Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)

1955-10-07 / 236. szám

2 iVAPtiO 1955. OKTOBER 7, Wilhelm Pieck fogadta a Szovjetunió kormányküldöttségét Berlin (MTI). Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köz­társaság elnöke szerdán a ber­lini elnöki palotában fogadta M. A. Szuszlovot, a Szovjet­unió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága elnökségének tagját, a Német Demokratikus Köztársaság megalapításának hatodik évfordulója alkalmá­ból Berlinbe érkezett szovjet kormányküldöttség vezetőjét és a küldöttség tagjait. A foga­dáson jelen volt Otto Grote­wohl miniszterelnök és Wal­ter Ulbricht, Németország Szo­cialista Egységpártja Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnökhelyettes. V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere október ő-én fogadta L B, Pearsont, Kanada külügyminiszterét L. B. Pearson kíséretében volt J. B. C. Watkins Kanada moszkvai rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete. A fogadáson jelen volt V. A. Zorin külügyminiszterhelyet­tes és D. Sz. Csuvahin a Szov­jetunió kanadai nagykövete. Äz EííSZ közgyűlés politikai bizottságának október 5-i ülése Newyork (TASZSZ) Az ENSZ közgyűlés politikai bizottságá­nak október 5-én tartott ülésén megválasztották a bizottság al- elnökét. A bizottság egybehangzóan úgy határozott, hogy elsőnek az atomerő békés felhasználásának kérdését tárgyalja meg. A kér dés megvitatása után döntenek majd arról milyen sorrendben foglalkozzanak majd a többi kér désről. A politikai bizottság legköze­lebbi ülését október 7-re tűzték ki. Az ENSZ 10. ülésszaka A szociális-kulturális kérdésekkel foglalkozó bizottság ülése Newyork (TASZSZ) Az ENSz szociális és kulturális kérdések­kel foglalkozó bizottsága meg kezdte a menekültügyi főbiztos jelentésének tárgyalását. A je lentés vitája során J. J. Matulisz a Szovjetunió képviselője októ bér 5-én felszólalt és előterjesz tette a Szovjetuniónak e kérdés re vonatkozó határozati javasla tát. ,,A közgyűlés megállapítja — hangzik a javaslatban —, hogy bár a második világháború befe jezése óta több mint 10 esztendő telt el, a hontalanok és menekül­tek problémája, amely a háború következtében keletkezett, még mindig nem oldódott meg telje­sen és számos hontalan és me­nekült még mindig el van sza kítva hazájától, meg van foszt va sok jogától, nincs munkája és ezért igen súlyos körülmények között él. E személyek közül még sokat még hozzá táborok­ban tartanak.” A közgyűlést emlékeztette arra, hogy 1946 február 12-én hozott közgyűlési határozat meg állapítja: ,,A hontalanok tekin tétében az a fő feladat, hogy ősz tönözzék és minden lehetséges módon elősegítsék mielőbbi ha­zatérésüket.” 1. A közgyűlés megbízza az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek menekültügyi főbiztosát, hogy minden módon ösztönözze és minden lehetséges módon se­gítse elő a hontalanok hazatéré sét az önkéntesség elvét követve. 2. Megbízza a főbiztost és fel­hívással fordul azoknak az or­szágoknak a kormányához, ame­lyeknek területén még mindig tartózkodnak hontalanok és me nekültek: a) Biztosítsák, hogy kellő fel- világosító munka follyék a hon­talanok és menekültek köreiben, mielőbbi hazatérésük céljából, ne engedjék meg, hogy olyan propaganda follyék, amely az ENSZ-nek vagy egyes tagjainak érdekeit sérti, illetve olyan pro paganda, amely a hontalanok és menekültek származása országa iránt ellenséges. b) Segítsék elő, hogy a hon­talanok és menekültek anyanyel­vükön helyes tájékoztatást nyer­jenek az egyes országokban ho­zott törvényekről, amelyek az emberiség és a személyes szabad ság elveinek megfelelően közke­gyelmet, vagy a felelősségre vo­nás alól való mentesítés, továb­bá védelmet, nyújtanak azoknak a hontalanoknak, akik a második világháború bizonyos körülmé­nyei között helytelenül jártak el hazájukkal szemben. c) Tegyen meg minden szüksé ges intézkedést azoknak a hon­talanoknak vagy menekülteknek munkával való ellátására, akik munkanélküliek. 3. Bizza meg az Egyesült Nem zetek Szervezetének menekült­ügyi főbiztosát, hogy az ENSZ közgyűlésének 11. ülésszaka elé terjesztendő jelentésében közöl­je, hogyan hajtotta végre a je­len határozatot. Válság a francia kmányban Lemondott négy köztársasági szocialista miniszter Párizs (MTI). Az AFP hír- ügynökség jelentés szerint csü­törtökön reggel négy köztársa­sági szocialista miniszter, név- szerint Piere Koenig tábornok, hadügyminiszter, Gaston Pa- lewski miniszterelnökségi ál­lamminiszter, Raymond Tri- boulet a volt frontharcosok ügyeinek minisztere, és Mau­rice Bayreu Franciaország tengerentúli ügyeinek állam­titkára benyújtotta lemondá­sát Edgar Faure miniszterel­nöknek. A Francia Minisztertanács csütörtökön délelőtt 11 órakor ülést tartott. A gyűlés — amelyen már nem vett részt a négy lemondott köztársasági szocialista miniszter — felha­talmazta Edgar Faure minisz­terelnököt, hogy marokkói po­litikájával kapcsolatban fel­vesse a bizalmi kérdést. Visszaérkezett Londonba a Szovjetunióban járt angol kohászküldöttség A Press Association hírügy­nökség jelentése szerint Robert Shown, a küldöttség vezetője, az angol Vas- és Acélszövetség Végrehajtó Bizottságának tagja a londoni repülőtéren tett nyi- Jatkozatban a többi között eze­ket mondotta: „Mindenütt, amerre jártunk, szívélyes vendégszeretettel fo­gadtak bennünket. Gyakorlati kérdéseinkre is szívesen és őszintén válaszoltak.” „Azt hisszük, hogy utazásunk elősegítette a két ország köl­csönös megértését és barátsá­gát.” Látogatások a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelső Taná­Hat év a felemelkedés útján csának meghívására E. Reiter- nek, a luxemburgi képviselő­ház elnökének vezetésével Moszkvában tartózkodik a luxemburgi nagyhercegség kép­viselőházának küldöttsége. N. I. Bobronyikov, a moszkvai váro­si szovjet végrehajtó bizottsá­gának elnökhelyettese október 4-én fogadta a küldöttséget és melegen üdvözölte a vendége­ket. Lothar Bolz Brentano nyilatkozatáról KÜLPOLITIKA HÍREI A belgrádi rádió jelenti, hogy a szovjet újságírók küldöttsé­ge háromhetes jugoszláviai tartózkodás után, kedden Bel- grádból visszautazott Mosz­kvába. A japán rádió végleges ada­tokat közöli a tájfun által nem­rég Japánban okozott károkról. Eszerint 46 ember elpusztult, 319 megsebesült, 23 nyomtala­nul eltűnt. Berlin (MTI). Dr. Lothar Bolz, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere sajtónyilatkozatában meg­jegyzéseket fűzött azokhoz a kijelentésekhez, amelyeket Brentano bonni külügyminisz­ter legutóbb egy newyorkl televíziós adásban tett. Bolz többek között hangsúlyozta: „Brentano külügyminiszter a többi között azt mondotta, hogy bár Nyugat-Németország kiválása a nyugati katonai tömbből lehetővé tenné a né­met egység azonnali helyreál­lítását, az Adenauer-kormány nem hajlandó a NATO-tagsá- got és a párizsi szerződésekben való részvételt Németország egyesítéséért feláldozni. Bren­tano ezzel beismerte, hogy a bonni kormány Nyugat-Német- orszóg NATO-tagságát fonto­sabbnak tartja Németország nemzeti egységénél, tehát foly­tatni kívánja a Genfben ki­múlt erőpolitikát.“ Október 7-én ünnepli az NDK lakossága az első demo­kratikus, békeszerető német ál­lam születését — a Német De­mokratikus Köztársaság kikiál- : tásának hatodik évfordulóját. Az azóta eltelt hat év alatt a munkások és parasztok állama i megerősödött, alapjai megszi­lárdultak. A dolgozó nép a munkásosztály pártjának veze­tésével a német történelemben eddig példa nélkül álló ered­ményeket ért el. A népi tulaj­donban lévő ipar ma kétszer annyit termel, mint a kapita­lista ipar a második világhá­ború előtt. A dolgozó paraszt­ság is bebizonyította: jobb gaz­dája a földnek, mint a? egykori földbirtokosok — a terményátlag magasabb; az ál­latállomány jobban gyarap­szik, mint a junkerek idejében. A fasiszta pusztítás romjain új nemzeti kultúra bontako­zott ki: a városban és falun új iskolák, egyetemek, színházak, múzeumok épültek. Ma az egyetemeken, főiskolákon tanu­lók 64 százaléka és a középis­kolákon tanulók 71 százaléka munkás- és parasztszármazású. A tanulóknak nincsenek anya­gi gondjaik, mint Nyugat-Né- metországban, ahol sokan sző­nyegporolással, csomaghordás­sal, favágással és egyéb mun­kákkal keresik meg a tandíjat. Az NDK-ban hat év alatt a következőképpen növekedett az ösztöndíjban részesülők ará­nya: 1949—50-ben 56 százalék, 1950—51-ben 78 százalék, 1951 —52-ben 88 százalék, 1952—53- ban 92 százalék, 1953—54-ben 94 százalék és 1954—55-ben 95 százalék. Már ezek a számok is mutatják, milyen nagyvonalú segítséget nyújt az állam a fia­taloknak, hogy képességüknek megfelelően tanulhassanak. A Minisztertanács határozata az öntözéses gazdálkodás megjavításáról A Minisztertanács határoza­tot hozott az öntözéses gaz lál- kodás területén elért eredmé­nyek továbbfejlesztésére. A határozat megállapítja, hogy hazánk öntözéses gazdál­kodása a felszabadulás óta igen nagy arányban fejlődött. A berendezett terület 28 000 katasztrális holdról 224 000 ka- tasztrális holdra emelkedett. A felszabadulás óta eltelt tíz év alatt rizstermelésünk olyan arányban fejlődött, hogy ma Magyarország egyik leg­jelentősebb rizstermelő állam ■Európában. A rizstermelés -nagyarányú területi fejlődése nagymértékben elősegítette a termelőszövetkezeti városok kialakulását. A rizstermelés­sel foglalkozó termelőszövet­kezeteik jelentősen megerő­södtek. Edgar Faure csütörtökön délután felkérte a Nemzetgyű­lést, hogy indítson vitát a ma­rokkói kérdésről. A határozat ezután rámutat azokra a hibákra, amelyek az öntözéses gazdálkodásban je­lentkeztek és megállapítja az öntözéses termelés irányelveit. A határozat leszögezi, hogy öntözésre berendezett terüle­teken elsősorban rizst kell termelni, amelyet az 1955. évi 80 000 katasztrális holdról az egyoldalú rizstermelés felszá­molásával tovább kell növel­ni. A szántóföld jellegű ön­tözéseket elsősorban a rizses vetésforgó keretében kell fej­leszteni. A rizses vetésforgón kívüli szántóföldi öntözéseiket csakis olyan mértékben lehet fejleszteni, amilyen mérték­ben a többtermelést biztosító feltételek megvannak. Tovább A minisztertanácsi határo­zat kötelezően előírja azoknak az öntözésre berendezett terü­leteknek a végleges kikapcso­lását, amelyeknek gazdaságos üzemeltetése korszerűsítéssel sem biztosítható. Ezeket a te­rületeket más módon kell me­zőgazdaságilag hasznosítani. A Minisztertanács határo­zata megtiltja, hogy az öntö­zésre berendezett területen három évnél hosszabb ideig riszt termeljenek. A jövőben a rizstelepeket, a jól bevált nagytáblás módszerek alkal­mazásával kell tervezni és építeni. Gondoskodni kell a meg­levő öntözőtelepek régi beren­dezéseinek korszerűsítéséről. A korszerűsítést a jelenleg üzemen kívül álló telepek át­építésével kell haladéktalanul megkezdeni. kell fejleszteni az öntözéses zöldségtermelést és ki kell terjeszteni a rét- és legelő­öntözést is. A határozat végrehajtásáért a gépállomások, továbbá az állami gazdaságok igazgatói és főagronómusai, valamint a termelőszövetkezetek elnökei személyükben felelősek. A határozat gondoskodik az ön­tözéses gazdaságokat irányító mezőgazdasági szakemberek szakmai továbbképzéséről is. tartózkodó képviselői. A fel­szabadult nép a szovjet embe­rek segítségével már néhány héttel a fasiszta államgépezet szétzúzása után hozzálátott az egészségügyi hálózat kiépítésé­hez. A Szovjetunió fontos gyógyszerekkel segítette a be­tegellátást. Ma a Német Demo­kratikus Köztársaságban 283 poliklinika és közel 300 falust ambulatórium, 3514 üzemi ren­delő és 4371 egészségügyi szoba ezenkívül 71 üzemi poliklinika és 142 városi ambulatórium van. Az éjszakai szanatóriu­mok száma 12. A napközi ott­honok, bölcsődék száma is egy­re növekszik. A szovjet tapasztalatok alkal­mazásának köszönhető ,hogy pl. a tbc. halálozási arányszáma az NDK területén 82 százalékkal csökkent. Ugyancsak példa nélküliek az egészségügy terén elért vív­mányok is. Mint az újjáépítés egyéb területein, az egészség- ügyi hálózat kiépítésében is felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a szovjet állam itt Több megyében meg kell gyorsítani a minőségi vetőmag kiosztását Ebben az évben 1300 vagon búzával, százhatvan vagon rozzsal és 270 vagon őszi árpá­val több II. és III. fokú szapo­rítása nemesített vetőmag áll a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok rendelkezésére, mint amennyi az elmúlt évben volt. A szük­séges nemesített vetőmag mennyiségek már mindenütt beérkeztek a megyébe, illetve a községekbe és Vas, Vesz­prém, Zala, valamint Tqflna megyében a szétosztás, is befe­jezéshez közeledik. Egyes me­gyékben azonban a tanácsi szervek nemtörődömsége miatt nagy az elmaradás a kiosztás­ban. Csongrád megyében pél­dául még alig indult meg a vetőmagcsere, de meg kell gyorsítani a szétosztást Bács és Pest megyében is. A Minisztertanács határo­zata a fentieken kívül számos olyan intézkedést tartalmaz, amely a meglévő szervezet átalakításával és hibáinak ki­küszöbölésével biztosítja az öntözéses termelésnek, az ön­tözőtelepek építésének és az öntözés üzemelésének egysé­ges irányítását és az e téren eddig mutatkozott hibák fel­számolását. Közlemény a dolgozó nők nemzetközi konferenciájának összehívásáról Mint az Agerpres hírügynök­ség közli, a dolgozó nők nem­zetközi konferenciájának ösz- szehívásával foglalkozó előké­szítő bizottság Bukarestben be­fejezte munkáját. Az előkészítő bizottság köz­leményt adott át a sajtónak, amelyben hírül adják, hogy az előkészítő bizottság elhatároz­ta: 1956. június 14—17-ére ösz- szehívja a konferenciát. Az előkészítő bizottság az összehívandó értekezlet kap-, vsán felhívással fordult a világ nődolgozóihoz. Az egyiptomi fegyv ervásárlás újabb .visszhangja Az AFP jelenti, hogy összeült az izrael parlment külügyi és biztonsági bizottsága, hogy megvizsgálja az Egyiptom fegy­vervásárlásai következtében előállott helyzetet. A két bi­zottság ülésén felszólalt Mose Sárét miniszterelnök és Ben Gurion hadügyminiszter. tóm fegyvereket vásárol Cseh­szlovákiától. Mint az AFP jelenti Amman- ból, a jordániai parlament ked­di ülésén elhatározta, hogy üd­vözlő táviratot küld Nasszer egyiptomi miniszterelnöhöz az­zal kapcsolatban, hogy Egyip­Sajtójelentések szerint az Al- Azhar muzulmán egyetem rek­tora az egyetem tudósai nevé­ben nyilatkozatot tett közzé, amelyben elítéli a nyugati ha­talmak beavatkozását Egyip­tom belügyeibe. A nyilatkozat teljes mérték­ben helyesli Nasszer kormá­nyának jelenlegi politikáját Egyiptom szuverénitása és füg­getlensége megvédésének kér­désében. ) Az NDK-ban idén már több, mint egymillió dolgozó üdül az ország legszebb helyein: a Ke­leti-tenger partján, az Érchegy­ségben és a Harz-hegvségben, a thüringiai erdőben és másutt. Ugyanakkor több, mint kétmil­lió gyermek töltötte szünidejé­nek egy részét úttörőtáborok­ban, vagy vett részt különböző túrákon vagy a helyi szünidei rendezvényeken. Az élet minden területéről lehetne sorolni a nagyszerű eredményeket, amelyeket a fel­szabadult nép a Szovjetunió se­gítségével és pártja vezetésével elért. Ugyanakkor azonban az NDK nemzetközi tekintélye is növekedett. A Német Demo­kratikus Köztársaság politikai, gazdasági és kulturális téren egyiránt megerősítette kapcso­latait a béketábor országaival, elsősorban a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a többi demokratikus országok­kal. A legutóbbi moszkvai tár­gyalások eredményeként a Né­met Demokratikus Köztársaság egyenrangú félként harcolhat a béketábor többi országaival a béke megszilárdításáért és a népek további felemelkedéséért <

Next

/
Oldalképek
Tartalom