Tolnai Napló, 1955. december (12. évfolyam, 281-307. szám)

1955-12-04 / 284. szám

1955. DECEMBER 4. ^APT-O 3 Ott lessé a» égéssé falu ... A ugusztus 20-án a szek- szárdi Vidám Vásáron Radványi Ferencné 5000 fo­rint értékű árut vásárolt. A körülötte lévő emberek nem akartak hinni a szavainak, amikor elmondta, hogy hon­nan van ez a sok pénz. A fér­je és a fia a szedresi Petőfi TSZ tagjai. Ök keresték. Az emberek kétkedve nézeget­tek rá. — Őszintén beszél, néni? — kérdezték. — Bizony, hogy őszintén. Alig akarták hinni az embe­rek, hiszen olyan sok mindent beszélnek manapság is a tei'- melőszövetkezetekről. Ez az asszony pedig állhatatosan ál_ lítja, hogy a termelőszövetke­zetből van a pénz. Igazat mondott Radványi Ferencné. Férje és fia a tsz- ben egész évi munkájuk ered­ményeképpen több, mint 36 ezer forintot kerestek, - ha a prémiumokat nem is'számol­juk. * N emrégen egy kívülálló járt a Petőfi TSZ-ben. Valamilyen ügyben érdeklő­dött. Ha már itt van az em­A Tolnai Napló szeptember 18-i számában cikk jelent meg válMlaitunkról „Menedékhely, vagy állami vállalat?” címmel, amely felhívta a figyelmet a vállalatunknál lévő ellenséges, nem odavaló elemekre. Ami­kor a cikk megjelent, a mi­nisztériumból lejöttek hoz­zánk és hozzáláttunk a cikk részletes elemzéséhez, majd pedig a vállalat igazgatósága megkezdte a különféle funk­ciók megtisztogatását a nem odavaló elemektől. Természetesen máról-hol­napra n^m lehetett megolda­ni minden problémát, de a cikk megjelenése óta eltelt időben jelentős előrehaladás bér az irodában, akkor pedig csak megkérdezi, mi, hogy van. Nevetett... Azt hitte, be akarják csapni... — Ugyan ... hogy egy ko­csis havonként 2000 forintot?... Még ha prémiummal is ... Ne akarják őt a falhoz állítani. — Itt van — mosolyogva mutatták neki a papírokat. — Tényleg ... * A z irodában Üveges Já- nos elnök, a könyvelő és az agronómus igen nagy munkában vannak. Számol­gatnak, egyik papirt a másik után vizsgálgatják. Készülnek a zárszámadásra. — Milyen eredmény lesz? Mennyi lesz egy munkaegység értéke? — Egy munkaegység értéke 40 forint. Ráadásul a tsz ki­fizette a tavalyról és tavaly­előttről fennmaradt adósságo­kat is. így kívánta minden tag. Azt mondták: „Rójunk Ír az idén minden tartozást, — hogy tiszta lappal kezdhessük az új évet”. A termelőszövetkezet párt szervezete igyekszik népszerű történt a vállalat megtisztoga- tása terén. Először is eltávolítottuk Szabó György brigádvezetőt és Bíró János kovácsmestert, akik közül Szabó tovább­szolgáló főtörzsőrmester, Biró pedig nyilasvezér volt, és leg­utóbb eltörték a lábát egy 10 mázsás, tizenötezer forint ér­tékű bikának. Eltávolítottuk Imre László volt ludovikás tü­zér főhadnagyot, aki sokáig mint építésvezető dolgozott a vállalatnál. Eltávolítottuk Hor­váth József volt csendőrt és több hasonló elemet. Az a tapasztalatom, hogy más helyeken is igen sok nem odavaló elem van, de azokat síteni a tsz eredményeit az egyéni gazdák között. A párt. tagok esténként el-eljárogat- nak a gazdákhoz, sokszor pe­dig a mezőn, a munka rövid szüneteiben, cigaretta, meg pipaszó mellett beszélgetnek a dolgokról, hogy milyen az élet a tsz-ben, milyen lehető­ségei lennének a gazdának és családjának, ha belépnének. — Nehéz emberek ezek a szedresiek — mondja ki véle­ményét Varga János, a párt­titkár. — Sokszor azt hiszi az ember, hogy hiába beszél ne­kik. Azért van eredménye a munkánknak, mert léptek be többen. Komáromi Gergely és Tarr István is gondolkoztak sokáig, mikor Hajdú Lajos, Körösi István, meg a többiek beszélgettek velük, s végül azt mondták: Megpróbáljuk. — Megpróbálták ... Beléptek s nem bánták meg. Ifjú Biró Ferenc is az idén lépett be s már azok közé tartozik, akik a legjobban népszerűsítik a tsz-t. Ilyen pártmunkát nemcsak a párttagok végeztek, hanem nem merik eltávolítani, mert azt tartják róluk, hogy „nél­külözhetetlen szakemberek” és nagy zavar állna be a gaz­daságukban. Ehhez csak any- nyit szeretnék hozzáfűzni, — hogy nélkülözhetetlen szakem bér nincs. Természetesen má­ról-holnapra minden ilyen- visszásságot felszámolni nem lehet, de nagy gondot kell for­dítani az új, megfelelő szak­emberek nevelésére és aklior semmi szükség nem lesz arra, hogy régi csendőrök, katona­tisztek, kulákok és tőkések töltsenek be felelős funkció­kat. SZEKERES JÁNOS igazgató. a pártonkívüliek is, például Szűcs Antal. Radványi Fe­rencné is mindenkinek el­mondja családja példáját. A legutóbbi közgyűlésen, november 25-én 8 új tagot vettek fel. Horváth Józsi bá­csi negyedmagával lépett be. Belépett három családtag is: Bíró Lajos, Szűcs János és Dallos Lászlóné. Ök eddig is ismerték a tsz-t, s mikor a belépésről beszélgettek velük, úgy határoztak, hogy tagok lesznek. Úgy látták, hogy érdemes... * A tsz apraja-nagyja izga- ^ * tottan várja, most de­cember nyolcadikét. Nagy nap lesz ez, a zárszámadás napja. Az ünnepségre meghívják az egész községet. A közgyű­lésre pedig a falu legjobb gaz­dáit, Kis Pált, Balogh Feren­cet és még többeket, hogy sze­mélyesen győződjenek meg a tsz eredményeiről. Legyenek ők a megmondhatói, hogy aki a szedresi Petőfi TSZ tagja lesz, saját boldogulása útjá­ra lép. Nyilt levél az MBP Tamási Járási Párt-Végreliajióbizottságának A Paksi Járási Párt Végrehaj tóbizottság agit.-prop. osztálya értesíti az elvtársakat, hogy az 1955 november 9-én kelt verseny kihívást, melyet a Tolnai Napló példányszámának növelése érde­kében tettek, elfogadja. Vállaljuk, hogy december hó­nap folyamán 200 új előfizető vei növeljük a lap olvasóinak táborát. A verseny során kitűnt elv­társakat, aktívákat, postásokat, népnevelőket stb. jó munkájuk jutalmául értékes jutalomban fogjuk részesíteni. Rigóczki István Ágit. prop. oszt. vez. Cikkünk nyomán: Hozzáláttak a Tolnai Ssrtéstenyésztő megtisztításához az oda nem valé elemektől T és szerepe a kapitalizmusban ros nyilván nem építi át üze­mét kőbalta gyárrá, hanem nylon harisnya gyártására tér át, mert ezt el lehet adni, ez szükségletet elégít ki és jól lehet rajta keresni. 2. A TERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS ELLENTÉTE. A tőkések a lehető legmaga­sabb profit uítáni. 'hajszában állandóan bővítik a termelést, alkalmazva a legújabb gépe­ket. Ezzel növekedik a termé­kek mennyisége minden képze­letet felülmúlóan, elárasztva velük nemcsak a belső, hanem a külső piacokat is. A másik oldalon pedig csökken a dolgo­zók reálbére, növekszik a mun­kanélküliség. Ez annyit jelent, hogy azok­nak a dolgozó osztályoknak csökken állandóan a fizetőké­pes kereslete, amelyek a társa­dalom legnagyobb fogyasztói. Ilyen körülmények között a dolgozók nem képesek megvá­sárolni a növekvő árutöme­get. Óriási árufeleslegek hal­mozódnak fel, nem azért mert nem volna szükség rá — és ezért csak viszonylag felesleg —, hanem azért, mert a dol­gozók keresete ezt nem bírja. Az áru a dolgozók fizetéséhez viszonyítva sok, és ezért van kiáltó ellentét a termelés növe­kedése és a dolgozók fizetőké­pes keresete között. A termelés bővítése, új gépek alkalmazása a kapitalizmusban annyit je­lent, hogy a termelés növeke­déséhez mérten viszonylag rendkívül lassan nő a munká­sok alkalmaztatása. Egy mo­dernebb gép beállítása a tőkés üzemekbe, amely már több em­ber munkáját végzi el mint a régi gép, oda vezet, hogy a fe­leslegessé vált munkások mun­kanélkülivé válnak. Ez ugyan­csak állandóan csökkenti a dolgozók vásárlóképességét. Mindezek a tényezők időnként odavezetnek, hogy az árut nem lehet értékesíteni s a kapitalis­ták csökkentik a termelést, be­zárva százával és ezrével az üzemeket, tömegesen dobva az utcára a munkásokat. A terme­lés minden válság idején a több évvel ezelőtti színvonalra esik vissza. Angliában az 1929-es válság a szénbányászatot 35 évvel, a nyersvas termelést 76 évvel, az acél termelését 23 évvel, a külkereskedelmet 36 évvel ko­rábbi színvonalra vetette visz- sza. Magyarországon az acél ter­melés az 1927. évi 417 000 ton­náról 1932-ben 179 000 tonnára zuhant. Az építkezések majd­nem teljesen szüneteltek. Vál­ság idején a termelő eszközök és árucikkek hatalmas mennyi­ségű megsemmisítése megy végbe. Egész üzemek és kohók kerülnek lebontásra. Az Egye­sült Államokban az 1929—1933. évi válság három esztendeje alatt 92, Angliában 72, Német­országban 28, Franciaország­ban 10 kohót bontottak le. U. S. Á.-ban 6,4 millió ser­tést vásároltak össze és semmi­sítettek meg. Dániában 117 000 szarvasmarhát, Brazíliában 22 millió zsák kávét semmisítet­tek meg. Mindezt nem azért, mert nem lett volna rá szük­ség, hanem azért, hogy levezessék azt a szakadé­kot, amely a termelés és a fo­gyasztás között keletkezett. Mert ezzel látják biztosítva a termelés fellendítését, az áru iránti kereslet növelését és így az értéktöbblet elsajátítását. A gazdasági válságok azon­ban csak időlegesen, bizonyos mértékig hozzák összhangba az egymástól elszakadt termelést és fogyasztást. A válság utáni fellendülés további még na­gyobb válságoknak teremti meg az alapját. Újból és újból nő az ellentét, az üzemen belüli szervezettség és az üzemen kí­vüli anarchia között, valamint a termelés és fogyasztás kö­zött. Ahhoz, hogy a válság megszűnjön, magának a kapita­lizmusnak, a kapitalizmus alap­vető ellentmondásának kell megszűnnie. A tőkés túltermelési válsá­gok meghatározott időközök­ben 8—12 évenként elkerülhe­tetlenül megismétlődnek. A válságok mérhetetlen szén védést okoznak a munkásosz­tálynak, a parasztság zömének, minden dolgozónak. Tömeges munkanélküliséget idéz elő, a dolgozók a termelés csökken­tésének következtében ezer számra válnak munkanélküli­vé. Még a Horthy-rendszer nép­jóléti minisztere is kénytelen volt 1930-ban 500 000 munka- nélkülit beismerni, a valóság­ban azonban ennek többszörö­se volt. A tőkések kihasználva a munkanélküliséget, tovább fokozzák a kizsákmányolást és még a dolgozók bérét is a lehe tő legkisebbre szorítják le. A dolgozó tömegek állandó lét­bizonytalanságban élnek és rettegve gondolnak a holnapra. Sokan évekig nem tudnak munkához jutni és elvesztik szakképzettségüket. A munkás- osztály, hogy megszabaduljon a nyomortól, meg kell szaba­dulnia a kapitalizmustól. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom példáján fellelkesülve a kapitalista országok elnyo­mott dolgozói kommunista pártjaik vezetésével mindin­kább felismerik ezt és elszán­tan gyűjtik erőiket a tőkés termelési viszonyok felszámo­lására, a velejáró válságokkal, munkanélküliséggel, tömegnyo­morral és háborúkkal együtt. Perecsi Ferenc Fehér József párttagsága... Idős arcú, de fiatalos mozgású ember kopogtatott be a pártirodába, és habozás nélkül megmondta jövetelének célját: — Azért jöttem, titkár elvtárs, hogy visszaadjam a tag­könyvemet — jelentette be felpaprikázott hangon és ezzel odatette a titkár elé az asztalra, tisztántartott bőrtokjával együtt. — Én nem úgy képzeltem el a pártot, ahogyan a mi szövetkezetünkben van ... A titkár közömbösen leintette: — Nem kötelezhetjük, hogy legyen a párt tagja. Külön­ben is, kitette a zsebéből a tagkönyvet, ettől a pillanattól maga nem tagja az MDP-nek. Nem udvarolunk senkinek... Az öreg bácsi ezzel sarkonfordult és szó nélkül kiment. Amikor behúzta maga után az ajtót, rátapadt keze a kilincsre, a szíve elszorult, szinte se látott, se hallott, egy gondolat ciká­zott benne, az a néhány szó, amit a titkár néhány perccel ezelőtt olyan nyersen mondott neki: „Ettől a pillanattól maga nem tagja az MDP-nek.“ Ez a gondolat annyira le­törte, marcangolta, hogy még lábai is alig bírták most el testét. De azért megindult és visszament az alsónyéki Világ­szabadság Termelőszövetkezetbe ... Nem mai történet ez, legalább négy-öt éves és abban az időben sajnos nem volt egyedülálló, de szerencsére azok a gyökerek, amelyek az ilyen és hasonló eseteket szülték, egyre inkább megszűnőben vannak. Az egész ott kezdődött, hogy Fehér József bátaszéki dol­gozó paraszt tagnak jelentkezett a néhány kilométerre lévő alsónyéki Világszabadság TSZ-be. De ott szemébe tűnt az is, hogy nem úgy van minden, ahogyan azt az alapszabályban olvasta. A tagok az elnöki irodába jóformán be sem mernek menni, az elnök úgy viselkedik, mint egy régi intéző, és aki jóbarátja, rokona volt, annak csurrant a közösből, aki pedig nem, annak legfeljebb cseppent. Fehér József mindjárt azt mondta: „ki emeljen az ilyen dolgok ellen szót, ha nem éppen a kommunisták.“ Számolt azzal is, hogy még ebben a szűkebb környezetben sem lesz könnyű az ár ellen úszni, de azt mondta: ,.Ha 19-ben a fe­hér terror idején ki mertem állni a párt ügyéért, fegyverek­kel harcoltam a Tanácsköztársaság megvédéséért és alig tudtuk elkerülni Szekszárdon a kivégzést — miért ne mer­nék most meggyőző szavakkal kiállni azért, amit a párt jó­nak tart?“ Úgy gondolta, hogy ennek a problémának a felvetésére legalkalmasabb a taggyűlés. A legközelebbin fel is szólalt. Amikor az elnököt szóbahozta, a titkár leintette azzal, hogy „az nem ide tartozik, ne személyeskedjünk, szól­junk a tárgyhoz.“ Később megtudta, hogy a tsz-ben kialakult egy rokoni­baráti klikk, ebbe beletartozott az akkori párttitkár is és ez a 3—4 ember irányította a szövetkezetei — önkényesen, kis- királyoskodva és a többieknek csak munkához volt joguk, de ahhoz nem, hogy beleszóljanak a tsz ügyébe. Fehér József sokáig szilárdan kiállt igazsága mellett, a tagok közül sokan támogatták is, de nem tudták megtörni a kiskirályoskodók hatalmát. Sőt, az akkori demagóg párttit­kár odáig ment, hogy megfenyegette: — A felsőbb szervek figyelmeztettek, hogy zárjuk ki a pártból Fehér Józsefet, ha nem viselkedik rendesen. Tehát így viselje magát... A „felsőbb“ szervek minderről semmit sem tudtak, de ez az eset, ez a — mondjuk meg nyíltan — hazugság, pilla­natnyilag megingatta Fehér Józsefben a pártba vetett hitét: megsértődött, mert nem tartotta igazságosnak a választ, amelyet a pártért való kiállásáért kapott. , Nem adunk teljesen igazat Fehér Józsefnek sem, mert a hibáknak, még ha nagyok voltak is, nem szabad lett volna azt eredményezniük, mint az ő esetében: végülis feladta a harcot és vitte a tagsági könyvet a pártirodára. De alapjai­ban nem volt helyes a pártszervezet akkori titkárának a mód­szere sem: nyersen beszélt vele és minden jog nélkül egyedül ki­zártnak minősítette a pártból Fehér Józsefet, ahelyett, hogy elbeszélgetett volna vele, megnézte volna a dolog hátterét és biztató szavakkal további harcra lelkesítette volna Fehér Józsefet. így aztán Fehér József hiába eszmélt fel a pillanatnyi felhevülésből, akkor már nem volt a párt tagja. Hű maradt azonban továbbra is a párt eszméihez, azok­nak az eszméknek a követője maradt, amelyekért fegyverrel is harcolt. Nem volt könyve, nem kapott „felsőbb“ szervek­től biztatást sem, elvhű társainak egy részét a kiskirályok kizárták a csoportból, de ő továbbra is szót emelt az igaz­ságért, a közös vagyon megvédéséért, a jövedelem igazságos szétosztásáért. Újságot olvasott, rádiót hallgatott, tudta, hogy a párt saját soraiban is kérlelhetetlen harcot folytat a marxizmus-leninizmus eltorzítói ellen és a tsz-ben sem mehet így a végtelenségig. Dolgozott és agitált a szövetkezet felvirágzásáért. Évről évre minden nap többször megjárta a többkilométeres utat Bátaszékt-ől a tsz-ig, hogy egy napot se hiányozzon a munká­ból. Végülis azok kerültek felülre, akik a közösségért dolgoz­tak, akik nem fejőstehénnek tartották a szövetkezetei, ha­nem munkájuk árán igyekeztek felvirágoztatni: megdöntöt­ték a kiskirályok hatalmát. Papp János volt „kiskirály“ el­nököt még a szövetkezetből is kizárták. Négy-öt hónappal ezelőtt, Lázár elvtársat választották meg elnöknek, aki so­káig irányította a szedresi Petőfi TSZ munkáját. Mostaná­ban tehát Fehér József új, megváltozott, igazi szövetkezeti légkörben dolgozik, mint a növénytermesztési brigád egyik tagja és 70 éves létére az idén is mintegy 350 munkaegysé­get gyűjtött össze. Nemrégiben pedig ismét kopogtatott a pártnál, szeretné, ha ismét párttagsági könyvet hordhatna a szíve felett, a belső zsebében... Boda Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom