Tolnai Napló, 1955. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1955-11-06 / 261. szám
Éljen a kommunizmust építő nagy szovjet nép! > ► IRODALOM * MŰVÉSZET * TUDOMÁNY Ismerd meg megyénket Ci I. Cikó község legelső telepesei a Földközi-tenger kisázsiai mellékét Lakták, onnan nyomultak Görögországon át a Duna mentén felfelé. Vándorlásukat a folyók irányában folytatták és településüknél is ezeket a helyeket választották. Cikó község északi részén levő hegylánc természetalkotta, tág öblöt képez. Itt terjedelmes bronzkori telep és öntőműhely létezett. Az egész terület kopár legelő, melynek egyik vízmosásos szakadékéban az 1300-as évek elején a csordás egy nagy edénybe rejtett temérdek bronz eszközt talált, melyet egy bonyhádi kereskedőnek adott el. — (Később nem sikerült megtudni, hogy hová kerültek.) Nagyobb esőzések esetén egyes darabokat még mindig találnak ugyanazon a helyen. A római korból Cikó község határában két római pénz van a szekszárdi múzeumban: Claudius II. Gótikus és Constantinus I. Magnus. A cikói népvándorlási sírmező két tágas völgy találkozásánál egy hegyláncnak a végénél fekszik, ahonnét remek kilátás tárul az egész környékre, s a völgy legalsó részétől egészen a hegytetőig terjed. E hely emberemlékezet óta műveletlen s jelenleg is alig használható kopár legelő. E helyen a népvándorlás előtt is több népcsoport lakott. A népvándorlás korában pedig több csoport telepedett itt le, mert a vidék igen kedvező helyen fekszik. Rengeteg sírt bontottak fel e terjedelmes sírmezőből. A sírmező legkomolyabb kutatója Wosinszky Mór volt. A honfoglalás megváltoztatta a vidék arculatát. Egybehangk ó zó kutatások szerint a Völgység legnagyobb része kevés erdejével, lösztorította fennsíkjaival, bő füvek rétjeivel a fejedelmi törzs nemzetségei szállásbirtokául szolgált, akárcsak a szintén sík, dombos Külső- és Be'ső-Somogy és a Mezőföld. — (Kcgutowitz: Dunántúl és Kis- Alföld, II. k.) A XII. században II. Géza johannitákat telepített Esztergomba. 1187-ben Esztergom kolostorának már 6 filiálisa volt, köztük Széplak a mi községünk határában. E kolostor csakhamar önállósította magát. A jo- hanniták betegápolók — lovagok és papok voltak, ezért minden kolostornak kórháza is volt. Az ápolt betegek később hálából odazarándokoltak, s így lettek a kolostorok zarándok- helyek. A XV. században a község népes és magyar jellegű volt. Ennek jellemzésére érdemes itt rnegemlíteri, hogy a török itt virágzó kultúrát és kereskedelmet talált. Ebben az időbep a megye földesurai, Héderváryak, Tamásiak, Rozgonyiak, Szerecse- nek, Majosok, Gyulafiak, Töttö- sök, Kanizsiak, Kállaiak, Parlagiak és Ördögök voltak. Egy 1498-ból fennmaradt okirat a Cikóval szomszédos Széplak községet, mint „Cívis in oppido Széplak” említi, mely akkor a fehérvári prépostsághoz tartozott. 1526 után a cikói völgyben fekvő Mária-Széplak vagy Szent Máriafalvát a török tel- je~en feldúlta, csak a dombon álló templom csonka boltívei hirdetik, hogy ott valamikor népes magyar község lehetett. (Folytatjuk.) Kellemes meglepetés ... Egy néző megjegyzései a Tolnai Selyemgyár operett-esljéről Amikor Hegedűs elvtárs az Operett-est rendezője azzal fogadott a Tolnai Selyemgyár kutúrtermében, hogy 26 számmal szerepel az együttes, meg mondom őszintén, vegyes érzelmekkel foglaltam helyet. Mindig az volt az elvem, hogy keveset, de jól, — gondoltam — itt úgy látszik, nem így vélekednek. No, jó, jó, ha még az Operaház énekesei sze repelnének, dehát a Selyemgyár kultúrcsoportja! Tizenhat próbával akarják ekek megszólaltatni Lehár—Kálmán—Huszka gyönyörű muzsikáját? Végre felgördült a függöny. Hát elég szép a színpad, jó a világítás, ízléses a kék díszlet a fehér függönnyel, a zenészek is rokonszenvesek, — motyogtam magamban — de ki lehet vajon a műsorközvetítő? — Mintha láttam volna már valahol. Igen ... persze... Bajza Anna. Kicsit megváltoztatta a földigérő fekete ruha. De mit is mond? Költemény ez, vagy bevezető szöveg, de vajon honnét vették, ki írta? Mert hogy ilyen bevezető szöveget nem mindennap hall az ember az egvszer biztos. A többi ezután következett. A zenekar bámulatos össz- játéka, Szabadfi Mária, Wit- tinger Margit, Zsidó—Schmidt kettős, Rencz Antal és Márkus László meglepően jó szereplése. A „János vitéz”-ből vett legjobb részletek a mesék birodalmába ragadtak, maid szerelmes szívvel jártam tavaszi virágok között, csalódva, összetörve rohantam téli fagyos tájakon, kacagtam a polgári szerelem cikomyás bókjain, gyertyafényes csárdában mulattam cigányzene mellett. Szóval bejártam a zene csodálatosan ragyogó, csilingelő birodalmát, megrészegülve, má- morittasan. A végén véleményt kértek tőlem. Ilyenkor persze „rá kell mutatni a hibákra is...” Megpróbáltam visszaemlékezni a zavaró körülményekre. Igen, néha műsor közben ajtókat csapkodnak valahol, aztán „átsuhant” egy-egy járó kelő kopogó cipőben a termen. Zavart az is, hogy Rencz Antal és Márkus László nem tudták jól a szöveget. Rencz Antalnak súgtak, Márkus László pedig papírról énekelt. Egyik sem volt helyes. Annál is inkább nem, mert aki szereplés közben szöveg- problcmákon gondolkodik, az nem tud figyelni eleget a dallamra, hangszínekre, mozgásra, arcjátékra stb. Megkérdezték azt is, kit tar tok legjobbnak a szereplők közül? Ezt nagyon nehéz lenne eldönteni. Wittinger Margitnak egyedülálló hangja van, Szabadfi Mária jó hangja mellett, egész lényével a szerepben élt, valóban szívvel énekelt, Zsidó Katalin és Schmidt János ragyogó komikumérzéküket csillogtatták meg. A zenekar is kitűnően oldotta meg nehéz feladatát. A végén még azt is megtudtam, hogy összekötő szöveget az együttes tagjai kollektiven, saját maguk állították össze, Hegedűs József pedig, az együttes tanítója, rendezője, a zenekar hangszerelője, nem hiva'ásos rendező, nem is hivatásos zenész, hanem a szekszárdi tanács kereskedelmi csoport vezetője. Amit ekkor éreztem, azt úgy hívják, hogy: kellemes meglepetés. —is— Gurszky István: Bíbor lett az ég Október volt... Vad szél söpörte szét a rőt avart borzongó fák alatt. Már bontogatta szürke üstökét Szeged felett a lomha alkonyat. Csend volt, de olykor bíbor lett az ég, ágyúk torkából füstös láng csapon, tompán dörrent közel s a messzeség s megzörrentek a bezárt ablakok. Félkilenc volt — vagy féltíz? ... Nem tudom, elszállt belőlem a percek nV°ma, de most is. látom: a Sugár-útón megjelenik az első katona — vállán köpeny, kezében fegyvere, csizmája nyomán szikiit ver az út s a pincénkbe vígan kiáltja le, hogy mi is megértsük: „Vájná kapui!" Kovács Ferenc: Az új világ formáiban Az Idő, — mely az Ember által ma már a Jövendővel tárgyal, — úgy siet, mint a telt keblű ár (előtte szabad a határ ...) És benne, mint kohóban az érc, izzik a tett, a szív, az ész s az új világ kemény mintáiba' szebbé és szilárdabbá válik a nagymulti Eszmék igéje s zeng a szerszámok zenéje. — És — gyermekünk, unokánk hálával gondol majd e korra, amely a múltat szétmorzsolta, hogy máslombú fák virágai s a fáknak gazdagabb árnyai egykor még több derűt hintsenek azokra, kik még nincsenek! — Magyar forradalmárok Szibériában Kiss János elvtárs visszaemlékezése 1955 szeptember 26. Az elkésett nyári nap vidáman mosolyog a párás, ködös reggelen át, a tér felett zengve száll a megafon pezsdítő muzsikája, frissen mosdott, piros arcú fiúk és leányok sietnek az iskolába, nagy kosarakból számlálják a ropogós, jóízű dombóvári kenyeret, az íróasztalok mellett még néma csend, csak az igazgatói iroda ajtaján kattan zár s gondosan fésült, jellegzetes egyenes •tartással belép Kiss János igazgató. A falon a Szovjetunió térképe, amely a nagy természetátalakító tervek megvalósulását ábrázolja, — szemben Magyarország térképe, kis könyvállványon Lenin és Sztálin sorozat, néhány klasszikus, de túlnyomórészt szovjet szépirodalom, az íróasztal szélén a Pravda és a Szabad Nép összehajtott példánya. — Ma, harminckilenc esztendeje — mondja Kiss Jáncs elvárs, — hogy az első világháború alatt orosz fogságba estem, majd a forradalmi harcok egyik legjelentősebb gócpontjába, Ivanovóba kerültem. Ha visszatekintek életemen, amely eseményekben, harcokban, megpróbáltatásokban igen gazdag és soksok őrömben is — ez a dátum adott életemnek igazi tartalmat és fordulatot. — Hogy miért? ... Ott voltam a forrásnál... A forradalom átalakító erejét, meggyőző hatalmas lelkesedését a magam szemével láttam, nem egy fegyveres akcióban vettem részt s Szibériától Moszkváig láthattam az orosz nép szabadságvágyának mindent elsöprő megnyilvánulásait. — Mindezeket leírtam önéletrajzomban. íme, néhány kiragadott részlet. „SZKORA MIR BUDJET...“ A forradalom kitörése előtt néhány héttel őrségünk parancsnoka, Matvejev szakaszvezető, jelentőségteljesen — mondogatta, hogy nemsokára nagy dolgok fognak történni. Amint később megtudtam, a szakaszvezető a bolsevik ja- csejkának volt a tagja. Napokon át nem kaptunk újságot. Néhány nap múlva azonban megjelentek az első lapok, amelyek meghozták az első forradalmi híreket is. Akkor jött meg a Pétervári Munkástanács Híreinek első száma. Ez forradalmi újdonság volt s társaim nagy áhítattal hallgatták az újság forradalmi tónusát, megpezsdí- tette vérünket. Mintha megváltozott volna körülöttünk a világ, mosolygó, vidámarcú emberekké lettek az oroszok, örömmel bszélgettek velünk s örültünk mi foglyok is, mert az oroszok harsogva mondogatták: — „Szkora mir budjet, szkora pajdjote domoj”. — „Nemsokára béke lesz, nemsokára hazamehettek”. SZABADABBAK LETTÜNK... Az igazi szabadság éltető melege azonban decemberben jutott el hozzánk. Időközben ugyanis elutaztam Ivanovó- ból — ahol többek között Ligeti Károly elvtársat is megismertem, akiket a fehérek a szibériai puccs alkalmával kegyetlenül meggyilkoltak, s akinek Omszk népe, tudomásom szerint, szobrot állított — s a szibériai Trojczkossawsk- ba kerültem. Itt kaptuk a hírt, Lenin elvtárs vezetésével a Bolsevik Párt vette át a hatalmat. Rövidesen megalakítottuk az „Internacionalisták Szervezetét”, mi hadifoglyok külön is megünnepeltük Marx születésének 100. évfordulóját. Igazi szerepünk csak most kezdődött. Nem egyszer az internacionalista szervezetből alakult őrség verte le a Werche-Udinszkban néha- néha feléledő ellenforradalmi bandákat. Ennek folytán erősödött meg a viszony a Werchea-Udinszki Szovjet és az internacionalista szervezet között. Ekkor vettünk részt 150 önkéntessel az élen a kul- tuki csatában, ahol Taraszov. a Szibériai Vörös Hadsereg parancsnokának vezetésével győzelmet arattunk a fehéreken. Később a magyar munkásokból és parasztokból álló szibériai I. interniacionalista ezred segédtisztjeként harcoltam. Ennek parancsnoka Lavrov volt, akinek alakjával nem is régen Szedih: Vörös Kozákok című regényében találkoztam ismét. Alakulatunkat azonban később szétverték s egy a Szemjonov-bandá- hoz tartozó fehér járőr elfogott s így többedmagammal börtönbe kerültem. FEHÉR BÖRTÖN ... Sorsunk a fogságban olyan volt, amilyen szokott lenni a vörösök sorsa a fehérek kezében. Naponta egy-két kivégzés, kínzókamrákban állandóan folyó embertelenségek, a kihallgatások különböző nemei stb., stb. A fehéreknek volt egy Texter nevezetű kapitányuk, aki minden áldott nap részeg volt s állati brutalitásában azzal „szórakozott”, hogy rajtunk, foglyokon próbálta ki céllövő képességeit. Kihallgatásai során a foglyokat a falhoz állította s a szerencsétlen foglyot körül lőtte. Ilyenen egyízben én is keresztül mentem s a kiállott izgalmak következtében összeestem és elvesztettem eszméletemet. Egy Bermann nevű magyar orvos önfeláldozó ápolásának és gyógykezelésének köszönhettem, hogy egész régemet ismét visszanyertem. A börtönből egy rettenetes zi- va'aros éjszakán megszöktem. Hosszú, viszonttagságos vándorlás után Irkutszkba utaztam, ahol egy régi magyar kommunistával, Müller Ernő elvtárssal találkoztam, s itt mint régi politikai fogoly, ingyen utazási utalványt kaptam Moszkvába. A MOSZKVAI PARTISKOLÁN... Május 25-én érkeztem Mcsz kvába. A Voronvovo poljei székházban jelentkeztem a pártnál. Raab Nándor funkcionárius fogadott. Beiratkoztam a pártiskolába. Szerettem ott lenni, mert egész időnket ideológiai fejlődésünkre fordíthattuk. És természetesen résztvehettün'k a forradalmi Moszkva új életében. Két rendkívül nagy élményben volt itt részem, illetve az egyikben csak lett vclna. A II. Internacionálé Kongresz- szusát ebben az időben tartották Moszkvában. Itt zajlott le a bensőséges találkozó Lenin elvtárs és Clara Zetkin között, s a kongresszusra mi, magyar pártisfcolai hallgatók is jegyet kaptunk, de az én belépőm nem került hozzám, s így nem láthattam Lenin elvtársat. Itt találkoztam viszont Rákosi elvtárssal. 1920 augusztus 1-én Számuelly Tibor elvtárs halálának egyéves évfordulója alkalmából Katalin cárnő volt palotájában — a magyar inter nacionalista ezred helyiségében — Rákosi elvtárs előadást tartott a Magyar Tanácsköztársaság bukásának okairól s itt értettem meg először a jobboldali szociáldemokrácia opportunizmusának ellenséges hatásait. Később hazakerültem Magyarországra. A Horthy-fasiz- mus harcojíban, vallatásokban, csendőri kihallgatásokban, bírói tárgyalásokban gazdag keserves éveit már hosz- szadalmas volna elmondani. Az életrajzban benne van. S az is, amikor 1945 téli délutánján a felszabadító hadsereg orvosőrnagya vidáman intett búcsút, amikor Paks- nál felszálltam a szűkebb hazám felé tartó katonai gépkocsi soffőrje mellé, hátizsákomban a négyszögletes, szov jet katonai kenyér, egy féltve őrzött Lenin-kötet s a szívemben a szabadság, a földreform a párt már Moszkvában megismert, s most szabadon feléledő programja. — S amit a Voroncovo- poljei székházban a kommunizmusról tanultam, annak megvalósulását példázza ez a térkép, — mutat a háta mögé. — Tathi-tasi vizierőmű Turkmén-főcsatorna, Sztálingrádi, Cimljanszki, Kahovkai, Kujbisevi, Dnyeperi vizierőmű, Volga—Don hajózható csatorna, 10 milliárd kilowatt villamosenergia, egy boldog békés ország. S náluftk Sztálinváros, Inota, a vas és szén, a jólét, a béke és szabadság fellegvárai. Amiért ott is, itthon, is harcoltunk, megvalósult ... K. J.
