, minőségi, export stb. terv túlteljesítését lehetett volna vállalni, hanem éppen ezek teljesítése mellett a munkavédelmi, szociális beruházások tervének „túlteljesítését” is. A tervek túlteljesítéséért ugyanis nyereség visszatérítés jár, aminek egy részét ilyen beruházásokra lehet fordítani. Ez hiányzik a szerződésből. Most az új, egész évre szóló kollektív szerződés megkötésére készülnek a vállalatnál a tamási üzemben is. Alaposan elő kell készíteni a munkát, amelynél úgy véljük, nem ártana pontról-pontra ellenőrizni, hogyan teljesítették a ' régi kollektív szerződést, felelősség- revonni azokat, akik hibájából nem teljesítették a réginek egyes részeit. így bizonyára nagyobb becsülete lesz az új kollektív szerződésnek az üzem dolgozói előtt, v J. JÁ kommunizmus építésének terveiről Az ipari termelés fejlesztésének üteme a Szovjetunióban a hatodik ötéves terv időszakában ,.Az ipari termelésnek öt esztendő alatt körülbelül 65 százalékkal kell emelkednie.” Ezzel a mondattal kezdődik a Szovjetunió hatodik ötéves tervéről közzétett irányelvek első, az iparról szóló fejezete. Az ipari termelés fejlődésének ez a nagyarányú ütemnövekedése világosan meg győz bennünket a szocialista gaz dasági rendszer fölényéről. Az ipari termelés fejlődésének üteme a Szovjetunióban sokkal gyor sabb, mint bármely más országban. Ezt ma már a legelfogultabb nyugati lapok sem tudják letagadni. A hatodik ötéves terv átlagosan 11 százalék termelésnövekedést ír elő az ipar számára. Ez változatlan árakon számítva (1926—1927-es árak) 48 milliárd rubel értékű termékkel termel többet a Szovjet ipar 1956- ban, mint 1955-ben. Ennek a növekedésnek a feléből, 24 milliárd rubelből fedezni lehetne Magyar országnak első ötéves tervének összes beruházásait. Azt mondottuk, hogy az ipari termelés fejlődésének üteme sokkal gyorsabb a Szovjetunióban, mint a kapitalista országokban. Nézzük meg azt a számok tükrében. Támogatjuk minden erőnkkel mindazon törekvéseket, amelyek a békét szolgálják... A Dombóvári Pályafenntartási Főnökség dolgozói a déli ebédszünetben röpgyűlésen tárgyal ák meg a varsói szerződés tagállamainak deklarációját. Hörnyéki István párt itkár pár szóval méltatta annak jelentőségét, majd Kutnyánszky elvtárs felolvasta a deklaráció pontjait. A pályafenntartási főnökség dolgozói nevében Gazsó pályafenntartási főnök elvtárs nyilatkozott. Hozzászólásában hangoztatta: „... támogatunk minden törekvést, amely a béke megőrzését, annak fenntartását és biztosítását szolgálja. Éppen ezért, ennek érdekében minden dolgozónak a nevében ígéri, hogy olyan munkát végeznek, hogy a második ötéves terv I. negyedében elérik az Élüzem címet. E célkitűzésünk elérésében éppen a béke iránti vágy és szeretet, a háború elleni mélységes gyűlölet ad erőt. Fokozza erőnket elért sikereink, büszke eredményeink és népünk irá: ti őszinte szere et. De ellene vagyunk és megvetünk minden kísérletet, amely a háború újjáélesztése mellett szól. Követeljük, hogy az imperialisták számolják már fel támadó jellegű politikájukat, a hidegháborús propagandát, amelyekkel az emberiség békés munkáját zavarják. Töretlenül és egy emberként állunk kormányunk elhatározása mellett. A dolgozók együttesen helyeselték Gazsó elvtárs hozzászólását és ígérték, munkájukat úgy végzik, hogy az elhangzott ígéret valóra is váljon. VÁRNAI LÁSZLÓ MÁV Igazgatóság. > Országok Termelés növekedése %-okban Szovjetunió -U-A * Anglia Franciaország 1946-1960 132 17 40 46 1951-1956 85 28 16 41 1955-1960 (terv) 65 Elemezve az adatokat a követ kezőket kell megállapítanunk. Mindenekelőtt azt, hogy a Szovjetunió ipari termelésének fejlődésének üteme messze maga mögött hagyta a főbb kapitalista országok ipari termelése fejlődésének az ütemét. Jól lehet, a fejlődés üteme százalékokban a Szovjetunióban is lassult. Ez a lassulás azonban c^pk látszólagos, mert ha megvizsgáljuk, hogy mennyivel nőtt mennyiségileg az ipari termelés, ez a vizsgálat növekedést fog mutatni. A Szovjetunió ipari termelésének értéke 1948-ban 32 milliárd rubellel, 1951-ben 46 milliárd rubellel, 1956-ban 48 milliárd rubellel növekedett. A Szovjetunió ipari termelésének a fejlődése egyenletes, vagyis: minden évben többet termel, mint a megelőző -évben. Ezzel szemben az Egyesült Államok ipara és a. többi kapitalista országok ipara időnként visszaesik, a fejlődés üteme erősen ingadozik. Nézzük meg, hogy nézett ki qz az ingadozás az elmúlt öt évben a főbb kapitalista országokban. Országok * Termelés növekedése %-ban az előző évhez viszonyítva 1951 1952 | 1953 1954 '965 Ang'ia 2 —3 6 7 4 Franciaország 13 5 -3 9 10 USA 10 3 8 —7 10 Tehát látjuk, hogy a főbb kapitalista országok ipari termelése sok esetben nem hogy növekedett volna az előző évekhez viszonyítva, hanem csökkent, (A számok előtti — jel csökkenést mutat.) A hatodik ötéves terv megvalósítása a Szovjetunióban az ipari termelés további nagyarányú és egyenletes ütemben való fejlődését fogja biztosítani. Nagy lépés lesz előre a kommunizmus felé vezető úton. Gacsályi István Néhány sort Tolna megye postásairól Mint hazánkban mindenütt, a szocialista fejlődést számos területen érzi a megye lakossága. A fejlődés kulturális területének egy részén munkálkodnak derék postásaink, többszáz munkahelyen, ki-ki más és más munkát végezve a közös cél, a második ötéves terv feladatainak megvalósításáért. Van olyan, aki a tanács nak ,a termelőszövetkezetnek telefont szerel, van olyan, aki a vezetékes rádiót építi és tartja jókarban, mások a szocialista sajtó terjesztésén és egyéb területen munkálkodnak. Mindezek eredményeként ma több, mint 3300 a táv beszélő előfizetők, közel 8000 a vezetékes rádiók száma. — Több 10.000 lapot kézbesítenek naponta a dolgozóink. — Mindezt nemes versengés köz ben, mert szakszervezeti szerveink mozgósítják a dolgozókat a több és jobb munkára. Különösen a szekszárdi és dombóvári postaszervek dolgozói vesznek részt többen a versenyben. Ez így is helyes, hiszen a szekszárdi és dombóvári dolgozók mind tagjai szakszervezetünknek és taggyűléseiken és más megbeszéléseinken erre is neveltük őket. Persze nem hagyják magukat a tamásiak sem Pántya elvtárs vezetésével. — Ök alakították meg az Igazgatósági kerület első DISZ-brigádját és versenyre hívták más hivatalok fiataljait jobb tanulmányi eredmények eléréséért, kézbesítőink a Tolnai Napló előfizető táborának növeléséért. Ezekben a versenyekben résztvesznek Tolna megye más hivatalai és dolgozói is. Nagy János elvtárs dombóvári kézbesítő korábbi versenyeredményei alapján a posta kiváló dolgozója kitüntetést kapta. Több dolgozó sztahanovista teljesítményt ért el, 3 hónapon keresztül élenjáró dolgozó szintet ért el Sebők Gyula elvtárs a dombóvári 1-es, Baki József elvtárs a szekszárdi hivatal kézbesítője. Szekszárdon január hóban a kézbesítők közül négyen teljesítették az élenjáró dolgozó szintet. A szekszárdi műszaki fenntartási üzemhez tartozó vonalfelvigyázók közül Házer paksi, Ráthgeber dunaföld- vári és Andics tolnai vonalfelvigyázó elvtársak példásan végzik munkájukat. A szekszárdi távbeszélő kezelők példaképe lehet Kőszegi Magdolna szaktársnő, aki nemcsak a távbeszélő kezelésben végez példás munkát, hanem mint a szakszervezet szekszárdi járási csoportjának gaz dasági felelőse is jól végzi munkáját. Hernádi elvtárs paksi hírlapfelelős úgy hivatali, mint szakszervezeti munkáját jól végzi. A felsoroltakon kívül még többszáz dolgozó végzi példásan munkáját. Közülük többen sokat, dolgoznak más közösségi munkában is. Nagy elvtárs a dombóvári járási csoport, Hernádi elvtárs a paksi járási csoport, Bencze elvtárs a szekszárdi, Ábrahám elvtárs a Dombóvár 2. Sz. B. elnöke. Töt>b dolgozó társukkal együtt sokat tettek azért, hogy a posta teljesítse feladatait és sokat tettek azért is, hogy a dolgozók törvényben biztosított jogai is teljesítve legyenek. A második ötéves terv feladatai nagyobbak lesznek az elsőnél a postán is. Tovább növekedik a rádióelőfizetők száma, a vezetékes rádióhálózat tovább bővül. Dombóvár gépikapcsolású távbeszélő központja még ez évben elkészül. A hírlapterjesztés és egyéb postai szolgáltatások feladatai is nagyobbak lesznek. Mindezek a megye a fejlődését, a falu szocialista fejlődését, a dolgozók élet és munkakörülményeinek javítását szolgálják. F, feladatok megvalósításának elengedhetetlen feltétele a dolgozók nevelése, harc a pos tán még megtalálható osztályellenség, azok nézetei és tevékenysége ellen. Akik nem teljesítik becsülettel kötelezettségüket, azok akár tudatosan, vagy tudatlanul az osztályellenséget segítik. Tudatosan segítette az ellenséget a gerjeni hivatal vezetője, Varga Ferenc, aki eddig sem végezte el munkáját, annak ellenére, — hogy ért a postához. Nem véletlen ez, hiszen apjának Zsá- kán, — aki a vitézi cím viselője volt, — 34 hold földje volt. Nem véletlen az, hogy a postai munkája helyett 2Ó disznó hizlalása volt a főfoglalkozása és nem Gerjen lakosságának, a közösségnek — hanem saját harácsoló — érdekeinek szolgálata. Ezért nem megy a hírlapterjesztés, Ger- jenben, de reméljük, hogy az illetékesek tesznek róla, hogy menjen. Szakszervezeti szerveink törekedjenek arra, hogy a párt szava, a mi szavunk jusson el minden dolgozóhoz. Használjanak fel erre minden lehetőséget, távbeszélőt, értekezletet, taggyűléseket. Neveljék a szétszórtan élő falusi postás dolgozókat is, mert a harc, amely a műszaki fejlesztésért folyik a falu szocialista átalakulását is segíti. A postások, akik sok emberrel érintkeznek, munkájuk során segítsék ezt nap mint nap. bíró bódis József a Postások Szakszervezete Pécsi Területi BL zottságának elnöke.