Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-01 / 1. szám

1956. JANUÁR 1. TOLNAI NAPLÓ 3 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS « Hogyan készülnek a vezetőségek ujjáválasztására a szekszárdi pártszervezetek ? Szekszárd város 43 alapszer­vezete a pártvezetőség újjává lasztására készül. A Központi Vezetőség határo­zata után a városi pártbizottság kibővített titkári értekezleten is­mertette a vezetöségválasztás je­lentőségét. Ez az értekezlet meg szabta a titkárok feladatait, ten nivalóit és konkrét feladattal bíz ta meg a pártblzottsági tagokat is. A vezetőség újjáválasztásá- val kapcsolatos technikai feladj tokát a pártbizottság nem ismer tette azért, nehogy befelőfordu­lást Idézzen elő, nehogy az alap szervezetek csak a technikai résszel foglalkozzanak. A gondos felkészítés után is csak vontatottan indult meg a politikai előkészítő munka, egy részt azért, mert egyes titkárok nem voltak tisztában azzal, mit jelent a politikai előkészítés az elvtársak másik része pedig azt tartotta, hogy még ráér. Ez­zel kapcsolatban bírálat illeti a pártbizottság munkatársait, akik későn figyeltek fel ezekre a hiá nyosságokra. Ezen mulasztásokra felfigyel ve az alapszervezetek vezetőségi tagjaival a helyes előkészítés jó megszervezését és folyamatossá­gát biztosítottuk. A városi párt- bizottság az összes alapszervezet titkárának, propagandistáinak és népnevelő felelőseinek előadást tartott a belvárosi pártszervezet helyiségében a helyes propa­gandamunkáról és a kommunista embertípusról, valamint a veze­tőségválasztás jelentőségéről. Ezek az elvtársak az alapszer­vezeteknél ugyanilyen kiselőadá sokat tartanak a legjobb népne velőknek, akik a dolgozók köré ben népszerűsítik a vezetőségvá- lasztást és méltatják annak jelen A Szekszárdi Járási Párbizott­ság megtárgyalta a Tolnai Napló fejlesztésével kapcsolatos felada­tokat és a következő határozatot hozta: 1. Négyszázzal kell nö­velni a Tolnai Napló példány számát a járásban. 2. A sajtó agitáció január 1- től február 1-ig tartson. 3. A pártszervezetek taggyű­léseiken, népnevelő értekezlete ken foglalkozzanak a határozat végrehajtásával. Bízzanak meg ennek a munka nak a végzésével és irányításával tőségét. Az alapszervezeti veze tőségek tagjai minden párttag­gal külön elbeszélgetnek, kikérik javaslataikat, érvényesítik bírá tataikat. Megkérdezik a párton- kívülieket is, hogy mit várnak a vezetőségek újjáválasztásától. A pártcsoport-megbeszélések to­vábbá az egyéni beszélgetések biztosítják a jó politikai élőké szítést, amit az eddigiekben a termelés, termelékenység nőve lésében mérhettünk le. A Tatarozó Vállalatnál a ve zetőségválasztásra felajánlást tesznek a kőműves brigádok, ács brigádok. E felajánlások ko moly jelentőséggel bírnak. De nemcsak a Tatarozó Vállalatnál, hanem a többi vállalatnál is folynak a felajánlások. Ebből a munkából kiveszi részét a szak szervezet is. A Gépjavító Vállalatnál a ve­zetőségválasztás tiszteletére éjjel-nappal folyik a munka, hogy az előző mulasztásokat pó tolják. A mostanában született eredmények azt bizonyítják, hogy céljukat el tudják érni. A Vállalat pártszervezetének sok pótolnivalója van. Jobban meg kell tölteni politikai tartalommal tigítációs munkáját, s a vezető- ségyálasztás tiszteletére olyan felajánlásokat is kell szerveznie, amelyek már január hónap fo­lyamán biztos alapot nyújtanak az 1956-os év első féléves tervé­nek túlteljesítésére. Jól foglalkozik az előkészítés­sel a Népboit pártszervezete. Itt a beszámoló is elkészült kol­lektív munkával. A vállalat min­den kommunistájával, sőt a pár- tonkívüliek nagy részével is el­beszélgettek és népszerűsítették a kommunista embertípust. Jól ha­megfelelő elvtársakat. A legjobb eredményt elérő népnevelőket, sajtófelelősöket jutalomban részesíti a járási pártbizottság. I. díj 500 forint, II. díj 300 forint, III. díj 200 forint, IV—V. dij 100—100 forint. VERSENYFELTÉTELEK: I. dij: 25 előfizető gyűjtése, ebből 15 negyedéves. II. dij: 20 előfizető, 10 negyedéves. III. dij: 15 előfizető, 7 negyedéves. IV. dij: 10 előfizető, 5 negyedéves. V. dij: 10—20 előfizető. iád az előkészítés a Belváros, az Építőipari Vállalat, a Posta, a Terményforgalmi Vállalat, a Vá­rost Tanács, a Vasipari Vállalat, a Kórház és a KISZÖV pártszer­vezetében is. Ezen alapszerveze tek vezetői szívügyüknek tekin­tik a pártvezetőségek újjáválasz tását és nagy lendülettel, jó pro pagandamunkával segítik elő a vezetőségválasztások sikerét. Úgy látjuk, helyes az a mód­szer, ahogy az alapszervezetek foglalkoznak a politikai előkészí­téssel. Azonban a továbbiakban még nagyobb támogatást kel! e ■ Ozorán ezelőtt két héttel úgyszólván még semmit sem tudott a fiatalság a DISZ tagköinyvcseréről. A tamási járási DISZ bizottság munka­társai kint jártak a község­ben és tanácsot adtak a DISZ szervezetnek, hogyan készít­sék elő a tagkönyvcserét, ho­gyan végezzék az összeírást. A JB. segítségének hamaro­san eredményei születtek. Az ozorai fiatalok lelkesen lát­tak hozzá az előkészületek­hez. Az összeírást 15 DTRZ fiatal végzi. A fagkönyvcsere előkészületei pedig új lendü­letet adtak az eddig is jól működő községi DlSZ-szerve- zetnek. Most nagy lelkese­déssel készülnek a fiatalok a. Ságvári Endre kulturális seregszemlére, amelyen az ozorai DTRZ-szervezet R3 tagú knltúreevüttessel képviselteti masát. DISZ néni együtte­sük. amelynek 10 nő és 20 férfi taeia van, helvi feidol- gozású táncokat ad elő. Tizen­öt főnvi színiátszóesonorttal és négy egyéni számmal: két szavalattal, eev dalszámmal és egv citeraszólóval is sze-- repelni fognak a szemlén. A kultúregyüttes munkáiéban részt vesz 24 úttörő is — 12 fiú és 12 }eánv_— népi‘játé­kokkal és táncszámmal. * Jól végzik az összeírás mun káiát a Tamási Sütőínari Vállalat DISZ szervezetében is. Az ősszel alakult DTRZ- szervezet nyilvántartásában 26 fiatal szerepelt és most 38-at írtak össze. Fellendült a fiatál szervezet kulturális élete is. Szilveszterkor nagy adnunk az alapszervezeteknek hogy a választások zökkenőmén tesen folyjanak le, és olyan ve­zetőségek kerüljenek az alap szervezetek élére, amelyek a má sodik 5 éves terv megnövekedett politikai és termelési feladatait jó irányítással meg tudja oldani. A vezetőségek újjáválasztásá nak erősítenie kell a párt tekin­télyét, szilárdítania kell egységét és előre kell lendítenie a termelő munkát. Lakos István MDP Városi Biz. PTO-vezető. ] szabású táncmulatságot ren­deztek. * December 28-án a tamási járási DISZ-bizottságon tit' kári értekezletet tartottak. Az értekezleten összegezték az összeírás eddigi eredményeit és meghatározták a további tennivalókat. A járás 15 alap­szervezetében, ahol eddig már befejezték a munkát, 61 DISZ-taggal kevesebb szere­pel az összeírólapokon, mint az eddigi nyilvántartásban. Szakályon például. ahol 86 nyilvántartott DISZ-fiatal volt, csak 70-et írtak össze. Értényben a nyilvántartott 60-al szemben, csak 46-ot. A JB. rámutatott arra, hogy a csökkenés oka az összeírás felületes elvégzése. Sokhe­lyen például elkerülték a fia­tal házasokat, holott azok tag­jai ifjúsági szövetségünknek. Az értekezleten meghatá­rozták a hibák kijavításának, a. munka eredményes végzé­sének a módját. Elhatároz­ták. hogy a fiatalasszonyokat és a fiatal férjeket olyan DTSZ-tagok írják össze, akik maguk is házasok, s amellett aktívon tevékenykednek az ifjúsági szervezetekben. Az alanszervezeti titkárok ■helyesléssel fogadták a JB. álláspontját, amely szerint, ahol csökkenés mutatkozik, tovább kell folytatni a mun­kát, mégpedig gondosabban, jobb módszerekkel, mint ed­dig. Csak ilven módon van meg a lehetőség arra, hogy a járásban nyilvántartott 1926- al szemben 2000 fiatal kapja meg az új tagsági könyvet. A szekszárdi JB határozata a Tolnai Napló terjesztéséről DISZ-szervezeteink életéből Az értelmiségi ifjúság ' megyei konferenciája elé Az MDP és a DISZ Tolna mtgyei Végrehajtó Bizottsága, mint lapunk dec. 29-i számában közöltük — 1956 jan. 8-ra összehívta a fiatal értelmiségiek első megyei konferenciáját. Lapunkban folyamatosan közöljük az értelmiségi fiatalok vé­leményét, javaslatait — az ifjú ;ág helyzetéről és az értelmi­ség társadalmi szerepéről. Mai számunkban először Szabó Ká­roly és Vándor Ferenc fiatal orvosok, a szekszárdi Balassa János kórház központi gyakornokainak nyilatkozatát közöljük. Sxuhó Károly — Nyáron végeztem a pécsi egyetem orvostudományi ka­rán. Négy hónapja dolgozom a szekszárdi kórházban. Ez idő alatt az orvosokon kívül másokkal nem sikerült meg­ismerkednem. Pedig meggyő­ződésem, hogy a városban igen sok, hozzám hasonló ér­deklődésű és problémájú fia­tal él és dolgozik, akikkel ta­lálkozhatnánk és igen haszno­san tölthetnénk szabad időn­ket. Egymás látókörét tágít­hatnánk és a társadalmi érint­kezés során esetleg segíthet­nénk is egymásnak. A be­szélgetések során kicserélhet­nénk gondolatainkat közösen vitathatnánk meg közös gondjainkat és talán így ösz- szefogva jobban is segíthet­nénk azokon. Ezért nagyon jónak tartom, hogy a párt és az ifjúsági szövetség összehívja a fiatal orvosokat, mérnököket, agro- nómusokaf, tanítókat és egy konferencián együttesen vi­tatják meg a mi társadalmi szerepünket, gondjainkat és feladatainkat. A magam részéről igen jó­nak tartanám, ha a közeljö­vőben a párt segítségével si­kerülne megoldani az értel­miségi klub ügyét. Magam is szívesen eljárnék oda ... És minden bizonnyal, a külön­böző foglalkozású értelmiségi fiatalok közelebb kerülnének egymáshoz. Beszélni kell a mi dolgunkról és ez a konfe­rencia alapja lehet további kapcsolataink erősödésének. Á Szekszárdi Városi Pártbizottság értesíti az alapszerveze*ek sajtó felelőseit és népnevelőit, hogy a Tolnai Napló terjesztéséért felyé ajritííiőt 1956. január 31-ig meghosszabbítja. Bú&akalássz Ts&*hen..* vásároltak. Amikor meghozták a rádiókat, a két asszony, Kovácsné és Csörgőné egymás­mellé rakták és versengtek, hogy melyik szebb és jobb. A „szépségversenyt” nem tud­ták ketten eldönteni, mert mindkettő szép, jónak is nagyon jó mindkettő, de végül összehasonlítot tők a vásárlási blokkokat. Kiderült, hogy Ko­— Már csak a kérő hiányzik ... vácsék rádiója valamivel olcsóbb volt, mint Csörgőéké. Kovácsné úgy érezte, hogy most „csorba” esett az önérzetén, mert elvégre nekik is tellett volna drágább rádióra, és rá akarta beszélni férjét, hogy cseréljék vissza a készülé­ket egy drágábbra és kifizetik a különbözeiét... Oláh Jánosék a sok tsz-taggal együtt disz­nót öltek az ünnepekre. Egy 170 kilósat. A másik, amit szintén levágnak, még az ólban hízik. Már olyan kövér, hogy alig lát, de úgy tervezik, hogy addig hizlalják, amíg eszik, mert egész évben sok szelet szalonna és sonka kell a nagy családnak. Oláh Marika eladó sorba került. Az anyja már kezdi gyűjtögetni a stafirungot. De meg kell hagyni, Marika nemcsak a kérőket várja, ha­nem szorgalmasan dolgozik is, közel 200 munka egységet gyűjtött össze az idén. Most az ünne­pekre természetesen — mint afféle fiatal leányzó — ismét új tetszetős ruhában akart megjelenni a bálban. Erre édesanyja vásárolt neki egy gyönyörű sötétkék rakott ruhát. Csörgő Mihályné a rádió mellett még egyéb meglepetést is szánt a családnak az ün­nepekre. A kisgyereknek ruhát, férjének pedig egy pár szép ünneplő csizmát vásárolt. A tsz­— Mit szól a csizmához Gyulaji elvtárs? párttitkárának, Gyulaji János elvtársnak mu­tatja a csizmákat és „szakvéleményt’’ kér tőle, hogy vajon megelégszik-e majd férje az újévi ajándékkal? A' cikk elején szóltunk arról, hogy a tsz tagjai szeretnének itt élni és eszük ágában sincs elmenni innen. Ezt megtoldhatjuk egy másik dologgal: a környék lakói közül már nagyon sokan jönnek Várszeg-pusztára, a Petrovics László új tag disznóólát épít tsz-be. Igaz, egyelőre még lakásproblémák van­nak, de amint sikerül egy-egy lakást létesíte­niük, annak azonnal akad gazdája is valame­lyik környékbeli, faluból, vagy állami gzaaság- ból. Most újév előtt is több család költözött a pusztára. Berendezték az új lakást, ólat épí­tettek a háztáji disznónak és másnap már kezdték is a munkát, hogy minél több munka­egységük legyen nekik is a következő évben. Ha már itt vagyunk az újév küszöbén, be­szélni kell a jövőről is. Bent az irodában most folyik a következő évi tervkészítés. A tsz ve­zetői, kommunistái, tagjai most készítik a jövő­évi tervet. Szép kilátásaik vannak, még az idei­nél is nagyobb jövedelmük lesz, ha minden részletében teljesítik a tervet. A Búzakalász Tsz tagjai olyan emberek hogyha egyszer valamit elhatároznak, azt valóra is váltják és így biztosan mernek a jövő elé nézni. Minde­nekelőtt elhatározták, hogy gyarapítják a közös állatállományt. Jelenleg 22 hasas tehenük van, építenek egy 60 férőhelyes istállót, ezenkívül tejszeparátort. Vásárolnak két ötlóerős vil­lanymotort a répadaráló, szecskavágó meghaj­tására. Ez körülbelül 10 000 forintba kerül. — Vásárolnak egy szalagfűrészt 12 000 forintért, 8 új kocsit, 4 pár lószerszámot, négy 48 pégy- zetméteres ponyvát, öntözőkocsit a kerté­szethez. A szövetkezet tagjaira tehát boldog újév köszöntött, maguk mögött hagytak egy ered­r\ Naponta járatják a hasas teheneket. ményekben gazdag esztendőt és megkezdték a következő évet, amely még szebb kilátásokat mutat Várszeg-puszta lakóinak. BODA FERENC. Vándor Ferenc Már másfél éve dolgozom a szekszárdi kórházban. Ez az idő mégis kevésnek bizo­nyult ' társadalmi életem szempontjából, mert a város­ban még ma sincs ismerősöm. Nincs olyan hasonló helyzetű fiatal értelmiségi házaspár, akihez eljárhatnék. — Közel harminc hozzám hasonló fia­tal orvos dolgozik ebben a kórházban és megvagyunk a magunk szűk kis világán be­lül. Sokszor hallottam már, hogy az orvosok elkülönítik magukat a várostól, más területen dolgozó fiataloktól, de ahogy én látom, ugyanezt mondhatnánk a tanárokra, mérnökökre és a különféle hivatalokban dolgozó egyéb értelmiségi csoportokra. Az értelmiségen belül is különö­sen a kezdő fiatalok és a már egzisztenciát teremtett ,,öre­gek’’ között, meglehetősen nagy a szakadék. — Tovább menve az egyes szakágak kapcsolatában is ez a helyzet. Ezért sokat várok a fiatal értelmiségiek első megyei konferenciájától. — Remélem alap lesz majd arra, hogy az egyetemekről most kikerülő fiatalok egyre jobban bekap­csolódjanak a város, a megye társadalmi életébe ... Hogy szavunkat, véleményünket hallathassuk, meggyőződésem hogy a társadalom szocialista átalakításában igen sokat se­gítene egy értelmiségi klub. Itt vitákat, előadásokat is szervezhetnénk, — amelyek előbbre vinnék tudásban és életfelfogásban a város és a megye értelmiségének fejlő­dését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom