Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-22 / 19. szám
2 TOLNAI NAPLÓ 1956. JANUÁR 22. Az ipar műszaki fejlesztése döntő kérdés Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a SZOT teljes ülésén Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára a Szakszervezetek Országos Tanácsának VIII. teljes ülésén felszólalt, beszédében a többi között a következőket mondotta: Kedves Elvtársak! Az egyik hozzászóló — Gál László elvtárs — azt mondotta, hogy pártunk Központi Vezetőségének az ipar műszaki fejlesztéséről szóló határozata hozott ugyan fellendülést, de ez azóta alább hagyott. A beszámolót s az elvtársak hozzászólásait hallgatva az a véleményem, hogy Gál elvtársnak igaza van. Úgy látom, az eddigi hozzászólók leg többje nem vette észre, hogy itt egy alapvetően új és életbe vágó kérdésről van szó. Nem véletlen, elvtársak, hogy Központi Vezetőségünk külön ülést szentelt a műszaki fejlesztés kérdésének és nemcsak nálunk, hanem más népi demokratikus orszá gokban is napirendre tűzték az ipar műszakifejlesztésének, a technikai színvonal emelésének problémáit. Miért volt erre szükség? Azért, mert ha az eddigi módszerekkel dolgozunk, a tőkés országok e téren maguk mögött hagynak, s különösen el maradunk a külföldi piacokon. Hi a helyzet a tőkés országokban ? Hogyan áll a helyzet a tőkés országokban? A tőkést a profit érdekli, az érdekli, hogy mennyit keres. Ha valahol, mondjuk Amerikában vagy Angliában egy földbirtokos vagy egy kulák traktort akar vásárolni, 5—6 különböző márka között válogat, s a legmodernebbet és aránylag a legolcsóbbat vásárolja meg. A kon- kurrencia tehát rákényszeríti a tőkéseket arra, hogy éjjelnappal a technika tökéletesítésén, az ipar műszaki színvonalának javításán törjék a fejüket. A bankár, a trösztigazgató, akinek kezében van az ipar- vállalat részvénye, kényszeríti az iparvállalat igazgatóját, hogy a lehető legjobbat gyártsa, folyton új, tökéletesebb gyártmányt dobjon piacra. Az igazgató hasonlóképpen kényszeríti a főmérnököt, a főmérnök a mérnököt, a mérnök a művezetőt — s mindegyik szakadatlanul töri magát, hogy valamit javítson és jobb, olcsóbb, szebb gyártmányokat készítsenek el. És ez a kényszer eljut egészen a munkásig. Ha az igazgató észreveszi, hogy a főmérnök vagy a mérnök egy idő óta nem jön hozzá javaslattal, vagy a főmérnök észreveszi, hogy a mester nem töri magát — vagy mester észreveszi, hogy a munkás selej- tet gyárt vagy a lendület hiányzik belőle, akkor egyszerűen kiteszi az utcára. Élet-halál harc ez, mert ha a másik vállalat fölénybe kerül, a gyár csődbe jut, a mérnökök s a munkások az utcára kerülnek. Márppdig a tőkés országokban — különösen Amerikában — az utcára kerülni, kiváltkép ha 40 évesnél idősebb az ember, szörnyű dolog, mert a legtöbb gyárban 40 éven felüli dolgozókat nem vesznek fel. Ott tehát ez a szakadatlanul működő nyomás ösztökéli a gyá rost ,az iparvállalat igazgatóját, a mérnököt, a művezetőt és rész ben a munkást is az ipar műszaki fejlesztésére, a technika javítására. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna — ez az elv szorítja rá a tőkés országokban az irart a műszaki színvonal emelésére. És ez nemcsak egy- egy országban van így — hiszen a tőkés államok egymással is versenyeznek. Az amerikai gyá rosnak szakadatlanul szemmel kell tartania mit gyárt az angol, francia gyáros és újabban a népi demokratikus országok gyárai is. Nem kívánok most, elvtársak, részletesen beszélni az érem másik oldaláról, azokról a döntő tényezőkről .amelyek akadályoz zák a tőkés országokban a technika fejlesztését: a tőkés termelés anarchiája, tervszerűtlensége a társadalmi javak mérhetetlen pazarlásával jár együtt. Az óriási monopóliumok éppen a profit juk érdekében — igyekeznek a műszaki fejlesztést is monopolizálni, és nem ritka, hogy a találmány a süllyesztőbe kerül. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok együttműködése A mi rendszerünkben a technika fejlesztésének nincsenek ilyen korlátái. Mi előrelátó terv szerint gazdálkodunk. Az ország anyagi eszközeit a legfontosabb problémák meg oldására tudjuk összpontosítani. Nálunk a dolgozókat nem kényszer hajtja, hanem az egyre magasabb színvonalú szocialista öntudat. Ilyen fegyverük a tőkéseknek' soha nem lehet. Az a tudat, hogy a technika fejlesztése nem a profitot növeli, hanem a dolgozó nép jólétét szolgálja újabb és újabb erőfeszítésekre készteti munkásainkat, mérnökeinket, tu dósainkat. Amig a tőkés cégek hétpecsétes lakat alatt őrzik mű szaki titkaikat, addig a Szovjetunió és a népi demokratikus országok testvéri együttműködése gazdag kincs tára az ipar technikai fejlesztésének. Csak egy példát említek erre. Nagyon jó és külföldön is elismert a magyar kombájn, amely nek műszaki dokumentumait a Szovjetuniótól kaptuk. — Mi tehát nemcsak saját tudósaink, mérnökeink, munkásaink alkotó erejére, hanem a szocialista béketábor valamennyi munkásának, mérnökének, tudósának eredményeire támaszkodhatunk. Ez azonban még csak lehetőség, amellyel nem élünk eléggé. Iparunk technikai színvonala az utóbbi években nem fejlődött kielégítően, egy sor területen nem tartottunk lépést sok más ország technikai fejlődésével. Ennek persze objektív okai is voltak. Először is helyre kellett állítanunk a háborúban megrongált gyárainkat és az első ötéves terv idején pótolnunk kellett ipari elmaradásunkat. A technikai színvonal ki nem elégítő alakulásában közrejátszott nálunk az is, hogy a felszabadulás utáni időben a belső piacot óriási áruhiány jellemezte, s a vásárló nem nagyon nézte mit kap, milyen a minősége. Emiatt a mi gyárosaink — értem most már a szocialista ipart, a gyárigazgatókon, sőt, megmondom, nem egyszer a minisztereken kezdve egészen a munkásokig nem érezték a tőkés viszonyok között uralkodó, szakadatlanul ösztökélő tényező hatását. Kényelmesen, — szépen nyugodtan gyártották, amit megszoktak és nem volt gondjuk azzal, hogyan adják el termékeiket. Egy-egy gyár készítményeit ugyanis vagy a belkereskedelem vagy a külkereskedelem vette meg egy tételben, vagy az épülő új létesítmények várták tárt karokkal. Az igazgatónak gyakran fogalma sem volt róla, hogy egy-egy exportcikk termeléséhez külföldön mennyi munkaóra, mennyi anyag kell. Nem is törődött vele. Neki az volt a fontos, hogy a belkereskedelem vagy külkereskedelem átvegye az árut. Ha egyszer átvette az árut, akkor az ő gondja megszűnt. Ha deficit volt, azt meg a Nemzeti Bank térítette meg, emiatt nálunk még egy gyár sem csukta be a kapuját és megfordítva: a külkereskedelem külföldi megbízottainak például Dél-Amerikában, Belgiumban vagy Indiában gyakran fogalmuk sem volt arról, hogy tulajdonképpen mennyibe kerül az áru előállítása itthon, ök csak azt tudták, hogy a konkurrencia ugyanezt a cikket mennyiért ajánlotta és igyekeztek annak megfelelően eladni azt. Részben azért nem érvényesül nálunk az a szakadatlan hajtóerő, hogy jobban, olcsóbban, szebb kiállításban, korszerűbb árucikkekkel vegyük fel a versenyt világpiacon. Iparunk elkényelmesedésére az is jellemző, ahogyan gyakran gyáraink a vevőkkel bánnak. Cipőgyáraink nem fogadnak el kisebb megrendelést egy fazonból 10.000 párnál. A tőkés piacon olyan vevő, aki egy fazonból 10.000 pár cipőt megvesz — úgyszólván nincs. — Ugyanis ' nincs olyan vevő, mint nálunk a földművelésügyi minisztérium, amely egy évben egyszerre 1500 traktort vagy 1200 kombájnt vásárol, mert a világon olyan földbirtokos, aki egy évben 1500 traktort vagy 120Ó kombájnt venne — nincs. Nálunk azonban vannak ilyen vevők. (Derültség) És mi az eredmény? Lassanként elké- nyelmesedett, elmaradt iparunk technikai színvonala. Ezt csak egy példával kívánom szemléltetni. Nemrég egy külkereskedelmi delegációnk járt Indiában és ott megnézett egy varrógépgyárat. Ugyanolyan varrógépet gyárt, mint a mi RM-müvünk. Egy különbség mégis van. Az indiai új gyár 20 munkaóra alatt készít el egy varrógépet, az RM-mű- vek pedig 47 munkaóra alatt. Mi most Indiába adunk el varrógépeket, világos, hogy nem veszik meg drágábban, — mint az ott készülteket és az eredmény az, hogy egyetlen varrógépre, amelyet eladunk, 27 munkaóradíjat kell ráfizet-, nünk, különben nem vennék meg. És rengeteg hasonló esetünk van. Mivel nem emeltük megfelelően az ipar technikai színvonalát — kezdünk elmaradni más vonalon is. Kara elvtárs, a MÁVAG-bó) elmondotta, hogy a 270 lóerős Ez az elmaradás a külkereskedelemben jelentkezik a legégetőbben, mert ott a világ legmodernebb iparaival vagyunk kénytelenek versenyezni. Ha nem tartunk lépést a technikai haladással, akkor mi is úgy járunk, ahogyan a közmondás mondja: „Szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna“ — s ebben az esetben mi lennénk a vakok.. Ilyen körülmények között természetesen az életszínvonalat sem lehetne tovább emelni, a lakásviszonyokat javítani, népünk művészeti, kulturális igényeit kielégíteni. Éppen ezért az ipar műszaki fejlesztése döntő kérdés. Amint már említettem, sem a beszámoló, sem az elvtársak eddigi felszólalásai nem tükrözték a feladat óriási jelentőségét. Márpedig, ha a szakszervezetek és az ipar vezetői nem látják, hogy itt fordulatra van szükség, hogy teljesen új kérdésről van szó, amely a 11 esztendős újjáépítés és termelés után újfajta követelményeket támaszt, akkor nem is lesznek képesek megvalósítani ezeket a feladatokat. lckomobil korszerűsítésén dolgoznak. Ez a lokomobil 20 évvel ezelőtt még új gép volt és ezt azóta szakadatlanul gyártottuk. A felszabadulás utáni években megvették ezeket, — azonban most közük velünk: Kedves barátaink, ez a géptípus elöregedett, ilyen régi gépeket nem vásárolunk. — Ha nem modernizáljátok, akkor a legnagyobb sajnálatunkra, nem fogjuk megvenni ezeket. Kara elvtárs bejelentése mögött az áll, hogy a modernizáláson még csak törik a fejüket. (Derültség.) S ez száz meg száz egyéb gyártmányra is vonatkozik. Vannak nekünk természetesen nagyszerű új gépeink is, például a szerszámgépek, vacuumtech- nikai berendezések, amelyek belföldön, de külföldön is nagy keresletnek. örvendenek — sajnos, azonban nem ez a többség. Amíg a belföldön nagy áruhiány volt, s külföldön, főleg a népi demokratikus országokban s a Szovjetunióban folyt a háború utáni újjáépítés, még ment a dolog, de most kezd elsősorban külkereskedelmi vonalon jelentkezni az elmaradásunk. A Kandó 1 villamos mozdonyok például 40—45 évvel ezelőtt szerte a világon olyan kapósak voltak, mint a meleg cipó: szállítottunk Észak-Olasz- országnak, Svájcnak, Francia- országnak is villamos mozdonyokat, de közben elöregedett ez a típus, s ma már szó sincs villamosmozdonyok exportjáról. Az elvtársak bizonyára sokat hallanak a dieselesítés- ről. A Diesel-motorokat a kapitalista államokban és tegyük hozzá: a Szovjetunióban is rohamosan korszerűsítették, mi pedig még körülbelül ott tartunk, ahol 10—15 évvel ezelőtt, ez pedig ma már édeskevés. Vagy gondoljanak az elvtársak a műanyagokra. Ami ezen a téren történik — az egyszerűen tűrhetetlen. A tőkés országokban, a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, hétméríöldes léptekkel mentek előre, nemcsak a textíliákhoz, de még a nehézipar gépeihez is, egyre több műanyagot használnak fel — mi pedig ezen a téren rendkívül el vagyunk maradva. Ugyanez' vonatkozik a munka- igényes termelési folyamatok gépesítésére is. Mi milliárdokat költöttünk új gépekre, korszerű gyárak építésére és elértük, hogy iparunk egyrésze ma modern. Iparunk másik része azonban még rendkívül elmaradt. Horváth elvtárs például elmondotta, hogy az RM-nél, a durvahengerműben olyan gépük is van, amelyet 50 évvel ezelőtt ócskavasként vettek, tehát már akkor is régi volt. Az elvtársak tudják, hogy kazánjaink jó része 60 esztendős. Azóta óriási méretekben fejlődött 3 technika. Ezeket a dolgokat természetesen beruházásokkal kell pótolnunk, új gépeket kell beszereznünk. Kihasználatlan lehetőségek De szóvá kell tennünk azt is, hogy még hallatlanul sok, ki nem használt lehetőség van gyárainkban. S erről igen keveset beszélnek. Ez a szellem régi, a novemberi határozatok előtti szellem. S ezt meg kell változtatnunk. Törje a fejét minden kommunista igazgató és művezető, s hozzátehetem, párttag és pártónkívüli munkás, hogy miként lehet az elijiaradottságból minél gyorsabban kikerülni. Ha az elvtársak nem értik meg, hogy itt most új módszerekkel kell dolgoznunk, nem úgy, mint tavaly meg tavaly előtt, akkor továbbra is egy helyben fogunk topogni és még jobban elmaradunk. S ez az elmaradás már most is erősen érezteti hatását az élet- színvonal alakulásában. Hiszen azok az összegek, amelyeket mi árkiegyenlítés címén a drágán, anyagpazarlással, nem szépen készített, korszerűtlen exportáruink után fizetünk, bizonyos hatalmas összegekre rúgnak. Ezeket az összegeket pedig az ipar műszaki színvonalának emelésével, a népjólét emelé-' sére fordíthatnánk. Ezért tehát arra kérem a Szakszervezetek Országos Tanácsa VIII. teljes ülését, hogy ezt a kérdést új szemszögből nézze. Nézze úgy, mint legégetőbb kérdésünket, mint előrehaladásunk döntő láncszemét. Meg vagyok győződve, hogy ha ilyen fontos testület, amelynek. résztvevői közvetlenül a termelés frontján dolgoznak ezt megérti, tűd változást is hozni. Sokat várunk ezen a területen is a szakszervezetek munkájától! Egyetértek azzal, hogy az ipar feladatait csak akkor lehet megoldani, ha a munkás-egész ségügyi intézkedéseket a szociá lis ügyeket, a balesetelhárítás, a szabadságok, a munkásüdültetés kérdéseit szakadatlanul szemelött tartjuk. Minél több figyelmet fordítunk á szociális és munka- védelmi kérdésekre, annál köny- nyebben oldhatjuk meg termelési feladatainkat — beleértve a mű szaki elmaradás behozását. Márpedig semmi okunk sincs az elmaradásra! A mi technikai értelmiségünk nem rosszabb, mint a tőkéseké s mint a többi népi demokratikus államé. A mi munkás- osztályunk szaktudása nem rosszabb, sőt egyben-másban jobb mint az újabban iparosodó országoké. Minden lehetőségünk megvan tehát arra, hogy ezt a nagy feladatot megoldjuk, de csak akkor ha a gazdasági vezetőink — mi niszterektől művezetőkig és természetesen a párt és szakszervezeti vezetőink ,is — megértik, hogy itt nem egyszerűen az eddigi munkának, az eddigi munkaversenynek, munkamódszer átadásának a folytatásáról van szó, hanem komoly fordulatra van szükségl Valahogyan fel kell ébrednünk abból a kényelmességből, amelyhez az elmúlt 10 esztendő ajatt hozzászoktunk. Egyébként nem akartam az elvtársakat zavarni (derültség), minthogy láttam, hogy ez a kérdés háttérbe szorult kérem, hogy ebben a szellemben szóljanak hozzá és a határozati javaslatot is alakítsuk át ebben a szellemben. Az olyan alacsony előirányzat, mint a termelés ezévre tervezett G százalékos növekedése, amely a korábbi évek fejlődéséhez képest — mondjuk meg — kevés, amely alacsonyabb, mint bármely más népi demokratikus ország előirányzata, szintén egyik mutatója e bajnak, iparunk elmaradottságának. Ezt kell most minden erővel behoznunk és megmondom, hogy be is fogjuk hozni! A párt nem fog addig nyugodni és nem hagyja megnyugodni iparunk vezetőit és hozzáteszem, a szakszervezeti vezetőket sem, (hosszantartó, lelkes taps; míg ezt a kérdést közös erővel meg nem oldjuk — és meg fogjuk oldani! (Hosszantartó, lelkes taps, amely ütemessé válik.) Yang Ping-nan nyilatkozata a genfi kínai—amerikai tárgyalásokról Genf (TASZSZ) A. Johnson nagykövet, az Egyesült Államoknak a genfi kínai amerikai tárgyalásokon résztvevő képviselője január 18 án válaszolt a Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma képviselőjének a kínai-nme rikai tárgyalásokra vonatkozó január 18 i nyilatkozatára. Azt állította, hogy a Kínai Népköz társaság külügyminisztériuma ál tál adott magyarázat ellentétes a tárgyalások rendjéről szóló megegyezéssel. Ezzel kapcsolatban Vang Ping nan a Kínai Nép ' köztársaság küldöttségének veze tője január 20-án a következő nyilatkozatot tette: „Minthogy az amerikai fél húz za a tárgyalásokat, eddig még semmiféle megállapodás sem történt a kínai-amerikai tár gyalások második napirendi pont jára nézve. A világ népei, köztük a kínai és az amerikai nép, nem tudják, hogyan is állnak a dől gok valójában a tárgyalásokon, minthogy az Egyesült Államok hírügynökségei, sőt az Egyesült Államok hivatalos szervei is szánt szándékkal elferdített közleményeket terjesztenek e tárgya lások menetéről. Ez tűrhetetlen. A Kínai Népköztársaság,külügy minisztériumának képviselője ja nuár 18 1 nyilatkozatában tájékoz tatást adott a kínai-amerika! tárgyalások menetéről és ismertette a kínai fél álláspontját. Ez kötelessége volt a néppel szem Az új francia nemzetgyűlés kedden délután három órakor kezdődő ülésén kezdi meg a po lltikaj tevékenységét. Ekkor kerül sor az új nemzetgyűlési elnök megválasztására. Az elnöki tiszt ségre 4 hivatalos és 1 félhivatalos jelölést nyújtottak be. A ben. Ezért nem érthetünk egyet azzal az állásponttal, amelyet A. Johnson nagykövet január 18 i nyilatkozatában elfoglalt. Johnson nagykövet a két félnek a tárgyalások menetéről tör ténő tájékoztatásra vonatkozó megállapodására hivatkozott. Ennek az 1955. augusztus 2 án létrejött megállapodásnak értelmében, amennyiben egyik fél szükségesnek tartja, hogy a tárgyalások menetéről tájékoztatást nyújtson, előre értesíteni kell erről a másik felet. Január 12 én értesítette az amerikai felet, hogy a kínai fél nyilatkozatot k!- ván tenni. így tehát Johnson nagykövet jól tudta ezt. Ezért a kínai fél lépései teljesen megfelelnek a megállapodás feltételeinek, viszont Johnson nagykövet nyilatkozata indokolatlan. A kínai fél nyilatkozata meg világítja a helyzetet és számot ad a tárgyalások valódi állásá ról. Ez a nyilatkozat egyáltalán nem ferdíti el a tényeket, hanem ellenkezőleg, megcáfol és megszüntet a kínai-amerikai tár gyalások menetéről eddig terjesztett mindenféle ferdítést. Reméljük, hogy a továbbiak ban a tárgyalások nem fognak elhúzódni, ami lehetővé teszi a gyors megállapodást. Ellenesetben továbbra Is tájékoztatni fog juk a közvéleményt a tárgyald sok menetéről. nemzetgyűlés elnökének megválasztása után Edgar Faure benyújtja kormányának lemondását. Faure-kormány — mint isme retes — 1955 február 23-án alakult meg és a nemzetgyűlés november 30-án száz szavazat többséggel szavazta le. Lépést kell tartanunk a technikai haladással Kedden mond le a Faure-kormány
