Tolnai Napló, 1955. december (12. évfolyam, 281-307. szám)
1955-12-10 / 289. szám
1 Tolnai H XII. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM. & Világ proletárjai egyesüljetek r A MAI SZÁMBAN: Erdei Ferenc üdvözlő beszéde a Német-Szovjet Baráti Társaság kongresszusán (2. o.) — Tapasztalatok a sárpilisi Márciusi Ébredés pártszervezetének agitációs munkájáról (3. o.) — A film a szocializmus építésének nagy segítője (S. o.) — Gondolatok egy építkezésről (3. o.) V._______________________________________J MDP TOLNAMEGYEI PA'RTBIZOTT5AGA'NAK LAPJA AHA: 50 FILLÉR. SZOMBAT', 1955. DECEMBER 18. HÍREK a megyéből mm! 27 ®E©r formt®! osztanak ki iöldjáradék elmén a dombóvári Rákóczi TSZ-ben Sok dolgozó paraszt, főleg középparaszt azt mondja, hogy azért is nem szívesen lép be a tsz-be. mert csak úgy Ingyen oda kell adni 10—12 hold földjét. Ez az állítás nem helyes. íme itt a bizonyíték: A dombóvári Rá kóczi TSZ-ben elkészült már az 1955-ös gazdasági év mérlege. A tiszta jövedelemből elsősorban a tartozásokat fizette ki a tagság, majd a munkaegységekre kiosztható pénzből levonták ami a bevitt fölszerelések és földek után esedékes. A termelőszövetkezeti tagok te5085 dolgozó paraszt teljesítette vállalását Napjainkban is folyik az egyé nileg dolgozó parasztok közötti verseny, részben mezőgazdasági vonalon, de leginkább beadási kötelezettségük teljesítése érdekében. Ennek következtében egyre több azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik minden cikkféleségből, állat és állati termékekből határidő előtt tettek eleget az 1955-ös évi beadási kötelezettségüknek. Amint a begyűjtési hivatal legutóbbi versenyjelentéséből kitűnik, a nem egészen 6000 versenyben lévő dolgozó paraszt közül eddig 5006 teljesítette vállalását, illetve eleget tett egészévi beadási kötelezettségének. hát földjáradékot kapnak. Fokozatosan megkapják a közösbe be vitt állataik és felszerelések, valamint földjük árát. A dombóvári Rákóczi TSZ-nél például csak ebben az évben, illetve az 1955-ös gazdasági évben • 27 918 forintot osztanak ki földjáradék címén. A többi között Allp Imre 12 holdja után a zárszámadási közgyűlésen 2 667 forint földjára dékot kap. Soós Ferenc 5 hold földje után 1095 forint földjáradékban részesül. Hősies munkát végeztek az elmúlt betekben a csibrákl Viharsarok TSZ tagjai A szokatlanul sok őszi eső súlyos akadályokat gördített az őszi mezőgazdasági munkák elvégzése elé Csibrákon. — Az egyébként jó termést Ígérő cukorrépát víz borította. Ezenkívül még több nagy tábla föld víz alatt állt. Ez annyira akadályozta a munkát, hogy alaposan megkéstek az őszi vetésekkel és betakarítással a tsz tagjai. Már úgy látszott, hogy veszendőbe megy kapásnövényeik termésének egy része. De nem adták fel a reményt. A nehézségekkel dacolva, áldozatos munkával befejezték az őszi kalászosok vetését is. Bár nehezen, de felszedték a cukorrépát is. Most már csak a szállítási munkák egyrésze van vissza. De ez is gyorsan fogy. Amint Csirik László, a tsz elnöke mondja a tsz fogatosai mindennap szállítják az ősziek termését, sőt, a cukorrépa mielőbbi elszállításához a helyi erdőgazdaság is megígérte segítségét. Az őszi mezőgazdasági munkák elvégzésében sokát segítettek már a csibráki Viharsarok TSZ új tagjai is. Egy-két kivétellel ,mind a 15 új belépő részt- vett már az őszi mezőgazdasági munkában. Erősödik, gyarapodik a szakcsi Űj Élet TSZ a z őszi mezőgazdasági munkákkal, — az őszi mélyszán- -rí*- tás kivételével — teljes egészében végeztek a szakcsi Uj Élet TSZ tagjai. De azért nem hagyták abba a munkát, nem húzódnak be a meleg szobába most sem. Rendbeteszik gazdasági udvarukat és teljes erővel erősítik, szilárdítják szövetkezetüket. Czép eredmények születtek az Uj Élet TSZ-ben, ame- ^ lyek biztos alapot teremtettek ahhoz, hogy a község dolgozó parasztjai megszeressék a közös gazdálkodást. A tsz kommunistái, élenjáró tagjai és a tények jól agitálnak a közös gazdálkodás mellett. Miben nyilvánul ez meg napjainkban? — Idős Právics János a tsz egyik tagja ezt írta szerkesztőségünknek ezelőtt pár nappal, hogy az elmúlt héten 9 új tagot vettek fel a tsz-be. Mire Právics elvtárs levele szerkesztőségünkhöz ért, módosítani kellett a közölt számadatot. Eképpen: „Termelőszövetkezetünkbe egy hét alatt nem kilenc, hanem 11 új tagot vettünk fel, — jelenti Kállai Béla elvtárs szövetkezeti elnök.” Az új belépők között vannak Szappanos Mihály, Dózsa Ferenc és felesége. 1 szakcsi Uj Elet TSZ új tagjai mindennap eljárnak a tsz-be, ismerkednek a közös gazdasággal, már részt- vesznek az 1956-os év termelési tervének elkészítésében. Jól dolgozik a begyűjtési állandó bizottság Nagykónyiban Márcsak imitt-amott lehet látni lábonálló kukoricaszárat és még annál is kevesebb töretlen kukoricát a nagykónyi határban. Becsületes, szorgalmas emberek lakják ezt a községet, iparkodnak, mert jól ismerik azt a közmondást: ,,Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”. A község dolgozó parasztjainak túlnyomó többsége mindig jól veti ágyát, vagy pontosabban igyekszik minél többet termelni, s állam irán ti kötelezettségét maradék nélkül teljesíteni. Ezen az őszön is ez történt. A nagykónyiak túlnyomó több sége idejében betakarította az őszi kalászosok termését,-s ezzel egyidőben teljesítette beadási kötelezettségét is. Ennek következtében Nagykónyi község napraforgóból és kuko ricából 100 százalékig teljesítette begyűjtési tervét, burgonyából is csak néhány mázsa adóságuk van már a nagykónyiaknak. Ez a jó eredmény, a tanács és a begyűjtési hivatal jó munkája nyomán született meg. De nem lebecsülendő az a lel kés, odaadó közreműködés sem, melyet az állandó bizottság tagjai tettek: Szigeti György, Fillinger Mihály, Győri János és az állandó bizottság többi tagjai amellett, hogy elsőnek tettek eleget kötelezettségüknek, nép nevelőmunkát is végeztek. Meggyőző szóval magyarázták meg gazdatársaiknak, hogy beadási kötelezettségük teljesítése elsőrendű kötelesség, és nem utolsó sorban érdek is. Megtartották a zárszámadási közgyűlést a faddi Búzakalász TSZ-ben. Nem mindennapi esemény zajlott le e hónap 3-án a faddi Búzakalász TSZ-ben. Az esti órákban ünneplőbe öltözött nők és férfiak gyűltek össze, hogy megvitassák az elmúlt gazdasági évben mit tettek jól és min kell javítani, hogy 1956-os évben még jövedelmezőbb legyen a Búzakalász TSZ. A zár számadási közgyűlésen ismertette az elnök, hogy miből, mennyit osztottak egy-egy munkaegységre. így búzából 4,3 kiló, burgonyából 1 kiló, árpából 1 kiló, répából 2 kiló és így tovább. Mindezt összevetve, 32 forintot ér egy-egy munkaegység a Búzakalász TSZ-ben. A tagság megvan elégedve a részesedéssel, mindenkinek jut bőven ruhára, cipőre. Kovács János tehenész például a többi között világvevő rádiót vett a részesedésből. De rajta kívül is sokan vásároltak ruhát, cipőt, rádiót és egyéb mást. KOVÁCS SÁNDOR levelező. Műszaki tanácsadás a Tolnai Selyemfonógyárban Alig egy hónapja működik a Tolnai Selyemfonógyárban a műszaki tanácsadó bizottság. — Az a feladata, hogy felkarolja a dolgozók ötleteit, segítse kidolgozni az újításokat: elkészíteni a szükséges rajzokat, számításokat és a dolgozókkal együttműködve, megoldja á gyárban felmerülő műszaki problémákat. A bizottságnak Szászi Bélp gyártásvezető, újítási felelős az elnöke, a tagok pedig a legjobb műszaki és fizikai dolgozók sorából kerülnek ki. így a bizottság tagjai Friedrich Gyula főmérnök, Kovács János technológus, Bücher Ferenc villany- szerelő, Prantz Antal lakatos, ifj. Tóth István villanyszerelő. Amikor látogatást tettünk a Tolnai Selyemfonógyárban, a bizottság éppen Igali Gyulának, a többszörös újító lakatosnak, ötletével foglalkozott. A cérnázóban eddig üvegedényben tartották a foltok tisztítására használt benzint. A tárolásnak ez a módja tűzveszélyes, így a legutóbbi tűzrendészet! ellenőrzés alkalmával felszólították a gyár vezetőit, hogy a benzin tárolására bádogkannát használjanak, Szabad Imre elvtárs, a gyár igazgatója, utasítást adott bádogkannák vásárlására. Igali Gyula azonban elvállalta, hogy ő házilag készít benzinkannákat, mégpedig nem is akármilyent, hanem olyat, amit szabá. lyozni lehet, hogy csak annyi benzin folyjon ki belőle egy- egy alkalommal, amennyi éppen szükséges. Igali elvtárs ötlete eredményesnek mutatkozik. Most a mű szaki tanács segít neki a kannák tervrajzának, technológiájának kivitelezésében, megoldásában. Bartók ünnepség Bnnyhádnn December 4-én ünnepély keretében emlékeztek meg Bonyhá- don Bartók Béláról. A járási kul- túrház, a TTIT az iskolákkal karöltve emlékezett meg Bartók ha lálának 10. évfordulójáról. Bottá Rezső a zeneiskola vezetője mon dott bevezetőt. Méltatta a nagy magyar zeneszerző érdemeit Rá mutatott azokra a nagy alkotásokra, melyek Bartók nevéhez fűződnek. Ismertette a ritka tehetségű művész külföldi sikereit, annak hősi küzdelmét a fasiszta elnyomók ellen. A nagy tetszéssel fogadott bevezető után Bar tók műveket adtak elő a középiskolai diákotthon növendékei, általános iskola tanulói, a járási kultúrház zeneiskolás tanulói és nevelői. Ünnepi Vásár Kajdacson és Györkönyben A földművesszövetkezetek áru és divatbemutatók, karácsonyi vásárok rendezésével segítik a falusi lakosságot az iparcikkek és a karácsonyi ajándékok beszerzésében. A dolgozó parasztok örömmel fogadják, hogy a földművesszövetkezetek ügyükbe viszik az iparcikkeket. Például a kocsolai földművesszövetkezet a tsz-nél zárszámadáskor tartott árubemutatót és a tsz tagok 41 000 forint értékű iparcikket vásároltak. Kér ték a földművesszövetkezetet, hogy máskor is rendezzenek áru bemutatót. A szekszárdi földművesszövetkezet december 15-én Kajdacson és 22-én Györkönyben tart karácsonyi vásárt és bőséges áruválasztékot biztosít cipőárukból, férfi, női és gyermek konfekcióból, gyapjú és pamut szövetekből, kötött és divatárukból, játék árukból, stb. juj, de gyönyörű Megbeszélték a jövő évi tervet a kistápéi Új Élet TSZ tagiai Szombaton múlt egy hete, este úgy 6 óra felé megélénkült a kistápéi párthelyiség környéke. Az Uj Elet TSZ tagjai jöttek ide össze, hogy a vezetőséggel együttesen megbeszéljék a téli hónapok feladatait és azt, hogy mit termelnek 1956-ban. A vezetőség ismertette a tervet, s a tagság javaslatával kiegészítve, „megszületett” az 1956-os év tavaszi vetésterve.A nemrég alakult kistápéi UJ Elet TSZ tagjai 175 holdon termelnek őszi kalászost és 192 holdon tavaszi vetésű növényeket. Mivel a termelőszövetkezet földjeinek túlnyomó többsége alkalmas az ipari növények megtermelésére, ezért a közgyűlés úgy határozott, hogy 80 holdon szerződéses növényeket termelnek. Készülnek a karácsonyi vásárra a szekszárdi üzletek, sok új árucikk, ajándéktárgy kerül a kirakatokba. A gyermekek leginkább a Sport és Játékbolt kirakata előtt állnak meg és gyönyörködnek a szebbnél szebb játékokban. Megkönnyítik az úttörők és a középiskolások mozi- és múzeumlátogatását A Népművelési Minisztérium Országos Moziüzemi Igazgatósága, a DISZ Központi Vezetőségével és az Oktatásügyi Minisztériummal egyetértésben, — utasítást adott ki az úttörők és a középiskolások mozilátogatásának megkönnyítéséről. E szerint az úttörők és a középiskolások valamennyi mozi hétköznap délutáni első előadását, továbbá a vasár- és ünnepnapi matinéelőadásokat a budapesti és a vidéki nagyvárosi bemutató mozikban 1,50 forintos, a többi moziban egyforintos egységes helyáron látogathatják. A jegyeket a moziüzem igazgatóságától az iskola, vagy a DISZ-szervezet kijelölt felelőse igényelheti. A legkisebb igényelhető mennyiség 10 darab. Az Országos Moziüzemi Igazgatóság utasította a moziüzemi vállalatok vezetőit, hogy a téli szünidő bármely napjára úttörők és középiskolások számára egyforintos helyárral matinékat szervezzenek, amennyiben a tanulók a mozi férőhelyei nek legalább 80 százalékát igénybe veszik. Ezekre az előadásokra a csapat kívánsága szerint választhat filmet. Ilyen külön előadásokat vidéken a megyei moziüzemi vállalatnál lehet igényelni. A Népművelési Minisztérium múzeumi főosztálya lehetővé teszi, hogy az úttörők őrsökben és rajokban, felnőtt kísérő nélkül is látogathassák a múzeumokat. Ilyenkor a múzeum ad kísérőt, aki nemcsak a kiállítás anyagáról, hanem a múzeum történetének érdekességeiről is tájékoztatja a pajtásokat. m