Tolnai Napló, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-04 / 30. szám

4 TOLNAI NAPLÓ 1956. FEBRUAR 4. ÜTTÖRÖHIRÄDC Jubileum Lópafőn Egy szép ünnepélyről számolok be. Lápa- főn január 28-án tartottuk Sütő Sándor igaz­gató-tanító 40 éves tanítói jubileumát. A tan­termet zsúfolásig megtöltötte a szülők, a tömeg szervezetek és a község lakosságából álló közönség. Először Horváth József az oktatási osztály kiküldötte köszöntötte a jubiláló tanítót, mél­tatta munkásságát, példaképül állította a fia­tal pedagógusok elé, majd további eredménye­ket és sikert kívánt munkájához és átadta álla­munk ajándékát: egy havi fizetését kitevő, 1670 forint jutalmat. Utána Ferenc István, Kiss Jő- zsefné nevelő, Botos János községi tanácselnök, Nagy Károlyné MNDSZ titkár és ifj. Németh István köszönték meg a tanító bácsi munkáját és kifejezték jókívánságaikat. Majd a kis tanítványok mondtak beszédet, verseket szavaltak és népi táncokat mutattak be. Ezután virágokat nyújtottak át Sütő Sándor igazgató-tanítónak. Az ünnepély a Himnusz el- éneklésével ért véget. TÓTH JULIANNA csapattanács-elnök. Vidám karnevál Bent a táncteremben könnyűzene szóra­koztatta a bálozókat. Egyszerre a zenekar pat­togós indulót játszott, amelynek ütemére a jelmezes párok bevonultak. Gyönyörű látvány "volt! A bírálóbizottság csak nagynehezen tudott dönteni. A legötletesebb jelmezek: a Ludas Matyi, a Hollandi baba, a magyar pár és hu­szár örömmel vették át a tortát. Újabb meglepetés várt a résztvevőkre. A VIII. osztályosok közkedvelt mesékből élőképe­ket adtak elő. Utána táncra perdültek a párok. Majd megkezdődött a tombola-nyeremények kisorsolása. A babák, a torták és kézimunkák boldog nyertesekre találtak. De felcsendült az utolsó zeneszám is. A hangulat mindvégig kitűnő volt. Gyö­nyörű emléket adott vidám tarkaságával a szó­rakozó ifjúságnak. Tervünk az, hogy minden évben megtartjuk hagyományos karneválunkat. HARDAY ILDIKÓ és MAZSI KATALIN Dombóvár. A bonyhádi ifjú természetkutatck készülnek a jubileumi évre Az úttörő mozgalom fennál­lásának 10. évfordulóját mi bonyhádi ifjú természetkuta­tók úgy szeretnénk méltókép­pen megünnepelni, hogy érté­ke? és maradandó munkát al­kossunk. Ezért kutatóállomá­sunk biológiai szakkörei az alábbiakat tervezték a nagy ünnepély tiszteletére: 1. Az állomás udvarában száz rózsatőből álló kertet lé­tesítünk, vgyis 100 darab ma­gastörzsű vadrózsatövet fo­gunk elültetni a tavasz folya­mán és azokat mi magunk ne­mesítjük, illetve szemezzük be. 2. Ugyancsak az állomás be­kerített területén még ebben az évben körülbelül egy hol­don lerakjuk az alapjait egy nagyobb kiterjedésű parknak, vagyis botanikus kertnek. — Ebbe a parkba elsősorban a hazánkban előforduló hasznos faféléket és cserjéket telepít­jük. Mi azt szeretnénk, ha el­gondolásunkat több község út­törői követnék és példánk nyomán ők is bekapcsolódná­nak a fásítási mozgalomba, minél nagyobb számba, külö­nösképpen a jubileumi év tisz­teletére. FALUDI MÁRIA szakkör titkár. Néhány szó a vasgyüjtésről A csapatvezető kihirdette: november ;— vasgyüjtési hó­nap. Felbuzdult az egész csa­pat. Nagy igyekezettel gyűj­töttük a vasat. Derekasan ki­vettük részünket a vasgyüj- tésből. Jó munkánk szép ered­ménnyel járt. Mi, a Petőfi Sándor úttörő csapat második raja lettünk a vasgyüjtésben az elsők. A vasgyüjtésben Ko­vács Éva érte el a legszebb eredményt: 5 mázsa 20 kilót gyűjtött. A másik kiváló vas- gyüjtő Niklesz Gizella, Gött- linger Marika a papírgyűjtés­ben ért el szép eredményt. —- Meg'is kapták érte a jutalmu­kat. Mindegyik egy szép, érté­kes könyvet kapott aján­dékba. TIGELMANN ILONA Dombóvár. • Hírek a bunvhádvarasdi pajtások életéből A bonyhádvarasdi általános iskola úttörő csapata, amely december hónapban jólsike­rült Télapó, majd fenyőfa ün­nepélyt rendezett, ahol az is­kola minden tanulóját meg­ajándékozták kis szeretet cso­maggal, most április 4-re, va­lamint az úttörő jubileumi év tiszteletére újabb műsoros es­tét rendez, melynek jövedel­méből az úttörők dobot, kür­töt szándékoznak venni, a fennmaradó összeget pedig a csapat nyári táborozására for­dítják. A csapat tagjai lelke­sen készülnek arra is, hogy a tavaszi Ságvárj Endre kultu­rális seregszemlén rövid jele­nettel, táncszámmal, résztve- gyenek s ott sikerrel megáll­ják a helyüket. MUNKÁCSI JÓZSEF igazgató. Hogyan működik a kélyi úttörő szervezet? A falunkban az úttörő szer­vezet ma már jól dolgozik. A Pajtás újságot rendszeresen járatjuk. A pajtások eddig nem jártak el rendszeresen az őrsgyűlésekre. Oka az volt, hogy mindmáig nem volt út­törő vezetőnk. A múlt év utolján azonban kaptunk ve­zetőt, Tusa Mihály pedagógus személyében. Az úttörő mun­kában azóta igen nagy válto­zás történt. Amit mi sem bizo­nyít jobban, mint az a tény, hogy a december 28-án meg­tartott úttörő bálon 700 forint volt a bevételünk és a pajtá­sok nagyon jól érezték ma­gukat, köztük én magam is. A bevételből egy futball labdát és egy röplabdát ve­szünk, ami a pajtások szórako­zását segíti elő. Tusa tanár bácsi áldozatkész munkáját mi úttörők azzal háláljuk meg, hogy a jövőben még jobban tanulunk, mint eddig. BUSÁI MAGDOLNA VII. osztályos tanuló. Eseménynaptár 1682. febru­4 H ár 4-én szülé­si letett Johann Friedrich B Böttger, né­met gyógy­szerész. 1708- ban rájött a kínai porcelán titkára. Az első Böttger-féle porcelán vöröses barna, mázatlan volt, s csiszo­lással fényesítették: csak 1709- ben találta fel Böttger a fehér porcelán készítési módját. Az ádső fehér porcelánt a Drezda melletti Meissenben állították éli?. Utána csakhamar felvirág­zottak a világhírű porcelángyá­rak: Sévres, Capodimonte, Köp penhága, Pétervár (mai Lenin­grad). A magyar porcelángyár­tás központja, a világhírű he rendi gyár, 117 éve működik. A porcelán fő alkatrészei: kvarc, földpát és kaolin (az utóbbi a kínai Kaoling hegységről kapta nevét). E három anyagból ned­ves masszát készítenek, ame­lyet lepény alakúra sajtolva fél évig érlelnek. Érlelés után kez­dődik a tulajdonképpeni porce­lángyártás. A porcelánból nem­csak díszedény készül, hanem ipari célokra is felhasználják. Háztartási és egészségügyi tár­gyakon kívül főként villamos- sági eszközök (szigetelő csigák, harangok stb.), valamint építő­anyagok (csempe) Ítészülnek be lőle. I RE K — Csütörtökön indult meg a paksi Vörös Sugár Termelőszö­vetkezetben az oktatás, mely­nek keretében pedagógusok tar tanak minden csütörtökön elő­adást a tsz tagjainak áz alap­szabályról és a munkaegység­ről. — Tabló-bált rendeznek ma este a Bonyhádi Állami Perc- zel Mór Közgazdasági Techni­kum IV. osztályos tanulói. Apróhirdetések — A TOLNAMEGYEI Építőipari Vállalat szerződtet 14—18 éves korig kőműves tanulókat. Jelent­kezni lehet Szekszárd, Arany Já­nos u. 13, sz. .Munkaügyi Osztá­lyon. FARSANG ALATT IS a TOLNAMEGYEI VENDÉGLÁIÓIPARI V. ÉTTERMEIBEN ÉS ITALBOLTJAIBAN A Szekszárdi — Bonyhádi — Paksi Dunaföldvári — Simontornyai — Dombóvári egységeink várják a szórakozni vágyó dolgozókat Hideg és meleg ételek! Kitűnő hangulatos zene! Faj borok! PARTI! ÍREK Értesítjük az elvtársakat, hogy a Marxista Filozófia II. évfolyam konferenciája február 6-án, hétfőn délelőtt 9 órakor lesz a Pártoktatás Házában megtartva. Dulai Károly konferencia vezető. — JÓL KÉPZETT lakatos szak­munkásokat és férfi segédmunká­sokat anyagmozgatónak és alkat­rész mosásra felveszünk. Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szekszárd, Keselyüsi út. — VASIPARI Vállalat Autós Rész. Szekszárd, Széchenyi utca 36. sz. Vállalunk garanciával leg rövidebb időn belül személy, te­her és motorkerékpár kis és nagy javítását. Ezek karosszéria mun­káit. valamint mindenféle gumi javítással kapcsolatos munkát. — m'eGYEVILL Vállalat értesí­ti Szekszárd város lakosságát, hogy mindennemű villanyszerelési és javítást a vállalat központja Szekszárd. Garay tér 14. szám (telefon 20-77) vesz fel Megyevitl. — SZÖRTELEN1TSE lábát, arcát Barbienkrémmel. Percek alatt bő­re bársonysíma. Egészségreártal- .matlan. Tégely arcra vagy lábra 7.20. Megrendelhető utánvéttel Dr. F.abinek Aladár vegyészmér­nöknél. Székesfehérvár. Piac tér. — ELCSERÉLNÉM 120-as hf romváltós kéthangszínes ..Cantt lia” tangóharmonikát, jó állapoi ban lévő .80-asért. vagy eladnám Címem: Paks, Petőfi u. 2. sz. MOZI Garay Filmszínház: Február 2- től február 6-ig. Csütörtöktől hét­főig. Mari hercegnő. Művészi, szí­nes szovjet film, Lermontov elbe­széléséből Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor. Hétköznap: fél- 6 és 8 órakor Kontírozó könyvelőt keres a Tolnamegyei MÉSZÖV Szekszárd, Rákóczi ú. 2. sz. Követelmény: a számviteli munkában megfelelő gyakor­lat és önállóság a könyvelés­ben. télen is jól jön 6 NVEREMEA/V/ A kölesdi Földművesszö­vetkezet főboltja vezeté­VASSZAKOS VEZETŐT keres Telefon: Kölesd, 8. SPORT Újra ég az olimpiai láng 393-ban Téodosius császár Me- dfclán unban kiadott rendeleté­vel megszüntette az ókori olim­piai játékokat. Olimpia, sok di­csőség színhelye, hosszú évszá­zadokra csendbe borult. Belepte a feledés pora. A futó századok során egyszer-egyszer felvillant: a versenyek felújításának gon­dolata. A XIV. század végén az olasz Vittorino da Féltre, a XVI. században Hyeroninus Mercuria- les, a páduai egyetem tanára és Petrus Faber, a XVII. es XVIII. században az angol Locke, majd Reusseau és Basetíoff. később Guts Muths sürgették a játékok felújítását. A XVIII. század kö­zepén Winckelman archeológus Olimpia í feltárásának gondola­tát vetette fel. Később Curtius Ernő német egyetemi tanár be­utazta a Peloponézost és 1825- ben Berlinben előadást tartott az ókori versenyek színhelyé­nek feltárásáról. Megindultak a tárgyalások, s a görög kormán’-' engedélyt adott az ásatásokhoz, mélynek munkálatai 1875. októ­ber. 4-én megindultak, folytak egészen 1881. márciusáig. Nyolc százezer márka költséggel fel­tárták az egykori olimpia leg­fontosabb részeit. Közben az olimpiai játékok felújításának gondolata is egyre erősödött. A francia Coubertin báró kezdeményezésére 1894. június , 16-án nemzetközi kon­gresszus ült össze Párizsban, s* ezen Görögországot bízták meg az első modern olimpia meg­rendezésével. . A milleneumi kiállítás kapc sán Budapest kaphatta volna meg az első modern olimpia megren­dezésének jogát. Görögország vállalta az olimpia megrende­zését, azonban pénzügyi nehéz­ségek merültek fel. Coubertin 1894. őszén Görögországba uta­zott, látta, hogy anyagi okok miatt veszélybe kerüli: az olim­pia, s erről beszámolt a nemzet­közi " olimpiai bizottságnak. El­mondotta, hegy a görög minisz­terelnök, Trikupis ellenzi az olimpiai játékok görögországi megrendezését, az erszág nehéz, anyagi helyzete miatt. Couber-. tin báró ekkor írt az olimr^ gondolat egyik magyarországi harcosához. Kemény Ferenc ma­gyar tanárhoz, és felvetette azt a gondolatot, hogv az 1896. évi milleneumi kiállítás kapcsán Magyarország rendezze meg az első újkori olimpiászt. Kemény Ferenc, aki egyik tagja volt a NOB-nak, nagy lelkesedéssel tette magáévá a gondolatot, igyekezett meggyőzni annak fontosságáról az illetékes kóló­két. Sajnos, a szűklátókörű kor mányvezetők nem ismerték fel az ölükbe hulló alkalmat, nem látták az első újkori olimpia meg rendezésének nagy horderejé4. s így Kemény Ferenc kedvező! len választ volt kénytelen adni Coubertin báró javaslatára. Közben Görögországban ko> mányváltozás történt és ez új helyzetet teremtett. Társadalmi gyűjtést indítottak, s ennek tse­gítségével mégis lehetséges-*'<■ vált, hogv Athén rendezze meg az első olimpiászt. Az adakozók élén állt a magyar származású Averoff György athéni kereske­dő, aki nagy összeggel járult hozzá a gyönyörű, bár sport­szempontból nem mindenben megfelelő stadion felépítéséhez, így vált lehetségessé, hogy 150-'; évi szünet után újra fellobbant az olimpiai láng és 1896. április 5-én megkezdődtek az első új­kori olimpiai játékok. Hajós Alfréd kettős győzelme Az első olimpiai játékokon csak 12 ország versenyzői vet­tek részt. Magyarország ugyan az elsők között jelentkezett, de a kormány -a kiküldetési költsé­gekkel meglehetősen szűkkeblű­én bánt, s mindössze ezer ko­ronát szavazott meg. A nagyobb s portegyesületek 11 gy an i I y en összeggel járultak hozzá a kis létszámú magyar sportolók ki­küldetéséhez. Ezen azonban nem csodálkozhatunk, ha tekintetbe vesszük, hegy'a.‘sportban akkoi- éler.jóró Anglia is mindössze 8 versenyzőjét indította a nemze­tek közötti vetélkedésben. A kis számú magyar; verseny- • , ző gárda a körülményekhez ké- s ‘ pest szép sikert ért el, Hajós Alfréd megszerezte az első he­lyet á száz méteres úszásban, majd egy óra múlva ugyancsak elsőnek ért célba az 1200 méte­res úszóversenyben is. Száz mé­teren: 1:22.2 perccel, míg 1200 méteren 18:22.2 perces idővel szerezte meg áz első helyet es ezzel Magyarország két első olim piai aranyérmét. Hajós sikerén kívül atlétáink közül Dani Nán­dor* a nyolcszáz méteres futás­ban második helyet, Szokolyi Alajos pedig a 100 m-es síkfutás bar harmadik helyet ért el, és ugyancsak harmadik helyen vég zett a marathoni futásban Kell­ner Gyula is. . Egymillió drachma és feleséq a győztes jutalma Ennek a versenyszámnak kü­lönösen érdekes története van. Ugyanis a görögök az’ atlétikai versenyeken főleg a két ősi „Helpn” számban, a diszkosz­vetésben és marathoni futásban számítottak győzelrríré. A disz­koszvetést, a várakozás ellenére elvesztették (amerikai verseny­ző nyerte) és ezután a görögök szinte nemzeti ügynek tekintet­ték a marathoni futás megnye­rését. A már említett Averoff György kereskedő egymillió drachmát és leányai kezét. Athén vái’osa egy . évi* el­látást ígértek a győztesnek, ha az görög lesz. De a legkülönbözőbb felaján­lások történtek: így voltak fod­rászok. akik vállalták, hogy a győztesnek egy évig ingyen nyírnak és borotválnak. Végül Is sikerült ebben a számban megőrizni a hegemóniát a görö­göknek, s egy Spypos Lan is ne­vű postaküldönc nyerte a ver­senyt, aki a kitűzött díjakból csak a pénzre reflektált, mert már nos- volt. Nyolcvanezer em­ber tomboló lelkesedése közben futott be a célba. Magyar szempontból az első» újk< ri olimpia jelentős sikerrel zárult, annak ellenére, hogv sportunk abban az időben jófor­mán semmi állami támogatás­ban sem részesült. Néhány lel­kes és tehetséges sportember szívós, akaratereje vitte diadal­ra a magyar színeket Athénben. Színvonalas küzdelmet hozott a Szekszárdi Bástya—Neteor női kosárlabda mérkőzés Január 29-én került lejátszásra a nagy érdeklődéssel várt Bástya- Meteor rangadó Szekszárdion. A Meteor az első percekben nagy hajrát vág le és az 5. percben 10:2, a 12. percben 19:7-re vezet. Ezután kiegyensúlyozottá válik a játék és az első félidő végére a Bástya behozza a Meteor előnyét annyira, hogy 33:31-re alakul az eredmény. A II. félidőben folyta­tódik a nagy iram, melyet is vé­gül a jobb taktikával játszó Me­teor egy kosárral nyeri $ mérkő­zést. Legjobb dobók: Moha 25, Egerszeginé 12, illetve Zádoriné 22, Tóth 13. A Szekszárdi Vörös Meteor női kosárlabda csapata. időjárás Várható időjárás szombaton estig: Változó felhőzet, néhány helyen havazás. Időnkint élénk északi-északkeleti szél. Hófúvá­sok. Hideg idő. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet minuszl4—mínusz 17, helyenkint mínusz 17 fok alatt, legmagasabb nappali hőmérsék let szombaton minusz7—mínusz 10 fok között. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőmérséklet: minusz 4 fok alatt. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd. Széchenyi u. 46. Telefon- oi.oj Nyomdáért felel: Odepka Rezaő

Next

/
Oldalképek
Tartalom