Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)

1955-10-14 / 242. szám

2 NAJPLO 1955. OKTOBER 14. Az ENSZ közgyűlésének 10. ülésszaka Y.V. Kuznyecov beszéde a politikai bizottságban Newyork (TASZSZ). V. V. Kuznyecov a Szovjetunió kül­döttségének vezetője október 11-én az ENSZ közgyűlésének politikai bizottságában az atom erő békés felhasználásának tár­gyalása során rámutatott mi­lyen hatalmas jelentősége van a tárgyalt kérdésnek valameny- nyi nép szempontjából. V. Kuznyecov emlékezetetett, hogy a Szovjetunió tevékenyen résztvett az atomerő békés fel- használásával foglalkozó nem­zetközi tudományos és műszaki értekezleten. A szovjet kor­mány mondotta Kuznyecov — nem titkolja e téren elért eredményeit és a kölcsönösség alapján ta­pasztalatot cserél más orszá­gokkal. Kuznyecov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió kész támo­gatni azt az elgondolást, hogy rendszeresen hívjanak össze a Genfben tartott értekezlethez hasonló értekezleteket és ki­fejezte azt a kívánságát, hogy az ilyen értekezleteket szabá­lyos időközökben, lehetőleg évente hívják össze. Evégett célszerűnek látszik, hogy meg­hosszabbítsák annak az ENSZ tanácsadó bizottságnak a mű­ködését, amelyet a közgyűlés kilencedik ülésszaka létesített, hogy segítse a főtitkárt az augusztusban Genfben tartott, az atomerő békés felhasználá­sával foglalkozó értekezlet pro­gramjának és szervezetének ki­dolgozásában. Meg kell azonban említeni — mondotta Kuznyecov — azt a teljesen lehetetlen helyzetet, hogy a Kínai Népköztársaság és a Német Demokratikus Köz­társaság tudósainak nem volt módjuk résztvenni a genfi ér­tekezleten. A Szovjetunió együttműködése más országokkal Kuznyecov ezután áttért a Szovjetuniónak és más orszá­goknak az atomenergia békés felhasználásában való együtt­működésére és többek között a következőket mondotta: Több, mint negyven ország többszáz tudósa, politikusa és üzletembere látogatta meg a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának atomvillany telepét. A szovjet kormány lépéseket tett, hogy a kölcsönösség alap­ján más országokkal kicserélje tapasztalatait. A Szovjetunió javaslata sok országban élénk visszhangot keltett. 1955 elején a Kínai Népköz- társaság, Lengyelország, Cseh­szlovákia, a Német Demokr. Köztárs., Románia, Bulgária és Magyarország kormánya tudó­sokból s mérnökökből álló kül­döttséget indított a Szovjet­unióba. Miután ezek a küldöttségek megismerkedtek az elemi ré- részecskegyorsítókkal és az atommáglyákkal, a küldöttsé­gek tagjai a szovjet szakembe­rekkel együtt megvitatták azok nak a kísérleti atommáglyák­nak é? részecskegyorsítóknak a típusait, amelyeket az említett országokban építenek. E megvi­tatás eredményeképpen javas­latokat dolgoztak ki, amelyek alapján a Szovjetunió egyez­ményt kötött ezekkel az álla­mokkal. Radioaktiv izotópok — korlátozás nélkül Ezeknek az egyezményeknek az értelmében a Szovjetunió résztvesz valamennyi említett ország tudományos kísérleti bá­zisának megalkotásában. e célból máglyákhoz és gyor­sítókhoz való berendezést szállít a szükséges műszerek­kel és szerkezetekkel együtt. A szovjet szakemberek segí­tenek a berendezés szerelésé­ben, a géprészek üzembehelye­zésében és a munka megindítá­sában. Valamennyi említett ország kaphat a Szovjetunióban ké­szült izotópokat, amíg be nem fejeződik saját atommáglyái­nak építése és üzembehelye­zése. Radioaktív izotópokat a Szov­jetunió minden korlátozás vagy különleges feltétel nél­kül ugyanolyan alapokon szál lít, mint bármely vegyszert. A Szovjetunió az atomenergia békés felhasználásáról szóló szükséges tudományos-műszaki dokumentációt is átadja azok­nak az országoknak, amelyek erről szóló egyezményt kötöt­tek vele. A Szovjetunió amikor átadja az atomenergia békés felhasz­nálásában szerzett tapasztala­tait ,abból indul ki, hogy a Szovjetunióval egyezményt kö­tő minden ország saját szak­embereinek erejével folytathat ezután magfizikai tudemányo3 kutatásokat, kísérleteket és fejlesztheti az atomenergia fel- használását. A Szovjetunió más országok tudományos kutatóbázisainak létrehozásában, az atomenergia békés célú felhasználásával fog­lalkozó nemzeti káderek kikép­zésében való részvételét nem kereskedelmi vállalkozásnak tekinti és semilyen politikai, katonai, gazdasági vagy más jellegű követeléshez sem köti. Noha a Szovjetunió nagy össze­geket fordított az atommáglyák és a gyorsítók szerkezetének kidolgozására, az egész mű­szaki-tudományos dokumentá­ciós és minden tapasztalatért csupán a szállított berendezé­sek és a megfelelő dokumentá­ciók elkészítésével kapcsola­tos tényleges költségek megté­rítését kéri más országoktól. A Szovjetuniónak és a vele szer­ződő országoknak ez a viszonya az atomenergia és az új radio­aktív anyagok olyan felhaszná­lásában megteremti az együtt­működés fejlesztésének szük­séges feltételeit, amely a tudo­mány továbbhaladását, a gazdaság fellendülését és a né­pek jólétének emelkedését szol­gálja. Kuznyecov rámutatott, hogy a Szovjetunió kész kiterjesz­teni azoknak az államoknak a körét, amelyekkel együtt­Á szovjet határozati V. V. Kuznyecov határozati javaslatot terjesztett a szovjet küldöttség nevében a közgyűlés elé. A határozati javaslat a többi között hangoztatta, hogy az atomfegyver alkalmazásának és gyártásának eltiltása és az államok fegyverzetéből való ki­vonása a legnagyobb mérték­ben elősegítené az atomerő bé­kés felhasználását szolgáló nemzetközi együttműködés szé­leskörű fejlesztését. Örömmel állapítja meg, hogy az 1955 augusztusában Genfben tar­tott értekezleten sikert értek el az atomerő békés felhasználá­sára vonatkozó tudományos és műszaki tájékoztatáscserében, örömmel állapítja meg továb­bá, hogy az államok folytatni és fejleszteni kívánják az együttműködést ezen a téren. Felhív minden államot, foly­tassa erőfeszítéseit, hogy meg­állapodás jöjjön létre az atom­fegyver eltiltásáról, kifejezi re­ményét. hogy hamarosan létre­jön az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretei között az atomerő békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi szerv. — Célszerűnek tartja az atomtu­dósok nemzetközi időszaki lap­jának megteremtését. A lap az működhet a kölcsönös tapasz­talatcserében és a segélynyúj­tásban. A nemzetközi szerv létrehozásának kérdése A szovjet kormány támo­gatja az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi szerv vagy ügynök­ség létrehozásáról szóló javas­latot, kész megfelelő mennyiségű hasadóanyagot adni a nem­zetközi alapnak, amint megegyezés történik en­nek az ügynökségnek a létesí­tésére. A szovjet kormány vélemé­nye szerint az ügynökségben résztvehet minden ország, amely kész hozzájárulni a kö­zös ügyhöz. Az atomenergia békés fel- használásával foglalkozó nem­zetközi ügynökség megalapítá­sánál abból kell kiindulni, hogy egyetlen ország vagy ország- csoport se jusson kivételes helyzetbe. Az ügynökségnek nem szabad valamilyen állam vagy állam­csoport kezében a politikai vagy gazdasági nyomás eszkö­zévé válnia, hogy így más álla­mokra kényszerítse akaratát. Az ügynökség tevékenysége nem irányulhat az államok biz­tonságának csorbítására. Tekintettel arra, hogy az atomenergia békés és háborús­célú termelése között szoros kapcsolat van és figyelembe- véve azt a tényt, hogy az ügy­nökség tevékenysége a veszé­lyes hasadóanyagok felhaszná­lásával szoros kapcsolatban lesz, biztosítani kell a megfelelő megfigyelést és ellenőrzést, amelyet az ügynökség tevé­kenysége fölött egy képviseleti nemzetközi szerv gyakorolna. Kuznyecov rámutatott, cél­szerű, hogy az ügynökséget az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek keretében állítsák fel és hogy az ügynökség tevékenysé­géről beszámoljon a biztonsági tanácsnak és a közgyűlésnek, majd javasolta, hogy az érde­kelt államok szakértői tanács­kozzanak a nemzetközi atom­energia-ügynökség alapszabá­lyának kidolgozásával kapcso­latos kérdések közös megvita­tásáról. küldöttség javaslata atomerő békés felhasználásá­nak kérdéseivel foglalkozna. Ezután Martin, Kanada kép­viselője szólalt fel. Megelégedését fejezte ki az­zal kapcsolatban, hogy a Szovjet unió támogatni szándékszik az atomerő békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi szerv meg teremtésének eszméjét és kije­lentette. hogy a szovjet javasla­tok gondos tanulmányozása után szól hozzá azok érdemi részéhez. A tudósok genfi értekezlete — mondotta Martin — egyike volt a valaha tartott legnagyobb és legsikeresebb tudományos ér­tekezleteknek. Nemkevésbbé nagy jelentőségű volt az értekez let politikai szempontból sem. Nem kétséges, hogy ez az érte­kezlet a genfi négyhatalmi kor­mányfői értekezlettel és az ENSZ San Franciscó-i jubileumi ülés szakával együtt a nemzetközi kapcsolatokban megnyílván-:lo új szellemet fejezte ki. Az atomerő békés felhasználá­sával foglalkozó nemzetközi szerv megteremtésének kérdésé­ről szólva Martin kijelentette, hogy Kanada támogatja a szerv alapszabályzatának az Egyesült Államok által kidolgozott terve­zetét. 4­I politikai iskolák hallgatóinak első tananyagáról Néhány hete jelent meg a politikai iskolák első témájá­nak hallgatói tananyaga: „Hogyan éltek és harcoltak a magyar dolgozók a felszabadulás előtt.“ A következő párt­oktatási évben ezt a tananyagot többségükben olyan elvtár­sak tanulmányozzák, akik eddig még nem vettek részt szer­vezett pártoktatásban. A tananyag segítséget ad abban, hogy a hallgatók jobban megismerjék a magyar dolgozók életét és harcait az első világháború kitörésétől hazánk felszaba­dulásáig. A tananyagnak két fő része van. Az első főrész a Ma­gyar Tanácsköztársaság létrejöttének előzményeivel, a Ta­nácsköztársaság intézkedéseivel és harcaival, valamint hi­báival és tanulságaival foglalkozik, melyet a magyar dolgozó nép folytatott 25 éven át a horthy-fasizmus ellen. A tananyag világos képet ad a magyar tőkés és föld- birtokos uralkodó osztályok velejéig reakciós, népellenes po­litikájáról. A magyar uralkodó osztályok az egyre nagyobb haszon elérése érdekében kíméletlenül kizsákmányolták a magyar dolgozókat és áruba bocsátották hazánk nemzeti függetlenségét. A második világháború idején pedig a hit- ler-fasizmus oldalán, szakadék szélére sodorták az országot. A magyar uralkodó osztályok legbiztosabb támasza, a 25 évig tartó ellenforradalmi rendszer uralma alatt, az egyházi reakció volt. A klerikális reakció szentesítette és mindenben támogatta a Horthy-fasizmus népellenes politikáját. A tananyag világosan megmutatja a Magyar Szociál­demokrata Párt vezetőinek az uralkodó osztályokat támogató népellenes tevékenységét mind a Tanácsköztársaság idején, mind pedig az ellenforradalmi Horthy-rendszer éveiben. Megmutatja a tananyag a magyar dolgozó tömegek embertelen helyzetét, valamint azt a harcot, amit a munká­sok és parasztok a fasiszta Horthy-rendszer ellen vívtak. Elénk vetíti a tananyag a magyar kommunista mozgalom áldozatos, küzdelmekkel teli történetét is, azét a mozgalomét, amely a felszabadulás előtti évtizedekben Is irányító szere­pet vitt a tömegek harcában. Mindez a tananyagban nagyon érdekesen és színesen van megírva. Körülbelül 25—26 oldalon képek és grafikonok teszik szemléltetővé azokat a kérdéseket, amelyeket a tan­anyag tárgyal. Tele van a tananyag korabeli dokumentu­mokkal, irodalmi szemelvényekkel, szépirodalmi részekkel. A képek, grafikonok és dokumentumok, melyek érzékelhe­tővé teszik a magyar dolgozók helyzetét és áldozatos küz­delmét a felszabadulás előtti évtizedekben, nagy segítséget adnak a tananyag elsajátításához, mélyebb megértéséhez. Igen megkapó és meggyőző például az a rész, amelyet a tananyag idéz a nagy magyar írótól, Móricz Zsigmondtól, a Tanácsköztársaság idején írt egyik irodalmi riportjából. Ez a riport hitvallás a Magyar Tanácsköztársaság mellett. „Magyarországon nemcsak, hogy nem hal éhen senki — írja Móricz Zsigmond —, hanem most kezdődik az igazi, boldog, emberi élet. Mintha leakasztják a függönyt az ablakról a nyári sötét szobában, s egyszerre beomlik a gazdag napfény: a proletár szemekből úgy lobog a szív bősége, az értelem fénye. Jó és szép világ. Legszebb minden világok között: emberi világ.“ Vagy például a proletárköltő József Attila verseiből idéz a tananyag és szemléltető részeket közöl a magyar dolgozók helyzetének jellemzésére a Horthy-rend­szer negyedszázados uralma alatt. Idézi a tananyag József Attila „Lebukott“ c. versének egy részletét, amely a népért harcoló letartóztatott kommunisták szenvedéseit mutatja be a Horthy-rendszer idején. Ez csak néhány kiragadott példa a tananyag rendkívül gazdag szemléltető anyagából. A politikai iskolák első témá­jának hallgatói tananyaga tehát igen tartalmas, rendkívül színes szemléltető tananyag. Olvasásával és tanulmányozá­sával a politikai iskolák hallgatói amellett, hogy megismer­kednek a magyar dolgozók felszabadulás előtti helyzetével és harcaival, a Kommunisták Magyarországi Pártjának áldozatos küzdelmeivel, hatalmas ösztönzést kapnak arra is, hogy lelkesebben, jobb munkával harcoljanak pártunk mai’ célkitűzéseinek megvalósításáért, a szocializmus győzelméért. Szovjet hadihajóra] érkezett Portsmouthha A Szovjetunió Legfelső Tanácsa küldöttségeinek látogatásai Plzen (TASZSZ) A TASZSZ kü löntudósítója jelenti: A szovjet parlamenti küldött­ség, amelyet M. P. Taraszov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El nökségének elnökhelyettese é- az OSzSzSzK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke vezet, oktc bér 12-én a csehszlovák gépipar városába, Plzenbe érkezett. A küldöttséget Zdenek Flerlinger. a nemzetgyűlés elnöke és a nem zetgyüiés elnökségének több tagja kíséri. Dubrovnik (TASZSZ) A TASZSZ külőntudósítója jelenti: Október 12-én reggel a Leg­felső Tanács küldöttsége meg szemlélte Trebinje városát, ko­szorút helyezett el a hazáért ví­vott harcokban elesetteknek és a fasiszta terror áldozatainak kö­zös síremlékén. Majd pedig látó gatást tett a szerszámgépgyár­ban. A gyár dolgozói azt az óha lukat fejezték ki, hogy szorosabb kapcsolatot létesítsenek a szov­jet szerszámgépipari dolgozók­kal. A Szovjetunió Legfelső Taná­csának küldöttsége október 12-én Dubrovnikba érkezett. Itt megtekintette az ősrégi fürdővá ros nevezetességeit és emlékeit Október 13-án reggel a küldött ség hajón Boka Kotorszkába indult. Magyarországon is megkezdléV a radioaktív izotópok alkalmazását Az olajbányászok még nem ismerik eléggé az ezer, kettő­ezer, sőt, nemegyszer három­ezer méter mély olajkutak tit­kát. Nehezen tudják megálla­pítani például, hogy milyen vas tag s merre húzódik az olajtar­tó réteg. Még a különböző elek­tromos és más mérőműszerek sem tudnak választ adni jóné- hány fontos problémára. Most azonban égy új tudo­mányág, az atomfizika siet se­gítségükre: A radioaktív izo­tópok olyan értesüléseket kül­denek a föld mélyéből a felszí­nen műszerekkel figyelő ember nek, amelyek felhasználásával könnyebb lesz a termelés. A napokban sor került az üzemi kísérletekre is Bázake- rettyén, a mostanában mélyí­tett olajkutaknál. Az üzemi kí­sérleteknél a Szovjetuniótól kapott izotópokat használták a tudósok. A radioaktív jódizoto- pot ólomkazettában szállították a helyszínre. Az üzemi kísérletek igazol­ták, hogy az atom békés fel- használásának már nálunk is megvannak a lehetőségei az olajbányászatban is, és ezekkel a lehetőségekkel — a Szovjet­unió segítsége és a magyar tu­dósok alkotókészsége révén élünk is. Az üzemi kísérletek az első, de igen bíztató lépések. Az ott résztvevő tudósok a kí­sérlet során szerzett tapasztala­tok alapján kidolgozzák a rádió aktív izotopok alkalmazásának pontos technológiáját. A pontos technológia, a megfelelő mű­szerek nagyobb számú gyártása adja meg majd a lehetőséget a radioaktív izotopok széleskörű alkalmazásának az olajbányá­szatban. Az igazságügyminiszter Czapik Gyula egri érseknek kérésére engedélyezte Grősz József börtönbüntetésének megszakítását. Tartózkodási helyéül megfelelő egyházi épü­letet jelöltek ki. A Magyar Népköztársaság Portsmouth (A TASZSZ külön tudósítójától.) Október 12-én baráti látoga­tásra Portsmouth angol hadiki­kötőbe érkezett egy szovjet hadi hajóraj. Londoni idő szerint 11 órakor a Szverdlov zászlóshajó lövegei díszsortüzet adtak. Az angol partokon eldördültek az erődlövegek válaszoló üdvlö- vései. A hajók dagályra várva sora­koztak fel a kikötő előtt. A. G. Golovko tengernagy, a hajóraj parancsnoka partraszállt és láto­gatást tett George Creasy ten­gernagynál, a portsmouthi tá­maszpont parancsnokánál. A Citorynak. Nelson fregatt­Elnöki Tanácsa, a Magyar Ka­tolikus Papok Országos Béke­bizottsága kérésére dr. Hóka Imre, Horváth János, Koppá­nyi Jenő és Bárdos József el­ítélt, volt r. katolikus papokat egyéni kegyelemben részesí­tette. Nevezetteket szabadlábra helyezték; 1 jának, az angol haditengerészet veterán hajójának fedélzetén angol haditengerészek . álltak díszőrséget. G. Creasy hajóhad­tengernagy üdvözölte. Golovko tengernagyot. Golovko tengernagy az ünne­pi induló hangjai mellett ellépett a felsorakozott tengerészek arc­vonala előtt. Golovko tenger­nagy ezután látogatást tett Portsmouth főpolgármesterénél. Délután három órakor a da­gály bekövetkezésekor a hajók egymásután befutottak a kikötő­be és kikötöttek a partfalnál. A városi hatóságok október 12-én fogadóestet rendeztek a szovjet tisztek és tengerészek tiszteletére. A. G. Golovko tengernagy október 12-én a Szverdlov cirká­ló fedélzetén fogadta az angol sajtó képviselőit. A. G. Golovko tengernagy a sajtótudósítók út­ján köszönetét mondott Ports­mouth lakosságának és a ports­mouthi támaszpont parancsnoká­nak a szívélyes fogadtatásért és azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a szovjet hajók ports­mouthi és az angol hajók lenin- grádi látogatása elősegíti a két nép barátságának megszilárdu­lását. Az igazságügyimniszter engedélyezte Grősz József börtön fonntetésének megszakítását EGYÉNI KEGYELMET KAPOTT NÉGY ELÍTÉLT VOLT R. KATOLIKUS PAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom